Robertas Keturakis: Milyen sokat kérsz

Ha ideadnád nekem az árnyékodat
   a mosolyod csöpp sugarát kérném

Ha ideadnád nekem a hajad hűsét
   egyetlen egy szót kérnék

Bizalmat kérsz tőlem?
   Igen Nem
Jóságot kérsz tőlem?
   Nem Igen
Azt kéred hogy legyek a világosságod és a sötétséged
   a titkod és a fiatalságod
   az életed az örökléted
   a lélegzeted?

Ha ideadnád nekem a hajad hűsét

   Milyen sokat kérsz
   pedig csak szerelmem van
   egyetlen szerelmem - neked

Csorba Győző: Már nem odázhatom

Folyton csak készülök: öt, tíz, tizenöt éve
méltó dícséreted rímekbe fogni végre.
Mert kérdését e test akárhogy tette fel,
bölcsebben mint te, nincs élő, ki ráfelelt.
De a nagy kuszaság, amelybe keveredtünk,
és a ledőlt határ kettőnk között, közöttünk
némává tette szám, s szégyelltem is talán:
dícséreteddel az enyém is mondanám.
Folyton csak készülök. - S most érzem: alakul már
ügyetlen nyelvemen a késő, tiszta zsoltár,
érzem, mert arcodon petyhüd gyengén a bőr,
s a bújó hervadás kárörvendőn kitör,
mert bársony tenyered megtöredezve érdes,
és kedved egyre fogy a játszi öleléshez,
mosolyod gyérül, és sűrűdik bánatod,
mert, folt-nélkül-való, gyűlik gyalázatod,
s vennének áruló erők rajtad hatalmat. - -

- Már nem odázhatom hirdetni diadalmad.

Kányádi Sándor: Csendes pohárköszöntő újév reggelén

Nem kívánok senkinek se

különösebben nagy dolgot.

Mindenki, amennyire tud,

legyen boldog.

Érje el, ki mit szeretne,

s ha elérte, többre vágyjon,

s megint többre. Tiszta szívből

ezt kívánom.

Szaporodjon ez az ország

Emberségbe’, hitbe’, kedvbe’,

s ki honnan jött, soha soha

ne feledje.

Mert míg tudod, ki vagy, mért vagy,

vissza nem fognak a kátyúk…

A többit majd apródonként

megcsináljuk.

Végül pedig azt kívánom,

legyen béke. –

Gyönyörködjünk még sokáig

a lehulló hópihékbe’!

Boldog újévet!

Wojciech Ceynowa: Az élet

A gondolataidban
panasz és szenvedés
megvalósulatlan álmok
szó szót követ
kérdések válasz nélkül
örömre és feledésre
körülnézel
egy pillanatra leülsz -
sóhajtásnyi idő.
Dabi István ford.

R. Lukátsi Vilma: Végtelen Adventek

Majd, ha elmúlik az ünnep, a karácsony,
S elalszik a gyertya a zöld fenyőágon...
Vajon... kialszik-e a fény a szemedben?
Ádventi nép! Vársz-e, élsz-e reményedben?
A Messiás eljött, de nem úgy mint várták,
Nem fogadták be Őt, tagadták, utálták,
Hiszen királyt vártak, hatalmi jelt, pálcát,
Megakarták mérni Isten igazságát,
És nem értették Isten Golgotáját...
És nem értették meg Isten Történelmét.
És nem értették meg Irgalmát, kegyelmét.
Azt, hogy az öröktől fogva élő Ige
Alázatosan jött le szolgálni ide.
S végigjárta minden lépését az útnak...
A próféciák is mind-mind ide futnak -
- De itt van kezdete már a másik útnak.
Később megértették, s szerte a világon,
Évente új várás indul, új karácsony.
Aztán... ahogy elmúlt a várásnak vége,
Indulunk ismét a köznapok elébe...
A Messiás eljön, de nem úgy, mint várják,
De aki megérti Isten Golgotáját,
Annak ádventje nem ,,karácsonyi ádvent.''
Mert tudja, visszajő onnan, ahová ment!
És amikor zsendül a fügefa virág:
A KEGYELEM betelt, s eljő az IGAZSÁG!
Ádventi nép! Ma már az örömhír csendül,
Emeld fel szemedet: a fügefa zsendül.
Vedd füledbe szavát, igéretét zengőn;
Várd igaz ádventtel: eljön, eljön, eljön!

Ojars Vacietis: (Ne szipogj!)

Ne szipogj!

Úgyis át kell menned
ezen a pallón

Ne sírj!
A nedves palló
csúszós palló.

Ne hidd,
hogy a túlsó part
maga átjön.

Ne reménykedj,
hogy bárhová is eljutsz
anélkül, hogy rálépnél
a túlsó partra.

És minden óra
egy túlsó part.

Dabi István ford

A teremtés csodái

A teremtés csodái

Antanas Drilinga: A szerelem órája

Szeretlek titeket.
Oh ti, akik
Már néhány évtizede
Velem együtt meneteltek,
Oh ti, akik
Minden nap a kezeteket nyújtjátok
Vagy akiknek hosszú évek múltán én szorítom meg a kezét,
Akiknek az arca megváltozott
Éppúgy, mint maga az élet -

Szeretlek titeket!
Szeretlek titeket, akik a gyermekkor
Gondtalan messzi nyaraiból érkeztetek,
Titeket, kis madarakat, akik ott daloltatok
Teli torokkal az erdőszélen,
Ugyanolyannak ismerlek benneteket,
Habár már egyikőtöket sem, egyikőtöket sem
Látom itt magam mellett,
Mégis érzem a szíveteket,
Elkalandoztatok valamerre, elutaztatok a kacskaringós síneken,
És a szívetek ott dobog örömötökben és bűnötökben,
De még mindig elevenen, mintha lobogna a gyermekkori nyarak
Fényében

Szeretlek titeket.
Habár már nem egy nevet
Kő jelöl a sírdombon -
Milyen gyorsan, oh, milyen gyorsan
És hihetetlenül és fájdalmasan és értelmetlenül
Jön az, amit az emberek egyszerűen
Távozásnak neveznek.

Milyen gyorsan, oh, milyen gyorsan száradnak fel az arcon a könnyek,
A szelek simogatják
A tavaszi piros tulipánt,
Amit ha látunk, örömtelien mosolygunk,
Mert az a tavasz jele, mert nyílnak a tulipánok, mert jönnek vissza a gólyák,
Mert minden olyan, amilyennek lennie kell.
Mert mi ismét magasan hordva a fejünk lépdelünk a szülőföldünkön
És én szeretlek titeket.

Szeretlek titeket.

Dabi István ford.

Elza Vecina: A csend ritmusa

Hullottak rám a szavak.
Jégesőként verték a fejem.
Védekeztem, menekültem előlük,
Amíg el nem értem a tengert.
A tenger ősz haját fésülgette és melankolikus
gondtelt tekintettel nézett és beszélni kezdett -
a hangja lassan és mélyen csengett, mint anyám hangja.

- Fuss a jégesőtől - mondta.
- A jégeső tönkreteszi a vetést, letöri a virágokat, leveri
                 a gyümölcsöket, agyonveri az embert.
A jégeső a halál nővére.
Menj a csendhez!
A csend az élet kezdete -
Minden nagyság kezdete.
Susog a kis makk csendjében született ezeréves tölgy.
Zúg a csöppnyi forrás csendjében született Daugava és Volga.
Dalol a szerelem csendjében született nagy Tagore.

Csendben mozog a fejünk felett a Mindenség, minden életet
                          nagyszerű ritmusában hordoz.


Dabi István ford.

Antanas Drilinga: Valahol, tőlünk messze

Valahol, tőlünk messze halnak meg a madarak,
        És a fájdalom távoli visszhangjai
        Visszaverődnek az égen.

        Valahol, tőlünk messze
        Húz ívet a félelem köde
És ereszkedik a fejünkre.

        Valahol, tőlünk messze a szemek,
        Elviselhetetlen bizalmatlansággal teltek -
Mi lesz holnap.

        Nekem nem mindegy, hogy ott, valahol, tőlünk messze,
        Hullanak a boldogság csillagai,
Mint hideg hamu.

        Nekem nem mindegy, hogy ott valahol, tőlünk messze,
        Kiáltozva halnak meg a madarak,
És a Földön mankóval jár a Szenvedés.

És én nem érzek meleget,
És én nem érzek igazi kényelmet,
        Amíg ott, valahol, tőlünk messze, meghal az öröm.

Dabi István ford.

A teremtés csodái

A teremtés csodái

Peder Cadotsch: Távoli csillagok

Mély sötét
zuhan
a völgybe
az éji
csenddel...
A csillagos ég
oly távol,
de a csillagok
ott úsznak
a forrás vizében.

És boldogan
iszom
a csábító
csillagos éggel
a friss vizet.
De a csillagok
továbbra is ott vannak
az égen és a forrásban -
és nekem marad
a kínzó szomjúság.

Dabi István ford.

Tollas Tibor: Fenyők

                      t                       

i 

tű 

levelű 

csend kupolái 

örök- 

zöld fenyvesek 

a hó 

alól is reményt szikrázni 

csak zengjetek! 

Isten nélküli istállók mélyén 

ti őrzitek a szárnyatok alá menekült 

Kisdedet. 

Túl: arasznyi ágaitok szalmazsákokba rejtve, 

ha őrök 

elkobozzák, rabok szabad szívében nyit tovább! 

Némán is hirdessétek e gyűlölet-rengetegbe': 

csak a 

szeretet 

tehet 

csodát. 

Ingeborg Kaiser: békekívánságok

azt kívánom magamnak
és neked
hogy állandóan szabadságba
önzetlenül
vidáman és boldogan
a mostban
lélegezzünk
érezzünk
megértsünk
szeressünk
egészen emberek legyünk

Dabi István ford.