Alapige: Mt 27,45-54
Tizenkét órától kezdve három óráig sötétség lett az egész földön. Három óra tájban Jézus hangosan felkiáltott: "Éli, éli, lamá sabaktáni!" azaz: "Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem?" Néhányan az ott állók közül, akik hallották ezt, így szóltak: "Illést hívja." Egy közülük azonnal elfutott, hozott egy szivacsot, megtöltötte ecettel, nádszálra tűzte, és inni adott neki. A többiek pedig ezt mondták: "Hadd lássuk, eljön-e Illés, hogy megmentse." Jézus pedig ismét hangosan felkiáltott, és kilehelte lelkét.
És íme, a templom kárpitja felülről az aljáig kettéhasadt, a föld megrendült, és a sziklák meghasadoztak. A sírok megnyíltak, és sok elhunyt szentnek feltámadt a teste. Ezek kijöttek a sírokból, és Jézus feltámadása után bementek a szent városba, és sokaknak megjelentek.
Amikor pedig a százados, és akik vele őrizték Jézust, látták a földrengést és a történteket, nagyon megrémültek, és így szóltak: "Bizony, Isten Fia volt ez!"
Igehírdetés
Nagypéntek hajnalban ért véget, az a vallási per, amit Jézus ellen indítottak. A Nagytanács Jeruzsálemben mint statáriális bíróság, halálra ítélte Őt, mivel Isten Fiának vallotta magát. Reggel átkísérték a római helytartóhoz, ott meg azzal vádolták, hogy a zsidók királyának mondja magát. Pilátus látta, hogy Jézus ártatlan, és meg akarta menteni, végül azonban mégis megerősítette az éjszaka hozott halálos ítéletet, és így még aznap, pénteken délelőtt Jézust keresztre feszítették, s vele együtt két gonosztevőt is.
Ma nem a nagypénteki történet valamelyik részletét szeretném kiemelni, hanem az egészet szemünk előtt tartva azt vizsgáljuk meg, mi volt a jelentősége Jézus Krisztus kereszthalálának, és hogy mérhetetlen szenvedése, teljes magárahagyatottsága, iszonyú lelki és fizikai fájdalmai között is, hogyan viselkedett Ő.
Erre a két kérdésre a rövid válasz így hangzik: Jézus kereszthalálának kozmikus jelentősége volt. Az egész világra kiható jelentősége.
A másik kérdésünkkel kapcsolatban érdemes megfigyelni, hogy Jézus ebben a helyzetében is valami különös figyelmességgel, szeretettel vett észre mindenkit, aki körülötte volt, és akin csak lehetett, segített.
I.
Mit jelent, hogy Jézus halálának kozmikus jelentősége volt?
Az Újszövetség több helyen ír erről. Különösen Pál apostol hangsúlyozza. Egy idézetet hadd olvassak. Ez írja az apostol: "Mert tetszett az egész Teljességnek, hogy Jézusban lakjék, és hogy általa békéltessen meg önmagával mindent, a földön és a mennyben, úgy, hogy békességet szerzett a keresztfán kiontott vére által. Titeket is, akik egykor Istentől elidegenedtek és ellenséges gondolkozásúak voltatok gonosz cselekedeteitek miatt, most viszont megbékéltetett emberi testben, halála által, hogy mint szenteket, hibátlanokat és feddhetetleneket állítson majd színe elé." (Kol 1,19-22).
Miért kell megbékéltetni az embert Istennel?
Azért, mert háború van. Az ember fellázadt Isten ellen, szembefordult Teremtőjével, ellensége lett Istennek, és ezt a lázadást Isten igazsága miatt az Ő igazságos ítélete kell, hogy kövesse. Ebbe viszont mindnyájan belepusztulnánk. Ezt az ítéletet vállalta magára Jézus. Ő nem lázadt az Atya ellen soha, de oda állt, ahol a mi ítéletünket végrehajtotta Isten, és Isten - ahogy az Ézsaiás 53. részében olvassuk - Őt büntette meg minden vétkünk miatt. Őt sújtotta az Ő ítélete. Ez a valódi oka Jézus kereszthalálának. A célja pedig, hogy megmentsen minket attól a szörnyű ítélettől, amit provokáltunk Istennel szembeni kihívó magatartásunkkal.
Aki ezt a tényt hiszi, annak azt ígéri Isten az Ő igéjében, hogy igazzá nyilvánítja. Mert Ő az ítéletet nem hajtja végre kétszer. És mivel a mi halálos ítéletünket szenvedte el Jézus a kereszten, beleértve a pokoljárást, a kárhozatot, ezért ezt az ítéletet azon, aki Őbenne hisz, már nem hajtja végre. Aki mindezt nem hiszi, annak magának kell elszenvednie megérdemelt ítéletét. Ez a Biblia summás tanítása, és ez a mi hitünknek a biztos fundamentuma.
Jézus tehát az egész emberiség bűnének a büntetését szenvedte el, ezért nincs fogalmunk sem arról, hogy mit jelentett az Ő golgotai kínhalála és az előtte való szenvedés, és amikor valaki azt mondja: az Úr Jézus sem szenvedett annyit, mint én, akkor nem tudja, milyen súlyos istenkáromlást és mekkora valótlanságot mond.
Nem tudjuk elgondolni, mit jelent az: az egész embervilág minden bűnének Isten igazsága szerint megérdemelt büntetését elszenvedni. Ez történt a kereszten. És a maga "adagját", bűnbocsánat adagját az kapja meg, aki ezt hittel komolyan veszi, és éppen ezért jelentkezik a neki szükséges bocsánatért. Aki úgy véli, hogy nincsenek bűnei, vagy nem szorul rá erre, vagy ez az egész mesebeszéd, annak viszont magának kell elszenvednie azt, amire rászolgált.
Mivel Jézus az egész emberiség bűnének a büntetését szenvedte el nagypénteken a kereszten, mivel Isten igazságának tett eleget, mivel megengesztelte Isten méltó haragját, megbékéltette Istent velünk és minket Ővele. Pál apostol boldogan írja több levelében: emberek, vegyétek már komolyan, hogy vége a háborúnak. Nem haragszik Isten. Megbékéltette Krisztus az Ő vére által - ahogy itt olvastuk. Az Ő testével, halálával, engesztelő áldozatával megbékéltette, új világhelyzet állt elő.
A legfrappánsabban a második Korinthusi levél 5. részében írja ezt Pál apostol: "Ezért ha valaki Krisztusban van, új teremtés az: a régi elmúlt, és íme: új jött létre. Mindez pedig Istentől van, aki megbékéltetett minket önmagával Krisztus által, és nekünk adta a békéltetés szolgálatát. Isten ugyanis Krisztusban megbékéltette a világot önmagával, úgyhogy nem tulajdonította nekik vétkeiket, és reánk bízta a békéltetés igéjét. Tehát Krisztusért járva követségben, mintha Isten kérne általunk: Krisztusért kérünk, béküljetek meg az Istennel! Mert azt, aki nem ismert bűnt, bűnné tette értünk, hogy mi Isten igazsága legyünk Őbenne." (2Kor 5,17-21).
Mivel Jézus kereszthalálával minden benne hívő előtt megnyitotta az Istenhez visszavezető utat, és mivel az Ő halálának az ereje az egész történelemre kihat, és az teljes értékű, végérvényes elégtétel volt, sőt éppen a Kolosséi levélben olvassuk, hogy Jézus kereszthalála totális győzelmet jelentett a démonvilág felett is, ezért mondjuk, hogy az Ő kereszthalálának kozmikus jelentősége van. Ezt mintegy szemléltette Isten azokkal a különös jelenségekkel, amelyek nagypénteken Jézus haldoklásával és halálával egy időben történtek.
Ezeket olvastuk itt a Máté evangéliumában. Olvastuk, hogy déli tizenkettőtől délután háromig teljes napfogyatkozás következett be. Utána földrengés támadt ott, ahol ritkán szokott lenni. A földrengés miatt a Jeruzsálemet körülvevő dombok megrepedeztek, és mivel ezekbe a puha kőből való domboldalakba vájtak sírkamrákat, megnyíltak a sírok. Néhány megnyílt sírból csodák csodájára néhányan feltámadtak. De ami a leginkább megdöbbentette a vallásos embereket, hogy a templomban a szentek szentjét lezáró hatalmas vastag függöny tetejétől az aljáig meghasadt.
Mindezek a jelenségek fontos üzenetet hordoztak. Ez a részleges feltámadás arra utalt, hogy Jézus már a halálával legyőzte a halált és megnyitotta a halottak birodalmát. Olyan szép, ahogy a Jelenések könyvének az elején Ő mondja: "nálam vannak a halál és a pokol kulcsai."
Ennek a függönynek a meghasadása pedig arra utalt, hogy megnyílt az út a bűnös ember előtt a szent Istenhez. Ahova addig benézni sem volt szabad, ahova csak évente egyszer a főpap mehetett be, kezében az engesztelő vérrel, esedezve Isten bocsánatáért, oda most már mindenki mehet közvetlenül, Jézusra való tekintettel. És Őreá való tekintettel az igazságos Isten irgalommal várja azokat, akik hiszik, hogy Jézus áldozata, érvényes rájuk nézve is.
Nem véletlenül történtek tehát ezek az események. Azt hirdették: nem kell többé állatáldozatokkal próbálkozni, hogy megengeszteljük Istent, mert Jézus egyszeri és tökéletes áldozata egyszer és mindenkorra engesztelést szerzett. Isten jeladásai voltak ezek a különös jelek arról, hogy Jézus kereszthalála az egész mindenségre kihat.
Ugyanakkor neki fontos az egyes ember, és az Ő halálának a kozmikus jelentőségét kinek-kinek személyesen lehet és kell a hitével elfogadni, magáévá tenni.
II.
És hogy milyen fontos volt Jézusnak mindig a kis ember, még szenvedése közepette is, ennek az evangéliuma nagy bátorságot és sok reménységet adhat nekünk is. Csak néhány részletére hadd utaljak a szenvedéstörténetnek.
Amikor a Gecsemáné kertben letartóztatták Jézust, Péter a reá jellemző módon a kardjához kapott és csak úgy találomra odacsapott a Jézus elfogására érkezett tömegbe. Valaki felordított, és utólag derült ki, hogy egy Málkus nevű szolgának levágta a fülét. Jézus azonnal rendre utasítja Pétert, és még itt is van ereje arra, hogy tanítsa a tanulatlan tanítványt és azt mondja: tedd el a kardodat! (Jn 18,10). Nem kell itt handabandázni. Nem tudod, hogy ki akarom inni azt a poharat, amit az Atya adott nekem?
Vagyis Jézus azt mondja: itt sokkal több történik, mint ami látszik. Mit akarsz te egyébként is egyedül egy katonai csapattal szemben? Itt nem az a helyzet, hogy ezek miatt nekem most szenvednem kell. Itt egy örök isteni terv valósul meg feltartóztathatatlanul, lépésről-lépésre. Ezt sem te, sem más nem tudja megakadályozni, de nem is kell, mert az Atya adja nekem a szenvedések poharát, és én engedelmesen az utolsó cseppig kiiszom azt. Az Atyát láttatja Jézus ezzel az engedetlen tanítvánnyal. Közben meggyógyítja a sebesültet, akit baleset ért. Fontos neki ez a szolga is.
Nem sokkal ezután Kajafás kihallgatási termében vallatják Jézust, és ott már felpofozzák, leköpik. Közben Péter kinn az udvaron esküvel letagadja, hogy ismeri Jézust. Amikor a Mestert átvezetik az udvaron, tekintetével megkeresi ezt a gyalázatos tanítványt, és azt olvassuk: rátekintett az Úr Péterre. Péter utána keserves sírásra fakadt.
Nem tudjuk, mi volt abban a tekintetben, és nem kell az ilyesmit találgatni. De az bizonyos, hogy Jézus szívében nem az volt, hogy ezek után rád nézni sem tudok, vagy pillantásra sem méltatlak. Ellenkezőleg: ebben a nyomorult, elesett állapotában is megkeresi ezt az engedetlen tanítványt, aki utána tud sírni a bűnén. És aki tud sírni a bűnén bűnbánattal, az elindult a bocsánat felé vezető úton. (Lk 22,61).
Jézus már a kereszten van, és haldoklik. Egyszer csak halkan megszólal, és azt mondja az egyetlen tanítványnak, aki egészen a keresztig hű maradt, és ott állt János a kereszt alatt: "Fiú, ez a te anyád!" és azt mondja Máriának: "Asszony, ez a te fiad!" Ezek jogi szakkifejezések voltak, amiket a végrendeletekben szoktak használni. Ez azt jelentette, hogy mivel az özvegy anyáról a legidősebb fiúnak kellett gondoskodnia, a legidősebb fiút pedig most kivégezték, ezért utolsó erejével is rendelkezik, hogy legyen gondviselője az édesanyjának. (Jn 19,26). Miközben az egész emberiség bűnterhe reá nehezedik, neki fontos egy síró özvegy, aki az anyja.
Még egyet hadd említsek.
Szintén a kereszten, talán csak percei voltak hátra Jézusnak, amikor alig hallhatóan megszólal a vele együtt megfeszített egyik gonosztevő: "Jézus, emlékezzél meg rólam, amikor eljössz királyságodba." Ez az ember komolyan vette, amit Jézusról hallott, hogy Ő az, akinek mondja magát. Éppen ezért neki nem fejeződik be az élete ezzel a szörnyű kínhalállal, és segítséget kér tőle. És mi Jézus válasza? "Bizony, mondom néked, ma velem leszel a Paradicsomban." (Lk 23,42-43). Még az utolsó pillanatokban, utolsó erejével is kegyelmet oszt, és az üdvösségbe utal be valakit, akit csak Ő utalhatott be isteni teljhatalommal.
Jézus halálának tehát az egész világmindenségre, az egész embervilágra kiható áldott hatása van, de külön-külön személyesen élhetünk ennek az áldásaival. Ugyanakkor bizonyosak lehetünk abban, hogy akármilyen állapotban vagyunk, Ő szemmel tart, számon tart, és számíthatunk a segítségére.
Mi következik mindebből? Néhány egyszerű gyakorlati örömhírre szeretnék utalni.
1. Ha Jézus kereszthalála minden benne hívő előtt kinyitotta az Istenhez vezető utat, akkor számunkra létkérdés, hogy tudjuk: ezen az úton vagyunk-e most. Mert Jézus azt mondta, hogy ez az egyetlen út, ami az életre vezet. Az összes többi a pusztulásba visz. A kárpit meghasadt, a szentek szentje nyitva van, lépj be!
Minden nagypénteken el kellene olvasnunk a Zsidókhoz írt levél 10. fejezetét. Ott Jézus Krisztus kereszthalálának a következményeit sorolja fel a Szentírás. Három mondatot hadd idézzek belőle: "Isten akarata szentelt meg minket Jézus Krisztus testének feláldozása által egyszer s mindenkorra." (10. v.). "Mert egyetlen áldozattal örökre tökéletessé tette a megszentelteket." (14. v.). "Mivel pedig, testvéreim, teljes bizalmunk van a szentélybe való bemenetelhez Jézus Krisztus vére által, azon az új és élő úton, amelyet Ő nyitott meg előttünk a kárpit, vagyis az Ő teste által; és mivel nagy papunk van az Isten háza felett, Jézus; járuljunk azért oda igaz szívvel és teljes hittel, mint akiknek a szíve megtisztult a gonosz lelkiismerettől. (19-22. v.)
Együtt szerepel ezekben a mondatokban Jézus halálának az egész világra kiható jelentősége és áldása, és a hívő egyénre kiárasztott áldás.
2. A másik, amin érdemes elgondolkoznunk: Ha ilyen fontosak voltak Jézusnak szenvedései közepette is kis emberek, és mindenkinek a baján segített, akit látott, s aki hozzá fordult, akkor ne kételkedjünk abban, hogy Ő ismer minket is, számon tart, szemmel tart, és bizalommal fordulhatunk hozzá akármilyen segítségért.
Ha egy balesetet szenvedett szolga, egy gyalázatos tagadó tanítvány, egy síró özvegy ilyen fontos volt neki, és egy egész életét elrontott gonosztevőt még az utolsó pillanatokban üdvösséggel ajándékozott meg, mert az kérte tőle, akkor merjünk mi is sokkal nagyobb bizalommal és bátorsággal kérni.
3. Jellemző-e ránk ez a jézusi lelkület, ami nem önmagával foglalkozik, hanem még szenvedései közepette is másokkal?
Jellemző-e ránk, hogy nyitva van a szemünk és a szívünk mások nyomorúságát észlelni, és mozdul a kezünk, és tesszük, amit tehetünk: adunk? Tudjuk-e, hogy ilyenkor mindig csak továbbadunk valamit abból, amit mi is úgy kaptunk Istentől?
A nagypénteki evangélium az, hogy az Istenhez vezető út újra nyitva van. Induljunk el, vagy lépegessünk sokkal bátrabban ezen. A nagypénteki evangélium az, hogy Jézusnak minden kis nyomorult, magunkfajta ember fontos. Sokkal nagyobb bizalommal bízzuk rá magunkat!
Ezek után az következik: készek vagyunk-e, vágyakozunk-e, szeretnénk-e ilyen lelkülettel élni egy lelketlen világban, Jézus szeretetével. Egy mohó, kapzsi világban berendezkedni arra, hogy bármit szívesen továbbadok abból, amit én is úgy kaptam.
*
Imádkozzunk!
Úr Jézus Krisztus, bocsásd meg, hogy oly sokszor mi is csak magunkra nézünk, áldozatnak tekintjük magunkat, tele van a szívünk panasszal, elégedetlenséggel, zúgolódással.
Köszönjük, hogy felnézhetünk most lélekben a te keresztedre, és elszégyellhetjük magunkat. Köszönjük, hogy neked mindig fontosabbak voltunk mi bűnösök, mint önmagad.
Valljuk, Urunk, azt, amit te mondtál nekünk: nincsen senkiben nagyobb szeretet annál, mintha valaki életét adja az ő barátaiért. Köszönjük, hogy az életedet adtad értünk akkor, amikor még ellenségeid voltunk.
De köszönjük, hogy megbékéltetted az igazságos Istent velünk, s köszönjük, hogy mi is megbékélhetünk Istennel. Bátoríts minket erre. Segíts minket sokkal nagyobb bizalommal fordulni hozzád. Köszönjük, hogy rád hivatkozhatunk, és tereád való tekintettel fogad minket gyermekeivé az Atya.
Könyörülj rajtunk, hogy Isten gyermekeiként töltsük el a testben hátralevő időnket. Abban a nagy szabadságban, hogy mindazt, amire szükségünk van, tőled megkapjuk, és szívesen adunk tovább másoknak.
Könyörülj rajtunk, hogy az áldozatnak, a hálaáldozatnak a jó illata hadd legyen jellemző az életünkre.
Ámen.
