Sztrilich Ágnes: „Ne vigy engem a kisértésbe!”

ne röptess 

engemet 

magasabbra 

magamnál 

add szeretnem 

kicsinységem –

Sztrilich Ágnes: Jób

1. 

cserépedény életem 

roppantó prés alatt 

szűkülő torkom 

szorongó kelyhében 

cserepes nyelvem 

ínyemhez tapadt 

2. 

a magányhoz 

nem idő 

értetlen és 

érthetetlen 

szív és szó kell – 

3. 

elhittem 

erős vagyok – 

azért erőtlenségemben 

magamra hagyott 

az Úr –

Majtényi Erik: Virágének

Megyek utánad, jössz utánam, 

csupasz a vállad, csupasz a vállam, 

s akár a bőrre tapadó inget, 

cipeljük pőre kétségeinket, 

meg azt a terhes, meg azt az áldott, 

azt a keserves bizonyosságot.  

Szándékot szándék félve kerülget, 

karjatárt árnyék lopva feszül meg, 

szólsz botladozva, szólok dadogva, 

s legyűrnek félszeg, didergő félszek.  

Szempillád néha nyugtalan rebben, 

mint lüktetés a kötözött sebben, 

s szavunk a semmi rácsához koccan 

kétemeletnyi hűvös magosban.  

Valami lomha időtlenség 

süketen kongja ideges csendjét, 

s ebből a csendből, 

ösztönünk börtönodvából feltör.  

Feltör dübörgőn az a parázsló, 

magát veszejtő, meg nem bocsátó, 

el nem eresztő, eszelős 

fojtott kényszerűség, 

vérünkbe oltott védtelen hűség.  

Az a sikoltó, láncokat oldó, 

borzongó óhaj, sunyi, kegyetlen, 

emberi szóval nevezhetetlen, 

amitől félsz és amitől félek, 

amiért élsz és amiért élek.

Áprily Lajos: Ámulni még…

Ámulni még, ameddig még lehet, 

amíg a szíved jó ütemre dobban, 

megőrizni a táguló szemet, 

mellyel csodálkoztál gyerekkorodban.   

Elálmélkodni megszokottakon: 

az andezitre plántált ősi váron, 

virágokon, felhőkön, patakon, 

az azúrban kerengő vadmadáron,   

a csillagon, ha végtelen terek 

hajítják át a késő-nyári égen. 

S ámulva szólni: Most voltam gyerek. 

S vén volnék már – s itt volna már a végem?

Adamis Anna: Ha a csend beszélni tudna

Ha a csend beszélni tudna 

Négymilliárd hangon szólna 

Mindarról, mi bennünk rejtve él 

Vágydal szólna száz szólamra 

Minden gondolat dobolna 

Millió szó összefolyna 

Ezer nyelven kavarogna 

S a világnak nem lenne titka     

Ha zene nélkül volna dallam 

Egy soha meg nem szólalt dalban 

Megtudnád, hogy mit is akartam.     

A csend minden nyelven hallgat 

Szóra még sosem bírták 

Azt hiszem, hogy ezt még te sem tudnád 

De több van, mit szemed láthat 

De több van, mit füled hall 

S van akinek a csend szavak nélkül 

Van akinek a csend szavak nélkül is vall     

Ha a csend beszélni tudna 

Hol nevetne hol meg sírna 

Fekete is fehér volna talán 

Vallomások, látomások 

Víziók és hazugságok 

Érzések és kívánságok 

Megtörnének, széttörnének 

Tükörfalán a beszédnek.

Áfra János: Még mindig

Elmegyünk egymás 

mellett, a köszönés 

nehezebb, mint hittük, 

a karok intenek csak,  

és az ajkak görbülnek, 

inkább felfelé, mint le, 

de a szem nem hazudhat.  

Ettől is jobban értjük, 

ha már egymást nem, 

kicsit legalább magunkat.

Jánosházy György: Szememben hordom képedet

A képedet szemem mélyébe zártam, 

hunyjam le bár, itt vagy mindig előttem, 

fénybe öltözve, édes napsugárban, 

vagy zsendülő tavaszban, méla őszben.   

Az égre írja arcod fürge felhő, 

langyos eső házfalra, hegyoromra, 

futó patakra írja lanyha szellő, 

vele köszönt a rózsa, a fa lombja.   

A Mindenségbe van írva a képed, 

betölti a világot és a lelkem, 

számára ott szerény oltárt emeltem   

napfényből és dalból, közel az éghez; 

ha rámosolyog, e szomorú, tépett, 

embertelen világ emberi, szép lesz.    

Zelenka Brigitta: Félelem nélkül

Azt akarom, hogy szülessen 

félelem nélkül gondolat, 

s ne húzzon körém szorongás 

kőből berlini falakat.  

Szabadon akarok kérdezni 

s tiszta elmémre, ki vagyok, 

ne hulljon köd és félhomály, 

s előre gyártott válaszok.  

Ne rontson hazuggá kényszer, 

magam akarok dönteni. 

Add Uram, hogy felelni tudjak, 

s ne alázva megfelelni.

Zelenka Brigitta: Imádság-féle

Uram, szabad kezed van 

azt tenni, amit jónak látsz, 

és legyen, meg az akaratod, 

ha magad is úgy akarod, 

de szabadíts meg a gonosztól, 

mert már az álmok is csak 

piszkos fényekre tapadnak… 

Őrizz meg minket magadnak.  

Uram, én tudom, hogy te tudod, 

amit már én is kezdek sejteni, 

hogy nagy romlás van készülőbe, 

nem ülhetsz úgy, csak hátradőlve, 

míg kialszanak a lármafák, 

s gondjaink egyre élesednek, 

már bőrt hasít a fagyok kése… 

Add, hogy felfelé nézzünk végre.  

Jöjjön el az országod, Uram, 

legfőképpen a földön, itt, 

mert nagyon eldurvult ez a játék, 

tébolyt dobol az ártó szándék, 

s angyal-álarcon rozsdafolt. 

Bocsásd meg a vétkeinket, 

de add vissza a források fényét, 

csikorgó fogak békéjét, 

s a szó igazát, Uram.

Tamás Timea: Mottó nélkül

az őrület az 

amikor a vakondot szorítani 

kezdi a föld 

és menne haza 

amikor levegő után kapkod 

amikor már utálja a föld szagát 

az az őrület 

amikor fényt akar 

amikor kiszáradt bőrrel szeretne 

feküdni az avaron 

sárga levelek alatt 

az az őrület

Trausch Liza: A madarak is tudják

" Még az eszterág is tudja a maga rendelt idejét... 

és a gerlice, a fecske és a daru is megtartják..." 

Jeremiás 8,7  

          Istennek van számomra előre elrendelt futópályája, ahova úgy mehetek, mint aki valóban harcra rohan. Isten a világmindenséget akarata szerint kormányozza, és minden enged néki. A madarak is tudják, mikor kell elmenniük és visszajönniük. A bűneset az embert szakította el elsősorban Istentől. A madarak ismerik az isteni teremtés rendjét. Az ember az, aki kilépett az örök rendből, és aki a rendetlenséget csinálja. Ne légy ostobább, mint a gólyák, gerlicék, fecskék, akik tudják, hogy mikor mit kell tenniük. Jézus azért jött, hogy összekapcsoljon az Atyával. Ha már megbocsátotta bűneidet, akkor vágd magad haptákba, és jelentkezz a nagy Vezérnél, mint egy kicsi katona: " Itt vagyok, Uram, megváltott életem parancsra vár" mondja egyik lelki énekünk. A Károli-fordítás így mondja: "Még az eszterág is tudja a maga idejét az égben…" Egy másik fordítás azt mondja: "az ég alatt". Mind a kettő igaz. Emlékeztek a Miatyánknak arra a mondatára: "Legyen meg a Te akaratod, mint a mennyben, úgy a földön is"? Az égben és az ég alatt ugyanaz Isten akarata. Angyalseregek várnak feszülten arra, hogy mit parancsol Isten. Vajon ott vagy-e mellettük az ég alatt? Ők az égben, mi az ég alatt szeretnénk cselekedni Isten akaratát. Mondod-e, Uram, itt vagyok, és én, aki az ég alatt élek, tudni szeretném, mi az akaratod? Ha a helyeden vagy, benne vagy az örök rendben, mint egy pici alkatrész. Itt kell végezned, ami a dolgod, itt kell hallanod parancsát. Ez a boldogság, és ezért érdemes élni. 

Forrás: részlet Trausch Liza "... beszéded megelevenít ..." - Áhítatok minden napra című könyvéből.

Túrmezei Erzsébet: Példázat a magvetőről

Kimegy a magvető, 

Hinti szét a magot; 

Aranyló magocskák, 

Jó földbe hulljatok!  

Ne útfél fogadjon, 

hol a láb eltapos, 

károgó madarak 

éhesen lesnek ott.  

Ne kemény köves föld, 

szomjazó kis gyökér 

bárhova indul ott, 

mindenütt követ ér.  

Tövises földbe se 

jussatok, hulljatok, 

Hol a gyom rabol el 

levegőt és napot.  

Égi mag, Ige-mag 

hova hull, hova jut? 

Annyi szív csupa gyom, 

vagy kemény, mint az út.  

Új szívet kérek én 

Tőled, ó, Istenem, 

Te segíts, hogy e szív 

puha, jó föld legyen!

Weöres Sándor: Lied

Várlak a déli sugárban 

Várlak az éji sötétben 

Várlak a télben, a nyárban 

Várlak a földön, az égen  

Szél remeg át a határon 

Fényei fogynak a nyárnak 

O, te örömteli álom 

Holtomig én idevárlak

Jónás Tamás: Kóborolnod

Megbízom benned, de most dolgom akadt. 

Megértettem a régen mondottakat. 

Több lettem s kevesebb ebben avagy abban. 

Igazságom elmúlt. Újabb, igazabb van.  

Te sem lehetsz másként: más vagy te is mára. 

Nem a te világod, a Teremtő világa 

ez a világ itt most. Be kell kóborolnod. 

Bízz bennem, és hagyj el. Neked is van dolgod.

Sztrilich Ágnes: szentgyónás

nem tudtam, 

hogy ennyire 

kemény voltam – 

de ahogy 

meghajoltam 

Jóságod 

forrást 

fakasztott 

elfojtott 

bánatomból –