2016

Boldog új évet kívánok minden kedves olvasómnak!

Csákváry Zoltán: Újévi imádság

Ki jelen vagy a tűzben és a jégben, 

Csillagok közt és bányák mély ölén, 

Sötét árnyékban, fénylő napsütésben, 

Madárdalban és kis gyermek szemén. 

Ki igazgatod sorsok fordulását, 

                  Romokból építsz boldog holnapot,                     

Hozzád küldjük ma szívünk imádságát 

Uram, ne hagyd el árva magyarod! 

  

Ne hagyd el őket, akik téged hívnak 

A mélységből kiáltva szent neved. 

Megváltást váró rongyos rabjaidnak 

Add meg Uram a napi kenyeret. 

Segítsd őket, kik mindig másnak vetnek, 

Kiknél az éhség elsőnek kopog, 

Mert áldásodból csak akkor ehetnek, 

Ha a zsarnok vérebje jóllakott. 

  

Takard be őket tél hidege ellen! 

Hozz sebeikre enyhe gyógyulást! 

Adj, Uram, nekik áldó két kezeddel 

Bő szüretet és gazdag aratást! 

Légy velük, akik verejtékben ázva 

Az új Bábelhez hordják a követ, 

S mentse meg őket irgalmad csodája, 

Amikor a torony mindent eltemet. 

  

Minden áldásod, amit nékünk szántál 

Oszd ki közöttünk az újév során, 

Hogy túl a tél lidércnyomásos álmán 

Élőket köszöntsön a napsugár. 

Add, hogy túléljék, amit rájuk mértek, 

Keresztre verték, adj hozzá erőt. 

Adj nekik, Uram, száz kísértő fénynél 

Fénylőbb csillagot, égi vezetőt. 

  

Vezesd őket, hogy soha, soha többé 

El ne tévelyedjen a mi nemzetünk. 

Légy velük, Uram, most és mindörökké, 

Akkor is, mikor mi már nem leszünk. 

Akkor is, mikor jő a boldog holnap, 

S parányi sorsunk emléke sem él, 

Sárga csontvázunk felett zöld fű sarjad, 

Szívünk porával messze szállt a szél. 

  

Ki jelen vagy a tűzben és a jégben, 

Csillagok közt és bányák mély ölén, 

Sötét árnyékban, fénylő napsütésben, 

Madárdalban és kis gyermek szemén, 

Ki igazgatod sorsok fordulását, 

Uram, ne hagyd el árva magyarod, 

Hallgasd meg szívünk újévi imáját, 

És legyen minden úgy, mint akarod.

Lőrinczi L. Anna: A hó csendje

Néma a táj, bár ezer pille tánca zeng
s nézem, hogy földet ér e vidám fergeteg.
A körforgás örök - részük a végtelen -,
csillogásaikban szivárványt ölt a csend.

Fehérbe öltözött a cifra, tarka lét.
Egy gondolat röpít - hiába küzdenék -,
monoton hangja suttogva űzött feléd
hideg, alvó fényével fájón mély az éj.

Majd a hajnal - várom... az ösztön még remél!
Majd a holnap - hinnem kell, megtudni mit ér!
Majd a kikelet - egy hulló csillag... Ne féld
a végtelent - hogy a körforgás része légy!

Margaret Atwood: Mindenből csak egy van

Nem egy fát: a fát
láttuk, szélben kettényílt lombbal, meghajolva,
amilyen sose lesz már. A földet

átütő nyárcsinálók nem fűszálak,
levelek lesznek ismét - új szavak
kellenek majd. Becsukom

a szemem, eltűnik a nyelv. Felemás,
fekete-narancssárga arcú macska
fészkel vedlő bundámban, teázom,

tenyeremben meleg csésze, soha többé
nem érzem ezt, így. Az asztal a szeszélyes
tányérokkal tompán, hamvadva ragyog,

kinézek rád: mint fák vagy mondatok,
véletlenszerű vagy a téli konyhában,
belém jutsz, kikopsz, idővel eltűnsz,

de ahogy egy elnyűtt, gyászos, sekélyes
dallamra táncolsz egymagadban
a járólapokon, kezedben kanál, a hajad

kukkra áll, gyönyörködöm meglepődött
testedben. Akár ki is mondhatom,
habár csak egyszer, habár a szó

elszáll: akarom.
Akarom.

Imreh András fordítása

Margaret Atwood: Georgiai strand

Télen üres a strand,
de déli fekvésű, így hó sincs.

Üres, tehát
békés, vagy épp kihalt.

Kétféle ember jár itt:
aki azt hiszi, szeretik
és aki azt, hogy nem.

Én sem ilyen, sem olyan nem vagyok.

Üres kagylókat gyűjtök,
kinyíltakat-kinyírtakat -
csak a tökéleteseket
tartom meg, hogy kinek, nem is tudom.

A víz mellett lenyúzott,
folyékony, idő-szürkített fák,
halálra gyötörtek, vagy éppen
kecsesek vagy szenvedélyesek.
Ami biztos: kicsavarodtak.

A nem szűnő szélben.
Az üres tér, mely nem üres
tér, átkel rajtam.

A szikes mocsár felé jövök vissza -
matt sárga, rozsdaszínű,
suttog magában,
de ez csak nekünk szomorú.

Imreh András fordítása

Karácsony

Áldott karácsonyt kívánok minden kedves olvasómnak!

Babits Mihály: Karácsonyi ének

Mért fekszel jászolban, ég királya?
Visszasírsz az éhes barikára.
Zenghetnél, lenghetnél angyalok közt:
mégis itt rídogálsz, állatok közt.

Bölcs bocik szájának langy fuvalma
jobb tán mint csillag-ür szele volna?
Jobb talán a puha széna-alom,
mint a magas égi birodalom?

Istálló párája, jobb az neked,
mint gazdag nárdusok és kenetek?
Lábadhoz tömjén hullt és arany hullt:
kezed csak bús anyád melléért nyult…

Becsesnek láttad te e földi test
koldusruháját, hogy fölvetted ezt?
s nem vélted rossznak a zord életet?
te, kiről zengjük, hogy „megszületett”!

Szeress hát minket is, koldusokat!
Lelkünkben gyujts pici gyertyát sokat.
Csengess éjünkön át, s csillantsd elénk
törékeny játékunkat, a reményt.

Bódás János: Nem akadt hely

Nép a nép hátán nyüzsög Betlehemben,
s hogy jött, Akit évezredek óta vártak,
- mily szégyen ez – a vaksággal vert ember
nem adott helyet az Isten Fiának!

Ím, legelõször barmok szeme tágul
ámulattal az égi Jövevényre,
s egy vén istálló korhadt jászolábul
elégült meg milliók lelki éhe.

Nem volt hely! S ma sincs! Lelkünk tele van,
száz indulat zsibongó népe lakja,
s Krisztus bolyong, az Isten hontalan!
…Feléd vezet ma szent Karácsony napja,        
s szennyes szívem szállásnak felajánlom:
fogadd el, Jézus, s légy Uram, Királyom!

Túrmezei Erzsébet: Kérdez a gyermek

„Ott fenn lakott a csillagok felett,
de amikor karácsony este lett,
Lejött a földre, mint kicsiny gyerek.
És ó, a hidegszívű emberek!
Kis istállóban kellett hálnia.
Szalmán feküdt Ő, az Isten Fia.
Elhagyta érettünk az egeket.
Ugye-e, apukám, nagyon szereted?”

Az apa nem szól. Olyan hallgatag.
De a kis kedvenc nem vár szavakat,
Odaszorítja vállára meleg,
kipirult arcát, s tovább csicsereg.
„Kicsiny gyermek lett, gyenge és szegény,
és ott aludt az állatok helyén,
szűk istállóban. Nem is érthetem.
Milyen meleg ágyacskám van nekem,
pedig csak a te kis lányod vagyok.
S Ő, Isten Fia, Ő, a legnagyobb,
szalmán feküdt, amikor született.
Ugy-e, apukám, nagyon szereted?”

Kint csillagfényes hideg este… tél…
Bent apja ölén kis leány beszél.
„Ott se nyughatott szalma-fekhelyén.
Futniuk kellett éjnek-éjjelén.
Halálra keresték a katonák.
Menekültek a pusztaságon át.
Milyen keserves útjuk lehetett.
Ugy-e, apukám, nagyon szereted?”

Az apa leteszi a gyermeket.
„Ugy-e, szereted? Ugye, szereted?”
Nem bírja már, el kell rohannia.
A jászolban fekvő Isten Fia
karácsonyesti képe kergeti.
Feledte és most nem feledheti.
Most a szeméből könnyre-könny fakad.
Most vádakat hall, kínzó vádakat.
Elmenekülne még, de nem lehet.
Most utolérte az a szeretet.

S míg a szívébe égi béke tér,
mintha körül a hólepett, fehér
tetők, utak felett távol zene,
angyalok tiszta hangja zengene
szívet szólongató, szép éneke:
„Szegény lett érted. Ugy-e, szereted?”

Túrmezei Erzsébet: Adventi követség

Vasárnap. Ádventi, utolsó.
Rá gondolok, Aki testté lett.
Ura volt térnek, időnek,
s foglya lett az időnek, térnek.                    

Rá gondolok, Aki gyalog járt.
Útszéli virágra mosolygott.
Bezárva a térbe, időbe,
viselte az emberi sorsot.

Foglya lett a térnek, időnek,
hogy én fogoly, szabad lehessek.
Hogy egyszer a téren, időn túl
szabad szívvel hazamehessek.

Megérkezünk. Az útnak vége.
Ádventi harangok zenélnek
Róla, aki ma is bezörget,
az Igéről, aki testté lett.

Gyalog, hajón, autón, vonaton,
mindegy, csak ott menjen mindig a lábam,
míg hazaér téren, időn át,
mindenütt a lába nyomában.

Boda Magdolna: (ha)

Ha egy napon eljössz,

megkínállak kandírozott szeretettel

és borsmentateával.

Ha eljössz,

és ha lesz teám.

Wislawa Szymborska: Feljegyzés

Az élet: az egyedüli megoldás
a lombba boruláshoz,
a homok leheletének felszippantásához,
a magasba röppenéshez;

hogy kutya is legyen,
s hogy simogassuk a finom meleg bundáját;

hogy megkülönböztessük a fájdalmat
mindattól, mi nem belőle ered;

hogy belehelyezkedjünk a történésekbe,
elvegyüljünk a látvány forgatagában,
kiválasszuk a lehető legkisebb tévedést.

Vissza nem térő lehetőség,
hogy egy pillanatra felidézzük,
miről is szólt a beszélgetés
ki-kihunyó lámpafénynél;

hogy egyszer, legalább egyszer
megérintsünk egy követ,
bőrig ázzunk a ki-tudja-hányadik esőn;

elveszejtsünk egy kulcsot a fűben,
és szikraként lövelljük tekintetünk a szélben;

és mindvégig semmit se tudjunk
valami roppant lényegesről.

Csordás Gábor fordítása

Wisława Szymborska: Parkban

Hú, mondja meglepődve a kisfiú,
hát az a hölgy kicsoda?

A jótékonyság szobra,
vagy valami ilyesmi –
válaszolja az anyja.

De miért ilyen
me… e… e… megviselt?

Nem tudom, mindig így
nézett ki, szerintem.
A város köteles érte tenni valamit.
Vagy kidobják, vagy felújítják.
Nos, gyerünk, menjünk tovább.

Nagypál István fordítása

Zbigniew Herbert: Nagymamám

szentebbnél szentebb nagyanyám
hosszú feszes
szoknyában
végiggombolva
számtalan gombbal
mint egy orchidea
vagy egy szigetvilág
vagy egy csillagnyáj fenn az égen

ülök a térdén
és ő mesél
a világmindenségről
péntektől egész
vasárnapig

önfeledten hallgatom
s már tudok is mindent
ami őt illeti

csak a származását nem árulja el
Balabán* Mária nagymama
ez a Tapasztalt Mária

sohasem beszél
az örményországi
mészárlásról
a török vérengzésről

így még megtakarít nekem
pár év illúziót

tudom hogy kivárom
s majd magam is megismerem
bűvös igék és sírás nélkül is

hogy milyen a szó
érdes felszíne
és mi lapul
a legalján

*zsidó származásra utaló lengyel családnév
 Gömöri György fordítása

Christmas Secret

Christmas Secret - Enya

Kassák Lajos: A békesség órái

Mégiscsak te vagy az akit kerestem.
Ahogyan itt ülsz mellettem a homályban
nagyon nekem valónak érezlek.
Örülök beszéded ibolyakék dallamának
bár én inkább szótlan természetű vagyok.
De gondolom egyazon törzs hajtása
ez a két ág.
Boldogtalanabb lennél nélkülem
s én szegény árva lennék nélküled.

A négy fal között élünk
mint két örökzöld
egy cserépben.
Olykor beszáll hozzánk
egy csodálatos madár
s mi hallgatjuk
csodálatos énekét.

Kassák Lajos: Intelem

Munkától elgyötört kezeim
feléd kulcsolnám de messze vagy
nem hallanád meg tenger siralmam.

Nem hallod te már
fáim susogását
rigóim füttyét
macskám dorombját
ajtóm nyikordulását
nem hallod bár
mind rólad beszél.

S én zenész vagyok tudod
de csak egy dallamot játszok
csak azt zengem én hogy
szeretlek
szeretlek
szeretlek.

Vigyázz vigyázz
nem az éjszaka útonállói
hanem emlékei ölik meg azt
aki messze ment.

Philip Daughtry: A férfi aki látta az Istent

Én nem láttam az Istent
Egy férfit láttam, egy férfit, aki látta az Istent

Jött át a dűnén, egy fával a hátán,
a tengertől lopott árnyékkal,

két szeme - mint szögek.

Csak a csillagok mutatják
folyton hogy mennyire törött a térde,
és vált üveggé.

Dabi István ford.

Valerij Kunyicin: (A magányos nő élete...)

A magányos nő élete
szomorú, hiszem...
Szép alakod, ruháid
nézik irigyen.
Sokak számára vagy megfejthetetlen rejtély...
Te is tudod, titokban téged les nem egy férj.
A magányban sokszor a helyedet sem leled,
de büszkén viseled a függetlenségedet.

Dabi István fordítása

Bella István: Szavak a palatáblán

És beírtalak Benneteket a tenger fövenyébe,
téged is napvilág szolgálólánya,
árva Babics Mária, nagyanya,
és téged is vízkérincsélő, égkoldus
Joó Sándor nagyapám,
és téged is csillagpalatáblás tanító,
néhai Bella István apám,
búza vagy kóró
az ukrán humuszban talán,
és téged is háborúnapszámos,
halál-csépelő élet,
Joó Sarolta anyám,
és titeket is Bellák, Balások, Piliárok
és titeket is, szeretteim:
MáriaMárta, Áni Máni és Tüske,
MagdolnaMárta és Balázs,
és titeket is Dömdödömszívű dobogások,
napsugárfészkű Pistinke-cinkék,
Bilincs-Bilintke, Tihamér és János,
és mind, kikről csak ennyit:
szerelmek, szeretők, barátok, barátság.
És tégeteket is, édeseim,
kikről csak azt tudom,
kisujjam görbülete vagytok,
összepöndörödő hajszálaim vagytok,
a hajam és szemem színe vagytok,
kaszává görbülő
ölelésem vagytok.

Így lássatok hát, ha látni akartok:
ég és föld között,
szemközt a végtelennel
egy kisember áll,
lábával jeleket ír a porba:
a sarka a pont, a vonás,
a talpa a vessző.

És a vak Homérosz, a tenger
elejti lantját, az időt,
ki-kinyúl minden kezével,
s hullám ujjbegyével
letapogatja,
hangosan elolvassa,
elmormolja és elmorzsolja mind.

Bella István: Az első mozi

Reflektoroz,
medret váj az éjbe
a szél.
Sárga fényhasáb.
Porszemek, molekulák
– lebegnek benne levelek, ágak.
Kettészeli az éjszakát.
A folyó vásznára vetít
gyors holdat, rudalózó árnyakat.
Fülüket hegyezik,
nézik örökké felhők és kutak.

Hát neked mit mutat?

Ejtőernyőt, zuhanó hajadat,
hátracsukló pőre templomokat,
gyors késeket, villanó arcodat,
kalimpáló kalodát, lábadat –

és magamat, a bedőlt ég alatt.

Anita Endrezze: Tizenkét szerelmes vers

1

Nevet. Amikor ezt teszi, én titokzatosan
alabástrom lámpákra gondolok, az apró gyertyákra,
amik opálos fénnyel világítják meg a sötétet.

Amikor nevet, én maroknyi égboltról álmodom
és az árapályokat forgató holdkerekekről,
kőlovak galoppját hallom,

a torka köré hurokként kis fétiseket
szorító földet.

2

Ki bölcsebb?
a szerető vagy a szeretett?
a gyufaszál vagy a láng?

Talán nincs mit tenni
a bölcsességgel.
Hátat fordítottam a tudásnak
kezekkel előre.
Megérint majd engem ez a férfi
egy másik módon?

A kezei erősek és szelídek,
mint az oroszlán-szemű rózsa két fele.

3

A hóban táncoltam,
nyitott szájjal,
égve
a hideg légben.

Te rámmosolyogtál
és az arcomon
egyszerre
elolvadt a hó.

4

Tegnap
egyik régi szeretőmet láttam,
amint egy barna papírzacskóból ivott.
„Szégyen, hogy az élet elrontja
az ilyen finom bort!”
nevetett.

Egy pillanatig, lágyan
átöleltem, visszaemlékezve
hogy egyszer, szégyenkezés nélkül
szürcsöltük
saját
meztelenségünket.

5

Egész éjjel a csípőm részeg
tánca
nem hagyott téged aludni.

Most a puffadt Nap
kel fel az őszibarackfák között.

Ne hagyj itt! Még éjszaka van.
Csukd be a szemed és lásd,
milyen érett a csípőm
a két kezed között.

6

A szél - férfi.
Tapintásról tudom.

Zöld ruhában vagyok,
amit fel-felemel.

7

Egész éjjel
terólad álmodtam.
Arcomat a combjaidra
fektettem
és álmodozva csókolgattam.
Túl vakmerő vagyok?
Most nem tiltakozhatsz
amikor így levetkőztetnek
engem a szemeid.

8

A szomszéd szobában
alszol a feleségeddel.
A lélegzeted hallgatom.
Kint a lágy szél
elfúj
a falon minden gyertyát:
a levelek mint elégett kanócok
hullanak a vízre.

Melyünkről álmodsz te most?

9

Kedvesem, észrevetted,
mennyire lefogytam?
Nézd csak hogyan csúsznak le a gyűrűk,
az arany meg az ezüst,
és hogyan világítja át
a hold a csípőmet...

El nem hanyagolsz, de
ha nem lenne víz,
a saját véremet innám.
Amikor te nem vagy,
a saját éhségem
mardos.

Nézd: sötét vállamon
egy fehér ragadozó madár ül.

10

Egyszer néztem az éjszakába köröket
égető csillagokat, egész idő
alatt, egy barátot,
szeretőt kívántam, aki lehetne a gyengédség
tűzköve.

Most...

11

Az otthonom tele van gyertyákkal.
Állandóan égek.

A tenyeremben tartom,
Fű-csészékben viszem őket.

A testem tele van csillagokkal
és a lángok összevisszaságával.

Miután lefeküdtem veled,
minden más - sötétség.

Miután szerettelek téged,
kibújtam sötét állati alakomból.

Miután elváltunk,
nem vagyok a láng és
a sérelem része.

Kedvesem,
ne engedd meg, hogy a csillagok közelsége
a törött gyertyákra emlékeztessen.

12.

Megváltam a nehéz könyvekben
szárított ibolyáktól;
helyettük a csillagok tűzkerekeit
szedem össze és préselem
a mellemre.
Én egy független nő vagyok.

Szerelem?
felnyitom az ereimet.

Oh Come, Emmanuel

Oh Come, Oh Come Emmanuel

Christmas Secrets

Christmas Secrets

Sík Sándor: A napkeleti bölcsek

Ama csillag után.

A holdsugaras hideg éjszakában,
Mint egy fehérlő, csendes álom,
Úgy vonult el a komoly karaván.
És elől ment a három.

A sziklás föld mogorván és kopáron
Feküdt el lábaik alatt.
Méltóságos sora a száz tevének
A harmaton halkan haladt.
És mintha fehér árnyak lengenének,
Úgy vonult végig a fehér sereg
A völgyön, ahol nem nőttek virágok,
S a városon, ahol az emberek
Nem virrasztottak és nem énekeltek.
S ahol nem látta őket senkisem.

És így suhant el csendesen
Életre éledt vágya Napkeletnek
Az ezredéves éjszakán.

Ama csillag után.

Bódás János: Elé megyek

A hó csendben lebben,
nagy lepke-pelyhekben
s mindent belep...
Fehér lett a sivár,
élettelen határ,
erdő, berek.

Meddig a szem elér,
minden tiszta fehér,
de ott maradt
/eltakarva igaz/
a szenny, a sár, a gaz
a hó alatt.

Vastagon hull reám,
csupa hó a ruhám
köröskörül.
Im, most hólepetten
én is fehér lettem!
...De csak kívül!

Jön már, Kinek vére
megmos hófehérre,
elé megyek.
Szívem trónjára ül,
hogy általa belül
tiszta legyek.

Lukátsi Vilma: Meditáció

(Gyermekhangra)

...megtehette volna,
hogy ne istállóba,
- márványpalotába,
pihe-puha ágyba -
küldje a világra...

de ha így lett volna,
tudnának-e róla
azok a szegények,
akik ma is élnek,
s vele mit érnének?

Megtehette volna,
hogy nyomorék, csonka
más utakon járjon,
s ő csak szépet lásson
ezen a világon...

de ha így lett volna,
lenne bizodalma
hozzá sok betegnek?
csúfnak, elesettnek,
akik hozzá esdnek?

Megtehette volna,
hogy gonosztól óvja,
s ki rosszat mond róla,
lesújtja a porba,
rostából kiszórja!

De ha így lett volna,
mind, aki elmondja,
hogy bűnökben szenved,
akit nem szeretnek,
- de bűnét megbánta -
kérne-e kegyelmet?

S kapna-e kegyelmet?!

Betti Alver: Halkan beszélj velem

Halkan beszélj velem,
úgy jobban hallak téged.
Halkan beszélj velem,
úgy könnyebben megértlek.

Az örömet s a bánatot
a szeleken át megértem
De a holt szavak zaját
a fülemben meg nem érzem.

Dabi István ford.

Takács Zsuzsa: Maszk

Egy-egy tökéletes arc, amelynek
rabszolgája lennél. Csak el ne árulja
magát! A porcelán maszk mögött ne legyen
ragadozó száj. Képzeld, a megközelíthetetlen
szépséget látod. Adj Istennek hálát, hogy van.
Kérd, hogy megismerned ne kelljen.
Holnap erősebb leszel, reméled. Ha majd
megadja magát, cinkelt kártyáit kirakja, és
tarolni akar, fölkelhetsz az asztaltól bátran,
hivatkozhatsz az óramutatók derékszög
állására, egy fagyoskodó árnyékra az utca-
sarkon. De ma még nagyon is védtelen vagy.