Illyés Gyula: Jó érezni

Jó érezni azt, hogy szeretlek
nagyon és egyre-egyre jobban.
Ott bujkálni a két szemedben,
rejtőzködni mosolyodban.

Érezni, hogy a szemeid már
szemeimben élnek és néznek,
s érezni azt, hogy szép, veled szép,
és csak veled teljes az élet.

Mit el nem értünk,
külön tévelyegve;
talán egy kis fészek adja meg
nekünk,
hol ajk az ajkon egymást
átölelve,
nevetve-sírva boldogok leszünk.

Háy János: Növény

Helyezzen át,
tegyen egy másik helyre,
talán a nap miatt,
de nem mondtam,
a növények nem beszélnek,
ő meg azt gondolta,
nem kell,
majd máskor vagy
azt gondolta,
épp ez az a növény,
ami nem igényli azt,
amit igényel.

Pilinszky János

„ Csak zümmögöm nevednek halk zenéjét, 

és máris részeg tőled minden érzék, 

kit oly hiába, nyugtalan kerestem, 

hozzám találsz az áldott szédületben, 

hogy többé semmi – ugye – nem szakít szét? 

mint rím a rímbe lelkünk úgy hatol 

egymásba, egymásnak felelve, mint két  

tiszta sor!” 

 (Áldott szédület)

*

  „ Temess a karjaid közé, 

ne adj oda a fagynak, 

ha elfogy is a levegőm, 

hivásom sose lankad.”  

(Panasz)

*

 „ S ne félj te sem, ne fuss előlem, 

inkább csittítsd a szenvedést, 

csukott szemmel szoríts magadhoz, 

szorits merészen, mint a kést.”  

(Tilos csillag)

*

  „Várok, hogyha váratsz, megyek, ha terelsz, 

maradék szemérmem némasága ez, 

úgyse hallanád meg, hangot ha adok, 

sűrü panaszommal jobb ha hallgatok.”  

(Örökkön-örökké)

*

 „ Rossz voltam, s te azt mondtad, jó vagyok.
Csúf, de te gyönyörűnek találtál.
Végig hallgattad mindig, amit mondtam.
Halandóból így lettem halhatatlan.”

(Átváltozás)

Scheffer János: Őszi szerelem

Két sárguló virág hideg őszi napban,
Egymás felé fordul párás pirkadatban.
Testük összefonódik a bágyadt fényben,
Boldogon élnek az őszi napsütésben.

Két kicsi levél a föld felé hullva,
Belekap a szél és táncot járnak újra.
Egyszer még szállnak , násztáncukat járva
Mielőtt lehullnak fagyos pusztaságba.

Két ázott madár egy ágon összebújva,
Melegítik egymást fel-felborzolódva.
Bár a nyár már elmúlt, vadságának vége,
Feldereng egy őszi szerelem reménye....

Petőcz András: A magasban

fent, a magasban ülsz, csillámló sziklafalon,
nézed a világot magad körül, miként mozdul,
miként mozdul mindaz, ami körülvesz téged
ebben a nagy-nagy mozdulatlanságban

olyannyira aprónak tűnik minden!, látod a Dunát,
ugrani volna kedved, innen, a magasból, csillogása
csábít, úgy látod, papírhajók úsznak rajta, játékok
csupán, és a túlsó parton autók modelljei

azt hiszed, megállt az idő, hogy örökkévaló az,
ami mostanság a tiéd, a sziklafal, a papírhajó,
a játékautók a messzeségben, és a különös öröm,
szokatlan nyugalom, ami beléd költözött

persze, mindez már semeddig sem tart, suttogod,
valamiféle magassággal kérkedsz, ami nem a tiéd,
azt hiszed, messzire látsz, holott csak valami sajátos
tudatállapot, meg a fénytörések csapnak be téged

alig vagy jelen!, kibotorkálsz majdan az időből,
a sziklatetőt, amit annyira szerettél, elhagyod végleg,
vándor, te is nemsokára nyugszol, ne félj, suttogod,
és csak bámulod egyre a papírhajókat

csillámló sziklafalon ülsz, végtelen nyugalom,
mozdul a világ, ami mozdulatlan, örökké ugyanaz,
úsznak a papírhajók, a túlsó parton autók modelljei,
és te ugrani készülsz, csábít a víz csillogása

Izsó Zita: A földet érés nehézségei

Mint bocsánatkérés közben a hang,
úgy vékonyodik el az elhagyott templom felé vezető út.
A végén már nem férünk el egymás mellett,
egyedül kell a veszteség elé járulni,
mintha a templom üvegajtajának tükröződő felülete
szembesülést jelentene önmagunkkal,
pedig csak arra jövünk rá,
hogy az átmeneti egyedüllét nem mentség semmire.
A virág a kezemben hervadozik,
azt mondták, örökké fog élni, ahogy rólad is
a zsebemben van még a zsírkréta is,
amit kölcsönadtál,
nem merem kitenni,
mintha azzal belenyugodnék abba, hogy már nem fogod visszakérni.
Emlékszem, rendőr akartál lenni, mint annyi gyerek
azt mondták, ha felnősz, magas leszel és nagyon szép.
Mint egy viharban elszabadult csónak,
sodródik bennem az, aki soha nem lehettél.

Biblia

„Amikor félelem kísért és remeg a szívem, azt mondom magamban: légy erős, ne félj! Íme, jön Istened és megment!”
( Ézsaiás 35:4)

Miklya Zsolt: Mezőség asztala

Felöltöztetni egy asztalt mit jelent,
hogyan is lehet? Ha van elég abroszod,
köztük színes és fehér, áttört és hímzett,
szedett és beleszövött, az még nem elég,
ahogy az sem, hogy méreteikben
egymáshoz passzoljanak, és a rétegek
épp annyit mutassanak a következőből,
mint mondjuk egy felvillantott boka.
Hiszen az abroszrétegek, ha illeszkednek is,
és királynői méltósággal mutatják immár
ég felé tárt lapjukat, a kegyelem helyét,
még mindig üresek, színeik és mintáik,
réseik és rojtjaik, kereszteződő szálaik
csupán átengedik a színhelyet
a kenyeret a szálakra helyezőnek.

Németh Erzsébet: Roráté

Köszönöm Élet, hogy itt vagyok,
hogy fölöttem csillag és Nap ragyog.
Köszönöm, hogy születtem,
és hogy tudok járni,
veszélyes titkokat,
áldott csodákat látni.
Ölelhetem a fák csókos lombjait,
láthatom arcomat: a mait, a holnapit.
Hogy simogattak
imás, dúdoló kezek
(áldom is őket:
míg érző ember leszek).
Aztán beledobtak
e Világ-Semmibe,
ahol fészkelődünk,
keresgélünk,
ölünk és csalunk,
nem is gondolva rá,
hogy egyszer meghalunk.
Gyűjtjük a kincset,
vesztjük a reményt,
hullnak a könnyek,
halnak az álmok,
eszmék koppannak,
nyílnak gyöngyvirágok…
Köszönöm élet, hogy még itt vagyok,
hogy szívemben csillag és Nap ragyog!

Alföldi Géza: A tél

 Tél. Nagyapám hogy szerette
a csillogó havat.
Gyermekkedvvel nézte.
A hó megérezte,
hálás volt érte.

Hálás, mert egy bánatos karácsony este,
mikor a vér agyát eszméletlenre verte,
s elesett,
úgy találtam rá
a hó felett, hogy a láb magas hó
karjába vette,
s hogy meg ne üsse
élet-marta testét,
puha párnának aláterítette
millió legszebb ezüst hópehelyke
ragyogó szemét.

Németh Erzsébet: Szerelemcsillag

Meg kell tanulnunk egymást,
ha remélünk valami szépet,
el kell tűrni fagyot, tüzet,
múltat, jövőt,
ami dermeszt vagy éget.
Minden nap új utazásra visz
hitünk hosszú kilométerein át,
ébredő szemed fényében
meg kell, hogy lássam
az igézet pillanaton-túli sugarát.
Oly törhetelennek érzem
kezed ívén a csillanó időt,
hogy öröknek gondolom az érzést,
mely a teremtés összhangzatának
létakkordjából kinőtt.
Máskor meg kétségek özönét sejtem
homlokod tükrén. Csodálkozom is ezen.
Duzzogó istennek látlak,
s a szívedben kuporgó angyalt
észre sem veszem.

Németh Erzsébet: Titok-kód

Máig sem tudjuk pontosan uram,
hogy mi volt a terved:
midőn megteremtetted valahol
azt a csodakertet,
melyet Édennek hívtak,
aztán elűzted belőle
az embert,
úgy érezve tán,
hogy műved ellened lázad,
s csak arcunk a tiéd,
nincs bennünk tisztelet,
szeretet, alázat....
De ki találta ki a bűnt,
s miért sújt minket vele?
Megtudhatjuk-e valaha,
hogy lényünk
kinek dicsősége,
vagy kinek a szégyene?

Mai Ige: Kérj Istentől álmot!

 „ Ekkor József visszaemlékezett az álmokra, amelyeket róluk álmodott.” (1Mózes 42:9) 

Józsefet Istentől kapott álma megtartotta olyan életeseményeken át is, melyek sokunkat összetörtek volna. Családja elutasította, főnöke felesége többször is kísértette, majd tizenhárom évre börtönbe került olyasmiért, amit el sem követett. Ám Isten vele volt élete legmélyebb pontján is, vezetve minden lépését, és felkészítve arra, hogy betölthesse elhívatását és megmentse népét. A zsoltáros elmondja, milyen különös úton vezette Isten Józsefet: „Elküldött előttük egy embert, a rabszolgának eladott Józsefet. Lábát bilincsbe szorították, őt magát vasra verték, míg jóslata be nem teljesedett, és az Úr szava igazolta őt” (Zsoltárok 105:17–19).

Istennek nem szab korlátot a nemed, és az életkorod sem probléma számára. A társadalom talán dicsőíti a fiatal kort és peremre szorítja az időseket, de Istent nem korlátozza az, hogy milyen életszakaszban vagy. Ám ahhoz, hogy bízni tudj abban, hogy Isten beteljesíti álmodat, tudnod kell, hogy az álmod a Szentlélektől való. „Akik pedig test szerint élnek, nem lehetnek kedvesek Isten előtt” (Róma 8:8).

Az álmod nem születhet az ego betöltetlen szükségeiből vagy a siker utáni önző vágyadból, vagy abból, hogy bizonyítani akarsz valamit például az exednek, a családodnak, a főnöködnek vagy a társaidnak stb. Ellenőrizd álmod forrását! Ha Istentől született, akkor ő gondoskodni fog mindenről, ami a beteljesedéséhez szükséges.

Van egy álmod? Nincs? Akkor kérj Istentől!

Tersánszky Józsi Jenő: Esti ének a kedvesemhez

Ez őszi este semmire se vágyom.
Nem hirre, pénzre, bosszúimra se,
Nem létem értni, túl a tengeren se
- Ó be nagy vágyam volt pedig! -
Ez őszi este nem fájó magányom.
Lelkem, - mint aggastyánoké, - szelid.
Tiszta szobához lett hasonlatos.
Ki szép vendégi voltak elfeledtem,
Barátokat kisepertem belőle,
Kiszellőztettem hitek dohától,

Én édesem, csupán te lakod mától.

Túrmezei Erzsébet: Újévi kérés

       „Isten erejével a mázsás teher könnyű, 
       mint a szalmaszál – nélküle mázsás 
       súly a szalmaszál is.”  Luther  


Láttam, Uram!
Egyik béna volt, a másik aszott, sárga…
vagy nem volt lába…
De a Te fényed hullt a betegágyra!
Hitükkel elrejtőztek Nálad,
és úgy hordozták mázsás terhüket,
a Te erőddel, mint a szalmaszálat.

És láttam szalmaszál alatt roskadókat.
Mert mázsás teher
könnyű, mint a kis szalmaszál, Veled.
De nélküled
a szalmaszál is mázsás súly lehet.

Új évbe indulok, és nem tudom, mi vár rám.
Csak azt tudom: velem vagy, nem hagysz árván.
Csak azt tudom: utam már kijelölted.
Mint bízó gyermek, járhatok előtted.
Te mérsz ki bút, örömöt, munkát, terhet,
s irgalmad mindegyikbe áldást rejtett.

Csak egyet adj: hogy céliránt haladjak,
hogy szalmaszálak alatt ne roskadjak!
És ha szereteted mázsás teherrel
tenné próbára ezt a gyenge vállat –
segíts úgy vinni mázsás terhemet
a Te erőddel – mint a szalmaszálat!