Kettesben...
" Testvér, csak lábujjhegyen jer velem, csak nagyon halkan, nagyon csendesen."
2026. július 31., péntek
Szabolcsi Erzsébet: Hazavágyó
Lépteim hegyek
óvták, lombok kísérték.
Ma pusztán megyek.
*
Nézem a mezőt.
Lelki szemeim előtt
hegyek vonulnak.
*
Fenyőillatban
rég elvesztett hegytetők
varázsa dereng.
*
Havas hegyeim!
Mit ér a fehér világ
sötét falak közt?
*
Egy fodros felhő,
haj, éppolyan, mint régi
otthonom hegye!
*
Ugyanaz a hold
ragyog itt is. Miért szebb
az otthoni éj?
*
Messze kerültem.
Régi csúcsok titkait
őrzik álmaim.
Szabolcsi Erzsébet: Nyári képek
Ablakom alatt
tücsökdal zeng. Ragyog a
holdfényszerenád.
*
Vércsepp a földön...
sebzett muskátlim hullat
fájó szirmokat.
*
Feltámadt a szél.
Pipacsmező sirdogál:
sziromzápor hull.
*
Bóbita röppent
kezemre, csókot lehelt
rá, s ellebegett.
*
Lestem a bimbót,
vártam, hogy nyíljon. S éjjel
el is virágzott.
*
Derűs kis este.
Fecskék fricskáznak mosolyt
alkonyatomra.
Bródy János: Ne várd a májust
*
Készülj a hosszú télre, kedvesem Mert hosszú lesz a tél, én azt hiszem
A szíved melegét tedd el nekem
Én majd a szemed fényét őrizem
Szedd össze mindazt, ami megmarad
Csak lassan égesd el a vágyakat
Csavard a lángot lejjebb, kedvesem
A tűzre szükség lesz még, úgy hiszem
Ne várd a májust, hiszen közelít a tél
Ne várd a májust, kedvesem
Öltözz fel jól, ha az utcára kilépsz
S ha fázol, bújj az ágyba velem
Szelíd legyél, derűs és hallgatag
És bölcs mosollyal tűrd, ha bántanak
Legyél folyó, s ha támad majd a tél
Páncélod lesz kemény és hófehér
Ne várd a májust, hiszen közelít a tél
Ne várd a májust, kedvesem
Öltözz fel jól, ha az utcára kilépsz
S ha fázol, bújj az ágyba velem
Ijesztő szelek fújnak, kedvesem
Nem hoznak több tavaszt el fényesen
Fejünkre hullanak a csillagok
Rémülten ébrednek az álmodók
Ne várd a májust, hiszen közelít a tél
Ne várd a májust, kedvesem
Öltözz fel jól, ha az utcára kilépsz
S ha fázol, bújj az ágyba velem
Készülj a hosszú télre, kedvesem
Mert hosszú lesz a tél, én azt hiszem
2026. július 30., csütörtök
Charles Simic: A félelem
Átadjuk,
önkéntelenül,
ahogy egy levél
megrezzenti a másikat.
Egyszer csak reszket az egész fa.
És sehol egy fuvalom.
Szilágyi Mihály fordítása
Sztrilich Ágnes: Virágasárnap
kivirágoztak
barkáim
csönd terült körém –
hulló könnyem
szivárványán át
láttam
érkezel –
szívemet terítettem
Eléd –
Kaiser László: Ima
Úgy fut ki belőled a tévedés,
ahogy gyűlik a testben a szenvedés,
s ahogy gyűlik a léleknek kínja,
úgy lesz remény, hogy majdan jóváírja
mindazt, amit tettél vagy mulasztottál:
ő, akit talán vadul megátkoztál,
ő, aki neked így is megbocsát,
ha tisztuló szívben hozzá szól imád!
Lángok tüzek között
Lángomat ne bántsad,
kormozhat az így is,
tüzemet ne lohaszd,
elhalhat az így is.
Szívemre balzsamot
nem kérek, de adjál!
Lángok, tüzek között
nekem megmaradjál!
Miért kiabálunk, amikor dühösek vagyunk?
– Miért kiabálnak az emberek, amikor dühösek?
A tanítványok elgondolkodtak, s az egyikük így szólt:
– Amikor elvesztjük az önuralmunkat, kiabálunk.
– De miért kell kiabálni, amikor az, akihez beszélsz, ott áll melletted? Halkan is elmondhatnád neki azt, amit akarsz – mondta a tanító.
A tanítványok nem találták a választ, s a szent a következő magyarázatot adta:
– Amikor az emberek haragszanak egymásra, a szívük eltávolodik egymástól. A távolság miatt kiabálniuk kell ahhoz, hogy hallják egymást. Minél dühösebbek, annál jobban kiabálnak, mert annál nagyobb a távolság.
Amikor két ember megszereti egymást, nem kiabálnak, hanem kedvesen, lágyan beszélnek, mert a szívük nagyon közel áll egymáshoz, nincs köztük távolság. Amikor még jobban szeretik egymást, annyira egy helyen van a szívük, hogy már halkan sem kell megszólalniuk, megértik egymást már abból is, hogy csak egymásra néznek. Ilyen közel állunk egymáshoz, amikor szeretjük egymást.
A tanítványaira nézett, és így folytatta:
– Amikor vitatkoztok, ne hagyjátok, hogy a szívetek eltávolodjon. Ne mondjatok olyan szavakat, amelyek eltávolítanak benneteket egymástól, mert különben eljön a nap, hogy olyan nagy lesz a távolság, hogy nem találjátok meg az egymáshoz visszavezető utat.
Tóth Kornélia fordítása
Trausch Liza: Felemelt kígyó
" És monda az Úr Mózesnek:
Csinálj magadnak tüzes kígyót, és tűzd fel azt póznára."
4Móz 21,8a
A nép eljutott oda, hogy valamit csinálni kell. Nem idegorvoshoz kell menni és nyugtatót szedni. Ezeknek az embereknek a kérésük az volt Mózeshez, hogy "Imádkozzál az Úrhoz, hogy vegye el rólunk a kígyókat." A mi kérésünk is ez volna, hogy a körülményeinket változtasd meg, Urunk! Mennyivel könnyebb lenne az élet, ha ez a szomszéd nem lenne. Isten nem a kígyókat veszi el. Azok maradnak! Mózesnek mondja: "Csinálj magadnak tüzes kígyót, és tűzd fel azt póznára." Ugyanezt mondja Noénak: "Csinálj magadnak bárkát góferfából" (1Móz 6,14). Ez volt a megmenekülés eszköze akkor is, most is. Az embernek azt kell tennie, amit Isten mond. Isten nem azt mondta, hogy csinálok neked. A bűnnek gyökere az engedetlenség. A gyógyulás az engedelmesség. Minden ember hitre jutásában van egy engedelmességi lépés, amit meg kell tennie. Nem úgy van, hogy egy helyben ülök és imádkozom - Uram, tedd meg! Isten szerint az a részem, hogy tegyem meg. Mózes engedelmes szolga. "Csinált azért Mózes..." Azt tette, amit Isten mondott. "Csinálj magadnak!" Jézus megteszi. A legmélyebb irtózattal, de megteszi. Isten azt mondta Mózesnek: "És tűzd fel azt póznára." Látod-e már, Jézus hogy adja magát önként a keresztre, a póznára? Isten engedelmes szolgája véghezvitte a szabadulás egyetlen útját. A kereszt több mint kétezer éve áll. Bűneink büntetése Jézuson van. És te mégis vergődsz a kígyók miatt? Isten nem hagyott ki a gyógyulás lehetőségéből sem téged, sem engem.
Forrás: részlet Trausch Liza "... beszéded megelevenít ..." - Áhítatok minden napra című könyvéből.
2026. július 28., kedd
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
%20(1).jpg)












