„ A hit nem a sötétség megszűnése,
hanem Isten jelenléte a sötétségben.”
C.S. Lewis
2026. augusztus 9., vasárnap
Takaró Károly: Aggodalmaskodás és veszélyei 1.
Alázzátok meg tehát magatokat Istennek hatalmas keze alatt, hogy felmagasztaljon titeket, annak idején, minden gondotokat Őreá vessétek, mert neki gondja van reátok. Minden gondotokat Őreá vessétek, mert Néki gondja van reátok. Józanok legyetek, vigyázzatok, mert a ti ellenségetek az Ördög mint ordító oroszlán szertejár keresvén kit nyeljen el, akinek álljatok ellen, erősek lévén a hitben, tudván, hogy ebben a világban lévő atyafiságotokon ugyanezek a szenvedések telnek be”.
1 Péter 5:6-9
Amikor Isten beleszól egy embernek az életébe, akkor abba a szóba mindig belesűríti a maga bölcsességét, a maga világosságát, és a gyógyító szeretetét. Amikor az Isten az embert megszólítja, - és ezt kegyelemmel teszi -, akkor olyan dolgokat tár fel az ember szíve előtt és az ember értelme előtt, amelyekkel az ember értelem nélkül küszködik. A mai igénk lekciójaként felovashattam volna, hogy „ne aggodalmaskodjatok a ti életetek felől”. Arról a szabályszerű küzdelemről kívánok beszélni, amit meg kell vívnia az embernek az aggodalmaskodással szemben. Éppen ezért tisztázni fogom, hogy mi is az aggodalmaskodás.
A teher és a gond az, ami aggodalmat vált ki. Az aggodalom már maga bizalmatlanság, a bizalmatlanságban szorongás van és félelem, a végeredménye pedig kettős bálványimádás.
Miért kell neked tudnod arról, hogy mi az aggodalmaskodás? Mért kell neked tudnod arról, hogy hogyan kell ellene szabályszerűen küzdened?
Én feltételezem rólad - aki itt vagy - a legjobbakat. Tehát feltételezem azt, hogy te azért nem vagy aggodalmaskodó ember, mert te tudod, hogy akit a Fiú megszabadít az valósággal szabad. És téged Jézus Krisztus megváltott a bűnből, a kárhozatból. Megváltott a sötétség urának a hatalmából. Ebből az következik, hogy te mint az Ő gyermeke megszabadított, és Őt szerető, benne bízó gyermekké lettél. Ami önmagában kizárja azt, hogy valaki aggodalmaskodó legyen. Hát már csak nem gyalázom meg az én Istenemet és tartom tehetetlennek, értelmetlennek, bölcsesség nélkül valónak, vaknak, hogy nem bízom benne?! Hiszen minden ügyemet, szívem titkát ismeri. Egész életem előtte van. Nyitott könyv vagyok előtte. Így mondja a Szentírás: „Mindenek mezítelenek és leplezetlenek az Ő szemei előtt”. Ő tud rólam, amikor azt mondja: „tudom, hogy ahol laksz, a Sátánnak királyi széke van”.
„Tudom a te dolgaidat”. Tudom a te harcaidat, ismerem a küzdelmeidet.Tudom miben álltál meg, miben buktál el, ismerlek téged. Hisz a szíveknek és veséknek vizsgálója az Úr. Ki van zárva, hogy te aggodalmaskodó lennél, hát még szorongó, hát még kétségeskedő? Mégis mondanom kell az igét, mert Isten nem feltételez dolgokat, hanem tud. És ez nagy különbség. Én lehetek egy ember felé a legnagyobb reverenciával, de ez kevés.. Isten sokkal többet jelent az embernek. Ő teljes tudással, teljes szentséggel az életéért van. Ő kíván beszélni veled, ezért az a kérése, hogy onnan felülről fogadd el, amit üzen, amit mond ma itt neked, teérted.
Meg kell tanulnunk, hogy addig amíg Jézus Krisztus az ember szabadságának, békességének, életének, üdvösségének, bocsánatának szerzője, a szabadító Úr, addig a Sátán a nagymestere annak, hogyan lehet valakit megkötözni, lelkileg tönkre tenni, lelkileg elfordítani az Istentől. Meggyalázni a hitben, meggyalázni az élet gyakorlatban - ő a nagymestere ennek. És mindent az aggodalmon keresztül intézi az Ördög. Azért mondja az Isten, hogy alázd meg magadat az Ő hatalmas keze alatt, mert ha nem ezzel kezded, hogy Uram te vagy minden mindenekben, te vagy nekem a kezdet és a vég, te vagy nekem az örömöm, te vagy nekem az életterem, akkor bohócot csinál belőled az Ördög. De nem akármilyet, hanem a legkínosabban nevetséges emberré fog tenni. Elképesztő, amit csinál veled. Hogy aki rád néz azt mondja: Hit? Bizalom? Ne tessék viccelni, ennek az embernek ilyen nincs. Élő hit és erő az Istentől? Lehet hogy másnak van, de neki biztos, hogy nincs. Ismerem. Ez az ember egy merő aggodalom, egy merő félelem, egy merő bizalmatlanság, ebben nincs élő hit, erő, tartás!
Az aggodalom az Ördög rablánca! És amit csinál vele?! Ehhez a lánchoz hozzá van kötve három félelmetes fegyver: az egyik az élet megrontásának fegyvere, a másik a szabadság megölésének fegyvere, a harmadik a lélek lesújtásának fegyvere. Ahol az aggodalmat az ember szívére tekeri, gúzsbaköti vele, ott az élet megromlik, ott elmegy a kedve az embernek az élettől. Ott csak olyan kijelentéseket tehet, hogy nem éri meg, és nincs értelme. Mert fölé nőtt az aggodalom és tönkre veri az ember életterét és kedvét. A szabadságot öli az aggodalom, ami a tehetetlenség fogságának látására késztet, hogy erőtlen vagyok, tehetetlen vagyok, kétségbeesett vagyok. Ez alátámasztja, hogy nincs értelme élni. A lélek lesújtása pedig, hogy kimondod: nem volt értelme hinni. Mert mi értelme van a hitnek, ha a vége kudarc? Figyelmeztet az Úr, azt mondja: Vigyázz! A Sátán, mint ordító oroszlán szertejár keresve kit nyeljen el. A te ellenséged ügyködik és működik. Ehhez ért! Szertejár és keres. A halálodat akarja!
Jézus Krisztus pedig jön és azt mondja: te miért aggodalmaskodsz? Én legyőztem a Sátánt. Te miért vagy félelmesszívű? Én legyőztem a halált. Te miért vagy bizalmatlan? Nézz Istenedre, aki nekem adott téged és te tudod, hogy én odaáldoztam az életemet teérted, hogy te megértsd, hogy „abban mutatta meg Isten az Ő szeretetét tefeléd, hogy amikor még bűneidben voltál Jézus Krisztus meghalt a bűneidért.” Tudjátok, hogy mi a különbség a rabságban lévő ember látásmódja és a hitben lévő ember látásmódja között? A rabságban lévő ember azt mondja: Nagy úr az ördög és nem alszik! Isten szabad gyermeke azt mondja: Nincs más Úr, csak az Isten és Ő nem szunnyad és nem alszik! Az egyik félelmes szívű, örök rettegésben, hogy jaj van-e nyugodt éjszakám, lehet-e nekem nyugodt nappalom? Mert az ellenségem nem alszik és nem nyugszik! A másik teljes bizalommal van: Az én Édesatyám nem szunnyad, nem alszik! És tudod, hogy nemcsak vigyáz, hanem őriztet is téged a te Urad? Tudod, hogy angyalainak parancsolt, ahogy Jézus felől, úgy te felőled is van parancsa Istennek? Az őrizetedet elrendelte. Tudod, hogy a legmagasabb fokú védelem a tiéd? Mert a vér alá rejtett élet ellen nincs hatalom. Az ítéletet végrehajtó angyaloknak is a vér beszél arról, hogy ez Jézus Krisztus tulajdona. Ott nincs ítélet! Védett! Elpecsételt! Istené! Hozzáférhetetlen! És nézd meg, ezeket a szíved mind tudja, a te ellenséged mégis hogy tönkre tudja tenni a hitet, a bizalmat és az életet! A parancs így hangzik: „Minden féltett dolognál jobban őrizd meg a szívedet!” És maradj meg Isten rendelésében, Isten szavában, mert benne van az élettered.
Még a bevezetéshez tartozik az is, hogy elmondjam nektek, minden gyerek, aki megszületik, később a tapasztalással együtt megismeri, hogy mit jelent félelmes szívvel élni. Minden gyerek! A bűneset óta ez egy normális refleksze a bűnös embernek, hogy a félelem és a szorongás ott van a szívben. A hírektől! Ha éjszaka a telefon csörög! Nem az jut eszedbe, hogy téves, hanem, hogy jaj, mi történt? Az ember félelmes szívű. És ahogy a gyerek felnő, felnő benne a gondra való negatív válasz készsége.
Egyszer, amikor a gyerekeink még kicsik voltak el kellett mennem a feleségemmel valahova. Én azt mondtam nekik: Bezárom az ajtót, Isten vigyáz rád. Nos amikor hazaérkeztem, akkor a következő volt: a gyerekem nem röpült a nyakamba, ahogy szokott, hanem állt némán és nézett rám. Hát ennek meg vajon mi baja van? Roppant egyszerű! Hagytam félni, hagytam a saját gondolataiban járni! Ő szeretett engem és benne volt a vád: magamra hagytál, és de rossz volt nélküled. Ha tudnád mi minden történt bennem, amíg te távol voltál.
Ha a katonaságnál jelentést kellett volna írnom azt írtam volna: különleges esemény nem történt. De az Isten előtt meg kellett állnom és jelentést kellett tennem: Uram, különleges esemény történt. Felfedeztem a gyerekemben, hogy félelmes szívű, hogy képes szorongani és hogy fáj neki az, hogyha egyedül van. Megszületett szívében a bizalmatlanság. Másnap azzal kezdte: Ma is el akarsz menni? Mondtam: fiam el...! Nézd csak meg a saját magad életét, hogy is vagy te a te Édesatyáddal? Hogy is vagy te a bizalom kérdésével? Van-e te szívedben, lelkedben szorongás, aggodalom, félelem? Nézd csak meg! Aztán mi lesz a válaszod Isten felé?
Megállítottak az utcán és egy idős hölgy azt mondta: „Maga közel van az Istenhez, mondja meg: Hogy gondolkodjam Róla? Az utolsó gyerekemet is elvette. Arra kényszerített, hogy minden gyerekem koporsóját megnézzem.”
Tessék figyelni az ember szívét, az ember lelkét. Tudjátok, hogy a gond önmagában nem lenne bűn, csak a gond sohasem marad egyedül, és hogy mi illeszkedik hozzá az meghatározza, hogy bűnné lesz vagy áldássá!
Mert el kell mondanom az aggodalom természetéről, hogy mindenhez illeszthető. Nincs az életnek olyan területe, ahova az aggodalom nem lenne illeszthető. Még az imádságban is illeszkedni képes! A könyörgésben is illeszkedni képes! Isten Szentlelke felidézi, hogy könyörögj valakiért és teljes hittel és bizalommal el kezdesz imádkozni valakiért, egyszercsak megzavar a Sátán, jól torkon ragad, aztán megráz. A fejed elkezd másként gondolkozni, átáll a gondolatod egy másik pályára, az aggodalom pályájára és akkor elkezdesz „okosan” imádkozni. Nem Szentlélek szerint, hanem okosan. És a magad bölcsességére támaszkodsz, amelyik „földi, természeti és ördögi” az Isten szerint, és elkezded mondani, hogy de ha Uram te nem akarnád, hogy meggyógyuljon, de ha mégsem akarnád, hogy szent legyen, ha nem akarnád azt, hogy megtérjen, akkor ne hallgass meg! Még az imádsághoz is képes illeszkedni az aggodalom. Erre mondja Isten: Teljes hittel kérjétek! Mert amit te hittel kérsz megadom neked! De figyeld meg az aggodalom mindenhez képes illeszkedni. Megrontja az örömöt, megrontja a hálát, megrontja a pillanatot, megrontja az életet. Ezért Isten parancsa az, hogy harcolni kell ellene. A csöndességben derül ki, hogy mivé lesz a gond? Mert az a parancsa, hogy „minden gondotokat Őreá vessétek!” Ha a gondom Jézus Krisztussal egészítődik ki és azt mondom Uram hozzád tartozom, mert a gondviselőm te vagy, énnálam, énbennem nincs keresnivalója, téged illet Uram, azt mondtad, hogy mindent adjak oda, ezzel kezdem, ami lehúz, tönkretesz, összetör, ellop minden erőt, ezt adom először, persze a szívemmel együtt, mert abban van, ott növekedett fel, és azt mondja ebből győzelem lesz! Azt mondja „vessed az Úrra minden terhedet Ő gondot visel rólad!” És ebből szent tapasztalás lesz, hogy igen, úgy van ahogy mondja!
(Folyt. köv.)
Takaró Károly: Aggodalmaskodás és veszélyei 2.
Egy kis közösségben vitatkoztak a hitről. Nagyon okos dolgokat mondtak a hitről. Elmondták, hogy milyen elképesztően megfoghatatlan! Csak azt nem fogalmazták meg, hogy a hitnek az élettere a lehetetlen. Mert ott munkálkodik a hit, ahol az értelem kimondja valamire, hogy lehetetlen. Ahol már csak egy valakinek lehetséges cselekedni, Istennek. A hit éppen itt kezd el munkálkodni. Az alapterülete a lehetetlen! A bizalom, a hit bizalma, alapterülete a képtelen, amit nem lehet befogadni ésszel, mert képtelen. Ott munkálkodik a bizalom, ahol kimondod: Mindenható vagy Uram! A hit a bizalommal mindig szent szövetségben van. Nem létezik a kettő egymás nélkül. Az egyik a lelke, a másik a gyakorlata a hitnek. A lelke az, hogy - tied vagyok Uram, és te az enyém vagy -, ez a bizalmam. - Mindenemet rád bízom - ez a gyakorlata. Dicsőítés lesz abból, ha valaki az Istenre veti a gondjait és benne bízik. A hit meg nem szégyenül. Gondold el, hogy amikor Isten azt mondja neked, hogy a hitnek harcát harcold, akkor olyan harcra hív, akkor olyan életfeltételeket ad, ahol otthon van nálad a lehetetlen és a képtelen. Hogyha nem Jézus Krisztussal párosul a gond és benne, vele egészítődik ki és lesz belőle élet és hitgyőzelem, akkor a gond az aggodalommal társul. A következménye a depresszió, a szorongás és végcél az öngyilkosság.
Azt mondja egy helyen az Isten, hogy „mondom a félelmes szívűeknek, ne féljetek, mert én vagyok az Úr!” Tudjátok, van egy nagy tévesztése az embernek: odáig eljutnak a hívő testvérek a felismerésben, hogy a szorongást és az aggodalmaskodást egyedül a szeretet gyógyítja. Az egyetlen ellenszere a szeretet, csakhogy nem a tiéd és nem az enyém. Tudniillik a mienk csak kötözni képes! Szabadítani nem! És éppen azért lesz az aggodalmaskodóból, a szorongóból kettős bálványimádó, mert azt hiszi, hogy az ő életterében, hatóterében lévő ember biztonságban van. Ezért ha valaki ezen kívül van, aggodalmaskodni kezd érte és visszahívná a maga hatókörébe.
Mondok példát. Elmegy a gyereked, nézd meg a szívedet. Odaállsz-e az Úr elé „Uram, te aki előtt vannak mindenek, te aki hatalmas vagy mindenek felett kezedre bízom az én gyerekemnek az életét. Látod hatóköröm, életet tartó köröm kicsi”. Ehelyett az egyik édesanya, ráadásul az közeli rokonom, naponta négyszer-ötször hívja fel a gyerekeit, felnőtt fiait: hol vagytok? meg vagytok? jól vagytok? Ez bálványimádás! El kell mondani neki: Nem vagy Isten! Engedd el! Ne kötözd! És belül majd belepusztul! Jaj, mi van a fiaimmal? Megjönnek-e, történik-e valami? Igen, történni fog vele valami! Igen! Meg lesznek edzve! Igen, ki lesznek próbálva ők is! Igen, nem tudod megvédeni őket. De a kapott hatóköröd, azonban sokkal nagyobb, mint önönhatóköröd, ha hittel párosul és Isten felé való bizalommal párosul. Mert akkor a szó oda megy, akinek mindenre elégséges ereje és hatalma van!
Egy másik történet: Hogyha történik a családban valami s akkor rohan az asszony és fogja a fejét, jaj ha ott lettem volna, nem történt volna meg! Honnan veszi? - ő nem Isten! - ha ott lettem volna! Egy történetben Jézus Krisztusnak egyszer egy asszony a következőket üzeni: „Ha itt lettél volna, nem halt volna meg az én testvérem!” Ismerős ez az ige? Hadd kérdezzem meg: Mégis csak ki dönti el, hogy mikor, hol, mit csinál? Mikor, hol, mit enged meg? És hogy mi a célja vele. Te? Vagy az élet Ura? Tessék megnézni, hogy az aggodalomból hogy lesz vád. A félelemből kitáncolva az ember vádaskodni kezd. Lesz belőle önvád, vagy más felé ítélet. Mind a kettő öli az életet, mind a kettő öli a lelket és mind a kettő megkötöz. Ezért parancs: Minden gondotokat Őreá vessétek. Neki van gondja tirátok. Neki!
Jézus arra tanított, hogy kéréseiteket hálaadással párosítva tárjátok Isten elé. Kérem az aggodalomnak is vannak kérdései. A kérései, mindig panasszal párosulnak. Mindig a nem teljesítés vádja áll mögötte. Isten azt mondja: Nem! Szabálytalan! Hihetetlen, amit te csinálsz, hálaadással tárjátok fel a kívánságaitokat az Úr előtt, és mint meglévőt kérjétek el. Megtanultad már?
Indulsz valahova. Uram köszönöm, hogy azt ígérted, hogy velem leszel az úton, bárhova megyek. Nagyon köszönöm neked, hogy velem leszel az úton. Elkértem? Nem! Hanem tudom, hogy megcsinálja. Bele megyek az ígéret biztosításába. Érted? Bele megyek hatalmának a valóságába. Abban járok és közlekedem, arról gondolkodom. Uram, te megmondtad, én pedig tudom, hogy úgy van. De ha megkötöztettem, de ha az aggodalom tanyát vert a szívemben, akkor az aggodalom párosul mással. Lesz belőle szorongás, lesz belőle bűn. Lesz belőle félelem, mert a szorongás állandósult félelem. Egyszer egy hölgy bejött a hivatalba beszélgetni. Megláttam a kezét. A körmei lerágva. Kérdem tőle: Hogy tetszik lenni? - Jól. Mondom neki - aztán a lelke szabad-e? - Azt hiszem igen. Én pedig látom, hogy nem! Maga csupa szorongás. És a következők derültek ki: Gyűlöl, és fél hazamenni, mert a mama halott idéző. A fiútestvére öngyilkos lett nem régen és a mama beszélget a meghalt fiú lelkével. És ez a lány iszonyodik az egésztől. Ennek megvan a maga elképesztő, lelki sötét ereje. Azt mondja, amíg ott van, ahol tanul, eszébe se jut rágni a körmeit, csak amikor indul haza! Tessék emlékezni az első válaszra! - Hogy van? - Köszönöm jól. És a lelke szabadsága? - Azt hiszem rendben van. Nincs rendben!
Aki lelkileg szorong annak kényszer cselekedetei vannak! Ott és akkor, amiben szorongása van az kényszer cselekedetre indít. Ha van a családodban valaki, majd figyeld meg, hogyha valami feszültség támad egy bizonyos dolog mindig ismétlődik az életében: Az egyik bemegy a szobába és magára csukja az ajtót. Mindig. Ez a reakció. A másik felkapja a kabátját és elrohan, a harmadik fel se kapja a kabátját és elrohan. A negyedik üvöltözni kezd. Mert nem bírja már a feszültséget. Nem bírja már a reménytelenséget! A másiknak rögtön potyogni kezdenek a könnyei. Ott és akkor, ha az történik, és azt hallja, potyogni kezdenek a könnyei. A következő vécére megy, mert rögtön hasmenése van. Nem bírja már és jönnek a megszokott utak. Nehogy azt hidd ez egy egyszerű dolog. Azt mondja az ige: Ha Jézust kihagyod a gondodból, először lenyom, és teherré lesz, később pedig átokká. Gondoltad volna? Először lenyom, csak teher, később átok és ül majd az egész családon. És nem tudod az okát. Az oka a bizalmatlanság, mert az átok alatt bizalmatlanság van és már a hitetlenség munkálkodik. Ott már nincs élő hit.
Tudjátok a szorongás és a félelem valójában a gyöngeség tudatnak a csirájából nő ki. De a gyöngeség párosul a tehetetlenséggel és az erőtlenséggel. Ugyanakkor a hit? A hit embereit is megkísérti a gyöngeség tudata a betegségtől kezdve az egyedül való harcokig. Csakhogy a folytatás Jézussal párosodva így néz ki: „Mindenre van erőm a Krisztusban, aki engem megerősít”. És az Ő ereje az én erőtlenségem által elvégeztetik. Célba jut! Ezért döntő kérdés rád nézve, hogy hogyan éled meg ezt az életet, a gondjait, a nehezeit, a szorongattatásokat, a félelmeket? Hogy Jézus Krisztusban a megoldás felé mégy el vagy megkeményítő, megkeserítő, életet, életerőt életkedvet meglopó, tönkretévő oldalon az embergyilkos kötelékét magadon hagyod. Ezért a parancs így hangzik: „Vigyázzatok, az Ördög mint ordító oroszlán szerte jár keresve, hogy kit nyeljen el. Álljatok ellene. Erősek lévén a hitben.” Érted? Erősek lévén a hitben. Érted? Azért szól ma Isten, mert gyógyítani akar. Ő tudja, hogy honnan jössz. Tudja mi van benned, és eldöntötte, hogy meggyógyítja a lelkedet, hogy újra megépíti a hitedet. És visszahelyez a maga véghetetlen bölcsessége, kegyelme békéjébe. Ez. 36:11/b „És több jóval leszek hozzátok, mint első napjaitokban és megtudjátok, hogy én vagyok az Úr!” Több jóval leszek hozzátok, mint eddig valaha. És nézd meg, hogy mi a végcél? Hogy te azt mondd: Igen, Ő az Isten! És elmondd: az én Édesatyám! Nézd meg, mennyivel jobban ért hozzád, a lelkedhez, a szükségedhez, mint az emberek. Nézd, mennyivel figyelmesebb, mint az emberek. Isten Ő a te szerető Édesatyád, gondviselőd. Nézzetek Jézus Krisztusra. Hadd gyönyörködjön a lelked újból, „abban mutatta meg Isten az Ő szeretetét mifelénk, hogy amikor bűneinkben voltunk Jézus Krisztus meghalt miértünk.” Magára vette a bűneinket és átadta az életét, az életet. Te ne félj, csak higgy. Ámen.
Imádság
Uram, bocsásd meg, amikor szánalmasak vagyunk. Amikor valaki ránk néz, egy reménytelen embert lát, akinek nincs Istene. Bocsásd meg, hogy aggodalmaskodók merünk lenni. Bocsásd meg Uram, azokat a bizalmatlanságainkat, amelynek gyökere nem is a hitetlenség, hanem csak az újabb kudarctól való félelem. Mert egy sereg ember azért nem mer igazán imádkozni, mert attól fél, hogy benned is csalódik. Uram tisztíts meg minket egészen, könyörülve rajtunk, és könyörülve a mi lelkünkön, és bátoríts meg Uram, Jézus Krisztusért. Hogy akiket így szeret az Atya, hogy az egyszülött Fiút áldozta fel értük azok merjenek hinni és bízni teljes szívvel és lélekkel. Mert csak akkor lesz istentisztelet és dicsőítő az életünk, ha Te könyörülsz rajtunk. Köszönjük, hogy megteszed! Légy áldott érte! Hozom hozzád a lelkileg betegeket, az egyetlen orvoshoz, aki minden kórnak igaz ismerője. Könyörülj rajtuk, és a te gyógyító szerelmeddel munkálkodj bennük. Hadd köszönjem meg, hogy kétségkívül azért szólítottál minket, mert győztesként akarsz magad előtt az örökkévalóságban is látni. Légy áldott érte. Ámen.
2026. augusztus 7., péntek
Somlyó Zoltán: A bécsi asszony
mikor az életre haragszom:
eljött hozzám egy téli estén
a karcsú, lenge bécsi asszony.
Lépése lassú volt, de biztos,
körültekintett a szobába.
Aztán megindult... S fény sugárzott,
amerre elhaladt a lába...
A kályhához ment legelőször:
tüzet gyújtott, hogy melegedjem.
S ettől a forró pillanattól
ő lett az én egyetlenegyem...
A férfi álma csudamódra
néha mégis valóra válik:
fehér puha kezét sötétlő
vállamra tette - mindhalálig.
Ha meg nem értette beszédem,
szelíd szeméből fényes könny jött;
s harapni kezdte gyöngyfogával
a magyar szót, e drága gyöngyöt...
Beszél... beszél... Kedves hibáit
megcsókolom meleg kis ajkán.
Ő a hegedűm, a gitárom,
a hárfám és a balalajkám.
Tán én is még magyarabb lettem,
mert nincs boldogabb földön s égen,
mint én, mikor a bécsi asszony
reám nevet: a feleségem...
Somlyó Zoltán: Két szem...
Voltam gyerek, homokba játszó,
csodálkozó és önfeledt.
Bámulva néztem, hogy kígyózik
a füst a háztetők felett.
Voltam diák, ki padsorok közt
sóváron csengetésre vár...
Kamasz, vígkedvű, pelyhesállú,
hős, szoknyakergető, szamár...
Voltam a földön bús gyalogló,
az égen gyors kengyelfutó...
Bölcs és bolond... Izzadva fázó...
Mindent és semmit sem tudó...
Voltam kipirult vőlegény is,
ki csókot és mosolyt keres...
Voltam poéta. Voltam vádlott
és hetyke, önző felperes...
Voltam fenn s lenn: ahol a bölcsőt
s hol a koporsót enyvezik...
Ma nem vagyok más: csupán két szem,
mely lecsukódva könnyezik...
2026. augusztus 6., csütörtök
A nap gondolata
Néha van úgy, hogy olyan helyzetben vagyunk, amiben reménytelennek, tehetetlennek és erőtlennek érezzük magunkat. Ám az igazat megvallva: ez nem igaz! Nem vagyunk reménytelenek, tehetetlenek vagy erőtlenek, ha Isten az életünkben van!
Somlyó Zoltán: Be másképp látom...
megkuszált fényét, fáradtságát,
mint akkor, mikor ifjúságom
szent erejével, kipirultan
mentem ősszel a temetőbe,
hogy a halál sötét szüretjén
lengessem meg bő szüretem...
az életem s fiatalságom:
mint győzedelmi lobogót,
amelyre harsogó szinekkel
pingálta szent kezével Érosz:
Örök élet!... örök vérhullám!...
Csók, mely az egyenlítő hosszát
perzseli át karja hevével...
Ezt írta Érosz lobogómra,
és azt, hogy én nem halhatok meg!
hogy én nem múlok semmi ősszel!
hogy én leszek az az egyetlen,
akin nem fog ki a halál!...
... Be másképp látom már az őszt ma!...
Én is csak úgy, mint az a páfrány,
melynek üde, karcsú karéját
új életre már nem feszíti
se harmatcsepp, se nap zománca -
csak áll az őszi kert zugán,
szilvák, barackok, almák érett
ködében, s míg egymásután
ejtegeti le barna, száradt
nyilait a rezgő avarba, -
messziről őszi fuvolák
víg hangzavarja zúg feléje
s lenge leányruhák között
a termőföldbe taposódik...
Somlyó Zoltán: Kései szerelem
Kései szerelem... Fűlik a kályha
pirosra.
Valami szigorú kéz állítja a váltót
tilosra...
Szél űzi az illatot... Szemembe könny lila
fátyla.
Szégyenbe szakad, ki a csókot, a késeit
vágyja!
Kezedre vérfoltot rajzol a bűnnek
ecsetje.
Te vagy a mardosó vád! Te a sorsod
esettje!
Ezerszer átkos a vágy, ha a vér szele
megvert!
Kései szerelem koldússá teszi az
embert...
Andrew Marwell: Vonakodó kedvesemhez (1621-1678)
vonakodásod nem rühellném.
Töprengenék, hol töltsem el veled
a végtelen szerelmi éveket.
A Gangesz-parton, hol rubin terem,
járnál te: én a ködös Humberen
szenvelgenék. Ha száz év elszaladt,
felkérnélek: add végre meg magad,
mire te addig húznád az időt,
míg megkeresztelkednek a zsidók.
Szerelmem folyton nőne, oly nagyon
lassan, mint egy világbirodalom.
Tíz évig lesném homlokod; tizet
adnék, hogy feldicsérjem szép szemed,
mindegyik fehér mellednek huszat,
százezret annak, ami fennmaradt;
minden testrészednek egy korszakot
s az Újkort, ha szívedet megadod.
Ezt érdemelné, hölgyem, glóriád,
s hidd meg, szerelmem nem adná alább.
De folyton hallom, hogy hátam mögött
az Idő szárnyas fogata zörög,
s tekints előre: lábaink alatt
jön a jövő, az üres sivatag.
Márványkriptád mélyében elveszik
szépséged, s szépségeddel verseim
visszhangja is. És szűziességedet,
mit úgy féltettél, féreg fúrja meg;
s a por elfekszik - ugyanaz a por -
erényeden meg bujaságomon.
A sír privát szállás, ahol kevés
alkalmat kínál a szeretkezés.
Ezért, míg az ifjúság s az öröm
harmat módjára csillog a bőrödön,
s készséges, vágyó lelked, mint a láng
bukkan fel tested minden pórusán:
tekintsük egymást prédának, akár
két felgerjedt ragadozó madár,
hadd használjuk a percet, ahelyett,
hogy elkenődve lötyögjek veled;
hemperegjünk, míg édességed s vad
erőm egyetlen, görgő gombolyag,
aztán nyergeljünk és a kéj lován
vágtázzunk be az élet kapuján,
s mivel megállítani az Időt
lehetetlen, kergessük mi meg őt.
Faludy György fordítása
2026. augusztus 5., szerda
Fodor-Csipes Anikó: Vedd észre, hogy ott van veled!
„...az Úr van ezen a helyen, és én nem tudtam.”
(1Móz 28:16a)
Vannak helyek az életünkben, ahová nem önként megyünk. Kórházi folyosók. Betegágyak. Hosszú, bizonytalan napok és még hosszabb éjszakák. Olyan időszakok, amikor az ember nem tervez, csak túlél. Nem magyaráz, csak remél. És mégis – utólag visszanézve – egyszer csak megszületik bennünk ez a felismerés: „...az Úr van ezen a helyen, és én nem tudtam.” Mert ott volt. Nem látványosan. Nem hangosan. Hanem csendesen, szinte észrevétlenül. Ott volt azokban az orvosokban, akik jókor döntöttek jól. Ott volt azokban az ápolókban, akik nemcsak a testet, hanem a lelket is hordozták. Ott volt azokban a mondatokban, amik éppen akkor hangzottak el, amikor szükség volt rájuk. És ott volt azokban az apró fordulatokban, amik egy-egy reménysugarat hoztak a legsötétebb órákban.
Sokszor úgy képzeljük az angyalokat, hogy szárnyuk van. Azután az élet megtanítja, hogy az angyalok gyakran hétköznapi ruhában érkeznek. Egy orvos köpenyében. Egy nővér kedves tekintetében, vagy éppen egy férfi ápoló határozottságában. Egy jelenlétben. És mi csak utólag értjük meg: Isten már akkor dolgozott az ügyünkön, amikor mi még csak féltünk. Isten már akkor jelen volt, amikor mi még csak próbáltunk fűszálakba kapaszkodni. Ez a felismerés nem törli ki a rossz emléket, de átformálja. Mert a „miért történt ez?” kérdés mellé odaáll egy másik: „Hol volt benne Isten?” És egyszer csak meglátjuk: végig ott volt. Ez ad erőt a következő lépéshez. Ez tanít meg bízni akkor is, amikor nem látunk előre. És ez segít kimondani minden nap – már nem félelemből, hanem hittel: Az Úr ezen a helyen van. Akkor is, ha még nem látom.
Forrás: Napi Ige és gondolat.
Fecske Csaba: Pál levele egy farizeushoz
őbenne s általa és napja kél
mindig áldott legyen az ő neve
hatalma tovább ér mint ember él
jobb adni mint kapni ez tőle van
egész élete önfeláldozás
aki nem tudja őt boldogtalan
úgy hajladozik mint a parti sás
ő Jézus a szeretet temploma
otthon van benne a Mindenható
hozzá menj ha már végképp nincs hova
szelídsége betakar mint a hó
tudom mellette lesz az én helyem
a földi lét nyűgét ha levetem
2026. augusztus 3., hétfő
Demény Péter: Szék
hiába állok fel rá, nem érem
el, amit el szeretnék,
esetleg akkora vagyok, mint anya,
de nem akkora, mint apa,
agy elérem a könyvespolc alsó polcát,
de a felsőt nem,
vagy elérem az ablakpárkányt,
de nem tudok kihajolni,
igaz, azt nem is szabad, mert akkor
kiesek, apa mondta, ez biztos valami
büntetés.
De a lényeg az, hogy a szék
az nem segít, pedig eleinte
azt hittem, de már tudom,
hogy keservesen tévedtem.
Prókai Árpád: Útközben
És mi dolog, hogy ti magatoktól is meg nem ítélitek, mi az igaz? Mikor pedig a te ellenségeddel a fejedelem elé mégy, igyekezzél az úton megmenekedni tőle, hogy téged ne vonjon a bíró elé, és a bíró át ne adjon téged a poroszlónak és a poroszló a tömlöczbe ne vessen téged. Mondom néked, hogy nem jősz ki onnét, mígnem megfizetsz mind az utolsó fillérig.
(Lk 12,57-59)
Jézus az életet egy úton való járáshoz hasonlítja. Mi magunk is sokszor idézgetjük, hogy jövevények és vándorok vagyunk ezen a földön, énekeljük is: "utas vagyok e világon". Utunk pedig e földön a halál felé vezet. Megállíthatatlanul úton vagyunk sírunk felé. Egyikünk előtt talán még hosszú az út, másikunk koporsója talán már holnap bekanyarodik a temető kapuján. Ez az, amit soha senki sem tud kiszámítani, de amire újra meg újra figyelmeztet Isten. Minden betegség, amely lever a lábunkról, minden gyászjelentés, amelyet kezünkbe veszünk, minden temetési menet, amely szembe jön velünk, minden megásott sír, amely mellett elhalad az utunk, mind azt mondja: készülj a halálra, mert úton vagy feléje!
Az út végén pedig igénk szerint bíró vár reánk, aki éppúgy kikerülhetetlen, mint maga a halál. Ez a bíró pedig mindentudó. Úgy olvas az életünkben, mint valami nyitott könyvben: mindent tud rólunk az első gyermekcsínytől kezdve a legutolsó gonosz gondolatig. Ez a bíró irgalmatlanul igazságos. A bűnös előtte nem védekezhet, kíméletre és szánalomra nem számíthat. Amíg eléje nem kerülünk, elintézhetjük a dolgot kegyelmi alapon, amikor azonban már előtte állunk, nincs többé lehetőség a kegyelemre.
Ezért tehát a mi halál felé tartó utunkon egyetlen feladatunk van: megelőzni az ítéletet a megtéréssel. Rendezni kell a bűneinket útközben: ki kell békülnünk ellenségünkkel, elégtételt kell szolgáltatnunk az ellenünk panaszkodóknak - legelső sorban azonban Isten igéje alapján meg kell ítélnünk önmagunkat.
Mindennek azonban időben kell megtörténnie: rendelt ideje útközben, menet közben van. Összeveszett házastársak, tékozló gyermekek, perlekedő testvérek, gyűlölködő szomszédok: béküljetek ki hamar, szolgáltassatok egymásnak elégtételt, ítéljétek meg önmagatokat, amíg az úton vagytok, mert a kegyelmi idő nem tudni meddig tart.
Vegyük komolyan Isten figyelmeztetését, Aki ezt azért teszi, mert nagyon szeret minket. Isten mentő szeretete van minden figyelmeztetése mögött. Olyan mentő szeretet ez, amely még többre is képes, mint figyelmeztetésre. Ez a szeretet a Golgotára is képes! A Golgotán, az ott felállított kereszten az történt, hogy a bíró kimondta a bűnös ember felett az ítéletet, de a bűnös helyett egyszülött Fián, Jézus Krisztuson hajtotta végre azt: ő maga szállt alá a "kárhozat tömlöcébe" azért, hogy mi érdemtelenül megmeneküljünk.
Földi utunkat sírok között, saját sírunk felé tartva, még most kapaszkodjunk bele Istennek ebbe a mentő szeretetébe. Most még megadatik rá a lehetőség!
Forrás: Napi Ige és gondolat
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)