álmatlan foglya lettem,
mit a tegnapból temetni kellett,
azt mostanra eltemettem.
Valahol egy óra ketyeg
– magában beszél az idő –
kint vacogva ruhát vált az ég,
elkékült lábán vérvörös a cipő.
Lám, itt egy új nap megint,
tán új pokol, tán új csoda,
szűkszavú imákat dadog a szívem,
felszentelt vágyaim kolostora.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése