Sztrilich Ágnes: éjszaka

nem a szeretet 

hitem 

kapaszkodik 

hűségedbe –

Sztrilich Ágnes: védtelenség

pont most 

hullott ki 

számból 

a szó 

lett néma 

szívem 

erőtlenné 

karom 

csuklott a 

porba 

hitem –

Fazekas Lajos: Megérintettél...

Megérintettél, Uram, 

mint fény a földet. 

S mint fénytől a fák, 

Életre keltem Tőled.  

Termővé tettél, Uram, 

mint fény a fákat, 

Zúgnak a telt fák 

S én – hálából – imádlak.  

S mint fákat a szél, 

Ha megérint a halál, 

– csak testem remeg, 

mely mindig magában áll, –  

csonttá dermeszthet 

a Vég, egyenlő-tevőn – 

Lelkem átveszed 

a nap- s éj-faló időn.

Villányi László: Gyanútlan

Amikor a dús fáról szedtem a sárgabarackot, 

nem sejtettem, egy éve sincs a kiszáradásig; 

amikor udvarunkra gondoltam a tavacskát, 

nem képzeltem a békák érkezését, 

hogy éjszaka álmomig ér hívogatásuk, 

és a megmaradásért küzdenek az ebihalak; 

amikor néhány hónaposan ölembe ugrott cicánk, 

nem láttam a vadászata nyomán 

szállingózó tollakat, a rozsdafarkú maradékát; 

amikor kiválasztottam a rózsaszín dáliát, 

nem a megrágott levelek, a ravaszul sörbe csalt 

meztelencsigák teteme járt eszemben; 

amikor megvettem a tarkalevelű illatvirágot, 

nem rémlett, tavaszra elveszti nedveit, gyökerén

hangyatojásokat találok, s hiába ültetem át. 

Így jár, aki gyanútlan, tervezni csak életet akar. 

Billy Collins: Fák alatt sétálva

Sétálok a fák alatt 

árnyékból árnyékba 

lépdelek alattuk 

levelek súrolják 

fedetlen fejemet 

alsó ágaik oly közel 

nyúlnak hozzám 

hogy lépteimet óvva 

átkarolhatnák vállamat. 

Sétálok a fák alatt 

leszakítok egy levelet 

és zsebre teszem 

hogy ne felejtsek el 

egyedül a fákra 

és sétámra gondolva 

egész délelőtt 

faágak és -levelek 

palástjában sétálni. 

Szilágyi Mihály fordítása

Csoóri Sándor: A gyerekkor állomásai

Nem, nem, én semmit nem akartam, 

csak azt, hogy a forgószél közepében 

                én ülhessek 

s magasabban járhassak, mint a templomtorony. 

A barna lovakat is elcseréltem volna                    

                ilyen szélért, 

mert a madarak útjáról 

én láthattam volna minden napraforgót: 

azt a rengeteg sárga parazsat, amely csak 

egy mozgó tűzhányó öléből folyhatott ide. 

Az aljban kút csillogott és folyó 

                s fönt, a felhőkben, nagy sasok laktak - 

én csak az akartam: ha félek is tőlük, 

föltartott kezem körül ők keringjenek, 

amikor megy le a Nap.

Juan Arias: Az én Istenem törékeny

Az én Istenem nem egy kemény, távolságtartó,  

      érzéketlen, sztoikus, szenvtelen isten. 

Az én Istenem törékeny. 

Az én fajomból való,  

      én pedig az övéből. 

Ő ember, én pedig szinte Isten. 

Hogy megízlelhessem az istenséget  

       ő megszerette az én porlétemet. 

Az én Istenemet a szeretet tette törékennyé. 

Az én Istenem ismerte az emberi örömet,  

       a barátságot, a föld és a földi dolgok örömét. 

Az én Istenem éhezett, álmodott és elfáradt. 

Az én Istenem érzékeny volt. 

Az én Istenem feldühödött, szenvedélyes volt. 

És szelíd, mint egy kisgyerek. 

Az én Istenem rettegett a haláltól. 

Az én Istenem anyai mellből táplálkozott,  

       érezte és magába szívta a női gyengédséget. 

Sosem szerette a fájdalmat, sosem állt a betegség pártján.  

       Ezért gyógyította a betegeket. 

Az én Istenem szenvedett a hontalanságtól. 

Üldözték és éljenezték. 

Minden emberit szeretett az én Istenem:  

       a tárgyakat és az embereket;  

       a kenyeret és az asszonyokat;  

       a jókat és a bűnösöket. 

Az én Istenem korának gyermeke volt. 

Úgy öltözött, mint mások,  

       földijei nyelvjárásában beszélt,  

       kétkezi munkából élt,  

       prófétákhoz hasonlóan kiáltott. 

Az én Istenem gyengéd volt a gyengékkel és szigorú az önteltekkel. 

Fiatalon halt meg – őszintesége miatt. 

Megölték, mert szemükbe mondta az igazságot. 

Az én Istenem viszont gyűlölet nélkül halt meg. 

Mentegetve halt meg, és nemcsak megbocsátva. 

Az én Istenem törékeny. 

Az én Istenem szakított a „fogat fogért” ősi elvével,  

       a kicsinyes bosszú törvényével,  

       hogy bevezesse egy teljesen új szeretet  

       és hallatlan erő korszakát. 

Az én Istenem leköpve, földbe döngölve,  

       elárulva és magára hagyva, meg nem értve  

       sem szűnt meg szeretni. 

Ezért az én Istenem győzelmet aratott a halálon. 

S mint egy friss gyümölcs jelent meg kezében: a feltámadás. 

Ezért támadtunk fel mindnyájan: emberek és a dolgok. 

Sokaknak nehéz az én törékeny Istenem,  

       az én Istenem, aki sír, az én Istenem, aki nem védekezik. 

Nehéz az én Istenem, aki megéli az Istentől való elhagyatottságot. 

Az én Istenem, akinek meg kell halnia, hogy győzhessen. 

Az én Istenem, aki egy rablót és gonosztevőt tesz  

       egyháza első kanonizált szentjévé. 

Az én fiatal Istenem, aki azért hal meg, mert politikai felforgatónak tartják 

Az én Istenem, pap és próféta,  

       aki a történelem összes vallásüldözéseinek  

       első szégyeneként szenvedi el a halált. 

Nehéz az én Istenem, törékeny, élet barátja,  

       Az én Istenem, aki mindenféle kísértés mardosását elszenvedte,  

       Az én Istenem, aki vért verítékezett Atyja akaratának elfogadásakor. 

Nehéz ez az Isten, ez az én törékeny Istenem azoknak,  

       akik azt hiszik, csak úgy győzhetnek, ha legyőznek másokat,  

       akik azt hiszik, csak úgy védhetik meg magukat, ha megölnek másokat,  

       akik azt hiszik, az üdvösség erőfeszítés függvénye és nem ajándék,  

       akiknek az, ami emberi, bűnös,  

       akik azt hiszik, hogy a szent sztoikust jelent, Krisztus pedig angyal. 

Az én törékeny Istenem nehéz azoknak,  

       akik továbbra is egy olyan istenről álmodoznak,  

       aki nem hasonlít az emberekhez. 

Tőzsér Endre fordítása

A nap gondolata

Ahogyan az Úr megbocsátott neked, 

úgy bocsáss meg testvérednek!   

Molnár Virág: 70x7=???

„ Akkor Péter odament hozzá, és ezt kérdezte tőle: Uram, hányszor kell megbocsátanom az ellenem vétkező testvéremnek? Még hétszer is? Jézus így válaszolt: Mondom neked, nemhogy hétszer, 

hanem még hetvenszer hétszer is.” 

(Máté 18,21-22)        

       

       Nagyjából nyolc éve vásároltunk a férjemmel egy kis házat nyugdíjas éveinkre, ami felújításra szorul. Idő közben kiderült, hogy a vártnál több a felújítani való, de úgy gondoltuk, messze vannak még a nyugdíjas évek, ráérünk apránként elvégezni a szükséges munkákat. Miután magát az ingatlant is hitelből vettük és tudtuk, a felújítás is abból lesz, spóroltunk és kerestük az újabb, kedvező hitel lehetőséget. Évek múltán megadta az Úr, hogy eljöjjön annak az ideje, hogy nekikezdhettünk a felújításnak.            

A két kezemen lévő tíz új nem elég arra, hogy összeszámoljam, hogy mióta folynak a munkák, hányszor csaptak be minket. A legutolsó ilyen alkalommal a fiammal kiszámoltuk, hogy mennyi ideig kell szolgálnom, hány havi lelkészi javadalom az, amivel a nekünk okozott kár megtérül és tudjuk folytatni a munkát. Nagyon sok. Kár volt kiszámolni. Egy perc alatt úgy megkeményedett a szívem, olyan keserűvé váltam, mint még soha. Az egész világra haragudtam, majd feltettem magamban Péter kérdését, amit egykor Jézustól kérdezett: „Uram, hányszor kell megbocsátanom az ellenem vétkező testvéremnek? Még hétszer is?”            

Istennek legyen hála, hogy a válasz egyértelmű volt: ne az engem ért kár forintbeli értékét számoljam, hanem azt, mennyiszer bocsátott meg nekem az Atya Isten. Ez az, ami felbecsülhetetlen értékű. A szükséges anyagiak majd meglesznek, amikor az Úr kirendeli. Azt nem kell számolnom. Amivel nekem van dolgom, az az Úr felém való szeretetéért való hála.            

Becsaptak? Rosszat hazudtak rólad? Elvették, ami neked járt volna? Ne ezt számold Testvérem! Számolj az Úrral, az Ő feléd valló szeretetével. Számold az áldásaidat, a megbocsátott vétkeidet, hogy megnyugvása lehessen lelkednek!    

Forrás: Napi Ige és gondolat

Sztrilich Ágnes: Előled – Hozzád!

homályos 

szívvel 

árválkodtam 

otthonomban 

szótlan szemem 

némaságba burkolt 

    Előled – 

ölelj meg!

Fodor Ákos: Közmondás-módra

Amit ma letehetsz,  

      ne cipeld holnapig!        

Juhász Gyula: Betlehemes ének

Elmondja Mohai Gábor

*

Ó, emberek, gondoljatok ma rá,  

Ki Betlehemben született ez este  

A jászol almán, kis hajléktalan,  

Szelíd barmok közt, kedves bambinó.     

Ó, emberek, gondoljatok ma rá:  

Hogy anyja az Úr szolgáló leánya,  

És apja ács volt, dolgozó szegény,  

S az istállóban várt födél reájuk.     

Ó, emberek, gondoljatok ma rá,  

A betlehemi kisded jászolára,  

Amely fölött nagyobb fény tündökölt,  

Mint minden várak s kastélyok fölött.     

Ó, emberek, gondoljatok ma rá,  

Ki rómaihoz, barbárhoz, zsidóhoz,  

A kerek föld mindegyik gyermekéhez  

Egy üzenettel jött: Szeressetek!     

Ó, emberek, gondoljatok ma rá!   

Heltai Jenő: Ars poetica

Költő, ne légy szemérmes! 

Az első sorba állj! 

Ne várj, míg valaki kérdez, 

Ordítsd ki, hogy mi fáj.  

A szíved tedd tenyeredre 

S akárhogy bánt a fagy, 

Pőrére meztelenedj le, 

Mutasd meg, hogy ki vagy.  

Ne várj, míg valaki kérdez, 

S torkodba fojtja a szót, 

Azért se fogd be a szádat, 

Üvöltsd, mint tíz Behemót.  

Ne törődj a ronda tömeggel, 

Ha mérge szívenharap, 

Éjből fakad a reggel, 

Homályból kel föl a nap.  

Kemény állj, sose dőlj meg 

S bármily keserű a kehely, 

Fenékig ürítsd ki, dögölj meg, 

De holtig énekelj! 

Tóth Árpád: Hajnali szerenád

Virrad. Szürkűl a város renyhe piszka, 

De túl, az enyhe, tiszta messzeségben 

Új rajzlapját kifeszíti az égen 

A hajnal, a nagy impresszionista. 

Ezüst ónnal szeszélyes felhőt rajzol, 

És álmodozva pingál enyhekéket, 

S ragyogva tűzi az isteni képet 

Az űrbe a hold, nagy rajzszög, aranyból.  

A sötétség, az éji, rút csuha, 

Lebomlik a fák törzsén nesztelen, 

S borzong a jó hűvösben meztelen 

Az erdő, az örök, buja csuda: 

Most, mielőtt pompás testét kitárja 

Mindenkinek, nyújtózik hallgatag, 

S várja, hogy a vén, dús kéjenc, a Nap 

Aranyfésűt tűzzön nagy, zöld hajába.  

De itt, a szűk utcák közé bezárva 

A szürke hajnal szennyes és sivár, 

Nagy, sárga szirmát elhullatta már 

A lenge gázláng, az éj bús virága. 

Itt-ott mered csak s furcsán, betegen 

Lobog a kétes és nehéz homályba 

Egy-két borús fa, mint fakózöld fáklya, 

Mely vakon leng a siket tereken.  

Annuska, alszol? bús utcák során 

A bús hajnalban járok egyedűl, 

S hogy vigasztaljon, halkan hegedűl 

Fantáziám, a magános cigány: 

Erdőkkel, éggel, ajkad mosolyával 

Hangfogózza dalát, míg ballagok, 

Jó volna most megállni ablakod 

Alatt egy édes, fájó szerenáddal.  

A szívem adnám oda hegedűnek, 

A szívem, melyből bú és vágy zokog, 

Lopjon szivedbe enyhe bánatot 

És kósza vágyat, mely árván röpűlget, 

Hogy szűz álmodban, halkan, édesen, 

Nem is sejtve, hogy könny az, amit ejtesz, 

Álmodban, mit reggelre elfelejtesz, 

Sirasd el az én züllött életem.

Szent-Györgyi Albert: Psalmus Humanus és hat ima

 

PSALMUS HUMANUS

Uram, ki vagy Te? 

Szigorú apám? 

Vagy szerető anyám vagy? 

Aki a Mindenséget szülte meg? 

Maga a Mindenség? 

Törvénye, mely irányít? 

Életet teremtettél, hogy visszavedd? 

Teremtőm-e, vagy én alkottalak 

Megosztani magányom és felelősségemet?  

Isten! Nem tudom, hogy ki vagy, 

De Tehozzád kiáltok gondjaimban, 

Félek magamtól, embertársaimtól! 

Lehet, hogy nem érted szavaimat, 

De hangjaim szótalan is elérnek.  

ELSŐ IMA: ISTEN

Uram! 

Te nagyobb vagy, mint teremtett világod, 

És a Mindenség a Te lakhelyed. 

Saját képemre formáltalak Téged, 

Így lettél gonosz, irigy és hiú, 

Dicséretre és áldozatra vágyó, 

Ki megbosszulja kis vétkeimet, 

Azt kívánod, Neked építsem házadat, 

Míg embertársaimnak se étke, se lakása.  

Isten! Hadd dicsérjelek, javítva a Teremtés 

Nekem szánt szögletét, s betöltsem kis világom 

Jószándékkal és fénnyel, boldogsággal, meleggel.  

 

MÁSODIK IMA: A VEZETŐK

Uram! 

Vezetőket választunk, hogy vezessenek minket, 

S Neked szolgákat adunk, Téged szolgáljanak.  

De a vezetők nem Hozzád vezetnek, 

Békét óhajtó, néma hangunkra nem figyelnek, 

Hatalomtól megszálltan űznek emberre embert, 

S a Neked adott szolgák már nem Téged szolgálnak, 

A hatalmat szolgálják, és megáldják a fegyvert, 

Amellyel kínoznak, ölnek a Te nevedben.  

Isten! Oly vezetőket adj, akik a Te szolgáid, 

Akik Hozzád vezetik, békében vezetik 

Az emberhez az embert.  

HARMADIK IMA: A SZÍV ÉS AZ ELME

Uram! 

Adtál szívet szeretni, szomjazni szeretetre. 

Elmét, hogy gondolkodjunk és alkossunk vele.  

S én betöltöttem szívem félelmes gyűlölettel, 

És a szív az értelmet, hogy megépítsen szörnyű, 

Gyilkos szerszámokat.  

Széttörni a világot, magam, s társaimat, 

Megrontani az élet megszentelt anyagát.  

Isten! Tisztítsd meg szívemet, értelmemet emeld fel, 

Testvéreimnek testvére legyek.  

NEGYEDIK IMA: ENERGIA ÉS SEBESSÉG

Uram! 

Az anyag titkos erőit feltártad előttünk, 

Hogy nehéz munkánk könnyítsd s felemeld életünk, 

Hangunknál sebesebben tanítottál utazni, 

Hogy embertől embert ne válasszon el a távol.  

Mi kínálódva bombákba préseltük az erőt, 

Hogy a föld messzi sarkaiba repüljön, 

Nyomort és pusztulást hozzunk az emberekre, 

Felperzseljük a földet, hogy üresség legyen.  

Isten! Ne engedd, hogy ledöntsem az élet templomát, 

Hadd, hogy tudomásommal magasztaljam a létet, 

Legyen rövid életem méltósággal teli.  

ÖTÖDIK IMA: A FÖLD

Uram! 

Azért adtad a Földet, hogy rajta éljünk, 

Megmondhatatlan kincseket halmoztál bensejébe, 

Képessé tettél rá, hogy értsük alkotásod, 

Könnyítsük munkánkat, megfékezzük az éhezést, a kórt.  

Mi meg azért ássuk ki a kincseket, hogy 

Elherdáljuk félelmes, pusztító eszközökre, 

Leromboljuk velük, mit mások építettek, 

És végül ellenünk forduljanak.  

Isten! Add, hogy a teremtésben társaiddá legyünk, 

Hogy megértsük és tovább jobbítsuk tetteid, 

Hogy itt, glóbuszunkon biztos otthonra leljen 

A jólét, boldogság és a harmónia.  

HATODIK IMA: A GYERMEKEK

Uram! Elválasztottad a férfit s a nőt, hogy kölcsönös keresésben 

A lélek legmélyebb húrjain a legmagasabb harmónia szóljon. 

E keresésből jönnek gyermekeink, a kedves gyermekek, 

Hozzánk fordulnak tisztán, tapasztalatlan.  

S én gyűlölettel, félelemmel, előítélettel töltöm elméjüket, 

Bunkeremben az élet sötétjét, hiábavaló törekvést tanulnak, 

S ha felnőnek, nemes tettekre készen 

Módszeres gyilkosságra késztetem őket, 

Erkölcs nélkül leélni legszebb éveiket.  

Isten! Mentsd meg a gyermekeimet, 

Mentsd meg értelmüket, 

Hogy romlásom ne ronthassa meg őket, 

Mentsd meg életüket, 

Hogy a másra fogott fegyver ne őket érje, 

Szüleiknél jobbak lehessenek, 

Hogy majd felépíthessék saját világuk, 

Szép, tiszta, méltányos, jót akaró világot, 

Hol béke és szeretet uralkodik Örökké.  

Beney Zsuzsa fordítása