Baranyi Ferenc: Egy perccel hamarabb

Sosem a búcsúlevelek,
nem a szakítás, nem a könnyek
jelentik azt, hogy elköszöntek
örökre a szerelmesek,

de a strandon a tétován
más combra áttévedt tekintet,
a türelmetlenül leintett
hálálkodás a nász után,

ha nincs folytatni gusztusod
a kedvesed-harapta almát
vagy mikor gyönge diadalmát
meghagyni színleg sem tudod

mikor először áll meg úgy
pillantásod a kedves arcán,
hogy nem vidámodsz fel nyugalmán
s nem leszel tőle szomorúbb,

mikor szúrás nyomán a vér
egy perccel hamarább megalvad
és mikor csók közben magad vagy -

szerelmed véget akkor ér.

Mészáros Csaba: A csend útja

Nem néma az, ki hallgat éppen, 

csak mélyebb nyelven szól tovább. 

A tér nem üres, csupán elrejti, 

mit elfedett a zajvilág.  

A beszéd sokszor csak híd a másikhoz, 

a csend azonban önmagadhoz vezet. 

Ott már hangos szónak nincs helye, 

csak ami vagy, az tölti ki a teret.  

Aki mindig a zajt kereste, 

önmaga elől fut talán. 

Mert minden elnémult pillanatban, 

kérdések kopogtatnak ajtaján.  

Az egyedüllét nem ellenségünk, 

inkább a legjobb mesterünk. 

Lehántja lassan mindazt rólunk, 

mit ránk adott a sok szerepünk.  

A hegyek némaságban zengenek, 

a tenger morajlása sem szavak árja. 

Mégis, aki megtanulja nyelvüket, 

az egész világot bennük látja.  

A csönd nem vég, csupán a kapu, 

mely befelé vezet tovább. 

S aki egyszer belép rajta, 

másként éli meg a külvilág zaját.  

Ha pedig megérkeztél önmagadba, 

és megszűnik, mit eddig véltél hallani, 

egy másik rend születik meg benned, 

melyből új dalt írnak a csend hangjai.

Takács Zsuzsa: Nem lesz térd

Nem lesz térd, hogy ráfektesd az arcod, 

nem lesz kert, hogy belekiálts, 

zápor mögött a pusztaság, 

nyelved helyén a némaság.  

A némasághoz semmi sincs közel, 

lépted a parti fákhoz közelít. 

Elérsz a fákhoz reggelig, 

kiérsz a partra estig.  

Idegen vagy, immár idegen. 

Kínjaid csomóba kötheted, 

jöhetsz bármikor és elmehetsz. 

Nem ül szemükbe könny, nem ismer senki meg.

Boda Magdolna: hajlék

kartonpapíron ült  

hátát nekivetette a kirakatüvegnek  

bent karácsonyi égők villództak  

és zenére hajlongott  

a mosolygós műanyag mikulás  

emberek vállfás ruhákkal keringőztek  

a gondolák között     

mínusz húsz fok     

kinyújtott kezébe  

tettem féligtele  

forralt boros poharam     

öt percig az  

egyikünk emlékezik  

másikunk felejt

Kálnay Adél: Tükör

Mivé lettem, kérdezem 

a barnuló tükörtől, mivé lett 

arcom, szép szemem, hová 

tűnt fénye, csillogása, hajam 

sötétje merre van? 

Nem válaszolt, csak fürkészett 

némán, vigasztalt volna, meglehet, 

régóta ismer, tudhatta, félek, 

akármit csak nem felelhetett. 

Fordultam félre, ne lássam többé, 

dühömben törtem volna szét, 

megmoccant akkor, homálya 

tisztult, s lehelte szinte, úgy beszélt: 

Ne bánd az évek múlását arcodon, 

ne a ráncokat lásd, s őszülő hajad, 

mélyebbre nézz, láss el lelkedig, 

mert ott élnek mind, kik fontosak. 

Őszinte tükröd ott találod, 

az mutatja meg végül, ki vagy, 

mit én adhatok, csak látszat. 

A mulandóság vagyok, a feledés, 

ám lelked tükre örökkévaló, 

mindent őriz és mindent jegyez, 

amit benne látsz, az a valódi, 

igazi arcod ő mutatja meg!

Döbbenten álltam, hittem is, 

nem is, mit rám lehelt, de 

azóta néha látni vélek benne 

homályon túli fényeket, 

valami tisztát, múlhatatlant, 

talán az én arcom lehet.

Csontos Márta: Bárki beláthat

A redőnyt gondosan le kell ereszteni, 

utasításodnak megfelelően minden este, 

egyetlen rés sem maradhat, nem engedhetem 

be a legkisebb fénysugarat sem… 

kellő szemöldökszigorral és fejcsóválással 

nézed minden alkalommal, jól végeztem-e 

a feladatot, biztosítva van-e a sötét 

immanenciája, megvan-e a börtön feeling…. 

mert a redőny legyen olyan, mint egy törhetetlen 

koponyafal, legyen a szobába zárt emlékek 

sötétkamrája, odabent rekedjen meg az 

egyedüllét térkitöltő hozsannája… 

a levetett ruhák testmelege tapadjon a falakra, 

minden sóhaj maradjon bezárva, ne tudjon 

kibújni a megrepedt ablaküvegen, a kinti 

hangok és villanások maradjanak ott 

a homályba süllyedő faágakon… 

majd talán hajnalban, amikor megnyílik 

az ég szeme, akkor lazíthatsz a redőny 

szorításán, akkor láthatod, Isten megint 

megbocsátott, s adott neked egy új napot, 

nincs többé hatalma feletted a halhatatlan 

szürkületnek…   

Fövényi Sándor: Őszbe ballagok

sokszor ülök a Kis-Duna partján, 

mikor a kelő Nap a szemembe tűz, 

s ha fénye átszalad a víz fodrán, 

lángra lobban tőle minden fűz. 

tudom, az elmúlás tart főpróbát, 

lassan ősz lesz a nyárból megint, 

szél borzolja a fák bozontját, 

az egyik vörös ujjával rám legyint. 

apró páralidércek gomolyognak, 

csak sejlenek a túloldali házak, 

kéményálmaik az éghez tapadnak, 

nyafka füsthuzatok gurigáznak. 

a lábam előtt tarka kőporontyok, 

moszat-zöld, sárga, harag-barna, 

és a sok szétszórt kabátgombot, 

néhány hulló levél betakarja. 

fáradt vagyok én is, pihenni kéne, 

hajam fehérre verte a köd, 

a Nap helyén szuszogó rőzsekéve, 

szememre puha pernyéje pörög. 

majd mintha szipogna az ég, 

a vízen pattogó esőkorongok, 

gyönyörű rongyok a felhők helyén, 

törlik majd homlokomról a gondot.

Andrássy Réka: A hajléktalan dala

Én is csillogó szemű gyermeknek születtem. 

Az élet ígérete ragyogott szememben. 

Tűz élt a lelkemben, és az álmaim vittek. 

Bennem az angyalok ugyanúgy hittek. 

Volt anyám is, szép, erős karú, bátor. 

Minden bánatom elszállt a szavától. 

De korán elvette az Isten és angyallá tette. 

Fekete földdel szép testét durván betemette.     

Mert az Isten megtehet kedve szerint bármit, 

árva kisfiúk könnye neki nemigazán számít. 

Meleg, cifra templomokba bújik el, ha fárad, 

ne érintse tiszta lelkét emberi gyalázat.     

De ki embernek születik, azt hideg szelek kergetik, 

van, hogy meg sem állhat estétől reggelig. 

Kinek nincs semmije, s nincsen vetett ágya, 

kit meleg otthon helyett az éj hidege várja, 

aki álmait már régen elfeledte, 

kezét minden kéz végleg elengedte, 

annak is pislákol a fény a szemében, 

egy régi kéz emléke lapul a kezében.     

Úgy őrzi kevés kenyerét, féltve, 

mintha kincsnél, aranynál is többet érne. 

Kis motyóját úgy vigyázza, mint drága portékát. 

Ahogy a gyermek szorítja magához kedves játékát. 

Így őrzök én érintést, lágy hangú éneket, 

puha ölelésbe burkolt, egyszerű éveket. 

Mikor a hideg kövön, fogvacogva fekszem, 

ölelések emlékével takarom a testem.     

Ha látsz engem, akkor engem láss. Nézz át a rongyokon. 

Lásd az égi jelet a megfáradt homlokon. 

Hogy hibáztam? Lehet. Hibáim cipelem. 

Éjszakánként beborít a rettegő félelem. 

Nem kell, hogy szánj engem, és nem kell, hogy szeress. 

Az sem kell, hogy segíts, csak azt kérem, meg ne vess.

A nap gondolata

"Légy csendben, és várj az Úrra!"

Zsoltárok 37:7

Füle Lajos: A megbocsátás

A megbocsátás mindig boldogít. 

A megbocsátás drágakő a hitben, 

az ajándékok ajándéka, mit 

értünk adott és ránk bízott az I S T E N.

Babits Mihály: Csillag után

Ülök életunt szobámban, 

hideg teát kavarok.. 

Körülöttem fájás-félés 

ködhálója kavarog. 

Kikelek tikkadt helyemből, 

kinyitom az ablakot 

s megpillantok odakint egy 

ígéretes csillagot.  

Ó ha most mindent itthagynék, 

mennék a csillag után, 

mint rég a három királyok 

betlehemi éjszakán! 

Gépkocsin, vagy teveháton – 

olyan mindegy, hogy hogyan! 

Aranyat, tömjént és mirrhát 

vinnék, vinnék boldogan. 

Mennék száz országon át, míg 

utamat szelné a vám. 

„Aranyad tilos kivinni! „ 

szólna ott a vámos rám. „

Tömjéned meg, ami csak van, 

az mind kell az itteni 

hazai hatalmak fényét 

méltón dicsőíteni.” 

Százszor megállítanának – 

örülnék, ha átcsúszom: 

arany nélkül, tömjén nélkül 

érnék hozzád, Jézusom! 

Jaj és mire odaérnék 

hova a csillag vezet, 

te már függnél a kereszten 

és a lábad csupa seb, 

s ahelyett hogy bölcsöd köré 

szórjak, tömjént, aranyat, 

megmaradt szegény mirrhámmal 

keserűszagú mirhámmal 

kenném véres lábadat.

Trausch Liza: Megdorgálta a szelet

“ És felkelvén, megdorgálta a szelet, és mondta a tengernek: 

Hallgass, némulj el! És elállt a szél, és lett nagy csendesség.” 

Márk 4,39 

            Amikor a tanítványok eljutottak oda, hogy nem bírjuk tovább, felkeltették Jézust. Vajon fel kellett őt kelteni? Elmerült volna a hajó, ha nem keltik fel? A felkeltés azt jelenti, hogy Hozzá fordulok, mert nincs más kiút. A tanítványok addig is tudták, hogy ott alszik Jézus, de nem fordultak Hozzá. A maguk erejével próbálták megoldani a megoldhatatlant. Hogyan keltjük fel Jézust? Imádsággal! Valaki azt mondta, hogy az imádság a tehetetlen embereké. Tökéletesen igaza van. Csak tehetetlen emberek imádkoznak, akik már tudják, hogy mindenre képtelenek. A tanítványoknál volt egy komoly baj, és ez a baj nálunk is. Imádságuk nem hitből fakadt, hanem kétségbeesésből. Imádságaid forrása nem a reménytelenség? Az Úr azt várja az Övéitől, hogy hitből imádkozzanak, és amikor vihar van, maradjanak hitben és nyugalomban. Legyen elég, hogy ő itt van, mert nincs semmi, amit ne tudna rólad. Talán most már értitek, hogy nem kellett volna Jézust felkelteni. Kellő pillanatban felkelt volna, de a tanítványok nem bírták ezt a pillanatot kivárni. Hány hitpróbát nem bírtam végig, és szégyenben maradtam. Annak szeretném mondani, aki már befogadta Jézust, hogy bármilyen vihar is van az életedben, legyen elég, hogy Jézus a hajódban van! Ha úgy érzed, hogy nincs hatalma és ereje, akkor is. Ha befogadtad Jézust, nem merülhet el a hajód! Veled semmi nem történhet az ő tudta és akarata nélkül. Jézus osztályzatot ad a tanítványoknak. Mi is megkapjuk a bizonyítványunkat: “Kicsinyhitűek!” (Mt 8,26).                                   

Forrás: részlet Trausch Liza "... beszéded megelevenít ..." – Áhítatok minden napra című könyvéből.  

Csorba Győző: Öregedőknek

Saját számlánkra öregedni 

senkit se rántani be

a göröngyösödő ösvény 

pocsolyáiba gödreibe 

csak hátra- csak átkiáltani 

a tapasztalatokat 

meghagyni mindenkinek 

a maga-választotta utat 

cipelni az egyre súlyosodó 

ős-terheket 

azt is amit az rak ránk 

aki szeret 

s elbírni hogy 

akit meg mi szeretünk 

viszonzásul szánakozó türelemmel 

bánjék velünk 

s bár szigorú irányban 

löknek a napok 

csak rögtönözni mikor 

ránk nyílnak a pillanatok 

látni hogy egyre inkább 

a reggel célja 

az est az esté meg a reggel 

a többi más fölösleges 

hogy szakállunk is ha növesztjük 

csak arra való 

mint a feltétlen megadást 

jelző fehér lobogó   

Túrmezei Erzsébet: Hála

Uram, a szívem háladalba fog: 

Megköszönök Neked minden napot, 

Melyen szereteted érezhetem, 

Minden parányi fényt az életen, 

Minden vigaszt sivatag-út alatt, 

Minden mosolygó, meleg sugarat. 

 

Vihart ígérők bár a holnapok, 

Te vagy, aki a szívem biztatod! 

Ha ma egy porszem terhet hordozok, 

Talán Te holnap le is oldozod! 

Hogy adjak hálát, hogy te szüntelen, 

Amerre járok, ott vagy énvelem?  

Minden kicsiny madárka énekét, 

Minden bajt, mely Hozzád visz közelebb, 

Minden nyugalmas percemet, 

Tovasuhanó minden felleget, 

Cseppecske boldogságot, örömöt 

Ujjongó háladalban köszönök!  

Minden egyes meleg tekintetet, 

Minden egyes virághintő kezet, 

Minden testvérszívet, felém verőt, 

Közösen hívő, hordozó erőt: 

Mindezt az üdvöt itt és odafönn 

Köszönöm! Mindörökké köszönöm!

Arszenyij Tarkovszkij: Tücsök

A vér szava súgja     

nekem - házitücsök vagyok én.  

A kemence alatt     

dalolom meghitt dalomat.  

S van, ki vizet forral,     

s dühösen zúdítja felém,  

Más megtűri az     

énekemet s a szívébe fogad.     

Utazónak a távoli     

tájra idézem a hont,  

Hol a kabóca dalától     

harsog a déli vidék,  

Nem tudom én,     

hitvány hegedűm faragója ki volt,  

Ám a kabóca se     

zengi be nálam szebben az éjt.     

Mennyi orosz mássalhangzó     

zizeg énekeimben!  

Háncskosaramba ezer     

szólást rejtettem el én,  

S háncskosaramban felleli     

mindezt újra a gyermek,  

Ódon bár hegedűm, s     

egyhúru, szegény a zeném.     

Meg sem hallod a     

hangom - mintha csak óra ketyegne,  

Hallgass hát bele,     

én szólítalak: erre, csak erre!  

Éjjeliőr vagyok én,     

fel-felverem újra a házat,  

S kürtökként a folyón     

túl felharsannak a társak.  

Baka István fordítása