mennyire fontos nekünk,
embereknek, a szeretet.
Talán nem is csak mi,
hanem minden, és mindenki,
aki él a világban arra vágyik,
hogy szeresse valaki,
hogy ő legyen
valakinek a szemefénye,
hogy valaki őszintén,
szíve mélyéről mondja neki,
szeretlek Téged.
Erről szól az életünk,
legyen valaki,
aki minket szeret.
Éhezünk, szomjazunk,
megfagyunk,
ha szeretet nem kapunk.
Olyan a szeretet, (amit kapunk),
mint a napsugár,
mint egy gyönyörűséges vadvirág,
vagy,
mint a legfinomabb kínai selyem.
Olyan,
mint a Napnak a melegítő sugara,
amit állandóan küldenie kell felénk
ahhoz, hogy érezzük, létezik.
Tudjuk, hogy van,
de a melegséghez az kevés.
Vagy, mint a liliom,
amelyik akkor is létezik,
ha nem látjuk,
ha nem érezzük illatát,
de mert távol van,
mert sok-sok fal választ el tőle,
nem érezzük, nem látjuk,
mindig gyönyörű színét.
Ha érezni akarnánk,
azt, ami rajtunk kívül létezik,
akkor éjt nappallá téve
kéne sütnie a Napnak,
a virágnak
nem szabadna hervadnia.
Talán,
ha a Nap melegét,
a virág szépségét,
a selyem puhaságát,
a szeretet csodáját
magunkban hordhatnánk,
akkor megőrizni tudnánk,
akkor soha nem fáznánk,
a szépben nem szűkölnénk,
és a csodában is hinnénk.
Soha nem kellene félnünk,
egyszer vége lesz,
hogy valaki elveheti tőlünk.
Mert a mienk,
magunkba hordozzuk,
nem választ el tőle a távolság,
az éjszaka, és a bizalmatlanság.
.jpg)
