Bonnie Tyler

1951 -  2026

*

Bonnie Tyler - It's A Heartache

Csider Sándor: Négy sor a szeretetről

A szeretet fénnyel teli,    

általa minden él, ragyog,   

hideg falak között a lélek     

halálra váltan sír, vacog.   

Kone Orsolya: A szeretet éltet

A fény látóvá tesz, 

hisz a vaksötétben 

mindegy, 

hogy lát-e a szemed.  

A hang hallóvá tesz, 

hisz a némaságban 

mindegy, 

hogy hall-e a füled.  

A szó értelmet ad, 

hisz gondolat nélkül 

semmit sem ér a képzelet.  

A szeretet éltet, 

hisz nélküle a szív 

semmi, 

csakis halált terem.

Trausch Liza: Vezérelj engem

" És vezérelj engem az örökkévalóság útján!" 

Zsoltár 139,24b  

       A vizsgálat véget ért, most kezdődik a próba. Isten csak a hitünkhöz mért próbákat ad. Most jön a legjobb időszak életünkben, amikor az aranyat próbálják. Az az arany értékes, amelyiken ott van a próba jele. Ha Isten akaratát akarod cselekedni, mindig mutatja a következő lépést. Ne felejts el minden reggel belenézni az Orvos szemébe - ha ítél, akkor is. Ítéleténél mindig nagyobb a szeretete. Ha már eljutottál a keresztig, akkor számodra nagyobb valóság ítéleténél a szeretete. Isten azon az úton akar továbbvezetni, ami az örökkévalóságba visz. Az örökkévalóság útján járni a legnagyobb öröm. Az út vége, hogy "...mindenkor az Úrral leszünk" (1Thessz 4,17b). Isten szeretete mindennél előbb volt, és örökkévaló. Ami itt van, az mind ideigvalóság. Holnap már nem lesz. De van valami, és van Valaki, Aki örökké valóság! Ha Neki adod az életedet, a tiéd is örökkévalóvá válik. A kereszt nagy győzelme után minden bukás, minden elesés, minden nehézség győzelemmé lesz. A kereszt azzá változtatja. Ne félj a szenvedéstől, mert ezen van a legnagyobb áldás, és a legnagyobb dicsőség. Jó volna ilyen életben élni, hogy minden, ami történik veled, mások felé igehirdetéssé lenne. A jövőben járj a kereszt alatt, és ne a kereszt mellett. Hadd maradjon meg emlékezetedben az a halálos szeretet, amellyel gyógyító Orvosod életét áldozta érted. Menj bátran, egyenesen Vele a keskeny úton, ha múltadra nézve megkaptad a gyógyulást, a bocsánatot. Jövőddel kapcsolatban szeretne erőt, örömöt, győzelmet, áldást adni.   

   

Forrás: részlet Trausch Liza "... beszéded megelevenít ..." - Áhítatok minden napra című könyvéből.

Sztrilich Ágnes: Emmánuel

velem vagy 

fölöttem 

virrasztasz 

Vérrel-verejtékező 

el ne hagyj 

légy velem 

Kereszt-viselő

A nap gondolata

 

Isten nem ígéri, hogy megkímél minden vihartól, de azt megígéri, 

hogy egyetlen viharban sem hagy magunkra.      

   

Fecske Csaba: Ne keresd

némán énekel a kő 

saját résein át 

szivárog el az idő 

sebek eleven emléke 

a rémülten izzó nyár 

megszépül aminek vége 

szomjúság gyötör 

kiüt a só számon szívemen 

a nap minden sugara tőr 

ülök egy kopott öreg padon 

kéklő cigarettafüst mesél 

hallgatom 

bokrok közt botorkál az est 

szemedbe fúlt a lány (aki…) 

többé ne keresd

Parancs János: Öregség

És akkor majd 

faltól falig botorkálunk. 

Mindig van valami elérhető, 

megfogható és tapintható, 

érdes tárgy, ami ellenáll. 

Mindig van valami részlet, 

amiért érdemes megmozdulni, 

ami a végtelen közeli, 

érzékletes képe.  

Egy elmosódó arc, 

egy mosoly. Soványka vigasz annak, 

aki már semmit nem remél, 

s mint beszennyezett kút fölé, 

úgy hajol emlékei fölé. 

De mégiscsak vigasz:

egy korty ital a szomjazónak, 

egy édes szippantás a fuldoklónak, 

s többet talán nem is érdemelnénk.

Mezey Katalin: Mint egy hatalmas felleg

Mint egy hatalmas felleg, 

a Nap elé vonul 

és eltakarja. A hazugság, 

mint egy hatalmas felleg, 

az igazságot. De a Napot 

nem fojtja meg a felleg. 

Képes eltakarni, képes 

kifordítani színéből a világot, 

de a Nap akkor is, 

mikor felleg takarja, ragyog.

Tamás Tímea: A tévelygő vakond

egy zúzmarás szürke tájba 

futok bele 

mint a vonat 

széttúrom 

magam előtt a ködöt 

mint kéz a hajat 

tudod mint amikor simogattál 

amikor simogattalak  

kölcsönvett napokban éltünk 

de fényük nem hozott csodát 

csak érzelgősséget fájdalmat 

s néhány hiábavaló éjszakát  

befalaztalak magamba 

(rossz kép pedig nagyon igaz) 

így velem jöhettél s Indiáig 

túrhattál alagutakat  

hiábavaló út volt neked 

nem érzed a gyökerek szagát 

s nem tudod ott lent fölismerni 

a földlakók édeskés dallamát

Ole Theodor Moe: Jézus, te égi szép

Jézus, te égi, szép, tündöklő fényű név, 

Legszentebb itt alant e föld ölén! 

Benned van irgalom, Terólad zeng dalom,

Erőd magasztalom, ragyogj felém! 

Az élet száz veszély, én lelkem, mégse félj, 

Míg ő hord karjain, hű Mestered! 

Elhagynak emberek, mit árt, ha ő veled, 

Töröld le könnyedet: Jézus szeret! 

Akaratod nekem mutasd meg szüntelen, 

Ne rejtsd el, Mesterem, tetszésedet! 

Vezérelj így magad, mutasd meg utadat, 

Idegen tájakon jár gyermeked. 

Tisztíts meg teljesen, szentelj meg, hadd legyen 

Fényedből fénysugár az életem, 

Míg a homályon át a lelkem otthonát, 

Világosságodat elérhetem!  

Túrmezei Erzsébet fordítása

Dietrich Bonhoeffer: Reggeli imádság

Istenem, kora reggel hozzád kiáltok, 

segíts imádkozni és összeszedni a gondolataimat. 

Egyedül ez nem megy. 

Bennem sötétség van, nálad azonban világosság van; 

én egymagam vagyok, de te nem hagysz el engem; 

én csüggedő vagyok, de nálad van a segítség; 

én nyugtalan vagyok, de nálad van a békesség; 

bennem keserűség van, de nálad van a türelem; 

én nem értem a te utaidat, de te ismered a 

helyes utat számomra. 

Mennyei Atyám, dicséret és 

hála neked az éjszaka nyugalmáért, 

dicséret és hála neked az új napért. 

Dicséret és hála neked minden jóságodért 

és hűségedért eddigi életemben. 

Sok jóval ajándékoztál meg, segíts, 

hogy a rosszat is elfogadjam a te kezedből. 

Nem raksz rám több terhet, 

mint amennyit hordozni tudok. 

Gondoskodsz arról, hogy gyermekeidnek 

minden a javára váljon. 

Uram mindazért, amit csak ez a 

nap is hoz, a te neved legyen áldott! 

Ámen.          

Dietrich Bonhoeffer: Ki vagyok én?

Ki vagyok én? Gyakran mondják: 

cellámból úgy lépek elő, 

derűsen, nyugodtan, keményen, 

mint várából a földesúr. 

Ki vagyok én? Gyakran mondják: 

őreimmel úgy beszélek, 

szabadon, tisztán, kedvesen, 

mintha parancsnokuk volnék. 

Ki vagyok én? Azt is mondják: 

sorsomat úgy viselem, 

mosollyal, nyugodtan, büszkén, 

mint aki váltig győzni szokott. 

Az vagyok valóban, aminek mondanak? 

Vagy csak az, aminek magamat ismerem? 

Kalitkába zárt madár; sóvárgó, nyugtalan beteg, 

aki levegőért kapkod, fuldokol, 

színekre, virágra, madárdalra vágyik, 

jó szóra, baráti melegre, 

dühíti oktalan erőszak, kicsinyes bántás, 

hánykolódik nagy dolgokra várva, 

tehetetlenül aggódik, messze van barátja, 

imádságra, gondolatra, alkotásra fáradt, 

szíve üres, kész már mindentől búcsúzni? 

Ki vagyok én? Ez vagy az? 

Hol ez, hol amaz? 

Egyszerre mindkettő? Másokat ámító, 

magában sápító hitvány alak? 

Vagy vert had fut bennem 

szanaszét a már kivívott győzelem elől? 

Ki vagyok én? Váltig faggat, gúnyol a magány, a gyötrelem. 

Bárki vagyok, Te tudod, ismersz: Tiéd vagyok én, Istenem!

Csepregi András fordítása

***

Dietrich Bonhoeffer, a XX. század egyik jelentős teológusa, a tegeli börtön magánzárkájában írta ezt a verset, ahová a Hitler elleni összeesküvés szervezésében való részvételért került. Bonhoeffert később ki is végezték.

Kálnay Adél: Még mindig álmaimról

Azt álmodtam, hogy elveszítelek. 

Előttem mentél, s úgy siettél, 

hogy ne érjelek utol semmiképp, 

aztán befordultál a sarkon. 

Kiáltottam utánad, 

de hangom erőtlenül halt el, 

a lábaimban sem volt erő, 

s minden lépésemmel nőtt 

bennem a félelem… 

Mi lesz most, gondoltam, 

elérek-e én is a sarokig, 

meglátom-e az ismerős utcát, 

ahol először találkoztunk, 

ahol a platánok hámló kérgét 

mókusok hordták szét izgatottan? 

Ezt néztük akkor régen mind a ketten, 

s csak nagyon sokára láttuk meg egymást… 

Az egész életünk benne van 

ebben az utcában, gondoltam, 

a platánok méltóságában, 

a mókusok játékában, a vénülő házakban, 

a délelőtti csendességben, 

ami lassan sétál fel s alá, 

és be-behajol az árva udvarokba, 

a fiatalságom az az utca, 

a szerelmem és a reményeim… 

Mindjárt ott leszek én is, 

gondoltam, ott leszek a sarkon, 

onnan majd látni foglak ismét, 

ott állsz a mi fánk alatt, 

türelmesen, ráérősen álldogálsz, 

nézed, hogyan bujkálnak a fények 

az ágak között, 

meg se rezzensz lépteim zajára, 

mintha nem is tudnál rólam, 

de magadban mosolyogsz azon, 

hogyan próbálok észrevétlenül 

eljutni hozzád, a hátad mögé lopózva. 

S már ott is voltam a sarkon, 

már arcomban éreztem a szellőt, 

amit a sűrű lombú fák küldenek 

mindig elém fanyar illatukkal… 

És akkor láttam, 

hogy nincs ott az az utca, 

és semmilyen másik utca sem volt, 

csak a nagy üresség, a semmi, 

és a szemem elé kaptam a kezem, 

ez nem lehet, mondtam, 

ez nem lehet, nem tűnhetett el, 

ami valaha létezett, 

s közben tudtam biztosan, 

igenis lehet olyan, 

hogy minden odavan 

egy pillanat alatt, 

s akkor sírni kellett nagyon, 

s azóta is csak sírok, 

hiszen még mindig álmodom.

G. Makra Ildikó: Felemelsz

Előtted állok leszegett fejjel. 

Emelj fel Uram, kérlek emelj fel. 

Te tudod, hogy mire van szükségem. 

Mint szelíd bárányt, terelgess szépen.  

Tudom, hogy általad tart meg hitem. 

Nincstelen sincs hiányom semmiben. 

Legyél nekem fejem fölött fedél, 

és ha éhezem, mondd azt, hogy egyél,  

itt a tányér, a kanál s a villa. 

Legyél nekem lágy tavaszi trilla. 

Legyél takaró és legyél párna, 

szerelmes, aki örökké várna.  

S ha elesem százszor vagy ezerszer, 

te jössz, s tudom, szelíden emelsz fel.