2026. május 16., szombat

József Attila: Csöndes estéli zsoltár











Ó, Uram, nem birom rímbe kovácsolni dicsőségedet. 
Egyszerű ajakkal mondom zsoltáromat. 
De ha nem akarod, ne hallgasd meg szavam.   

Tudom, hogy zöldel a fű, de nem értem minek zöldel, meg kinek zöldel. 
Érzem, hogy szeretek, de nem tudom, kinek a száját fogja megégetni a szám. 
Hallom, hogy fú a szél, de nem tudom, minek fú, mikor én szomorú vagyok. 
De ne figyelmezz szavamra, ha nem tetszik Neked.   

Csak egyszerűen, primitíven szeretném most Neked elmondani, hogy 
én is vagyok és itt vagyok és csodállak, de nem értelek. 
Mert Neked nincs szükséged a mi csudálásunkra, meg zsoltárolásunkra. 
Mert sértik füledet talán a zajos és örökös könyörgések. 
Mert mást se tudunk, csak könyörögni, meg alázkodni, meg kérni.   

Egyszerű rabszolgád vagyok, akit odaajándékozhatsz a Pokolnak is. 
Határtalan a birodalmad és hatalmas vagy meg erős, meg örök. 
Ó, Uram, ajándékozz meg csekélyke magammal engem.   

De ha nem akarod, ne hallgasd meg szavam.   

1922. júl.-aug.  

A. Túri Zsuzsa: Összekapaszkodva




Valaki régóta követ 
Az utamon, 
Lépésről lépésre, 
Keze a vállamon, 
Valaha ismertem, 
Valaha szerettem, 
Úgy rémlik, kértem is, 
Maradjon mellettem, 
De az út rögös lett, 
Hosszabb, mint gondoltam, 
Én sem vagyok már oly 
Vakmerő, mint voltam, 
Bezárult a szívem, 
De ő csak jön velem, 
Szólnék, de nem tudok, 
Küldeni nem merem.   

Ki tudja mért van itt, 
Ki tudja, mit vár még, 
Ha szívéhez egyszer 
Új utat találnék, 
Megkérdezném talán, 
Miért hisz még bennem? 
Miért nem enged el, 
Hogyha el kell mennem?   

Összekapaszkodva 
Lépkedünk és tudom, 
Sokáig így lesz még: 
Keze a vállamon, 
Szótlanul s remélve 
Hogy túl a közönyön,   

Megállok majd egyszer, 
S mindezt megköszönöm.

Sebestény-Jáger Orsolya: A tékozló fiú




(Lk 15,11-32) 

Már egyszerű minden, 
mint csendes harangdal, 
mert tudom: nem gondolsz  
rám immár haraggal. 

Felém jőve kérded: 
Gyermekem mit ennél? 
Nincsen szebb szó 
a kegyelemnél.

Trausch Liza: Jó várni




"Azért vár az Úr, hogy könyörüljön rajtatok, és azért felséges, hogy megkegyelmezzen néktek, mert az ítélet Istene az Úr; boldogok mindazok, akik Őt szolgálják" 
Ézsaiás 30,18  


     Megtanultál-e már az Úr szavára, parancsára várni? Isten a kényszerű várakozási idők alatt hihetetlen dolgokat tud elvégezni egy ember életében. Igénk arról beszél, hogy az Úr tud várni. Amikor mi várunk, akkor is Ő vár. Azért vár, hogy könyörülhessen, hogy munkáját elvégezhesse bennünk, és megajándékozzon, amivel Ő akar. Azzal az élettel, szabadítással, örömmel, amit mind-annyian várunk. Futunk a boldogság után, és csalódunk, mert nem az lett, amit vártunk. Kérdezem: mit és kit vársz? Várjad az Urat! Benne mindent megtalálsz, amit eddig hiába kerestél. A tékozló fiú is várta, hogy jobbra forduljon a sorsa. Közben az atya mozdulatlanul őt várta haza. Mert Isten az, aki várja az embert, aki mindent ráfizetett a várakozásra. A Golgotán felállíttatta a keresztet, és engedte, hogy legdrágább kincsét arra feszítsék. Isten és az Ő Fia a bűnnek minden következményét elviselte ebben a várakozási időben. Olyan szomorúan kérdezi Isten az Igében: Mit meg nem tettem, mit kellett volna még tennem ? Állj ma szembe a kereszttel! Ne várakoztasd Őt tovább, hogy hazamehess, hogy átölelhessen, hogy örökre gyermekévé lehess! A kegyelem ajtaja nyitva van számodra. Jézus kimondta a kereszten: " Elvégeztetett!" Kinyílt az ajtó, jöjj, amint vagy. Hadd mondjam az Igével együtt: "Azért vár az Úr, hogy könyörüljön rajtad. Mert az ítélet Istene az Úr." Az ítélet végbement a kereszten - " boldogok mindazok, akik Őt szolgálják".     

Forrás:részlet Trausch Liza "... beszéded megelevenít ..." - Áhítatok minden napra című könyvéből.

Reichard Piroska: A nevetők












Vannak elhervadt, halott emberek 
kik már nem sírnak, nem sóhajtanak, 
kik már nem várnak, már nem küzdenek,
kik magukat temetve bolyganak, 
itt bolyganak.   

Elmult tőlük irigység, gyűlölet: 
mért tülekedne, ki mit sem akar - 
aki legszomorubb: mindég nevet, 
mert a nevetés mindent eltakar, 
jól eltakar.   

Hű barátok és vidám cimborák, 
kacagásuk visszhangot keltve cseng: 
másoknak töltik az öröm borát 
s a szívükben halotti néma csend, 
nagy néma csend.   

S olykor a vad vidám zaj közepett 
összecsendül két hazug nevetés 
és két ember, ki örökké nevet, 
ijedten elnémulva összenéz, 
csak összenéz - - -   

2026. május 15., péntek

Pilinszky János: A magányról




          Az ember magányos: bűnében éppúgy, mint erényében, érettségében. Hiába van ezer szállal beágyazva az univerzumba, hiába van otthona, gyereke és felesége.         

          De ez a magány nem valamiféle „műhiba”. Az ember magánya fönntartott hely, amit egyedül Isten kegyelme tölthet be. Könnyű vigasz nem segít rajta.         

          Épp ezért magányunk lényünk legértékesebb része és már puszta tudomásulvétele is meghaladása önmagunknak. Beckett drámái ilyen értelemben éppúgy szakrális drámák, mint a nagy görögök „kiúttalan” tragédiái voltak. Megannyi Veronika-kendő, negatív lenyomata annak a kifejezhetetlen magánynak, aminek először magány, aztán várakozás és végül beteljesedés a neve.         

          Gyötrelmes folyamat ez. Annyi azonban biztos, hogy minden előlegezett teljességnél értékesebb elhagyatottságunk, emberi nyomorunk hiteles számbavétele. Csak azok, akik fölismerték magányuk gyógyíthatatlan mélységét, realitását, kezdhetnek egyáltalán reménykedni, várakozni a szó természetfeletti értelmében.         

          Nincs erősebb, valódibb szavunk a bennünk várakozó magány, elhagyatottság kiáltásánál, ennél a beszédes, könyörgő csöndnél, mely egyedül azzal mutat magára, hogy van.         

          Pascal gondolata, hogy az élet halálig tartó agónia, nem pesszimista gondolat. Ellenkezőleg. Ez az a csend, mely egyedül képes ajkára venni az áhított és már-már kimondhatatlan szót: alleluja! Persze, boldogok, akik már életükben rátalálnak erre a szóra. De már nem boldogtalanok azok se, akik minden hazugság és kendőzés nélkül még a beteljesülést és alleluját megelőző szavaknál tartanak. Mivel az, akinek volt ereje kimondani, hogy „Uram, Uram, miért hagytál el engem?” – tévedhetetlenül és visszavonhatatlanul nincs többé egyedül.

Heinrich Heine: Áll egy fenyő

Áll egy fenyő magában, 
zord északi bérclakó. 
Csak szendereg, és fehérbe 
takarja a jég, a hó.  

Álmában messze Délen 
egy pálma, akárcsak ő, 
magában busong némán, 
és lángol a sziklakő.  

Nadányi Zoltán fordítása

2026. május 14., csütörtök

Barnaky Miklós: Még hiszek




Még hiszek a jóban, 
az ösztön hatalmában, 
az írt szó varázsában 
a deus ex machinában.  

Még hiszek.  

De a hit már kevés, 
hisz az örök kétkedés 
a jó reménytelen harca, 
az ösztön kudarca, 
a szó hazug mivolta 
visszatántorít.  

De nem győzte még le 
hitem az életben, 
a bennem, értem élő én-istenben, 
az érző, gondolkodó emberben.  

Még nem.

Bartalis János: Most jöjj el, Isten...












de tört szavakat tudtam csak mondani. 
Féligkészeket, értelmetlenül. 
Csak sóhajtani tudtam, Uram. 
Mint a nyári rét vagy a fűz. 
Ne rójj meg most - 
ha egy életen keresztül 
kerestem a lázas szavakat, 
ékéül a Te templomodnak 
- s hiába kerestem.  

Üres a kezem. Itt állok, 
Azt hittem, az élet csúcsán 
fénylőbb világot látok. 
Hogy fenn a magason, túl mindenen, 
amit csak kerestem, mind elérem. 
Megtalállak téged.  

De csak sötétet látok, bús világot. 
Kevéske fényt és halvány gyertyalángot. 
Csermelynyi havasi patakot, 
mely nem ringat üde csillagot. 
Azt hittem, megtalállak Téged.  

Mint gyermek mentem. 
Nyujtottam kezem. 
Most szóljál, lelkem. 
Miben is hittem? 
Fűpárnára hajtottam fejem. 
A világon általmentem. 
Most jöjj el, Isten.

2026. május 13., szerda

Bella István: Az ég falára












A gaz, ami a sírjukon kékell, 
az ég, ami sírjukból terem, 
megtermi külön életével 
ami még bennük végtelen.  

Így tanulok én is halkulni, 
leszek csönddel, éggel teli, 
és nagyon, nagyon földöntúli, 
és nagyon, nagyon emberi.

Somlyó Zoltán: A remény

Úgy bánik vélem az idő, 
mint anya kényes gyermekével: 
ágyamra ül, ha este van 
és biztat isten szent nevével.   

Boldog reményeket ígér 
holnapra és holnaputánra... 
Kihuny a mának mécsese 
s holnap már - futhatok utána...   

Néha már reggel kezdi el: 
hideg pénzt s forró nőt ígérget; 
kicsal a párnáim közül 
a szélhámos, kegyetlen élet...   

S ha este ajkam harapom 
s a könnytül nem tudok aludni: 
oly jóságosan néz reám, 
hogy nem tudok rá haragudni...

Sík Sándor: Őszi kertben












Őszi lombok zúgdogálnak. 
Őszi kedvem 
Sóhajai, furcsa felhők, 
Őszi égen úszdogálnak. 
Mondd, Uram, mit akarsz tőlem? 
Sárga bundás sebes mókus   

Fölszalad a görcsös ágon. 
Merre szaladt el az én világom? 
Úgy elment, itt se volt a nyár, 
Hogy reszket a lomb közt a napsugár! 
Mézes, napos, egynapos ősz. 
Mit zörmöl a tél, amit megelőz? 
Uram, mit tartogatsz? 
Verik a diófát, zörög a dió.   

Egy kérdés zörög a számon: 
Van-e még, van-e még, gyümölcs a fámon, 
Ajkakat édesíteni jó? 
Zizzen a sárga levél: 
Jelenti magát a tél. 
Mondjátok, mondjátok, rőt levelek, 
Van-e még bennem egy gyújtatnyi meleg, 
Egy lábasnyi levest megfőzni tüzemnél? 
– Uram, ha üzennél! 
Mire tartogatsz?

1945. október

Tamás Tímea: A madárijesztő hangja

játszol uram! tudom tudom 
s naponta újrakezdem 
elhasznált percek legmélyén 
a csend ölében keress engem   

néha megőrzött homokszemcse 
néha még annyi sem vagyok 
s a rozsda lassan belepi 
a lelkemen a lakatot   

egerek cincognak boldogan 
köröttem és a rét alatt 
egy vakondokleány hangosan 
fúrja az alagutakat   

reggel még egy csillag ragyog 
és én hallom a légen át 
szárnysuhogtató angyalok 
örökre néma kardalát   

itt vagyok uram fáradok 
hagyod, hogy holnap újrakezdjem 
ennek a nyelvnek a legmélyén 
úgyis csak te hallhatsz engem   

vidáman megvagyunk jól tudom 
hisz véghetetlen a világ 
s arcod barázdáiban pihennek 
ünnepekkor a Moirák   

aztán csak fonják csendesen 
mindazt mi már eldöntetett 
s mi is kapunk tán belőle 
egy életnyi ígéretet   

gyere simítsd végig szemem 
talán majd úgy látni fogod 
ahogy a rozsda tövig rágta 
a lelkemen a lakatot   

mikor fogod már levenni 
mikor hagysz szabadon uram 
hogy úgy múljak el ahogy születtem 
csendesen szépen boldogan   

ugye van olyan teremtmény 
kis sosem volt kettesben veled 
kit ősszel védtek simogattak 
a rókavörös levelek   

az éjjel egy rókalány bolyongott 
a kerteken s a mezőkön át 
fénylő bundájával csíkozva 
keresztül-kasul az éjszakát   

rám ismert s megszelídítettem 
és szerettük egymást nagyon 
egész addig míg nem látszott 
a nyomuk az őszi havon   

nekem tücsök-sorsú tél jött 
ő elhagyott nem szenvedett 
s minden fa lerázta lassan 
magáról a leveleket   

játszol Uram én jól tudom 
és azt is – holnap újrakezdem 
elhasznált percek legmélyén 
a csönd ölén keress engem   

A nap gondolata




Tépelődés helyett imádkozz!   

Trausch Liza: Isten igaz bíró




" Én Uram Istenem, benned bízom, 
oltalmazz meg engem minden üldözőmtől, és szabadíts meg engem!" 
Zsoltár 7,2  


         Nem csak a testemet üldözi sok-sok veszedelem, hanem a lelkemet még több. Gondoljunk arra, hogy a szemünkön, fülünkön keresztül mi minden megy be a lelkünkbe. A szem és fül egy nyitott ajtó, csak egyetlen napon is mit lát, mit hall újságon, tévén, emberek beszédén keresztül. Veszedelmes életben élünk. A Biblia a Sátánra mondja, hogy ordító oroszlán, aki keresi, hogy kit nyeljen el, kit tépjen szét. Mennyi széttépett ember jár ebben a világban. Hány ember mondja, hogy nem tudok koncentrálni az Igére. Széttépett gondolatvilág. Széttépett érzésvilág, család, gyermekek. Mi minden tépi szét az életed? Egyszer így gondolkozol, egyszer úgy. Sokszor magad sem tudod, hogy ki vagy. Ezért kiált a zsoltáros: "Oltalmazz meg engem!" Jó volna ezt minden reggel kérni, amikor felkelek. Mert nem veszélytelen dolog ebben a világban élni, járni. A következő kérés: "Szabadíts meg engem!" Ha nem engedted magad oltalmazni, amikor már benne vagy a haragban, indulatokban, szabadításra van szükség. Lehet, hogy egy kívánság üldöz. "A kívánság megfoganván, bűnt szül" - mondja Jakab levele. Tudod, hogy nem jó, amit csinálsz, de nem tudsz megállni, mert nyomodban van és üldöz. Hidd el, amit az Ézs 59,12 mond: "Ímé, nem oly rövid az Ő keze, hogy meg ne szabadíthatna, és nem oly süket az Ő füle, hogy meg nem hallgathatna; hanem a ti vétkeitek választanak el titeket Istenetektől." Juss el oda, hogy "Isten igaz bíró". Állj meg Előtte most, hogy ítélhessen és szabadíthasson addig, amíg e földön élsz.    

Forrás: részlet Trausch Liza "... beszéded megelevenít ..." - Áhítatok minden napra című könyvéből.