Bella István: Hát itt vagyok

Hát itt vagyok, itt vagyok újra,   

           félmeztelen. 

Jeges novemberi szél fújja,   

           szítja szívem. 

Nem tudok mást, pusztulok, bomlok,   

           már szaga van 

gondolataimnak, mit mondok   

           hajléktalan. 

Beérném én már, kitaszítva,   

           akárkivel. 

Bordáiba, meleg barlangba   

           búna szívem. 

Jó volna, amíg tart a tél,   

           medvék, vadak 

módján kitelelni az éj   

szíve alatt. 

Jó volna, amíg künn a föld   

           zúg, hánytorog, 

hinni, a világ anyaöl.   

           S még nem vagyok.

Nagy István Attila: Még nem

még nem futottam végig a marathoni távot 

nem öleltem magamhoz a dáliákat 

arcomat sem festettem még lángvörösre 

a bohócok fehér maszkját sem viseltem 

nem feküdtem hanyatt a domboldalon 

amikor a magvak ernyője alá fúj a szél 

s nem zuhannak hanem szállnak fényesedve 

madárröpték huzatos nyomában 

kaméleoningeimet nem találom 

elszakadoztak elszóródtak az időben 

nem sirattam el halott szegfűimet 

a napjaimon átfúródott kardvirágokat 

arcom nem ázott még az esőben 

nem keveredtem el a könnyeimmel 

zokogtam pedig rázkódott a vállam 

nem a fájdalom művelte a csodákat 

hanem az önsajnálat groteszk gőgje 

nem szóltam a beomlott szemű kutak bánatáról 

kétszer született akácerdőm se szólít 

nem kóboroltam a gyerekkor tölgyesében 

ahol óriási hálókat fonnak az unatkozó pókok 

a bőregerek surrogását elfeledtem 

a diófánkon kétszer is megszólalt a kuvik 

anyánk szoknyájának a ráncaiba bújtunk

izzadtunk az ősi félelemtől 

a kuvik azóta védett madár 

százféle nótát énekelget 

ujjaink hegyére telepszik 

remegő vállainkra ül 

behunyt szemmel a fülünkbe dúdol 

megtanultuk jól a verset 

az éjszakánként szólót 

az álmainkat bélelőt 

nem akarok még meghalni 

félelem eressz el   

Földeáki-Horváth Anna: Elvarázsolt szavaink

    

         Nem értem a szavatokat. Látom, hogy a szátok mozog, de nem hallom mi az, amit nekem mondani akartok és én sem tudom hozzátok eljuttatni, amit közölni szeretnék. Lehet, hogy a halak a maguk tátogásával jobban értik egymást, mint mi emberek itt a földön. Mi látszatra válaszolunk, és azt hisszük, megértettük, amit a másik ember eltátogott, ám ez csupán halak beszéde marad mindaddig, míg meg nem fejtjük, mi van a szavak mögött. Amíg ezt nem oldjuk fel, hiányzik a kulcs az emberi kapcsolatok fejlődéshez. Ha indulataink, érzelmeink általunk sem észrevehetően mindent a mi nyelvünkre fordítanak le, akkor nem a világot és benne a másik embert ismerjük meg, csak annak saját tükrünkben visszaköszönő képét. 

        Az éterben ott kering a kimondott és meg nem hallott szavak, mondatok sokasága, a születésük előtt meghalt gondolatok, önmagukba fúródott, beteljesületlen jelenek, visszafelé kígyózó életek. A boldog, megélt pillanatok, a megértett szavak pedig csak várnak, várnak a káosz erdejében kicsiny, elkerített, tiszta, gyönyörű mező közepén, és remélik, hogy egyszer valaki felkiált, széthasítja a káoszt és rájuk talál, kiszabadítja őket. Ők mindig itt éltek közöttünk, felfelé törnének, de a varázslat szálai lekötik őket. A bűbáj akkor törik meg, ha egy ártatlan gyermek, akit még nem igézett meg a gonosz varázsló és az elvárások, észreveszi és jól érthetően kimondja: „Nincsenek saját hangjaink, ezt a filmet szinkronizálták. Érts meg engem, hozzád szólok!” Tudod, milyen csodák történnének? Sorra felébresztenénk egymást évezredes álmunkból. A Nagy Machinátor mindent megtesz annak érdekében, hogy ne értsük meg a kimondott szót, hisz aki megérti, az már maga is valódi gondolatokat akar továbbadni, s akkor futótűzként terjedne a hír, egyre többen ébrednének rá, hallanák meg: a király meztelen!

Őri István: Hála

Minden, mit tudok, 

nem az én érdemem 

kitártam magam, 

s eljött hozzám Istenem, 

hogy megnyissa szemem a világra,

hogy figyeljek minden kőre, 

figyeljek minden ágra, 

hogy megnyissa szívem 

mindenkit szeretni 

emberek szükségét 

mindig észre venni 

hogy megnyissa lelkem 

a boldog Mennyországra... 

Mindezért, Uram, hála Neked, hála!

Sajgó Szabolcs: újévi fohász

szeresd Uram az új évben azokat,  

akiket nem tudok szeretni…  

hangzik a fohász    

kelleti magát hamisság istenke  

az Örökkévaló színe előtt    

a baj nem azzal van  

aki a szeretet maga  

merő tudatlanság biztatni őt  

a szeretetre  

hanem azzal aki nem tud  

nem akar szeretni  

sebeket osztogat halált  

s hazug címkével ezt  

még titkolja is    

Uram te saját véreddel gyógyítod  

akiket nem szeretve  

én sebzek én ölök  

gyógyíts ki engem a gyilkos ragályból  

hogy ne hullákat szállítsak neked  

és sebesülteket  

hanem megtérve szeressek  

veled benned általad  

feltétel nélkül  

e szép új esztendőben

Hajdú Szabolcs Koppány: „ Ha Isten velünk, ki lehet ellenünk!”

         

Lelki percek

*

Ha Isten velünk, kicsoda ellenünk

*

Forrás hirado.hu

Makay Ida: Más időben

Azóta ott vagy. Más időben, 

ahol más csillagrend szerint 

merülnek el a percek, évek, 

ott, ahol más eget feszít 

föléd az ismeretlen Isten, 

ahol a fiává fogad 

ahová vágyunk mind, az ország, 

S megméretlen tereid fölött 

Atlantisz-éj a boltozat.

Kassák Lajos: Emlékek nélkül

Elfelejtettem az utat amin idáig értem. 

Mint a maszületett lépkedek 

gondtalan és minden teher nélkül. 

Nem is tudom ember vagyok-e vagy 

csak egy falevél 

amit a vihar tépett le anyjáról 

s nem törődöm vele víz-e a vérem 

amibe majdnem belefulladok 

vagy tűz-e a vérem 

ami egy szűzi test közelében 

izzik örökké. 

Sosem volt ilyen hajnalom, 

Felettem kék ég 

tavaszi szél cirógatja arcom. 

A város még alszik 

az utcákon egy lélek árnya se imbolyog. 

Úgy sejtem 

távol kerültem már otthonomtól 

s milyen jó 

senkit nem szolgálni 

senki felett nem uralkodni.

Fodor Ákos

Ha síremléknél 

szebbre, tartósabbra vágysz: 

vers légy - ne költő.

Fodor Ákos: MINI-LITÁNIA

Az élő lény mind leendő halott. 

Élni nem teljes lét, csak állapot, 

melynek céljáról tudsz? én nem tudok. 

– Ne irigyelj embert, növényt, se állatot, 

de tiszteld, mert született, mert él, mert halni fog.

Ágai Ágnes: Élősirató

Olyan megőrizhetetlen 

egy mosoly, egy csók, egy simogatás, 

egy virágillat a nyári kertből, 

egy fellobanásnyi mindörökre.

Beney Zsuzsa: Haiku

A ködben eltűnik a kert, az ég. 

Pedig ott vannak. 

Ilyen lesz a másik világ is?

Utassy József: Szavam

Szavam csillagfegyelmű ének,  

engem a szabadság igazgat,  

így vagyok én a legszegényebb,  

gazdagnak is így vagyok gazdag.     

Repűlőre, hajóra szállnék,  

bejárni birtokom, a Földet,  

tudom, hogy zöld a fű, a táj szép,  

de van vidék, ahol a fű zöldebb.     

Engem a szabadság igazgat,  

szavam csillagfegyelmű ének,  

gazdagnak is így vagyok gazdag,  

s így vagyok én a legszegényebb.

Szabó Lőrinc: A légy

Az ablaknál volt Lóci, nézte, 

hogy mászkál egy légy föl s alá; 

szerette volna agyonütni, 

de a lelke nem vitte rá.  

Én olvastam, Lóci feszengett, 

a légy dúdolta énekét. 

– Mondd, apu, – szólt a gyerek végre, – 

nem zavar téged ez a légy?  

– Nem engem, – mondtam. Lóci elment 

s egy ceruzával visszajött 

és sóváran nézett a légyre, 

mely az üvegen zümmögött.  

Sóváran és dühösen nézte, 

mint vesztett zsákmányt a vadász: 

szörnyen bántotta, hogy felébredt 

szívében a sajnálkozás.  

És szólt: – Itt nem lehet olvasni! – 

– Megdögölesszem? – szólt megint. 

– Dögöleszd meg! – mondtam keményen, 

s néztem, a gyerek hogy legyint  

egyet-kettőt a ceruzával – – 

És már nem zümmögött a légy, 

és Lóci élvezte a hőstett 

s a bűntelenség örömét.  

Zágorec-Csuka Judit: Egyedül voltál

            A Kis herceg tiszteletére   

Egyedül voltál a csillagok közt, 

kertész voltál az én kertemben, 

barátot kerestél, s megtaláltál 

engemet.  

Szeretted, hogy a Nap lemegy, 

ahogy lehunyják szemüket a 

csillagok.  

Kertembe rózsát ültettél, 

hiába van most a sok virág, 

ha a Nap lement, s te elmentél

mert vártak rád a Tejút 

csillagai.