Az ifjúság egy rossz barát,
Mely mindig bajba, sárba ránt
S veszélyt zúdit ránk mindenütt.
De ha a válás perce üt
S búcsúzkodik a rossz barát,
A szívünk mindent megbocsát;
Ontunk keserves könnyeket
S marasztanók... De nem lehet.
2026. július 14., kedd
Nadányi Zoltán: Tanács
Ne dicsérj senkit szemtől-szembe,
Ne hizelegj szembe senkinek,
Mindenkit háta mögött dicsérj,
De úgy, hogy ő is hallja meg.
Nadányi Zoltán: Tanács
Ne gondolkozz a szíveddel,
Mert úgy ezer tüske vár;
És ne szeress az eszeddel,
Mert az élet úgy sivár.
Fésűs Éva: Szeretném elmondani még...
pillanat-életem szilánkja,
mit a halál tesz majd lapátra.
Mégis szeretném elmondani még
a boldogság káprázatát,
amely vasmarkú fájdalmak között is
annyiszor rám talált.
A tüskéket hitemnek rózsafáján,
s konok kapaszkodásomat
a Gondviselés szalmaszálain,
mikor cserbenhagytak az álmaim.
Az események könyörtelenségét s azt a csodát,
ahogyan mégis mind hasznomra vált.
Beomlott reménységek romjain
tücsökmuzsikás szavak vigaszában
az örök érvényű mesék
mindent megoldó képletét,
s ahogy felrázták alvó szívemet
a szeretet áramütései,
amikor emberszemek sugarával
emberen túlról üzent Valaki.
A harcokat hitvány magammal,
amikor elfordult az angyal;
kétségeket és bizonyságokat,
egész esendő voltomat,
s közben a kegyelem
keresztvízből megmaradt harmatcseppjeit
lehajtott fejemen.
.
Lassan elengedő gyökereimben
érzem a remegést,
s egy mámorító titkot,
hogy élni nagyon szép volt.
Csak ezt akartam elmondani még.
Réfi János: Fél-idő
Kovács Istvánnak
Ha visszanézek, merre vitt utam,
azt hihetném, tévedezve jártam
a létben és e hajrázó futam
nem volt más, csak bolygó illat-áram.
Ujjam nyomát nem őrzi semmi sem.
Mondják: „Lázát mélységektől kapta,
és elvesztette mindenét, hiszen
nem írt, csupán elfutó patakba.”
Most megállok, merengve sorsomon,
mert ím, mégis önmagam maradtam.
Mi voltam én? Füledbe mormolom:
Kézmozdulat őszi alkonyatban.
Réfi János: Krisztus Emmausban
Caravaggio festménye nyomán
Illanó hitünk gyorsan elhagyott.
Nem ismertünk fel – szemeink vakok!
És a vérnyomot se láttuk, melyet
a szeg ütött, a roppant sebhelyet.
Vándornak hittünk; egy a sok közül,
ki velünk vacsorál, s talán örül,
hogy kap némi jó szót, kevés étket,
s nem láttuk meg Urunk, Isten-léted.
Derűs voltál, s tán nem is bántad azt,
hogy nem ismer fel e három paraszt…
De végül – bár hinni, látni késtem –
rád ismertem a kenyértörésben.
2026. július 13., hétfő
Sztrilich Ágnes: mint a kisgyerek
rájöttem
én Neked
mit sem
adhatok –
mindent csak
Tőled
várhatok –
Te értem
adod az
Életed
én pedig
rád mosolygok
miként
a kisgyerek –
Sztrilich Ágnes: „Ne vigy engem a kisértésbe!”
ne röptess
engemet
magasabbra
magamnál
add szeretnem
kicsinységem –
2026. július 12., vasárnap
Sztrilich Ágnes: megrágalmazva
1.
rámtapadt békanyál
sodronykötéllé vált
a sötétben –
pókháló lábakkal
fojtogatott a vád
minden
sötét lett –
hajnalthozó Szellő
felragyogó Csillag
tágas mezőkre
vezetett –
2.
hogyan
mondhatnám
hamis a vád?
ártatlan hiszen
csak a Bárány,
tudom –
hogyan vallhatnám
igaz a vád?
mert bennem
mégis ártatlan
a Bárány,
ugye, tudod?
3.
teszem a
dolgom
mással mi
gondom
majd csak
megóvsz
egyszer majd
igazolsz ha akarod –
a Te dolgod –
4.
vakmerőség
az egyedüllét
veszélyes
a magány –
keménnyé tesz
a meg-nem-értés
keserűvé
a vád –
5.
kinek mondjam
a mondhatatlant?
ki értené
az érthetetlent?
dadogó szívem
vajúdó titkait
titkos vágyait
emberségem
kimondhatatlanságait?!
6.
én nem értem
a perlést –
engem ijeszt
a vád –
én nem értem
a perlőt
nekem
Te fájsz!
7.
kemény
szívemből
keserű
forrás
fakadt ki
a fájdalom –
2026. július 10., péntek
Endrődi Sándor
Valakit, valamit szeretni kell.
A szerető szív tündököl.
S Isten világa örök éj marad
Annak, ki mindent csak gyűlöl.
Szép Ernő: Imádság
Ki ülsz az égben a vihar felett,
Én istenem, hallgass meg engemet.
Hozzád megy szívem, itt szavam dadog,
Hazámért reszketek, magyar vagyok.
A népekkel, ha haragod vagyon,
A magyarra ne haragudj nagyon.
Ne haragudj rá, bűnét ne keresd,
Bocsáss meg néki, sajnáljad, szeresd.
Szeresd, vigyázz rá, istenem, atyám,
El ne vesszen veszejtő éjszakán.
Mert itt a népek nem tudják, mit ér,
Hogy olyan jó, mint a falat kenyér,
Hogy nem szokott senkit se bántani,
Lassú dallal szeretne szántani.
Édes istenem, te tudod magad,
A bárány nála nem ártatlanabb.
Te tudod ezt a fajtát, mily becses,
Milyen takaros, mily kellemetes.
Te látod életét minden tanyán,
Te hallod, hogy beszél: édes anyám.
Te tudod a barna kenyér ízét,
Te tudod a Tisza sárga vizét.
Te tudod, hogy itt milyen szívesen
Hempereg a csikó a fűvesen.
Tudod a nyáj kolompját, ha megyen,
Édes szőlőnket tudod a hegyen,
S keserű könnyeink tudod Uram,
Hogy mennyit is szenvedtünk csakugyan,
S hogy víg esztendőt várunk mindenért
Hisszük, hogy lesz még szőlő, lágy kenyér.
Óh, keljetek a magyart védeni
Ti istennek fényes cselédei:
Uradnak mondd el arany arcú Nap,
Mondd el szerelmes délibábodat.
Dicsérjed a Balatont, tiszta Hold,
Hogy szebb tükröd a földön sohse volt.
Csillagok, értünk könyörögjetek:
Kis házak ablakába reszketeg
Szerteszét este mennyi mécs ragyog...
Könyörögjetek értünk, csillagok.
2026. július 9., csütörtök
Csider Sándor: Négy sor a szeretetről
A szeretet fénnyel teli,
általa minden él, ragyog,
hideg falak között a lélek
halálra váltan sír, vacog.
Kone Orsolya: A szeretet éltet
hisz a vaksötétben
mindegy,
hogy lát-e a szemed.
A hang hallóvá tesz,
hisz a némaságban
mindegy,
hogy hall-e a füled.
A szó értelmet ad,
hisz gondolat nélkül
semmit sem ér a képzelet.
A szeretet éltet,
hisz nélküle a szív
semmi,
csakis halált terem.
Trausch Liza: Vezérelj engem
" És vezérelj engem az örökkévalóság útján!"
Zsoltár 139,24b
A vizsgálat véget ért, most kezdődik a próba. Isten csak a hitünkhöz mért próbákat ad. Most jön a legjobb időszak életünkben, amikor az aranyat próbálják. Az az arany értékes, amelyiken ott van a próba jele. Ha Isten akaratát akarod cselekedni, mindig mutatja a következő lépést. Ne felejts el minden reggel belenézni az Orvos szemébe - ha ítél, akkor is. Ítéleténél mindig nagyobb a szeretete. Ha már eljutottál a keresztig, akkor számodra nagyobb valóság ítéleténél a szeretete. Isten azon az úton akar továbbvezetni, ami az örökkévalóságba visz. Az örökkévalóság útján járni a legnagyobb öröm. Az út vége, hogy "...mindenkor az Úrral leszünk" (1Thessz 4,17b). Isten szeretete mindennél előbb volt, és örökkévaló. Ami itt van, az mind ideigvalóság. Holnap már nem lesz. De van valami, és van Valaki, Aki örökké valóság! Ha Neki adod az életedet, a tiéd is örökkévalóvá válik. A kereszt nagy győzelme után minden bukás, minden elesés, minden nehézség győzelemmé lesz. A kereszt azzá változtatja. Ne félj a szenvedéstől, mert ezen van a legnagyobb áldás, és a legnagyobb dicsőség. Jó volna ilyen életben élni, hogy minden, ami történik veled, mások felé igehirdetéssé lenne. A jövőben járj a kereszt alatt, és ne a kereszt mellett. Hadd maradjon meg emlékezetedben az a halálos szeretet, amellyel gyógyító Orvosod életét áldozta érted. Menj bátran, egyenesen Vele a keskeny úton, ha múltadra nézve megkaptad a gyógyulást, a bocsánatot. Jövőddel kapcsolatban szeretne erőt, örömöt, győzelmet, áldást adni.
Forrás: részlet Trausch Liza "... beszéded megelevenít ..." - Áhítatok minden napra című könyvéből.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)