Őri István: Félelem

Egyszer csak elkezdett fázni a Nyár 

sapkát vett gyorsan, sálat tett a nyakába 

nagykabátba bújt és meleg csizmába 

majd kutatva körül nézett: 

" Mi történt? 

ki jött, ki hozott hideget 

sötét didergést, pengő jeget?" 

a Nyár nem látott senkit 

mégis fázott 

szorosabbra húzta magán a kabátot 

pedig a levegő illatos volt 

virágok nyíltak mindenütt 

a fák lombjain átsütött 

a meleg nyári nap...  

s akkor észrevette 

hogy csend van körös-körül 

mozdulatlanság 

a szél nem énekel 

a patak vize megdermedt 

két csobbanás között 

a tücskök és a madarak 

elmentek messzire...  

a Nyár kétségbeesve körülnézett 

kereste a hangot 

a mozgást 

a dalt 

az Életet 

körbefutott a világban 

bejárt eget s földet 

mindenkit megkérdezett 

akivel útközben találkozott: 

" Mi történt? 

Miért mozdulatlan minden? 

Miért fázom?" 

A kérdezettek 

csak a vállukat vonogatták 

s még szorosabbra húzták 

magukon a bundát 

mert ők is fáztak 

s a Nyár csak ment 

hét világon át 

majd lassan elfáradt 

útközben elhagyta a remény 

a világ végén 

egy zöldellő réten leült 

beburkolta magát a kabátjába 

és elaludt...  

a fákról lassanként 

elkezdtek hullni 

az első megsárgult levelek...

Trausch Liza: Légy türelemmel hozzám

" Leborulván azért az ő szolgatársa az ő lábai elé, könyörög néki, mondván: Légy türelemmel hozzám, és mindent megfizetek néked. De ő nem akará, hanem elmenvén, börtönbe veté őt, mígnem megfizeti, amivel tartozik." 

Máté 18,29-30  

      Hogyhogy nem jutott eszébe annak, akinek az Úr minden adósságát elengedte, hogy ő is éppen ezekkel a szavakkal könyörgött?! Hisz ez is azt kéri: " Légy türelemmel." Az a borzasztó, hogy pontosan ez nincs. Nem vagyok türelmes, nem tudok várni, nem adok időt a másik embernek. Türelmes vagy azok iránt, akikkel együtt élsz? Türelmes vagy a munkatársaiddal szemben? Mennyire hiányzik ez belőlünk! Azok nevében kérlek, akik körülötted élnek, hogy lásd meg a könyörgő tekintetüket, és légy türelmes hozzájuk. "De ő nem akará" - folytatja az Ige. Nincs hitel! Akinek az Úr mindent elengedett, az nem tud hitelezni. Hit kell ahhoz, hogy hitelezni tudjak. De nekünk nagyon sokszor nincs hitünk ahhoz, hogy az Úr könyörülhet egy másik emberen is. Nem volt olyan ember a földön, akire Jézus ne hittel nézett volna. Van-e hited azzal az emberrel kapcsolatban, aki neked a legtöbbet ártott, akivel szemben a legnagyobb csalódás ért? Bármit tett veled, semmi a golgotai kereszthez képest. Amit ember emberrel tehet, semmi ahhoz képest, amit az ember Jézussal tett. Ne is a másik emberhez, az Úrhoz legyen hited. Milyen jó olvasni, amit Jézus mond a kananitának: "Asszony, nagy a te hited!" Mert neki a kegyelemből elég volt egy morzsa. Ne fojtogasd, ne vond meg a levegőt a másik embertől. A hit az, amiben lélegezni tud. Előlegezd neki a hitet, és abban a percben levegőt, életet adtál neki.     

Forrás: részlet Trausch Liza "... beszéded megelevenít ..." - Áhítatok minden napra című könyvéből.

Szepes Mária: Emlékeztető

Mennyivel könnyebb a nehéz is,  

amint megleled a lét összefüggéseit,  

villanó fényszálai elvezetnek a végtelenig.

Szepes Mária: Relatív idő

Ma élsz. Holnap kiolt egy pillanat.  

Vajon csak e pillanatért vagy?  

Azon túl vár időtlen önmagad.   

Nadányi Zoltán: Erő

Oh, Istenem, az emberszivet 

Milyen erősnek alkotád: 

Mily könnyen el tudjuk viselni 

A mások bánatát!

Oravecz Imre: Csendélet

Kint alkonyul, 

a lemenő Nap az ablakon át visszaveszi az utolsó sárga sugarat, 

lassú homály tölti meg a szobát, 

és a benn ülő még sokáig látja a tárgyakat,  

a sarokban félig bevetett ágy, 

a polcokon porlepte könyvek, 

az éjjeliszekrényen fényképek, 

a fiókokban, dobozokban emlékek, relikviák, 

itt ruhadarabok, óra, szemüveg, 

amott telefon, imakönyv, naptár, 

és egyéb használati eszközök célszerű közelségben  

a kezek az ölben nyugszanak, 

az egyik most felemelkedik, 

kikeres egy fájdalmas visszeret, 

megtapintja 

és visszaszáll –  

az ember magára marad az életével.

József Attila: Altató

Lehunyja kék szemét az ég, 

lehunyja sok szemét a ház, 

dunna alatt alszik a rét – 

aludj el szépen, kis Balázs.  

Lábára lehajtja fejét, 

alszik a bogár, a darázs, 

velealszik a zümmögés – 

aludj el szépen, kis Balázs.  

A villamos is aluszik, 

– s mig szendereg a robogás – 

álmában csönget egy picit – 

aludj el szépen, kis Balázs.  

Alszik a széken a kabát, 

szunnyadozik a szakadás, 

máma már nem hasad tovább – 

aludj el szépen, kis Balázs.  

Szundít a lapda, meg a sip, 

az erdő, a kirándulás, 

a jó cukor is aluszik – 

aludj el szépen, kis Balázs.  

A távolságot, mint üveg 

golyót, megkapod, óriás 

leszel, csak hunyd le kis szemed, – 

aludj el szépen, kis Balázs.  

Tüzoltó leszel s katona! 

Vadakat terelő juhász! 

Látod, elalszik anyuka. – 

Aludj el szépen, kis Balázs.  

1935. február 2.

Weöres Sándor: Énhasadás

Utcasarkon 

várok rám, 

félórája 

is van tán.  

Ám értelmem 

fölragyog: 

Nem jövök, mert 

itt vagyok.

József Attila: (Esőben...)

Esőben, rügyező ágak közt, 

Reszketek érted, 

Náthulok érted!   

1928

Babits Mihály: A lírikus epilógja

Csak én birok versemnek hőse lenni, 

első s utolsó mindenik dalomban: 

a mindenséget vágyom versbe venni, 

de még tovább magamnál nem jutottam.   

S már azt hiszem: nincs rajtam kívül semmi, 

de hogyha van is, Isten tudja hogy' van? 

Vak dióként dióban zárva lenni 

s törésre várni beh megundorodtam.   

Bűvös körömből nincsen mód kitörnöm, 

csak nyílam szökhet rajta át: a vágy - 

de jól tudom, vágyam sejtése csalfa.

Jékely Zoltán Téli mese

Künt hó felett tökfej hold lebegett.  

Nagymama a tűznél melengedett.  

Korom macskánk mellé settenkedett  

s eszegettek egy száraz-kenyeret.     

Én festegettem tarka madarat,  

Lenkice egy hatlábú egeret,  

Ferike szép kékszemű bogarat,  

Margitka meg négyszarvú tehenet.     

A madár felfalta a bogarat,  

a nagy tehén a kicsi egeret.  

A két lány erre sírásra fakadt,  

Ferike, a huncut, csak nevetett.     

A falon három királyi gyerek  

bufti arcán nagy könny cseperedett,  

s gazdáikkal, akár az emberek,  

sírtak lábuknál a vadászebek.     

Ferike szólt: most én hazamegyek.  

A két kislány is felkerekedett.  

Én sírva szóltam: még ne menjetek,  

sosem leszünk még egyszer gyermekek!

Sík Sándor: Mit mondanál?

Ha ablakodat megkoccantaná 

A Hűvös Angyal, 

S avval a csöpp lélekharanggal 

Becsengettyűzne födeled alá, 

Amelyet mások meg sem hallanak, 

Csak akiket immár szólítanak, - 

Lelkem, mit mondanál?  

Mondanád: Így jó!? mondanád: Elég!? 

Ajtód kitárnád? 

Vagy fejedre vonnád a párnát

És dideregve suttognád: Ne még, 

Legyetek türelemmel angyalok, 

Még lenni és zümmögni akarok? - 

Semmit sem mondanék.  

El sem köszönnék, mint egy átfutó 

Nyáréji vendég. 

Még kalapot se vennék, 

Mint aki csak a szomszédban lakó. 

Szökellenék, mint lomha tél után 

A nap, a fű, a fürge szél után

A mámoros csikó.  

1941. augusztus

Sárhelyi Erika: Paso Doble

Égővörös selyemként loboglak

Körbe, inas nyakadba csókolva 

Mohó vágyam. Orrcimpád reszket, míg 

Felöklelsz, s eggyé válunk a táncban.

Parancs János: Az angyali hírnök

akármit csinálunk közeledik 

és ez megnyugtató mint a tenger 

örökösen háborgó kék hullámai 

jön a hóhullásban fehér lepelben 

könnyedén előredőlve bátran 

nemtörődöm lezser eleganciával 

közeledik a sötétség ormótlan 

torlaszai közt sugárzó alakja 

siklik felénk kezében fáklya 

hozza a jó hírt az ígéretet 

hogy reménykedjünk örvendezzünk 

ne féljünk a kietlen éjszakában

Parancs János: Merre és hová?

mintha most kezdődne el az életem 

választanom úgy kellene 

pedig lassan már véget ér 

itt állok ismét az utak kezdetén 

leköpdösve kifosztva üres kézzel 

öregedve is álmodozó balga kamasz 

elhiszem amit hitetve mondanak 

a keserű tapasztalatok dacára 

őrzöm a csenevész lángot 

etetem a tűz falánk kutyáit 

a csontjaimat mardosó mohó pofákat 

nem tudom mi végre mást nem tehetek 

attól tartok erősebb akarat ez nálam 

hiába választanék más célt más utat 

általa ismét csak ide jutnék 

nélküle még ijesztőbb jégvilágba