…és tudom
majd mind
belehullunk végül egy fényekkel átszőtt új időbe.
És nincsen tovább –, ez már egy másik dimenzió.
A szűrő,
akár egy
kifeszített
háló, és
rajta, mint
törés
a kereszt
a rés:
az Ajtó
2026. március 28., szombat
Fodor-Csipes Anikó: Mit nyersz, ha visszaszólsz?
„ Ne felelj az ostobának a bolondságához illően,
mert magad is hasonló leszel hozzá!”
(Péld 26:4)
Ez az ige különösen élesen szól hozzánk a mai világban. Olyan korban élünk, amikor a világháló szinte szünet nélkül ontja magából a véleményeket, indulatokat, gúnyt és bántást. Sokszor nem az igazság számít, hanem az, ki tud hangosabb lenni, ki tud nagyobbat sebezni a másikon. Szavak röpködnek következmények nélkül – vagy legalábbis így tűnik.
És milyen könnyű belecsúszni ebbe… Visszaszólni. Megvédeni magunkat indulattal. „ Helyretenni” a másikat ugyanazzal az eszközzel, amivel minket bántottak.
Isten igéje azonban megállít. Nem azt mondja, hogy mindent némán tűrjünk el. Nem azt, hogy ne lenne helye az igazságnak vagy a bátor kiállásnak. Hanem azt mondja: vigyázz, hogyan válaszolsz. Mert miközben vitát nyernél, önmagadat veszítheted el. Miközben igazad van, lealacsonyodhatsz arra a szintre, ahová soha nem akartál tartozni.
És nem, nem azt kéri Isten, hogy mosolyogjunk, miközben sebeket kapunk. De a hit megélése sokszor abban mutatkozik meg, hogy nem válunk olyanná, mint akik bántanak, még akkor sem, ha belül elfáradunk.
Ha ilyen helyzetben vagy, gondolj erre:
Az, hogy most nehéz pozitívnak maradni, nem kudarc.
Az erődet mutatja, hogy nem keményedsz meg.
A kitartásod jele, hogy nem kezdesz visszasebezni.
Az pedig a hited sötétséget is beragyogó fénye, amikor még mindig keresed a csendet, az Igét, az imádságot.
A csend olykor nem gyávaság, hanem erő. Az elhallgatott válasz nem vereség, hanem méltóság. A nem kimondott szó sokszor tanúságtétel: arról, hogy mi máshová tartozunk.
Krisztus követőiként nem a hangosabb szó a fegyverünk, hanem a tiszta szív. Nem az indulat, hanem a bölcsesség. Nem az, hogy mindenre reagáljunk, hanem hogy megkülönböztessük: mire érdemes válaszolni, és mire nem.
Isten ma is erre hív: maradj önmagad, maradj az Övé, akkor is, amikor a világ lehúzna.
Forrás: Napi Ige és gondolat
2026. március 27., péntek
Bella István: Párbeszéd
Verset írok:
igazolom, hogy élek.
Bevallom, hogy vagyok,
és egyszer: – voltam.
De élek: beszélek.
Ha nem szólhatok,
mindig meghalok.
A nap gondolata
" Mennyivel jobb lenne úgy tekintenünk a szenvedéssel teli időszakokra, hogy azokat az Atya kezéből vesszük el, ahogyan Jézus. Ha ezt tesszük, sohasem fogunk ember kezébe esni, hanem mindig a Mennyei Atya kezében maradunk!"
Magyarné Balogh Erzsébet
Eörsi István: Katicabogaramról
csupán hat pöttye van,
reggeli rózsalevélen
napozik gondtalan.
Arra jár néhány társa,
hétpöttyös katicák,
ugratják, majd gyalázzák
egy délelőttön át.
“Csúnya vagy!” – mondják –, “Kripli!” –
“Elfajzott!” – “Idegen!”
Ő meg örül a napnak,
s hogy olyan, amilyen.
Hajdú Szabolcs Koppány: Ha megdobnak kővel...!
Összecsúsznak a dimenziók. A közel és a távol játékából egy ügyes fotós roppant szórakoztató képeket tud készíteni. Eleinte ilyen dimenzió-tévesztéses mondatok voltak számomra Krisztus tanításai is. „Ha megdobnak kővel, dobj vissza kenyérrel!” „Ha arcul ütnek, tartsd oda a másik arcodat is”! „Ha kényszerít a római katona, hogy cipeld helyette a nehéz felszerelését, egy mérföldön keresztül, akkor te cipeld két mérföldig”? Ehhez azt gondoltam, olyan hatalmasnak kellene lenni, amilyen soha nem leszek. Aki erre képes, az már a napot is az ujjai közé fogja.
De én nem vagyok ilyen hatalmas! Ez teljesen más dimenzió, mondtam magamnak, sőt itt erősen összemosódott a normalitás a naivitással. Itt az életrevalóság kellene, hogy előtérben legyen, helyette a lúzerség tűnik óriásinak. Vajon mire megyek ezekkel a jézusi szavakkal, amikor éppen tényleg megütnek és fizikailag, akár lelkileg okoznak sebet? Valóban tartsam oda a másik arcomat is? Nincs itt valami összekavarodás? Mi legyen, ha olyanra kényszerítenek, amit nem akarok? Menjek bele kétszeresen? Mi van, ha sértéseket vágnak a fejemhez, mintha kövek lennének? Nekem meg kenyérrel, tehát szép szavakkal kellene visszaválaszolnom, visszavágnom?
Aztán megértettem, hogy Jézusnak mindegyik ilyen, akár túlzó képeket is használó tanításával, az volt a szándéka, hogy megértsem az erőszaknak, a bántásoknak csak akkor lesz vége, ha rajtam megszakadnak ezek a pokoli ördögi körök. Ha a pofon elakad nálam és nem nyer viszonzást. Ha a sértő szavak köveire, nem ugyanilyen szavakkal válaszolok. Azért nem tudnak betörni, mert szabad vagyok megtenni, amit a szívem diktál! Akkor az élet jó oldalán vagyok, és tényleg úgy tűnik, mintha óriás lennék. Pedig csak egy ember vagyok, akiben Isten ereje munkálkodik!
A napot az ujjaim közé fogni, a pisai ferde tornyot egyenesre tolni nem fogom tudni! De a harag, a bosszú, a „majd én megmutatom kivel szórakozzon” ördögi körét, meg tudom szakítani anélkül, hogy óriássá kellene válnom, mert ő óriási erőt ad nekem!
Forrás: hirado.hu
2026. március 26., csütörtök
Hervay Gizella: A mozdulat csak úgy szép
úgy teljes,
ha egyszerre nyúlik ki a kéz,
a vágy s a gondolat.
Arcotok mögött az alakító
erőket kutatom,
így alakítom arcomat.
Amíg a teremtő munka csak sejtelem,
visszavágyik a lélek
a naprobbanás, kő-lét,
állatösztön korokba,
de egyszer csak megérzi erejét a kar,
s önfeledten ível
tudatos teremtő-mozdulatba.
Reményik Sándor: Utolsó munkás
A nap leszáll, és szőlőhegyed ormát
Aranyozza az alkony, Istenem.
Munkásaidat látom fenn mozogni,
Apró bogárkák, serény hangya-népek,
Ki kapál, ki vesszőt metsz, ki szüretel.
Munkálkodjatok, míg nappal vagyon:
Mondtad s elküldted mindannyiokat.
Mentek. Ki hajnalban, ki délelőtt, ki délben.
Verejtékük hullt zord szőlőhegyedre,
És felszállt áldozati páraként
S virágillat lett: édes öntudat
És boldog, tiszta lelkiismeret.
Hogy sürögnek ott fenn a húnyó napban,
Aranyként csillan szürke hangya-testük,
Már készülődnek lassanként haza, -
Egy óra még, és itt van a sötét.
Sötét, sötét: hogy száll a szörnyű szó,
Éjszaka: hogy suhognak szárnyaid,
Mily félelmes vagy, mily irtózatos,
Még annak is, ki dolgozott napestig,
Hát még annak, kit elhagyott a hajnal,
És elhagyott a délelőtt s a dél
S kit a hanyatló nap is így talál:
Hivalkodva és haszontalanul.
Álltam valami messze piacon,
És tarka rongyként ráztam lelkemet,
Így tűnt a hajnal, így futott a dél,
És így jött rám a késő alkonyat.
Utolsó munkás és utolsó óra -
Most itt állok a szőlőhegy tövén,
Napszámodba szegődnék, Istenem.
Egy óra még, és itt van a sötét.
Ezt az utolsó órát add nekem.
Sik Sándor: Jó nekem, Uram
Jó nekem, Uram, havas, téli tájon,
Jó nekem, hogy a szívem vérig fájjon,
Jó énnekem vadon-egyedül lennem,
Jó, hogy a lélek búgva nyögjön bennem.
Jó nekem, hogy kezed kitapogatta,
Hol roskad a szív legjobban alatta,
Hol a legfájóbb, legjobban hol reszket.
S odacsókoltad lángoló kereszted.
Jó nekem, hogy a kezed rám nyújtottad,
Megragadtál, szegény ügyefogyottat,
És egy rántásra, minden gyökerestül
Kiszakítottál én drága földembül.
Jaj, hogy ropogott a szegény gyökérzet!
Minden kis ér vörös patakban vérzett.
A tépett test, hogy remegett kezedben,
Sok hosszú éjen zokogott imetten.
De Te, Uram, a jajra nem hallgattál,
Kitépve, csonkán addig rázogattál,
Amíg lepergett száramról remegve
A legutolsó kis homokszemecske.
És most, Uram, most itt fekszem kezedben,
Tépetten, árván, fájón, megepedten,
Alázatosan hajlott homlokommal,
Egyesegyedül teveled, Urammal.
De jó nekem a Te kezedbe esnem,
Soha ne engedj más helyet keresnem.
Most, most, Uram, most nincsen másom, látod:
Jöjj, melengesd föl halvány kis virágod!
Fodor-Csipes Anikó: Békesség Istentől!
„ Ha lehetséges, amennyire tőletek telik, éljetek minden emberrel békességben.”
(Róma 12,18)
Minden bizonnyal nem vagyok egyedül azzal a megtapasztalással, hogy az elmúlt néhány évben felerősödtek a negatív hangok. Szűkebb-tágabb környezetünkben egyaránt. Ha egy kicsit nyitott szemmel járunk a világhálón, azt látjuk, hogy egyre több mindenhol a kíméletlen kritika, a tapintat és együttérzés nélküli megjegyzés, az akár vadidegenekkel folytatott parttalan vita. Egyre természetesebb az, hogy emberek gondolkodás nélkül átgyalogolnak másokon, ha azt diktálja a saját érdekük. Mi értelme van ennek? Értelme nyilván nem sok. Ellenben a sátán vélhetően nagyon boldog, amikor ezt látja, hiszen az ő életeleme az összeveszejtés, a mindent szétdobálás, a viszálykodás. Mi pedig próbálunk evickélni a kis lelki békénkkel a sok békétlenség között.
Pál apostol a fenti Igében nagyon érdekes megvilágításba helyezi a békességet. Azt tanítja nekünk, hogy:
1. A békesség nem mindig kölcsönös, de mindig választható.
Pál realista. Tudja, hogy nem minden kapcsolat működik jól. De azt is tudja, hogy a mi válaszunk mégis lehet békés. A békesség keresése nem gyengeség – hanem bátor döntés. Annak vállalása, hogy nem engedjük, hogy a másik viselkedése meghatározza a mi lelkünk békéjét.
2. A „békességkeresés” nem ugyanaz, mint a „megalkuvás”.
Nem kell mindent eltűrnünk. Nem kell elhallgatnunk az igazságot vagy mindig engednünk, hogy átgázoljanak rajtunk. A békesség nem passzivitás, hanem tudatos lemondás a bosszúról, a kicsinyes visszavágásról, a keserűség táplálásáról.
3. A békesség néha fájdalmas felismeréshez vezet: nem lehet mindenkivel békességben élni.
És ez sokszor nem a mi hibánk. De akkor is ott a kérdés: „Ami rajtam áll – megtettem?”
Ha igen, akkor Isten Lelke ott munkálkodott bennünk, még akkor is, ha nem lett viszonzás.
És ez adhat vigaszt: Isten Szentlelke békességet munkál bennünk, de nekünk is erre kell törekednünk, amennyire csak tőlünk telik!
Forrás: Mai Ige és gondolatok
2026. március 24., kedd
Zelk Zoltán: Ha kérdik egyszer
.jpg)
így álmodtam én őszömet,
nagy csend fényében elmerülni,
míg lassún hulló levelek
vállig, homlokig borítnának,
szépen halni megtanítnának –
az elmerengő képzelet
esztendeim kemény szálából
ily lágynak szőtte őszömet.
Szerettem volna ülni lócán
alkonyidőn, a ház előtt
hallgatni utak csobogását,
köszönteni az elmenőt,
így lettem volna gazda s vendég,
így mondtam volna szép jóestét
mindenkinek, mikor az ég
a sárguló napot leejti,
mint őszi ág a levelét.
Nem kertben, nem ház előtt lócán,
ülök a világ küszöbén,
s ha kérdik egyszer, mi járatban,
mit végeztem e földtekén,
ki oly ritkán s dünnyögve szóltam? –
de a szegénynek szava voltam,
ezért voltam, lehettem én
egyszerre alkony s pirkadó nap,
egyszerre bánat és remény.
Székely Magda: Zúzmara
tapad rá a fekete fára
másféle halmazállapotba
jegecesedik ki a pára
A burkolat majd fellazul
egy langyos fuvallat elég
de addig tövishez hasonló
kristályait növeli még
Bródy János: Mit tehetnék érted
*
Én nem születtem varázslónak, csodát tenni nem tudok, És azt hiszem, már észrevetted, a jó tündér sem én vagyok.
De ha eltűnne az arcodról ez a sötét szomorúság,
Úgy érezném, vannak még csodák.
Mit tehetnék érted, hogy elűzzem a bánatod,
Hogy lelked mélyén megtörjem a gonosz varázslatot?
Mit tehetnék érted, hogy a szívedben öröm legyen?
Mit tehetnék, áruld el nekem.
Nincsen varázspálcám, mellyel bármit eltüntethetek
És annyi minden van jelen, mit megszüntetni nem lehet
De ha eltűnne az arcodról ez a sötét szomorúság,
Úgy érezném, vannak még csodák.
Mit tehetnék érted, hogy elűzzem a bánatod,
Hogy lelked mélyén megtörjem a gonosz varázslatot?
Mit tehetnék érted, hogy a szívedben öröm legyen?
Mit tehetnék, áruld el nekem.
Nincsen hétmérföldes csizmám, nincsen varázsköpenyem
Hogy holnapra már máshol leszünk, sajnos, nem ígérhetem.
De ha eltűnne az arcodról ez a sötét szomorúság,
Úgy érezném, vannak még csodák.
Mit tehetnék érted, hogy elűzzem a bánatod,
Hogy lelked mélyén megtörjem a gonosz varázslatot?
Mit tehetnék érted, hogy a szívedben öröm legyen?
Mit tehetnék, áruld el nekem.
Mit tehetnék, áruld el nekem.
Hát mit tehetnék, áruld el nekem.
László Noémi: A könnyűség
Nem vagyok kész? vagy összedőltem?
A szeretet s a gyűlölet,
melynek száz keze épitett,
alszik vagy meg is halt köröttem.
Ki javítja meg, ami gyenge?
Talán nincs is rajtam födél,
hisz túlsok az eső s a tél
nagyon is bejár életembe.
Sötétben nézem magamat:
valami mindig törik-omlik.
Tégla? üres disz? - nem tudom,
de tanulságnak megmarad,
hogy az épülő ház s a rom
egymáshoz mennyire hasonlit.
Dsida Jenő: Gyöngék imája
bogárra, hegyre, völgyre,
virágra, fűre, szétmálló göröngyre, -
Te tudod jól, hogy nem vagyok gonosz
csak nagyon-nagyon gyönge.
Mert pókháló és köd a szív,
selyemszőttes az álom,
pehelykönnyű és szinte-szinte semmi
s én erőtlen kezem
még azt sem tudja Hozzádig emelni.
De azért vágyaim ne dobáld a sárba,
ami az Óceánnak
legdrágább, legkönnyesebb gyöngye!
Hiszen tudod, hogy nem vagyok gonosz,
csak gyönge, nagyon gyönge.
Feliratkozás:
Megjegyzések (Atom)