2024. június 30., vasárnap

Áprily Lajos: Gyerek-szemmel




Öreg vagyok. Tán gyermek is? Lehet. 
Sosem csodáltam így a felleget. 
Szűzességük nem bűvölt így sosem. 
Itt lenn valami meghalt. Keresem.

Áprily Lajos: Magányosság




Szentgyörgypuszta. Lenn patak, fenn mező. 
Itt minden hiúságtól elvonultam. 
Mind ritkábban szól hozzám a jövő 
s mind ékesebben énekel a múltam.

2024. június 29., szombat

Kormányos Sándor: Nem...


 









Nem szerethetlek, 
Te nem szerethetsz, 
csak nézzük egymást 
szótlanul, 
kettőnk között 
a földön hever 
szerelmünk 
használhatatlanul... 

Tímár József: Gregorián

Leborulok előtted 
némán    
kipakolom       
a magányt 
nézd, ezt hoztam 
némán 
felmutatom       
megválaszolatlan kérdéseimet 
nézd, valakitől megkérdeztem, 
s nem válaszolnak 
festett szemű ismeretlenek 
némán    
énekelem       
sápadt dalom 
nézd, milyen gyatra 
nyomorult vetélések 
vérző sebhelyei 
némán előtted                                       
görnyedek, 
s üres tenyeremet nyújtom 
nézd, kristályokká sűrűsödnek 
szememben a könnyek, 
üregükbe kiáltva 
összetörnek a szavak.   

Ha fölemelem a fejem, 
nem látom arcodat 
rámboruló pilláid világítanak, 
kezed - görcsösen markolja szívemet.   

Kormányos Sándor: Rezzenő




Árnyék-kezed 
az arcomon 
tétován simít 
ha rezzenő 
lelkemen újra 
áttapos 
a nélküled 
ballagó idő.

2024. június 28., péntek

Áprily Lajos: Zivatar




Mennydörgésükben harckocsik robogtak, 
komorsággal vonultak, mint a gyász, 
szélzúgásukban rab szüzek zokogtak, 
te zúgtál át az égen, Íliász?

Áprily Lajos: Imádkozom: legyek vidám

Én Istenem, legyek vidám, 
hogy házamat vidítni tudjam. 
Mosolyogjak, ha bántanak 
és senkire se haragudjam. 

Arcom ne lássa senkisem 
bánkódni gondon és hiányon. 
Legyen szelíd vasárnapom, 
ha mosolyog a kisleányom. 

Én Istenem, legyek vidám, 
ma minden gondot tűzre vessek. 
Nyujtsam ki kincstelen kezem 
s szegényen is nagyon szeressek. 

Tudom, sokat bűvölt a gyász, 
a hollós téli bút daloltam. 
A bátrakkal hadd mondom el: 
panaszkodtam, mert balga voltam. 

Én Istenem, legyek vidám, 
ujjongjon újra puszta lelkem, 
mint rég, mikor falum felett 
az első forrásvízre leltem. 

Ködökbe csillanó sugár, 
víg fecskeszó bolond viharban, 
tudatlan gyermekhang legyek 
a jajgató világzavarban.

Hajnal Anna: Szerelem












Minek is kérded, neked hiúság, 
csak mosolyogsz, ha elpirulni látsz, 
s oly távol vagy, hogy kíváncsi szemed 
szégyentől reszketteti szívemet, 
hogy didereg, mint meztelen halott, 
lámpának, szemnek kiszolgáltatott, 
hogy jeges szégyenében majd elég, 
mit kérdezed, hogy szeretlek-e még? 
Nem tudom. Szívem csupa lázadás. 
Szeretni kín, megtör és megaláz 
s a fojtott láng, az el-eltemetett, 
füstösen csap fel, mint a gyűlölet.   

Gyűlöllek, mar a védtelen harag, 
elfordulok, hogy meg ne lássalak, 
félek, fagyok, borzongok, engedek, 
fogam megkoccan nehogy kérjelek: 
szeress, ölelj, megöl a szomjúság, 
kezdődjön újra bennünk a világ, 
az ősi ködben két felhőgomoly 
egymás felé húz, borulj rám, omolj, 
összecsapásunk villám, néma csók, 
csak te! csak én! borulók, lázadók, 
belőlünk szülessen a csóvás fény, 
mindenben te és mindig újra én.   

Mert te voltál az első, akiért 
testem és lelkem egyszerre megért, 
hogy ezer íz és ezer édesség 
pezsgése, lángja hajtott tefeléd. 
Hogyan köszönjem, mi lenne elég, 
hogy tűzfény lettél, melyben föld és ég 
fellángolt, égett, újjászületett, 
mint a szívem, mely feléd reszketett, 
haldokolt, mint a láng és dadogott, 
új nyelven szólt, hogy az áhitatot, 
amely betöltött, vakult fiatalt, 
feléd ragyogja, édes diadalt…  
 

2024. június 27., csütörtök

Biblia


 


A föld végén ragadtalak meg, annak legszéléről hívtalak el. Ezt mondtam neked: Szolgám vagy! Kiválasztottalak, nem vetlek el téged! Ne félj, mert én veled vagyok, ne csüggedj, mert én vagyok Istened! Megerősítelek, meg is segítelek, sőt győzelmes jobbommal támogatlak. Megszégyenülnek és gyalázatra jutnak mindazok, akik gyűlölnek téged. Semmivé lesznek, elpusztulnak, akik veled perbe szállnak. Keresed, és nem találod azokat, akik téged támadnak. Megsemmisülnek teljesen, akik ellened harcolnak. Mert én, az ÚR, a te Istened, erősen fogom a jobbodat, és ezt mondom neked: Ne félj, én megsegítelek! 
(Ézsaiás 41, 9-14)

Takács Zsuzsa: Anima

Lélek, ne nézz az éjszakánkba itt!
Állati sírást hallasz mindenütt.
Hazádtól távol űzve, sötétbe kényszerítve,
tudom, hogy egyedül vagy.
Mintha élő, levágott fejek sírnának,
úgy szól a földből hozzád
sötétünk panasza.
És megpróbálod a fényességet idézni,
de emlékezeted elhagy.
Te, szabad, szárnyaló, fázós,
ránk tekintesz és tőlünk visszaborzadsz.
Csókunk borítja a sarat
és hazájának nevezi, bármily
nyomorult szöglete a világnak.
És elfog a szorongás eszelős csókjainktól:
eged talán a képzelet szülötte, nincs is,
akkor hát itt kell leélned teljes,
téves életed, ahogyan annyian mondják.
Romlásodra van a benépesült hely,
ahol a legártatlanabb fű is elrohad,
ahol a rohadásból a győztes fű kihajt –
és kísértenek a gyilkos örömök,
valami kivonódik belőled,
száraz leszel, szálkás, sebző.



Hová jutottam, hogy ennyire
fontos ez a város, bukásom színhelye.
Az utcára hordott lomokhoz térdelek
és berendezem velük új világomat.
Irigylem a test egyértelműségét,
szomjazom a bőr tapintását.
ahogy Isten látását szomjaztam azelőtt.
Egy nő homályos útjain járok,
aki arcának verejtékével keresi kenyerét,
aki fodrászhoz megy és aggodalmasan
nézi magát a tükörben,
aki levelet ír és azt hiszi, verseit,
címezettje a világ.
Sétáiban ott vagyok vele a mérgezett
levegőn, sóvárgásaiba beleveszve,
ahogyan egy férfi száját nézi,
én, a halhatatlan lélek, a testbe
kényszerítve egy vagyok vele.
De ha feljön a szemlélődés
holdfényes ideje, az éjjel,
kirántom a földből az ingatag cölöpöt,
és láncomra fűzve vonszolom a végtelen
udvarin, és hallják odafönt
a szörnyű rohanást, a kaput átszakítva
árkon-bokron át, vérző hang, futok,
mintha hátamat tépte volna föl,
mintha hasamat lyuggatta volna végig a vas,
a kifulladásig meg-megállva,

majd kapva új futásra kárhoztatom
a döntést, ami nem az én döntésem,
a sorsot, ami nem az én sorsom,
idegen akarat.
Álmában bosszút állok a testen,
megcsúfolom félbemaradt találkozásait,
erdői helyébe egy haláltábor megcsonkított
fáit ültetem, szeretteire farkas-álarcot
teszek, és fölgöngyölöm egét
mint egy könyvtekercset.

Ha marad időtök, ha van szavatok rám is,
ha szemeteket a képzelt Úrra fölemelitek,
ha képzelt szemeteket le tudjátok hunyni
ennyi fényesség előtt,
ha elvakít titeket ami nekem nem látszik,
folyamodjatok értem!
A jáspislépcső alján, az arannyal
átszőtt szőnyeg előtt, a hozsannázók
között némán állok,
LÉLEK KÉPZELGÉSE, TEST.
Mozdulataim eltörték a levegőt,
lépéseim eltaposták a titkos nyomokat,
betegségben, virrasztásban, böjtben,
gyalázatban, mint csaló,
mint ismeretlen és halálraszánt,
mint összevert, de belé nem halt, könyörgök.



Vérző rózsáimat önként átadom,
szemem világító sugarát boldogan kioltom,
fogaim vakító nevetése elhal,
nem remegek választottam előtt,
mikor kezemből kiveszi a virágot,
mikor arcomról letöröl minden órát,
csak a végső sápadtság óráját nem,
mikor szemem elől szerelmes gyermekem
eltakarja,
a hely utoljára fölujjongó képeit
lüktető hártyába vonja, hogy neki
szülessenek meg újra szégyenben és gyönyörben
Mikor a test romlatlanságba öltözik,
a halandó halhatatlanságba,
mikor a Föld kietlen és  puszta lesz megint.

2024. június 26., szerda

Leleszi Balázs Károly: Jövök - megyek




Jövök-megyek 
a világban fellelhető titokzatos 
kincseket keresem 
pedig csak azt szeretném 
hogy kedvesem egyszerű kezével 
megsimogassa a kezemet

2024. június 25., kedd

Biblia




„ Hívj segítségül engem a nyomorúság idején, és megszabadítalak téged, 
és te dicsőítesz engem.” 
(Zsoltárok 50,15)

Váci Mihály: Eső a homokra

Mert nem hiszem, hogy ne lehetett volna 
kitartó, csendes, hű forradalomban 
élni: – szeretni, hinni a világot; 
tenni valamit, mivel besugárzod; 
melegítni: – telet a gyertya lángja; 
szelidítni: – aszályt a szik virága; 
rázni a világot: – szellő az erdőt; 
kérlelve bíztatni: – karsztot a felhők; 
lázadni: – úgy, hogy magadat naponta 
feláldozod, ha mégoly kis dologra; 
ellenszegülni: másképp nem? – parányi 
toporzékoló ügy nyergébe szállni, 
osztani magad: – hogy így sokasodjál; 
kicsikhez hajolni: – hogy így magasodjál; 
hallgatni őket, hogy tudd a világot; 
róluk beszélni, ha szólsz a világhoz. 
Széjjel szóródni – eső a homokra – 
sivatagnyi reménytelen dologra 
s ha nyár se lesz tőled – s a táj se zöldebb: – 
kutakká gyűjt a mély: – soká isznak belőled!

Leleszi Balázs Károly: A szeretet szétáradása az emberek között








A szeretettel nem bánhatok úgy, 
mint valami féltve őrzött ritka kinccsel: 
a szeretet 
mindenekelőtt a szívem tevékenysége.  

Az emberi szív 
önmagában semmit sem tud létre hozni, 
hanem maga is abból nyer tápot és oxigént, 
hogy összegyűjti a vért, 
megtölti azt élettel, s aztán szétáramoltatja 
az egész testben. 
S ne feledjük, a szívizom nagy erőkifejtésre 
képes és nem fárad el soha.  

Ilyen a cselekvőn szerető ember élete is: 
amit az egyik oldalon felvesz - azt a másik 
oldalon továbbadja. 
Folyamatosan. Nem pihenve... 
Tudom-e arra kérni a Teremtőt, hogy adjon 
nekem, hogy én is adni tudjak?  

Lassan leszokunk a szeretetről, 
az önzetlenségről, 
az áldozathozatalról, egymástól elmenekülünk 
- azért, mert olyan üres lett az életünk. 
Pedig ma is cselekedve szerető szívek után 
sóvárog a világ.  

Azokra vár, akik meghallják a nyomorúság 
igájában vergődő lelkek jajszavát.
Akik többet látnak a felszíni hullámzásból...
Ma még jelen van Káin husángja,
a téboly vérszivattyúja,
és hihetetlenül sok könny csorog
végig az arcok árkaiban,
millió és millió vérző seb kiált kötözés után, 
sokasodnak a füstölgő romok, 
földjeinken tövis és bogáncs terem, 
családokon belül rombol a harag és a viszály, 
ítéletidők tombolnak világ szerte...  

Albert Schweitzer írta ezeket a gondolatokat: 
" Fel kell oldani a lebéklyózottat, 
felszínre kell hozni a földalatti források 
vizét: az emberiség várja az ilyen feladatok 
megoldására képes embereket." 
Segítsünk önzetlenül egymáson! 
Osszuk szét szerte a nagyvilágban a szeretetet, 
hogy emberibbé váljanak az emberek.         

2024. június 24., hétfő

Leleszi Balázs Károly: És mondd, tudod-e?












Tudod-e, hogy szál virág a tavasz 
megértésére nyíló ablak?     

Tudod-e, hogy a hajótöröttnek egy szál 
deszka a túlélést, a reményt jelenti?     

Tudod-e, hogy egy kedves szó széttörheti 
a kövekből emelt hallgatást?     

És mondd, tudod-e, hogy az Isten könnye 
egyre csak hull, hull érted és értem?