Fabiny Tamás: Pertu

"Tessék mondani, tegezhetlek?",
kérdezte tőlem egy csöpp kisfiú.
Megelőlegezte magának a bizalmat.
Válaszomat meg sem várva,
megtalálta a megfelelő formát.

Láttam,
biztonságban érzi magát mellettem.

Korábbi félelmét már elfelejtette.
Belekapaszkodott a nadrágszáramba,
tréfából belebújt a papucsomba.

Ilyenek vagyunk mindannyian.
Ott sertepertélünk az Isten közelében,
előbb úgy teszünk,
mintha véletlenül vetődtünk volna oda,
majd egyre természetesebben forgolódunk körülötte,
ám sokáig még nem merjük megszólítani.
De a világért sem tévesztenénk szem elől.

Aztán két marokra fogjuk bátorságunk,
odasomfordálunk hozzá, felnézünk rá,
alig tudjuk leplezni, hogy szívünk kalapál,
nagy levegőt veszünk,
és megszólítjuk.
Büszkék vagyunk arra, hogy tegezhetjük.

Ő pedig talán megértően mosolyog sutaságainkon.

Szabó Lőrinc: Májusi éjszaka

Késő volt, mentem haza, lelkem 

az elmult nappal küszködött, 

mentem, mogorván, kimerülve, 

a kertek és villák között, 

nem is én mentem, csak a lábam 

vitt a fekete fák alatt, két lábam, 

két hű állatom, mely 

magától tudja az utat.   

S egyszerre a májusi éjben 

valami hullám megcsapott: 

illatok szálltak láthatatlan, 

sűrű és nehéz illatok, 

a lélegző, édes sötétben 

szinte párolgott a világ 

és tengerként áradt felém 

az orgona, jázmin és akác.   

Láthatatlan kertek mélyéből 

tengerként áradtak felém, 

nagy, puha szárnyuk alig lebbent 

és letelepedtek körém, 

a meglepetés örömével 

lengették tele utamat 

s minden gondot kifújt fejemből 

ez a szép, könnyű pillanat.   

S mintha élt volna, minden illat 

külön megszólalt és mesélt, 

ittam a virágok beszédét,

a test nélkül szerelmes éjt; 

a rácson kísértetfehéren 

áthajolt hozzám egy bokor 

s úgy töltött csordultig a lelke, 

mint szomjú palackot a bor.   

És részegen és imbolyogva 

indultam nagylassan tovább, 

s új tenger dőlt a szomszéd kertből, 

új bokor az új rácson át, 

s az illattól már illatos lett

tüdőm és szívem és agyam, 

egész testem elnehezült 

s azt érezte, hogy szárnya van.   

Hogy értem haza, nem tudom már. 

– A gondom ma se kevesebb. 

De azóta egy kicsit újra 

megszerettem az életet, 

s munka és baj közt mindig várom, 

hogy jön, hogy majd csak újra jön 

valami fáradt pillanatból 

valami váratlan öröm.  

Puszta Sándor: Augustinusi kör - Elmélkedések Istenről

1 

Az Isten óriási kör 

Óriási érem 

Mindenhol csak közepe van 

szélét el nem érem 

S ha széléről indulok el 

Oly végtelen a sor 

Hogy se vége se eleje 

s Közepe sincs sehol 

2 

Tudom nem állsz Te sok zagyva 

sorból 

Nincsen síkod és nincsen mértanod 

Nem vagy kevés és sem a sok 

a sokból 

Örök Arány és nincsen Alakod 

Lehetnél Te minden, ha akarnál, 

Azt is tudom, minden egyszerre 

vagy, 

Nem külön s nem egybe, szétzilálva, 

Egyszerre kicsi s egyszerre nagy 

Lehetnél kő fény vitorlavászon 

S szél lehetnél kék vitorlavásznon 

S magad hajó és szállnál fönt s alant 

Könyörület szétdúlt vak világon 

Hetedik petty csöpp katicaszárnyon 

S ki Ítéletet hoz s visz a Galamb… 

3 

Olyan vagy mint… 

Milyen? 

Se olyan 

Se ilyen 

Olyan vagy mint… 

Semilyen se vagy

 Mondhatatlan kit 

Sért a hasonlat… 

4 

Orkán zúg arcod körül 

Védőpajzs nem lárva 

Villámod lesújtna akárha 

Csak parányit lebbentenéd 

Rádismerek 

Te kinek Nevét 

S lényed leglényét 

Elrejti minden ami van 

Pedig jelen vagy mindenütt 

Láthatatlan 

Mint fában a mag mint fa a magban 

Érezlek tudlak száz alakban 

A szavak égő csipkebokraiban 

Kimondhatatlan! 

5 

Te vagy a Kegy 

az Egy 

a képnélküli Kép 

bármennyit használjunk 

Elhasználhatatlan 

s körötted 

ezer korlát 

a zűrzavarba lép 

s bár határtalan 

nősz nősz csak egyre 

úgy közeledsz 

hogy a végső toronyból 

egyre följebb szorulunk 

a legvégső felé 

honnan a túl 

már lényeddel rokon 

s átvetjük magunk 

a korlátokon…

Puszta Sándor: Halhatatlanság

A Pilisaljból, egészen fölig, 

Bűvülő kakukkszó kísért. 

Dalukban, lehet, bűn vagy babona – 

Mégis az öröklét kísért. 

Lent még kötődtem. De kezdem 

Megszokni, itt fönt, a csúcson állva. 

Csupán az első öt-hat perc 

Szokatlan a halhatatlanságba…

Puszta Sándor: Biblia

Most mondta el épp a hegyibeszédet. 

Kéklett az ég, mert szemeibe nézett. 

Nyúlt árnyaik a zöldes vízre dobták 

A nyugtalan fák s harántdőlt vitorlák. 

Szakadt hálókról kék, ezüst patakban 

Vízgyöngy szakadt s tűnt el a rőt iszapban. 

S egész közel az ismeretlen éghez, 

Nagymessziről a Tábor csúcsa fénylett. 

Méh zümmögött. Madárka szólt. 

És drága Arany kalászok ájultak a nyárba. 

Az öböl mögött a visszhang zokogott, 

Mert hallotta, hogy a „sírók boldogok!” 

És este lett. Szállt két évezred szárnya. 

Akkor léptem én épp a Bibliába. 

Uram, mondd, mi lesz üdvösségem sorsa? 

Lehajolt. S valamit írt lassan a porba…

Puszta Sándor: Titkok között folyik életem

Titkok között folyik életem: 

virágkehely és holt bogárka szárnya, 

napkorong a tenger kék vizén 

vagy ősz hajszál anyám hajába, 

mind titok az Isten tenyerén. 

(Róma, 1936)

Szabó Magda

" A te életeden csak az Úr fordíthat, és ha fordítani akar, akkor már meg is tette, és elrendelte a születésed percében, elkárhozol-e vagy üdvözülsz. Ami a születésed és a halálod között történik, az nem számít. Az csak egy pillanat."            

        

Ady Endre: Finita...

Vége van. A függöny legördült, 

Komisz darab volt, megbukott. 

Hogy maga jobban játszott, mint én?... 

...magának jobb szerep jutott! 

Én egy bolond poétát játsztam, 

Ki lángra gyúl, remél, szeret - 

Maga becsapja a poétát, 

Kell ennél hálásabb szerep?!...  

Kár, hogy kevés volt a közönség. 

Nem kapott illő tapsokat, 

Pedig ilyen derék játékért 

Máskor kap rengeteg sokat. 

Mert e szerep nem most először 

Hozott magának nagy sikert: 

Volt már olyan bolond poéta, 

Aki magának hinni mert...  

Én magam e csúfos bukásért 

Vádolni nem fogom soha, 

Ez volt az utolsó csalódás, 

A szív utolsó mámora. 

Egy percig újra fellángoltam, 

Álom volt, balga, játszi fény; 

Megtört egy kegyetlen játékon, 

Leáldozott egy lány szivén...  

Vége van. A függöny legördült, 

Végső akkordot rezg a húr, 

Elszállt a hitem, ifjuságom, 

Utolszor voltam troubadour... 

Eddig a vágy hevéért vágytam, 

Most már a hitben sincs hitem, 

Ártatlanság, szűzi fehérség 

Bolond meséjét nem hiszem.  

Vége van. A függöny legördült, 

Komisz darab volt, megbukott, 

Rám tán halálos volt a játék, 

Magának érte taps jutott. 

Így osztják a babért a földön, 

Hol a szív sorsa siralom... 

...hány ily darab játszódott már le 

Ezen a monstre-színpadon?!    

Túrmezei Erzsébet: A legnehezebb kérés

" Legyen meg a Te akaratod!“ 

Ha elkerülnek gondok, bánatok, 

könnyű kimondani. De ha nehéz 

órák jönnek, s az öröm ködbe vész? 

Ha a szív vérzik, a lélek zokog, 

ha éjszakának tűnnek nappalok, 

eltördelni mégis a mondatot, 

hogy " legyen meg a te akaratod!“?   

Inkább sikoltanék: " Atyám, ne, ne! 

Miért kell ennek így történnie? !“ 

Szívem keserű lázadásba jut, 

ha érthetetlen előtte az út. 

Sírva tesz fel kínzó kérdéseket: 

" Én Istenem, hát ez a szeretet? !“   

Aztán elcsitul: " Bocsáss meg, Atyám! 

Te szeretsz engem híven, igazán. 

Kínban vergődő szívvel is tudom: 

Te vezetsz engem a legjobb úton. 

Ellenemre is véghezviheted, 

de szívem attól nem lesz csendesebb. 

Taníts meg hát szívből kiáltani 

ne csak szájjal, de szívvel mondani: 

" Ahogy te akarod, ne ahogy én!- 

A békesség csak így lesz az enyém.   

Lehet az út tövises, meredek, 

amerre vezetsz, bátran mehetek. 

S mindennapi kérésem az marad: "

Add, hogy csupán Téged kívánjalak!-   

" Legyen akaratod-, ha nap nevet. 

" Legyen akaratod-, ha éj temet. 

Legyen most és mindörökké! Igen! 

Fogd meg a kezem, fogadd el a szívem! 

Ha utam célját el is takarod: 

Hiszek! Legyen ahogy Te akarod!

  

Károlyi Amy: A küldött

Mikor már elment, 

akkor tudod, 

hogy angyal járt bent.   

Nem volt szárnya, 

de mégis volt szárnysuhogása,   

oly zajtalan, oly észrevétlen: 

Az Isten járt itt angyalképpen   

Az Isten, aki mindig itt van, 

csak nem hallod, mert olyan zaj van.   

Elküldte követét a csendet, 

a küldött képében Ő jelent meg.

Egerpataki Ernő: A felhő

A felhő, mely tegnap kék alapon 

fölém tornyosult s figyelt utamon, 

most 

harmatgyöngyös hajnalon 

fenyőktől tépázva a dombaljon 

vár 

melegítő napsugárra, 

hogy mint emelkedő meleg pára, 

hűlve, 

felhővé lehessen újra, 

s új utamon ismét kísérőm, 

ha indulok, 

mert erős bennem a menni akarás 

a célt elérni elhatározás.  

Valahol, 

egy gyönyörű, új virág nyílik, 

az üzent értem.

Egerpataki Ernő: Ritka madárfütty és…

Távolról a bércek vad romantikája 

csalogat, 

Idelent békés harmónia 

csábít: 

Fenyvesek, gyanta- és gombaszag, 

tüdőt tisztító levegő, 

Rengeteg suttogása, hegyi patak 

zubogása; 

mélyítik köröttem a csendet, 

Ritka madárfütty 

követ utamon a rengetegbe, 

Egy kis csikó-szellő 

rám kacag 

s tovanyargal, 

Ficánkol bennem 

a szabadság 

valósága.

Egerpataki Ernő: Megkésve, úton

Négyen voltunk:  

a Hegy,  

az Út,  

a Holdvilág  

és – a sötéttől tartva –  

jómagam  

a késő estén,  

melynek már szinte  

éj-teste volt,  

A Hegy alámerült  

a Csendbe,  

az Út  – 

a Holdvilágos tájba –  

végtelen árnyékomként  

elém nőtt. 

A Hosszú-tó partján  

egy mormota altatót fütyült.  

Egerpataki Ernő: Csendbe olvadva

Mily halk a fák magánya  

és türelme.       

szép erdei csendbe olvadok:  

bensőséges kapcsolatban  

a természet  

titkait megosztja velem.  

Gyönyörű nyugalom, hallgatás.  

Bakancstalp tompa tam-tamja  

roppantja a csendet.  

Mintája  

az érintetlen fehérben  

az éppeni voltba  

visszavezet

A nap gondolata

 A békesség nem a viharok hiányát jelenti. 

A békességet az adja, hogy tudjuk: Krisztus velünk van.