Jan Twardowski: többé-kevésbé

Ó e szavak – többé-kevésbé
hajtogatják akaratlanul is őket
így-úgy
akárhogy
ügyetlenül
szájról szájra adják
ki érti meg
s ki érteti meg
hogy a kevesebb
több

Zsille Gábor fordítása

Zelk Zoltán: Október

Arcába csapódott gyűrt falevelekkel 

s véreres szemekkel 

befordul utcánkba az első őszi reggel.

Zelk Zoltán: Így mondta el

Így mondta el álmát a vak: 

Az égboltot fölhasította 

egy fejszeélű pillanat.

Négyesi György: nékem

a tejben te vagy a fehér

a kalácsban az íz
cserépbögrémen a pötty
hálókabátomon a gomb
ha alszom paplan simogatása
ha ébren vagyok harangkondulás
szerelmed üvegdobozba tettem
s derekamhoz szorítva
 rohanok
egy vonat után ami
elment

Zelk Zoltán: Közeleg

Még csak leskel az ősz, de már 

harangoznak a lombok.

Fodor Ákos: Kavafisz-hangminta

Szépségedre, ha van, büszke ne légy. Kaptad.

Szeresd, örülj neki.

   És, ha tűnik,

veszteségnek, szégyennek ne tekintsd. Mondd,

- nem, ne is mondd, érezd csak - "köszönöm, hogy

voltam szép is, mások és a magam gyönyörűségére.

- Jaj, de milyen szép is most már kipihenni magam belőle...!"

Zelk Zoltán: Felelj, ha vagy!

Szélfútta levél a világ. 

De hol az ág? de Ki az ág?

Władysław Łazuka: Pillanat

Hallod

az evezőlapátokkal

énekel egy csónak

A nádas és az erdő

                       úszik tova                        

a karok

feszült húrjain

A szigetről egy kócsag

röppen a magasba

mintha magával kívánná vinni

a tájat

Dabi István fordítása

Zelk Zoltán: Akkor

Már hallgat a szív. Fölhangosodnak 

Isten léptei.  

Oláh András: ima

uram
        sivatagba
temettük a szót
a kiszikkadt álmok
s a porló hit mellé
hisz úgysem értjük
már egymást régen

mégis
         szavak nélkül
is maradj velünk
hisz vakok vagyunk
mindannyian: tükrünk
kettétört s már nem látunk
magunkban téged

Jakša Fiamengo: A láng megszelídítése

Tudod, szétáradunk

két égben,

a tiedben és az enyémben,

egybekötjük azokat

a halál parancsára

és semmid sem leszek

és mindened leszek

Dabi István fordítása

Bella István: Utószó

Ime az írás! Megúntam fölszedegetni

azt, ami nincs. A szalmaszál-esélyt.

Jövőbe ment harang, mohamúlt lep be, semmi-

-szívem csak akkor zendül, ha megzendít a szél.

Bella István: Levél helyett

Már megint esik az eső, már megint
csupa kék-zöld harapás a szívem,
már megint
vörös, zöld, sárga neonjaidban ázom
Varsó
és Budapest:
Hitted volna-e, hogy megnősz, mint a hajam,
mint az eső,
mint a szél a fákban.
Te vagy itt minden romos fal,
minden mécses te vagy, minden parázsló,
tisztelgő rózsa,
s te vagy itt minden új ház,
minden új emelet.
Szorítom arcomhoz hajad, de laza a szél,
kicsúszik ujjaim közül,
nem marad más, csak a hátráló ég,
egyre nehezülő szívem,
közted és köztem,
föld és ég között,
ejtőernyő nélkül szállva,
szabadon.

Bella István: Nélküled

Nélküled lelassul szívem

Nélküled nem ismerek magamra

Nélküled csak nézek magamra

Tűnődök honnan ismerem

Nélküled nem is én vagyok

Csak valaki lézeng helyemben

Ki voltam lakhelye ismeretlen

Másik földrészre távozott

Gyurkovics Tibor: Vízibicikli

Száz pillanat eggyé sűrítve
nagyon ragyog bennünk a nyár
az örvényesi strandon égve
vízibiciklink körbe jár

egy halhatatlan délutánon
csak körbe-körbe míg az ég
reánk teríti mint egy álom
átlátszó selyemköntösét.