Takács Zsuzsa: Vereség

Ott lesz a fal, 

ott lesz a kéz a megtámaszkodáshoz, 

az elfészkelődés otthontalan zaja 

a puha kőben, 

egy kissé túlzó arckifejezés, 

átnedvesedett szem, 

az akkor-még-nagyon-fáj 

s az egyetlen-veszett-el-itt. 

Lehet.  

De a mocskos szív 

csak ver tovább.

Rab Zsuzsa: Üveghegy

Fények, rigók élnek velem. 

Üveghegy túlfelén lakom. 

Az ösvény régen jeltelen. 

Ajtómat sarkig tárhatom.  

De valahol már ellenem 

cihelődik a fájdalom: 

szerelem – kő a nyelvemen, 

tüzes kereszt a hátamon.

Rab Zsuzsa: Lámpás

Részeg fák bukdácsolnak a ködben. 

Szélverte varjak rongy-libegése. 

Előreszögezett arcom 

összevissza cikázó 

alagutakat éget 

a sziklasötétbe. 

Lábam alatt üvegcserepek – 

hajdani ünnepeim, 

szögesdrótok csikorognak 

ütőereimben, 

védetlen szemeimbe 

tüskés ágak nyílhegyeit röpíti 

a téli vidék. 

Egy csöndes szó 

fel tudna talán támasztani még. 

És otthonra találnék. 

Akárhol!  

Farkashangú téli mezőn 

imbolygó lámpás után lohol így 

bukdácsolva, lihegve 

a szánról 

lelökött vándor.

Sohonyai Attila: 21

Elmondja Molnár Piroska

*

A lelkem sohasem volt játék tárgya, 

mégis, mindenki kezébe adtam; 

„ tessék, tiéd, bánj vele amint akarsz”: 

valahogyan mindig naiv voltam.  

S kézen-közön, akár az érték, 

fogyott, és egyre kevesebb lett. 

Mind, ki megkapta, rosszul becsülték, 

és hát így is adták vissza nekem.  

Az idő telt, rájöttem, nem játék e játék, 

s az pláne, ha folyton vesztek, 

ezért egy idő után, őriztem belőle, mi még ép, 

de annyira, hogy már nem mutattam senkinek.  

Nem vagyok öreg, de fiatal sem, 

bár megélésre azt mondom, sok is… 

És nem érdekel ki hiszi, ki nem, 

én féltem, mi belőlem maradt mind!  

És nem érdekelnek fölös-szép szavak, 

eskük, se bálvány-ígéretek, 

pláne kik így megváltoztatni akarnak, 

mert e lecsupaszított egészem 

átlát minden szitán, és sokan 

nem tudják, hogy mi vagyok, büszke-dicsőség:  

Mert elveszíthetem mindenem, 

állhatok, dőlhetek, csalódhatok, 

és lehet még bármi, mi széttép, 

de már nincs olyan, hogy elvesszen az én!

Benedek Elek: Az erdő télen

Óh, erdő, erdő, sűrű rengeteg, 

Nem tud betelni a lelkem veled! 

Szép vagy, ha fáid daltól hangosak, 

Legszebb vagy télen, mikor néma vagy. 

Hogy nyargal át a szél hókebleden, 

S te meg sem mozdulsz, alszol csendesen! 

Hahó! Hahó! Vadászok kürtje szól. 

Mit bánod azt te? Tovább aluszol.  

Nem, nem, nem alszol, te csak álmodol, 

S a lelked messze, messze jár, ahol 

Örök tavasz van, rózsák nyílanak, 

S dalos erdőre mosolyog a nap.  

Hej, a te álmod milyen bús lehet! 

Némán szenvedni át a zord telet! 

Sem dal, sem rózsa, semmid sem maradt, 

Száraz levél csak, az is hó alatt!  

Szenvedsz és hallgatsz. Óh, e némaság 

Az emberek közt, milyen ritkaság! 

Üvölt a szél, s tűröd fenségesen, 

Vársz a tavaszra nyugton, csendesen.  

Óh, erdő, erdő, sűrű rengeteg, 

Nem tud betelni a lelkem veled! 

Szép vagy, ha fáid daltól hangosak, 

Legszebb vagy télen, mikor néma vagy.

Ágai Ágnes: Kamaszságok

 

Nagymama mindenre fokhagymát 

és kamillateát javasol, 

nagyapa szerint legegészségesebb a kisüsti, 

apa és anya tablettákat szednek, 

én rágózok és szotyolázok.

Csoóri Sándor: Akkora Nap süt

Akkora Nap süt, nem tudok verset írni. 

Árnyékba fut a gyík, árnyékba surran kezem. 

Te tudtál ilyen júliusi lánggal sétálni fejem fölött.

Erdők árnyéka kellett magamat elrejtenem.

Halotti beszéd és könyörgés (1192–1195 között)

Egykori feltehető olvasat:

-------------------------------  

Látjátuk feleim szümtükhel, 

mik vogymuk: isá, por ës homou 

vogymuk. Mënyi milosztben 

terömtevé elevé miü isëmüköt 

Ádámot, ës aduttå valá neki

påråadicsumot házoá. Ës mënd 

pårådicsumben valou gyimilcsëk- 

tül mondá neki élnië. Hëon 

tilutoá űt igy fá gyimilcsétűl. 

Gye mondoá neki, mérët nüm 

ënëik: iså, ki napon ëmdöl 

az gyimilcstűl, hålálnek 

håláláål holsz. Hådlåvá 

holtát terömtevé Istentűl, gye

feledevé. Engedé ürdüng intetüi- 

nek, ës ëvék az tilvot 

gyimilcstűl. Ës az gyi- 

milcsben hålálu evék. Ës az gyi- 

milcsnek úl keseröü valå 

vizë, hugy turkolåt migé szakasztja 

valá. Nüm hëon mogánek, gye 

mënd ű fajánek hålálut ëvék. 

Haraguvék Isten, ës vetevé űt 

ez munkás világ belé: ës lëün 

hålálnek ës pukulnek fëszë, 

ës mënd ű nemének. Kik azok? 

Miü vogymuk. Hugy ës tiü 

látjátuk szümtükhel: iså, ës 

nüm igy embër múlhatjå ez 

vermöt, iså mënd azhuz járou 

vogymuk. Vimádjuk Uromk Isten 

këgyilmét ez lélekért, hugy 

jorgasson ű neki, ës kegyigy- 

gyën, ës bulcsásså mënd ű 

bűnét! Ës vimádjok szen[t] 

åhszin Máriát ë boudog Miháël 

århångyëlt ës mënd ångyëlkot, 

hugy vimádjanak érëttë! Ës 

vimádjok szent Pétër urat, 

kinek adot hatalm oudaniå ës 

këtnië, hogy oudjå mënd 

ű bűnét! Ës vimádjok mënd 

szentököt, hugy lëgyenek neki 

segéd Uromk szinë eleüt, hugy 

Isten iü vimádságok miá bul- 

csásså ű bűnét! Ës szobodohhå 

űt ürdüng ildetüitűl ës pukul 

kínzatujátúl, ë vezessë űt pá- 

rådicsum nyugalmå belí, ës adjon 

neki münyi uruszág belé utat 

ës mënd jouben részët! Ës 

kíássátuk Uromkhuz hármúl: 

kyrie eleison! 

Szerelmes brátim! vimádjomuk 

ez szëgín embër lilkíért, 

kit Úr ez napon ez hamus világ 

timnücë belől menté, kinek ez 

napon tëstét tömetjök; hogy 

Úr űt këgyilméhel Ábråám, 

Izsák, Jåkob kebelében helhezjë; 

hugy bírságnap jutván mënd ű 

szentëi ës ünüttei küzëkön 

jou felől johtatniå íleszjë 

űt! Ës tiü bennetük. 

Clamate ter: kyrie eleison!  

Értelmezés:  

---------------

Látjátok, feleim, szemetekkel, 

mik vagyunk: íme, por és hamu 

vagyunk. Mennyi malasztban 

teremté kezdetben [Úr] mi ősünket, 

Ádámot, és adta vala neki 

paradicsomot házzá. És mind[en] 

paradicsomban való gyümölcsök-

től monda neki élnie. Csupán 

tiltá őt egy fa gyümölcsétől. 

De mondá neki, mért ne 

ennék: „Bizony, [a]ki napon eendel 

az[on] gyümölcstől, halálnak 

halálával halsz”. Hallá 

holtát teremtő Istentől, de

feledé. Engede ördög inteté- 

nek, és evék az[on] tiltott 

gyümölcstől, és az[on] gyümölcs

ben halált evék. És az[on] gyümölcs-

nek oly keserű vala 

leve, hogy torkát megszakasztja 

vala. Nem csupán magának, de 

mind[en] ő fajának halált evék. 

Haraguvék Isten, és veté őt ez 

munkás világba: és lőn 

halálnak és pokolnak martaléka, 

és mind[en] ő nemének. Kik azok? 

mi vagyunk. [A]hogy is ti 

látjátok szemetekkel: Bizony, 

egy ember sem kerülheti el ez 

vermet, bizony, mind ahhoz járó 

vagyunk. Imádjuk Urunk Isten 

kegyelmét e lélekért, hogy 

irgalmazzon őneki, és kegyelmez- 

zen, és bocsássa mind[en] ő 

bűnét! É imádjuk Szent 

Asszony Máriát és Boldog Mihály 

arkangyalt és mind[en] angyalokat, 

hogy imádjanak érte! És 

imádjuk Szent Péter urat, 

akinek ad[at]ott hatalom oldania 

és kötnie, hogy oldja mind[en] 

ő bűnét. És imádjuk mind[en] 

szenteket, hogy legyenek neki 

segedelmére Urunk színe előtt, hogy 

Isten ő imádságuk miá bocsás-

sa ő bűnét! És szabadítsa 

őt ördög üldözésétől és pokol 

kínzásától, és vezesse őt pa-

radicsom nyugalmába, és adjon 

neki mennyországba utat, 

és mind[en] jóban részt! És 

kiáltsátok Urunkhoz háromszor: 

kyrie eleison! 

Szerelmes Testvéreim! imádjunk 

e szegény ember lelkéért, 

[a]kit Úr e napon e hamis világ 

tömlöcéből mente, [a]kinek e 

napon testét temtejük, hogy 

Úr őt kegyelmével Ábrahám, 

Izsák, Jákob kebelében helyezze, 

hogy bírságnap jutva mind[en] ő 

szentei és kiválasztottai között 

jobb felől iktatnia élessze 

fel őt! És tibennetek. Clamate 

ter: kyrie eleison!  

Forrás: Szöveggyűjtemény a régi magyar irodalom történetéhez.

Áprily Lajos: Hóhullásban

Porka havak hulladoznak – ó zengésű ének, 

verse régi regölőknek, muzsikája télnek.   

Porka havak… Hatvan éve, vagy hatvanöt is tán, 

a temető jeges útján hogy repült a kis szán.   

Porka havak… Kollégium kiskamasz-diákja, 

hogy rohantál sereg-élen hangos hó-csatákba…   

Porka havak… Hogy suhantál ifjú, könnyű szívvel 

hó-szelekben a hegyoldalt szalagozó sível.   

Porka havak… Messze kísért hó-dala a múltnak. 

Fehéredő fejedre is porka havak hulltak?   

Lassan lép már fürge lábad, óvakodva, félve: 

egyet lépsz és bezuhansz az örök-álmu télbe…

Lukátsi Vilma: Parittyakövek

Néha olyan zűrzavaros minden:  

két lélek néz bennem farkasszemet,  

és a kettő között béke nincsen  

soha, csak győző és legyőzetett, 

két lélek néz bennem farkasszemet.  

Máskor meg homályba borul minden:  

van szemem kettő, és mégse látok;  

amelyiket én Dávidnak hittem,  

abban ismerem föl Góliátot! 

Van szemem kettő, és mégse látok!  

De bármilyen érthetetlen minden,  

életemhez tartozik a párbaj;  

hosszútűréssel tűri az Isten,  

hogy a kettő meddig küzd egymással. 

Életemhez tartozik a párbaj,  

amelynek az a külön szabálya,  

hogy vesztesen is újrakezdhetem,  

új követ ad parittyámba Isten,  

és az új kőben van a kegyelem: 

hogy vesztesen is újrakezdhetem!

Trausch Liza: Adventi ajtó

" Ímé az ajtó előtt állok és zörgetek." 

Jelenések 3,20 

            Az ajtó egy különös valami. Elválaszt és összeköt. Az ember és Isten közötti ajtót azonnal a bűneset után az ember zárta be. Öltözött, bújt, magára zárta az ajtót. Milyen őszintén el lehetett volna még akkor mindent mondani az Úrnak. Hiszen Ő kérdezett: "Avagy talán ettél a fáról, melytől tiltottalak?" (1Móz 3,11). Isten még kereste a kapcsolatot az emberrel, Ő még zörgetett. Jól tudta, mi történt, mégis zörgetett. Az ember pedig hazugságaival, kifogásaival bezárta az ajtót. Azóta minden ember zárkózott, bizalmatlan, és ez teszi tönkre az életét. Vannak dolgok, amiket nem szeretnénk, hogy kiderüljenek. Ha beszélünk, sok minden világosságra jön. Inkább nem nyitom ki a számat. A bűneset után elkezdődött a képmutatás, ami azóta is tart. Aztán Isten is bezárta az ajtót. Az Éden ajtajába odaállította a Kérubokat. Megszűnt a közösség Istennel. Négyezer év zárt ajtók mögött! A négy adventi gyertya a négy évezredet jelképezi. Jönnek a próféták, hangzik az Ige, vannak kijelentések, ígéretek. De igazi mély kapcsolat nincsen. Nincs Atya! Nincs szeretet, nincs igazi öröm! Lehet így élni?! Kinyílik-e még egyszer ez az ajtó? Ki nyithatja ki? Aki vétkezett? Nem, Testvér - csak az Isten-ember, Aki Isten és ember. Az Ő áldozata az Emberfiának áldozata. Ő mondja ki a döntő szót: "Elvégeztetett!" A templom kárpitja, a csukott ajtó a tetejétől az aljáig kettérepedt. Megnyílt az ajtó! Lehet bemenni. Tudsz-e örülni annak, hogy Jézus nevében mehetsz az Atyához? Jézus a testének kárpitján át megy az Atya elé. Bemutatja az áldozatot, és Isten megbékél az emberrel.     

Forrás: részlet Trausch Liza "... beszéded megelevenít ..." - Áhítatok minden napra című könyvéből.

Szlukovényi Katalin: Viviszekció

Nem ott ért véget, csak ott vettem észre, 

hogy vége van. Hogy a szívdobogás 

nem akkor tör rám, amikor meglátlak, 

hanem miután már perceken át 

szemléllek oldalról - ne vehess észre 

kopasz fejtetőd, göndör fürtjeid, 

őszülő szemöldöködet, az orrod 

ismerős vonalát, élettelen 

gyík-tekinteted oldalpillantását, 

az érzékeny kéz ujjait, melyek 

nem ígérnek gyönyört számomra többé, 

és nemcsak nem akarlak, de a vágy 

sem ébred már bennem láttodra, gyomrom 

nem ugrik görcsbe, nem melegszik át 

szívtájékom, nem borzong érintésed 

emléke a combom közt. Legelébb 

az érintésedet vetted el tőlem, 

aztán a közelséged, a szagod, 

a jelenléted, még később a hangod,

míg végül csak ez a látvány maradt: 

ülsz itt, mint egy sok évvel ezelőtti 

újságból kivágott portréfotó: 

kontextus nélkül értelmezhetetlen. 

Nézlek, s a megkésett szívdobogás 

nem láttodra tör rám, ahogy a padra 

mellém ült idegen látványa sem 

megrendítő, csak mikor hosszú percek 

óta figyelem, akkor markol a 

jeges rémület belém: ez az ember 

azért nem mozdul már meg, mert halott.

Szabolcsi Erzsébet: Fohász

Adj erőt, 

mert beleveszek kételyeimbe. 

Adj időt, 

mert felörlődöm a mutatók rohanásától. 

Adj színeket, 

mert rettegek a szürkeségtől. 

Adj dalokat, 

mert fellázadt bennem a csend. 

Adj csobogó forrást, 

mert hűsíteném lobogó szavaim.

Anna Czekanowicz: (a gondolataimat visszaverő...)

a gondolataimat visszaverő 

görbe tükör alakjára 

formálom az életrajzomat 

röptében csatlakozom a világhoz 

meg-megbotlom a felhőkben 

nem akarom tovább hallgatni 

a fogatlan nagyhangúak 

hazugságát a testvériségről 

azt akarom hogy kegyes 

világ vegyen körül 

szobám négy fala között

Dabi István fordítása

Fuchs Éva: Mit keresel

Mit keresel őrülten, hevesen 

hajszolva, azután depresszióba 

lassulva önmagadban? 

Vagy talán másokban?  

Zuhantál parttalan semmibe

emelkedtél már végtelenbe 

összes erőddel kapaszkodva 

a másikba, mert féltél, 

hogy lezuhansz megint, mint mindig. 

Mit adhatsz, és mit adhatok neked? 

Lehet, hogy jó, de nem kell nevet  

adni annak, ami elfogadható 

ami önmagában és azon túl is jó, 

szép, és éppen látszólagos értéktelensége 

miatt érdekes, a többiek érdektelensége 

ne tőrje le a kezdődő szárnyalást, 

nem viselhetsz el ilyen csalást!  

Mit adhatunk hát egymásnak emberek? 

Mindent, semmit, mindent és semmit. 

– Meg kellene tanulnunk élni már –

Szabolcsi Erzsébet: Tétova…

Becsapott érzékekkel 

csodára sem várva 

nézem a semmit 

magamba zárva. 

Kopott falak közt 

elkoptatott kérdés, 

elkopott ceruza, 

megkopott érzés. 

Ködös derengésben 

ködvirágos álom, 

szürke hajnalokon 

várom, egyre várom. 

Csonka gyertya fellobban, 

mozdulok, lábam moccan, 

zárt szobádba kopogtatok, 

csendedbe lépnék, nem tudok, 

szólítanálak, nem lehet, 

elrejtetted a lelkedet. 

Tétova léptem megtorpan, 

tétova szikrám ellobban…

Acsai Roland: Karvaly-árnyék

A kampós csőr, a szemek, a pofa: 

Véresen komoly. A fák közt hosszan 

Néztem. Fél délutánt fürdőzött át 

A karvaly a madáritatóban. 

Magabiztosan – mint ember soha. 

Most felszáll, és egy egész kört vág 

Ki az égből. (Hol van 

A sok veréb, az aprónép kora

Nyári zsibongása? Léleg-

Zet visszafojtva kivárták, 

Amíg a karvaly végez: 

Még nem velük.) De árnyát 

A ragadozó a víztükrön hagyta 

– akárha vékony jéghártyát –, 

S képe itt maradt: szemeinkbe fagyva. 

Advent 2025

 

Advent második vasárnapja.

Trausch Liza: Völgyek-hegyek

" Minden völgy fölemelkedjék, minden hegy és halom alászálljon, 

és legyen az egyenetlen egyenessé." 

Ézsaiás 40,4  

          Gondoltál-e már arra, mit jelenthetett advent a mennyben, amikor Isten készült földre küldeni a Fiát? Mit jelenthetett Istennek leüzenni - készítsétek a jászolt, készítsétek a korbácsot, készítsétek a keresztet, küldöm a Fiamat?! És mit jelenthetett advent a pokolban? Biztos vagyok benne, oda is lehallatszott a kiáltás, és mozgósított a pokol: jön Jézus! Az Ördög mindent kitalált, ami létezik, hogy az emberek figyelmét másra fordítsa. Amikor látom a nagy karácsonyi készülődést, mindig eszembe jut, hogy jól mozgósított a pokol. Az üzletek tele vannak vásárlókkal. Mire eljön a karácsony, holtfáradt a család, és mindenki boldog, hogy túl vannak az ünnepen.Mit kellene tenni, hogy igazán karácsonyunk legyen? Mi múlik rajtunk, hogy ne csak egy napra, hanem egy életre legyen karácsonyunk? Mit vár tőlünk az Úr ahhoz, hogy megjelenjen "az Úr dicsősége"? Térképezzük fel belső világunkat. Ott vannak völgyek, ahol valami hiányzik. Szorosan mellette a hegyek, ahol sok van valamiből. Amikor itt a bécsi utat készítették, hónapokon át gyalulták a hegyeket. Istennek is vannak gyalui. Úgy hívják: szenvedés. Mik ezek a hegyek? Ahol vagyok valaki, ahol úgy érzem, különb vagyok a másik embernél. Látod életedben a hegyet, ami mellett talán ott van az életed legmélyebb völgye. Talán az indulataid, a meggondolatlan mondataid. Amikor életre-halálra mondod, véded a magad igazát. Nem lesz karácsonyod, amíg egyenetlenségek vannak az életedben. Kérjed az Urat, hogy Lelke által mutassa meg, hol kell engedned ahhoz, hogy egészen betöltessen.     

Forrás: részlet Trausch Liza "... beszéded megelevenít ..." - Áhítatok minden napra című könyvéből.

Rákos Sándor: Istenes vers

Istenem, én még soha nem beszéltem veled úgy, ahogy 

férfi beszél a férfival: utoljára talán 

novicius koromban láttalak, majdnem 

gyerekszemmel még – te pedig, Uram, 

szakállas aggastyán voltál már akkor is. 

Azóta szent műveidben imádlak, oly igen 

kedvemrevaló világodban, s legbohókásabb 

teremtményedben, az emberben. 

Hiszen örömre teremtettél 

minket, s megunhatatlan játékszerül 

adtad e földet nekünk. Játszottam 

én is eleget nagyszerű 

játékaiddal, alkonyatra már 

el is fáradtam egy kicsit. 

Ugyan minek megvénítened, gyalázatos 

nyavalyákkal sújtanod az emberfiát, ha már egyszer 

ily pompás, angyalokkal versengő 

állatnak teremtetted? 

Ó, hogy örültem, milyen hatalmasan 

nevettem, szinte nyerítettem, ficánkoló csődörcsikód – 

most összevissza ver a szívem, elfulladva 

rogyok lábaidhoz. 

Hosszú úton, gyönyörű kitérőkkel jutottam 

hozzád vissza. 

S kérdem tőled, ama szakállas 

aggastyántól, én, a magam is öreg: 

árulnád el, hogy furcsa játékod 

szabályai szerint vajon mit akarsz 

tenni még velem?                 

Rákos Sándor: Dániel imája

Oroszlánok szűk vermébe vettettem, 

bennem lakó Lélek, szabadíts meg! 

Lándzsával, dzsidával virrasztanak felettem – 

fordítsd hegyüket vissza, szívéhez ellenségeimnek! 

A kegyelmes király, lám, mily kegyetlen. 

Milyen elveszejtő próbát eszelt ki 

Bennem lakó lélek, hozzád kiáltok, te Egyetlen – 

te tudsz engem, vagy senki más, a gödörből kivenni! 

Csigákban leomló haj, méltóságos szakáll, 

arany-gyémánt ékszer, cifra köntös, csatok – 

mit ér a vadak ellen? Vajon útjukba áll 

nevem, nagy tisztségem: az, hogy a fáraó pohárnoka vagyok? 

Amit szereztem a trón tövén, árulások, 

ármánykodás helyén, – íme, már nem enyém! 

Mindjárt megmondják e rőt sörényű pajtások, 

mit ér közöttük az udvari lelemény? 

Még jószerencse, hogy hitem meg nem tagadtam. 

Hatalmas Jehovám hangja elől fülem 

nem tömtem be viasszal. E szörnyű szikla-lakban 

ugyan mit kezdhetnék magammal nélküle? 

Így hát harmadszor is, Lélek, hozzád kiáltok! 

Te légy szabadítóm, ne fáraó kegye! 

Kinek egyik szeme Áldás, a másik Átok: 

ha akar, gondoskodjék, hogy terhem elvegye!

Lukátsi Vilma: Istennek adott hegedű

A fényes égen fecske villan: 

övé a lég, a végtelen, 

A repülés azt jelenti: 

– Köszönöm a tért, Istenem!  

A napsütötte kavicsok közt 

parányi gyík. Már nem is látod. 

Fürge mozgása azt jelenti: 

– Isten gondol rám! – Megcsodálod?  

És azt hiszed, hogy az az Isten, 

aki a gyíknak enni ad,

tán megfeledkezik terólad, 

s holnapra nem jut jó falat?  

Vagy azt hiszed, Aki a fecske 

repdeső szárnycsapását méri, 

ne tudná azt, mi a te vágyad? 

– Még nem is kérted, már kiméri.  

És többet ád, értékesebbet, 

gyöngyszemeket – kavics helyett! 

Nem érzed mégsem, hogy az Isten 

téged milyen nagyon szeret?  

– Nem próbálod a hála hangját? 

(Rossz hangszeren recseg a húr.) 

Nehezen nyílik arra ajkad: 

,, Mindeddig segített az Úr!’’ 

 – Ne szólj hát! Hálaadás helyett 

add Istennek a hangszered! 

Ha az Ő ujja játszik rajta, 

a hangját meg sem ismered!  

Az Ő kezében – nézd – mivé lett 

a szakadt húrú hegedű. 

Ha Isten Lelke a vonója, 

– hallod a hangját? – gyönyörű!  

– Köszönöm jó Atyám a reggelt! 

– Köszönöm, hogy dolgozhatok. 

– Köszönöm a jó egészséget, 

Tőled csak jót kaphatok!  

Ha betegség is – légy ádott érte, 

mert Tőled jő a gyógyulás!

 A gondjaim kezedbe tettem, 

Te tudod vinni, senki más!  

Köszönöm, hogy szüleim vannak, 

s légy áldott, ha már nincsenek! 

Tenálad vagyok mindig otthon 

Nem vagyok árva, bús gyerek!  

– Köszönöm, hogy szabad szeretnem! 

És köszönöm azt, ami fájt! 

– Köszönöm a fényt az égen, 

s köszönöm a ködös homályt!  

És köszönöm az őszi erdőt! 

És köszönöm, hogy van szemem! 

Hogy sok bűnömön keresztül 

mégis csak látlak, Istenem!  

S köszönöm Őt, a legdrágábbat, 

a váltságdíj lefizetőt! 

S azt, hogy ,, az én Megváltóm él, 

s porom felett meglátom Őt.’’

Biblia

... A föld végén ragadtalak meg, annak legszéléről hívtalak el. Ezt mondtam neked: Szolgám vagy! Kiválasztottalak, nem vetlek el téged! Ne félj, mert én veled vagyok, ne csüggedj, mert én vagyok Istened! Megerősítelek, meg is segítelek, sőt győzelmes jobbommal támogatlak. Megszégyenülnek és gyalázatra jutnak mindazok, akik gyűlölnek téged. Semmivé lesznek, elpusztulnak, akik veled perbe szállnak. Keresed, és nem találod azokat, akik téged támadnak. Megsemmisülnek teljesen, akik ellened harcolnak. Mert én, az Úr, a te Istened, erősen fogom a jobbodat, és ezt mondom neked: 

Ne félj, én megsegítelek!...

Ézsaiás 41, 9-13

Nemes Nagy Ágnes: [Tenyerem néha rátapad a fákra]

Tenyerem néha rátapad a fákra: 

mily elevenek, s milyen hűvösek! 

És feltetszik, messze homokba ásva, 

egy sziklapad, egy-egy perzselt liget –  

de visszaborzaszt még a tél. Hideg 

éghajlat alatt élek. S hol a sáska?  

*  

Még vágyom élni. De már hallom olykor, 

hogy sustorog elhagyott éjszakán, 

mint üres ablak függönye a szélben,

a közöny, a magány.

Rákos Sándor: Kiáltásnyi csönd

Már nagyvárosok kakofóniájában 

aritmiás dobogások közt 

mikor a zaj már fokozhatatlan 

hirtelen csönd lesz 

kiáltásnyi csönd 

mélytengeri antarktikus csönd 

a felismerés iszonyatát 

fagyasztja ilyen nagy csöndbe a lélek

Trausch Liza: A vigasztaló

" Vigasztaljátok, vigasztaljátok népemet, így szól Istenetek." 

Ézsaiás 40,1  

           Nagyon szeretem az adventet, Jézus várásának idejét. Olyan jó olvasni: "Vigasztaljátok népemet." Isten gyermekeinek, Isten népének nagyon nagy szüksége van a vigasztalásra. Az Ige megmondja, hogy miért. " Kétszeresen sújtotta őt az Úr minden bűneiért." Belsőleg és külsőleg is. Abban a pillanatban, amikor vétkeztem, belül ott van a szomorúság, az örömtelenség, az elveszett mennyország. Külsőleg is megvannak a következményei. Az ember sokféleképpen akar vigasztalódni. Szórakozással, utazással, munkával. Figyelmét megpróbálja elterelni hogy ne gondoljon arra, ami fáj és ami nyugtalanítja. Isten nem így vigasztal. Az Ő vigasztalása megoldás. Nem csillapító, hanem egy életreszóló megoldás. Azt a vigasztalást, Akit õ küldött erre a földre, úgy hívják, hogy Jézus. Vele akar vigasztalni bennünket. Nem is csak vigasztalni - megvigasztalni. Rajtunk semmi más nem segít, csak Isten szava. Emberi szó semmit nem ér. Amikor embereknél keres valaki vigasztalást, úgy jön vissza: rosszabb, mint volt. A samáriai asszony is embereknél keresett vigasztalást. Élete akkor oldódott meg, amikor kimondta: "Tudom, hogy Messiás jő... mikor az eljő, megjelent nékünk mindent" (Jn 4,25). Amikor igazán hozzád ér Jézus, akkor a legelső, amit tesz, hogy megjelent néked mindent. Jelenné teszi a múltat. Eszedbe jutnak dolgok, amiket cselekedtél. Egyszer csak ott van előtted, amit rég elfelejtettél. Jézus azt mondja az asszonynak: "Én vagyok az, aki veled beszélek." Engedd, hadd beszéljen veled is, hogy igazi karácsonyod lehessen. 

Forrás: részlet Trausch Liza "... beszéded megelevenít ..." - Áhítatok minden napra című könyvéből. 

Lukátsi Vilma: Katicabogár

Addig állt csak ujjaim hegyén 

– nem is éreztem finom lábait –, 

amíg pöttyös kabátja alatt 

elrendezgette hártyaszárnyait, 

aztán – váratlan színes villanás – 

beletűnt a szikrázó kékségbe. 

Igézettem bámultam utána, 

megejtett a gondolat szépsége: 

…az ég, a lég, a kék, a végtelen 

kisebb csoda-e, mióta tudom, 

amit az értelem földerített 

a lét titkára leső kulcslyukon? 

Mi a csoda? amit én nem értek?

 Ám ha más érti, hol van a határ?  

Nekem csoda már az is, hogy élek! 

– Én mondtam? 

vagy a katicabogár?

Imre Flóra: Louise Labé húsvéti éneke

                    

                    föltámadott az Úr föltámadott 

                    és megváltott az eredendő bűntől 

                    de jaj ki válthat meg a szenvedéstől 

                    avagy ki adhat értelmet neki 

már csak a vállaidra gondolok 

izmos hátadra erős lapockádra 

néha a csigolyáidra ahogy 

végigszámolta őket ujjam vágya 

az arcodra nem gondolok sose 

a lélek meghal hogyha nem szerethet 

tested jellemző részleteire 

emlékszem csak s imádom azt a testet

de hogy szerethetnélek hogyha te

már elkötelezted magadat másnak 

s gyöngédségem el nem fogadhatod 

akinek nincs lelkében semmije 

kincsként őrzi a puszta testi vázat 

ha bűn ha nem válladra gondolok

Louise Labé: Amíg szemem

Amíg szemem keserű könnyet onthat 

a múlt időn, mit töltöttem veled,  

amíg hangom még hallható lehet  

ellenállva a könnynek, sóhajoknak,     

míg ujjaim a lanton dalba fognak,  

hogy énekeljem még szépségedet,  

amíg annál, hogy téged értselek,  

a szellem vágya nem kíván nagyobbat:     

nem akarok addig meghalni, nem.  

De ha száradni érzem két szemem,  

és hangom megtörik, kezem lelankad,     

elmém e súlyos percekben megáll,  

s szerelmemről többé már hírt nem adhat:  

legszebb napom fakítsa a halál.  

Nemes Nagy Ágnes fordítása

Tamás Tímea: Döntöttem

Döntöttem — nem vagy. 

Hogy voltál? 

Ki tudná azt mi történt meg a 

földtörténet hajnalán? 

— hisz a dinoszauruszok is 

eltűntek, pedig mekkorának 

érezhették magukat 

Döntöttem — nem vagy. 

Hogy leszel? 

Ki tudná megmondani 

mi történik holnap, most, a 

következő percben, másod- 

percben, pillanatnyi időben? 

Az idő — lerágja azt a 

kis zománcot ami véd még. 

Mi marad? 

Döntöttem — nem vagy. 

Mert fényes reggelt akarok 

és sima napot és éjsötétet 

amikor kell, árnyékok nélkül. 

Döntöttem — nem vagy. 

Belopózkodó árnyékod 

átruházom arra aki még 

mindig fénysávnak nézi, 

hunyorogjon Ő egy életen át miattad.

Wass Albert: Egy nap tenélküled

Egy nap Tenélküled, 

mint üres utca 

mely piszokfelhőben 

nem vezet semerre. 

Sötét, rút épület 

arcomba bámul, 

lélek se mozdul, 

csak a szél 

süvít a magány 

hágóján át.   

Egy nap Tenélküled, 

mint széles sivatag, 

hol fű s virág nincs, 

se bokor, se fa, 

csak kopott homok, 

mely öröklétbe nyúlik 

és feldúlt egébe 

egy méla napnak.   

Egy nap tenélküled 

végtelen éji táj 

csillagtalan 

világa vár 

bús pironkodást 

átgyúrni 

egy nap 

csodás pompáivá!   

Egy nap tenélküled 

egy süllyedő nap 

az idő gödrébe

hang nélkül, 

mint óriási moly, 

amely az éjt repdesvén 

reménytelen keres fényt.   

Makay Ida: Mielőtt...

Mielőtt végképp besötétül, 

ragyogj fel még az alkonyég 

sötéten lángoló keresztjén. 

Se irgalom, se megbocsájtás.

Ragyogj a vizek közönyével. 

Ne értselek, csak lássalak. 

Mielőtt végképp besötétül. 

Mielőtt minden Nap kiég.

Szilágyi Domokos: Ősz

Tövist virágzik az idő, 

mázsás ködöt a levegő, 

légüres bánatok lebegnek, 

szállanak, zuhannak, leesnek.   

Avar hullámzik, bokámat 

nyaldossa, szívemig fölárad 

- ősz, te szilaj, te szomorú, 

kegyelmes szívbéli háború,   

add, hogy a szemem szép tágra, 

kerekedjél a világra, 

s legyen a szavam oly könnyű 

s oly éles, mint a tavaszi fű.   

Nemes Nagy Ágnes: A fiú

Rég, ősszel történt, alkonyat felé; 

a kertben jártam, nedves volt az út, 

s végig fektetve leltem egy padon 

egy barna fából faragott fiút.   

Vékony volt, hosszú. Körme terrakotta. 

Üvegszemét fekete pilla fedte; 

ki tudta nyitni, mint a gipszbabák 

ha felemeltem, vállam nekivetve.   

Karomba vettem, nem is volt nehéz, 

ízületei ügyesen hajoltak, 

s sötétre festett, nagy szemöldökével 

olyan volt, mint az egyiptomi holtak.   

Aztán letettem. Mert mit is tehetnék. 

Laza csuklóján az eres kezet 

a szél szelíden hintáztatta néha. 

És így bámultam, amíg este lett.

Lásd, minden tagod szétszedem

de hol van hát a szerelem?

Mindened rég a másé, 

mindened ezé, amazé, 

egy nyáré, vagy egy tavaszé, 

a bölcs tapasztalásé.                                              

Hol vagy te? És én hol vagyok? 

Nem éred el a holnapot, 

a kezed telerakva. 

Szeretlek, de nem segitek. 

Nem bocsátok meg, senkinek. 

Ne várj. Maradj magadra.   

Advent 2025

Advent első vasárnapja.

Cseri Kálmán: A tökéletes szeretet

 Adventi gondolatok a szeretetről.

           Az advent szó a latin adventus rövidülése. Azt jelenti: aki eljön. Arra a Jézus Krisztusra vonatkozik, aki eljött egyszer karácsonykor, és megígérte, hogy még egyszer megjelenik majd nagy dicsőségben. Mindenki meglátja, véget vet minden nyomorúságnak és gonoszságnak, és magához veszi a benne hívőket. Mi Őt várjuk hívő reménységgel és ez a karácsony előtti négy hét mindig különösen is emlékeztet minket erre az elkövetkező jeles eseményre.

Ennek az előadásnak a témája: A tökéletes szeretet. Ez a mondat több kérdést vet fel. Mit értünk szereteten? Mitől lesz tökéletes a szeretet? És ki képes arra?

Ha becsületesek vagyunk és ismerjük önmagunkat, be kell vallanunk, hogy elsősorban várjuk másoktól a szeretetet. És ha valaki késznek mutatkozik is arra, hogy megpróbáljon szeretni másokat, válogat. Könnyű szeretnünk a nekünk rokonszenves embereket. Könnyű szeretnünk a rokonszenves tulajdonságokat másokban. Sőt több hamis azonosításnak is áldozatai leszünk. Sokszor mondják nagymamák: imádom a kis unokámat. Imádni könnyebb, mint szeretni, az sokkal fárasztóbb lenne, holott ahhoz bölcsesség is kellene.

Valaki leplezetlenül mondta a múltkor: szeretem azt, akit megér szeretni. Megpróbálja a szeretetet az üzlettel azonosítani, holott a kettőnek semmi köze nincs egymáshoz.

Az bizonyos, hogy mindnyájunkban van egy jó adag szeretetéhség. Van, aki ezt bevallja, van, aki nem. Ady Endre becsületes volt, ő kertelés nélkül leírta: Szeretném, hogy ha szeretnének, mert olyan jó szeretettnek lenni. És valóban jó, ebben nyilván mindannyian egyetértünk. De vajon ez-e a tökéletes szeretet?

Egy tudománytörténész azt állítja, hogy a XX. században lesántult az emberiség. A tudományos lába egyre hosszabbra nő, az erkölcsi lába pedig zsugorodik, egyre rövidebb lesz, ezért biceg, kiegyensúlyozatlan. És valóban: egyre több ismeret birtokában úgy tűnik egyre szívtelenebb, lelketlenebb lesz a közélet. Fáj-e ez nekünk? Akarunk-e ezen változtatni? És ha igen, hol keressük a megoldást?

Hadd említsem ismét Ady Endre nevét. Az egyik költeményében elgondolkoztató őszinteséggel ír erről, és a végén megmutatja a forrást is, ahonnan a gyógyulást várja ebből a betegségéből.

Hiszek hitetlenül Istenben,
Mert hinni akarok,
Mert sose volt úgy rászorulva
Sem élő, sem halott.

Szinte ömölnek tört szívemből
A keserű igék,
Melyek tavaly még holtak voltak,
Cifrázott semmiség.

Most minden-minden imává vált.
Most minden egy husáng,
Mely veri szívem, testem, lelkem
S mely kegyes szomjúság,

Szépség, tisztaság és igazság,
Lekacagott szavak,
Óh, bár haltam volna meg akkor,
Ha lekacagtalak.

Szüzesség, jóság, bölcs derékség,
Óh, jaj, be kelletek.
Hiszek Krisztusban, Krisztust várok.
Beteg vagyok, beteg.

(Ady Endre)

Van-e tökéletes szeretet? Amikor az Újszövetség írói jellemezni akarták Isten szeretetét, nem találtak rá megfelelő görög szót. Az egyik általában az emberi szeretetre vonatkozott, a másik használatos kifejezés a nemek egymás iránti vonzódását, a szerelmet jellemezte, de nem volt megfelelő szó az Isten szeretetének a leírására.

Mi jellemzi Isten szeretetét?

Az, hogy feltétel nélkül szeret. Nem azt mondja: szeretlek, ha megváltozol, hanem: szeretlek így, ahogy vagy, aztán majd úgyis megváltozol ennek a szeretetnek a melegében. Személyválogatás nélkül mindenkit szeret. Ha van különbség aközt, hogy az egyiket jobban, a másikat kevésbé, az attól függ, hogy az egyiknek még jobban szüksége van rá, a másiknak most talán kevésbé. Érdek nélkül szeret. Sőt kész áldozatot hozni azért, akit szeret.

Isten szeretetét jellemzi az, hogy egyoldalúan is kész szeretni, viszonzás nélkül. És ez a szeretet nem köti magához a másikat, hanem meghagyja őt szabadságában.

Kellett találni egy új szót, ami ezt legalább hozzávetőlegesen kifejezi, és ez lett az agapé görög szó. Az agapé a tökéletes szeretet, az isteni szeretet. Mit jelent ez? Érzelmet is jelent, de alapvetően azt, hogy aki így szereti a másikat, az mindig kész megadni neki azt, amire szüksége van. Az igazi szeretet arra törekszik, hogy megadja a másiknak, amire szüksége van. Nem várja a szeretetet, mint ami ránk általában jellemző. És telik neki. Bármennyit tud adni az igazi agapé.

Ehhez jó szem kell. Észrevenni, hogy mire van szüksége a másiknak. Ehhez érző szív kell, hogy az nem hagy engem hidegen, nem maradok közönyös, nem mondom, hogy nekem is van épp elég bajom, és nem azt emlegetem, hogy rajtam sem segítettek, amikor bajban voltam. Nemcsak a jó szem, érző szív, hanem a cselekvő kéz is beletartozik az agapéba.

A gyerekeinket nem akkor szeretjük igazán, ha elkészítjük helyettük a házi feladatot, hanem ha rávezetjük őket arra, hogyan tudják ők megoldani. Ez sokkal időigényesebb vállalkozás. Fárasztóbb és több türelem kell hozzá, de aki igazán szereti a gyerekét, az így segít neki. Innen érthető az is, hogy ez az igazi szeretet olykor fenyít is, ha arra van szüksége a másiknak. Nem azért fenyít, mert dühös esetleg valaki másra, hanem mert szereti azt, akinek most fenyítésre van szüksége. Az Isten dorgálása és szeretete közti összefüggést éppen ebből lehet megérteni.

Nos erről a tökéletes szeretetről szólt Jézus, amikor a Biblia talán legismertebb mondatát így fogalmazta meg: „Úgy szerette Isten e világot, hogy az Ő egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz Ő benne el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” (Jn 3,16)

Ebben a mondatban az a meglepő, hogy Isten ezt a világot szerette és szereti. Ezt az ellene fellázadt világot. Azt a világot, amelyiknek egy része gőgösen tagadja Őt, más része udvariasan negligálja, semmibe veszi, kihagyja az életéből, és nem ettől függ, hogy Isten szereti-e. Isten szeretetének a feltétele önmagában van. A tökéletes szeretetet ez is jellemzi.

És úgy szerette, hogy ad. Mégpedig nagy áldozatot hozott ezért a világért, amelyik nem érdemli meg, de rászorul erre a szeretetre. Az Ő egyszülött Fiát adta. Azt akarja adni, amire szükségünk van: az elveszített életet, hogy aki hisz Őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Ez jellemzi a tökéletes szeretetet. E nélkül a szeretet nélkül elviselhetetlen lenne az emberi élet.

„Ha emberek vagy angyalok nyelvén szólok is, szeretet pedig nincs bennem, olyanná lettem, mint a zengő érc vagy pengő cimbalom. És ha prófétálni is tudok, ha minden titkot ismerek is, és minden bölcsességnek birtokában vagyok, és ha teljes hitem van is, úgyhogy hegyeket mozdíthatok el, szeret pedig nincs bennem: semmi vagyok.

És ha szétosztom az egész vagyonomat, és testem tűzhalálra szánom, szeretet pedig nincs bennem: semmi hasznom abból.

A szeretet türelmes, jóságos; a szeretet nem irigykedik, a szeretet nem kérkedik, nem fuvalkodik fel.

Nem viselkedik bántóan, nem keresi a maga hasznát, nem gerjed haragra, nem rója fel a rosszat. Nem örül a hamisságnak, de együtt örül az igazsággal. Mindent elfedez, mindent hisz, mindent remél, mindent eltűr.

A szeretet soha el nem múlik.”

(1Kor 13,1-8)         

 Karácsony a tökéletes szeretetnek az ünnepe. Tudniillik Isten szeretete egy személyben öltött testet. Neve van. Úgy hívják: Jézus. Az idős János apostol így írja ezt: „Azáltal lett nyilvánvalóvá az Isten irántunk való szeretete, hogy az Ő egyszülött Fiát elküldte Isten e világra, hogy éljünk általa.” Ennek az ünnepe karácsony. Ez történt karácsonykor, Jézus emberré lételekor.

És ez az ünnep torzult el. Karácsony nem úgy általában a szeretet ünnepe. Karácsony egész konkrétan az Isten szeretetének az ünnepe. Ha bővítjük a mondatot: az Isten irántunk való szeretetének az ünnepe. Ha még tovább bővítjük: az Isten irántunk való meg nem érdemelt szeretetének az ünnepe.

És mi lett ebből? Magunkat ünnepeljük karácsonykor. A napokban megkérdeztem valakit: mi kell ahhoz, hogy boldog karácsonyuk legyen? Azonnal sorolta: szép fenyőfa, sok ajándék, töltött káposzta, beigli, és egy kis borocska. Ha lesz egy kis hó, attól még szebb lesz az ünnep. Ide zsugorodtak az igényeink? Magunkat ünnepeljük.

Az ünnepelt az az Isten, aki úgy szerette ezt a világot, amely nem érdemelte meg a szeretetét, hogy az Ő egyszülött Fiát adta.

Mivel Isten szeretete Jézus személyében öltött testet, ezért, aki Jézust befogadja az életébe, ebből az isteni szeretetből kap valamit. Hogyan lehet Őt befogadni? Nagyon egyszerű, de sokat mondó képpel így mondta el a mi Megváltónk: „Az ajtó előtt állok és zörgetek. Ha valaki meghallja szavamat és kinyitja az ajtót, bemegyek ahhoz, és vele vacsorázom és ő énvelem.” (Jel 3,20).

 Az ókori keleten az együtt étkezés a legteljesebb közösség kifejezése volt. Vagyis Jézus ezzel a mondattal arra figyelmeztet minket, hogy a mi elég zárt, és szűkős materiális világunkon kívül még van valami. Sőt van ott valaki, akinek személy szerint velünk van terve. Az ajtónk előtt zörget. Aki kinyitja az ajtót, ahhoz bejön és mindenét megosztja vele.

Mik ezek a jeladások, amikkel Jézus zörget? Olyan sokféleképpen lehet ezt tapasztalni. Valakinek adnak egy Bibliát és elkezdi lapozgatni. Más valakinek beszél egy munkatársa Isten szeretetéről. Egy temetés után elgondolkozik az ember, hogy mi az életünk értelme. Vagy, ha önkritikus, egy alkalommal rájön arra, hogy még azokat sem tudjuk igazán szeretni, akiket pedig igazán akarunk szeretni. Hogy a legtisztább szeretetgesztusba is belekeveredik valami kis önzés, számítás, vagy legalább a szeretet viszonzásának a várása, és ha nem kapjuk, mérgesek vagyunk, keserűek, elégedetlenek. Innen el lehet jut oda, hogy mindegy, hogy ki segít, csak segítsen, gyere Úr Jézus és segíts. Eddig gyakorlatilag nélküled éltem, mostantól veled szeretnék járni. Eddig azt hittem én vagyok az életem ura, átadom a trónt neked, te uralkodj, és taníts meg engem szeretni. Szeretném az életem hátralevő idejét szeretetben eltölteni.

Akinek az életébe így belép Jézus, hogy ez valóság, azt onnan fogja megtapasztalni, hogy jelentős változások következnek be. Egyebek között szeretni is tud. Csodálkozhat azon, hogy szereti azokat, akiket eddig nem tudott szívből szeretni. Hogy mindezt örömmel, önként teszi, hogy áldozatot is tud hozni másokért, hogy csakugyan fontosabb lett neki a másik ember, mint maga. És megtapasztalja azt a furcsa törvényszerűséget, hogy ha felveszed a másik terhét, a magadé is könnyebb lesz. Az Isten országa törvényeit kezdi megtanulni. Az Isten tökéletes szeretetéből valami kicsi sajátjává lett.

 „Szeretteim, szeressük egymást; mert a szeretet az Istentől van, és aki szeret, az Istentől született és ismeri az Istent; aki pedig nem szeret, az nem ismerte meg az Istent; mert az Isten szeretet.

Abban nyilvánul meg Isten hozzánk való szeretete, hogy egyszülött Fiát küldte el Isten a világba, hogy éljünk Őáltala. Ez a szeretet, és nem az, ahogy mi szeretjük Istent, hanem az, hogy Ő szeretett minket, és elküldte a Fiát engesztelő áldozatul bűneinkért.

Szeretteim, ha így szeretett minket az Isten, nekünk is szeretnünk kell egymást.

Istent soha senki nem látta: ha szeretjük egymást, az Isten bennünk marad és az Ő szeretete teljessé lett bennünk.”  (1Jn 4,7-12)

Ez a bibliai szakasz különös módon összeköti karácsonyt nagypéntekkel, Jézus testté lételét Jézus kereszthalálával. Ebben a kettőben egyszerre bizonyul igaznak és jelenik meg az Isten tökéletes szeretete. Hogyan? Ehhez világosan kell látnunk a következőket. A Biblia azt mondja: Isten igazságos. A bűnt gyűlöli, és az ellene való lázadást megbünteti. Ezen kívül vannak a világban ilyen törvényszerűségek, hogy a hazugság, a házasságtörés, a lopás, a csalás, egymás becsapása stb. önmagukban hordozzák az ítéletüket. Ezeket büntetés követi. Ez a büntetés az Isten igazságos ítélete, az, amikor valakinek az életében az Isten nélküli állapot véglegessé válik — ezt nevezi a Biblia halálnak, kárhozatnak.

Isten viszont nagyon szereti az embert, és éppen a haláltól akarja megmenteni. Nem akarja a bűnös ember halálát, hanem azt akarja, hogy megtérjen gonosz útjáról és éljen. Hogyan lehet feloldani az Isten ítélete és az Isten szeretete közti feszültséget? Erről szól a Szentírás. Isten az Ő ítéletét végrehajtja, de nem a bűnösön, hanem valaki máson. Itt lép be a képbe Jézus. Isten végrehajtotta az ellenünk való igazságos ítéletet az Ő bűn nélküli Fián, Jézuson. Így a bűnös ember bocsánatot nyerhet, szabad. Érvényesült az Isten igazsága, és érvényesült az Isten szeretete is, az Ő bűnbocsátó kegyelme, a tökéletes szeretet.

Amikor Jézus a kereszten azt mondta: elvégeztetett, akkor elvégeztetett a mi igazságos ítéletünk, de elvégeztetett a bűnös felmentése is. Ahhoz, hogy ez megvalósuljon, ahhoz Isten Fiának emberré kellett lennie, mert az ember büntetését csak ember szenvedheti el. Ugyanakkor bűn nélkülinek kellett lennie, mert mások bűneit csak az vállalhatja magára, akinek nincs saját bűne. Ezért volt szükség karácsonyra, Jézus emberré lételére, és ezért volt szükség nagypéntekre, Jézus helyettünk elszenvedett kínhalálára. Ez a tökéletes szeretet. És aki ezt hiszi, vagyis önmagára nézve érvényesnek tekinti, az szabad, azt Isten feloldotta a büntetés alól.

 Egyébként Jézus erre gondolt, amikor egy alkalommal azt mondta: „Nincsen senkiben nagyobb szeretet annál, mintha valaki életét adja az ő barátaiért.” Amikor Ő meghalt a kereszten, mintegy szétosztotta önmagát, hogy jusson minden benne hívőnek. És mivel az Isten tökéletes szeretete benne testesült meg, ezt a szeretetet osztotta szét és teszi hozzáférhetővé.

Az Isten tökéletes szeretetének bennünk végzett munkáját egy egyszerű, de számomra emlékezetes tapasztalatom során értettem meg. A 61-es villamoson utaztam egy ködös, sötét téli reggelen, és feltűnt, ahogy néztem ki az ablakon, hogy a Sas-hegy oldalán kis narancssárga fényfoltok vibrálnak. Mi lehet az? Hamar rájöttem, hogy előbújt a nap, a köd felett megvilágítja a domboldalon levő házak ablakait, és azok az ablakok, amik jó szögben állnak, visszaverik a fény egy részét. Az jutott eszembe, hogy a fény más része meg áthatol az ablakokon, s azokban a szobákban ott nyilván sokkal világosabb van, mint itt a völgyben, a ködben, a villamoson. Ez az Isten szeretetének a munkája.

Isten szeretete ragyog ránk, mint a nap, és aki jó szögben áll (erre mondja a Biblia: aki hisz benne), az a fény egy részét visszaveri, más részét átengedi magán. Az, hogy visszaverjük, azt jelenti: szeretjük Istent. Az, hogy az Isten szeretete áthatol rajtunk, azt jelenti: szeretjük egymást. De egyik szeretet sem a mi termékünk, nem mi produkáljuk. Ha nem sütne a nap, nem ragyognának az ablakok. Ha nem ragyogna ránk Isten szeretete, nem tudnánk sem Őt, sem egymást szeretni. Ez az Isten igazi karácsonyi ajándéka, amikor az Ő szeretetét, végső soron önmagát adja a benne hívőknek.

Jó lenne, ha jó szögben állna az életünk. Ha mernénk hinni benne és így megvalósulna az a program, amit Ady Endre Karácsony c. versében fogalmaz meg:

Nem volna más vallás,
Nem volna csak ennyi:
Imádni az Istent
És egymást szeretni...

Legyen mindannyiunk kérése Assisi Ferenc szép imádsága:

Uram, tégy a te békéd eszközévé,
hogy szeressek ott, ahol gyűlölködnek,
hogy megbocsássak ott, ahol sértegetnek,
hogy összekössek ott, ahol viszály van,
hogy reményt ébresszek ott, ahol kétség kínoz,
hogy fényt gyújtsak ott, ahol sötétség uralkodik,
hogy örömet vigyek oda, ahol bánat tanyázik.

Uram engedd:  ne arra törekedjem,
hogy engem vigasztaljanak,  hanem, hogy én vigasztaljak;
ne arra, hogy engem megértsenek,  hanem, hogy én értsek meg másokat;
ne arra, hogy engem szeressenek,  hanem, hogy én szeressek;

mert aki ad, az nyer,
aki elfeledkezik magáról, az talál,
aki megbocsát, az bocsánatot kap,
és aki meghal, örök életre ébred.
Ámen.

Forrás: cserikalman.hu

Szabolcsi Erzsébet: Vagy csak a szél...

Kék asszony, találd meg újra magad, 

talán már álmodni is gyáva vagy. 

Felhők fölött is rögös az út, 

úgy érzed, veled semmibe fut. 

Nem tudod, vár-e még valaki rád, 

vagy csak a szél dalol az űrön át.   

Nászta Katalin: nemcsak az idő

rakódik egymásra bennünk 

hazugságaink is megülnek 

napjaink drótszálain 

mint a verebek 

éktelenkednek 

nem kedvesek 

rozsdás huzalaik 

alatt meghajlunk 

arcunkon szárítkozik 

a szemérmetlen 

kifeszült 

hamis 

csend

Pálos Rozita: Fohász

találj magadra bennem Uram 

hogy létezzem 

mielőtt leszáll az alkony

Gyökössy Endre: Recept

- Igehirdetésének egyik mondata hozott ide.
- Örülök, hogy eljött, foglaljon helyet, s mondja el, mi volt az a mondat.
- „ A félretett, az összegyűjtött harag felgyülemlik, és - azt hiszem, így hangsúlyozta - gyűlölet lesz        belőle, s azt öli, aki gyűlöl, lassan, de biztosan.” Ugye Pál apostolt idézte: a nap le ne menjen a ti haragotokon!?
- Erről is szó volt, de gondolom, mást is szeretne még mondani.
- Igen. Kérdezni szeretnék. Kétszer elvált asszony vagyok. Mindkét házasságom anyám nehéz természete miatt bomlott fel, akivel együtt kellett laknunk. Nem volt más megoldás. Anyám pedig képtelen volt elvágni a lelki köldökzsinórt, szinte pórázon tartott vele, mint kisgyermek koromban. Azt pedig egyik veje sem tudta elviselni, hogy elsősorban anyám „kislánya” legyek a házasságban és ne feleség. Merem állítani: mindketten anyám elől menekültek el. Már évek óta egyedül élünk, anyám és én. Egy fedél alatt, de némán és acsarkodva, keserűen, robbanékony légkörben. Hónapokkal ezelőtt rémülten döbbentem rá - rettenetes kimondani is -, hogy gyűlölöm az anyámat kétszer tönkretett életem miatt. De ez a gyűlölet valóban engem öl. Míg házasságban éltem, jóformán sose voltam beteg. Most kétségbeejtően rossz alvó vagyok, s szüntelenül fáj valamim. Szédülök, a vérnyomásom ugrál, szorongásaim vannak. Megromlott az egészségem, és egyre fogyok. Már orvoshoz sem megyek, mert minden leletem negatív, csak éppen én vagyok pozitív, beteg. Érzem, hogy ha nem történik valami: a magam gyűlölete öl meg. Mondja: mit tegyek?
- Mit tett eddig?
- Imádkoztam azért, hogy ne gyűlöljem az anyámat.
- Mióta imádkozik ezért?
- Amióta tudom, hogy gyűlölöm.
- Csak azért imádkozott, hogy ne gyűlölje?
- Nem, olykor, ha tudtam, azért is, hogy szeretni tudjam.
- Engedjen meg egy kérdést. Hogyan várta ennek a kérésnek a teljesítését? Tulajdonképpen mit várt?
- Hát…, hogy szeretni tudjam.
- Tehát valami érzésre várt. Ne haragudjék, ha így mondom: valami jóleső, meleg bizsergésre várt a szíve körül ugye? És az elmaradt. Így van?
- Valahogy így. De már nem is imádkozom. Csalódtam az imában.
- Szeretnék valami mást is ajánlani.
- Azért jöttem.
- Érzésekre várt, de nem tett semmit. Arra várt, hogy Isten tegyen az életével valamit. Így van?
- Igen, körülbelül így.
- Pedig Isten mindent megtett értünk a Krisztusban…
- A kereszten?
- Ott, és ezért nekünk is mindent meg kell tennünk, ami tőlünk telik, hálából. Édesanyjáért kellene valamit megtennie még. Mert legtöbbször az érzésekből lesznek a cselekedetek, de olykor az elkezdett cselekedetekhez csatlakoznak az érzések. Vagy váltanak ki érzéseket…
- De mit tegyek?
- Céltudatosan, rendszeresen és naponként tegyen jót édesanyjával és eközben imádkozzék érte, ha még tud.
- De mondtam, hogy gyűlölöm.
- Meg akar gyógyulni?
- Igen.
- Akkor cselekedjék, és ne keressen kibúvót. Egyébként Jézus is mondott egyet s mást, még az ellenség szeretetéről is.
- Mit tegyek hát?
- Ha most orvos lennék és receptet írnék, biztos gyógyszert a gyűlölet és egyéb betegségei ellen, kiváltaná?
- Kiváltanám.
- Bevenné?
- Bevenném.
- Akkor ott van papír, meg toll, diktálnék egy receptet. Írja?
- Írom.
- Tessék: hétfőn reggel mosolyogva köszöntőm őt és megkérdezem, hogy aludt. Kedden: kitakarítom az ő szobáját is. Szerdán: két szelet süteményt hozok neki. - Írja csak, írja… Csütörtökön: elhívom sétálni, hazafelé pedig kérdezgetek és hagyom őt - csak őt - beszélni. Pénteken: megkérem, hogy zongorázza el azt a dalt, amit gyermekkoromban szokott.
- Már évek óta nem zongorázik.
- De kérnie szabad. Szombaton: megkérem, hogy segítsen jó túrós gombócot főzni, mert azt ő jobban tudja. Vasárnap: bemegyek a szobájába, amikor lefeküdt, betakargatom és megcsókolom. Pont. Ismeri ezt a zenei kifejezést? Da capo al fine? Elejétől végig. Nos, a következő héten ugyanígy vagy hasonlóan: da capo al fine s egy hét múlva felkeres és megbeszéljük a többit.
- A csókot is kell?
- Igen.
- Jaj!
- Miért, jaj?
- Mert évek óta nem csókoltam meg.
- Vállalja ezt a hetet így?
- Megkísérlem.
- Isten segítse. Várom…
Nem jött. Hetekig nem jött…
De egy hétfőn, kora reggel telefonált. Sírva: - Mikor tegnap ismét betakartam, az én hideg és kemény anyám felült az ágyban, és magához ölelte a fejem, és éreztem, hogy könnyes a szeme és azt mondta: - De jó vagy mostanában hozzám. - Akkor, évek óta először, éreztem, hogy szeretem az anyámat.
Aztán hozzátette: - Adja másnak is oda ezt a receptet…
Tessék.

Csoóri Sándor: Fúj a szél

Hogy élek még – olyan ez nekem, 

mint amikor először láttam a véremet elcsöppenni. 

Állok a helyemen. Fáradt tőlem az égbolt, 

de fúj a szél, mintha mellettem 

lassú delfin úszna.

Rákos Sándor: Profán elégia

Utánad sír a vasalatlan nadrág, 

a foszló gallér, rojtos kézelő. 

Nyűtt-vert cipőim a későnkelő, 

lucskos napokon sírva gondolnak rád.  

Rólad hallgatnak a fáradt kelméken 

megbúvó foltok, hiányzol nekik. 

Esőben ázó kalapom pedig 

könnyet perget, így gyászol méltóképpen.  

Elébed bólong minden lelógó gomb, 

felszakadt varrás miattad ásít. 

A lyukas zokni, mikor nincs másik 

és sietnem kell, zokszót is neked mond.  

Ellened sokasodik a zsebekben, 

lejárt villamosjegy s egyéb holmi. 

(Ma se igen bírok gyalogolni 

és nem váltottam hetibérletet sem.)  

Hozzád eseng karórám ketyegése: 

folyton késik. Kancsóm érted üres. 

S bár éhség hajt, hogy egyek nélküled, 

a sajt, kenyér, vaj nem lakat jól mégse.  

Téged idéz meg az asztalom, ágyam. 

Ez ha lomos, amaz ha vetetlen, 

feléd kiált: Más volna, ha ketten! 

Rend, jöjj e házhoz étvágyban és vágyban!  

(Írtam: a csap konok zenéje mellett, 

míg a magánytól borsózott a bőröm, 

s árva fejemre a letört redőnyön 

keresztül fényt szűrt egy alkonyi felleg.)

Pilinszky János: Sztavrogin elköszön

" Unatkozom. Kérem a köpenyem. 

Mielőtt bármit elkövetnek, 

gondoljanak a rózsakertre, 

vagy még inkább egyetlen rózsatőre, 

egyetlen egy rózsára, uraim."

Pilinszky János: Sztavrogin visszatér

“ Nem gondoltak a rózsakertre, 

és elkövették, amit nem szabad.  

Ezentúl üldözöttek lesznek 

és magányosak, mint egy lepkegyűjtő. 

Üveg alá kerűlnek valahányan.  

Üveg alatt, tűhegyre szúrva ragyog, 

ragyog a lepketábor. 

Önök ragyognak, uraim.  

Félek. Kérem a köpenyem.”

Váci Mihály: Csillagra néző

Az ember akkor néz a csillagokra 

ha nagyon a Földön érzi magát, 

és elszakadna innen egy sóhajjal, 

mert úgy meggyötri itt az öröm, kín, a vágy.