Az út jó, s egy a dolgod: hogy haladj 
s vidd az egyetlen kincset, ami drága, 
s puszta fegyvered a hadakozásra: 
a lelki szegénységet s Istened. 
És főként föl ne add szived reményét. 
Mit számit egy kis szenvedés s sötétség? 
Utad jó, s végén a halál fogad. 
Igen, főként a reményt föl ne add, 
hogy holtod öröm-ágyat vet neked. 
Tedd jóvá magad, ahogy csak tudod. 
Az élet rút, de mégis a hugod. 
Menj fölfelé, egyszerűn, sőt dalolj hát, 
s távol legyen tőled az az okosság, 
mely sunyin megkisérti hitedet. 
Menj, gyermek-egyszerűn, és megalázva 
magad, mint bűnös, ki a bűnt utálja, 
dalolj, sőt légy víg, nehogy utadon 
álomba merítsen az unalom, 
mit az ellenség küldhet ellened. 
Nevess a vén Csábítón s vén Cselén, 
mert a Béke vár a hegy tetején 
harsonás, diadalmi ragyogásban. 
Fuss a fehér-fekete éjszakában. 
Már kiterjeszti a fejed felett 
győztes szárnyát az Őrangyal vidáman. 
Rónay György fordítása

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése