Nagycsütörtök a keresztény kultúrában a húsvét előtti (böjti) hét – nagyhét – kiemelt napja. Jézus Krisztus és tizenkét tanítványa ezen a napon volt utoljára együtt Jézus másnapi, nagypénteki keresztre feszítése előtt. Nagycsütörtökön volt az utolsó vacsora, amely egyben az úrvacsora szereztetésének alkalma is. Jézus nagycsütörtök utolsó óráit az Olajfák hegyén, a Gecsemáné-kertben imádkozással töltötte.
A Jeruzsálemben történt nagycsütörtöki eseményeket a Bibliában a négy evangélista – Máté, Márk, Lukács és János – helyenként más-más epizódokat kiemelve, saját „szűrőjén átengedve” írja le.
Nagycsütörtök – az utolsó vacsora
Jézus a tanítványaival csütörtök este fogyasztotta el a húsvéti vacsorát. Két tanítványt – Lukács evangéliuma szerint Pétert és Jánost – küldte el, hogy megkeressék és előkészítsék a helyszínt: „Menjetek a városba, és ott szembejön veletek egy ember, aki egy korsó vizet visz; kövessétek őt, és ahova bemegy, mondjátok meg a házigazdának, hogy a Mester ezt üzeni: Hol van a szállás, ahol tanítványaimmal együtt megehetem a páskavacsorát? Ő majd mutat nektek egy nagy emeleti termet berendezve, készen: ott készítsétek el nekünk a vacsorát.” (Mk 14,13–15) Egyik evangélista sem nevezi meg, hogy ki volt a szállásadó, ráadásul Márk és Lukács szinte szó szerint ugyanazokkal a szavakkal írja le Jézus utasítását. Annyi azonban Máté evangélista tudósításából is kiderül, hogy régebb óta ismerték egymást Jézussal: „Menjetek a városba egy bizonyos emberhez, és mondjátok neki: A Mester üzeni: Az én időm közel van, nálad tartom meg a páskavacsorát tanítványaimmal.” (Mt 26,18)
A tanítványok mindent ugyanúgy találtak, ahogy Jézus előre megmondta nekik – akárcsak a virágvasárnapi bevonulás előtt a szamárcsikó esetében –, majd elkészítették a vacsorát. „Amikor beesteledett, asztalhoz telepedett a tizenkét tanítvánnyal.” (Mt 26,20)
Nagycsütörtök - lábmosás
János evangélista ír arról, hogy a nagycsütörtöki estén Jézus azzal a szokatlan tettével is meglepte tanítványait, hogy ő mosta meg a lábukat. A lábmosás mindennapos cselekedet volt a keleti emberek életében, hiszen mezítláb vagy saruban jártak, ezért ha megérkeztek valahova, elengedhetetlen volt, hogy mielőtt a hajlékba belépnek, lemossák lábukról az út porát. A vendéglátó részéről az udvariasság része volt, hogy erre lehetőséget kínált. Többnyire a rabszolgák feladata közé tartozott a vendég lábának megmosása. Családon belül a rabszolgák mellett a feleség(ek), illetve a gyermekek dolga volt a családfő lábának megmosása. A legnagyobb szolgálatkészség és a legteljesebb odaadás jelének számított, ha valaki egy nála alacsonyabb rangú személy lábát mosta meg.
A páskavacsora elfogyasztása kötött liturgia alapján történt, minden elemének fontos szimbolikus jelentése volt. Az este során többek között többször is kezet mostak. Nagyhét csütörtökén, az utolsó vacsora estéjén – valószínűleg a második kézmosás alkalmával – Jézus szokatlan dolgot művelt: „…letette felsőruháját, és egy kendőt kötött magára, azután vizet öntött a mosdótálba, és elkezdte a tanítványok lábát mosni és törölni a magára kötött kendővel.” (Jn 13,4–5) Ez részéről egyrészt az alázat jele volt: példát akart adni tanítványainak ebben: „Értitek, hogy mit tettem veletek? Ti Mesternek és Úrnak hívtok engem, és jól mondjátok, mert az vagyok. Ha tehát megmostam a ti lábatokat, én, az Úr és a Mester, nektek is meg kell mosnotok egymás lábát. Mert példát adtam nektek, hogy amint én tettem veletek, ti is úgy tegyetek. Bizony, bizony, mondom nektek: a szolga nem nagyobb az uránál, és a küldött sem nagyobb annál, aki elküldte őt.” (Jn 13,12–16) Másfelől Jézus jelképesen azt is jelezni akarta számukra, hogy tanítványai hozzá tartoznak. Jézus kijelentette a magát kellemetlen helyzetben érző és ennek hangot is adó Péter apostolnak: „Ha nem moslak meg, semmi közöd sincs hozzám.” (Jn 13,8)
Nagycsütörtök - az áruló leleplezése
A nagycsütörtöki vacsorához úgy ült le tanítványaival Jézus, hogy tudta, melyikőjük fogja néhány óra múlva elárulni: „Miközben ettek, így szólt: Bizony mondom nektek, hogy közületek egy el fog árulni engem.” (Mt 26,21) A tizenkettő riadtan nézett rá és egymásra, miközben zavartan kérdezgették, hogy „ki lehet az közülük, aki ezt meg fogja tenni” (Lk 22,23).
Az evangélisták tudósítása alapján ezen a nagyheti estén a Mester nem nevezte meg név szerint az árulót, hanem csak utalást tett rá. Máté és Márk szerint Jézus így utalt rá: az lesz az, „aki velem együtt mártogat a tálba” (Mk 14,20), Lukács tanúsága szerint így szólt Jézus: „…annak a keze, aki elárul engem, az enyémmel együtt van az asztalon” (Lk 22,21), János emlékezete szerint pedig így felelt Jézus az őt kérdezgető tanítványoknak: „Az, akinek én mártom be a falatot, és odaadom.” Így folytatja János: „Bemártotta tehát a falatot, és odaadta Júdás Iskáriótesnek, Simon fiának…” (Jn 13,26)
Máté evangéliumában Júdás maga vallotta be, mire készül: „Talán csak nem én vagyok az, Mester? Ő azt felelte neki: Te mondtad.” (Mt 26,25)
János evangélista úgy folytatja beszámolóját, hogy miután Jézus odaadta Júdásnak a falatot, azt mondta neki: „Amit tenni akarsz, tedd meg hamar! Az ott ülők közül senki sem értette, hogy miért mondja ezt neki.” (Jn 13,27–28) Júdás azonban értette, ezért „ miután tehát elfogadta a falatot, azonnal kiment” (Jn 13,30), hogy elmenjen a főpapokért, akik el akarták fogni Jézust. Nagycsütörtök – az úrvacsora szereztetése
Nagycsütörtök - az úrvacsora szereztetése
Jézus a nagycsütörtöki páskavacsorán ismét szólt közelgő haláláról. Emlékeztette tanítványait, hogy testét és vérét adja az emberek bűneiért, a megváltásukért. Erre utalt a nekik adott megtört kenyér és a bor: „Miközben ettek, Jézus vette a kenyeret, áldást mondott, és megtörte, a tanítványoknak adta, és ezt mondta: Vegyétek, egyétek, ez az én testem! Azután vette a poharat, és hálát adva nekik adta, és ezt mondta: Igyatok ebből mindnyájan, mert ez az én vérem, a szövetség vére, amely sokakért kiontatik a bűnök bocsánatára.” (Mt 26,26–28) Ezekkel a szavakkal rendelte el a Megváltó az úrvacsorát nagycsütörtökön.
Nagycsütörtök - az Olajfák hegyén
Vacsora után, nagycsütörtök éjszakáján Jézus elment tanítványaival az Olajfák hegyére. A Mester azt mondta nekik: „Mindnyájan megbotránkoztok bennem, mert meg van írva: »Megverem a pásztort, és elszélednek a juhok.« De miután feltámadtam, előttetek megyek Galileába.” (Mk 14,27–28) Péter fogadkozni kezdett, hogy ő soha nem fogja megtagadni Mesterét. Jézus azonban megjövendölte neki: „Bizony, bizony, mondom neked, mire a kakas megszólal, háromszor tagadsz meg engem.” (Jn 13,38) Ez a későbbiekben így is történt.
A nagycsütörtöki éjszaka hátralevő részében Jézus imádkozni és virrasztani akart a Gecsemáné-kertben, mert tudta, hogy hamarosan eljönnek érte, hogy elfogják és kivégezzék. Azt szerette volna, ha tanítványai vele virrasztanak, de azokat elnyomta az álom. Háromszor ébresztette fel őket, a harmadiknál pedig hozzátette: „Ébredjetek, menjünk! Íme, közel van az, aki engem elárul.” (Mt 26,46)
Az események ezután felgyorsultak nagycsütörtök éjszakáján, majd nagypénteken, a passiótörténet a befejezéséhez közeledett, hogy húsvét hajnalban Krisztus feltámadásával megtörténjen a megváltás.
Forrás: evangelikus.hu
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése