Egyed Emese: Memoriale

mert nem kérdezted, hogy vagyok,
hogy megy sorom az erdőn innen,
merre fordulnak álmaim,
van-e béke, ami segítsen,
ötlet, játék, ami feloldjon
vas vizek kútjai között;

nem firtattad, mi nő a kertben,
mi fogy a polcon, mi a szívben:
kisarjadt bennem a harag,
hogy méltatlanul vártalak,
hogy elsiettem a jövendőt,
mint horgonyvetést a hajó,
hogy lombját vesztett percet erdőt
faggathatnék, de mire jó,
de mire, de kire, hová -

nem kérdezlek, te sem kérdeztél.
Elindultál karom közül,
és lám a szóvivő szél megtér,
a bú hegye egeret szül,
a bú forrása szökni próbál -

visszanéztél a fordulónál,
mire gondoltál, mire nem?

(Csönd gyűl felmagzó füveken,
kérdések kalászai érnek,
küldöm a holdat, ha eléred,
ha megérted... Vitorla vásik
jó kikötők jó fároszáig.)

Kassák Lajos: A szerelem vonzásában

A pallóra lépek hogy elérjem a hajót.
Viharzón sodródik alattam a víz
és megugatja árnyékom.
Visszanézek a földre hol összesöpörték a múltam
és szemétre vetették.
Pénzem jobb ruháim őrangyalom is odaveszett.
Elindulok hát pucéran
üres zsebekkel
lesoványodott testtel.
De rendületlenül hiszem hogy megérkezem hozzád.
Bizonyára este lesz akkor
s te ott állsz előttem
a csillagok fényében.

Magyar Költészet Napja

A Magyar Költészet Napja alkalmából, néhány szívemhez közel álló vers.

Csoóri Sándor: A harmadik nap esni kezdett a hó

Az első nap arra volt jó,
           hogy mindent elfelejtsek;
a második arra, hogy mindenre emlékezzek.
S a harmadik nap esni kezdett a hó.
          És megszületett a sejtelem,
          hogy mostmár mindig esni fog,
          homlokodtól a szádig,
          szádtól az ágyékodig,
          végig a tested hosszán,
          végig az életemen.
Havazni fog a mennyezet, a telefonkagyló,
          ha fölemelem,
az elmosódó gyerekkori ég, ha hátranézek.
Megrekedt fák és megrekedt kazlak közt is
          csak a hó kísértete kószál,
          az elsötétített földeken megül,            
          a háborús menekülőket megkoronázza.
És tudtam már, hogy nem leszek egyedül,                
elkísér ez a hóesés, ahova megyek,
leül mellém a vonatba,                                  
átkel velem a tengeren,
füstölgő autógumik s levegőtlen városok
          éjszakájában
          megszólít anyanyelvemen
          s országokat hódít nekem,
          mert országot hódítani
          te akartál
s ha már hazám se lesz, mert nem lesz erőm
          vallani róla,
bezárkózom ebbe a havazásba,
mint aki fehér inget vesz föl,
fehér inget az utolsó napon.

Kányádi Sándor: Festmény

egy lány a napsütésben

egy barna lány

kezében szál virág

egy szál sárga virág

csak áll a fényben

árnyék és háttér nélkül

áll és mosolyog

árnyék és háttér nélkül

Kányádi Sándor: Folytonosság

áldozóhely volt szentély
pogány templom később keresztény
mutatja még egy-két mohos darab
a hajdani falat

most csak hely fű fa és bokor
tenyészget csöndjében élni akar
lábod ősi ösvényre ismer
akármikor jössz itthon van az isten.

Kányádi Sándor: Majd

nyelv nélküli
nagy harang
lesz a csönd
s valaki lassan
leborít vele

Kányádi Sándor: Volna még

pedig volna még
volna még valami
mondanivalóm
a nyíló nárcisz-
mezőkről például
az alkonyi szélben
riadtan lobogó
hegyi füvekről
a hegyekről a folyókról
égről és földről
a tengerekről
az óceánok alatt
vergődő tűzhányókról
a szerelem végtelen
napéjegyenlőségeiről
amikor az idő is
ellankad mint a patak
ha szomját oltja
benne a szarvas
egyszóval kettőnk
dolgáról az emberiség
nevében volna még
talán volna még

Kányádi Sándor: Vágy

az esti folyó illatát
aratás idején
a küküllő esti illatát
aratás idején

s egy marék vizet
hogy arcom visszamosdjam

Kányádi Sándor: Prométheusz

               Latinovits Zoltánnak

nem a lánc
nem az óraműpontossággal
visszajáró sas
csőre karma

az árulás füstje fáj
a fuldoklás szégyene
miért kellett körém
gyújtanotok az erdőt

Kányádi Sándor: Noé bárkája felé

              a Nagy Imre-festmény hátára

Be kell hordanunk, hajtanunk mindent.
A szavakat is. Egyetlen szó,
egy tájszó se maradjon kint.
Semmi sem fölösleges.

Zuhoghat akár negyvenezer nap
és negyvenezer éjjel, ha egy
buboréknyi lelkiismeret-
furdalás sem követi a bárkát.

Mert leapad majd a víz.
És fölszárad majd a sár.

És akkor majd a megőrzött,
a meglévő szóból újra-
teremthetjük magát
az első búzaszemet
ha már igével élnünk
tovább nem lehet.

Eötvös József

" Az élet viharaival szemben olyan légy, mint a madár, 

amely, ha a fát kivágják alóla, nem a mélybe zuhan, hanem a magasba száll."

Kassák Lajos: A rab éneke

Hogy melletted vagyok, érzem, a végtelenben bolyongok
s nem fáj semmi és nem is vonz többé már semmi
a körön túl, melybe szerelmeddel bezártál.

Oly tiszta fehér itt minden és oly elmozdíthatatlan
mint ez a kőoszlop, amelyre rávésem neved
s azt is, hogy enyém vagy és igazán szeretlek.

Ágai Ágnes: Nők kora

Változás. Az egész élet a változás önkényesen
és törvényszerűen felosztott periódusaiból áll.
Amikor egy nő a tükör előtt ül, még reméli,
hogy csak kívülről öregszik, és a jelek eltüntethetők.
Egyszerre vadul kívánja a fiatalságot,
akár egy habos indiánert.
Falánk lesz és követelőző. A jussát akarja.
Pattanásos fiatal lány akar lenni,
keskeny csípővel, lapos mellel,
aki fél, hogy nem tud csókolózni,
és a fiú elhagyja egy bomba nőért.

Kezdeni akar, a kezdés stresszével és távlatával,
gyűlöli okos tapasztaltságát,
és a könyörtelen biológiát, amely az utakat lezárja.
Mindennap veszít valamit magából,
és mindennap gyarapszik valami újjal,
egy szőrszállal, egy szemölccsel,
egy fintorral, egy kinövéssel.
A tükörből az apja néz rá,                  
ugyanaz az arc, ugyanaz a tekintet,
vagy mint szegény jó Zsófi néni,
könnybelábadó, táskás szemekkel.
A sarkon túl az öregség vicsorít rá,
fogatlan ínyét a szesz kimarta,
téblábol s megbotlik önmagában.

H. Túri Klára: A csend lelke

Megállították az angyalok

s mint nyílt pályán mozdonyvezető

               ha pirosat kapott

áll a szívem fegyelmezetten

              alig-alig dobog

Kerülni ütközéseket meg-

              állították az angyalok

s benne a Csendnek Lelke

sok zöldre váltó indulatot

pihentet

az elszabadult

              Időben