ott lesz a kéz a megtámaszkodáshoz,
az elfészkelődés otthontalan zaja
a puha kőben,
egy kissé túlzó arckifejezés,
átnedvesedett szem,
az akkor-még-nagyon-fáj
s az egyetlen-veszett-el-itt.
Lehet.
De a mocskos szív
csak ver tovább.
2025. december 12., péntek
Rab Zsuzsa: Üveghegy
Üveghegy túlfelén lakom.
Az ösvény régen jeltelen.
Ajtómat sarkig tárhatom.
De valahol már ellenem
cihelődik a fájdalom:
szerelem – kő a nyelvemen,
tüzes kereszt a hátamon.
Rab Zsuzsa: Lámpás
Szélverte varjak rongy-libegése.
Előreszögezett arcom
összevissza cikázó
alagutakat éget
a sziklasötétbe.
Lábam alatt üvegcserepek –
hajdani ünnepeim,
szögesdrótok csikorognak
ütőereimben,
védetlen szemeimbe
tüskés ágak nyílhegyeit röpíti
a téli vidék.
Egy csöndes szó
fel tudna talán támasztani még.
És otthonra találnék.
Akárhol!
Farkashangú téli mezőn
imbolygó lámpás után lohol így
bukdácsolva, lihegve
a szánról
lelökött vándor.
2025. december 11., csütörtök
Sohonyai Attila: 21
*
A lelkem sohasem volt játék tárgya, mégis, mindenki kezébe adtam;
„ tessék, tiéd, bánj vele amint akarsz”:
valahogyan mindig naiv voltam.
S kézen-közön, akár az érték,
fogyott, és egyre kevesebb lett.
Mind, ki megkapta, rosszul becsülték,
és hát így is adták vissza nekem.
Az idő telt, rájöttem, nem játék e játék,
s az pláne, ha folyton vesztek,
ezért egy idő után, őriztem belőle, mi még ép,
de annyira, hogy már nem mutattam senkinek.
Nem vagyok öreg, de fiatal sem,
bár megélésre azt mondom, sok is…
És nem érdekel ki hiszi, ki nem,
én féltem, mi belőlem maradt mind!
És nem érdekelnek fölös-szép szavak,
eskük, se bálvány-ígéretek,
pláne kik így megváltoztatni akarnak,
mert e lecsupaszított egészem
átlát minden szitán, és sokan
nem tudják, hogy mi vagyok, büszke-dicsőség:
Mert elveszíthetem mindenem,
állhatok, dőlhetek, csalódhatok,
és lehet még bármi, mi széttép,
de már nincs olyan, hogy elvesszen az én!
Benedek Elek: Az erdő télen
Nem tud betelni a lelkem veled!
Szép vagy, ha fáid daltól hangosak,
Legszebb vagy télen, mikor néma vagy.
Hogy nyargal át a szél hókebleden,
S te meg sem mozdulsz, alszol csendesen!
Hahó! Hahó! Vadászok kürtje szól.
Mit bánod azt te? Tovább aluszol.
Nem, nem, nem alszol, te csak álmodol,
S a lelked messze, messze jár, ahol
Örök tavasz van, rózsák nyílanak,
S dalos erdőre mosolyog a nap.
Hej, a te álmod milyen bús lehet!
Némán szenvedni át a zord telet!
Sem dal, sem rózsa, semmid sem maradt,
Száraz levél csak, az is hó alatt!
Szenvedsz és hallgatsz. Óh, e némaság
Az emberek közt, milyen ritkaság!
Üvölt a szél, s tűröd fenségesen,
Vársz a tavaszra nyugton, csendesen.
Óh, erdő, erdő, sűrű rengeteg,
Nem tud betelni a lelkem veled!
Szép vagy, ha fáid daltól hangosak,
Legszebb vagy télen, mikor néma vagy.
2025. december 10., szerda
Ágai Ágnes: Kamaszságok
Nagymama mindenre fokhagymát
és kamillateát javasol,
nagyapa szerint legegészségesebb a kisüsti,
apa és anya tablettákat szednek,
én rágózok és szotyolázok.
Csoóri Sándor: Akkora Nap süt
Árnyékba fut a gyík, árnyékba surran kezem.
Te tudtál ilyen júliusi lánggal sétálni fejem fölött.
Erdők árnyéka kellett magamat elrejtenem.
Halotti beszéd és könyörgés (1192–1195 között)
Egykori feltehető olvasat:
-------------------------------
Látjátuk feleim szümtükhel,
mik vogymuk: isá, por ës homou
vogymuk. Mënyi milosztben
terömtevé elevé miü isëmüköt
Ádámot, ës aduttå valá neki
påråadicsumot házoá. Ës mënd
pårådicsumben valou gyimilcsëk-
tül mondá neki élnië. Hëon
tilutoá űt igy fá gyimilcsétűl.
Gye mondoá neki, mérët nüm
ënëik: iså, ki napon ëmdöl
az gyimilcstűl, hålálnek
håláláål holsz. Hådlåvá
holtát terömtevé Istentűl, gye
feledevé. Engedé ürdüng intetüi-
nek, ës ëvék az tilvot
gyimilcstűl. Ës az gyi-
milcsben hålálu evék. Ës az gyi-
milcsnek úl keseröü valå
vizë, hugy turkolåt migé szakasztja
valá. Nüm hëon mogánek, gye
mënd ű fajánek hålálut ëvék.
Haraguvék Isten, ës vetevé űt
ez munkás világ belé: ës lëün
hålálnek ës pukulnek fëszë,
ës mënd ű nemének. Kik azok?
Miü vogymuk. Hugy ës tiü
látjátuk szümtükhel: iså, ës
nüm igy embër múlhatjå ez
vermöt, iså mënd azhuz járou
vogymuk. Vimádjuk Uromk Isten
këgyilmét ez lélekért, hugy
jorgasson ű neki, ës kegyigy-
gyën, ës bulcsásså mënd ű
bűnét! Ës vimádjok szen[t]
åhszin Máriát ë boudog Miháël
århångyëlt ës mënd ångyëlkot,
hugy vimádjanak érëttë! Ës
vimádjok szent Pétër urat,
kinek adot hatalm oudaniå ës
këtnië, hogy oudjå mënd
ű bűnét! Ës vimádjok mënd
szentököt, hugy lëgyenek neki
segéd Uromk szinë eleüt, hugy
Isten iü vimádságok miá bul-
csásså ű bűnét! Ës szobodohhå
űt ürdüng ildetüitűl ës pukul
kínzatujátúl, ë vezessë űt pá-
rådicsum nyugalmå belí, ës adjon
neki münyi uruszág belé utat
ës mënd jouben részët! Ës
kíássátuk Uromkhuz hármúl:
kyrie eleison!
Szerelmes brátim! vimádjomuk
ez szëgín embër lilkíért,
kit Úr ez napon ez hamus világ
timnücë belől menté, kinek ez
napon tëstét tömetjök; hogy
Úr űt këgyilméhel Ábråám,
Izsák, Jåkob kebelében helhezjë;
hugy bírságnap jutván mënd ű
szentëi ës ünüttei küzëkön
jou felől johtatniå íleszjë
űt! Ës tiü bennetük.
Clamate ter: kyrie eleison!
Értelmezés:
---------------
Látjátok, feleim, szemetekkel,
mik vagyunk: íme, por és hamu
vagyunk. Mennyi malasztban
teremté kezdetben [Úr] mi ősünket,
Ádámot, és adta vala neki
paradicsomot házzá. És mind[en]
paradicsomban való gyümölcsök-
től monda neki élnie. Csupán
tiltá őt egy fa gyümölcsétől.
De mondá neki, mért ne
ennék: „Bizony, [a]ki napon eendel
az[on] gyümölcstől, halálnak
halálával halsz”. Hallá
holtát teremtő Istentől, de
feledé. Engede ördög inteté-
nek, és evék az[on] tiltott
gyümölcstől, és az[on] gyümölcs
ben halált evék. És az[on] gyümölcs-
nek oly keserű vala
leve, hogy torkát megszakasztja
vala. Nem csupán magának, de
mind[en] ő fajának halált evék.
Haraguvék Isten, és veté őt ez
munkás világba: és lőn
halálnak és pokolnak martaléka,
és mind[en] ő nemének. Kik azok?
mi vagyunk. [A]hogy is ti
látjátok szemetekkel: Bizony,
egy ember sem kerülheti el ez
vermet, bizony, mind ahhoz járó
vagyunk. Imádjuk Urunk Isten
kegyelmét e lélekért, hogy
irgalmazzon őneki, és kegyelmez-
zen, és bocsássa mind[en] ő
bűnét! É imádjuk Szent
Asszony Máriát és Boldog Mihály
arkangyalt és mind[en] angyalokat,
hogy imádjanak érte! És
imádjuk Szent Péter urat,
akinek ad[at]ott hatalom oldania
és kötnie, hogy oldja mind[en]
ő bűnét. És imádjuk mind[en]
szenteket, hogy legyenek neki
segedelmére Urunk színe előtt, hogy
Isten ő imádságuk miá bocsás-
sa ő bűnét! És szabadítsa
őt ördög üldözésétől és pokol
kínzásától, és vezesse őt pa-
radicsom nyugalmába, és adjon
neki mennyországba utat,
és mind[en] jóban részt! És
kiáltsátok Urunkhoz háromszor:
kyrie eleison!
Szerelmes Testvéreim! imádjunk
e szegény ember lelkéért,
[a]kit Úr e napon e hamis világ
tömlöcéből mente, [a]kinek e
napon testét temtejük, hogy
Úr őt kegyelmével Ábrahám,
Izsák, Jákob kebelében helyezze,
hogy bírságnap jutva mind[en] ő
szentei és kiválasztottai között
jobb felől iktatnia élessze
fel őt! És tibennetek. Clamate
ter: kyrie eleison!
Forrás: Szöveggyűjtemény a régi magyar irodalom történetéhez.
2025. december 9., kedd
Áprily Lajos: Hóhullásban
verse régi regölőknek, muzsikája télnek.
Porka havak… Hatvan éve, vagy hatvanöt is tán,
a temető jeges útján hogy repült a kis szán.
Porka havak… Kollégium kiskamasz-diákja,
hogy rohantál sereg-élen hangos hó-csatákba…
Porka havak… Hogy suhantál ifjú, könnyű szívvel
hó-szelekben a hegyoldalt szalagozó sível.
Porka havak… Messze kísért hó-dala a múltnak.
Fehéredő fejedre is porka havak hulltak?
Lassan lép már fürge lábad, óvakodva, félve:
egyet lépsz és bezuhansz az örök-álmu télbe…
Lukátsi Vilma: Parittyakövek
Néha olyan zűrzavaros minden:
két lélek néz bennem farkasszemet,
és a kettő között béke nincsen
soha, csak győző és legyőzetett,
két lélek néz bennem farkasszemet.
Máskor meg homályba borul minden:
van szemem kettő, és mégse látok;
amelyiket én Dávidnak hittem,
abban ismerem föl Góliátot!
Van szemem kettő, és mégse látok!
De bármilyen érthetetlen minden,
életemhez tartozik a párbaj;
hosszútűréssel tűri az Isten,
hogy a kettő meddig küzd egymással.
Életemhez tartozik a párbaj,
amelynek az a külön szabálya,
hogy vesztesen is újrakezdhetem,
új követ ad parittyámba Isten,
és az új kőben van a kegyelem:
hogy vesztesen is újrakezdhetem!
Trausch Liza: Adventi ajtó
" Ímé az ajtó előtt állok és zörgetek."
Jelenések 3,20
Az ajtó egy különös valami. Elválaszt és összeköt. Az ember és Isten közötti ajtót azonnal a bűneset után az ember zárta be. Öltözött, bújt, magára zárta az ajtót. Milyen őszintén el lehetett volna még akkor mindent mondani az Úrnak. Hiszen Ő kérdezett: "Avagy talán ettél a fáról, melytől tiltottalak?" (1Móz 3,11). Isten még kereste a kapcsolatot az emberrel, Ő még zörgetett. Jól tudta, mi történt, mégis zörgetett. Az ember pedig hazugságaival, kifogásaival bezárta az ajtót. Azóta minden ember zárkózott, bizalmatlan, és ez teszi tönkre az életét. Vannak dolgok, amiket nem szeretnénk, hogy kiderüljenek. Ha beszélünk, sok minden világosságra jön. Inkább nem nyitom ki a számat. A bűneset után elkezdődött a képmutatás, ami azóta is tart. Aztán Isten is bezárta az ajtót. Az Éden ajtajába odaállította a Kérubokat. Megszűnt a közösség Istennel. Négyezer év zárt ajtók mögött! A négy adventi gyertya a négy évezredet jelképezi. Jönnek a próféták, hangzik az Ige, vannak kijelentések, ígéretek. De igazi mély kapcsolat nincsen. Nincs Atya! Nincs szeretet, nincs igazi öröm! Lehet így élni?! Kinyílik-e még egyszer ez az ajtó? Ki nyithatja ki? Aki vétkezett? Nem, Testvér - csak az Isten-ember, Aki Isten és ember. Az Ő áldozata az Emberfiának áldozata. Ő mondja ki a döntő szót: "Elvégeztetett!" A templom kárpitja, a csukott ajtó a tetejétől az aljáig kettérepedt. Megnyílt az ajtó! Lehet bemenni. Tudsz-e örülni annak, hogy Jézus nevében mehetsz az Atyához? Jézus a testének kárpitján át megy az Atya elé. Bemutatja az áldozatot, és Isten megbékél az emberrel.
Forrás: részlet Trausch Liza "... beszéded megelevenít ..." - Áhítatok minden napra című könyvéből.
Szlukovényi Katalin: Viviszekció
Nem ott ért véget, csak ott vettem észre,
hogy vége van. Hogy a szívdobogás
nem akkor tör rám, amikor meglátlak,
hanem miután már perceken át
szemléllek oldalról - ne vehess észre
kopasz fejtetőd, göndör fürtjeid,
őszülő szemöldöködet, az orrod
ismerős vonalát, élettelen
gyík-tekinteted oldalpillantását,
az érzékeny kéz ujjait, melyek
nem ígérnek gyönyört számomra többé,
és nemcsak nem akarlak, de a vágy
sem ébred már bennem láttodra, gyomrom
nem ugrik görcsbe, nem melegszik át
szívtájékom, nem borzong érintésed
emléke a combom közt. Legelébb
az érintésedet vetted el tőlem,
aztán a közelséged, a szagod,
a jelenléted, még később a hangod,
míg végül csak ez a látvány maradt:
ülsz itt, mint egy sok évvel ezelőtti
újságból kivágott portréfotó:
kontextus nélkül értelmezhetetlen.
Nézlek, s a megkésett szívdobogás
nem láttodra tör rám, ahogy a padra
mellém ült idegen látványa sem
megrendítő, csak mikor hosszú percek
óta figyelem, akkor markol a
jeges rémület belém: ez az ember
azért nem mozdul már meg, mert halott.
2025. december 8., hétfő
Szabolcsi Erzsébet: Fohász
Adj erőt,
mert beleveszek kételyeimbe.
Adj időt,
mert felörlődöm a mutatók rohanásától.
Adj színeket,
mert rettegek a szürkeségtől.
Adj dalokat,
mert fellázadt bennem a csend.
Adj csobogó forrást,
mert hűsíteném lobogó szavaim.
Anna Czekanowicz: (a gondolataimat visszaverő...)
görbe tükör alakjára
formálom az életrajzomat
röptében csatlakozom a világhoz
meg-megbotlom a felhőkben
nem akarom tovább hallgatni
a fogatlan nagyhangúak
hazugságát a testvériségről
azt akarom hogy kegyes
világ vegyen körül
szobám négy fala között
Dabi István fordítása
Fuchs Éva: Mit keresel
Mit keresel őrülten, hevesen
hajszolva, azután depresszióba
lassulva önmagadban?
Vagy talán másokban?
Zuhantál parttalan semmibe
emelkedtél már végtelenbe
összes erőddel kapaszkodva
a másikba, mert féltél,
hogy lezuhansz megint, mint mindig.
Mit adhatsz, és mit adhatok neked?
Lehet, hogy jó, de nem kell nevet
adni annak, ami elfogadható
ami önmagában és azon túl is jó,
szép, és éppen látszólagos értéktelensége
miatt érdekes, a többiek érdektelensége
ne tőrje le a kezdődő szárnyalást,
nem viselhetsz el ilyen csalást!
Mit adhatunk hát egymásnak emberek?
Mindent, semmit, mindent és semmit.
– Meg kellene tanulnunk élni már –
Feliratkozás:
Megjegyzések (Atom)