Fecske Csaba: Én+én

vihettem volna 

talán többre is de az 

már nem én volnék 

Haász János: Jó modor

Anya szerint nagyon fontos a jó modor. 

Ami nem egy Honda vagy Kawasaki, 

hanem hogy szépen viselkedünk. 

Ne lökdösődjek a sorban. 

Ne szedjek először a tálból. 

Engedjem előre a lányokat. 

Ne egyem meg az utolsó csokit. 

Ne menjek előre, mikor buszra szállunk. 

Segítsek az időseknek. 

Ne hangoskodjak. 

Anyának mindig igaza van, 

biztosan most is. 

Kár, hogy más gyerekeknek nem 

mondhatja el a jó modort, 

és ők lökdösődnek 

és kiveszik 

és nem engedik 

és megeszik 

és előre mennek 

és nem segítenek 

és hangoskodnak. 

Pont mintha felnőttek lennének.

Haász János: Kilátó

Amikor még otthon laktunk, 

és nem itthon, 

sokszor elmentünk a kilátóba. 

Itthon is kellene keresni egyet. 

Mert anya szerint az egész olyan 

kilátástalan.

Haász János: Igazán félelmetes

A bátyám folyton ijesztget. 

Hogy az ágyam alatt láthatatlan mumus él, 

és egy éjjel elvisz a zsákjában. 

A padlásról óriási pók 

mászik nyolc szőrös lábával a számba. 

A szekrényemben kínhalált halt szellem vár, 

hogy bosszút álljon. 

A parkettám pedig azért recseg, mert alatta 

lidérceket kergetnek boszorkányok. 

De anya szerint az igazi rémek emberek. 

Nem az ágy alatt laknak, hanem a szomszédban. 

Nincs varázserejük, csak sötét lelkük, tele gonoszsággal, 

se hatalmas foguk, csak szájuk, az viszont 

nagyobb sebet ejt, mint bármekkora agyar. 

És nem is láthatatlanok, csak elrejtik valódi önmagukat. 

Ahogy anya beszél az ő szörnyeiről, na, az igazán félelmetes.

Vitkovics Mihály: A megtérő latorra

Jézussal függő lator egy-két szón örök éltet 

Nyert; mért; - nagy hittel mondta ki a keveset.  

Szabolcsi Erzsébet: Hajnalodó

Csontosujjú ágak között 

lebeg a tűnődő idő. 

Tegnapok árnyékában kuporog 

a szárnyaszegett lélek. 

Álmok születnek, kapaszkodnak, halnak, 

hullnak tejfehér semmibe. 

Daltalan éjek nesze rebben, 

holnapok csillámló szemcséi 

harmatoznak dermedt bóbitákra, 

s gyöngyhálót terít a szunnyadó rétre 

a bizakodó hajnal.

Petőfi Sándor: Fa leszek, ha...

Fa leszek, ha fának vagy virága. 

Ha harmat vagy: én virág leszek. 

Harmat leszek, ha te napsugár vagy... 

Csak, hogy lényink egyesüljenek.  

Ha, leányka, te vagy a mennyország: 

Akkor én csillaggá változom. 

Ha, leányka, te vagy a pokol: (hogy 

Egyesüljünk) én elkárhozom.  

Szalkszentmárton, 1845. augusztus 20. - 

                              szeptember 8. között    

Parancs János: Olyan egyszerű

Olyan egyszerű és mégis hihetetlen, 

hogy elvitorlázol és vonulsz 

a hallgatag sziklák között, 

suhanva az erdőn át bizakodva, 

köszöntenek a párák, a lombok, 

a páfrányok lebegve, 

a füvek földre hajolva, 

amint a puha homályból 

kiválik karcsú alakod, 

és elúszik ringva csöndesen 

a lomhán áramló vizen, 

valami belső ragyogás, 

rendíthetetlen nyugalom 

fénykoszorúja homlokodon, 

nem is értem, honnan ered 

ez az ünnepélyes furulyaszó, 

honnan ez a permetező tűz, 

bódító virágillat, ez a 

váratlan, ujjongó öröm, 

mindehhez nékem mi közöm? 

és mégis, tagadhatatlan, 

erre vágytam én is, öntudatlan 

álmaimban, hánykolódva, 

hogy csapzott testünkből, 

az elkerülhetetlen pusztulásból 

valami, és te elindultál bátran, 

mint aki túlvilági szózat 

csalogató hangját követi, 

álmodozva és tántorogva, 

imbolyogsz tovább figyelve 

apró moccanásra, az éjben 

fölhangzó, tétova zokogásra, 

és a halált újabb megfutamodásra 

kényszerítik a te elnehezülő lépteid.

Leleszi Balázs Károly: Az élet: szeretni és szeretve lenni

Az élet: szeretni s szeretve lenni. 

A lehetőség csak azoknak tárja fel magát, 

akik igazán vágyódnak rá. 

A csókban, az ölelésben hallják. 

Csak ők, kiket kifosztott már a világ, 

értik és megértik halk szavát. 

Mint húsuktól megfosztott gyümölcsmagok, 

belerohadnak a földbe, 

és tiszta szívvel kiejtik a megváltó szót: 

szeretlek.

Leleszi Balázs Károly: Megtalálom-e?

Megtalálom, megtalálom-e az utat az atyai házig? 

Ahogy ő is megtalálta a Szentírásban. 

Egyre sűrűbbek az árnyak. 

Veszedelem tör rám mindenhonnan. 

Megtalálom-e azt, akit az én lelkem szeret? 

Hiú emberi szóktól eljutok-e az Igék tisztaságáig? 

S meghallom-e még azt a szelíd-csendes belső hangot 

a világló szövétneklángig? Elérek-e életutamon 

még az éj leszállta előtt az atyai házig?  

B. Radó Lili: Ne mondd…

Ne mondd, hogy “úgy is jó!” Ne mondd… 

Ne mondd, hogy “mindegy!” Nem igaz! 

Napod ezer parancsot ont, 

s ha nem igyekszel, lemaradsz!  

“Úgy is” semmi sem sikerül! 

Ha minden “mindegy”, célt nem érsz – 

csak úgy, ha küzdesz emberül! 

Győzni az fog, ki tettre kész…  

De azt, hogy “úgy sem”, azt se mondd! 

Csatát veszt, aki csügged, és 

a tett helyett csak könnyet ont… 

Az “úgy sem” az a csüggedés!  

Hát sose légy reménytelen… 

Kövessünk el bár száz hibát, 

a győztes az lesz – higgy nekem! – 

kit jó szándék hajt s értelem, 

és helyrehozni nekilát.

Gülch Csaba: Parányi könnycsepp

            

              "Tedd meg, ami tőled telik! 

                És kérjed azt, amire gyönge vagy!" 

               (Szent Ágoston)  

Parányi könnycsepp, vagy talán eső. 

Álmainkra egy angyal vigyázz, 

a rettegést hessenti messze 

és szárnyával oldozza fel a gyászt.  

Majd befelé igyekszik minden szó, 

belülről tépi, bent kavarog, 

hiába világít a hajnal, 

kioltják, megölik a vad habok.  

Mert sír a tenger, szüntelen zokog, 

Kettétört ima az alkonyat. 

Eltévedt érintés a parton, 

hullámok hordozzák arcodat.  

Aztán megnyílik csendben a mennybolt, 

fejünkre hullnak a bölcs szavak. 

Most "tedd meg, ami tőled telik! 

És kérjed azt, amire gyönge vagy!"

Jatzkó Béla: Mágia

Mikor jöttél, én már senkit se vártam, 

asztalomon nem volt sem bor, sem abrosz, 

szobám kihűlt, pókháló nyúlt nyakamhoz, 

a ház üres volt, mégis kulcsra zártam;  

az ablakon buktál be, mint a napfény, 

az üveg megpendült, de nem törött el, 

befűtöttél meztelen köldököddel, 

fogad zománcával megterítettél;  

azóta úgy élek, mint egy királyfi, 

varázslatod valósággá fogadtam, 

kincseim köldöködben és fogadban, 

kastélyom van, mégsem kell kulcsra zárni; 

velem maradtál, – történjék akármi, 

gazdag vagyok s immár kifoszthatatlan.

Dsida Jenő Arany és kék szavakkal

Miképen boltíves, 

pókhálós vén terem 

zugában álmodó 

középkori barát, 

ki lemosdotta rég 

a földi vágy sarát 

s már félig fent lebeg 

a tiszta étheren, - 

ül roppant asztalánál, 

mely könyvekkel teli 

s a nagybetük közébe 

kis képecskéket ékel, 

Madonnát fest örökké 

arannyal s égi kékkel, 

mígnem szelid mosollyal 

lelkét kileheli:  

úgy szeretnélek én is 

lámpásom esteli, 

halavány fénye mellett 

megörökítni, drága 

arany és kék szavakkal 

csak Téged festeni, 

míg ujjam el nem szárad, 

mint romló fának ága 

s le nem lankad fejem 

a béke isteni 

ölébe, én Szerelmem, 

világ legszebb Virága.

A nap gondolata

„ A hit nem a sötétség megszűnése, 

hanem Isten jelenléte a sötétségben.” 

C.S. Lewis