Csak úgy

Csoóri Sándor: Jóslat

Eljön az utolsó tavasz, az összeomlás előtti
utolsó nyár is, de az ítélet újra elmarad.
A tettesek kisompolyognak sunyin a szobákból,
az égboltot utánzó üvegcsillárok alól,
ki a szabadba, a fák közé
és összevegyülnek majd a reumás árnyékokkal.
A parkokban tücskök,
a jövendőmondó szobrok tövében
részegek öklendeznek. Nem kérdez senki semmit.
A kifosztottak arca földúltabb lesz, mint a bűnözőké.

Csoóri Sándor: Mert volt idő

Mert volt idő, hogy napok se voltak,
se délelőtt, se dél, se délután,
csak a kazalból kiröpülő verebek suhorásztak,
csak arcom szilvaszemét láttam a kútba hullni.
Tél? ősz? nyár? csak a sár mozgott lábatlanul,
csak a színváltó ribizlisövény a kertben,
csak az öregasszony-kendőként csapódó lepkék,
csak elfutottam és visszatértem,
csak ott voltam, ahol seb voltam,
csak a testem voltam, kezem és lábam,
csak hű kutyaszem a halottvivők háta mögött,
édes és savanyú esők háltak a számban,
csak só voltam, vér, csak méz, csak meztelenség.

Sík Sándor: Hegyek

I. Kék hegyek

Mese-tüzében alkonyi sugárnak
Kéklő hegyormok halkan muzsikálnak.

Lelkedbe lopják arcuk hűvösét,
És zsongva hív a kéklő messzeség.

Szívedre hullnak, mint az enyhe harmat,
Hívó, mosolygó messze halk hatalmak.

És lelkedet kitárod csendesen
És elindulsz a kék ösvényeken.

Nézel, komolyan, hittel mosolyogva
A fátylasarcú esti hegyfokokra.

És mégy és mégy. Ki tudja, merre mégy?
Ki tudja, meddig zeng a messzeség?

Minő titkoktól terhesül a távol?
A hegyek arcán hétszeres a fátyol.

De megállanod soha nem lehet,
Mert rádleheltek egyszer a hegyek.

II. Fekete hegyek

Mire odaérsz: kietlenül állnak
Elátkozott, nagy, kopasz kőtitánok;

Rettegve megbújt vézna völgy felett:
Súlyos, siket, vén fekete hegyek.

Szemed az éjben fölfelé leselget,
És összeborzad fázva, félve lelked.

Kékülő ajkad szótlan megremeg,
És szól az éjhez megvakult szemed:

Setét hegyek, nehézkes óriások,
Mi rettentő sors dermedett reátok?

Micsoda irtó fekete harag
Átkát sötétlik a hideg falak?

Holt arcotokra mik rámerevedtek:
Mi rontó titkok, mily ölő keservek?

Siket, nagy, fázó csend a felelet.
Vijjog a szél a vén ormok felett.

III. Rózsaszínű hegyek

Menj, meg ne állj a meredek sötétnél:
Fut a borzalom, menekül az éjfél.

Nézd, máglya lángol az orom megett,
Nézd, rózsaszínben égnek új hegyek.

Kelő sugarak kacagva dalolnak:
Ezüst csengőkkel csilingel a holnap.

Tán álmod arca csillog ott elő.
Ó rózsás álom, ó kelő jövő!

Tán új szíveket csókol ottan új nap.
Ott minden öklök ölelni simulnak.

Ott fölcsókolnak minden könnyeket,
És énekelnek mind az emberek.

Ott van talán, mit veled annyin várnak:
Az álmodott, a szentséges Vasárnap.

Szegd a magasba álmodó fejed:
Már rózsás tűzben égnek a hegyek.

Túrmezei Erzsébet: A legnagyobb művészet

A legnagyobb művészet tudod mi?

Derűs szívvel megöregedni…
Pihenni ott, hol tenni vágyol,
Szó nélkül tűrni, ha van, ki vádol.
Nem lenni bús, reményvesztett,
Csendben elviselni a keresztet!
Irigység nélkül nézni végig
Mások erős, tevékeny éltit.

Kezedet betenni öledbe
S hagyni, hogy gondod más viselje.
Hol segíteni tudtál régen,
Bevallani nyugodtan, szépen,
Hogy erre most már nincs erőd,
Nem vagy olyan, mint azelőtt
S járni emellett vidáman,
Istentől rádszabott igában!

De ezt a békét honnan vesszük?
Onnan — ha azt erősen hisszük,
Hogy a teher, mit vinni kell,
Az égi honra készít el.
Ez csak a végső simítás
A régi szíven, semmi más!
Ez old fel minden köteléket,
Ha a világ még fogna téged

Az Úr nem szűnik meg tanítni,
Azért kell sok harcot vívni
Idősen is, míg csendesen
A szív az Úrban megpihen,
S kész vagy az Ő kezéből venni:

Hogy minden Ő, s te nem vagy semmi!

Szabolcsi Erzsébet: Haiku

Boldogan mennék
hozzád, ha te várnál rám
boldogtalanul.

*

Kölcsönkértem a
kabátod, hogy közelebb
legyek bőrödhöz.

*

Sosem láttalak.
Arcod mégis ott ragyog
szemem tükrében.

Boda Magdolna: Bolond világ

Fekszem a fűben,
nézem, ahogy a szél belekap a szálakba,
incselkedik,
... s a fűszálak játszadozva, cinkosan
összenevetnek az orrom előtt:
... bolond ez a világ.
Mosolyog a tinta is a papíron:
... kéket mosolyog...
... mert olyan jó eltévedni,
aztán csöndesen hazamenni,
nevetni,
megbánni.
szép nagy könnyeket sírni,...
... mert bolonddá tesz e bolond világ,
és olyan jó bolondnak lenni.
Olyan jó, hogy van nekünk
a cseresznyefán
pirosszemű elefánt,
amitől nem szakad le az ág,
és nem szakad le az ég sem.
Nem is kérdem,
hogy miért nem.

Ott vársz majd rám,
zöld tekintetbe öltözve,
... és szép lassan majd
helyére fordul a világ,
s állok majd fürkészőn, izgatottan
esetleg esetlen,
fejem fölött a fű zöldjével,
talpam alatt az ég kékjében.

Imre Flóra: Törékenyek

A csend üvegjét feszíti a fagy.
Koppanó zaj a macskalépteké.
Mint déli szél, többé sehol se vagy,
vakon kereng az álom lefelé.
S amire visszaemlékezni fáj:
amilyenek voltunk.
Megroppanó csontozatát
most vallja meg a táj.
És felszakad az ég,
s ömlik a hó.

Zelk Zoltán: Fiataloknak

Úgy szeressétek, hogy bármikor meghalhat.

Imre Flóra: Rítus

még tart a könnyűség a gyöngyök szétgurulnak
áttűnsz a tárgyakon mégis velem vagy itt
az érintést a test őrzi az agy a múltat
a szív beteljesült s keserves vágyait

ragyog a nap a víz áttetszően világít
ébren is álmodom a szemed ringat el
lenn s fönn nevet a kék a tenger színe játszik
lebegtet életem lehúz és felemel

a csorba gyöngyöket mind összeszedegettem
aranyló mozaik belülről is vakít
fénylő diadalív itt vagy szent ostya bennem
bordáid ívei mellkasod combjaid

napbarna corpusod és rituálisan
még tart a könnyűség kibontom a hajam

Britt G. Hallqvist: Pufi

Pufinak hívja mindenki,
mert egy picurkát pufók.
Csak egy picurkát.
Gyakran áll a tükör előtt,
és motyogja: "Csak egy picurkát."
Pufinak fogynia kellene,
de ha olyan nagyon szereti a húsgombócot!
Pufit Karl-Frederiknek hívják,
de ezzel senki se törődik,
csak Ulla.
Karl-Frederik! - kiabálja
jó hangosan, hogy hallja mindenki.
Pufi szereti Ullát.

Tótfalusi István fordítása

Siv Widerberg: Külföldiek

Apa külföldi,
anya is külföldi,
én is külföldi vagyok
most,
pedig svédek vagyunk.

Mert most Dániában járunk!
Hahaha!

Erre nem gondoltál, ugye?
Hogy a svédek is külföldiek lesznek,
amint külföldre mennek!

Tótfalusi István fordítása

Siv Widerberg: Susanna

Susannáéknál voltam
néhány napig.
Ott aludtam.
Ott ettem.
Ott játszottam.
Ott tanultam.

Nemsokára Susanna jön hozzánk.
Akkor én fogok egész nap biciklizni,
és hagyom, hogy Susanna loholjon mellettem.

 Tótfalusi István fordítása

Ingrid Sjöstrand: Mikor usziból jövet

Mikor usziból jövet
sorbaálltunk a buszmegállónál,
Johan végigfutott mellettünk,
és minden lányra ráhúzott
a nedves fürdőnacijával.
Mindegyikre, csak rám nem.
Monika azt mondta, biztos komál engem.
Nem tudom...
Hátha csak kifelejtett?

Tótfalusi István fordítása

Ingrid Sjöstrand: Gyereknek lenni azért rossz

Gyereknek lenni azért rossz,
mert igazán sehová
nem tartozol.
Persze nagyon klassz,
hogy derék szüleid vannak
és egészen tűrhető testvéreid
 - ha vannak -
mégis
nincs semmid, amit magad választottál.
Van egy klubunk,
Sten meg én vagyunk a klub,
de kettőhöz tartozni nem elég.
Néha levelet írok magamnak,
egy régi bélyeget ragasztok rá,
és bedobom a levélszekrényünkbe,
hogy a többiek azt higgyék,
van valakim, aki csak az enyém
és akiről ők nem is tudnak.

Tótfalusi István fordítása