2024. május 18., szombat

Cseri Kálmán: A Szentlélek munkája




Íme, élt egy ember Jeruzsálemben, akinek Simeon volt a neve. Igaz és kegyes ember volt, várta Izráel vigasztalását, és a Szentlélek volt rajta. azt a kijelentést kapta a Szentlélektől, hogy nem hal meg addig, amíg nem látja az Úr Krisztust. A Lélek indítására elment a templomba, és amikor a gyermek Jézust bevitték szülei, hogy eleget tegyenek a törvény előírásainak, akkor karjába vette, áldotta az Istent, és ezt mondta: „Most bocsátod el, Uram, szolgádat beszéd szerint békességgel, mert meglátták szemeim üdvösségedet …” 
Lk.2, 25-30


 
Ez a történet egy idős emberről szól, aki az Úr Jézus születése idején Jeruzsálemben élt. Mélyen hívő, istenfélő férfi volt, akiről azt olvastuk, hogy nagyon várta a Messiás megjelenését. Sok időt töltött a templomban és igen sokat imádkozott. 

Azon kevesek közé tartozik, akiről a Biblia külön megjegyzi, hogy kapta Isten szentlelkét. Ezért olvastam fel ezt a pünkösdkor nem gyakran olvasott történetet, hogy ezen a nagy ünnepen, a Szentlélek kitöltésének az ünnepén egy ember életében egészen konkrétan, hétköznapi módon lássuk, hogyan munkálkodik Isten szentlelke. 

Mit végzett el a Lélek Simeon életében, mire képesítette őt? Mi mindent tudott tenni ez az idős ember csak azért, mert Isten Szentlelkét kapta? Öt egyszerű, de fontos dolgot említ ez a rövid leírás. Először azt olvastuk, hogy „ azt a kijelentést kapta a Szentlélektől, hogy nem hal meg addig, amíg nem látja a Messiást.” 

Tehát ő, egy hozzánk hasonló egyszerű ember kijelentést kapott a Szentlélektől. Isten megígérte neki, hogy nem hal meg addig, amíg nem látja meg a megígért és várva várt Messiást. Megígérte Isten, hogy nem hiába várakozik, betelik az ő váradalma, még életében megjelenik a megígért szabadító. És ezt az ígéretet azért érthette meg, mert kapta Isten szentlelkét. 

A Biblia sokszor beszél arról, hogy Isten fontos igazságokat szeretne nekünk mondani. Isten önmagáról is sok titkot kijelentene az embernek. Önmagunkkal kapcsolatban is sok mondanivalója van, de az Istentől elszakadt ember egyszerűen nem érti azt, amit mond. Elveszítettük lelki hallóképességünket, ha tetszik: vevőkészülékünket, és nem értjük Isten gondolatait. 

Sőt, Pál apostol azt írja egy helyen, hogy oda süllyedtünk, hogy egyszerűen bolondságnak tűnnek a gondolatnak Isten igaz és fontosai. Amikor azonban valaki kapja Isten Szentlelkét, abban a pillanatban nyitottá válik Isten gondolatai előtt, rezonál mindarra, amit Isten mond. Érti az Ő mondanivalóját, sőt egyet is ért azzal. 

A Korinthusiakhoz írt első levél második fejezetében az egész részben ezt a nagy igazságot tárgyalja az apostol. Csak két mondatot olvasok belőle: „ Mert kicsoda ismerheti meg az emberek közül azt, ami az emberben van? Egyedül az emberi lélek, amely benne lakik. Ugyanígy azt sem ismerheti senki, ami Istenben van, csak Isten Lelke. Mi pedig nem a világ lelkét kaptuk, hanem az Istenből való Lelket, hogy megismerjük mindazt, amit Isten ajándékozott nekünk. (…) A nem lelki ember nem fogadja el az Isten Lelkének dolgait, mert ezeket bolondságnak tekinti, sőt megismerni sem képes: mert csak lelki módon lehet azokat megítélni…” 

Mi mindnyájan úgy születünk, hogy nincs bennünk Isten szentlelke. Ezért születésénél fogva bármilyen kiváló értelmi képességei is legyenek valakinek, képtelen felfogni az Isten gondolatait. Amikor azonban az újjászületése során valaki kapja Isten szentlelkét, abban a pillanatban kinyílik előtte a biblia. 

Magam is emlékszem arra, és sokaktól hallottam valakit elmondani, hogy amikor Jézus Krisztussal összeköti az életét és kapja Isten szentlelkét, egyszerre megelevenednek a Biblia betűi, szavai és mondatai, és sokszor az Istennek egészen személyesen a sorsunkba beleszól, hozzánk szóló üzenetet értünk meg. . ez nem valami képzelgés, hanem valóság. Azok az emberek, akik már kapták Isten szentlelkét, sokkal többet tudnak elvinni egy igehirdetésből, még ha az tartalmilag egy kicsit szegényesebb, gyengébb, akkor is, mert a Szentlélek fogékonnyá teszi őket mindarra, ami Istentől való.

 Akik Isten Szentlelkét kapták, azok egyszerre észreveszik az életük eseményei mögött a cselekvő Istent. Azoknak a számára minden beszélni kezd, és minden Istenről kezd beszélni, ők boldogan értik ezt, és boldogok, hogy egyet-érthetnek Istennel. Ezért nagy dolog az, amit itt ilyen röviden, summásan említik a Szentírást, hogy az öreg Simeon azt a kijelentést kapta a Szentlélektől, hogy addig nem hal meg, amíg nem látja a Messiást. Bárcsak mindnyájan elmondhatnánk, hogy mióta Isten Szentlelke bennem munkálkodik értem a Szentírást, sok mindent megértek egy-egy igehirdetésből, sőt baráti beszélgetésekben is meghallom azt, amit Isten mondani akar nekem. 

A második, amit itt megemlít alapigénk: „ A Lélek indítására elment a templomba, és amikor a gyermek Jézust bevitték szülei, hogy eleget tegyenek a törvény előírásainak, akkor karjába vette, áldotta az Istent.” 

Tudniillik, aki Isten Szentlelkét kapta, azt a Lélek indítani kezdi. Olyan cselekvésre készteti, amit magától nem tett volna meg. Röviden így szokták mondani, a Biblia is így mondja sokszor: vezetni kezdi Isten szentlelke azt, aki kapta. 

Simeon itt nem megszokásból ment a templomba, hanem a Lélek indítására. Valami olyan belső késztetést érzett, aminek nem lehetett, és nem is akart ellenállni, és talán olyankor indul el a templomba, amilyen időpontban egyébként nem szokott. De hogy, hogy nem, éppen akkor ért oda, amikor József és Mária a törvény előírásának engedve felvitték bemutatni a kis Jézust. És ahogy meglátta ezt a házaspárt karjukon a kisdeddel, azt a bizonyosságot adta a szívébe a Szentlélek, hogy ő a Messiás. 

Azért ez meglepő esemény lehetett. Nem nehéz magunk elé képzelni: megy fel a templom hosszú lépcsősorán egy fiatal pár. Láthatóan szerény, szegényes fiatalok voltak, a karjukon egy kisgyermekkel. Egyszer csak eléjük áll egy aggastyán, kiveszi a gyereket az anyja vagy az apja kezéből, karjára veszi, és átszellemülten egész furcsa dolgokat kezd róla mondani. 

Ilyen nem minden nap történt ott, a jeruzsálemi templom előtt sem. Azt hiszem, sokan el tudnánk mondani hasonló hasonló példákat az életünkből, amit Pál apostol így ír a Római levélben, hogy azokat, akik Isten fiai, Isten Lelke vezérli. Aki már Isten gyermekévé lett, az újra és újra átél ilyesmit, hogy egyszer csak eszébe jut valami, amit nem lehet másként magyarázni utólag sem, csak úgy, hogy Isten Szentlelke juttatta eszébe, mert arra éppen akkor volt szükség, és az éppen olyan gondolat volt , Isten szokta az övéit figyelmeztetni. 

A Szentlélek visszatart minket sötét utaktól, amire már elindultunk volna. A Szentlélek olyan késztetéseket ad, amiknek nyomán olyasmit teszünk, amit magunktól nem tettünk volna, és Isten Szentlelket kapott gyermeke ebben az áldott függésben élhet az őt szerető mennyei Atyjától. 

Mások számára, akik ezt nem ismerik, ez egyenesen ijesztően hathat. Hogy, hogy függeni kell valakitől, különösen egy ilyen láthatatlan lénytől, mint az Isten? Nem akarunk függeni senkitől sem! Mi a magunk urai akarunk lenni: arra törekszünk, hogy tőlünk függjenek mások. Na, de aki tudja, hogy kicsoda a Szentlélek, tudja, mit jelent a Szentlélek ajándékát kapni, és ismeri azt az Istent, aki mindig jobban tudja, hogy mire van szükségünk és mi jó nekünk, mint magunk, az boldogan él ebben a függésében. Mindezt a Szentlélek nem úgy teszi, hogy kikapcsolja az ember értelmét és kényszerít minket valamire, hanem úgy, hogy megvilágosítja az értelmünket, győz meg valaminek az igazságáról vagy fontosságáról, és így vezet. Úgy, mint ahogy itt az idős Simeont is, aki a Lélek indítására elment a templomba. 

A harmadik, amit megtudunk róla, ez: amikor karjába vette a kis Jézust, így szólt: „… meglátták szemeim Uram, a te üdvösségedet.” Ezt meg hogy érthette? Egy csecsemő van öreg, s talán már kissé remegő karjaiban. Ő nagyon várta a Messiás megjelenését. A Messiást minden hívő zsidó úgy képzelte el, mint egy jó férfit, aki majd segít a népen, Simeon pedig egy kisbabát tart a karjain és azt mondja: Uram, beteljesedett az ígéret, itt van a te üdvösséged. Itt van a megígért Messiás. Ez a kis csecsemő? Igen. 

Honnan tudja ő ezt, s hogyan merte ilyen bátran ezt meg is vallani? A Szentlélek jelent ki neki. Mert az is a Szentlélek áldott munkája, hogy felismerjük Jézusban a Messiást. A názáreti tanítóban az Isten egyszülött Fiát. a Szentlélek mindig Jézushoz vezet minket. 

Olyan sokszor láttam már, hogy akinek csak általános istenhite van, vagy legfeljebb a teremtő és gondviselő Istenről tud beszélni, de nem ismeri a Megváltót, amikor az újjászületésben kapja Isten szentlelkét, egyszerre felragyog előtte, hogy ki az a Jézus, akiről a Szentírás elejétől a végéig szól. Miért Ő a Krisztus? Mit jelent az, hogy Ő az Isten egyszülött Fia és mégis a mi személyes Megváltónk? 

Mindez szinte egyszerre vált világossá szokott, és ez a gazdag gondolatsor egyre inkább kibomlik az ilyen ember előtt. Mert a Szentlélek mindig Jézusnak a nagyságát és valóságát ragyogtatja fel. A Szentlélek mindig félretesz az útból minden akadályt, ami az értelmünk előtt tornyosodik, mert az értelmünket is meggyőződtem arról, hogy micsoda az igazság. Olyan nagy élmény az mindig, amikor egy kételyeivel küszködő, a kérdéseitől szabadulni nem tudó ember egyszer csak bizonyosságra jut, és mint a világ legtermészetesebb dolgait ismerteti másokkal is azokat a bibliai igazságokat, amiben egészen addig kételkedett. Vannak olyan értelmi érvei is, hogy az ember csodálkozik: milyen tisztán lát, s milyen meggyőzően tud erről beszélni. A Szentlélek munkájának a gyümölcse ez mindig. A Lélek vezet el minket az igazságra. 

Ugye milyen csodálatos, hogy az írástudók később sem ismerték fel Jézusban a Krisztust. Amikor már temérdek csodájáról hallottak és sokat láttak, még akkor sem. Az idős Simeon pedig ebben a kisdedben is meglátja a világmindenség Urát, a pogányok üdvözítőjét a Szentlélek munkája nyomán.

 A negyedik, amit említ róla az ige, hogy amikor ezt a szép vallástételt elmondta, és Jézust a karjaiba vette, áldotta az Istent. A Szentlélek mindig arra készteti a hívőt, hogy dicsőítsük Istent. Egészen addig ezt a legtöbb ember nem is érti. Mit jelent az, mit kellene tennem, hogy dicsőítsem Istent? Mi értelme van annak? Kinek van haszna abból, hogy dicsőítem Istent? Ilyen kérdéseket szoktam hallani, ha erről van szó. 

Az Isten dicsőítése, amire minket Isten eredetileg teremtett, az teljesen ismeretlen a világ számára. Ez a világ nem dicsőíti a világ teremtőjét. Ez a világ tagadja sokszor Istennek a létét is, vagy gúnyolja Őt, nevetségessé teszi. Ez a világ sokszor káromolja, gyalázza a szent Istent. Vagy egyszerűen, mint ahogy igen sok templomba járó ember is, udvariasan negligálja. Nem tagadja, nem gyalázza, de nem foglalkozik vele, semmibe veszi. Úgy él, mintha Isten nem lenne. Nem számol vele, és nem számít rá. Legfeljebb, ha valami baj éri, akkor szidja azt az Istent, aki szerint nincs is. Ugye látjuk milyen éles logika van a két magatartás és vélekedés között? 

Aki azonban Isten Szentlelkét kapja, az önkéntelenül elkezdi dicsőíteni Őt. Miért? Mert felragyog előtte Isten valósága. Mert egyre jobban megismeri, hogy kicsoda az élő Isten. Mert a Szentlélek világossá és meggyőzővé teszi, amit Isten önmagáról mond a Szentírásban. Ezért újra és újra örömmel elmondja a hívő, kinek hiszi Istent. Ez jelenti dicsőíteni Őt. Elmondom, kinek ismertem meg, és kinek hiszem Őt. És dicsőíti azzal, hogy bízik benne, egyedül Istentől vár és kér mindent. És dicsőíti azzal, hogy ha nem értjük is sokszor Isten egy-egy intézkedését, akkor is vagyunk győződve arról, hogy Isten jó, Isten szeret, Isten tudja, mit miért tesz, és Őreá egészen bizton számíthatunk. Ezért olvassuk itt Simeon dicsőítő énekét. 

Végül azt tudjuk meg ebből a rövid leírásból róla, hogy nemcsak kijelentést, hanem olyan is volt, hogy Isten közölt vele valamit, hogy kijelentésként adja tovább másoknak. Azt olvassuk itt, hogy karján a kisgyermekkel Simeon megáldotta őket, és ezt mondta Máriának: „ Íme, Ő sokak elesésére és felemelésére rendeltetett Izráelben, és jelül, ellene mondanak — a te lelkedet is éles kard járja majd át —, hogy határozott legyen sok szív gondolata.” 

Miket beszél ez az öreg ember? Lehet, hogy ő maga is meglepődött azon, amit mond. Hogy lehet a Messiás Krisztus üdvözítő munkáját ilyen tömören, ilyen világosan összefoglalni? Egy mondatban benne van az, hogy mit fog tenni értünk Jézus. Benne van az, hogy mit fogunk tenni mi Ővele. És szinte mellesleg, de mégis hangsúlyosan lelkigondozza Máriát, és felkészíti arra a sok szenvedésre, amit neki mint a Megváltó földi édesanyjának majd el kell hordoznia. És mindez egyetlen mondatban, csak úgy, hogy közben tartja a kicsit, aztán visszaadja a szüleinek. 

Kijelentést kapott, hogy addig nem hal meg, amíg nem látja a Messiást, most pedig Isten igét ad a szájába és mások számára ad tovább kijelentést. Honnan vette, amit mondott? A Szentlélek adta neki. 

És ez ugyanígy történik ám ma is. Nem kell ahhoz Simeonnak lenni, akiről még a Biblia is feljegyez egyet-mást. magunkfajta egyszerű emberek is, ha az újjászületés csodáját átéltük, akkor ilyeneket tapasztalhatunk. 

Nem olyan régen mondta el valaki, hogy imádkozása közben eszébe jutott egy régi ismerőse. Nyugodtan mondom így mai igénk szavaival: a Szentlélek indításából még aznap meglátogatta ezt az ismerőst. Nem tudta, hogy beteg, és nem tudta, hogy annyira súlyos beteg, és ott találta magát, mint gyanútlan látogató egy súlyos beteg ágya mellett. Imádkozott magában, hogy Uram, miért küldtél most engem ide. Mit mondjak egy ilyen kétségbeesett, reményt vesztett embernek? Nincs nekem ebben gyakorlatom. Aztán beszélgettek mindenféléről, és egyszer csak eszébe jutott, mit is olvasott aznap reggel a bibliában. Annak kapcsán egy s más még eszébe jutott, és egyszer csak eltűnt a beteg arcáról a kétségbeesés. Felderült ez a kétségbeesett arc, és utólag tudta meg, hogy ez az ember akkor ott visszakapta a reménységét, az életkedvét, és elhatározta: mégis csak meg akar gyógyulni. S ez a elbúcsúztak beteg, életében először, ezzel a látogatóval együtt imádkozott. 

Honnan vette ez az ember a nagy bölcsességet, amivel reményt öntött egy kétségbeesett szívbe? A Szentlélek adta neki. Az a Lélek, aki indította reggel, hogy menjen el látogatóba, az a Lélek elkísérte, belülről irányította, és valóság lett az, amiért Pál apostol könyörgött és kérte az efézusi gyülekezetet is, hogy imádkozzanak azért, hogy az Úr adjon szót a szájába, amikor kinyitja azt.

Akiben Isten Szentlelke van, annak a Lélek ad kijelentést, azt a Lélek indítja, mozgásba hozza, cselekvésre serkenti. Az ember egyre jobban látni fogja, kicsoda a mi Urunk Jézus Krisztus igaz. Annak a szívéből felhangzik az istendicsőítés, és az ilyen ember néha úgy beszél, hogy maga sem tudja: igét mondott, mert általa is ad kijelentést Isten Szentlelke. Hogyan tett szert Simeon ilyen sok különös képességre? A Biblia válasza egyszerű rá: kapta a Szentlelket. De hogyan kapta, és miért éppen ő kapta? 

Azt olvassuk a Bibliában, hogy Isten szívesen adja az Ő Lelkét mindazoknak, akiknek akarja. Ez is az Ő szuverén szabadsága. De azért érdemes megfigyelni azt a másik oldalt, hogy főleg az ilyenek kapják ezt a nagyot: akik imádkoznak, akik nagyon várják, hogy Isten ígéretei beteljesedjenek, akiknek szoros kapcsolatuk van a mindenható Istennel, akik a kezüket tartják, és Isten felé nyújtják ki. Mert tőle akarják kapni azokat a kincseket, amikre vágynak. És Isten egyszer csak beleteszi a kincset a kezükbe. 

Na, de kérdezhetné valaki, és mindig élvezem a gyerekekkel való beszélgetést, mert ők a dolgok mögé kérdeznek, hogy ez pünkösd előtt történt. Pünkösd előtt is volt már Szentlélek? Hát hogyne lett volna! A Biblia már az első mondatában beszél arról, hogy Isten Lelke lebegett a vizek felett. A teremtő Szentlélek öröktől fogva mindörökké Isten. Nem pünkösddel kezdődik a Szentlélek munkája és léte. Az Ószövetség hívői is kapták már Isten Szentlelkét. 

Akkor mi a különbség a pünkösd előtti és utáni helyzetünk között? Nagy különbség van, mert pünkösd előtt Isten kivételes személyeknek kivételesen nehéz feladtok megoldásához adta az Ő szentlelkét. Próféták és hozzájuk hasonlók kapták azt. Pünkösd óta pedig Jézus Krisztus áldozatára való tekintettel mindenki kapja Isten Szentlelkét, aki Jézust Megváltójának és Urának vallja. 

Aki Jézust az életébe hittel befogadta, az vele együtt kapta a Szentlelket, és az ilyen embernek ezután már csak az a feladata, hogy engedje érvényesülni az életében Isten Szentlelkét. Engedje, hogy Isten Lelke irányítja a gondolatait, indulatait, beszédét, időbeosztását, minden szavát és minden tettét, s így növekszik az új természet, Krisztus, a hívőben és így lesz erőtlenebbé és kisebbé a velünk született utálatos természetünk, amit Pál apostol óembernek nevez . 

Isten Szentlelkét tehát mindenki kapja, aki Jézus Krisztusban hisz. Ezért idéztem az istentisztelet elején Péter apostol prédikációjából azt a mondatot, amikor kérdezik a pünkösdi igehallgatók közül többen, hogy: most akkor mit cselekedjünk? Azt mondja: bánjátok meg a bűneiteket, ennek jeleként keresztelkedtek meg mindnyájan Jézus nevére, Őérette bűnbocsánatot kaptok és veszik a Szentlélek ajándékát. Ez a Szentlélekkel való beteljesedéshez vezető út és ennek a lépései megcserélhetetlenek.  (ApCsel 2,38 ). 

Akárhol van erről szó a Szentírásban, mindig kezdődik: hallgatták Isten igéjét, pünkösdkor is, ez az ige bűnbánatot szült bennük. A bűnbánatból bűnvallás lesz, és komolyan veszik, hogy bocsánatot Jézusért kapnak, és utána ők maguk csodálkoznak a legjobban, hogy kapták a Szentlélek ajándékát. E nélkül az embernek minden vallásos erőlködése hiábavaló. Ezért érzett valami nagy hiányt a kiváló vallásos ember, Nikodémus is. Ezért megy Jézushoz, és ezért mondta neki Jézus: „ Bizony, bizony, mondom néked, ha valaki nem születik víztől és Lélektől, nem mehet be az Isten országába. Ami testtől született, test az, és ami Lélektől született, lélek az. Ne csodálkozz, hogy ezt mondtam neked: Újonnan kell születni. A szél arra fúj, amerre akar; hallod a zúgását, de nem tudod, honnan jön, és hova megy: Így van mindenki, aki a Lélektől született.” ( Jn 3,5-8 ). 

Szükséges újonnan születnetek, de ebben benne van az örömhír is, hogy akkor lehetséges. Ezt az ajándékot kínálja nekünk a mi Urunk ezen a pünkösdön is. Vagy ebben akar minket megerősíteni és az Ő Lelkét még gazdagabban adni, hogy aztán mi is tapasztaljuk, hogy lehet kapni kijelentést a Lélek által. Van ilyen, hogy a Lélek indít és vezet. Egyre jobban megismerjük a mi Urunkat, Jézus Krisztust. Tudjuk dicsőíteni imáinkkal, és egész életünkkel Őt. Ő pedig elkezd használni minket, és ad a szánkba olyan igét, ami mások számára is áldás lesz.  

Forrás: cserikalman.hu

2024. május 17., péntek

Takács Zsuzsa: A legszebb mozdulat




Az eggyé kényszerített rész - 
áll már biztos. Nem kell ellenkeznem 
többé különmorzsolódik, ahogy 

kezdettől akartam a lánc és a szem. 
(Nem sikerült tehát igazodnom, 
belátom ámbár igyekeztem.) 

Milyen gyöngéden estél, levél a víz 
színére. Gyöngédebben mint bármely 
szerető az áhított szeméremtestre. 

Ez volt a legszebb mozdulat, levél, 
köszönöm. Nem elegyedtél és nem remegtél. 
Ez volt a legszebb mozdulat.

Lackfi János: Tározó

Add, Uram hogy ne bonyolítsam 
feleslegesen azt, ami egyszerű, 
és ne butítsam le önkényesen azt, ami bonyolult. 
Add, hogy ne tagadjam le azt, ami borzalmasan nehéz,
de ne is engedjem, hogy ólomsúlya maga alá gyűrjön. 
Add, hogy ne kerüljem a fájdalmat bármi áron, 
de ne is tetszelegjek benne. 
Add, hogy ne tettessek felszínes vidámságot, 
ha valójában szomorú vagyok, 
de meg tudjam őrizni valódi, 
mélyebb örömömet nehéz időkben is. 
Add, hogy ne idomuljak kaméleon módjára másokhoz, 
de tudjak ráhangolódni bensőségesen 
örömeikre, fájdalmaikra. 
Add, hogy szavam erőteljes legyen, 
de ne erőszakosan lehengerlő. 
Add, hogy tudjak jókor elnémulni, 
és másokat meghallgatni. 
Add, hogy ne gerjedjek haragra 
minden piszlicsáré semmiség miatt, 
legyek elég nagyvonalú, 
és ne rójam fel az apró bántásokat. 
Add azt is, hogy jogos neheztelésemet 
ne rejtsem hamis udvariasság máza alá, 
tudjam kedvesen, határozottan elmondani. 
Add, hogy ne meneküljek kényszercselekvésekbe 
az unalom elől, és hogy észrevegyem az izgalmat 
abban is, ami átlagos. 
Add, hogy ne meneküljek zsibongásba 
a magány elől, hanem öleljen magamhoz, 
egyedül ugyanis a legjobb társaságban vagyok, 
hiszen magadnak teremtettél engem. 
Add, hogy ne ajnározzam magam, 
de ne is ostorozzam feleslegesen. 
Add, hogy sose száradjon ki, 
inkább áradjon túl a lelkem. 
Add, hogy ne legyek kapcsolatfüggő, 
de tudjak szeretettel, önként kapcsolódni. 
Add meg, hogy ne nézzem szeretetnek 
azt, ami önzés vagy birtoklásvágy, 
de ne is gyanítsak csalást, árulást 
a valódi szeretet mögött. 
Add, hogy ne csak tanulgassam, 
hogyan kell szeretni, hanem 
merítsek mindig a te kifogyhatatlan 
szeretet-tározódból, ha az enyém elfogyott, 
és váljak szeretetté tebenned.

2024. május 16., csütörtök

Sebestény-Jáger Orsolya: Megújulás




Bár sokfele jártam, lassuló lépteim Hozzád találnak, 
percek, órák, évek metronómja zakatolja egyre: 
míg száz körét rója le bennem az alázat, 
távoli moraját nem én irányítom, 
léted őrködik fölöttem áldón, 
mint felhőkön túli világítótorony. 

Takács Zsuzsa: Ölelés

Érintse bőrödet bőrömbe vésett, 
száraz panaszom? Félek, 
hogy verejtékezésem elárul. 
Fontold meg jól a következményeket. 
Akárhogy döntesz, igazad van. 
Messzebb tőled vagy közelebb: 
oda állok, ahova akarod.

Takács Zsuzsa: Szerelem születése

Láz futotta el a kockás terítőt, az asztalt, 
amelynél egymással szemben ültünk. Csak nem 
leszek szerelmes? kérdeztem magamat. 
Éreztem, hogy őt is ugyanaz a bizonytalanság 
fogja el: a körülmények semmibe vétele. 
Egy percre arcába temette homlokát. 
Sóhajtozás támadt minden zöld, kirobbanó 
lugasban és sírni kezdtek az újszülött levelek.

Takács Zsuzsa: Lábadozás

Hajléktalanságom nyara hagyott-e 
sebet az arcomon? - kérdezte. 
A tükröm homályos, nem tudom. 
Hálám végigsöpör a portálok 
előtt felgyűlt, tavalyról itt maradt, 
tört levelek között. Hová lépjek, 
hogy meg ne ijedj tőlem?

2024. május 15., szerda

Trausch Liza: Jellemvonásaink




" Nabukodonozor király csináltatott egy arany állóképet, magassága hatvan sing, szélessége hat sing; felállíttatta azt a Dura mezején..."
Dániel 3,1  

       A királyt nem a kéz érintése nélkül leszakadó kő, nem az Isten országa érdekelte. Arra használta fel a kijelentést, hogy arany állóképet készíttetett, és felállíttatta azt. Ilyen az ember! A kijelentésből az marad meg, ami rám vonatkozik. Az ígéret annyira az enyém, amennyire enyém Jézus. Vigyázz, a magadnak vett kijelentésből se csinálj arany állóképet, és ne várd, hogy mindenki meghajoljon előtted. Vannak még titkos magaslatok a szívedben? Személyválogató vagy még? Nabukodonozornak olyan társaság kell, akik meghajolnak előtte. Mi az, amiért az éned előtt még mindig leborultatsz embereket? Amit jónak tartunk magunkban, azt tesszük a kirakatba. Nem tudom, milyen tökéletességeid vannak még! Hányszor van családodban sértődés egy nullán, mert beleütköztek az arany állóképbe. Mondogatod: ennyi fizetésből csak azért lehet megélni, mert én osztom be. Én, a mintaanya, aki gyermekeiért feláldozta magát. Mindenről lemondtam, egyetlen ruhában jártam, aratni mentem... Minden nagy énnek jellemzője a dicsekedés és a panaszkodás. Olyan mindegy, hogy hárfával, síppal vagy dudával játszol, vagy kürtöltetsz magad előtt. Van, akinek állandóan sír a hegedűje. Mindig panasz, mindig jaj. A testi panaszainkkal összejátsszuk az egész házat. Nagyon sokszor egymásnak hegedülünk, és nem hat meg senkit ez a megható szöveg. Azt várnánk, hogy hajoljanak meg előttünk. És aki nem teszi - tüzes kemencébe vele!     

Forrás: részlet Trausch Liza "... beszéded megelevenít ..." - Áhítatok minden napra című könyvéből.

Szlukovényi Katalin: Csak lenni

Csak lenni, lenni, nem csinálni semmi 
nélkülözhetőt, mint a fű, a fák, 
belenőni a nekünk rendelt térbe, 
figyelni, hogy változik a világ, 

heverni, mint a jóllakott oroszlán, 
konzervgazellát nem spájzolni be, 
nem hagyni, hogy a létet eltakarja 
a folytonos cselekvés kényszere, 

a tettet pedig a bizonygatás, a 
statisztika és a reflexió, 
csak türelmesen várni a halálra, 
és közben élvezni, hogy élni jó.

Markó Béla: Bejárat

Ettől féltem mindig. Ne mozdulj innen, 
mondta anyám, mindjárt jövök, csak éppen 
kenyeret veszek. Vagy cukrot, lisztet, 
esetleg gyümölcslekvárt, amit akkoriban 
marmeládénak hívtak. Vitatkoztam a széllel, 
egyszer még az eleredő esővel is, de soha 
el nem mozdultam. Álltam ott már-már 
rendületlenül, ahogy később egy versben is 
olvastam erről. Aztán tényleg visszajött 
anyám, mentünk tovább, ismét szólt nekem, 
ismét bement egy üzletbe, és ismét nem 
mozdultam. Mindig bevált ez, mert mindig 
visszajött. De tartottam attól, hogy egyszer 
nem így történik. Hogy amíg a felhőket 
figyelem a város fölött, vagy azt nézem, 
mennyire másképpen furcsa minden ember, 
esetleg majd elsiet mellettem anyám, 
és nem vesz észre. Később az iskolából 
hazamenet sokszor eszembe jutott az is, 
hogy ki tudja, elmentek valahova. 
Ilyenkor meggyorsítottam a lépteimet. 
Úgy neveltek, hogy mindig számíthatok 
rájuk. Végig attól rettegtem mégis, hogy 
amikor hazamegyek, nem lesznek ott. 
És valóban nincsen már ott egyikük sem. 
Nem merek elmenni a bejáratig. Pedig 
nagyon szeretném látni még egyszer 
a küszöböt, a kilincset, a világosbarna 
ajtót. Azt hiszem, mégis igazuk volt. 
Ha nincsenek ott, akkor nem megyek 
haza. Ahol nincsenek, oda nem lehet 
semmiképpen sem hazamenni. Vagyis 
mindig ott vannak. Csak én nem tudom, 
hogy hol. Mert nem kellett volna egy lépést 
sem elmozdulnom. És nem kellett volna 
idegenekkel szóba állnom. Ugyanott 
kellett volna megvárnom őket, 
ahol valamikor magamra hagytak.

2024. május 14., kedd

Bella István




" E világ nem oly szerelmes szépség, 
hogy térdéhez kelljen kuporodnom."

Takács Zsuzsa: Lebontják a házat

Lebontják a házat, lebontják vele 
elmúlt tizennégy évemet. 
A HATÁROZAT expressz, ajánlott érkezett. 
Lebontják az udvart, a belövéseket, melyek 
ezerkilencszázötvenhatban estek, 
mikor a nagymamám érettségire készült. 

Első osztályos koromban azt hittem, 
Petőfivel harcolt a nagymamám 
a kozákok ellen. A tanítónéni 
a szavaimnak nem adott hitelt, 
de Faluba Kálmán a védelmemre kelt. 

Mondván, az ő nagyapja is ott volt. 
Erre egyre többen kiabálni kezdtek, 
az enyém meg Bem apóval harcolt! 
Számoljatok utána, javasolta 
a tanítónénink, Erika, 
akinek volt egy sűrű szempillájú 
szőke kisfia – titkos vőlegényem. 

Annyira titkos, hogy ő se tudott róla. 
Számtalan dologról nekem sincs tudomásom. 
Miért születtünk? Miért halunk meg? 
Létezik-e Isten? A tanárnő beszedte az okos 
telefonokat. Dédapám szakadt 
könyveit olvasom a pad alatt.

Markó Béla: Csak idelent

Már régóta tudom, hogy a szeretet 
nem fér bele az életünkbe, ha sok 
a dolgunk. A szeretet túl nagy helyet 
foglal el, és időigényes is. Amikor 
elutazik, akit szeretünk, hosszasan 
integetünk utána, fáj is ott legbelül, 
hogy eltűnt a szemünk elől, aztán 
egymásra nézünk, beülünk a kocsiba, 
és elindulunk hazafelé. Üresség van 
bennünk. Vagy inkább könnyűség? 
A szeretetnek súlya van. Jólesik 
magunkhoz szorítani ezt a láthatatlan 
terhet, de legyünk őszinték, időnként 
jólesik kiegyenesedni is. A szeretet 
legalább annyira nyomaszt minket, 
mint a bűn. Rosszul alszunk tőle. 
Egész éjjel csak forgolódunk. Kínoz. 
Akárcsak egy megoldatlan feladat. 
Elvonja a figyelmünket. A szeretet 
nem olyan, mint a szerelem. Nem kell 
kölcsönösnek lennie. Elegendő, 
ha mi szeretjük őt. A gyermekünket. 
Anyánkat. Apánkat. Felebarátunkat. 
A szeretet rettenetes, mert folyton emészt 
minket. Teljesen feléli a tartalékainkat. 
Elszívja az energiánkat, amelyet éppen 
egy újabb szeretetre akartunk fordítani. 
Szeretnünk kellene Jézust is, akivel 
nem találkoztunk soha. Sőt, állítólag 
Júdást is. Talán. Meg aztán a hazánkat. 
A népünket. A múltunkat. Folytatva egy 
régi költő gondolatait, „ki géppel száll 
fölébe”, hogy egyszerre ölelhesse magához 
az egészet, annak meg előbb-utóbb 
ki kell dobnia a mindenféle apró-cseprő 
szeretetet, egyébként könnyen lezuhanhat. 
Meg kell értenünk a mi érdekünkben 
munkálkodókat is odafent, hiszen folyton 
attól rettegnek, nehogy megszeressenek 
minket. Egy egészen parányi szeretet is 
megbonthatja az egyensúlyt a repülőgépben, 
és az észrevétlenül szivárgó léggömböt is 
sziklának sodorhatja. Bár ez csak metafora, 
ők természetesen nem utaznak léghajóval. 
Nem érnek rá. A hatalom nem szórakozás. 
Pedig milyen szép ott fent szállni a fényben. 
De a szeretetet csak idelent lehet elviselni. 
Igen, ez az igazság. Valamit valamiért.

2024. május 13., hétfő

Bari Gábor: Amíg maradunk












Mint hajnali pára tó felett, 
mint szelekkel szálló fellegek, 
mint tavaszi virágból az illat, 
mint nyári éjeken hullócsillag, 
vágyott életünk majd úgy illan el… 

Még cseppenként csurran a szerelem, 
akár a frissen pergetett méz. 
Hógyöngyöt csillant felénk az ősz 
s tavon a forgószél vizet redőz. 

Még remeg pilláinkon a könny, 
még reszket ajkainkon a csók. 
Még volna ezernyi mondanivalónk, 
ha az élet fogytán s a Halál szól… 

Messzire tűnik fellegek setétje 
kenyérmagban ring holnapok kalácsa. 
Szép alkonyunkra vár örök béke, 
ha végleg zárul tág szemünk határa. 

De míg cseppekben csurran a szerelem, 
míg remeg pilláinkon a könny, 
míg csak távolban látszik fellegek setétje, 
mint hajnali pára tó felett, 
vágyott könnyűséggel, még megfogom kezed.

L. Gál Mária: Köszönöm




Uram, köszönöm 
a kegyelmet, 
melyet kitárt 
két kezed 
nekem osztogat 
mindazt, mi 
Hozzád von, 
tart és mozgat.  

Uram köszönöm 
a reggeleket 
az estéket 
az életet 
az éveket 
mindent, 
mindig 
egyedül Neked.

Sohonyai Attila: Te már ne












*
…ezt már ne akard összesöpörni, 
és ne sürögj-forogj gondos mozdulatokkal 
a törmelék fölött. 
Ne ügyetlenkedd celluksszal csúffá ragasztani; 
attól a kéztől össze nem forr, mi ugyanattól törött.  

Ne sírj, és ne esküdözz izzadva, 
nem segít ezen már se hit, se babona. 
Elrepedt, és most már minden csoda oda; 
ezer darabnak ezerfelé vezet otthona.  

Csak hagyd úgy. Ha tenni akarsz, menj távol, 
majd összeáll mástól, ha nem, hát magától.

Kosztolányi Dezső: A bal lator












Téged dalollak: vasderekú lator, 
jéggé fagyott dac, szótalan óriás, 
ki meghalál szégyen-keresztfán 
s nem hajolál meg a gyáva kínnak.  

Két ezredéve zúg le merész szavam, 
lantom favázát megszögezem vadul, 
s vasszívvel és csontos marokkal 
zord zivatart kavarok nagy öblén.  

Nyílt homlokú bűn, hősi, kemény, igaz, 
erényt pirító, tisztakezű gonosz – 
te hallgatál kővé meredten, 
míg az erény nyavalyogva koldult.  

Előtted állt a pálya szabad tere: 
hitért cserélni drága, derűs jövőt, 
egy szódra várt csak a kegyúr ott, – 
s félrelökéd nyomorult jutalmát.  

A jobb lator még aznap a mennybe volt, 
s bizony mondom, te itten a földön is, 
meg sem halál, már ott valál te, 
még mielőtt letörék a térded.  

S hogy néma lett az agykoponyák hegye 
és az olajfát porzivatar veré, 
s indult a föld s hasadt a kárpit: 
két nagy, erős merevült a gyász-fán.  

Egyik te voltál és a nagyobb, dicsőbb 
ő volt, a véres, összeköpött zsidó, 
ki néma fejjel dőlt le, büszkén, 
és akihez te sosem könyörgél.

Krusovszky Dénes: Átjáró

A vasúti átjáróban 
egy autó áll, 
nem bír lehajtani a sínekről, 
                több mint ötmillióan 
                látták már a videót, 
ennél dísztelenebbül 
képtelenség elgyászolni 
az emberi tekintet 
                           nagy korszakát.

2024. május 10., péntek

Madár János: Végül




Az embernek végül se háza, 
se hazája. Se világot megváltó szava. Nyelve alatt 
csak elhagyott tájak. Szülőföld csöndje 
és hava. Didergő lelke az égig ér, 

élte – ha volt – csak ennyit ér. 

Turi Tímea: Csak egészség legyen

Vannak emberek, akik nem tudnak járni. 
Vannak, akik nem látnak, vagy rosszul, 
esetleg süketek: videotelefonon veszekednek 
az utcán, és te nem tudod kihallgatni a kézjeleket. 

Másoknak gond van a lelkiismeretével. 
Túlműködik, vagy alul, mint a pajzsmirigy. 
Nekem a bizalomra való képességem ingadozik, 
mint másnak a szeszélyes vérnyomás. 

Sok dolgot karban lehet tartani. 
Ha a félelemtől vagy a krupptól fulladozol, 
vannak technikák, és sok segít. 
És ki tudná megkülönböztetni az egészséget
egy tökéletes tünetmentességtől? 

Csak egészség legyen, mondják, 
de kérlek, mutass egy egészséges embert! 
Ott várakoznak a humanitárius sátor előtt, 
ott ülnek az óvóhelyek mélyén: 
majd kicsattannak az egészségtől. 

De a fiúnak, aki tízévesen is olyan, mint egy csecsemő, 
fejét hátraveti, úgy méreget remegve: 
neki voltaképpen mindegy. 
Őt nem riasztják meg a hírek, 
nem ringatja el a hamis biztonságtudat. 
Békében, háborúban ugyanúgy figyel.

Vas István: A rostirónt letettem

Hatvan napig bennem lakoztál. 
Énbennem lépdelt könnyü lábad. 
Voltam Galileád és Jeruzsálemed. 
Amivel ostoroztak, belém vágott az ostor. 
Kereszted szögei két tenyerembe szúrtak 
S egymásra helyezett két lábfejemen át. 
Már hülö oldalamba döfött az otromba dárda. 
Sebembe dugta ujját a hitetlen Tamás. 
Azután te az égbe szálltál a te Atyádhoz. 
Én kitettem a pontot a történet után 
S a rostirónt letettem. 

Eli, Eli, lama sabaktani? 
Mért hagytál azóta üresen? 
Nyomaidat hiába keresem: 
A pusztában sem tudom megtalálni. 
Hol vannak a dombok, hol a kertek? 
Elszáradtak mind a fügefák? 
Nélküled a világ nem világ. 
Azt sem látom, hol állt a kereszted. 
Húsz napja sincs, hogy bennem beszéltél. 
Szívemre sütöttek szavaid. 
Uram, mért hagytál magamra itt? 
Miért van azóta bennem éjfél? 

Feltámadás szele mindig újra 
Fúj a földön – fújj hát rajtam át, 
Pusztaságom odvaiba fújva 
Oszlasd szét a kétely zavarát, 
S új Kezdet lesz, ami már kiszáradt: 
Hajtasd ki megint a pálmafákat! 
Te, aki nem üzted el Tamást sem, 
Bár boldog, aki hisz, ha nem is lát, 
Ugye megadod, hogy újra lássam 
Szép arcod hitetö sugarát? 
Virraszt velem a türelem, 
S könyörög a kétely és a hüség: 
Támadj föl már bennem; örök Húsvét!

2024. május 9., csütörtök

Gősi Vali: Felemel












a vers 
felemel 
átjár a szíveken 
akár 
a belváros szűk sikátorán 
szalad lopódzva át 
valami félszeg ragyogás 
a villanásnyi fehér fényözönben 
legalább az árnyékból kiszökken 
és megpihen a délutáni csöndben 
mint kisgyermek a bársony anyaölben 
és elringat a szó 
a rím 
a szépség 
melege a lélekig hatol 
mint valami tündér szerelem 
és átölel a hang 
a dal 
az emlék 
a gyönyörűen szóló 
anyanyelv

Sógor Zsuzsanna: Ismeretség

ismerlek 
lenyűgöz a napfelkelte sugara az ablakodon 
az esti ég hamufénye 
a vizesen csillogó járdák az éjszakai sikátoron  

ismerlek 
tányérod asztalodon kezed által valósággá 
tett porcelán edény 
benne az étel vizuális költemény  

ismerlek 
múltadat nap mint nap sejtjeidben érzed 
ura vagy már sok régi rémnek 
lobogó ingedben vágsz neki a jövőnek 

ismerlek 
nem szereted az álságot 
körülnézel 
és van miért ostoroznod a világot  

ismersz 
látlak akkor is ha nem nézlek 
tudod 
ez az egész olyan már mint az igazi élet

Trausch Liza: Mindeneket magamhoz vonzok




" És ha én felemeltetem e földről, mindeneket magamhoz vonzok." 
János 12,32  

     Biztosan sokan emlékeznek még arra a fizikaórára, amikor a tanár egy fehér lapra sok kis vasreszeléket tett, és egy mágnessel közeledett hozzá. A vasreszelék mind a mágneshez szaladt. Ugyanígy van ez a világ Isten előtt. A sok kicsi ember olyan, mint egy-egy kis vasreszelék. Sokféle mágnes van ebben a világban. Vannak emberek, akik ha reggel felkelnek, azonnal a kocsma felé indulnak. Az vonzza őket. Talán a legnagyobb vonzerő a pénz. A legtöbb ember nem is a munkát szereti, hanem a hasznot, amit hoz, amit a pénzen venni lehet. Pénzen élvezetet is lehet venni. Az élvezet mindig mámor. Megkérdeztem valakit, miért mégy folyton moziba? Két óráig egy képzelt világban él, és elfelejti, ami otthon van. Akik a kábítószer vonzásába kerülnek, elmondják, hogy pár óráig a mennyben érzem magam. És ettől kezdve rabok! Vonz egy rossz barát. Hány szülő aggódik gyermeke miatt! Komoly mágnes a dicsőségvágy is, hogy legyek valaki. Sokszor a pénz is azért kell, hogy ne nézzenek le. Olyan ez, mint amikor az egeret vonzza az a kis szalonnadarab, belemegy a fogóba, és mit szenved utána! Képtelen szabadulni. Hadd mondjam az evangéliumot: semmi nem segít, csak egy nagyobb mágnes. A legnagyobb erő ezen a földön Jézus! A szíved szemével láttad-e? Vonz-e már az ereje? Vonz-e a tisztasága? Neki nem kellett a dicsőség. Az Atyának adta. Vonzott-e már az alázata, a szeretete? Jézus felemeltetett a keresztre. Úgy szeretett, hogy életét adta. Szeretnél vonzó emberré lenni? Kerülj Hozzá egészen közel, hogy belőled is kisugározzon a vonzás.     

Forrás: részlet Trausch Liza "... beszéded megelevenít ..." - Áhítatok minden napra című könyvéből

Gerda Berckmoes: Írni












Írni az annyi mint eltűnni 
az innenből és a mostból 
a szóból 
részt venni a csendben 
ami egybeesik a halállal 
Írni az annyi mint bejutni 
a legmélyebb szükségbe 
engedelmesen kiszabadítani a betűket 
arra az időre ami leszűkült 
halkabban és magányosabban lélegezni 
hogy a halálhoz elérjen a dal  

Dabi István fordítása

Magyar Anita: Húsz év után

Húsz év után … 
tudod-e majd csókolni szám, 
s lágyan érinteni hajtincseim, 
csábítón tudsz e még nézni énreám, 
s vágyakozón odabújni hozzám, 
elaludni keblemen, szívem ritmusán, 
s ha fázom selyemtakarót húzni rám. 
Húsz év után … 
tudod-e majd elnézni hibám, 
s megérteni fájó bajom okát, 
szeretőn tudsz e még ölelni talán, 
s hallgatni szavaim napnak hajnalán, 
ölelni őszinte szerelem dallamán, 
s ha elalszom szép álmot szórni rám. 
Húsz év után … 
Tudod-e majd, mi volt akkor délután, 
s újra átélni szerelmünk dalát 
a pillanat bársonyló tavaszán, 
s együtt vetülni a Nap sugarán, 
átfonva karjaink egymás nyakán, 
s kimondani: még mindig szeretlek drágám.

2024. május 6., hétfő

Böröczki Mihály: Fecskemarasztaló










Az égboltra karcolt madár 
hosszút suhan, cikkanva száll, 
hogy kék legyen a láthatár, 
a messzi földről visszaszáll.  

Így repülik a nagy utat 
a villás fecskeszárnyúak, 
a fészek gazdára talál,
s kemény pöttyökben köt a sár.  

Az otthont friss toll tölti meg, 
és belül lélegző meleg, 
piciny idő csak, s kéket áld 
a tollas, óvatos család.  

Hát féltsük őket, kellenek, 
mint védelmező hadsereg, 
vigyázzuk vályog-fészküket, 
s az Isten óvja röptüket.

Kiss Ottó: Eddig háromszor












Eddig háromszor 
mentem világgá. 
Először az ajtóig, 
azután a szomszéd házáig, 
legutoljára meg 
a lakótelep széléig.  

Ha megint 
világgá megyek, 
nem fordulok vissza többé, 
mert úgyis hazatalálok, 
hiszen a Föld gömbölyű.

2024. május 5., vasárnap

Sohonyai Attila: Édesanya











*
Ott voltál nekem, 
mikor a világ összement, 
mikor szélesedett; 
ott voltál mindig, ahol kellett.  

Köszönöm, hogy nincs adósságom, 
csak feléd, csak örök-számodra. 
Köszönet érte hogy ott tarthatok, 
hogy tiszta szemmel nézhetek a holnapba. 
S hogy nem követelsz rajtam ezért 
felesleget, kamatot, és sokat; 
hogy úgy tanítottál szeretni, 
hogyha magadból minden jót 
szétosztasz, a legtöbb neked marad.  

Köszönöm, hogy nem kesztyűvel 
nyúltál soha felém, hogy engedted 
az élet ütései után, hogy odatartsam 
az arcom másik felét. 
S hogy elém nem utat raktál, hanem 
célt, hogy azt mondtad mikor 
választani kellett, hogy te dönthetsz, 
de ne értem, másért, csak magadért!  

Köszönöm, hogy a magamra kovácsolt 
düh-láncokat mindig puhává tetted, 
hogy bennem a betörhetetlenséget 
ostor helyett csókokkal szelídítetted. 
S hogy nem fedted ellenzővel le 
a szemem, mert azt mondtad, 
akit erőből terelnek látni az vak marad, 
s a világban szivárványra nem lelhet.  

...ott vagy velem, 
mikor a világ összedől, 
vagy újjászületik, 
hogy itt vagy mindig: 
Köszönöm!  

Nászta Katalin: Anyák napi felismeréseimből












nincs több olyan, mint az én anyám 
ha róla beszélek, a tiedről hallgass 
dicsőségét ne próbáld elvenni 
aki én lettem 
kívüle világra senki nem hozhatott 
övé a tisztesség, az érdem 
a magasságos Isten így parancsolt  

nincs több olyan, mint te anyám 
egyszerit szültél világra velem 
ha rólad beszélek magam említem 
köldökzsinórom össze csak veled köt 
hiába vágták el, mikor megszülettem 
végein mi voltunk 
abból még egy nincsen  

anyák napjáról lehet általában 
verseket, ódákat zengeni 
de a fogamzástól a születésig a nagy titkot kilesni 
nincs ész mi felfogná, miért pont én 
dagasztom hasad, születek belőled  

sok anya van, sokan meg is szülnek 
de engem világra egy sem hozhatott 
meghaltál leánynak, hogy anyám lehess 
nem lettél temető, mint ma annyian 
köszönöm Anyám, 
hogy nem a sírom 
hanem a bölcsőm vagy!  

2024. május 4., szombat

Asperján György: Mint élve épp te




Elmesélem neked, most milyen a tavasz, 
mikor gyümölcsfák langyos szirma havaz, 
felébred, s boldogan futkos sok halk bogár, 
fény villan, s eloszlik a hajnali homály. 
Míg élek, itt leszel minden tavaszban, 
minden érted sírt, idéző szavamban. 
Min könnyen, szívesen léptél, hajlong a fű, 
s jó a hasznos tájba feledkezni, ha hű. 
Emléked varázsa ringat és betakar, 
távolra költözött minden zord zivatar. 
S ott messzi kedvenced: a gesztenye fasor, 
borzong félősen, ha a szél beleszagol. 
És nem felednek a szomorú csillagok – 
szorongnak, mert létük oly rövidre szabott. 
Veled minden múló tüsténkedő örök – 
jaj, hol ível szivárvány szemöldököd? 
Nézd,nézd, hogy sírdogál a gyönge zápor, 
pihenni leült szempilládra máskor, 
s mosolytól fénylett a szemed, az arcod – 
ki mondja meg, miért kellett meghalnod? 
S mit úgy szerettél: éled a halastó, 
s a sok nyírfa – a víztükörre hajló. 
Add a kezed, sétáljunk a tavaszban, 
amit tőled én mosolyogva kaptam. 
Menjünk bele az örök, tiszta fénye – 
olyan ez a tavasz, mint élve épp te.

Kelár György: Elengedve

Elidegenedett világban 
keressük magunkat, 
múltunkat, igazunkat. 
Amit tanultunk az elődöktől, 
ellestünk a társadalom függönyén át, 
most már szégyellni kell.  

Szégyen akkor is volt 
és volt bűnbocsánat. 
Ismertük a ház lakóit, 
beugrottunk egy szelet 
zsíros kenyérre a szomszédhoz, 
egy nyelvet beszéltünk.  

Megváltoztunk, legalább is ezt akarják, 
hajlítják az ideológiát, 
görbítik az erkölcsöt. 
Hol van már beat korszak, 
hol van a generációk lázadása? 
Egyszerre felnőtt lett mindenki.  

Elengedve fogjuk egymás kezét 
ebben az elidegenedett világban.   

2024. május 3., péntek

Fetykó Judit: A csend




Hallod a csendet? A csendet, 
mi kívül hagy minden hangszilánkot, 
órára von bűvös csend-palástot, 
s azt sem hallani, hogy a mutató 
útját ketyegi lejáró rugó. 
Hallod? Hallod-e a csended? 
Mit belső nyugalmad teremtett, 
s kizár minden nyugtalan hangot, 
mi eddig felajzott, megriasztott, 
s belül énekel, dalol a nyugalom, 
mi hol alt, hol szoprán, hol bariton. 
Fölös izgalom nem feszenget. 
Hallod már? Hallod a csendet?

Szabó T. Anna: A belső mosoly

A belső mosoly nem beszél, 
csak szavak nélkül simogat, 
biztat, melegít, benned él, 
szívdobogással támogat,  

a belső mosoly jó meleg, 
jut másnak is, sosem fogy el, 
mindvégig ott marad veled, 
amíg lélegzel, nem hagy el,  

a belső mosoly ellazít, 
végigvezet az életen, 
minden kötelet elszakít, 
ha fojtogat a félelem,  

a belső mosoly megsegít, 
átölel, nem vagy egymagad – 
felsugárzik az arcodon: 
már bentről melegít a Nap.

Trausch Liza: Meglátta őt az Atya




" Mikor pedig még távol volt, meglátta őt az ő atyja, és megesett rajta a szíve, és odafutván a nyakába esék és megcsókolgatta őt " 
Lukács 15,20-21  

       Isten mindenkit lát, de más az, amikor valakit meglát. A legkisebb vágyat, ami benned Felé mozdul, meglátja, és elindul eléd. Ha én egyet lépek, Ő százat. Ha mozdulok, Ő még inkább. Micsoda mozdulás volt a mennyben, amikor Isten elém futott Jézusban, a betlehemi jászolbölcsőn keresztül egészen a keresztig. A fiú nem tudja elmondani: " Tégy engem olyanná, mint a béreseid közül egy." Belefojtja az Atya a mondatot. Már hozzák a ruhát, a gyűrűt, a sarut, vágják a hízott tulkot. Voltál-e már úgy, hogy olyan valóságosan körülvett Isten szeretete, hogy nem tudtál semmit mondani? Már csak egy mondat van a végén: " Kezdének azért vigadni." A kisebbik fiúnál nincs a végén semmi befejezetlen történet, itt a végén egy csodálatos új kezdet van. " Kezdének azért vigadni." Nem tudom, hogyan ismered az Atyát? Vajon még az Ő mozdulatlan arca tekint rád? Vajon nem azt várja-e még tőled, hogy kimond: "Atyám, vétkeztem!" Ez a mondat mindig nagyon rövid. Talán így hangzik: Atyám, hazudtam. Nem szerettem azt , akivel esküdtem. Atyám, öltem. Azt a harmadik gyermeket már nem akartam. Ha kimondanád, megváltozna a belső és külső életed. Szeretném az ének szavát mondani: " Vár Atyád szerelme." A Golgota keresztjén kitárva van a két karja. Az első tékozló fiú a jobb lator. Ő kimondta: "Mi ugyan méltán" (Lk 23,41). Annyit jelent: " Vétkeztem!" Jézusnak ezzel a mondatával öleli magához őt az Atya: " Ma velem leszel a paradicsomban" (Lk 23,42). Akarod-e, hogy neked is mondja?!     

Részlet Trausch Liza "... beszéded megelevenít ..." - Áhítatok minden napra című könyvéből.

Fetykó Judit: A tékozló fiú

(novella versben)     

A bátyám alig szól, ajka néma, nem kívánt vendége lettem, 
vissza már nem léphetek a napra, amikor világgá mentem. 
Csábított kaland, az ismeretlen, hívott, vonzott a csillogás, 
hamis barátok rabja lettem, cédákra költöttem sok mínát. 
Dicsértek, biztattak, mily bátor, elszánt, derék az ilyen legény, 
s én hittem nekik, nem látva meg, hogy bűn az, mi szemükben erény. 
Vonzott mulatság, — s én fizettem – a leghíresebb szajha kellett, 
a tisztességet kinevettem, ily kedvhez céda hazudott szerelmet. 
Gúnyoltam hitet és becsületet, minden eskümet megszegtem, 
mi tisztességet tanultam otthon, kérkedve, önként feledtem. 
Mohó voltam, a minden kellett, kevés volt nekem a fél világ. 
A jussomat keveselltem, hitemben biztatott a társaság. 
Apám, fivérem elfeledtem, távoli tájon oly könnyű ez, 
és már könnyű voltam, s könnyedén költöttem el minden pénzemet. 
Akkor eljött az igazi ördög, barát, bíztató képiben, 
s felajánlott némi kölcsönt, folytathassam addigi életem. 
Barátnak hittem, jóakarónak — segítettek a vályúig. 
Apám megbocsát, én nem magamnak. S mit gondolhatnak ők ma itt?  

Izzik, forró a föld, 
a nap perzsel, vakít, 
fakult a nyári zöld, 
az ősz betakarít.  

Ujján apám gyűrűje díszlik! Én sose kaptam ingyen semmit! 
Irigy vagyok, hogy azt merem hinni, szereti benne, mit nem hisz? 
Legyen hát, egyen, hisz a szolga sem halhat éhen e birtokon, 
de Isten bocsássa meg nekem, már testvéremnek nem hívom. 
Szólítom nevén, egy asztalnál eszünk, együtt mondjuk az imát, 
minden reggel azzal ébredek, hogy tán a lelkem is megbocsát. 
Engem is csábít, vonz az ismeretlen — irigylem tán a sok tivornyát? 
Szajhák csókjára vágyom? Nem hiszem! És most jaj neki! Ó jaj nekem!  

Fordul lassan a Föld, 
a nap ma is lemegy. 
Virrad, ragyog a zöld, 
a fényben üzenet.  

Mi lesz, ha majd ismét elindul, hitét széthordja, vagy mást követ, 
vagy tagadóvá válik végképp, elhagyva mindent, mit követett? 
Mondhatom akkor is fiamnak, hogy bocsásson meg újból neki, 
ha ismét megmártózva piszokban megtér, s ajtaját zörgeti? 
Imádkozom naponta érte, hogy ne húzza vissza őt a sár, 
s ha az Úr meghallgat, remélem fiam nem lesz többé halott már. 
Hibás vagyok, mert elengedtem, átadtam a ráeső vagyont, 
vén fejjel nekem kellett tudni, a tapasztalatlan vágy csak ront. 
Hajdan, ifjan engem is vonzott, csábított kaland, a nagyvilág, 
de rájöttem, időben felismertem, a vágy nem a valóság. 
Gyakran nehéz volt. Berzenkedtem, kerestem, hol a minden, 
akkor értettem meg igazán, mikor fiam halottnak hittem.  

Tavaszi rügyekben 
indul az új élet, 
lenn a gyökerekben 
él az új ígéret.  

Álmomban Fulvia táncol, övén aranypénzből van a szoknya, 
Kivillantja meztelen testét a muszlin rafinált anyagja. 
Nevető társaság vesz körül, mind rám üríti kupáját, 
a bor tükrében magam látom, hallom a disznók visítását. 
Ébredek, s mi vonzott akkor, émelyítve szaggatja a csendet. 
Segítsetek! Mert jaj nekem! Nem bírom el ezt a szörnyű terhet! 
A gyűrű égeti ujjam! Nem illet! Ez nem az én érdemem. 
Ha százszor élnék, akkor sem érnék annyit, hogy az enyém legyen. 
A láva megdermedt, kidobott magából az az izzó hullám, 
a pokol tüze el nem égetett, pernyéje hidegen hullt rám.  

Távoli tájban, abban a házban 
gyógyítsd meg szíved. S ha ragyog hited, 
gyújts gyertyát te is, fény lesz benned is.  

Távol tűztől, forróságtól, mit fűtött, hajtott telhetetlen vágy, 
Istenem, Uram, Istenem, hallgasd meg kérlek e félszeg imát! 
Szavak spontán egymásutánja, imának kevés félszeg fohász, 
mindig érzem szeretetét, tékozlóként is szeret, megbocsát. 
Hív a hajnal, a harmatos fűszál, az állatoktól gazdag rét, 
eddig nem éreztem, nem szerettem így a föld friss leheletét.

2024. május 1., szerda

Börzsönyi Erika: Gyakran gondolok












Tatjána nem ír levelet, de én 
mostanában gyakran gondolok 
magára, talán naponta kétszer 
is, és ez pont kettővel több, mint 
amennyiszer szabad volna, 
de a valakire gondolás nem racionális 
dolog, éppen annyira érthetetlen, 
és megmagyarázhatatlan, mint a hit 
Istenben, akit nem láthatok, mégis 
tudom, hogy bíznom kell benne. 
Én nem írok levelet magának mégsem, 
mert már tudom, hogy azzal elrontanék 
mindent, csak gondolok magára, akár 
naponta kétszer, vagy megérzi, vagy sem, 
kell több, nem mond ez eleget? Remélni 
még ilyenkor is szabad, s lehet.

Barna Júlia: Ítélkezünk

felületesen ítélkezünk 
nem merünk betekinteni 
egymás mélységeibe 
túl mindenen 
az öregedés sablonjait 
vetítjük egymásra 
de az öregedés más 
vágy-összefoglalás 
utolsó kihívás 
és valami megértésféle 
a lényeg mélye 
ahogy az alkony égő vöröseiben 
egyszer hamuvá hűl minden 
és akkor teljesen más lesz  

mennyi mindent gondolhatnánk 
még ugyanerről 
ha kiszellőztetnénk mondatainkból 
minden oda nem illőt 
ha megméretnénk magunkat 
ellenséges szemekben is 
és szembenéznénk rejtett dolgainkkal  

nyitva hagyok minden ajtót neked 
ahogy akarod úgy értheted  

rettenetes a másokban 
örvénylő titkokba belenézni   

Kiss Ottó:(Legó)

A bátyámnak van egy öccse, 
aki sajnos pont én vagyok.  

Ez önmagában is elég nagy baj, 
de az még nagyobb baj, 
hogy ez örökre így is marad.  

Én most még csak tízéves vagyok, 
ő meg tizenöt, 
de mire én tizenöt leszek, 
addigra ő már húsz.  

Ezt magyarázta el nekem a múltkor, 
mintha én teljesen hülye volnék, 
és nélküle nem tudnám.  

Úgy kezdte, hogy ő már felnőtt, 
nagyobb apáéknál is, nem nő többet, 
legföljebb egy kicsit. 
De én meg hiába is növök, 
mert ha figyelembe vesszük, 
hogy a világegyetem gyorsabban tágul, 
mint ahogy én növök, 
akkor teljesen fölöslegesen növök, 
mert a világegyetemhez képest 
úgyis csak egyre kisebb leszek.  

Ezt mondta, és nevetett.  

Szóval mostanában elég rosszul állnak a dolgok.  

És ez az állás akkor a legeslegrosszabb, 
amikor apáék nincsenek itthon.  

Az még rendben van, hogy a bátyám ilyenkor 
kitekeri a kezemből az okostelóját, 
mert ugye nekem még nem vettek, 
meg talán még az is rendben van, 
hogy lenyúlja a legómat, 
mert ha nem adom oda, akkor leharcol, 
de nemrég a barátnőjét is felhozta, 
és nem lehetett bemenni a szobájába, 
mert kitette a táblát, hogy BELÉPNI TILOS! 
Aztán kijött, de csak annyi időre, 
hogy piros filccel odaírja alá: 
TESÓKNAK IS!  

Persze azért bementem, 
de éppen csak annyira, 
hogy felhívjam a figyelmét az ellentmondásra: 
ha egyszer tilos belépni, 
akkor ő hogyan jutott be?  

Erre kizártak.