Tornay András: Háromsoros

Nem tudom, hogy téged szeretlek-e, 

Vagy azt szeretem ahogy bánsz velem. 

Vagy ez ugyanaz?

Sztrilich Ágnes: így történt

kezem 

elengedted 

szíved 

elejtettem 

árvák maradtunk 

mind a ketten -

Áprily Lajos: Testem

Míg vizsgálgatják, méregethetem: 

milyen középkor-képű, satnya test. 

Ha most egy botot adnának nekem, 

indulhatnék az égbe egyenest.

Kormányos Sándor: Őszi rajz

Valahol messze túl a fákon 

lüktető fájdalom sóhaja kél, 

rőt ragyogásba omlik az alkony 

hullt levelekkel játszik a szél.

Senki barátja

 

„ Megnyomorítom az embereket anélkül, hogy megölném őket. 

Szíveket török össze és életeket döntök romba. 

Ravasz vagyok és rosszindulatú, és az idő múlásával mindinkább erőre kapok. 

Minél többet idéznek engem, annál inkább hisznek nekem. 

A társadalom minden szintjén virágzom. 

Áldozataim tehetetlenek; nem tudják megvédeni magukat velem szemben, 

mert névtelenül és arctalanul járok. Lehetetlen a nyomomra akadni. 

Minél jobban próbálkozol, annál inkább kicsúszok a kezed közül. 

Nekem senki sem a barátom. 

Ha egyszer foltot ejtek valaki jó hírén, az sosem lesz többé ugyanaz. 

Kormányokat döntök meg, házasságokat teszek tönkre és ártatlanokat 

fakasztok könnyekre. 

Hogy ki is vagyok? 

Pletyka a nevem!"

Számomra ismeretlen szerző

A nap gondolata

A félelem bezörget. 

A hit kimegy ajtót nyitni: odakint nincs már senki.    

Luigi Santucci

Hit

     

          Az óriási aszály kitikkasztotta, kiszárította a földeket. A fák fájdalmasan hullatták megfakult, elsárgult leveleiket. A fű a réteken kiégett. Az emberek nyugtalanul kémlelték a tiszta, kobaltkék eget. Mivel mind szárazabb hetek követték egymást, és hónapok óta egy csepp eső sem esett, a helybéli plébános az eső kegyelméért könyörögve rendhagyó imaórára hívta az embereket a templom előtti térre. A teret nagy sokaság töltötte be a megbeszélt órára. Sokan elhozták magukkal a hitüket jelképező tárgyaikat: a Bibliát, a keresztet és a rózsafüzért. A plébános végignézett az embereken, és tekintete megállapodott egy kislányon, aki teljes komolysággal ült az első sorban. 

A térdén egy piros esernyővel.

Ismeretlen szerző

Tornay András: Bármikor bejöhetsz

Ha darabjaira esik szét a világ 

Ha csended álnok zajok járják át 

Ha minden megkopott, üres és hideg 

Ha éppen csak pislákol elhagyatott tüzed 

Akkor is tudd: bármikor hazajöhetsz  

Ha jól ismert ösvényen zsákutcát találsz 

Ha ismerős tereken is idegenként jársz 

Ha sokáig nem hallod senkitől nevedet 

Ha senki sem szorítja gyöngéden kezedet 

Akkor is tudd: bármikor hazajöhetsz  

Bármilyen koszos vagy, nyitva áll a házam 

Bármilyen fáradt vagy, megpihenhetsz nálam  

Lehetsz gyenge, lehetsz árva 

Jöhetsz nyitva, jöhetsz zárva 

Jöhetsz némán, jöhetsz sírva  

Bármerről is érkeznél, az ajtóm ott lesz nyitva 

Bármerről 

Bárkivel 

Bárhogyan 

Bármikor  

Bárhogyan hazajöhetsz, bármikor hazajöhetsz

Gárdonyi Géza: Írás a Bibliába

– Az Újszövetség Könyve elé –  

Ez a könyv a könyvek könyve, 

Szegény ember drágagyöngye. 

Égi harmat lankadtaknak, 

Világosság földi vaknak. 

Bölcsességnek arany útja: 

Boldog, aki rátalál! 

Szomjas lelkek forrás-kútja, 

Hol pohárral Krisztus áll.  

Ez a könyv az örök törvény, 

Királyon lánc, rabon napfény, 

Tévelygőnek hívó harang, 

Roskadónak testvéri hang. 

Elhagyottnak galambbúgás, 

Viharvertnek ereszet, 

Haldoklónak angyalsúgás: 

„Ne félj: fogd a kezemet”  

Gyermeknek is: „Mily szép rege”, 

Bölcsnek: „Rejtelmek tengere!” 

Fal, – s túl rajta élő hangok, 

Köd, s benn zengő hárfák, lantok. 

Templomok közt legszebb templom: 

Csak megnyitom s benn vagyok. 

Ablakán a Paradicsom 

Rózsáira láthatok.  

Minden fakul, minden romlik, 

Márványvár is összeomlik. 

Bíborleplek ronggyá málnak, 

Dicsőségek füstbe szállnak.

Csak ez a könyv nem tér porba, 

Mintha volna élő lelke!… 

Ez a könyv a Mózes bokra: 

Isten szíve dobog benne.

Fodor-Csipes Anikó: Hol keressük a lelki szomjúságunk oltását?

„ Aki ebből a vízből iszik, ismét megszomjazik. 

De aki abból a vízből iszik, amelyet én adok neki, soha többé meg nem szomjazik.” 

(Jn 4:13–14)  

          Jézus beszélgetése a samáriai asszonnyal egy ponton egészen személyessé válik. Már nem a kútról, nem a korsóról és nem is a vízről beszél. Hanem az emberi szívről. Hiszen mindannyian szomjazunk valamire. Arra vágyunk, hogy szeressenek bennünket. Végre fontosak legyünk valakinek. Végre biztonságban érezzük magunkat. Végre legyen békességünk. Végre legyen reményünk. Végre tudjuk: az életünknek értelme van. Ezt a szomjúságot Isten ültette a szívünkbe. És egész életünk során próbáljuk csillapítani. Csak sokszor rossz helyen keressük a vizet. A samáriai asszony életében ezt Jézus egyetlen mondattal tárja fel: „öt férjed volt, és akivel most élsz, nem férjed: …” (Jn 4:18a). Ezt a mondatot sokan úgy olvassák, mintha Jézus pusztán számon kérné az asszony múltját. Pedig sokkal több történik itt. Jézus nem megszégyeníteni akarja őt. Hanem megmutatja, hogy egész életében valamit keresett. Talán szeretetet. Talán biztonságot. Talán azt remélte újra és újra: „Most végre boldog leszek.” És mindig csalódott. Nem azért, mert rossz ember volt. Hanem mert ember volt. Olyan ember, mint mi. Mi is újra és újra megpróbáljuk betölteni azt az űrt, amelyet egyedül Isten tud betölteni. Ezért olyan csodálatos, hogy Jézus nem azt mondja: „Megmutatom, hol találod az élő vizet.” Hanem ezt mondja: „én adok”. Micsoda vigasztalás! Nem nekünk kell kiérdemelnünk Isten szeretetét. Nem kell előbb tökéletes emberré válnunk. Nem kell minden hibánkat kijavítanunk. Ő ajándékozni akar. Az élő víz kegyelemből fakad. Ma is. Neked is. Nekem is. Talán éppen ma érdemes feltennünk magunknak egy csendes kérdést: Miből próbálok élni? Mi az, amihez újra és újra odafutok, amikor elfáradok? Mi az, amitől azt várom, hogy békességet adjon? És vajon nem Krisztus az, aki csendesen azt mondja: „Gyere inkább hozzám. Én tudom, mire szomjazik igazán a szíved.”     

Forrás: Napi Ige és gondolat

Sebestény-Jáger Orsolya: Visszhang

Ha már e földi küldetés sem marasztal 

égi kincseid elviszem magammal. 

Amit adtál megszámlálhatatlan: 

a szívnek látható. A szemnek láthatatlan. 

Vissza nem térünk, de kapudon átlépve 

visszatükröződünk csillagként az égre.

Leonyid Volodarszkij: Békés bolygó

Álmomban egy békés bolygón jártam, 

Se háborúk, cunamik, vulkánok! 

Szinte minden úszott a fényárban, 

S Maga az Isten volt ott velünk! 

És az egész édeni kertnek tűnt, 

Hol nevető párocskák sétáltak! 

Szerető tekintet melengette őket, 

S vonzotta a távol tisztasága! 

Nem ismerték ott a fáradtságot, 

Nem meredt ott még egy kerítés se! 

Dalt csobogott hegyek vízesése! 

S Földnek hívták ezt a szép világot. 

Trombitás Endre fordítása 

Serfőző Simon: Vigyázzak magamra

Mindennapjaim, 

akik rám köszöntök reggelente, 

megkérdezitek, hogy aludtam? 

Kell-e valamiben segíteni? 

Számíthatok rátok, 

mint a szomszédokra, 

ha valami miatt bajban vagyok. 

Elbeszélgetek veletek, 

többet tudtok rólam, mint az orvosok. 

Fazekamba belenéztek, 

mit kavargatok bennük? 

Kíváncsiskodtok, mi az ebédem, 

vacsorára marad-e? 

Adjak magamra, ne úgy nézzek ki mindig, 

mint egy ágrólszakadt. 

Mi lesz a takarítással? – néztek széjjel, 

nehogy elhanyagoljam azt is. 

Éjszakára hagytok csak magamra. 

Majd holnap találkozunk, nyugtattok meg. 

S vigyázzak magamra! 

Csak akkor a küszöb is vigyázhatna, 

szólnék vissza legszívesebben, 

minduntalan ne botlanék bele.

A nap gondolata

Ha önmagadat korlátaiddal együtt elfogadod, 

nagy lépést tettél a belső szabadság felé. 

Szent-Gály Kata

Csáky Károly: Remény – kötőszóval

És megtépázva 

is úgy tenni, 

mintha 

semmi sem történt 

volna. 

És roppant 

teher alatt is elhinni, 

hogy ez még 

nem a gerincroppanás. 

És szisszenni 

csak, 

ha ordítani 

kellene. 

És elmondani 

újra, 

hogy minden próbatétel 

javunkra válhat, 

a fájdalom 

megválthat 

minket.