Miután ezeket elmondta Jézus, kiment tanítványaival a Kedron-patakon túlra. Volt itt egy kert, ide ment be tanítványaival együtt. Júdás, aki elárulta őt, szintén ismerte ezt a helyet, mert gyakran gyűltek ott össze Jézus és a tanítványai. Júdás tehát maga mellé vette a katonai csapatot, a főpapoktól és a farizeusoktól küldött templomi szolgákat, és odament fáklyákkal, lámpásokkal és fegyverekkel. Mivel pedig tudta Jézus mindazt, ami reá vár, előlépett, és így szólt hozzájuk: „Kit kerestek?” Azok pedig így feleltek: „A názáreti Jézust.” „Én vagyok” — mondta Jézus. Ott állt velük Júdás is, aki elárulta őt. Amikor azt mondta nekik: „Én vagyok” — visszatántorodtak, és a földre estek. Ekkor újra megkérdezte tőlük: „Kit kerestek?” Ők ismét ezt felelték: „A názáreti Jézust.” Jézus így szólt: „Megmondtam nektek, hogy én vagyok: ha tehát engem kerestek, engedjétek ezeket elmenni!” Így kellett beteljesednie annak az igének, amelyet mondott: ”Azok közül, akiket nekem adtál, nem hagytam elveszni senkit.” Simon Péternél volt egy kard, azt kihúzta, lecsapott a főpap szolgájára, és levágta a jobb fülét: a szolga neve pedig Málkus volt. Erre Jézus így szólt Péterhez: „Tedd hüvelyébe a kardodat! Vajon nem kell kiinnom azt a poharat, amelyet az Atya adott nekem?” A katonai csapat, az ezredes és a zsidók templomszolgái ekkor elfogták Jézust és megkötözték. Először Annáshoz vitték, ez ugyanis apósa volt Kajafásnak, aki főpap volt abban az esztendőben. Kajafás volt az, aki azt tanácsolta a zsidóknak, hogy jobb, ha egy ember hal meg a népért. Simon Péter és egy másik tanítvány követte Jézust. Ez a tanítvány ismerőse volt a főpapnak, és bement Jézussal együtt a főpap palotájába; Péter pedig kívül állt az ajtónál. Kiment tehát a másik tanítvány, a főpap ismerőse, szólt az ajtót őrző leánynak, és bevitte Pétert. Az ajtót őrző szolgálóleány ekkor így szólt Péterhez: „Nem ennek az embernek a tanítványai közül való vagy te is?” De ő így felelt: „Nem vagyok.” Ott álltak a szolgák és a templomőrök, akik tüzet raktak, mert hideg volt, és melegedtek. Péter is ott állt köztük, és melegedett.
A főpap pedig tanítványai és tanítása felől kérdezte Jézust. Jézus így válaszolt neki: „Én nyilvánosan szóltam a világhoz: én mindig a zsinagógában és a templomban tanítottam, ahol a zsidók mindannyian összejönnek, titokban nem beszéltem semmit. Miért kérdezel engem? Kérdezd meg azokat, akik hallották, mit beszéltem nekik: íme, ők tudják, mit mondtam.” Amikor ezt mondta, az ott álló szolgák közül az egyik arcul ütötte Jézust, és így szólt: „Így felelsz a főpapnak?” Mire Jézus így válaszolt neki: „Ha rosszat mondtam, bizonyítsd be, hogy rossz volt, ha pedig jót mondtam, miért ütsz engem?” Annás ezután elküldte őt megkötözve Kajafáshoz, a főpaphoz. Simon Péter pedig ott állt, és melegedett. Ekkor így szóltak hozzá: „Nem az ő tanítványai közül való vagy te is?” Ő tagadta, és megint csak azt mondta: „Nem vagyok.” A főpap egyik szolgája, annak a rokona, akinek Péter levágta a fülét, így szólt: „Nem láttalak én téged vele együtt a kertben?” Péter ismét tagadta, és akkor nyomban megszólalt a kakas.
Szólsz hozzám, Istenem s én választ adni készen
Már-már megindulok, hogy rád bízzam magam,
De látod, köt s lehúz még régi csüggedésem,
Áldd meg ma lelkemet több hittel, ó Uram…
(445. dicséret)
Jézust Kajafástól a helytartóságra vitték. Kora reggel volt. Akik vitték, maguk nem mentek be a helytartóságra, hogy ne legyenek tisztátalanokká, hanem megehessék a húsvéti vacsorát. Pilátus kijött hozzájuk az épület elé, és megkérdezte: „Milyen vádat emeltek ez ellen az ember ellen?” Ezt válaszolták: „Ha nem volna gonosztevő, nem adtuk volna át neked.” Pilátus erre ezt mondta nekik: „Vegyétek át ti, és ítéljétek el a ti törvényetek szerint!” A zsidók így feleltek: „Nekünk senkit sincs jogunk megölni!” Így kellett beteljesednie Jézus szavának, amit akkor mondott, amikor jelezte: milyen halállal kell meghalnia. Pilátus azután ismét bement a helytartóságra, behívatta Jézust, és megkérdezte tőle: „Te vagy a zsidók királya?” Jézus viszont ezt kérdezte tőle: „Magadtól mondod-e ezt, vagy mások mondták neked rólam?” Pilátus erre így szólt: „Hát zsidó vagyok én? A te néped és a főpapok adtak át nekem téged: Mit tettél?” Jézus így felelet: „Az én országom nem e világból való: ha ebből a világból való volna az én országom, az én szolgáim harcolnának, hogy ne szolgáltassanak ki a zsidóknak. De az én országom nem innen való.” Pilátus ezt mondta neki: „Akkor mégis király vagy te?” Jézus így válaszolt: „Te mondod, hogy király vagyok. Én azért születtem, és azért jöttem a világba, hogy bizonyságot tegyek az igazságról: mindenki, aki az igazságból való, hallgat az én szavamra.” Pilátus így szolt hozzá: „Mi az igazság?”
Miután ezt mondta, ismét kiment a zsidókhoz, és így szólt hozzájuk: „Én nem találok benne semmiféle bűnt. Szokás nálatok, hogy valakit szabadon bocsássak a húsvét ünnepén: akarjátok-e hát, hogy szabadon bocsássam nektek a zsidók királyát?” Ekkor újra kiáltozni kezdtek: „Ne ezt, hanem Barabbást!” Ez a Barabbás pedig rabló volt.
Te drága Jézus, mi történt tevéled,
Hogy oly keményen sújt a zord ítélet?
A szörnyű vétket el mivel követted?
Mi volt a tetted?
Mondd, ennyi kínnak mi az eredetje?
Jaj, vétkeimmel vertelek keresztre!
Amit te szenvedsz, Jézus, én okoztam,
Fejedre hoztam.
S mily büntetés, mit a világ reád mért?
A jó nyájőrző szenved a juháért;
A bűnért, melyet szolgák elkövettek,
Az Úr fizet meg.
(340,1,3,4 dicséret)
Akkor Pilátus elvitette Jézust, és megkorbácsoltatta. A katonák tövisből koronát fontak, a fejére tették, és bíborruhát adtak rá; oda járultak hozzá, és ezt mondták: „Üdvözlégy, zsidók királya!” — és arcul ütötték. Pilátus ismét kiment az épület elé, és így szólt hozzájuk: „Íme, kihozom őt nektek. tudjátok meg, hogy semmiféle bűnt nem találok benne.” Ekkor kijött Jézus az épület elé, rajta volt a töviskorona és a bíborruha. Pilátus így szólt hozzájuk: ”Íme, az ember!” Amint meglátták Jézust a főpapok és a szolgák, így kiáltoztak: ”Feszítsd meg, feszítsd meg!” Pilátus pedig ezt mondta nekik: „Vegyétek át ti, és feszítsétek meg, mert én nem találom bűnösnek.” A zsidók így válaszoltak neki: „Nekünk törvényünk van, és a törvény szerint meg kell halnia, mert Isten Fiává tette magát.”
Amikor Pilátus ezt meghallotta, még nagyobb félelem szállta meg. Ismét bement a helytartóságra, és megkérdezte Jézust: „Honnan való vagy te?” De Jézus nem felelt neki. Pilátus ekkor így szólt hozzá: „Nekem nem felelsz? Nem tudod, hogy hatalmam van arra, hogy szabadon bocsássalak, de hatalmam van arra is, hogy megfeszíttesselek?” Jézus így válaszolt: „Semmi hatalmad nem volna rajtam, ha felülről nem adatott volna neked: ezért annak, aki engem átadott neked, nagyobb a bűne.”
Ettől fogva Pilátus igyekezett Őt szabadon bocsátani, de a zsidók így kiáltoztak: „Ha ezt szabadon bocsátod, nem vagy a császár barátja: aki királlyá teszi magát, az ellene szegül a császárnak.” Amikor Pilátus meghallotta ezeket a szavakat, kihozatta Jézust az épület elé, és a bírói székbe ült azon a helyen, amelyet Kövezett udvarnak, héberül pedig Gabbatának neveztek. A húsvétra való előkészület napja volt, délfelé járt az idő. Pilátus így szól a zsidókhoz: „Íme, a ti királyotok!” Azok pedig felkiáltottak: „Vidd el, vidd el, feszítsd meg!” Pilátus ezt mondta nekik: ”A ti királyotokat feszítsem meg?” A főpapok így válaszoltak: „Nem királyunk van, hanem császárunk!” Ekkor kiszolgáltatta őt nekik, hogy megfeszítsék.
Ó Krisztus fő, te zúzott,
Te véres szenvedő,
Te töviskoszorúzott
Kigúnyolt, drága fő,
Ki szépség tükre voltál,
Ékes, csodás remek,
De most megcsúfolódtál:
Szent fő, köszöntelek!
(341. dicséret)
Átvették tehát Jézust, Ő pedig maga vitte a keresztet, és kiért az úgynevezett Koponya-helyhez, amelyet héberül Golgotának neveznek. Ott megfeszítették Őt, és vele másik kettőt, jobbról és balról, középen pedig Jézust. Pilátus feliratot is készíttetett, és rátétette a keresztre. Ez volt ráírva: A NÁZÁRETI JÉZUS, A ZSIDÓK KIRÁLYA. A zsidók közül sokan olvasták ezt a feliratot, amely héberül, latinul és görögül volt írva, ugyanis közel volt a városhoz az a hely, ahol megfeszítették Jézust. A zsidók főpapjai akkor szóltak Pilátusnak: „Ne azt írd: A zsidók királya! — hanem ahogyan Ő mondotta: A zsidók irálya vagyok.” Pilátus így válaszolt: „mit megírtam, megírtam.”
A katonák, amikor megfeszítették Jézust, fogták felsőruháit, elosztották négy részre, mindegyik katonának egy részt. fogták köntösét is, amely varratlan volt, felülről végig egybeszőve. Ekkor ezt mondták egymásnak: „Ne hasítsuk el, hanem vessünk rá sorsot, hogy kié legyen!” Így teljesedett be az Írás? „Elosztották ruháimat maguk között, és köntösömre sorsot vetettek.” Ezt tették a katonák.
Jézus keresztjénél ott állt anyja, anyjának nővére, Mária, Klópás felesége, és a magdalai Mária. Amikor Jézus meglátta ott állni anyját, és azt a tanítványt, akit szeretett, így szólt anyjához: „Asszony, íme, a te fiad!” Azután így szólt a tanítványhoz: „Íme, a te anyád!” És ettől az órától fogva otthonába fogadta őt az a tanítvány.
Jézus ezek után tudva, hogy már minden elvégeztetett, hogy beteljesedjék az Írás, így szólt: „Szomjazom.” Volt ott egy ecettel tele edény. Egy szivacsot ecettel megtöltve izsópra tűztek, és odatartották a szájához. Miután Jézus elfogadta az ecetet, ezt mondta: „Elvégeztetett!” És fejét lehajtva, kilehelte lelkét.
Odadtam életem,
Kiontám vérem én, I
stent békíteni
Javadra ezt tevém,
Odadtam életem,
Mit adsz te énnekem?
Örök fényből jövék,
Elhagyva trónomat,
Mint szolga szenvedék
Gúny s megvetés alatt.
Mind érted tettem ezt,
S te értem mit teszel?
Hordoztam a tővist,
Kin s gondnak martalék.
Ki ittam a kehelyt,
Halálig hű valék.
Te érted tűrtem el,
Mit tűrsz te értem el?
(Hopkins)
Mivel péntek volt, a zsidók nem akarták, hogy a testek szombaton a kereszten maradjanak; az a szombat ugyanis nagy nap volt. Arra kérték tehát Pilátust, hogy törjék el a lábszárcsontjukat, és vegyék le őket. Ezért odamentek a katonák, és eltörték az egyik, majd a másik vele együtt megfeszített ember lábszárcsontját. Amikor Jézushoz értek, mivel látták, hogy már halott, az Ő lábszárcsontját nem törték el, hanem az egyik katona lándzsával átszúrta az oldalát, amelyből azonnal vér és víz jött ki. Aki pedig látta ezt, az tesz róla bizonyságot, és az ő bizonyságtétele igaz, és ő tudja, hogy igazat mond, hogy ti is higgyetek. Ezek pedig azért történtek, hogy beteljesedjék az Írás: „Csontja ne töressék meg.” Viszont az Írásnak egy másik helye így szól: „Néznek majd arra, akit átszúrtak.”
Ezután az arimátiai József, aki Jézus tanítványa volt — de csak titokban, mert félt a zsidóktól —, megkérte Pilátust, hogy levehesse Jézus testét. Pilátus megengedte neki. Elment tehát, és levette Jézus testét. Eljött Nikodémus is, aki először éjszaka ment hozzá, és mirhából és aloéból készült kenetet hozott, mintegy száz fontnyit. Fogták tehát Jézus testét, és leplekbe takarták az illatszerekkel együtt, ahogyan a zsidóknál szokás temetni. Azon a helyen, ahol Jézust megfeszítették, volt egy kert, és a kertben egy új sír, amelybe még senkit sem helyeztek. Mivel közel volt a sír, a zsidók ünnepi előkészülete miatt ott helyezték el Jézust.
Jézusé a dicsőség, te ki szenvedtél
A keresztnek fáján érettünk kínhalált.
Uralkodsz az Atyával fent a mennyekben,
Könyörülj mirajtunk.
Segíts minket, bűnösöket tehozzád,
Segíts minket, bűnösöket üdvünkhöz,
Könyörülj mirajtunk.
Krisztus irgalmazz, könyörülj mirajtunk.
(Schütz)
A Lukács evangéliumából szeretnék két mondatot felolvasni, és annak alapján röviden szólni. Lukács evangéliuma 23. rész 35. verse így hangzik:
A nép ott állt és nézte. És a 47. versben ezt olvassuk: Amikor a százados látta, ami történt, dicsőítette Isten, és így szólt: „Ez az ember valóban igaz volt.”
A szenvedéstörténet most hallott változatából is láthattuk, hogy rendkívül mozgalmas nap volt az a péntek, amit mi nagypénteknek nevezünk. Péter már hajnalban sír a tagadása miatt, Júdás reggel visszavitte a vérdíjat, és odaszórta a megbízói elé, a főpapok terveket kovácsoltak és fogalmazták Jézus halálos ítéletét, Pilátus szánalmas kísérleteket tett arra, hogy valahogy megmentse ezt az ártatlan embert a halálos büntetéstől. Még Pilátus felesége is aktivizálódott. Olvassuk az egyik evangéliumban, hogy odaküldött valakit a férjéhez: ne avatkozzál ennek az igaz embernek a dolgába, mert rosszat álmodtam az éjjel felőle. Megbíztak tanúkat, hamis tanúkat, hogy ezt mondják, azt mondják. Ácsolták a kereszteket. Mindenki csinált valamit. Rendkívül eseménydús, mozgalmas nap volt ez.
Egész furcsa ez a mellékes mondat, amit itt olvastunk: „A nép ott állt és nézte.” A tömeg nem tesz semmit. A tömeg bámészkodik. Mit csinálnak mások, mit tesznek vele? Lesz-e itt még valami érdekes. Érdemes e még itt maradni, vagy menjünk haza, hiszen hamarosan beköszönt a szombat, és kezdődik a nagy ünnep.
A tömeg áll és nézelődik. Kívül maradnak azon, ami ott történik. Ki tudja, hogy érintetlenek maradtak-e mindnyájan, vagy valamelyest megérintette őket, amit ott láthattak és hallhattak, de ez a megállapítás, amit olvastunk, mindenesetre a teljes passzivitásra utal. Állunk és nézzük, amíg van látnivaló.
Amikor ezt újra és újra elolvastam, azért imádkoztam: „Uram, őrizz meg engem ettől a magatartástól! Nem szeretnék bámészkodni most ezeken a következő ünnepeken sem, és pusztán addig eljutni, hogy mit csináltak a názáreti Jézussal. Nem akarok kívül maradni azon, ami veled történt, amit te tettél.„
Isten őrizzen meg mindnyájunkat, hogy így üljünk végig egy-egy istentiszteletet, hogy csak nézünk, nézelődünk, és érintetlenek maradunk. Hogy megmaradunk a teljes passzivitásban. Mert végig lehet ülni így, akár egy ünnepi istentiszteletet is. Tudatosan őrizkedjünk ettől.
Másként is lehet nézni. Lehet nézni azt, ami történt, ahogy ez a római százados nézte. Azt olvastuk róla, hogy Amikor a százados látta, ami történt, dicsőítette Isten, és így szólt: „Ez az ember valóban igaz volt.” A másik evangéliumban azt olvassuk, hogy azt mondja: „Ez az ember valóban Isten Fia volt”.
És az Újszövetség eredeti nyelvének a finomsága is utal arra, amit a mi szép magyar nyelvünk is érzékeltet, hogy itt egy másik szó van. Még magyarul is másik van. Azt olvastuk, hogy a nép megállt és nézte, a százados pedig, amikor látta. Lehet úgy nézni, hogy nem látok semmit. És lehet úgy nézni, hogy látom azt, amit figyelek, hogy miközben nézem, gondolkodom. Eszembe jutnak gondolatok, összefüggéseket keresek. És ha Isten Szentlelke megvilágosítja az ilyen gondolkozva néző embert, akkor felismerésekre juthat. Ez itt egy nagy felismerés.
Kihoztak oda három halálra ítéltet, mit tudta, hogy ki-kicsoda. És ahogy néz, és látja azt, ami történik, meg valószínűleg hallhatta is legalább egy részét annak, amit Jézus mondott, felismerésre jut, és ezt mindjárt ki is mondja, megvallja. Bizony, ez, akit itt középen megfeszítettek, nem akárki volt. Ahogy Ő szenvedett, amiket Ő mondott közben, ahogyan Ő meghalt, ilyet még nem látott. Bizony ez az ember igaz volt! Vagy talán Isten Fia is volt!
Nagy különbség van aközött, hogy valamit csak úgy nézek. Gyerekek szokták mondani manapság: néz ki a fejéből. Vagy pedig miközben figyelem, ami történik, látok is valamit, észreveszek valamit. Gondolkozom valamin és megszületik bennem egy felismerés, és azt merem verbalizálni, megfogalmazni, kimondani, netalán megvallani még azok előtt is, akik abból semmit nem láttak, akik csak néztek.
Két ember olvassa a Bibliát. Mindkettő odafigyel. Az egyik utána el tudja mondani a cselekményét annak a történetnek, amit olvasott, és — ennyi. A másik meg úgy számol be róla: ma megértettem, hogy Isten engem vissza akar tartani attól a rossz döntéstől. Ugyanazt olvasták, de micsoda különbség! Az egyik eljut a betűkig, jó esetben megjegyzi, a másik eljut az igéig, ami a betűben van, sőt az Istenig, aki leíratta azt a betűt, és aki igével akarja táplálni a mai bibliaolvasót is. Valóban ég és föld. Az a föld, hogy csak a betűig, ez meg az ég, hogy látom is. Hallom nemcsak azt, amit mond, hanem látom és hiszem Őt, aki mondja.
Ketten részt vesznek egy istentiszteleten. Az egyik beszámol: már megint nem volt elég meleg, és huzat is volt, és félre állt a lelkész nyakkendője. A másik azt mondja: honnan tudja az Isten, hogy nekem éppen erre volt most szükségem? Tudod mit hallottam? — és már mondja is tovább, és igehirdetővé válik. Használja őt Isten mások javára. Ugyanott voltak, ugyanannyi ideig, ugyanazt hallották és látták. Az egyik csak néz, a másik lát, gondolkozik, felismerésre jut és megvallja a felismeréseit.
Isten minket ilyen igényes emberekké akar nevelni mindennel kapcsolatban, de különösen az Ő dolgaival kapcsolatban. Kérjük el tőle ezeket a látó szemeket, kérjünk el tőle mennyei látást, amiről Pál apostol is beszél egyszer. Kérjük tőle, hogy ne csak a szöveget ismerjük meg egyre inkább, hanem az igét értsük, valljuk, mondjuk, hirdessünk és éljünk aszerint. Ezért adta Ő nekünk igéjét.
Nagy figyelmeztetés ez. A tömeg csak áll és bámészkodik. Ez a pogány ember meg ugyanazt látja, de egy felismerésre jut, és ezt az igazságot ki is mondja, és ez sokat jelent neki.
A hátralevő időben kérjük Istent, hogy adjon nekünk ilyen ünnepeket, új felismeréseket, hogy a mélyére lássunk a kereszt evangéliumának, hogy a keresztről való beszéd hadd legyen valóban Istennek ereje és Istennek hatalma mindannyiunk számára és tudjunk erről úgy bizonyságot tenni, hogy a megváltozott életünk hitelesítő illusztráció legyen amellett, amit mondunk.
Forrás: cserikalman.hu
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése