Johannes R. Becher: Az eljövendő

Anélkül nem jöhet, hogy ellenem 

ne forduljon keményen, mert a múlt 

bennem szorult sokféle limlomát 

meg kell hogy semmisítse érkezése. 

Aztán továbbhalad. Majd hátranézve 

igazságos lesz később; addig is 

nem kell türelmesnek maradnia! 

Szeretnék képességet arra, hogy 

messzebb futhassak nézni megszabott 

határaimnál: És szemben magammal 

erőm legyen ítélni, hogyha így 

rendeltetik, s hogy az ítéletet 

magam hajthassam végre magamon. 

Elöl várom, ha majd megérkezik, 

s kezet nyújtván köszöntöm: “Jó dolog, 

hogy eljöttél.” Aztán együtt megyünk 

néhány lépést. “No, most eredj tovább 

a magad útján!”...Én meg messzire 

látom magam lépkedni; s tiszta fényben 

- emelkedésében követve őt - 

pillantok vissza rám az ő szemével.     

Csorba Győző fordítása

Babits Mihály

" Mindenik embernek a lelkében dal van, 

és a saját lelkét hallja minden dalban. 

És akinek szép a lelkében az ének, 

az hallja a mások énekét is szépnek."

Füle Lajos: Szeretnék énekelni néked

Szeretnék énekelni Néked, 

Uram, nyisd meg ajkamat, 

hogy szent legyen mindig az ének, 

amely szívemből felfakad.  

Hadd zengjem, el, hogy százszor áldott 

keresztednél ki megpihen, 

hadd zengjem el, hogy megtalált ott 

s békére lelt az én szívem.  

Szeretném énekelni másnak 

hogy Néked énekelni jó, 

hogy életünk bús lázadás csak, 

míg el nem ér az égi Szó.  

Azt zengeni, a Szót a Szódat, 

mely életet adott nekem! 

Szeretnék énekelni Rólad 

halálig engedelmesen.  

Szeretnék énekelni Néked 

folyton, ameddig itt leszek, 

szeretnék hangot adni, szépet, 

mikor lelkemhez ér Kezed.

Reményik Sándor: Hála

              

      Dr. Nyírő Gyulának  

Szívfájdító tavasz. 

És olyan jó. 

És olyan jó. 

És mégis olyan jó. 

Most alkonyul. 

A fák 

Fínom kis seprő-ágaikkal 

Csodás színekbe mártva állanak 

Nagy-mozdulatlanul. 

Rügy ring az ágon, 

Ütemre ring, 

Hintáz az ág vele, 

Mint duzzadt, hálatelt kis szív, olyan. 

Ha pattan 

Ez az egyetlen kicsi rügy az ágon: 

Talán elárad az egész világon. 

Az alkonyatnak 

Felváltva dalolnak  

A rádió 

S az erdőben egy feketerigó, 

S nem vesznek össze, 

Összezsonganak. 

Tavasz, szívfájdító. 

És olyan jó, 

És olyan jó, 

És mégis olyan jó. 

Mert látó lettem újra. 

Mert halló lettem újra. 

Mert, bár halottaimat hantolom: 

Húsvét felé megyek. 

Húsvét felé megyek. 

Mint zengő szél az ágon a rügyet: 

A hála emeli, 

Felemeli duzzadó szívemet. 

Ha pattan 

Ez az egyetlen kicsi rügy az ágon: 

Talán elárad az egész világon.

Túrmezei Erzsébet: Hála

Uram, a szívem háladalba fog: 

Megköszönök Neked minden napot, 

Melyen szereteted érezhetem, 

Minden parányi fényt az életen, 

Minden vigaszt sivatag-út alatt, 

Minden mosolygó, meleg sugarat.  

Vihart ígérők bár a holnapok, 

Te vagy, aki a szívem biztatod! 

Ha ma egy porszem terhet hordozok, 

Talán Te holnap le is oldozod! 

Hogy adjak hálát, hogy te szüntelen, 

Amerre járok, ott vagy énvelem?  

Minden kicsiny madárka énekét, 

Minden bajt, mely Hozzád visz közelebb, 

Minden nyugalmas percemet, 

Tovasuhanó minden felleget, 

Cseppecske boldogságot, örömöt 

Ujjongó háladalban köszönök!  

Minden egyes meleg tekintetet, 

Minden egyes virághintő kezet, 

Minden testvérszívet, felém verőt, 

Közösen hívő, hordozó erőt: 

Mindezt az üdvöt itt és odafönn 

Köszönöm! Mindörökké köszönöm!

Gyurkovics Tibor: Örökké

Örökké van a táj, a fák, az almakertek, 

a fák végén a lomb vagy a diólevél, 

miket úgy hajt a szél, mint halakat a gyermek, 

ahogy ujjaival a víz széléhez ér.  

Lenn ember ballag át, az aszfalt néma útja 

kígyózik bőrösen és lendül és ragyog, 

a lebegő ködök a levegőbe fúrva 

egyhelyben fekszenek, mint fáradt angyalok.  

A levegő örök, a tűz, a fény, a mérleg, 

a billenő hegyen a tér sziklája áll, 

mint mértani idom, amelybe zárva él egy 

madár és énekel tízezer éve már.  

Őrizz meg engem is, míg szelek hasogatják 

a szívemet, szegezz a fák közé oda, 

ahol ragyog a gally, mint rettentő igazság 

s aranyként tündököl a tárgyak homloka.

Lányi Gábor: Az Ige mellett

„ Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők: aki énbennem marad, és én őbenne, az terem sok gyümölcsöt, 

mert nélkülem semmit sem tudtok cselekedni.” 

(Jn 15,1–8)  

     Milyen sokan érzik hiábavalónak az életüket. Örök körforgásnak, amelyben a szürke rutinok monotonon követik egymást nap mint nap. Nem érzik, hogy hatnának, hogy az életüknek jelentősége volna. Jézus is azt mondja: van nem cselekvés, hiábavalóság, létezik eltékozolt élet! Mégpedig az, amelyet nélküle élnek le. Nélküle az emberek közt leginkább megbecsült karrier, humánum, jó cselekedet is üres, vele azonban, az ő dicsőségére, az ő akaratából élve a legalantasabb munka is istentiszteletté válhat. Mindenki látott már lemetszett ágat. Egy ideig zöldell, de amint kifogynak belőle az éltető nedvek, elszárad és elhal. Gyümölcsöt pedig hogy is teremhetne? Gyümölcstermő, növekedő, igazi élete annak van, aki Jézusban marad. Mit jelent ez? „ Ha megmaradtok énbennem, és beszédeim megmaradnak tibennetek” (7). A Jézusban megmaradás eredője, ha valaki az ő szavát keresi, arra figyel és követi.

Gyurkovics Tibor: Örök

A semmi is lehet minden

a minden is lehet semmi

ahogy az első percben

csak úgy szabad szeretni. 

Somlyó Zoltán: És mennek az évek…

És jönnek az évek… és mennek az évek,  

a szív belefárad, a szem beleréved: 

a partot keresve, a partot.   

Hol láncra kötözve a megkopott csónak  

a földre borulva örülni a jónak, 

mert Isten: kezedbe te tartod.   

Csak menni a szélbe és menni a napba  

és kezdeni ebbe és kezdeni abba 

és mindent, ó mindent megunni…   

S ha este van s messzire zúg el a csend,  

gondolni a nőre, ki messzire ment – 

S nem tudni az éjben alunni.   

Akarni a jót és a rosszba botolni, 

szabad szelek szárnyán mint rab robotolni,  

a fények elől ki-kitérni;   

és jön, jön az év és múlik az év  

és tűnik az élet és múlik a hév  

és nem lehet semmit elérni.   

Papírra borulva a kín szövetén  

majd későn, az aggkornak eljövetén,  

majd akkor, magamba, setéten,   

hogy foglak keresni, te perc, te tünő!  

És téged, te angyali termetü nő! 

S a szellőt a távoli réten…   

S meglelni majd nem lehet semmit se már.  

Csak nézni, hogy fölfele száll a madár. 

S megnyitja az útam az égig;   

lehúnyni a két szemem hangtalanul, 

s mint jöttem, elmenni oly rangtalanul  

a csillagok útjain végig…   

Vasadi Péter: Végül is

Persze, nyugodtan tedd 

meg, amit csak akarsz. 

Jót, rosszat, közönyöst. 

Lucska rég egybemosódott 

s örvénylik körülötted. 

De néz benned valaki 

nagy türelemmel, kezét 

szájához kapva ijed, 

vagy ridegen elválaszt. 

Ahogyan kint s bent, 

úgy fehér vagy fekete. 

Azután magyarázkodhatsz. 

Elbódíthatod a világot. 

Végigfut mindeneken 

a szüntelen szakadás. 

Jár a finom kerekes át- 

tétel a csontkoponyában, 

s becsapódsz, mint egy 

előszobaajtó a huzatban: 

eddig ki-be surrant 

hussanva a hazugság. 

Most ledobta ruháit. 

Megroggyant. Magára 

bizonyított. Végül is 

kivétel nélkül minden 

születettnek meg kell 

vívnia állóháborúját, 

mint ama Jákóbnak azzal, 

akit Angyalnak nevezünk. 

Lesz, aki bámul csak. 

S ki lehajtja fejét.   

Kassák Lajos : Ajánlás

Fogadd el ajándékom oly szerény 

csak az eget adja és a földet 

a zöld tengert az álcázott gyilkost 

ki sok cápát ölt meg és sok halászt. 

Fogadd erdőimet mezőimet 

hol galamb fészkel szőke nyúl szalad 

és fogadj el engem mert végülis 

minden én vagyok e zord világon 

s én neked ajándékozom magam 

egy vörös csókért egy halvány mosolyért.     

Fogadd el ajándékom kedvesem 

oly hálatelt és oly neked való.

Csoóri Sándor: Alig maradtunk egynéhányan

Alig maradtunk egynéhányan, 

akik emlékszünk még 

saját nevünkre 

s az első kútra, 

amelybe félelemmel belenéztünk.   

A fákon valahogy mindig volt virág, 

madár és felhő, 

a löszdombok oldalán nyári derű, 

s a temetőhegyen egy-egy összekaszabolt, 

régi király, aki elé a romtemplom kövei 

alázatosan odahulltak.   

Néha a történelem fújt át csontjainkon, 

néha a böjti szél, 

de mi vak cipőinkben 

ott toporogtunk csak a sárban, 

s vártuk a legközelebbi órát: 

hátha a szerencsétlenségünk 

avat boldoggá minket.   

Volt, aki fényes nappal is 

égő gyertyával sietett elénk, 

és a fülünkbe azt susogta: 

halhatatlanok vagyunk, 

mint a földig lelógó harangkötél, 

hisz egyetlen rándításra is 

megkondul tőlünk a föld s a mennybolt 

minden érce és minden porcelánja.   

Hol vagyunk már múltunktól, barátaim? 

Hol a földtől, a kutaktól, a mélyzöld levelektől? 

Lábunk nyomát épp most tapossák el az autók, 

és már táncolni is elfelejtettünk végleg!

Már sírni is! Nézem megviselt templomainkat, 

mellettük is úgy rohanunk el reggel és este, 

mintha kihűlt, óriás teáskannák mellett 

rohannánk el a semmibe.   

Bródy János: Ha én rózsa volnék

Ha én rózsa volnék, nem csak egyszer nyílnék, 

minden évben négyszer virágba borulnék. 

Nyílnék a fiúnak, nyílnék én a lánynak, 

az igaz szerelemnek és az elmúlásnak. 

Ha én kapu volnék, mindig nyitva állnék, 

akárhonnan jönne, bárkit beengednék. 

Nem kérdezném tőle, hát téged ki küldött. 

Akkor lennék boldog, ha mindenki eljött. 

Ha én ablak volnék, akkora nagy lennék, 

hogy az egész világ láthatóvá váljék. 

Megértő szemekkel átnéznének rajtam. 

Akkor lennék boldog, ha mindent megmutattam. 

Ha én utca volnék, mindig tiszta lennék, 

minden áldott este fényben megfürödnék. 

És ha engem egyszer lánckerék taposna, 

alattam a föld is sírva beomolna. 

Ha én zászló volnék, sohasem lobognék, 

mindenféle szélnek haragosa volnék. 

Akkor lennék boldog, ha kifeszítenének, 

s nem lennék játéka mindenféle szélnek.

Zsákai Csilla: Falak

Kristályosodnak rád az évek, 

Középen ülsz és figyeled. 

Számolod sokasodó éled, 

Nem fáj senkinek, csak neked. 

Összegyűlnek a kézfogások, 

Mosolyod tegnap elfogyott. 

Három – anyádnak őrzött – csókból 

Valaki egyet ellopott… 

Az ágyon régi ölelések, 

Zsebedben álmok alszanak. 

Kezed a sosemvolt kilincsen, 

S tapogatod a falakat.

Trausch Liza: Bevádolt sáfár

" Bevádoltaték nála, hogy javait eltékozolja." 

Lukács 16,1b  

        Röviden így szeretném veled közölni az Ige üzenetét: Testvér, feljelentettek! Nem a bíróságnál: a legmagasabb fórumnál, Istennél. Ott vagy feljelentve, ahonnan feljebbvitel nincs. Ha most világi módon megtudnád, hogy feljelentettek, két dolog érdekelne: ki jelentett fel és miért? Istenhez a feljelentések nem papíron érkeznek. Nem úgy, hogy két tanúval alá kell íratni. Isten mindenütt jelen van, azt is meghallja, amikor a feljelentés egy sóhajban érkezik. Talán felsóhajt valaki melletted: meddig bírom még? Az is lehet, hogy a feljelentőd nincs már az élők sorában, de a feljelentés érvényes. Lehet, hogy a szüleid sóhajtottak fel: milyen sok fájdalmat okoz ez a gyerek. Lehet, hogy kimondták: kevés benned az örömünk. Lehet, hogy régen törölték volna ezt a feljelentést, csak akkor fájt nekik az indulatosságod. Neked is fájt, csak sikerült elfelejtened. Az idő nagy orvos, jönnek a következő dolgok, és már olyan, mintha nem is lett volna. Törölted magadnak. De Isten nem törölte! Gazdag Isten sáfára, hová tetted azt a szeretetet, amit azért adott, hogy továbbadd? Mind magadra költötted? Zsebre vágtad azt a sok kegyelmet, amivel elhalmozott? A másiknak nem jutott semmi?! Bevádoltak, Istennél feljelentettek. Lehet, hogy a szomszéd, aki hallotta a veszekedéseteket. Tudta, hogy hívők vagytok, hallotta a hangodat és rálegyintett: Ebből nem kérek! Nagyon kérlek, vedd komolyan a mondatot. Amit most nem veszel komolyan, ott fog számadásra kerülni a végelszámolásnál. Amivel most nem nézel szembe, ott kell majd vele szembenézned.     

Forrás: részlet Trausch Liza "... beszéded megelevenít ..." - Áhítatok minden napra című könyvéből.