2026. november 18., szerda

Juhász Gyula: Harmóniák




Szenvedni tudj és tűrni merj 
És várni, sírni, érni, 
A szirtek párnáján pihenj 
S ne félj a végtelen jövővel szembenézni!  

És minden veszne, törne bár 
S ha semmit el nem érne, 
A lelked él még s vár reád 
Titokkal teljes és vigasszal teljes éje.   

Somlyó Zoltán: Csak ezer kilométerek...

Be hideg lettél, barátom: Ember! 
Hangodtól dér üti meg fülemet. 
Ha megmozdul a kezed, mindig 
csak magad fele görbül: 
nincs benne hév már ölelni mást... 
Hát kiadtál magadból már 
minden meleget? 
Villanyod mind a drótokba adtad, 
amelyek pokollá gyújtják a világot? 
Kedélyek deleje már csak 
a berregő mótorokban cikáz? 
Már csak a gigászi gépek lelkesítenek? 
Csak ezer kilométerek?... Csak az idegen horizont? 
S legfeljebb akkor melegszik át a pillád, 
ha egy kis tömeggyilkosság esik?... 
Be hideg lettél, barátom: Ember! 
Olyan vagy már, akár a hulla! 
Akinek még nő a haja, a körme, 
de vér nem csordul már, ha belevágnak... 
Mint a hulla, akit divatos 
tarka selyembe öltöztettek, 
arcára rúzst meg púdert kentek 
s föltették egy rohanó Daimler 
illatos, puha bársonyára: 
s most onnan néz le a meredtség 
s előkelőség távolából... 
S a petyhüdt massza majd csak akkor 
zökken egyet, ha az autó megáll 
s a sofőr ijedtében elájul, 
mert te csak ülsz majd, s nem tudsz 
kiszállni...            

Kovács Daniela: Nadír és Zenit között












Ismerni vágytam a mindenség titkát, 
kerestem azt át tűzön-vízen, 
és széjjelfeszítve rácsot, kalitkát, 
csillagokba csaltam a szívem.  

S most itt állok a csillagos gerincen, 
köröttem kővel szegett semmi, 
se igézet, se angyalok, se isten, 
se út, hogy vissza tudjak menni.

Asperján György: Segíts most

Ami érték volt bennem : rádaggattam. 
Legyen arcod: cifráztalak magamban. 
Elárultál: mentséget fabrikáltam. 
Most segíts: mert eltűnsz, s leszek hazátlan.  

Mindig légy: amim lesz is, neked adtam, 
amim volt, beleöltözz, megtagadtam, 
és mindeneddé vetkeztem a vágyban. 
Most segíts: hiányolj halálra váltan.  

Segíts most : légy az űr, melyben zuhanok. 
Most segíts: hihessem, nélküled könnyebb. 
Segíts most: értsd magad, mert te vagyok.  

Most segíts : már ne szeresselek többet. 
Segíts most : segítség nélkül ellegyek. 
Segíts: ha nem muszáj, ne gyűlöljelek.

2026. november 17., kedd

A nap gondolata




Kezelhetetlen konfliktusaidban, igazságtalan helyzeteidben te is 
az igazságos Isten kezébe helyezheted az életedet!

Csomay Árpád: Mélységes tisztelet




„Akkor ezt az éneket énekelte Mózes Izrael fiaival az Úrnak…” 
(2Móz 15:1a)  

„Örvendj egész föld az Istennek!... Mondjátok Istennek: 
Milyen félelmetesek a te tetteid!” 
(Zsolt 66:1b. 3a)     


Hatalmas és mindenható  

      Izráel Istent úgy ismerte meg, mint aki hatalmas és mindenható Úr. Isten félelmetes a tetteiben. Jó nekünk is figyelni reá! Naponta kell kérdeznünk Őt, hogy mi az Ő akarata, hogyan rendezzük dolgainkat, életünk problémáit.  

      Sokan csak akkor fordulnak Istenhez, amikor nagy mélységeket járnak meg. Amikor tehetetlenné válik az ember, akkor kezdi el keresni Istent és akkor kezd beszélgetni vele, imádkozni hozzá.  

      A Kánaán felé vezető úton Izráelt elfogta a félelem: „ A fáraó közeledett. Izráel fiai pedig föltekintettek, és látták, hogy az egyiptomiak utánuk eredtek. Ekkor nagy félelem fogta el őket, és segítségért kiáltottak Izráel fiai az Úrhoz.” (2Móz 14:10). Nagy dolog az, hogy Izráel tudatában volt annak, ők Istenhez tartoznak. Aztán megláthatták Isten hatalmas voltát, amikor kettéválasztotta a Veres-tengert. Száraz lábbal átjutva a tengeren, nagy félelemmel tekintettek vissza. A nagy víztömeg összezárult. A fáraó és serege odaveszett. Ám Isten száraz lábbal vezette át Izráel fiait. Amikor ezt látták, félelem fogta el őket. Nem rettegés, hanem istenfélelem, hódolat. Hittek Istenben és egy csodálatos „ énekkel” dicsőítették Őt. Erről szól a 66. zsoltár. Sőt, a zsoltáríró nem csak Izráelt bíztatja Isten dicsőítésére, hanem az egész földet, minden népet. Arra szólítja fel az embereket, hogy féljék, tiszteljék, magasztalják az Egy, Örök, Mindenható Istent.  

      Hiszem, hogy sokan megtapasztaltuk Isten szabadítását. Mi is átéltünk olyan nehéz helyzeteket, amikor már azt hittük nincs menekvés, nincs szabadulás. Ám Isten közbelépett! Isten megmutatta az Ő hatalmát. Ugye, voltunk már mi is olyan helyzetben, amikor bűneink hullámai már-már átcsaptak a fejünk felett? Talán ifjú korunkban…, vagy családi életünkben, házasságunkban…, az emberekkel való kapcsolatainkban…? Bizonyos vagyok abban, hogy napestig lehetne sorolni bűneinket, engedetlenségünket, szeretetlenségünket, tétlenkedésünket, restségünket, méltatlankodásainkat… Aztán éppen ezek miatt a bűneink „áradata” majdnem elborított bennünket. Milyen jó, hogy Istenhez imádkoztunk, Istenhez kiáltottunk ilyenkor s megtapasztaltuk az Ő szabadítását az Úr Jézus Krisztus által!  

Forrás: Napi Ige és gondolat

Túrmezei Erzsébet: Amerre most jár












Annyi szívben felébred valami 
hívogató vágy: útrakelni egyszer. 
Járni, amerre Jézus lába járt. 
Látni a Golgotát látó szemekkel. 
Hallgatni az olajfák suttogó 
beszédét... azt a titkos, bús beszédet. 
A szent helyen, hol imádkozva vérzett, 
belenézni a holdas éjszakába. 
Ellátogatni kis Betániába 
mindenüvé, amerre elhaladt. 
És lélekben királlyá gazdagodni 
a szent, ezer emlékű út alatt. 

Nekem ez a vágy idegen maradt. 
Más volt a vágyam: Nőtt... növekedett... 
lett belőle sóvárgás, akarat, 
követelés: egyedül arra menni, 
amerre Jézus lába most halad. 

Nem von a régi csodák földje. 
Új csodák életföldje vár. 
Feltámadást, erőt ujjongva hirdet 
a százvirágba zsendülö határ. 
S az élő Krisztus feltámadva jár. 
Magyar nyomort gyógyít. Édestestvérem 
vak szemét nyitja színre, fényre meg. 
S bár útait szememmel el nem érem, 
a lelkemen sejtésük átremeg. 

Mért mennék messze, idegen vidékre 
keresni, földi útja merre vitt 
Most akarom a lépteit követni: 
az élő Krisztus élő lépteit. 

2026. november 16., hétfő

Siv Widerberg: Mónáéknál












Mónáéknál 
úgy beszélnek a gyerekkel, 
mintha nagy volna. 
"Mit gondolsz?" kérdik 
- Móna papája meg a mamája - 
"Mit gondolsz? 
Szerinted hogy lenne jobb? 
Szerinted hogy kéne csinálni?" 
Aztán: 
"Értem. 
Azt mondod? 
Lássuk csak. 
Tényleg, tökéletesen igazad van!" 
Vagy: 
"Nem, azt hiszem, 
ebben tévedsz..."  

Szeretném, ha a Mónáéknál - 
nálunk lenne.

Tótfalusi István fordítása

Britt G. Hallqvist: Társasutazás












Mama nővére, Inge néni társasutazáson van. 
Régóta spórolt rá, 
csináltatott egy sárga ruhát 
meg három sortot. 
Mit gondolunk, nem túl szorosak rajta? 
Á, dehogy! 
Térképeket nézett, 
olvasta az útikönyvet. 
Francia tanfolyamra is járt, 
jól felkészülök, mondta.  

Inge néni hazajött. 
Hogy érezted magad? - kérdezte mama. 
Egyedül. 
Társasutazáson? 
Ühüm. A többieknek mind volt társasága. 
... Persze ott volt a túravezető... - tette hozzá. 
Az iskolai kirándulások jutottak eszembe 
Én is mindig a tanító néni mellett megyek.        
                                                       
Tótfalusi István fordítása

Ingrid Sjöstrand: Ha fülünket a földre szorítjuk












Ha fülünket a földre szorítjuk 
egy nyári napon, 
hallani a motozó gyökereket, 
amint helyüket keresik, 
ágbogaikkal 
átfonva egymást 
a talaj nagy úthálózatában.  

Valami szöszmötöl. 
Egy giliszta fektet le csöveket. 
Micsoda zsivaj! 
Pockok suhannak metró-alagútjukban!  

És még van, aki ásót mer nyomni a földbe!

 Tótfalusi István fordítása

Reményik Sándor: Igaz beszéd hitem dolgában

Most vallani kell, végsőt vallani.  
– Volt-e hited egy szikra bárcsak? – 
Pár porszeme reámtapadt 
Hívő lelkek virágporának.  

– A virágporral mi lett, mondd meg?! – 
Áldozatul esett esőnek. 
Sokszor éreztem idegennek, 
De néha áldott ismerősnek. 

 – Istent, mondd, érezted-e mint Atyát? – 
Soha. Ködös volt, ködös valami. 
Legtöbbször a Szépségben láttam. 
Nem tudok róla többet vallani.  

– Jézusoddal hogy mint volt dolgod? – 
Mutatott néha tiszta útat. 
De kinek ő csak itt reménye: 
Minden embernél nyomorultabb.  

– S a Szentlélek szállott-e rád 
Valaha is szelíd galambként? – 
Ó ez igaz. Hogy írtam volna 
Nem önmagamtól annyi költeményt?  

– A bűnnel, a bűnnel hogy állasz? – 
Bántam sokszor – most már nem bánom. 
Kényszerítőn szükségszerű, 
S magaménak azt sem találom.  

– De te hirdetted a Kegyelmet! – 
Most azt mondanám: szent véletlen. 
Akkor is megduzzadt bennem a szó, 
Jaj, ha bárkit félrevezettem.  

– Hiszel-e a Feltámadásban? – 
Hagyjátok ezt a bús-édes mesét. 
Dante vándorolt három túlvilágban. 
Nekem az ösvény síromig elég.  

1936

2026. november 15., vasárnap

A nap gondolata




" ... tanítsd szeretnem, mit adsz az úton  
és meggyűlölnöm azt, amit tennem nem szabad."

Sebestény-Jáger Orsolya   

Kálnoky László: Múlt

Nem indulok feléd többé zarándokútra. 
A felhőt, mit körül holdfényszalag szegett, 
felhúzták éjjel a kalózok árbocukra, 
s tavi ősz lázbeteg freskói kéklenek.  

Tétován meg-megáll a szél, ha földereng is. 
Nem a lég árama, de az idő sodor 
tájat, várost, szobát, miket oly messze elvisz, 
s arcot, mely félig arc, félig már ködgomoly.  

Mozdulatlan, tutajravatalra kötözve 
úszik mindaz, mi volt, s elúszik hidegen, 
elúszik céltalan, elúszik mindörökre, 
és nem üzen neked, és nem üzen nekem.

Kálnoky László: Nyárutó












A fák között forró szél fut keresztül, 
lila felhők úsznak, borong az ég. 
Sajgó testtel, mint nő, ha gyermeket szül, 
vad görcsökben vonaglik a vidék.  

Aléltan hullik hátra betegágyán 
a nyár s vörös köpenyben haldokol, 
és oldalán, mint vértanúk a máglyán, 
lángolva ég két elszáradt bokor.  

Körülveszik ágyát az udvaroncok, 
akik konyhájában lesték a koncot: 
vadmacska, róka, nyúl, sok léha vendég.  

A mókus ugrál, markában dió van, 
s egy finom őzbak áll tartózkodóan, 
mint barnakámzsás szerzetesnövendék.













2026. november 14., szombat

Weöres Sándor: Prae-existentia




Isten gondol öröktől fogva téged, 
elméjében léted mint szikla áll. 
Mi ehhez mérve habfodornyi élted? 
és mit változtat rajtad a halál?