Lucian Blaga: Zsoltár

Szeretkezünk: vagyunk. Akkor – kétségtelen.
S az éj órái bár vakok,
nappal ragyog,
Elohim, tiszta fényeden.

Esti aranyfények alatt te látsz csak
minket a ligetekben kóborolva.
Járkálunk a nagyhét jegyében,
eszmében eszme, kéz a kézben.

Úgy jó, ha dicsőíthetünk
a vágyért, Elohim, mit megengedsz nekünk!
Sebe csupán a hallgatásnak
minden szó, amit ejthetünk.

Tandori Dezső fordítása

Garai Gábor: Artisták

Élő csipesz, lóg a trapézen
      a férfi fejjel lefele,
foga közt kettős tárcsa, mintha
      mágneses nyelvet öltene.

A vonzás túlsó pólusán függ
      s forog a nő – feszül a száj!
Micsoda csók! – Köztük csupasz tér,
      tömör csönd s véletlen halál.

Micsoda egymásrautaltság
      leng itt ég alatt, föld felett,
micsoda gyakorlott makacs vágy
      ment s kockáztat két életet!

Milyen figyelemben forognak
      s mily fegyelemben, tudva: csak
együtt szállnak, ha egyikük vét,
      mindketten aláhullanak !…

Ó, ha így tudnánk összefogni
      egymásra bízott szeretők,
mintha folyton fönn-szállva, mintha
      folytonos zuhanás előtt!

Ó, ha közös dolgok tevői,
      így tartanánk egymást, ilyen
végzetes bizalommal egymás
      fogában s idegeiben!

Ezrekbe fogódzók, ha hittel
      mondanánk, mint ők odafönn
élik, hogy: a másik ügyéhez
      egész létemmel van közöm!…

Forog, forog a nő a férfi
      foga közt – tompul a zene,
csak dob kopog. – Valami gyors vég,
      bármi föloldás kellene!

No most!… Földet ér a mutatvány.
      Fönt már a taps függönye leng.
S ők ketten egyetlen groteszk bók
      szobrában állnak idelent.

Zágorec-Csuka Judit: Szelídíts meg

Szelídíts meg szavaiddal,
hogy higgyek szavaidban.

Szelídíts meg tekinteteddel,
hogy szemedbe nézhessek.

Szelídíts meg kezeiddel, hogy még
egyszer megfoghassam a kezedet.

Szelídíts meg mosolyoddal,
hogy mosolyoghassak még rád.

Szelídíts meg magányoddal,
hogy én is megszelídíthesselek.

Kassák Lajos: Szívemnek hízelgő dal

Álomszeretőm
súlytalan test
igéző körvonalai
a semminek.

Úgy hagytál el
hogy bennem maradtál örökre.
Senki nem látja hogy élsz
virágcsokorral a kezedben
s a tavaszi szél hordja szét
nevetésed gyöngyeit.

Ó te sosem volt valóság
fényporígéret
a lepke szárnyán
szép álomszeretőm
ölelj magadhoz
szeress.

Jókai Anna: Ima teliholdkor

Feszül a bőr a Hold dobján
virágot színlel a bojtorján
lüktet a szív, a dobverő pereg
vitustáncban rángnak az emberek
folyók és tengerek
álnokul dagadnak
kevés a foganatja
Uram a szavadnak

mint a hangyaboly
álmában is nyüzsög a város
elszabadul minden
ami józanul káros
Uram lásd be
az őrület ragályos

Telihold éjszakáján
regulázz meg engem
ámokfutóvá ne váljon
ledöngölt szerelmem.

Kassák Lajos: Hűtlenséged terhei

Beléptem a térbe
amint az éjszaka
éhe fenyegetett.
Ismerni akartam
az utat és a célt.

Mindig tovább tovább
ahol a te lábad
nyomait sejtem
hol a te mosolyod
sugara világít.

Szerettelek nagyon
s folyvást kerestelek
de nem találtalak
a zord egek alatt.

Egy forrás fecsegett
nem értettem hogy mit
süket és vak lettem
nélküled.

Novák Éva: Addig

Addig bírja az ember,
amíg azt hiszi, örökké élni fog.
Amikor ráeszmél, hogy mégse,
remélte, de nem kivétel ő se,
megfárad hirtelen, kidől,
hídtartó oszlop a híd alól,
ami a sorsa, erőtlen tovább tartani.
Ezért nincs átjárás soha
vágyott és való világok között.

Ágoston Tamás: Fortyog a gyűlölet

Látod ezt a helyet a térképen?
Itt lakunk.
Ez a Szabadságtelep.
Régen itt temető volt.
A háború után, az ötvenes években, felszámolták.
Felnyitották a sírokat, a csontokat összegyűjtötték.
De az is lehet, hogy csak a sírköveket vitték el.
A csontvázak a földben maradtak.
Tudod, mit jelent ez, fiam?
Azt, hogy a lábunk alatt egy temető van.
Ha ma lenne a feltámadás, a környék tele lenne ismeretlenekkel.
Mindenki sírna a boldogságtól.
De aztán ugyanúgy folyna tovább minden.
Egymásnak esne a sok megboldogult.
Jönnének a beszólások, a kicsinyes viták, az örökös perpatvar.
Maga lenne a pokol.
Esténként erre gondolok, fiam.
Fekszem az ágyban, és arra gondolok,
hogy a házunk alatt fortyog a gyűlölet.

Jókai Anna: A születő üdvözlésére

Megmosdatunk, megmérünk.
Azt hisszük, pontosan tudjuk súlyodat.
S titok, kit szeretünk benned.
Ott: Isten veled
Itt: Isten hozott

Jókai Anna: Halottbúcsúztató

Megmosdatunk, felmérünk.
Azt hisszük, pontosan tudjuk a veszteséget.
S titok, kit szerettél bennünk.
Itt: Isten veled
Ott: Isten hozott

Petőcz András: Zárójelvers op. 42.

((         Éhező-hálás ujjongással: óriás kéz tart a tenyerén, gondolom
            magamban, zuhogó-vészjósló esőben futok, hideg szélben, mégis
            érzem a megnyugtató biztonságot --- nem pusztítanak el hideg
4          tekintetek, alattomos szavak: éhező-hálás ujjongással testedre
            hajolok --- nem pusztítanak a hideg tekintetek, alattomos
            szavak, óriás kéz tart a tenyerén, vigyázza lépéseim, őrzi
            mozdulataim, miközben testedre hajolok, miközben tested fölé
8          magasodom, tisztán kéklő, gyönyörű égbolt alatt --- a felhők
            a folyókban úsznak, a zuhogó patakok az égbolton rohannak ---
            meddig tart majd?, kérdezem, meddig tart majd, hogy meghúzhatom
11         magam ennek az óriás kéznek óvó melegében?; éhező-hálás
            remegéssel-ujjongással
            simulok testedre,
            és nem keresem, ki az, akinek tenyerén
14        megbújva nyugodtan figyelhetem, ha égboltom mégis elsötétedik --- ))

Hárs Ernő: Vadludak

Hangok sírnak át az égen,
Vadlúd árnyak hosszú V-ben.
Sarki tájról délre szállnak,
Búcsút mondva víznek fának.

Bárha jég és hó lep mindent,
Valami mégis fáj a szívnek-
Ezért jajgat úgy a vadlúd,
Mikor ősszel húzni halljuk.

Jókai Anna: Pontosítás

Az angyaloknak nincsen szárnyuk
            – tudnak röpülni
Az ördög nem fekete
            – annál sokkal sötétebb
A menny nem fönt a pokol nem lent
            – nem hely inkább állapot
Jézus nem fotogén és nem fecserészik
            – Ő nem a tévékettő sztárja
Krisztus nem csak meghalt értünk
            – elő is élt nekünk valamit
Isten nem ősz és nem lakozik
            – Ő van, tér s idő felett
Az ember többé nincs gyámság alatt
            – az útért és az irányért maga felel
A halál akár a mag halála nem pusztán rothadás
            – hanem az új hajtás feltétele

Jókai Anna: A Halál Angyala szól

Ember –
    nem váll a vállam, hogy kaszát tartson.
    A fejem nem fej, nincs rajta csuklya.
    Legkevésbé csontból van a testem,
    s nem kéz az, ami az ajtót nyitja-csukja.

Ember –
    az a kép, az a közzétett: hamis;
    nem valódi, csak karneváli giccs,
    a leleplezésben, kérlek, megsegíts!

                      Én az vagyok, aki elvágom a szálat
                      hogy te az légy, aki szabadon szállhat

Rákos Sándor: Karácsonyi kántáló

meddig tart még ez a nagy tél
a hőmérő befagyott
meddig tart még ez a nagy tél
lejönnek a farkasok
meddig tart még ez a nagy tél
hasít a fagy mint az ék
meddig tart még ez a nagy tél
sarkunkban a sarkvidék
meddig tart még ez a nagy tél
sarkamban a fagyhalál
meddig tart még ez a nagy tél
tavasz ha jön nem talál