2026. április 24., péntek

B. Tomos Hajnal: Hiány




Olyan ez, 
mint egy látomás, 
mely szertefoszlott, 
mielőtt arca, 
test-melege, 
legalább karcolásnyi 
kontúrja maradt volna 
az emlékezetben – 
Mégis keresem 
tűnődök, 
hogyan szólítsam, 
mit tegyek vele, 
ha mégis meglelném, 
ha már kitölti 
azt az átlátszó léggömböt, 
melyről úgy tudtam: szívem.

B.Tomos Hajnal: Felismerés

Ez ismét egy olyan óra, 
mikor időtlenül nézem 
az aszfaltba kapaszkodó 
fa gyökerét, 
mely átnedvesedett, barna 
papírzacskót markol. 
Egy ember érkezik, 
két tömött szatyorral 
és fülére húzott bundasapkával. 
Felemeli a kuka fedelét 
és beleszagol.  

Arra gondolok, 
talán mégsem olyan nagy 
az én bajom.

Kiss Ottó: A legszebb












Apa szerint én vagyok 
a legszebb lány a világon.  

Persze, elhiszem neki, 
de azért tudom, amit tudok: 
láttam, hogy anyát is ölelgeti!

Kiss Ottó












Apa anyával beszél  

Apa anyával beszél. 
Súlyos dologról lehet szó. 
Apa azt mondja mérlegelni kell. 
Anya szerint biztos nem lesz könnyű. 

Lehet, hogy kövér vagyok? 

*

Papírsárkány 

Apával a múlt héten 
papírsárkányt csináltunk. 

Azóta várjuk, hogy jöjjön a szél.

*

Síp  

A sípomat használom, 
hogy idejöjjön a szívbaj!  

*

Fecskék  

Apa szerint nyárvégén 
összegyűlnek a fecskék a villanydrótokon, 
hogy elrepüljenek melegebb égtájak felé. 

Hideg a drót.         

*

A postás 

Tegnap este nagypapa megtanult ímélezni, 
ma reggel meg, amikor csengetett a postás, 
nem akarta elhinni, hogy csak úgy ajtót nyitunk, 
és meg sem kérdezzük tőle a jelszót. 

*

Indulunk a templomba  

A nagymama még akkor is 
nyugodtan készülődik, 
amikor a nagypapa 
már régen felvette a cipőjét, 
és már nagyon indulatban van. 

*

Ma egész délelőtt  

Ma egész délelőtt, 
kint ültünk az udvaron, 
és a nagymama mesélt, 
és nem szabadott közben 
semmit sem csinálni, 
nehogy kizökkenjünk 
a semmittevésből. 

*

Férfiak egymás közt 

Apa, nagypapa meg én 
elmentünk sétálni, 
hogy kiszellőztessük a fejem, 
meg hogy mi férfiak 
legyünk kicsit egymás közt, 
de akárhogy is mentünk, 
ketten közülünk mindig a szélére kerültek. 

*

Hoppá 

Ma kimentünk a vidámparkba 
(nagypapa szerint vurstli) 
és felültünk a körhintára 
(nagypapa szerint ringlispil) 
és a nagymama sikoltozott 
és összekapaszkodott a nagypapával, 
aztán kipróbáltunk minden más játékot is, 
céllövöldét, horgászatot, dodzsemet 
(nagypapa szerint dodgem), 
végül felültünk a hullámvasútra, 
és a nagymama minden zuhanásnál 
azt kiabálta, hogy hoppá!

Benedek Elek: Ne bántsd a madarat












Fiam, immáron három éve  
Hogy csak álmomban láttalak,  
Fekete hajam hófehérre  
Vénült e három év alatt.  
Három év... óh, több volt ez ennél,  
Több volt nékem háromezernél,  
Fogolynak év egy pillanat,  
Fiam, ne bántsd a madarat!     

Gyermekkorom szép idejére,  
Hej, mostan mennyit gondolok!  
Hogyha még egyszer visszatérne  
Másként történne sok dolog.  
Kalitkát többet nem faragnék,  
Dalos madárnak békét hagynék,  
(lépvesszőmre, jaj hány ragadt!)  
Fiam, ne bántsd a madarat!     

Van-e kalitkád? Ugye nincsen?  
Törd össze mindjárt hogyha van.  
Nézd, engem megvert az Isten:  
Senyvedek rabul, hontalan.  
Sorsom az mi a rab madárnak  
Fiókáim epedve várnak:  
És én repülnék, s nem szabad...  
Fiam, ne bántsd a madarat!     

Ne örvendj a madár dalának,  
Kalitkából mely száll feléd,  
Minden szava mélységes bánat,  
S panasz, amért rabbá tevék.  
Ha látod őt kalitkába zárva,  
Gondolj a te édes apádra,  
Ki még tán soká rab marad,  
Fiam, ne bántsd a madarat!  
 

2026. április 23., csütörtök

Kamarás Klára: Félálomban


 









Már hol vannak a régi színek, 
meleg barnák, bíborok, 
gyermekkorunk édes íze, 
mesék, álmok, illatok, 
hol van már a tündérkert, hol 
aranyalma ring a fán, 
hol a mesebeli sárkány, 
aki nem is rossz talán, 
lombok árnyán szép királylány 
csókot várva szendereg, 
álmait rég elrabolták, 
feneketlen kútba dobták 
ködös, álmos reggelek, 
hol vannak a fiúk, lányok, 
a sok földi, égi jó, 
szegény Villon se találta, 
hová tünt a régi hó…

B.Tomos Hajnal: Van nyomorultabb

Mint szürkére alvadt tej, 
csorog le arcán az állomás füstje. 
Bő órája lehet, hogy itt ácsorog, 
bár eleve tudta, most sem jön el. 
Régen, még hiszékeny korában, 
azt mondták a gyermeknek, 
apja kerüli, nem törődik vele - 
aztán csak telt, futott az idő, 
s mára már elveszítette.  

A pályaudvar sötét massza, 
lassan örvénylik a tömeg- 
mint forró szurokból a pára, 
száll a ritkás köd fölötte. 
Ő egyedül. Szövetkabátjában, 
nyűtt kalapjával 
mintha másvilági volna. 
Már a negyedik cigaretta 
végét járja, el akarja nyomni 
a krómozott tepsiben, de rákiáltanak: 
Ne! Ne dobd el! 
Abban még van pár slukk, 
add nekem a csikket!

Rakovszky Zsuzsa: Kövér asszony melegben

Mit meg nem próbálnak az emberek! 
Ma is mi volt? Bejön egy nő a boltba, 
a karján háncskosár, abba pakolta 
a holmit a műanyag kosár helyett,
mintha neki többet szabadna. „Mégis, 
ezt hogy gondolja”, kérdem tőle, „drága? 
Azt képzeli, hogy a szabály magára 
nem érvényes talán? Hiába néz így.”    

*     

Milyen hőség van itt! Kisül a lelkem. 
Ha összeér, mint a csalán a combom 
úgy csíp, nyakig csalánban pácolódom 
ebben az összeizzadt szűk köpenyben… 
Igaz, én mégse kaphatom magamra, 
ahogy a tanulólány szokta, egy szál 
semmi kis bugyira – örökké ott áll 
az ajtóban, hogy a fényt hátba kapja, 
s a puszta rózsaszínje átdereng… 
„Csak álldigálj, fiam” mondom, „felőlem! 
Szülsz kétszer, és az lesz, ami belőlem, 
belőled is: híg háj, csomós erek.”    

*     

Ez a szerencsétlen penészvirág 
ma is kisírt szemmel jött be. „Te, nézz szét” 
mondom neki, „hol látsz jobbat? A pénzét 
neked hordja haza, neked csinált 
két gyereket, ott a lakás, az autó… 
A másik nő? Ne félj, azt is megunja, 
ahogy téged megunt. Mindenki tudja, 
ha nem bolond: a szerelem múlandó.” 
Két hete nem esett… Micsoda nyár! 
A bőr ragad, a vászon összefonnyad, 
rohad minden puhán, mint egy kiolvadt 
mélyhűtőben. A metszett cseh pohár- 
készlet a Vasedény kirakatában, 
ahogy nagy tűkkel dobálja a nap, 
mint hajnali fejfájás, hasogat. 
Az aszfalt szürke kelttészta. A lábam 
folyékony kőbe süllyed, menten elnyel, 
azt hittem. A szűcsüzletben a keskeny, 
hideg ezüstfejek szőrmekeretben 
csak néztek rám ferde ezüstszemekkel…    

*     

Miért nem kell senkinek az igazság? 
Mért gyűlölik? Ma is, egy nő mivel jön? 
Zöld barackot kapott. „Addig örüljön” 
mondom neki, „amíg zöld. Amit ott lát 
a ládában – lángfoltos-sárga, nedvdús, 
olyan hibátlan, mintha festve volna – 
Ma még csak egy szeplő van rajta – holnap? 
A fél gyümölcs rozsdás, halott üveghús. 
Dobhatja ki. Mikor majd széthasad, 
és olyan piros a paradicsom, mint 
nemrég egy dísztribün, másnap beomlik, 
ráncos, mint egy öreg mell. Mintha csak 
minden gömböt rajta külön kivéstek 
volna piros kőből, olyan a málna, 
aztán mikor kiborítja a tálba, 
mit lát? Fehér penészt az összepréselt 
szemek között. Mint ahogyan a nyár 
ahogy jön, már megy is.” Én nem tudom, mért 
rám néznek így. Nem én hoztam a törvényt. 
Én csak elfogadom: ez a szabály.

2026. április 22., szerda

Hammer Flóra: A Föld napjára




A pataknak álmos csendje 
Kék éjszaka óvó leple 
Csillagoknak fényessége 
Virágzó fák ékessége 
Kis madárkák csicsergése 
Szorgos méhek zümmögése 
Finom szellő ébredése 
A napsugár ölelése 
A természet hűs nyugalma 
A Jóisten ajándéka.  

Ez a világ olyan színes 
Elkápráztat szemet lelket. 
Tanuljunk meg élni benne 
Hisz tőlünk függ a Föld jövője.  

Forrás: Poet.hu

Photo NASA

Zelenka Brigitta: Vers-kolázs 12 hónapra



Istenes versek

Fergeteg hava (január)  

Uram, a csended hallgatom, 
messzeség nem vonz, se vagyon, 
elég, ha átölel az est, 
s emlékszirmokat falra fest.  

Jégbontó hava (február) 
 
Ott érzem csak, ahol a csend pihen, 
s a fehér alázat Istenig ér, 
hogy valami nagy, óriás végtelen, 
örök őserő megtart s elkísér.  

Kikelet hava (március)  

Halálból újjá lenni, véled, 
képtelenség, föld vagy, égbeli, 
utolsó szó jogán az élet 
mégis felzúg. 
Kezded érteni?  

Szelek hava (április)  

Bocsásd meg a vétkeinket, 
de add vissza a források fényét, 
csikorgó fogak békéjét 
s a szó igazát, Uram.  

Ígéret hava (május)  

Akkor megszólal idők mélyéből 
finoman, lágyan egy hang, profán, 
s szíved rejtekéből zubog fel a vágy, 
hazaérsz Istenhez napod alkonyán.  

Napisten hava (június)  

Színeket küld a szivárványba, 
kibontja, nézd, a láthatárt, 
az esti harang hívó szavában 
az utat Hozzá te kell megtaláld.  

Áldás hava (július)  

Miért nem hiszed el végre, 
hogy ez a komor gát-erőd 
csupán egy csalóka felhő 
az égi valóság előtt?  

Újkenyér hava (augusztus) 

Mindenben ott vagy Te: egy gondolat, 
finom sejtésben pókszál-lebegés, 
az alkonyati lila búcsúzás 
lélekbő csendjében sarjadó vetés.  

Földanya hava (szeptember)  

Te vagy a kezdet, Te vagy a vég is, 
árnyak éjjelén Te vagy a fény, 
káosz közepén leszel a rend is, 
az út végére talán esély.  

Magvető hava (október)  

Darabokra hull a cél előtt 
sok okos gondolat és szándék, 
tollam leteszem, ölembe kezem, 
s elgondolom, mire is várnék, 
ha csendem Istenig elér?  

Enyészet hava (november)  

Majd lobban a láng az asztalon, 
s álmot vigyázón 
motoszkál fényben a remény, 
hogy helyreáll az idő rendje 
karácsony éjjelén.  

Álom hava (december)  

És indulni kéne oda vissza, 
ahol a gyöngyforrás még tiszta, 
ahol a hó még hófehér, 
és bölcsőben kihajt a remény.

Forrás: Poet.hu

Zelenka Brigitta: Jóság kellene









Jóság kellene, hogy tűnjön a gonosz 
amely lelket mérgez, testet ostoroz, 
kissé több öröm és bánatból kevés, 
üres szavak helyett valós érvelés.  

Félelmet feloldón, jönne nyugalom, 
ahol terror tombol, távol s nyugaton, 
és igaz tett kéne, mert a hamis bűnös, 
ártó, és bomlasztó bűzzel árad: bűnöz,  

és homályt-oszlatón egy kis igazfény, 
ébredne az elme, tisztulna a tér. 
Az idő dübörög. Kint esik a hó. 
A vészkijárat még, talán, látható…

2026. április 21., kedd

Hadnagy József: Háború vagy béke












Az ember az ember.  

Nem háborúzna, 
ha megkötnék 
a kezét-lábát, 
ha leragasztanák a száját, 
ha bekötnék a szemét.  

De akkor megjósolhatóan 
hamar elpusztulna.  

És utolsó gondolatával 
– amit korlátozni nem lehet – 
Istent vádolná meg, 
hogy elvette tőle a választást:  

háború vagy béke…

Hegedűs Gábor: Élet paradoxona

mi az mi rád szünet nélkül támad 
közben a lelkedre nyomokat tapos 
s nem maradnak csak üszkös ágak 
égett föld hol vetni sem ildomos  

magány mi átfog és mélyre taszít 
a közöny mi elzár minden utat 
cinizmus mely csak gúnyolni tanít 
léted jó után hiába kutat  

erőszak mi elhiteti veled 
hogy semmi vagy és megalázható 
hazugság igazként hangzik neked 
eredménye csak később látható  

félelem mi zsigerekben éled 
bolhából is elefántot csinál 
konc várása asztalról mit feléd 
fent lévő alamizsnaként kínál  

mézesmadzag mi ott leng előtted 
látványa téged megmámorít 
hogy sötét felhők gyűlnek fölötted 
nem hiszed… csak az ellen ki torzít  

mi az mi rád szünet nélkül támad 
közben a lelkedre nyomokat tapos 
ha végig olvasod írásomat 
kérdést könnyen megválaszolhatod

2026. április 20., hétfő

Áprily Lajos: Szélcsend




A fényes égen sűrűn áll a sok 
selyem felhőcske. Szőke vánkosok. 
Egy pihegő szellő-raj arra száll 
s pufók arcát ráhajtva, szundikál.

Kamarás Klára: Szavak

Mindig hittem a szavak erejében. 
Bódító szép mesék fehéren 
altató mákonyát 
beszívtam sok-sok éven át. 
Később csak hagytam, 
higyjék, hogy hiszem… 
hogy bennem 
ne csalódjon senkisem.  

Én annyi könnyet, szenvedést 
láttam, hogy elmondani 
minden szó kevés…. 
Már gyermekkorban, észrevettem, 
hogy nem az okos szó az úr: 
hogy ki-ki hogyan birja hanggal, 
úgy boldogul…  

Csak ámultam, hogy hangos ordítás 
hogy babonáz meg balga sziveket, 
és hazugságok harsogó szava 
halálba hajszol, jaj százezreket. 
Most álljatok meg! 
Itt és most elég: 
Skandáló őrületből béke nem fakad, 
csak szenvedés.  

Szavak…Tudás bölcsője. 
Szavak… jók és a rosszak… 
Daltól, tudástól 
senkit meg ne fosszak: 
legszebb a szó, mikor anyánk mesél… 
de legyen százszorosan átkozott, 
aki hatalma mámorában 
a szavak erejével… visszaél.