2023. január 18., szerda

Krusovszky Dénes: A te partod felé

Ott ülnek mind, 
a sivatagból kiűzöttek, 
a romos házak alól előmászók, 
a holdat vonyítva ugatók, 
a cserzővargák, 
a fenőkőárusok, 
a megjavult gyilkosok, 
és azok is, akik csak feledékenyek, 
ott ül az összes állat, 
de Noé nincs sehol, 
vagy csak rá sem ismerünk már, 
ott ülnek a megtűrtek, 
és azok is, akik megtűrik őket, 
de ott vannak ők is, 
akik senkinek nem kellenek, 
meg akiknek nem kell senki, 
valahol mind ott lapulnak, 
és ott ülnek a pederaszták, 
a gerontofilok, a szodomiták, 
és az összes többi szerelmes is, 
a jövőbe látók 
és a múltba révedők, 
a képrombolók és a képmutatók, 
ott ül az összes hagyományőrző, 
az összes nyelvápoló 
meg az összes testnevelő tanár, 
ott ülnek, akik szépek voltak, 
és azok is, akik szépek lehettek volna, 
ott ülnek, akik előre tudták, 
és azok is, akik még mindig nem értik, 
a fiatal csibészek meg a vén gecik, 
a tüdővészesek és a torokgyíkosok, 
az oltáspártiak és az oltásellenesek, 
a klímaszorongók és a klímatagadók, 
az újpestiek meg a fradisták, 
ott ülnek a nagycsaládosok 
meg az egykézők, 
a természetes és a mesterséges kopaszok, 
a hájfejűek meg a csontkollekciók, 
akik nemrég másztak le a fáról, 
és akik még mindig odafent vannak, 
a reménykedők és az elkeseredettek, 
a hátsó szándékúak és az ügyeskedők, 
meg akiknek az egész már tök mindegy, 
ott ülnek mind, 
a sötét bárka aljában kuporogva, 
és megállíthatatlanul közelítenek 
a te partod felé.   

Fodor-Csipes Anikó: Mindig velem, Uram, mindig velem…




„ Fordulj felém, és könyörülj rajtam, mert magányos és nyomorult vagyok. Enyhítsd szívem szorongását, szorult helyzetemből szabadíts ki!” 
(Zsoltárok 25,16-17)           

Kedves Testvérem!  

Magányos vagy? Egyedül maradtál? Elveszítetted azt, aki hosszú éveken át társad volt jóban és rosszban? Családodban élsz, de úgy érzed, a lelked sorvad? Számtalan módja lehet annak, hogy kialakuljon egy ember életében a magányosság érzése. A teremtés alkalmával Isten megállapította, hogy “nem jó az embernek egyedül”. Később azt írja Bibliánk: “jobban boldogul kettő, mint egy, s fáradozásuknak szép gyümölcse van”. És bizony ezt érezzük, hiszen amikor valamilyen élethelyzet miatt úgy alakul, hogy egyedül maradunk, a lelkünk fájdalmasan felkiált. Ezt érezhette a zsoltáríró Dávid is, amikor lelkéből felszakadt ez a fohász, és megszületett az általunk jól ismert és szeretett 25. zsoltár. De mit tehet ilyen helyzetben az ember? Mivel lehet enyhíteni a lélek fájdalmát? Isten magasztalásával, istendicsérettel. Amikor ugyanis bizonyságot teszünk Isten nagyságáról, hűségéről, amikor megvalljuk, hogy Isten bizony mindig velünk van, és nem hagy el minket még a halál völgyében járva sem, akkor felismeri a lelkünk, hogy olykor - vagy életünknek akár hosszabb időszakaiban is - lehet, hogy fizikailag egyedül maradunk. Még az is lehet, hogy családunkban élve is elszigetelődünk, és a magány érzése marja a lelkünket… de Isten elé ezt a gyötrő érzést is letehetjük, mert Ő, az ő szeretetteljes, minket mindig körülvevő jelenlétével gondoskodik arról, hogy a lelkünk felüdüljön, megnyugodjon, s meglássa a megoldást, vagy akár az elfogadás áldását.

Forrás: Napi Ige és gondolat
 

2023. január 14., szombat

Aknay Tibor: Csak annyi

Csak annyi terhet rakj 
vállamra, Uram, 
hogy egy lépéssel mindig 
folytathassam az utamat. 
Csak annyi szenvedést, 
amennyitől 
még erősebb leszek. 
Csak annyi örömöt, 
hogy éppen bele ne haljak. 
Csak annyi erőt, 
hogy vállalhassam 
gyöngeségeimet. 
Csak annyi boldogságot, 
hogy tudjam, mit veszíthetek.

Csáky Anna: Az elmúlás csendje




Hull a hó, mily szép a táj most: 
fehér ruhában állnak a fák, 
néma csend üli, őrzi a várost, 
s kelti a múlás hangulatát. 

Zúzmara csipkét fest fel az ágra, 
jégtulipán az ablakokon, 
tél-szerelemtől égi az álma 
szürkeacélos hajnalokon. 

Szunnyad a légi dunna, a felleg, 
eldől a szél is, s mind, ami fáj, 
lágy, puha fények villanya mellett 
hallgat a csend, és hallgat a táj.

Káliz Sajtos József: Biztatás barátomnak

Elgurult az igazgyöngy… 
Ne bánd, majd megtalálod. – 
Az Úr látja az igazat, a jót… 
S beteljesül majd régi álmod. 

Mint az öreg molnár, 
nyisd föl a zsilipet: 
könnyes szempilládat. 
Örülj, új napra virradtál.

Káliz Sajtos József: Estébe hajló napjaim












Megint elillant egy napom. 
Behúzódok könyves szobámba, 
megszokott börtönömbe… 
Mint egy középkori remete, 
ki esténként magába roskadva 
csak ül ábrándos tekintettel, 
s mohón szürcsöli az italát, 
ami maradt a bortömlőben.– 
Én is elvackolódok a ’priccsen’. 
Adj nyugodt éjt, jóságos Isten!

2023. január 10., kedd

Paul Verlaine: Kandalló s esti fény











Kandalló s esti fény, szűk s meghitt lámpakörben; 
felkönyökölni és álmodni, elbüvölten; 
egymásba mélyedő szemek szent mosolya; 
a könyv becsukva, és gőzölög a tea; 
érezni, boldogan, hogy az est elköszön már; 
a zsongó kábulat; és várni, tudni: jön már 
a mennyegzői árny s az édes-édes éj – 
annyi halogatás után a szenvedély 
óh hogy kergeti már lelkem e messzi vágyhoz: 
únja a heteket s minden napot megátkoz! 

Szabó Lőrinc fordítása

Petri György: Semmi se lesz már úgy

Eltelt ismét egy kis darab élet, 
rebben a percmutató. 
Soha semmi se lesz már úgy, ahogyan volt, 
hat könyörtelenül a centrifugális erő, 
vége barátságnak, szerelemnek, és ó jaj, 
vége a dalnak. 
Mások jönnek, nem tudjuk, mit mernek, mit akarnak, 
megtörténnek a dolgok, s már nem hagynak hidegen. 
Minden olyan végtelenül idegen. 
Ifjú valék, aki arra ébred, hogy aggastyán, 
sőt már síremlékét is belepte borostyán. 
De ne búslakodjatok, édes feleim, 
az élet már csak ilyen: fele öröm, fele kín. 
(Vagyok, mit érdekelne)  

Gazdag Erzsi: Ha felfakad benned az ének

Ha felfakad benned az ének, 
miként a forrás felfakad, 
alázattal hajtsd meg fejed 
s a dalnak, dalnak add magad! 

Kezdetben vala az Ige, 
mit átzengett idők ívén. 
Ez zengeti tovább a Szót 
az emberiség idegén. 

Ezt zendíti a költő újjá. 
a teremtő-szót, a robbanót, 
hogy kínban is csak ezt mondhassa, 
ezt az öröktől mondhatót. 

Ezért kiált a hegyre: Mozdulj! 
Az áradásra: Csendülj! 
A feketére: Válts fehérre! 
A vízre: Vérré nemesülj! 

A halálra Maradj odúdban! 
Az életre: Ne félj, ne félj! 
És önmagára, ha csüggedne: 
Remélj! Remélj! Remélj!  

Mikszáth Kálmán: Madár-párbeszéd












Itthon van csiz úrfi, jó városi alak. 
Furcsán néz ki ő nagysága: 
Pápaszem szemére vágva 
S a fején köcsögkalap. 

Óh bájos kisasszony – így szól a czinkéhez 
Mesélve utazásait, – 
Gyalázatos élet van itt 
A városihoz képest. 

Milyen szép a város, mennyi pompa, fény, 
Hagyja itt az erdőt czinkém! 
S jöjjön oda a hol szintén 
Ilyen kalap lesz fején. 

A szomszéd fán a mókus üldögélt, 
Hallgatván mit a két madár beszélt, 
A csiz szavára csóválta fejét: 
„ Ej, ej, no lám, de ostoba beszéd!” 

De a czinke feleletét 
Annál jobban helyeselte; 
Bólingatott a fejével. 
S talpát tapsra összeverte.  

2023. január 7., szombat

Müller György




Az aggódás kezdete a hit vége; és az igazi hit kezdete az aggódás vége. 

Székely Zsolt Ferenc: Az aggódás ellenszere




" Ne aggódjatok tehát, és ne kérdezgessétek: Mit együnk? – vagy: Mit igyunk? – vagy: Mit öltsünk magunkra? Ilyesmikért a pogányok törik magukat; a ti mennyei Atyátok pedig tudja, hogy szükségetek van minderre. Keressétek először Isten országát és az ő igazságát, és mindezek ráadásként megadatnak majd nektek.  Ne aggódjatok tehát a holnapért, mert a holnap majd aggódik magáért: elég minden napnak a maga baja."
(Mt 6,31-34)     

           A következő mondatok akár a te gondolataid is lehetnek. Aggódom az ukrajnai háború miatt. A háború kitörése óta rendszeresen, szinte betegesen követem a híreket. A járvány miatt is aggódom, ismerek olyat, akit a vírus miatt temettünk el. Félek az új rezsiárak miatt is. Elfog a rettegés, ha arra gondolok, megtörténhet, hogy nem lesz miből kifizetni a rezsit. A megélhetésem miatt is félek, a havi bevételem egyre kevesebbet ér. Mi lesz, ha elfogynak a tartalékaim? A kedvem se a régi, a lelkiállapotom is megviseli az a sok rossz, ami történik körülöttem. Figyelem a híreket, úgy érzem, a világ soha nem volt olyan rossz hely, mint most. Klímaváltozás, aszály, energiahiány, élelmiszerhiány, pénzhiány, háború, atomháború esélye. Bevallom, egyre nagyobb bennem a félelem. Úgy érzem, egyre nagyobb a létbizonytalanság, az életbizonytalanság. Apám gondolatai jutnak eszembe, aki azt mondta: ma megélni művészet.  

      Mindezek után mai igénkben megszólal Jézus és a fentiekre válaszolva is azt mondja: a megélhetés nem művészet, nem a világban zajló események, helyzetek függvénye, hanem hit kérdése. Azt mondja Jézus, ne aggódjatok. Ne ezek miatt féljetek. Bízzátok rám ezeket. Keressétek először Isten országát. Legyen ez mindennél fontosabb számotokra. Bízzatok. Mi történik, ha hittel teszem, amit ez az Ige mond? Isten erejének, szavának adok teret. Isten hatalmának adom át a terepet. Minél inkább rá bízom magam, annál kevesebb az életbizonytalanság és a félelem. Ha csak benne bízom, nem aggódom, de ha nem teljes hittel bízom benne, újra aggódom. Már értem, mit akar ma mondani Jézus: az aggódás, a nyugtalanság ellenszere az ő szavának hittel fogadása és az annak való engedelmesség. 

Forrás: Napi Ige és gondolat

2023. január 6., péntek

Szente B. Levente: (Szelíden)












aznap haját bontotta a dió 
pompájában a maga teljében 
hajlott hátú vén fa állt fölöttünk 
akár az egyetlen megmaradt fényképen 
mi ketten szinte tétován 
kezed kezem fogta éppen 
hajad arcodba fújta a szél 
bal kezeddel megigazítottad 
előre néztél szelíden 
szépen és ártatlanul nevettél 
pitypangeső közeledett felénk 
aztán az a pillanat 
az a csodás pillanat amikor 
csak álltunk kissé remegve 
majdnem bátortalan ott ölelt át minket 
a félárnyék a napfény a szél 
és körüllengett a rét illata 
a sok ezer virágot meg a fákat véltük hallani 
a közeli patak csacsogó suttogás volt 
miként az érett eper ajkad nyitva 
én megértettem valamit – 
a távoli felhők buja összevisszaságát 
a madarak röptét hogy őket sose irigyeljem 
fejemben hangok jöttek-mentek 
furcsák tiszták akár a régi éden csillagvirág zenéje 
én föléd hajoltam egészen 
csöndesen mély tisztelettel szóltam 
nézd kedvesem hát nem csodálatos 
nézd a szitakötőt 
násztáncát éppen nekünk járja 
te megcsókoltál 
s a diófára kacsintottál 
lehajló ágára kötöttél egy piros pántlikát 

Grecsó Krisztián: Amiből nekem kellene

Hogyan mondjam másképp, hogy magamat szintén. 
Nem tudom, pedig kevés és pontatlan is így. 
Benyitottál, mint elhagyott barakk szuvas léckapuján. 
Nem hittem előtted, hogy ez lennék, hogy ez. 
Dadogok, mint ijedős angyalok, mint a hajnali visszhang. 
Abban a nyavalyás raktárban kezdtél az első napon. 
Amikor a világosságot teremtik egyébként, és látják, hogy jó. 
Látlak a csavarozott polcok között, látom, ahogy állsz. 
A nyolcadik kerület kátrányos gyomra emészt meg. 
Mindent adni fel, és cserébe csak szerelem. 
Hajlongtak a girhes muskátlik, akárha színészek. 
Végigmondtad az életet, mint előzményt. 
Az erkély kalitkájában elsuttogott évkoszorúk. 
A cingár tuja petyhüdt ágtestét marta így a fagy. 
Abból vagy, amiből nekem kellene lennem. 
Mint magamat szeretném, de ez sem mindenestül igaz.   

Kányádi Sándor: Érzelmes költemény

emlékezzél meg rólam is egyszer 
te huszonegyedik századi 
szelíd kecskepásztor 
míg félkönyökre dőlve 
egy tisztáson szalonnázol 

tudtam egy könyvrevaló 
dűlő- és határnevet 
s forrásokat melyekből 
ha tenger nem is de egy jókora tó 
kicsurgott azóta 
falvak városok 
utcák nevét tudtam 
s hidakét 
földrészeket jártam be 

álltam az ararát lábánál 
a vezúvon s az empire state 
building tetején 
falut fűthettek volna 
kézfogásaim szétosztott 
s kapott melegével 
ha még idejekorán beér 
a bioenergetika 

emlékezzél meg hát rólam is egyszer 
te huszonegyedik századi 
szelíd kecskepásztor 
mikor bicskádat bekattintva 
nekihasalsz és jót iszol 
a forrásból