2026. február 24., kedd

Jékely Zoltán Téli mese












Künt hó felett tökfej hold lebegett.  
Nagymama a tűznél melengedett.  
Korom macskánk mellé settenkedett  
s eszegettek egy száraz-kenyeret.     

Én festegettem tarka madarat,  
Lenkice egy hatlábú egeret,  
Ferike szép kékszemű bogarat,  
Margitka meg négyszarvú tehenet.     

A madár felfalta a bogarat,  
a nagy tehén a kicsi egeret.  
A két lány erre sírásra fakadt,  
Ferike, a huncut, csak nevetett.     

A falon három királyi gyerek  
bufti arcán nagy könny cseperedett,  
s gazdáikkal, akár az emberek,  
sírtak lábuknál a vadászebek.     

Ferike szólt: most én hazamegyek.  
A két kislány is felkerekedett.  
Én sírva szóltam: még ne menjetek,  
sosem leszünk még egyszer gyermekek!

Sík Sándor: Mit mondanál?

Ha ablakodat megkoccantaná 
A Hűvös Angyal, 
S avval a csöpp lélekharanggal 
Becsengettyűzne födeled alá, 
Amelyet mások meg sem hallanak, 
Csak akiket immár szólítanak, - 
Lelkem, mit mondanál?  

Mondanád: Így jó!? mondanád: Elég!? 
Ajtód kitárnád? 
Vagy fejedre vonnád a párnát
És dideregve suttognád: Ne még, 
Legyetek türelemmel angyalok, 
Még lenni és zümmögni akarok? - 
Semmit sem mondanék.  

El sem köszönnék, mint egy átfutó 
Nyáréji vendég. 
Még kalapot se vennék, 
Mint aki csak a szomszédban lakó. 
Szökellenék, mint lomha tél után 
A nap, a fű, a fürge szél után
A mámoros csikó.  

1941. augusztus

Sárhelyi Erika: Paso Doble












Égővörös selyemként loboglak
Körbe, inas nyakadba csókolva 
Mohó vágyam. Orrcimpád reszket, míg 
Felöklelsz, s eggyé válunk a táncban.

Parancs János: Az angyali hírnök












akármit csinálunk közeledik 
és ez megnyugtató mint a tenger 
örökösen háborgó kék hullámai 
jön a hóhullásban fehér lepelben 
könnyedén előredőlve bátran 
nemtörődöm lezser eleganciával 
közeledik a sötétség ormótlan 
torlaszai közt sugárzó alakja 
siklik felénk kezében fáklya 
hozza a jó hírt az ígéretet 
hogy reménykedjünk örvendezzünk 
ne féljünk a kietlen éjszakában

Parancs János: Merre és hová?

mintha most kezdődne el az életem 
választanom úgy kellene 
pedig lassan már véget ér 
itt állok ismét az utak kezdetén 
leköpdösve kifosztva üres kézzel 
öregedve is álmodozó balga kamasz 
elhiszem amit hitetve mondanak 
a keserű tapasztalatok dacára 
őrzöm a csenevész lángot 
etetem a tűz falánk kutyáit 
a csontjaimat mardosó mohó pofákat 
nem tudom mi végre mást nem tehetek 
attól tartok erősebb akarat ez nálam 
hiába választanék más célt más utat 
általa ismét csak ide jutnék 
nélküle még ijesztőbb jégvilágba

Biblia




Áldjon meg tégedet az Úr, és őrizzen meg téged. 
Világosítsa meg az Úr az ő orcáját te rajtad, és könyörüljön rajtad. 
Fordítsa az Úr az ő orcáját te feléd, és adjon néked békességet.  
 (4Mózes 6,24-26)

*
Kedves Olvasó!

Köszönöm, hogy itt vagy velem!

Aranyosi Ervin: A boldog élet receptje












A boldog életnek a receptje ennyi: 
– Szeretni, szeretni és szeretve lenni! 
Élvezni a percet, másokra figyelni, 
álmokat megélni, boldogságra lelni. 

Szeretni önmagad, mintha csoda lennél, 
hogy más is szeressen, nincs szebb csoda ennél. 
Változni javadra, ne úgy, ahogy várják! 
Ahogy te szeretnéd, hogy mások csinálják. 

Ott, a lelked mélyén, meglelni a békét, 
megtapasztalni a mások emberségét. 
Megbocsátani azt, amit más elrontott, 
elengedni minden szépet ölő gondot. 

– Szeretni, szeretni és szeretve lenni! 
A boldogság kulcsa – hidd el nekem – ennyi! 
Vagy elhiszed nekem, s hiszem, megtalálod, 
vagy csak kínlódsz tovább, és a csodát várod!

Aranyosi Ervin: Megfelelés

Miért akarsz te mindenáron, s mindig megfelelni? 
Azt hiszed, hogy ezért fognak téged majd szeretni? 
Miért akarsz szerethető rabszolgává válni? 
Miért akarsz önmagadból egész mást csinálni? 
El ne hidd, ha kedvükben jársz, majd szeretnek téged, 
csak az egyéniségedet vesztheted el végleg! 
Ne játssz tehát szerepeket, ne bújj másik bőrbe, 
becsüld inkább azt az embert, kit látsz a tükörben! 
A szeretet nem elvárás, hát hiába várod, 
rajtad múlik, szeresd jobbá környező világod! 
És ha szeretetet küldesz, az tér vissza hozzád. 
jó lenne, ha a másokét te is viszonoznád! 
Szeresd magad, s majd meglátod, szeretni fog más is, 
éld a saját életedet, s ne legyél banális, 
legyél inkább egyéniség, kit mások csodálnak, 
s hidd el, ettől az álmaid valósággá válnak. 
Légy önmagad, különleges, csodálatos ember, 
hidd el nekem, hogy másoknak megfelelned nem kell!

2026. február 22., vasárnap

Biblia



 
...mert én megtanultam, hogy megelégedett legyek abban, amiben vagyok.   
Tudok szűkölködni, és tudok bővölködni is, mindig mindenhez hozzászoktam, a jóllakáshoz is, az éhezéshez is, a bővölködéshez is, a szűkölködéshez is. 
Mindenre van erőm abban, aki engem megerősít. 
Filipp 4, 11b -13

Trausch Liza: Hányszor lehet megbocsátanom



" Ekkor hozzámenvén Péter, monda: Uram, hányszor lehet az én atyámfiának ellenem vétkezni, és néki megbocsátanom, még hétszer is? Monda néki Jézus: Nem mondom néked, hogy még hétszer is, hanem még hetvenhétszer is." 
Máté 18,21-22 


        Péter  kérdez, és Jézus egy példázatban mondja el a választ a kérdésére. Péter nem azt kérdezi, hogy hányszor kell, hanem hogy hányszor lehet megbocsátanom. Mintha azt kérdezné Péter: jó ez nekem, hogy még hétszer is megbocsátok? Jézus azt feleli: nem hétszer, hanem az eredeti szöveg szerint hetvenszer hétszer, ami sokkal több, mint hetvenhétszer. Péter attól fél, a másik embernek árt azzal, ha újra és újra megbocsát. Vajon neked nem árt az, ha Jézustól mindig újra bocsánatot kapsz?! Jézus példázatainak legnagyobb része a mennyek országáról szól. Mégpedig azért, mert mindnyájunknak legnagyobb vágya a mennyország. A mennyországot sokan valahol messze képzelik el. Az elveszett Paradicsom, az Úrral való közösség, az a mennyország, a zavartalan boldogság. Ha ez megvan, akkor boldog vagy, és amíg megvan, addig vagy boldog. Amíg ez a töretlen, zavartalan boldogság megvan benned, addig ez a mennyország. Jézus azért beszél erről, mert újra mondom, hogy szívünknek ez a legmélyebb vágya, és ennél kevesebb nekünk soha nem elég. Sokféle földi boldogságot kaptunk már, de sohasem eleget. A szívünk és lelkünk szomjúságának csak ez elég. A mennyország akkor kezdődhet el számodra, ha rád nehezedik bűneidnek súlya, és tudod, hogy Jézus nélkül nem tudsz megállni az Atya előtt, mert rászorulsz a kegyelemre.    

 Forrás: részlet Trausch Liza "... beszéded megelevenít ..." - Áhítatok minden napra című könyvéből.

Sík Sándor: Ketten a Mesterrel












Fehér fényben, fehér ruhában, 
Egy férfi jár előttem egyre. 
Vezet, vezet, kezem kezében, 
Föl a magányos, nagy hegyekre. 
Az emberarcok ködbe vesztek, 
Ketten vagyunk a hegyeken. 
Kézen fogva vezet a Mester, 
S én követem.  

Megláboltam a pusztaságot, 
Homokviharos, sívó tengert. 
Szürke porát szívemre szórta, 
Szörnyű magánya majd hogy elnyelt. 
De tikkadt lelkem felüdítve 
A Mester arca járt velem. 
Kezem meleg kezébe fogta, 
S én követem.  

Lehevertem illatos fűre 
Oázisok mézes szelében, 
Elálmodoztam rózsás felhőn, 
Távol dalon, zsongó levélen. 
De kezét homlokomra tette 
S megnyitva álmodó szemem, 
Előre mutatott a Mester, 
S én követem.  

Elértem a hegyek tövébe 
S indultam fölfelé nyomában. 
Dideregtem a szirti szélben, 
A szikla megvérezte lábam. 
Ha megálltam, szemembe nézett 
És rám mosolygott csendesen. 
S belém szállott a Mester lelke. 
És követem.  

Mikor az első csúcsra értem, 
Verejtékes nap estelén, 
Megkísértett a nagy Kísértő, 
És egy világot tárt elém. 
De a Mester szemembe nézett, 
Szomorú szemmel, könnyesen, 
S rajta kívül nem láttam semmit. 
És követem.  

Járok magányos hegytetőkön, 
A magasságos szirthazában. 
S egy férfi jár előttem egyre, 
Fehér fényben, fehér ruhában. 
Léptünk alatt meleg virágok 
Serkednek a vad köveken. 
Kézen fogva vezet a Mester, 
S én követem.

2026. február 20., péntek

Ágai Ágnes: Télvíz












Hideg van. Szürke ég.
Egymáshoz bújó, fázós fellegek.
A Nap hivatalos ügyben
tárgyalásra ment.
Ülök a szobában.
Két deci forró szeretetre vágyom.

Dienes Eszter: Nem hiszek

Százezer évre innen, 
százezer évre onnan, 
felkelek reggel, 
semmi sehonnan.  

Máma nem jön a postás, 
máma nem jön levél, 
máma tegnapot írnak, 
tegnap sem jön levél.  

Szólni kéne, írni kéne, 
hogy válaszoljanak, 
de nem hiszek tollban, 
papírban, szívben – 
magányos sas vagyok 
órabérben egy szirten.

Ágai Ágnes: A semmi ágán

Már egy hete csak 
József Attilára gondolok. 
Szép, okos, búskomor fejére, 
melyet végül sínre hajtott 
az ólmos ég alatt. 
Igéit mormolom magamban 
pontosan, szépen, ahogy írta. 
Szavai lelkemben tapsikolnak. 
Verseit meglelte hazája, 
kései siratón elsiratta. 
De az utókorra hagyta, 
hogy mulasztását helyrehozza. 
Persze, az utókornak ez a dolga. 
Emlékezni jó rá, és nagyon fáj. 
Könnyű dicsérni, mikor már 
szoborként ül a Duna partján. 
Őrizni ott kellett volna: 
Szárszón!

József Attila: Kései sirató









Harminchat fokos lázban égek mindig 
s te nem ápolsz, anyám. 
Mint lenge, könnyü lány, ha odaintik, 
kinyujtóztál a halál oldalán. 
Lágy őszi tájból és sok kedves nőből 
próbállak összeállitani téged; 
de nem futja, már látom, az időből, 
a tömény tűz eléget. 

Utoljára Szabadszállásra mentem, 
a hadak vége volt 
s ez összekuszálódott Budapesten 
kenyér nélkül, üresen állt a bolt. 
A vonattetőn hasaltam keresztben, 
hoztam krumplit; a zsákban köles volt már; 
neked, én konok, csirkét is szereztem 
s te már seholse voltál. 

Tőlem elvetted, kukacoknak adtad 
édes emlőd s magad. 
Vigasztaltad fiad és pirongattad 
s lám, csalárd, hazug volt kedves szavad. 
Levesem hütötted, fujtad, kavartad, 
mondtad: Egyél, nekem nőssz nagyra, szentem! 
Most zsiros nyirkot kóstol üres ajkad – 
félrevezettél engem. 

Ettelek volna meg!… Te vacsorádat 
hoztad el – kértem én? 
Mért görbitetted mosásnak a hátad? 
Hogy egyengesd egy láda fenekén? 
Lásd, örülnék, ha megvernél még egyszer! 
Boldoggá tenne most, mert visszavágnék: 
haszontalan vagy! nem-lenni igyekszel 
s mindent elrontsz, te árnyék! 

Nagyobb szélhámos vagy, mint bármelyik nő, 
ki csal és hiteget!
Suttyomban elhagytad szerelmeidből 
jajongva szült, eleven hitedet. 
Cigány vagy! Amit adtál hizelegve, 
mind visszaloptad az utolsó órán! 
A gyereknek kél káromkodni kedve – 
nem hallod, mama? Szólj rám! 

Világosodik lassacskán az elmém, 
a legenda oda. 
A gyermek, aki csügg anyja szerelmén, 
észreveszi, hogy milyen ostoba. 
Kit anya szült, az mind csalódik végül, 
vagy így, vagy úgy, hogy maga próbál csalni. 
Ha kűzd, hát abba, ha pedig kibékül, 
ebbe fog belehalni.