Lesznai Anna: Búcsú

A sűrű csend nyaldosta testünk 

S megbontott habján át a csendnek, 

Egybeszövődött a kezünk. 

Vágytelt indájú tóvirágok 

Törik meg így a tavak testét, 

Mikor szívósan összefognak. 

- Kocsid az udvart járta már, 

Nem mertünk már egymásra nézni - 

S olyan nehéz lett a szívünk, 

Hogy lankadt újjunk szélylyel foszlott. - 

Egyetlen szó sem volt elég szép, 

Nem volt elég kérő kezem. 

Ajkamról is lepergett vágyad, 

Lepergett hajamról s nyakamról, 

Mint őszi esőcsepp pereg 

Egy bús levélről más levélre. 

És halkan elfordúlva tőlem, 

Legmélyebb mélyembe szerettél 

S megcsókoltad kis gyermekem. 

Így szórja szét az őszi szél 

Százleplű sallangját a nyárnak, 

Hogy elsimitson bucsúzóan 

A nyílt nyarak tépett szívébe 

Ékelt meztelen magvakon.

Pilinszky János: Felelet

                  Hommage à I. B.   

Ellátogatsz a legbelső szobába, 

hallgatsz és hallgatod 

a szürke falak lobogását, 

mintás csöndjét, susogását, parancsát.   

Letérdelsz 

egy szigorú szózatra és 

beleolvadsz a figyelembe, mely 

mindenünnen az ünnepély 

egyetlen csukott ajtajára irányúl.   

Holott 

veled vagyunk 

továbbra, változatlanúl.

Baranyi Ferenc: Alkonyati zsoltár

Harangszó a te szerelmed, égre száll a hangja, 

ha elhal zengése bennem, mi szólít magasba?  

Szilaj mén a te szerelmed, messze földre vágtat, 

fáradt lábam nem követhet, nem futhat utánad.  

Fogoly lesz a megkötött ló, amíg el nem oldom, 

fogyó csókom laza béklyó, nem léssz tőle foglyom.  

Ám karom még pányvahurok, kezessé tesz téged, 

rabbá mégsem igázlak, ha ölellek. 

Csak védlek.

A nap gondolata

A győztes keresztyén élet titka nem abban rejlik, 

hogy megpróbálod jobban szeretni Jézust, 

hanem ha ráébredsz, hogy ő mennyire szeret téged.

Katona Béla: Hová követjük Jézust?

„Ezután kiment, és meglátott egy Lévi nevű vámszedőt a vámszedő helyen ülni. Így szólt hozzá: Kövess engem! Az otthagyott mindent, felkelt, és követte őt.” 

(Lk 5:27-28)     

       Miért és hová követünk valakit?  Megkerülhetetlen kérdés ez. Nekünk kell rá válaszolni. Neked mi a válaszod? Az enyém így hangzik: Jézust követem, mert Ő megszólított engem. Követésére hívott és igent mondtam rá. Nem ígért könnyű utat, viszont biztos megérkezést igen. Követem Őt, mert általa bűnbocsánat, örök élet vár. Jézushoz igazítom az életem. Mellette egyre jobban megismerem önmagam és Őt is. Általa a földi léten túlmutató céljai lettek életemnek. Benne Megváltómat találtam meg, aki számomra a legjobbat akarja és adja. Átalakította az életemet, a gondolkodásomat és az örök élet felé vezet. Önként és hálával követem Őt.   

Forrás: Napi Ige és gondolat

Szabó Lőrinc: Szélcsöndes ormok

 

Hunyt szemmel fekszem a napban. 

Hegyek, nyár, tavak, fellegek. 

Utazó lelkem mozdulatlan. 

Utazó lelkem ma pihen, 

ajándékot kapott, amely 

nem múlik benne sohasem. 

Óh, Dolomitok! ormok! lila fény! 

Pordoi! Latemár! Mennyi rettenetes 

szépség nyilt egyszerre körém! 

Milyen kincseket pazarolt 

rám váratlanul egy világ, 

amelyről sejtelmem se volt! 

S hogy megbékültem! Óriás 

éggé tágitott valami 

földöntúli csodálkozás: 

Úristen – – A szivem dobog, 

és szeretném megérteni 

a csodát, hogy boldog vagyok, 

boldog! az! – De nincs rá szavam. 

Emberek, én csak szidtam 

az életet: nem volt igazam. – – 

Hunyt szemmel nézek a napba, 

s új öröm némít, altat el: 

a szélcsöndes ormok nyugalma.  

Szabó Lőrinc: Isten, kit nem hiszek, vezess

Isten, kit nem hiszek, vezess,   

fogd a kezem, 

mint én vezettem messziről   

a kedvesem. 

Oly nagy vagy, hogy lenned se kell,   

hinni se kell: 

hozzád engem a tisztaság   

vágya visz el. 

Látom, az együgyűnek is   

sok sikerül 

mit én csak néha érek el   

s véletlenűl. 

Tanits meg békét kötni, és   

hogy nem szabad 

örülni, ha bántok vele   

egy másikat. 

Sokszor elbuktam már s a bűn   

csak zaklatott 

s biztatott a rossz hite, hogy   

gyönge vagyok. 

Kényelmes volt a bűn, pedig   

nem oly nehéz 

a rossznak ellenállni, mint   

a büntetés 

amilyen örök szenvedés.   

Mi volt, ne bánd, 

s őrizz meg gonosz vágyaimtól  

egy gyönge lányt. 

Őrizz meg engem is magamtól,   

fogd a kezem, 

ahogy én őrzöm messziről   

a kedvesem.

Trausch Liza: Igazgyöngyöt keres

" Ismét hasonlatos a mennyeknek országa a kereskedőhöz, 

aki igazgyöngyöket keres." 

Máté 13,45

       Nem olyan régen lett világossá számomra, hogy Jézus Krisztus, mint kereskedő, keresi a drágagyöngyöket. Akkor, életemben először gondolkoztam azon, hogyan is lesz a drágagyöngy. A természet törvényei nagyon sokszor beszélnek nekünk Isten törvényéről. A drágagyöngy úgy lesz, hogy valahol a tengerfenéken a kagylóba egy kicsi piszok kerül, és az izgatja a kagylót. Körülizzadja, körülvérzi azt a kicsi piszkot, ami belekerült, és így képződik a gyöngy. Az Isten szíve és szeretete a kagyló. Amikor Jézus lejött erre a földre, erre a piszkos tengerfenékre, és a Gecsemánéban magára vette a bűnt, a szennyet, akkor kezdett el izzadni, vérezni. Emlékeztek, hogy a Gecsemánéban annyira gyötri a bűn, hogy ott már kéz érintése nélkül vért izzad? Amikor azt mondja: "Atyám, ha akarod, távoztasd el tőlem ezt a pohárt" (Lk 22,42), a világ bűnétől irtózott. Akkor kezdett el szenvedni a gyöngykagyló, és így keletkezett a drágagyöngy: az új élet, az a ragyogó fehér ruha, ami csak azoknak van, akik Jézus  Krisztust megváltójuknak vallják. Szeretném megkérdezni, drágagyöngy vagy-e már?! Jézus Krisztus szeretete, szenvedése, halálos kínja ott a kereszten körülölelhette és körülvehette-e már az életedet? Vajon hogy lát téged az Úr? Rajtad van-e már a ragyogó gyöngyruha? Engedted-e, hogy Isten szeretete elfedezze az életedet? Az Ő országában, az Ő színe előtt csak ebben a gyöngyruhában lehet megjelenni. Jézus Krisztus ma is keresi azokat az embereket, akik elfogadják a kegyelmet, a meg nem érdemelt szeretetet.     

Forrás: részlet Trausch Liza "... beszéded megelevenít ..." - Áhítatok minden napra című könyvéből.

B. Tomos Hajnal: Hiány

Olyan ez, 

mint egy látomás, 

mely szertefoszlott, 

mielőtt arca, 

test-melege, 

legalább karcolásnyi 

kontúrja maradt volna 

az emlékezetben – 

Mégis keresem 

tűnődök, 

hogyan szólítsam, 

mit tegyek vele, 

ha mégis meglelném, 

ha már kitölti 

azt az átlátszó léggömböt, 

melyről úgy tudtam: szívem.

B.Tomos Hajnal: Felismerés

Ez ismét egy olyan óra, 

mikor időtlenül nézem 

az aszfaltba kapaszkodó 

fa gyökerét, 

mely átnedvesedett, barna 

papírzacskót markol. 

Egy ember érkezik, 

két tömött szatyorral 

és fülére húzott bundasapkával. 

Felemeli a kuka fedelét 

és beleszagol.  

Arra gondolok, 

talán mégsem olyan nagy 

az én bajom.

Kiss Ottó: A legszebb

Apa szerint én vagyok 

a legszebb lány a világon.  

Persze, elhiszem neki, 

de azért tudom, amit tudok: 

láttam, hogy anyát is ölelgeti!

Kiss Ottó

Apa anyával beszél  

Apa anyával beszél. 

Súlyos dologról lehet szó. 

Apa azt mondja mérlegelni kell. 

Anya szerint biztos nem lesz könnyű. 

Lehet, hogy kövér vagyok? 

*

Papírsárkány 

Apával a múlt héten 

papírsárkányt csináltunk. 

Azóta várjuk, hogy jöjjön a szél.

*

Síp  

A sípomat használom, 

hogy idejöjjön a szívbaj!  

*

Fecskék  

Apa szerint nyárvégén 

összegyűlnek a fecskék a villanydrótokon, 

hogy elrepüljenek melegebb égtájak felé. 

Hideg a drót.         

*

A postás 

Tegnap este nagypapa megtanult ímélezni, 

ma reggel meg, amikor csengetett a postás, 

nem akarta elhinni, hogy csak úgy ajtót nyitunk, 

és meg sem kérdezzük tőle a jelszót. 

*

Indulunk a templomba  

A nagymama még akkor is 

nyugodtan készülődik, 

amikor a nagypapa 

már régen felvette a cipőjét, 

és már nagyon indulatban van. 

*

Ma egész délelőtt  

Ma egész délelőtt, 

kint ültünk az udvaron, 

és a nagymama mesélt, 

és nem szabadott közben 

semmit sem csinálni, 

nehogy kizökkenjünk 

a semmittevésből. 

*

Férfiak egymás közt 

Apa, nagypapa meg én 

elmentünk sétálni, 

hogy kiszellőztessük a fejem, 

meg hogy mi férfiak 

legyünk kicsit egymás közt, 

de akárhogy is mentünk, 

ketten közülünk mindig a szélére kerültek. 

*

Hoppá 

Ma kimentünk a vidámparkba 

(nagypapa szerint vurstli) 

és felültünk a körhintára 

(nagypapa szerint ringlispil) 

és a nagymama sikoltozott 

és összekapaszkodott a nagypapával, 

aztán kipróbáltunk minden más játékot is, 

céllövöldét, horgászatot, dodzsemet 

(nagypapa szerint dodgem), 

végül felültünk a hullámvasútra, 

és a nagymama minden zuhanásnál 

azt kiabálta, hogy hoppá!

Benedek Elek: Ne bántsd a madarat

Fiam, immáron három éve  

Hogy csak álmomban láttalak,  

Fekete hajam hófehérre  

Vénült e három év alatt.  

Három év... óh, több volt ez ennél,  

Több volt nékem háromezernél,  

Fogolynak év egy pillanat,  

Fiam, ne bántsd a madarat!     

Gyermekkorom szép idejére,  

Hej, mostan mennyit gondolok!  

Hogyha még egyszer visszatérne  

Másként történne sok dolog.  

Kalitkát többet nem faragnék,  

Dalos madárnak békét hagynék,  

(lépvesszőmre, jaj hány ragadt!)  

Fiam, ne bántsd a madarat!     

Van-e kalitkád? Ugye nincsen?  

Törd össze mindjárt hogyha van.  

Nézd, engem megvert az Isten:  

Senyvedek rabul, hontalan.  

Sorsom az mi a rab madárnak  

Fiókáim epedve várnak:  

És én repülnék, s nem szabad...  

Fiam, ne bántsd a madarat!     

Ne örvendj a madár dalának,  

Kalitkából mely száll feléd,  

Minden szava mélységes bánat,  

S panasz, amért rabbá tevék.  

Ha látod őt kalitkába zárva,  

Gondolj a te édes apádra,  

Ki még tán soká rab marad,  

Fiam, ne bántsd a madarat!  

 

Kamarás Klára: Félálomban

 

Már hol vannak a régi színek, 

meleg barnák, bíborok, 

gyermekkorunk édes íze, 

mesék, álmok, illatok, 

hol van már a tündérkert, hol 

aranyalma ring a fán, 

hol a mesebeli sárkány, 

aki nem is rossz talán, 

lombok árnyán szép királylány 

csókot várva szendereg, 

álmait rég elrabolták, 

feneketlen kútba dobták 

ködös, álmos reggelek, 

hol vannak a fiúk, lányok, 

a sok földi, égi jó, 

szegény Villon se találta, 

hová tünt a régi hó…

B.Tomos Hajnal: Van nyomorultabb

Mint szürkére alvadt tej, 

csorog le arcán az állomás füstje. 

Bő órája lehet, hogy itt ácsorog, 

bár eleve tudta, most sem jön el. 

Régen, még hiszékeny korában, 

azt mondták a gyermeknek, 

apja kerüli, nem törődik vele - 

aztán csak telt, futott az idő, 

s mára már elveszítette.  

A pályaudvar sötét massza, 

lassan örvénylik a tömeg- 

mint forró szurokból a pára, 

száll a ritkás köd fölötte. 

Ő egyedül. Szövetkabátjában, 

nyűtt kalapjával 

mintha másvilági volna. 

Már a negyedik cigaretta 

végét járja, el akarja nyomni 

a krómozott tepsiben, de rákiáltanak: 

Ne! Ne dobd el! 

Abban még van pár slukk, 

add nekem a csikket!