Cseri Kálmán

 Jézus tanítása a halottakról

Kamarás Klára: Halottak napján

Voltam: Karácsony,
csillag, ragyogás 

Vagyok: hétfő, kedd,

szerda,…nagymosás ...

Vagyok reggelid és ebéded,

paplanod, párnád, hogyha kéred.

Csütörtök vagyok, szürke péntek, 

s már el is telt e csöppnyi élet,

 Leszek, mint annyi más, ha vége:

halottak napján gyertya fénye...

Markó Béla: Őszi passió

Egy-egy tenyérnyi láng lehull a fáról,
s amint kialszik a vizes kövön,
megértem végre, hogy nincsen közöm
ehhez a tűzhöz, mely halál utánról

világít vissza rám irtóztatón,
már térdig járok az izzó parázsban,
s körös-körül a táj beszél magában,
elkezd egy verset, hátha folytatom,

és nem lehet, hiszen kettészakadt
a lélek: ugyanazon ég alatt
vérzik a lomb, míg hallgatnak az ágak,

s szenvedhet kint a test, ha bent nyugodt,
mert tudja azt, amit én nem tudok,
hogy így vagy úgy, de új életre támad.

Sebestény-Jáger Orsolya: A sóhajok hídján

(Édesanyámnak)

Korgó gyomorral, szomjasan,
mind így születünk erre a földre,
hol áldott menedékhez érkezünk el
köldökzsinór-hágcsón: az anyai ölbe.

Ó Mama, a kezed már elengedtem.
Felnőttem, látod? – mert így kívánod.
A sóhajok hídja a végtelenbe visz,
de tenyeremben ott lüktet hiányod.

Felnőttem, ugye? – mint vízparti fák.
Már borzolják bőrömet kései szelek.
Csak te tudod rólam: ugyanaz vagyok,
ki voltam valaha: egy kócos kisgyerek,

ki vérében hordja titkaid, mert
Általad érkezett erre a földre.
Mint első menedék, már szerettelek,
előbb öntudatlan, aztán mindörökre.

Fekete István

“ Van egy nap, amikor kimegy a falu a temetőbe, virággal és fénnyel, ami elmúlik, és békével, szeretettel, ami nem múlik el. Nincs már ezen a napon fájdalom, csak enyhe távoli szomorúság úszik a táj felett, mint maga az ősz bánatos, ködös álomra készülő ragyogása.” 

Kiss Judit Ágnes: geometria

Az vagy nekem, mi magadnak sosem,
és én benned magamnak idegen
alakként tükröződöm. Szüntelen
felfogni vágylak, s nem lehet. Hiszen

ahol te kezdődsz, ott nekem már végem,
mit érzel, az te és nem én vagyok.
Utánad nyúlnék, s csak magamat érem,
és nem veled, magammal harcolok.
Minek tagadjam? Közös útra vártam,
vagy legalább egy kereszteződésre,
ahol egymásba nyílnánk... Magyarázzam?
Hiába tágulunk bele a térbe,

mindez csak látszat, lázálom, mese,
mert síkjainknak nincsen metszete.

Somlyó Zoltán: Két szív között

A szív forrong, lázad – de vár is…
Látod, hogy eljött ez a nyár is…
Hallod-e, hallod-e, kedves?

Fogd le a szíved, zárd le a szádat.
A nyár a fénybe hullott alázat.
Csitt, csitt… Légy engedelmes…

Forró a szél, hozzád nem enged. –
Köztünk a mély jázminlehellet…
Érzed-e, érzed-e, drága?

Az úton százszor elakadnak,
akik egymás felé rohannak,
nézve a hold sugarába…

Két szív suhan… S történjen bármi;
oly szép: nem remélni, de várni…
A száj ég, a szem szöge nedves…

Egy nap, egy perc egyszer majd hírt hoz…
Közeledünk… a csókhoz?… a sírhoz?…
Ki tudja, ki tudja, kedves…

Dsida Jenő

  

" Megállok a fehér csúcs végtelenjén.

Mosolygok. Az ég szomorú, tiszta,

az a különös zene is itt kering.

Az Istennek sincs társa az ormok felett."

Kiss Judit Ágnes: Ballada a szerelmek mulandóságáról

  (Beatriz de Día hagyatékából)

Meguntam a szerelmet. Ostoba
játszadozás testekkel, birtoklással,
a fogadkozással, hogy nem, soha
nem hagylak el, hogy szép lassan belássad,
csak unalom maradt, csak megszokás,
vagy halálig a bűntudat lesz társad,
hogy elhagytad, bár valódi okát
nem a másikban, magadban találtad.

Egy nagy szerelem eltart három évig.
Az örök szerelem talán ötig.
De ha róla van szó, az ember mégis
elhiszi, hogy majd másként működik.
Lejár a szerelem szavatossága:
megízetlenül, megkeseredik,
s csak néznek a hajdani galambpárra,
ahogyan egymás húsát tépdesik.

Ha papír is volt, pláne esküvő,
hamar múlt lesz a nászút: Korfu, Capri,
és nem lehet elég édes cuvée
a mézeshetek mézét visszakapni.
Idegesít, pedig még meg se szólalt.
Te szólalsz meg, és rögtön áll a bál.
A gyűlölködés elnyel minden sóhajt,
és minden testi vágyat felzabál.

A válás meg tényleg óvodás játék:
az a tied lesz, de ez az enyém!
A sorsára a gyerek is úgy vár még,
mint egy bútor, könyv, konyhai edény.
Kit szerettél, halálos ellenséged
lehet, bíróság elé mész, pörölsz,
s ahogy minden rosszat feledtél régen,
most a szép emlék lesz, mit eltörölsz.

Ajánlás

Maradj egyedül. Az a tiszta helyzet.
Nem szenved tőled se társ, se gyerek.
Épp csak osztódni akartak a sejtek,
míg úgy érezted, szereted, szeret.
Az ember mégis hisz: bár torz, mi most van,
jön majd csoda. S e hitében konok.
Közben fut agyában az ősi program,
és tombolnak a győztes hormonok.

Váci Mihály: Ősz

A fecske az égbe nyílalt,
mégis a szívbe hasít.
Az égen a kékszínű dal
könnyű búra tanít.

Zizzen. Valami közeleg,
s valami távolodik.
Szíved a hűs delejek
közt remeg, ingadozik.

Állsz suhogó szárnyak alatt,
szíved a tenyereden.
Sóhajtsz. – Hova állj, ha maradsz?
s ha mégy, milyen fény fele menj? 

Takács Zsuzsa: Szerelem

Egy nap felett egy új ég ahogyan összecsap,
ahogy a dér a földet kiveri
ki tudja: szomorú?
ki tudja: gyönyörű?

*

Rádrogyni. Vállamnak túl nehéz az ég.
Lerántani a vágy palánkjai mögé.
Füttyben, koromban, kattogásban
ha minden bőröd végül leszakad
páncélra lelni a hetedik alatt.
Érinthetetlen

ülsz egy vacsoránál,
egy eszpresszó felett a tábla nyikorog,
és jársz és kelsz a jelenemben,
– hol vagyok?

Ki vagy? S ki szádat csöndre inti
ha mondaná? Csak álmaim
rigói szállnak. Farkas vacogásom
küszöbödön ül.

*

El-nem-jövő elindul
Várakozó vet levegő-ágyat
Kő-párna nyög dobálja zokogás
El-nem-jövőnek lépte nincsen
Folyosón himbál föl-le hiánya
Korlátról lenti nyugalomra hajlás
Egy vödröt hagytak a lépcsőfordulóban
Huzatban táj kioltva
Vödörben víz forog Egyre mélyebb

*

Hogy zúg a vér! Elönt és fodrozódik.
Mózes kosara hátán, fát kitép, dörög.

Oszlopnak dőlve vársz, intesz. Jövök.

Igy is de jó! Sebeken, gödrökön
megáll, mint végleg, kezed az arcomon.
Szivem helyén a csönd.
Mint üveget
veri szivem az áttetsző eget.

*

Belépek és meggyujtom a villanyt,
– majd nem világitod be többé arcomat –
kabátomat, kesztyümet ledobom,
– majd megteszem a végső mozdulatokat –
mert a halállal megjelöltél engem;

körém zuhannak közeli, messzi tárgyak,
mintha a padló vetemedne meg,
mintha a felszín:
fülemben a sóhajok, a léptek;

elevenekkel egy helyen lakom már,
s mi hátra még, egy óra lépteim üti,

de ablakomhoz állok és dicsérlek.

Kántor Péter: Tusakodás

1.

Nem tudom, ki vagy,

nem tudom, mi sarkall,

nem tudom, mi a fegyver,

nem tudom, ki győz,

de életre-halálra!

2.

Ó, tudom én, ki vagy,

és tudom, mi sarkall,

és mindig más a fegyver,

és aki győz, mindig mást nyer,

ó, tudom én, ki vagy,

de én ki vagyok, én?

Somlyó György: A cica sziesztája

Esti szellőben füröszti
Hőség-marta tagjait
Fülét-farkát elereszti
Fejétől tappancsaig
Mintha teste nem is testi
Volna csak egy képzemény
Idő testébe faragva
A bizalom röpke szobra
Nyújtózik el szőnyegén
Nem kell neki őrző-védő
Csak egy benső körző véső
Hogy kirajzolja bevésse
A forgó Világegészbe
A táguló semmiségbe
Ami az ő örökrésze
Minusculus létezése
Megfoghatatlan nyomát

Jónás Tamás: Mindennapi exitus

Olyan egyszerű. Ne aggódj. Sikerül.
Sötétkék fátyol hull rád. Az ég.
Roppan a fák gerince, összecsuklanak.
A kialvatlan nap becsukja nagy szemét.
Papír szakad. Az emlékek jegyzetek.
Egy ismeretlen fiú mozdulataitól
szabadulsz a legnehezebben.
Úrvacsorák. Árva csodák. Rengeteg
istent hiányolsz. A tenyeredben
a vonalak lassan átrendeződnek.
Mosolyognál, de nincs kire.
Halott rokonaid emlékeire vigyázol,
azon kapod magad. Kőnek
érzed a szemed. Nem tudod, ki, gyászol
máris egy nő. Felsikít akkor, aki benned
valami idegen sorsot cipelt.
Szoborrá leszel. Kellemes a szemnek.
Az idő tücsökké. Neked is ciripelt.

Idézet

"Azért aki azt hiszi, hogy áll, vigyázzon, hogy el ne essék"

/ 1 Kor. 10,12 /