erőszakot tettem
kevélységemen
meghajtottam fejem
és belesírtam kezedbe
reménytelenségem –
2026. június 8., hétfő
Gárdonyi Géza: Hány évig tart…
Öregapám, mondd meg nekem:
Hány évig tart a szerelem?
– Harminc évig, negyven évig…
Öreganyám szól: – Mindétig.
1894.
Gárdonyi Géza: Bölcseség a hullámokon
Egy vén révésznek ócska csónakán
ült hat tudós. És azt beszélgeték,
hogy nincs Isten, s mily bárgyú a nép!
A csónak roppant. Szólt a vén:
- No lám! ... Ha tudnak úszni, hát most ússzanak!
- Jaj Istenem! - kiáltott mind a hat.
1894.
Weöres Sándor: Az Öreg Remete búcsúbeszéde
Valami olyan az Isten
-- akihez megyek --,
mint itt, előttünk, ez a Tó,
mely, mint tudjátok, teljes egészében
át nem fogható.
De megmerülni benne: jó.
Valami olyan az Isten
-- akihez megyek --,
mint egy hatalmas ország.
Talán: Magyarország.
De közületek vajon ki járta be
valamennyi útját,
hegyét meg dombját?
Valami olyan az lsten
-- akihez megyek --,
mint a végtelen ég.
Valaki felfedezte, nemrég,
a távcsövét.
Azóta tudjuk: nagyobb messziség
és újra csillag van fejünk felett,
és ha majd lesznek nagyobb távcsövek,
lesznek új napok
és nagyobb csillagok, l
ehet. Valami olyan az lsten
-- akihez megyek --,
mint a szemfedő,
mely ránk borul, örökre.
De nem úgy, mint a lenti temető
sárgálló rögje,
hanem mint Kéz -- -- anyánké
vagy apánké -- -- talán,
amikor este magukhoz vontak
a játék után.
Térdükre vettek -- -- és megöleltek,
csak úgy -- -- porosan.
Testvérek, az Isten
-- akihez megyek --,
valami -- -- -- olyan -- -- --
Walter Benjamin: Utolsó vacsora
Vérnarancs telihold a júdásfa fölött.
Holnap nagycsütörtök,
aztán nagypéntek, majd húsvét, teljes pompájában.
A som apró kereszteket virágzik,
Végig az utcán pedig
liliomok és nárciszok bólogatják püspöksüveges fejüket.
Mintha elfogna az érzelgősség ilyen túlvilági dolgok kapcsán,
De talán mégsem. Tudom,
Hogy az a másik világ végtelen,
bárhol is legyen az.
Mindenesetre amolyan ereklyetartó-este ez,
Csontok pici dobozkákban, masnik az üveg alatt.
Vagy lehet, hogy csak a néhány nappal ezelőtti
havazás miatt van,
Olyan fehér volt a hó a fehér hóvirágokon.
Mint azt őseink bátran elárulták,
te ölsz, vagy téged ölnek.
Tavasz kikeményített előkében,
A tél evőeszközével a kezében. Fagyos kegyelem. Vágj és burkolj!
Tóth Bálint Péter fordítása
Vörös István: A szög panasza
1 Mi majd királyt csinálunk
belőled, mondták a katonák.
2 Egy nádszálat adtak a kezébe,
mint jogart, és egy ócska
ponyvából palástot kerítettek
köré. A fejébe töviskoronát
nyomtak.
3 Volt ott egy farönkből
faragott fotel, arra ültették.
4 És gúnyolódva meghajoltak
előtte, üdvözlégy, Jézus,
zsidók királya!
5 De abban a pillanatban
megdördült az ég.
Vihar lesz, súgta valaki.
Ám amikor a maguk csinálta
király arcára pillantottak,
megzendült bennük az űr.
6 Egy igazi király nézett
vissza. Olyan, amilyet
még sose láttak.
7 Koronáján a vércseppek,
mint drágakövek villództak,
kezében a nádszál ezer jog
kristályától csillogott.
8 És a palást, a palást
az egész világ volt,
amekkorának még nem is látta
senki ezt az alig ismert
univerzumot. Kék felszínére
örvénylő galaxisok varrva,
és csillagok hunytak ki
és keletkeztek ott.
9 Tedd le ezeket szépen,
könyörögtek neki.
A kereszt súlya
1 Amikor Jézus önként
levette a koronát és a palástot,
letette kezéből a jogart,
a katonák nem vártak parancsra.
2 Mindig volt raktáron egy-két
kivégzőeszköz, ha nincs is
szabad bitófa épp
a Koponyák-hegyén,
majd kivitetnek vele egyet.
3 A raktárból kicibáltak
egy keresztfát, és Jézus
vállára tették, hogy hozza.
4 Mi majd lovon megyünk,
próbáltak röhögni.
5 Ő a nagy súly alatt
azonnal összerogyott,
a keresztléc meg is ütötte
a halántékát.
6 Hogy eltakarják a sebet,
a töviskoronát újra visszatették
a fejére. Másodszor koronáztok
királlyá, mosolygott Jézus.
7 Az egyik katona
fogott valakit, hogy segítsen
a keresztet cipelni.
Cirénei Simon és a katonák
1 A keresztet cirénei Simon
cipelte, mégis Jézus rogyadozott.
Nem félt, de ami rá vár,
olyan súlyként nehezedett rá,
amit mindenki ismer, aki
színről színre látja a világot.
2 Nem fog sikerülni a
megváltás, attól tartott.
Mit számít egyetlen példa
annyi példátlan eset között?
3 A Koponya-helyre érve
epével kevert bort adtak
neki. A lábuk elé löttyintette.
4 Simon azt hitte, a keresztre
is ő kerül Jézus helyett.
Annyi mindent hallott
összekacsintásról, megvesztegetésről
beszélni, remegett félelmében.
5 De Jézus megköszönte neki,
hogy segített, megáldotta
és hazaküldte.
6 A katonák szerették volna,
ha nem ilyen szépen alakul ez.
Dühükben máris Jézus
ruháin kezdtek osztozkodni.
7 Ha ilyen szegények vagytok,
mért éri meg eladni a lelketeket?
Ecetes szivacsot nyomtak
a szájába, és hozzáfogtak
a megfeszítéshez.
A szög panasza
1 Egyszerű szög vagyok,
vastag, mert a vas mostanában
még töredezik, szögletes,
mert könnyebben hasítom így
magam előtt a fát.
2 Lógott már rajtam kép,
tartottam össze kaput,
ötven éve csináltak, eddig
nem ártottam senkinek,
nem szolgáltam rosszabbul
az embert, mint egy juhászkutya.
3 Ahányszor kihúztak valahonnan,
sose dobtak el, jó lesz ez még,
mondták, és merültem láda fenekére,
ácsmester bőrkötényének zsebébe.
4 Most kivégzéshez visznek,
egy ember csuklócsontjai
között hatolok át.
Mennyire irigylek most
minden élettelen tárgyat!
Engem feltámaszt
az ember érintése.
5 Micsoda érintés! Eggyé válok
vele. És ő is velem. Hatalmas szög lesz,
mely kiszakítja a hazugság szövetét.
6 Mért ütsz, kalapács?
A fejemre sújtasz, a derekam
beljebb csúszik a még élő húsba,
spiccelő lábfejem a fába.
Fájdalom a gerincemben.
7 Fájdalom körülöttem, igyekszem
minél többet elvezetni belőle,
mint egy esőcsatorna. Minek vagyunk
mi tárgyak az eszközei?
2026. június 7., vasárnap
Gárdonyi Géza: E Föld
E Föld, – ez nem a gyönyörök tanyája
a lelkünk itt csak iskoláját járja:
ha szenvedni és tűrni megtanul,
szárnyát felölti, s mennybe szabadul.
Turczi István: Máté evangéliuma
Nyomomban az éjszaka.
A hold mint durva kavics ütődik homlokomhoz.
A szél spiráljai hajamba csimpaszkodva
borzolják a kövek bőrét.
Szürke folyosókon a felhők is utánam erednek.
Idegeim kihűlt higanyba mártva,
testem ízekre tépi és felszívja a várakozás.
Megvillan az ég: arcom kivilágított sziklafal.
Mozdulataimat
pásztázza
a csend.
A szavak túlfelén
nedves rettegés formázza az öröklét törékeny vonzatait.
A természet végső arca dermedt golgotákon vándorolva
száműzi a spongyamagányt.
A sötétben valaki a vállamra teszi a kezét,
ÉS A NEVEMEN SZÓLÍT;
lélegzetem mint a gyufaszál sercenése.
Ilyen lehetett egykor a keresztrefeszítés:
mítoszteremtő, hajléktalan boldogságtöredék.
Dr. Kállai Imre: Hinni a Fiúban
Aki hisz a Fiúban, annak örök élete van, aki pedig nem engedelmeskedik a Fiúnak, nem lát majd életet, hanem Isten haragja marad rajta.
János 3,36
Kedves Testvéreim!
A mai ige nem olyan könnyen értelmezhető, de megpróbálom a Szentlélek segítségével úgy magyarázni, hogy közel jöjjön hozzánk. Kérem, hogy jöjjetek velem erre a felfedező utazásra, kérem a figyelmeteket erre a rövid időre, amíg a magyarázat tart.
Ahogy említettem, János sokszor hozzáfűz az eseményekhez és nagyon mély dolgokat mond Jézusról, mély dolgokat mond az emberről. Most is ezt teszi. Nagyon mély, nagyon jelentőségteljes dolgokat mond el Jézusról és az emberről.
Pontosan nem lehet különbséget tenni, hogy most itt melyik János beszél. A szöveg megengedi azt az értelmezést, hogy keresztelő János fűzi tovább a gondolatmenetét, de arra is gondolhatunk, hogy már maga az evangélista, a tanítvány János fűzi tovább a keresztelő gondolatait. Úgy gondolom, hogy jelen esetben nem az számít, hogy ki mondja, inkább az számít, hogy mi van leírva. Ez hasonló ahhoz, amikor a teológusok között vita tört ki, hogy a kígyó a bűneset történetében beszélt vagy nem beszélt? Sokat cikkeztek, érveltek, vitáztak ebben a kérdésben, míg egy másik gondolkodó úgy szállt bele a konfliktusba: Engem nem az érdekel, hogy a kígyó beszélt-e vagy sem, engem az érdekel, hogy mit mondott! Nagyon frappánsan megfogalmazta ez a teológus a lényeget!
Tehát fókuszáljunk arra, hogy mit mond az ige, mert az lehet benned és bennem életté!
Az alaphelyzet az evangélium íródásakor az, hogy sötét van. Na nem azért, mert lekapcsolták a közvilágítást, hanem azért, mert az emberek a Jézusról szóló bizonyságtételt nem akarták elfogadni. János már az evangélium elején beszél arról, hogy a világosság eljött Jézusban, de a sötétség nem akarta befogadni. Itt újra előhozakodik ezzel János: az emberek nem akarnak hinni Jézusban. Nagyon szívesen hisznek mindenben, mindenféle tévtanításban, mindenféle eszmében, mindenféle összeesküvés elméletben, de Jézusban nem akarnak hinni.
Valahogy úgy érzem, hogy János evangéliuma nem is szólhatna most aktuálisabban hozzánk, hisz mi is olyan társadalomban élünk, amikor nem akarnak hinni az evangéliumban, megkérdőjelezik az emberek az abszolút létezését és mindent relatívan akarnak vizsgálni. „Bizonyságtételét senki sem fogadja el…” – fogalmaz János.
Nem akarnak hinni Jézusban, inkább hisznek más dolgokban. Ahogyan akkor nem akartak hinni, úgy ma sem akarnak hinni Jézusban és Jézusnak.
Ugyanakkor azt is érthetjük János szavaiból, hogy az embernek van egy alapvető vágya arra, hogy megismerje a természetfelettit. Nagyon sok ember érezte már, hogy Isten, a spiritualitás létezik. Valahol a lelke mélyén minden ember érzi vagy valamikor érezte, hogy rajta kívül van valaki, van valami, ami megmagyarázhatatlanul nagyobb mindennél.
Az ember spirituális lény. János is ezt mondja. De arra is utal, hogy ha égi, mennyei, földöntúli dolgokról akarunk tudni, ha arról akarunk biztos információt, hogy kicsoda, micsoda Isten, akkor a leghitelesebb informátor, a legmegbízhatóbb forrás az, Aki épp felülről, a mennyből jött: Jézus!
Ha valamiről szeretnénk megtudni valamit, akkor megkérdezzük azt, aki már átélt hasonló élményt. Emlékszem, hogy a vizsgák előtt, amikor már az embernek teljesen fel vannak fokozva az idegei, akkor mindig érdeklődtünk azoktól, akik már túl voltak a vizsgán, hogy milyen volt. Teljesen természetes dolog, hogy attól kérek információt, aki már valamilyen formában átélt hasonló esetet. Mondjuk szülés előtt a kismamák már szült nőktől érdeklődnek, hogy milyen körülményekkel, nehézségekkel jár egy szülés és annak folyamata. Nyilván nem egy férfit fognak megkérdezni, hogy milyen volt a szülés…
János is épp arról beszél, hogy Jézus Krisztus a legbiztosabb forrás a lelki dolgokat illetően, mert Ő a mennyből, felülről jött, ő része a mennyei családnak, az Atya, a Fiú, a Szentlélek hármasának, Ő színről színre ismeri az Istent, sőt Ő maga is Isten, ezért Nála van a leghitelesebb információ a lelki, spirituális dolgokról.
Sőt, azért is érdemes Jézus bizonyságtételére figyelni, mert Ő Szentlélekkel van Telve, és a Lélek mértéktelenül jelen volt Jézus életében. Lélekből szólt, mert az Atya mérték nélkül adta neki a Lelket, hisz Jézusnak nem volt bűne. Ezért hallgattak rá olyan sokan, ezért volt a bizonyságtétele olyan meggyőző, ezért volt minden mozdulata, szava, az egész lénye élő és ható.
Tehát János beszél a Fiúról, aki fentről jött és telve volt Lélekkel. De azon túl beszél arról is, hogyan viszonyulhatunk ehhez a Fiúhoz. Lehet benne hinni, lehet elutasítani és lehet közömbösnek maradni: „Aki hisz a Fiúban, annak örök élete van, aki pedig nem engedelmeskedik a Fiúnak, nem lát majd életet, hanem Isten haragja marad rajta.”
János abból indul ki, hogy minden ember egy szörnyű örökséggel születik erre a világra. Ez egy lelki örökség: a bűn. Sokan megrökönyödnek, hogy ilyen nincs, mindenki csak a saját bűnéért felelős! De a világ nem erről szól, a Biblia nem erről beszél. Például azt egyszerű belátnunk, hogy van egy biológiai örökségünk: a testalkatunk, a szemünk színe, az értelmi képességeink, a személyiségünk vonásai. Ezzel együtt van egy lelki örökség is, a bűn öröksége. Ennek az örökségnek a kiteljesedése a halál, nem csupán a testi, hanem a lelki halál. Aki úgy hal meg lelkileg, ahogyan született, annak a lelki halál az osztályrésze. Viszont János itt beszél egy megoldásról, aki hisz a Fiúban, annak örök élete van! Ó, micsoda örömhír! Van a lelki rossz örökségből egy menekülési lehetőség., Jézus! Van lehetőség a megmenekülésre!
Egy történetet hadd mondjak el ezzel kapcsolatban:
Egy jómódú ember, a fiával együtt nagy rajongója volt a ritka műalkotásoknak. Gyűjteményükben megtalálható volt minden, Picassótól Raffaellóig. Gyakran csodálták meg ezeket a műveket együtt.
Amikor kitört a vietnami háború, a fiú katona lett. Nagyon bátor volt, és meghalt, amikor egy ütközet alatt megmentette egyik bajtársa életét. Amikor édesapja megkapta a hírt, mély gyászban volt egyetlen fia miatt.
Majd egy hónappal később, nem sokkal karácsony előtt, kopogtatott valaki az ajtón. Egy fiatalember állt ott, kezében egy nagy csomaggal.
Ezt mondta: „Ön nem ismer engem, de én vagyok az a katona, akiért az Ön fia az életét adta. Sokak életét megmentette azon a napon. Amikor engem biztonságos helyre vitt, egy golyó szíven találta, és még ott, azonnal meghalt. Gyakran beszélt Önről, és arról, mennyire szeretik a művészeteket.” A fiatalember kinyújtott kezében tartotta a csomagot. „Tudom, hogy ez jelentéktelen dolog, én nem vagyok egy nagy művész, de azt hiszem, a fia kívánsága az lett volna, hogy Ön kapja meg ezt.”
Az édesapa kinyitotta a csomagot. A fia portréja volt, melyet ez a fiatalember festett. Az apát mélyen meghatotta az a megragadó valódiság, amellyel bajtársa eltalálta fia személyiségének ábrázolását. Különösen a szemek vonták magukra az apa figyelmét, miközben a saját szemét könnyek árasztották el. Köszönetet mondott a fiatalembernek, és fizetni akart neki a képért. „Ó, nem Uram, én soha sem tudnám kifizetni azt, amit az Ön fia tett értem. Ez ajándék, fogadja el, kérem.”
Az édesapa a kandalló fölé akasztotta a festményt. Minden látogatót, aki belépett a házba, először a fiú képéhez vezetett, mielőtt megmutatta nekik a többi műalkotást.
Néhány hónappal később meghalt az apa. Egy nagy aukciót terveztek a festménygyűjteményből. Sok befolyásos személyiség gyűlt össze, nemcsak a festmények megszemlélésére, hanem azért is, hogy személyes gyűjteményük számára megszerezzék azokat.
A pódiumon ott állt a fiú képe. Az aukció vezetője megnyitotta az árverést. „A fiú képével kezdjük, ki akar licitálni?”
Csend volt, aztán megszólalt egy hang a hátsó sorokból: „Mi a híres festményeket akarjuk látni, tegyék ezt félre.”
De az aukció vezetője folytatta. „Kínál-e valaki ezért a festményért 100 vagy 200 dollárt?” Újra megszólalt egy mérges hang: „Mi nem azért jöttünk, hogy ezt a festményt lássuk. A Van Goghok, meg a Rembrandtok érdekelnek. A tulajdonképpeni aukció érdekel bennünket.”
Azonban az aukció vezetője csak folytatta: „A fiú! A fiút ki karja elvinni?” Végül megszólalt egy hang a leghátsó sorból: „Én 10 dollárt adok a képért.” Mivel nem volt tehetős ember, ez volt minden, amit fel tudott ajánlani érte. Ez az ember az édesapa és fia régi kertésze volt.
„Tehát 10 dollár, ki kínál 20 dollárt?” – „Adja oda neki 10 dollárért, hadd lássuk már végre a mesterműveket!”
„Az ajánlat 10 dollár, senki többet 20 dollárért?” Erre a tömeg háborogni kezdett. Nem akarták már tovább látni a fiú képét. Feszülten várták az értékes darabokat gyűjteményeik számára.
Az aukció vezetője lecsapott a kalapáccsal. „Először, másodszor, senki többet 10 dollárért!”
Egy férfi, elől a második sorban kiabálni kezdett: „Akkor most folytassuk a festményekkel!” Az aukció vezetője letette a kalapácsát: „Az aukciónak vége!”
„És mi van a többi festménnyel?”
„Sajnálom, de amikor megbíztak ennek az aukciónak a levezetésével, a végrendelet egy külön záradékához kellett tartanom magam, amit eddig nem árulhattam el. Csak a fiú képének árverésére kerülhetett sor, aki a képet megvásárolja, örökli az egész vagyont, beleértve a műalkotásokat is.”
A Tiéd már a Fiú? Megkaptad már az örök életet a Fiúban? Hiszel? Van élő hited? Mert van élő hit, van halott hit, meg van beteg hit is. Higgy a Fiúban! Kövesd a Fiút! Szolgálj a Fiúnak! Ámen.
Forrás: Debrecen Homokkerti Református Gyülekezet
2026. június 6., szombat
Csoóri Sándor: Megyek s te mosdatsz engem
őszi esődben.
Megmosdatsz tetőtől talpig,
mintha még most is a régi,
zsoltáros fiad volnék.
Megyek a hegyre hozzád: kis, kerek
templomod körül
halott őseim beszélgetnek.
Csuromvíz minden szavuk
s kökényfa-ujjaikon is
ide-oda szaladgál sok-sok csepped.
Ki akarta,
hogy én velük és veled
egyszerre találkozzam?
egy napon, egy órában,
amikor a közelben járó fácánok szeme
az életemtől megsötétedik?
Van valahol még egy másik Isten is?
Rejtelmesebb
és akaratosabb nálad?
aki nem ígér, nem kér, nem kérdez,
nem válaszol,
de hét varjúval viteti magát
most is az égbe,
hóna alatt harang és katicabogár,
mögötte hosszan suhogó vizek,
mintha földtől az alacsony Holdig
fátyol suhogna?
Megyek s te mosdatsz engem
kívül, belül.
Nedves, zöld leveleid hűsítgetik a húsomat.
Minden lépésemre
egy-egy életet veszítek el,
egy-egy ártatlanul roncsoló bűnt –
Mintha magamat kéne
Lao-ce: Tao Te King
67.vers
s nem apad soha:
mert végtelen,
azért nem apad soha.
Hogyha fogyna,
az időben már elfogyott volna.
Három kincsemhez ragaszkodom:
első a szeretet,
második a mérték,
harmadik a tartózkodás.
Szeretek, ezért bátor vagyok,
mérték által hatalmas vagyok,
visszavonulok, hát vezető vagyok.
Manapság
szeretet nélkül merészkednek,
mérték nélkül vezérkednek,
tartózkodás nélkül hatalmaskodnak:
ezért elpusztulnak.
Aki tapintattal vezet hadat,
győzelmet arat;
a szeretettel védekező legyőzhetetlen.
A természet fegyverezi
s a szeretet védelmezi.
Weöres Sándor fordítása
Szabó Lőrinc: Dsuang Dszi álma
a mester, egy lepkére mutatott.
– Álmomban – mondta – ez a lepke voltam
és most egy kicsit zavarban vagyok.
– Lepke – mesélte – igen, lepke voltam,
s a lepke vigan táncolt a napon,
és nem is sejtette, hogy ő Dsuang Dszi...
És felébredtem... És most nem tudom,
most nem tudom – folytatta eltűnődve –
mi az igazság, melyik lehetek:
hogy Dsuang Dszi álmodta-e a lepkét
vagy a lepke álmodik engemet? –
Én jót nevettem: – Ne tréfálj, Dsuang Dszi!
Ki volnál? Te vagy: Dsuang Dszi! Te hát! –
Ő mosolygott: – Az álombeli lepke
épp így hitte a maga igazát! –
Ő mosolygott, én vállat vontam. Aztán
valami mégis megborzongatott,
kétezer évig töprengtem azóta,
de egyre bizonytalanabb vagyok,
és most már azt hiszem, hogy nincs igazság,
már azt, hogy minden kép és költemény,
azt, hogy Dsuang Dszi álmodja a lepkét,
a lepke őt és mindhármunkat én.
Buda Ferenc: Tiborc tűnődik
Fura egy fordított világ ez:
az lesz vátesz, aki lóvá tesz,
sztár a zsivány, mester a kontár,
a cinkolónak piros pont jár,
szajhákon csillámlik a flitter,
sarzsihoz jut sok kósza ritter,
s vélvén magát vezérhajónak,
vígan feszít vizen a hólyag.
Prókátorok, hamis parasztok
mérik a pórnépnek a snapszot:
„Igyatok csak, danoljatok hát!
(Fő az, hogy mi tartsuk a kottát.)”
Kinek kabaré, kinek kínpad –
színváltozás: forog a színpad,
s játszván jó gázsiért akármit,
hazudnak, hogy hasad a kárpit.
Ál-király, mű-Bánk, mű-Petur bán
folyton csak a zsebünkbe turkál,
mind-mind a köz javát kívánja,
akár a tíkokét a kánya.
Hiteleznek és szavatolnak,
hív jobbágyuk leszesz maholnap,
s mielőtt még adnád dedóba,
kölykedet is viszik adóba.
S múlnak az évek, mint a percek,
rajtunk nem könyörül a Herceg,
így tehát, testvér, mi: Tiborcok
húzzuk összébb a gatyakorcot.
2026. június 5., péntek
Sajgó Szabolcs: az asztal
asztal
ami körül van helye mindenkinek
ami körül mindenki lehet önmaga
ahol a többiek nevét mindenki
örökre tudja
a félelem ott többé nem igazgat
árnyékaink nem követnek nincsenek
a fő fogás ott az élet kenyere
s koccintani hozzá a lélek itala
hívogat az asztal
kétezer éve
mióta megjelent
ha távolodunk tőle
ha elfordulunk
egymásra többé nem ismerünk
feledjük újra kik vagyunk
megint a rettegés igazgat akkor
s a puszta nyers erő
az egyetlen asztal helyett akkor
a halál sok kis asztala lesz újra a miénk
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)