Nagy István Attila: Téged hívlak

Ha arra várok, hogy elindulj,   

s megtaláljon a tavasz üzenete,  

nem álldogálhatok gyáván  

a folyó partján én sem,  

s nem nézhetem, hol kisebb,  

hol veszélytelenebb a víz.  

Nem vágyom a túlsó partra.  

Téged hívlak minden pillanatban,  

s csendesen, de bízva remélem,  

egyszer megérkezel hozzám.

Kárász Izabella: Vajon imádkozol-e értem?

Vajon imádkozol-e értem, 

Mikor leszáll a csendes alkony, 

S a kis szobádban egyedül vagy, 

Hogy senki már ne zavarjon. 

Én úgy szeretném, hogyha akkor 

Áldást kérnél rám egy imában, 

Mert én hiszek az alázatos, 

Buzgó, őszinte szent imákban. 

Amit másokért mond a lelkünk, 

Amit más lelke visszaérez. 

Én szeretném, ha imádkoznál 

Úgy este későn, ha sötét lesz. 

És fönt az Isten trónusánál 

Ahol majd mindketten megállunk 

Egy csodálatos, tiszta percben 

találkozna az imádságunk.

Trausch Liza: Nem sikerül semmi

“ És ő bement az egyik hajóba, amely a Simoné volt... 

és mikor leült, a hajóból tanította a sokaságot.” 

Lukács 5,3 

       Isten beszél hozzánk itt is, most is. Amikor beszédén keresztül megszólít, az mindig az ő szeretetét jelzi. Ha téged megszólít, megoldódik az életed. Jézus két hajót látott állni a vízen. Halászembereké volt. Nincs is más ezen a földön, csak halászember. Mindnyájan a boldogságot szeretnénk kifogni. Úgy van, ahogyan Péter mondja az 5. versben: “Mester, jóllehet az egész éjszaka fáradtunk, mégsem fogtunk semmit.” Egy ember kimondja, hogy az élete sikertelen. Talán te is belefáradtál már abba, hogy eddig semmi nem sikerült. Minden reggel nagy reménységgel indulunk el a hálókkal. Óriási fogásról álmodozunk. Fáradt emberek vagyunk. Nem a kor számít. A reménytelen, kilátástalan erőlködés a fárasztó. Talán azt mondod, hogy azért csak fogtál valamit - de boldogságot? Azt nem! Nézz most bele a hálódba! Mi az, ami sikerült vagy nem sikerült? Mindenki szeretne kifogni egy olyan társat, akivel megértik egymást. Hány szülő mondja, amikor gyermeke rossz társaságba keveredik, hogy nem ilyennek akartuk nevelni. Talán szeretted volna, ha a munkahelyen megbecsülnek. Állj meg egy kicsit az életed partján, nézd meg, nem ez-e a te képed? Voltak ott olyan halászok is, akik nem Jézust hallgatni jöttek, csak hálóikat mosni. Annyira megszoktuk, hogy mossuk magunkat. Milyen most a hálód? Nincs-e nagyon beszennyezve? Hazugságaid, csalásaid boldogtalanná tesznek. Jézus is szeretné megmosni az életedet. “Jézus Krisztusnak... vére megtisztít minden bűntől” (1Jn 1,7).  

Forrás: részlet Trausch Liza "... beszéded megelevenít ..." – Áhítatok minden napra című könyvéből. 

Békési Gyula: Későn jött szerelem

Most már mindenben csak te vagy; 

a tárgyak egyre szebbek. 

Kezemben a hideg vasak 

is egyre melegebbek.  

S hogy dong a nyár, mint vak darázs 

elcsöppent őszi muston: 

Veled telik meg a világ, 

ez az óriás otthon.  

Halántékommal hallgatom, 

hogy lüktetsz a világgal. 

Fejem szürkülő rossz malom: 

telve van jó búzáddal...  

Homályt kapkod a lomb a fán, 

a levelek ketyegnek, 

s borzong az őszi óceán. - 

Ó, jaj szegény szívemnek!

Vas István: Titok

Mi annyian vagyunk csak összesen, 

amennyi ember Londonban lakik. 

Miért, hogy ezt el nem felejthetem, 

míg hallgatom a város hangjait? 

Nagy város, nagy nép. Itt az idegen 

öt világrésznek érzi kapcsait. 

Vendégük vagyok. Jól bánnak velem. 

Mint gyógyfürdőben, úgy nyújtóztam itt. 

De mit tudhatnak rólam? S mit tehetnek? 

Ha nem is angolok, de angyalok 

lennének, mit jelent rokontalan 

nyelvünk, szívünk nekik? Itt életemnek 

egyetlen titka és értelme van: 

az, hogy magyar vagyok.  

1959

Jobbágy Károly: Sebzetten

Kellene végre, aki hisz, 

magában is és bennem is, 

ki álmaimat ismeri, 

de megvédeni is meri, 

ki nem úgy csodál, mint a vak, 

de mellém áll, ha bántanak, 

ki nem a tömeggel szapul, 

testével inkább rám borul, 

s vallja a bírálók előtt, 

ha szállt, csak én emeltem őt.

A nap gondolata

"...Szél vagy zápor talán, 

vagy egyszerűen az, hogy létezel 

mozdítja meg itt és most 

a világot."

Pilinszky János

Farkas István: Hangulat

Reggeli ködben  

mosdatja arcát a nap.  

Szűrtfényű világ.   

Reményik Sándor: Tanács

Te ne kérdezz, csak menj az utadon 

S meg ne állj körülnézni, 

A kétely gyilkos sebet üt belénk 

S a lelkünk, a lelkünk bevérzi.     

Te ne kérdezz, csak menj az utadon, 

Az agyad bármi kábult, 

A gyöngeséged, tétovázó vágyad 

Egy hanggal el ne áruld.     

Magadba higgy és menj az utadon, 

Mint kit nem döbbent titkok árnya, 

Gyáva, ki minden mondata után 

Megtorpan kérdőjellé válva.     

Mint Lót, eredj a kőkemény paranccsal, 

Mögötted lobogjanak a csodák, 

Mint akinek csak ökle, foga van, 

Úgy menj a pusztuló világon át!     

Az égbe ne tekints, de forró karral 

Öleld az anyaföldet, 

Vissza ne fordulj, jaj, ki visszanéz, 

Nem mozdul az meg többet!

Nadányi Zoltán: Az őszt szeretem

Az őszt szeretem, fény és dal halálát, 

Mikor a napfény egyre hidegebb, 

Mikor a varjak a rétet beszállják, 

Varjak a rétet, felhők az eget.     

Az őszt szeretem, mikor az égbolton 

Távozó gólyák tábora tolong 

S dalol, dalol kacagva, sírva, folyton 

A szél, e síró-kacagó bolond.     

Az őszt szeretem, amikor a lomha, 

Nagy ködök ülnek völgyre, hegyre le; 

Reáfuvall egy sóhaj fűre, lombra 

S a fű, a lomb mind elsárgul bele.     

Az őszt szeretem, amikor a fákon 

Dér csillog és csörömpöl a bokor; 

Mikor eső szemerkél egyre... S látom, 

Hogy más is hervad, más is haldokol...     

Nagyvárad 1910. dec. 28.

Trausch Liza: Egy férfi, aki több

" És hat nap múlva magához vette Jézus Pétert és Jakabot és Jánost, és felvitte őket csupán magukban egy magas hegyre. És elváltozott előttük." 

Márk 9,2  

      Jézus a megdicsőülés hegyén nem olyan volt, mint amilyennek eddig ismerték tanítványai. " Ruhája fényes lett, igen fehér, mint a hó." El tudjátok képzelni, hogy mit élhettek át a tanítványok?! Az, Akit egészen közelről ismertek, Akivel együtt ettek, együtt vándoroltak az országúton, hirtelen átváltozik, és egy ragyogó, fehér alak áll előttük. Aztán megjelenik Mózes és Illés. Mózes a törvény, Illés a próféták. A Kijelentés beteljesülése. Egy másik evangélium elmondja, hogy Jézus haláláról beszélgettek (Lk 9,31). Kinek volt erre szüksége? Jézusnak? Neki is, mint utolsó megerősítésre a szenvedése előtt; beszélhetett olyanokkal, akik értették őt. Jézusnak is szüksége volt arra, hogy a földön erősítést kapjon a mennyei világból. De még inkább a tanítványoknak - és nekünk -, mert ott megláthatták, hogy igazán kicsoda Jézus. Mennyei dicsőségben láthatták Azt, Aki velük együtt vándorolt. Aztán jött a fényes felhő, minden eltűnt, és nem láttak mást, csak egyedül Jézust. Egy mondatot is hallottak: " Ez az én szerelmes Fiam; őt hallgassátok!" Hallhatták, hogy ez a férfi ott előttük - aki majd a kereszten függ tehetetlenül, véresen - Isten Fia: Maga a testet öltött Isten! Nekünk ezen a földön nem lehet mást látni a mennyből, csak Jézust egyedül. A tanítványok elől minden eltűnt, de maradt Valaki. Milyen jó volna, ha meglátnád azt a Valakit, Aki mindig marad: otthon, a legnehezebb körülmények között is, amikor már senkid nem lesz, és ha elmúlik az egészséged, akkor is. Ha Ő veled marad, semmi és senki nem fog hiányozni.   

Forrás: részlet Trausch Liza "... beszéded megelevenít ..." - Áhítatok minden napra című könyvéből.

Varga Imre: Hitetlen

A nap hiába 

süt gyönyörűen most is, 

ha árnyékban élsz.

Leleszi Balázs Károly: Útjelző

Mikor már az észőrjítő kérdésekre nem 

érkezik válasz és a mélysötétben 

csak sodródnak tova a megtört szívek - 

egyetlenegy fény maradt, amely útjelzővé 

válhat, egyetlen fénysugár, 

amely még mindig ragyog -: az Ige.

Jörg Zink: A teremtéstörténet visszája

Kezdetben teremtette Isten 

az eget és a földet.       

Sokmillió év múlva azonban 

az ember végre elég okos lett. 

Azt mondta: 

Ugyan, ki beszél még itt az Istenről? 

Én magam veszem kezembe a jövőmet!       

Megtette, 

és elkezdődött 

a Föld utolsó hét napja.       

Az első nap reggelén 

elhatározta az ember, 

hogy szabad lesz és jó, 

szép és boldog. 

Már nem Isten képmása, 

hanem ember       

És mert valamiben hinnie kellett, 

hitt 

a szabadságban és 

a szerencsében, 

a börzében és a haladásban, 

a tervszerűségben és saját biztonságában.       

Aztán 

– biztonsága érdekében – 

megtöltötte 

lába alatt a Földet 

rakétákkal és atombombákkal.  

A végső idők második napján 

elpusztultak 

a halak 

az ipari szennyvizektől, 

és a madarak 

a vegyipar mérgező porától, 

amit a hernyóknak szántak. 

A mezei nyulak is 

az utakon hagyott ólomfelhőkben, 

az ölebek 

a kolbász szép piros szinétől. 

A heringek 

a tenger szinén úszó olajtól 

és az óceánok mélyén lévő szemétrakásoktól, 

mert a szemét rádióaktív volt.       

A harmadik napon 

kiszáradtak a füvek a mezőkön, 

a lombok a fákon, 

a mohák a sziklákon 

és a virágok a kertekben. 

Mert az ember 

maga irányította az időjárást, 

és pontos tervek szerint osztotta el az esőket. 

Csupán egy kis hibát követett el az, 

aki kiszámította az eső elosztását. 

Amikor végre megtalálták a hibát, 

már a szép Rajna 

kiszáradt medrében feküdtek a hajók.       

A negyedik napon 

a négymilliárd emberből 

hárommilliárd elpusztult. 

Egyesek olyan betegségekben, 

amelyeket az ember maga tenyésztett ki. 

Mert nyitva felejtették a tartályokat, 

amelyek a következő háborúra 

készen állottak. 

És az orvosságok sem segítettek. 

Mert ezeket túl sokat használták már 

az arckrémekben és a disznóvészekben. 

Mások az éhségtől haltak meg, 

mert a gabonaraktárak kulcsait 

eldugták előlük. 

És káromolták az Istent, 

mert nem tette boldoggá őket. 

Persze, minderről Isten tehet!       

Az ötödik napon 

az utolsó emberek 

megnyomták a piros gombot, 

mert támadástól tartottak. 

Tűz borította el a Föld-golyót. 

Égtek a hegyek, 

elgőzölögtek a tengerek 

és a városok betoncsontvázai 

füstölögve, feketén meredtek az égre. 

És az égből látták az angyalok, 

hogyan válik a kék bolygó vörössé, 

majd piszkosbarnává, 

végül hamuszürkévé. 

És énekük 

elhallgatott tíz percre...       

A hatodik napon 

kialudt a fény. Por és hamu borította 

a Napot, a Holdat és a csillagokat. 

És az utolsó svábbogár, 

amely egy atombunkerben 

mindezt túlélte, 

elpusztult 

a kibírhatatlan melegtől.       

A hetedik napon 

nyugalom lett. 

Végre! 

A Föld puszta és üres volt, 

és kiégett réseiből és hasadékaiból 

sötétség áradt. 

És az ember lelke 

holt kisértetként kóborolt 

a Káosz felett.       

Mélyen lent 

a kárhozatban 

elmesélte az ember 

az izgalmas történetet: 

az emberről, 

aki saját kezébe vette a sorsát. – 

és a gúnykacaj felhatolt 

egészen az angyalok karáig.       

Hölgyeim és Uraim! 

Mindezt nem azért mondtam el, 

hogy az ember 

ne aknázza ki lehetőségeit. 

Csak azért, 

mert hinnünk kell abban, 

hogy ez a világ 

és vele együtt az emberiség 

sorsa és jövője 

egy Másvalaki kezében van! 

Szénási Sándor fordítása

Márai Sándor: Egy úrleány emlékkönyvébe

Kedves leányka, én most már öregszem,  

A két szemem úgy néz, mint két üvegszem  

És ritkán álmodom.  

Az álmaim olyanok, mint a tények  

És minden tény közömbös. Néha félek  

Az álmoktól. Ősz fű leng így a dombokon.     

A vágyaim is olyan hidegek,  

Mint egy gondolat, melyből ige lett,  

Vagy jelszó, üzenet.  

Ha szédülök, az már nem édes és  

Vad kábulat. Csak érmeszesedés.     

És mert most már semmire nincs időm,  

Mindig ráérek. A füst ér rá így télidőn  

És az emberi élet.  

Elgondolkoztató, milyen kevés  

Kell ahhoz, ami beteljesedés.  

Ezért vigyázz! Veszélyes vagyok.