Sztrilich Ágnes: PAX

békélj meg 

tetted 

vállamra 

kezed és 

kereszted

Major Eszter: Boldog szomorú dal

(Kosztolányi Dezső nyomán)  

Van még anyám és apám is van, 

Kócos gyerekeim és férjem, 

Van kihez magam arányítsam 

Életutam tág közepében. 

Van ruhám öltöztetni testem, 

Délután langyos matcha lattém, 

Közben arcomat is kifestem, 

Nem köthet már gúzsba karantén. 

Van munkám, halandzsa halk nótát 

Nagy sztárok dúdolnak fülembe, 

Annak nyílnak ki a hangrózsák, 

Kinek van hozzájuk türelme. 

Van gyógynövénnyel töltött párna 

Az ágyamban, fénysebes wifi, 

Ihletemmel jól körbejárva, 

Versem a szíveknek graffiti, 

S ha éneklik a koncerteken 

A versszakoktól a refrénig, 

Már soha nem lesz élettelen, 

Ahogy a szemeken átfénylik. 

Ám néha leteper az élet. 

Kínlódok hangomat emelve, 

Céltábla vagyok, mit ítélet 

Nyilaival sebez az elme. 

De megvan a kincs, mire vágytam: 

A múlt letisztult emlékképem, 

A jövő otthonos mentsváram, 

S a közepén én.

Megbékéltem.

Fodor-Csipes Anikó: Mennyi erő kell a túléléshez?

„ Elég neked az én kegyelmem, mert az én erőm erőtlenség által ér célhoz.” 

  (2Kor 12:9b)     

          Vannak napok, amikor úgy érezzük, elfogyott minden erőnk. A feladatok, a felelősség, az emberek gondjai, a saját terheink – mind egyszerre nehezednek ránk. Ilyenkor az ember könnyen azt gondolja: ezt már nem bírom tovább.  

Pál apostol is eljutott ide. Többször könyörgött az Úrhoz, hogy vegye el tőle a szenvedést. Ekkor Isten válasza nem a teher eltávolítása volt, hanem egy ígéret: „ Elég neked az én kegyelmem.”  

Ez azt jelenti: Isten kegyelme nem csak egy szép szó vagy távoli gondolat. Az Ő kegyelme hordozó erő. Olyan erő, amely akkor válik igazán láthatóvá, amikor mi már gyengék vagyunk.  

Az emberi erő egyszer elfogy. A lelkesedés, a kitartás, a türelem – mindnek van határa. Viszont Isten ereje nem ott kezdődik, ahol mi erősek vagyunk, hanem ott, ahol már nem tudunk tovább menni egyedül.  

Sokszor azt gondoljuk, hogy a hit azt jelenti: mindig erősnek kell lennünk. Pedig a hit sokszor inkább azt jelenti: amikor már nincs erőnk, mégis kapaszkodunk Istenbe.  

És ez a kapaszkodás csodálatos dolgot tesz: átsegít. Nem biztos, hogy azonnal eltűnik a vihar. Sőt... Nem biztos, hogy a nehézség azonnal megszűnik. Sőt... Azonban Isten kegyelme átvezet rajta.  Ezért mondhatjuk: nem azért „éljük túl” a nehéz időket, mert mi olyan erősek vagyunk, hanem azért, mert Isten erősebb nálunk.  Amikor elfáradsz, amikor úgy érzed, hogy már csak az utolsó lépéseidet teszed, jusson eszedbe Istennek ez a bátorító üzenete: az Ő kegyelme még mindig tart. És amíg Ő tart, addig nem eshetsz ki az Ő kezéből.      

 Forrás: Napi Ige és gondolat

A nap gondolata

A hűséget próbáló ember tudja, hogy 

reménytelen versenytársa az abszolút hűségű Istennek. 

Vasadi Péter

Sztrilich Ágnes: 'via negativa'

magányommal 

vétkeztem 

Ellened – 

magamba zárkózva 

érzem 

Jelenlétedet – 

      hiányként 

      vágyként 

Valóságod –

Parancs János: Kaleidoszkóp

Divatjamúlt, kopott ruhában, 

elhanyagolt, lyukas cipőben, 

kezében hervadt virágcsokorral, 

fején kócos hajkoronával.  

Mint a jobb helyekről 

eltanácsolt iszákos rokon, 

farba rúgott házaló vigéc, 

kukában kotorászó öregasszony.  

*  

ködsisakban ködruhában álldogál 

torz árnyék a koponya belső falán  

*  

Kezdetben volt a tűz, a lendület, 

kezdetben volt az önhitt vallomás; 

maradt a szégyen, az üres papír, 

maradt a döbbent hallgatás.  

*  

Idősebb vagyok, 

mint a kő, 

mint az út pora, 

még néhány hónap, 

s idősebb leszek, 

mint volt anyám, 

sose kívántam, 

s ide jutottam, 

a testi romlás stációi 

várnak reám.  

*  

Ez a világ megérett már a pusztulásra, 

így szólt, majd eltávozott az angyal.  

*  

Van, aki fél, rejtőzködik és hallgat, 

van, aki locsogással tölti idejét, 

van, aki önimádatba dermed, 

de te haszontalan dolgokkal ne törődj.  

*  

Üresség és közöny fészkel szivemben. 

Amit reméltem, már nem remélem. 

Amiért harcoltam, zavaros hóbortnak vélem 

Valaha törekedtem a megváltó gesztusokra. 

Ma már csak az ép eszemet védem.  

*  

ha szólítasz 

itt vagyok  

engedelmes és türelmes szolga 

zúgolódás nélkül várom 

hívó szavad  

*  

És folytatódik a hercehurca 

a kimerevített pillanat után. 

Gyufasercegés, cigarettafüst, 

köhécselés, aztán szipogás. 

Konvencionális, lassú mozdulatok. 

Bámészkodó, orrát turkáló kamaszfiú. 

Amikor az útkanyarból visszanézek, 

már üres a tér, csak a köd szitál.

Sztrilich Ágnes: kérdés

át tudod-e 

adni 

mécsesed – 

rá tudod-e 

hagyni 

életed 

kezére?

Sztrilich Ágnes: diagnózis

1. 

lusta tompaságom 

távoltartotta 

Jelenléted – 

nyugtalan 

fontoskodásom 

betöltötte 

Szentélyed – 

vádló szomorúság 

bénította 

      imám –

2. 

homályos üresség 

poros 

magány 

telepedett agyamra – 

nincsen szavam 

Rólad! 

      olyan 

távol vagy! 

3. 

hiába esőzik 

a Szó 

nem érinthet – 

bár hallom 

a Hangod 

nem melenget – 

süket és vak 

koldus 

a szívem kér 

      Nyissál meg!

Sztrilich Ágnes: 50 felé

változások kora 

bennem 

álmatlanságok 

lepnek el 

test és lélek 

szorongva figyel 

hát már hanyatlik 

      az út – 

már hazafele 

      fut 

de legalább lásd 

aranylik a hárs 

öleld át a 

fanyar áfonyát 

halkan surranj 

hulló falevél 

ne is vegye észre 

fű-fa-barát 

a változást 

majd csak 

      a távozást –

Oravecz Imre: Ryokan beköltözik a faluba

Magányosan éltem itt az erdőben, 

de megöregedtem, 

és már támaszra szorulok, 

most visszatérek a világba: 

a nagyobb magányba.

Nádasdi Éva: Zsoltár

Tele van az élet jóval; kenyérrel, tisztával, sóval. 

Adjál, Uram, menedéket, adjál, Uram, tisztább létet. 

Adjál, Uram, nyugodalmat, vándornak, hogy vándorolhat, 

éhezőnek adjál étket, s töröljél el minden vétket. 

Félutamon szólok hozzád: közel legyél, 

Istenország. Adjál, Uram – enyhet adni: ne kelljen így megfáradni 

Földi létem jaj-siralmas: vagyok bárány, vagyok farkas. 

Adjál, Uram, menedéket: félelmemül ne rakj fészket. 

Fiókád – én – elesetten keresgéllek elveszetten. 

Szép új napot kéne fonni, gyerekekről gondoskodni: 

család, béke, galamb, alma, s cifraságom fogadalma: 

néked, Uram, felajánlom sok álságos cifraságom. 

Adjál nekem Uram – békét, add az ember menedékét; 

segíts nekem, Uram, árván: vagyok félben a szivárvány; 

Uram, hallgatlak a szélben, eme végső menedékben: 

nem kell dohány, nem kell talmi, csak én tudjak irgalmazni; 

vegyél el a terheimből, adjál többet terveimből; 

társat kérek, menedéket: terveimben rakjál fészket; 

Tudjak, Uram, úgy szeretni: vesztes ügyben nem elveszni: 

ügyeimet félbe hagytam, magamnak nem irgalmaztam: 

bepanaszlom magam Néked: enyhítsd meg a vereséget: 

segíts, Uram, úgy szeretni: emberek közt – ember lenni.

Pardi Anna: Ifjúság

Az élet nem ismer előkészületeket: 

hirtelen érzed meg a halál 

nyers víz szagát, és hirtelen 

a parti fűzek békéjét.  

És hirtelen érzed meg 

egy közömbös szerdai vagy csütörtöki napon: 

bárhogy is kapkodsz, 

elmúlt fiatalságod,  

s az égretörő fák ágai mögött 

egyre komorabb és nyugtalanítóbb szinekkel 

sötétlik 

a kikerülhetetlen dolgok háttere.

Tornai József: Féltestvérem, a természet

 

          

    " Isten az ellentmondások erdeje."                                                                              (Rilke)    

                                        

Féltestvérem, a természet 

iránti részeg szomjam nem enyhül, 

inkább erősödik, ahogy öregszem, 

hiába tartom föl a fejem: 

bőröm-húsom semmit se ér a 

bódult fák, hegyek, csillagok, 

állatok érintése nélkül.  

Bekerítenek az erdők, festett sziklák, 

vizek, nem hagynak moccanni 

egyetlen lépést sem, azt mondja az isten: 

sírjál zöld ölelésemtől még részegebben!  

Sztrilich Ágnes: „Ne vigy engem a kisértésbe!”

ne röptess 

engemet 

magasabbra 

magamnál 

add szeretnem 

kicsinységem –

Sztrilich Ágnes: Jób

1. 

cserépedény életem 

roppantó prés alatt 

szűkülő torkom 

szorongó kelyhében 

cserepes nyelvem 

ínyemhez tapadt 

2. 

a magányhoz 

nem idő 

értetlen és 

érthetetlen 

szív és szó kell – 

3. 

elhittem 

erős vagyok – 

azért erőtlenségemben 

magamra hagyott 

az Úr –