Advent 2025

Advent első vasárnapja.

Cseri Kálmán: A tökéletes szeretet

 Adventi gondolatok a szeretetről.

           Az advent szó a latin adventus rövidülése. Azt jelenti: aki eljön. Arra a Jézus Krisztusra vonatkozik, aki eljött egyszer karácsonykor, és megígérte, hogy még egyszer megjelenik majd nagy dicsőségben. Mindenki meglátja, véget vet minden nyomorúságnak és gonoszságnak, és magához veszi a benne hívőket. Mi Őt várjuk hívő reménységgel és ez a karácsony előtti négy hét mindig különösen is emlékeztet minket erre az elkövetkező jeles eseményre.

Ennek az előadásnak a témája: A tökéletes szeretet. Ez a mondat több kérdést vet fel. Mit értünk szereteten? Mitől lesz tökéletes a szeretet? És ki képes arra?

Ha becsületesek vagyunk és ismerjük önmagunkat, be kell vallanunk, hogy elsősorban várjuk másoktól a szeretetet. És ha valaki késznek mutatkozik is arra, hogy megpróbáljon szeretni másokat, válogat. Könnyű szeretnünk a nekünk rokonszenves embereket. Könnyű szeretnünk a rokonszenves tulajdonságokat másokban. Sőt több hamis azonosításnak is áldozatai leszünk. Sokszor mondják nagymamák: imádom a kis unokámat. Imádni könnyebb, mint szeretni, az sokkal fárasztóbb lenne, holott ahhoz bölcsesség is kellene.

Valaki leplezetlenül mondta a múltkor: szeretem azt, akit megér szeretni. Megpróbálja a szeretetet az üzlettel azonosítani, holott a kettőnek semmi köze nincs egymáshoz.

Az bizonyos, hogy mindnyájunkban van egy jó adag szeretetéhség. Van, aki ezt bevallja, van, aki nem. Ady Endre becsületes volt, ő kertelés nélkül leírta: Szeretném, hogy ha szeretnének, mert olyan jó szeretettnek lenni. És valóban jó, ebben nyilván mindannyian egyetértünk. De vajon ez-e a tökéletes szeretet?

Egy tudománytörténész azt állítja, hogy a XX. században lesántult az emberiség. A tudományos lába egyre hosszabbra nő, az erkölcsi lába pedig zsugorodik, egyre rövidebb lesz, ezért biceg, kiegyensúlyozatlan. És valóban: egyre több ismeret birtokában úgy tűnik egyre szívtelenebb, lelketlenebb lesz a közélet. Fáj-e ez nekünk? Akarunk-e ezen változtatni? És ha igen, hol keressük a megoldást?

Hadd említsem ismét Ady Endre nevét. Az egyik költeményében elgondolkoztató őszinteséggel ír erről, és a végén megmutatja a forrást is, ahonnan a gyógyulást várja ebből a betegségéből.

Hiszek hitetlenül Istenben,
Mert hinni akarok,
Mert sose volt úgy rászorulva
Sem élő, sem halott.

Szinte ömölnek tört szívemből
A keserű igék,
Melyek tavaly még holtak voltak,
Cifrázott semmiség.

Most minden-minden imává vált.
Most minden egy husáng,
Mely veri szívem, testem, lelkem
S mely kegyes szomjúság,

Szépség, tisztaság és igazság,
Lekacagott szavak,
Óh, bár haltam volna meg akkor,
Ha lekacagtalak.

Szüzesség, jóság, bölcs derékség,
Óh, jaj, be kelletek.
Hiszek Krisztusban, Krisztust várok.
Beteg vagyok, beteg.

(Ady Endre)

Van-e tökéletes szeretet? Amikor az Újszövetség írói jellemezni akarták Isten szeretetét, nem találtak rá megfelelő görög szót. Az egyik általában az emberi szeretetre vonatkozott, a másik használatos kifejezés a nemek egymás iránti vonzódását, a szerelmet jellemezte, de nem volt megfelelő szó az Isten szeretetének a leírására.

Mi jellemzi Isten szeretetét?

Az, hogy feltétel nélkül szeret. Nem azt mondja: szeretlek, ha megváltozol, hanem: szeretlek így, ahogy vagy, aztán majd úgyis megváltozol ennek a szeretetnek a melegében. Személyválogatás nélkül mindenkit szeret. Ha van különbség aközt, hogy az egyiket jobban, a másikat kevésbé, az attól függ, hogy az egyiknek még jobban szüksége van rá, a másiknak most talán kevésbé. Érdek nélkül szeret. Sőt kész áldozatot hozni azért, akit szeret.

Isten szeretetét jellemzi az, hogy egyoldalúan is kész szeretni, viszonzás nélkül. És ez a szeretet nem köti magához a másikat, hanem meghagyja őt szabadságában.

Kellett találni egy új szót, ami ezt legalább hozzávetőlegesen kifejezi, és ez lett az agapé görög szó. Az agapé a tökéletes szeretet, az isteni szeretet. Mit jelent ez? Érzelmet is jelent, de alapvetően azt, hogy aki így szereti a másikat, az mindig kész megadni neki azt, amire szüksége van. Az igazi szeretet arra törekszik, hogy megadja a másiknak, amire szüksége van. Nem várja a szeretetet, mint ami ránk általában jellemző. És telik neki. Bármennyit tud adni az igazi agapé.

Ehhez jó szem kell. Észrevenni, hogy mire van szüksége a másiknak. Ehhez érző szív kell, hogy az nem hagy engem hidegen, nem maradok közönyös, nem mondom, hogy nekem is van épp elég bajom, és nem azt emlegetem, hogy rajtam sem segítettek, amikor bajban voltam. Nemcsak a jó szem, érző szív, hanem a cselekvő kéz is beletartozik az agapéba.

A gyerekeinket nem akkor szeretjük igazán, ha elkészítjük helyettük a házi feladatot, hanem ha rávezetjük őket arra, hogyan tudják ők megoldani. Ez sokkal időigényesebb vállalkozás. Fárasztóbb és több türelem kell hozzá, de aki igazán szereti a gyerekét, az így segít neki. Innen érthető az is, hogy ez az igazi szeretet olykor fenyít is, ha arra van szüksége a másiknak. Nem azért fenyít, mert dühös esetleg valaki másra, hanem mert szereti azt, akinek most fenyítésre van szüksége. Az Isten dorgálása és szeretete közti összefüggést éppen ebből lehet megérteni.

Nos erről a tökéletes szeretetről szólt Jézus, amikor a Biblia talán legismertebb mondatát így fogalmazta meg: „Úgy szerette Isten e világot, hogy az Ő egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz Ő benne el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” (Jn 3,16)

Ebben a mondatban az a meglepő, hogy Isten ezt a világot szerette és szereti. Ezt az ellene fellázadt világot. Azt a világot, amelyiknek egy része gőgösen tagadja Őt, más része udvariasan negligálja, semmibe veszi, kihagyja az életéből, és nem ettől függ, hogy Isten szereti-e. Isten szeretetének a feltétele önmagában van. A tökéletes szeretetet ez is jellemzi.

És úgy szerette, hogy ad. Mégpedig nagy áldozatot hozott ezért a világért, amelyik nem érdemli meg, de rászorul erre a szeretetre. Az Ő egyszülött Fiát adta. Azt akarja adni, amire szükségünk van: az elveszített életet, hogy aki hisz Őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Ez jellemzi a tökéletes szeretetet. E nélkül a szeretet nélkül elviselhetetlen lenne az emberi élet.

„Ha emberek vagy angyalok nyelvén szólok is, szeretet pedig nincs bennem, olyanná lettem, mint a zengő érc vagy pengő cimbalom. És ha prófétálni is tudok, ha minden titkot ismerek is, és minden bölcsességnek birtokában vagyok, és ha teljes hitem van is, úgyhogy hegyeket mozdíthatok el, szeret pedig nincs bennem: semmi vagyok.

És ha szétosztom az egész vagyonomat, és testem tűzhalálra szánom, szeretet pedig nincs bennem: semmi hasznom abból.

A szeretet türelmes, jóságos; a szeretet nem irigykedik, a szeretet nem kérkedik, nem fuvalkodik fel.

Nem viselkedik bántóan, nem keresi a maga hasznát, nem gerjed haragra, nem rója fel a rosszat. Nem örül a hamisságnak, de együtt örül az igazsággal. Mindent elfedez, mindent hisz, mindent remél, mindent eltűr.

A szeretet soha el nem múlik.”

(1Kor 13,1-8)         

 Karácsony a tökéletes szeretetnek az ünnepe. Tudniillik Isten szeretete egy személyben öltött testet. Neve van. Úgy hívják: Jézus. Az idős János apostol így írja ezt: „Azáltal lett nyilvánvalóvá az Isten irántunk való szeretete, hogy az Ő egyszülött Fiát elküldte Isten e világra, hogy éljünk általa.” Ennek az ünnepe karácsony. Ez történt karácsonykor, Jézus emberré lételekor.

És ez az ünnep torzult el. Karácsony nem úgy általában a szeretet ünnepe. Karácsony egész konkrétan az Isten szeretetének az ünnepe. Ha bővítjük a mondatot: az Isten irántunk való szeretetének az ünnepe. Ha még tovább bővítjük: az Isten irántunk való meg nem érdemelt szeretetének az ünnepe.

És mi lett ebből? Magunkat ünnepeljük karácsonykor. A napokban megkérdeztem valakit: mi kell ahhoz, hogy boldog karácsonyuk legyen? Azonnal sorolta: szép fenyőfa, sok ajándék, töltött káposzta, beigli, és egy kis borocska. Ha lesz egy kis hó, attól még szebb lesz az ünnep. Ide zsugorodtak az igényeink? Magunkat ünnepeljük.

Az ünnepelt az az Isten, aki úgy szerette ezt a világot, amely nem érdemelte meg a szeretetét, hogy az Ő egyszülött Fiát adta.

Mivel Isten szeretete Jézus személyében öltött testet, ezért, aki Jézust befogadja az életébe, ebből az isteni szeretetből kap valamit. Hogyan lehet Őt befogadni? Nagyon egyszerű, de sokat mondó képpel így mondta el a mi Megváltónk: „Az ajtó előtt állok és zörgetek. Ha valaki meghallja szavamat és kinyitja az ajtót, bemegyek ahhoz, és vele vacsorázom és ő énvelem.” (Jel 3,20).

 Az ókori keleten az együtt étkezés a legteljesebb közösség kifejezése volt. Vagyis Jézus ezzel a mondattal arra figyelmeztet minket, hogy a mi elég zárt, és szűkős materiális világunkon kívül még van valami. Sőt van ott valaki, akinek személy szerint velünk van terve. Az ajtónk előtt zörget. Aki kinyitja az ajtót, ahhoz bejön és mindenét megosztja vele.

Mik ezek a jeladások, amikkel Jézus zörget? Olyan sokféleképpen lehet ezt tapasztalni. Valakinek adnak egy Bibliát és elkezdi lapozgatni. Más valakinek beszél egy munkatársa Isten szeretetéről. Egy temetés után elgondolkozik az ember, hogy mi az életünk értelme. Vagy, ha önkritikus, egy alkalommal rájön arra, hogy még azokat sem tudjuk igazán szeretni, akiket pedig igazán akarunk szeretni. Hogy a legtisztább szeretetgesztusba is belekeveredik valami kis önzés, számítás, vagy legalább a szeretet viszonzásának a várása, és ha nem kapjuk, mérgesek vagyunk, keserűek, elégedetlenek. Innen el lehet jut oda, hogy mindegy, hogy ki segít, csak segítsen, gyere Úr Jézus és segíts. Eddig gyakorlatilag nélküled éltem, mostantól veled szeretnék járni. Eddig azt hittem én vagyok az életem ura, átadom a trónt neked, te uralkodj, és taníts meg engem szeretni. Szeretném az életem hátralevő idejét szeretetben eltölteni.

Akinek az életébe így belép Jézus, hogy ez valóság, azt onnan fogja megtapasztalni, hogy jelentős változások következnek be. Egyebek között szeretni is tud. Csodálkozhat azon, hogy szereti azokat, akiket eddig nem tudott szívből szeretni. Hogy mindezt örömmel, önként teszi, hogy áldozatot is tud hozni másokért, hogy csakugyan fontosabb lett neki a másik ember, mint maga. És megtapasztalja azt a furcsa törvényszerűséget, hogy ha felveszed a másik terhét, a magadé is könnyebb lesz. Az Isten országa törvényeit kezdi megtanulni. Az Isten tökéletes szeretetéből valami kicsi sajátjává lett.

 „Szeretteim, szeressük egymást; mert a szeretet az Istentől van, és aki szeret, az Istentől született és ismeri az Istent; aki pedig nem szeret, az nem ismerte meg az Istent; mert az Isten szeretet.

Abban nyilvánul meg Isten hozzánk való szeretete, hogy egyszülött Fiát küldte el Isten a világba, hogy éljünk Őáltala. Ez a szeretet, és nem az, ahogy mi szeretjük Istent, hanem az, hogy Ő szeretett minket, és elküldte a Fiát engesztelő áldozatul bűneinkért.

Szeretteim, ha így szeretett minket az Isten, nekünk is szeretnünk kell egymást.

Istent soha senki nem látta: ha szeretjük egymást, az Isten bennünk marad és az Ő szeretete teljessé lett bennünk.”  (1Jn 4,7-12)

Ez a bibliai szakasz különös módon összeköti karácsonyt nagypéntekkel, Jézus testté lételét Jézus kereszthalálával. Ebben a kettőben egyszerre bizonyul igaznak és jelenik meg az Isten tökéletes szeretete. Hogyan? Ehhez világosan kell látnunk a következőket. A Biblia azt mondja: Isten igazságos. A bűnt gyűlöli, és az ellene való lázadást megbünteti. Ezen kívül vannak a világban ilyen törvényszerűségek, hogy a hazugság, a házasságtörés, a lopás, a csalás, egymás becsapása stb. önmagukban hordozzák az ítéletüket. Ezeket büntetés követi. Ez a büntetés az Isten igazságos ítélete, az, amikor valakinek az életében az Isten nélküli állapot véglegessé válik — ezt nevezi a Biblia halálnak, kárhozatnak.

Isten viszont nagyon szereti az embert, és éppen a haláltól akarja megmenteni. Nem akarja a bűnös ember halálát, hanem azt akarja, hogy megtérjen gonosz útjáról és éljen. Hogyan lehet feloldani az Isten ítélete és az Isten szeretete közti feszültséget? Erről szól a Szentírás. Isten az Ő ítéletét végrehajtja, de nem a bűnösön, hanem valaki máson. Itt lép be a képbe Jézus. Isten végrehajtotta az ellenünk való igazságos ítéletet az Ő bűn nélküli Fián, Jézuson. Így a bűnös ember bocsánatot nyerhet, szabad. Érvényesült az Isten igazsága, és érvényesült az Isten szeretete is, az Ő bűnbocsátó kegyelme, a tökéletes szeretet.

Amikor Jézus a kereszten azt mondta: elvégeztetett, akkor elvégeztetett a mi igazságos ítéletünk, de elvégeztetett a bűnös felmentése is. Ahhoz, hogy ez megvalósuljon, ahhoz Isten Fiának emberré kellett lennie, mert az ember büntetését csak ember szenvedheti el. Ugyanakkor bűn nélkülinek kellett lennie, mert mások bűneit csak az vállalhatja magára, akinek nincs saját bűne. Ezért volt szükség karácsonyra, Jézus emberré lételére, és ezért volt szükség nagypéntekre, Jézus helyettünk elszenvedett kínhalálára. Ez a tökéletes szeretet. És aki ezt hiszi, vagyis önmagára nézve érvényesnek tekinti, az szabad, azt Isten feloldotta a büntetés alól.

 Egyébként Jézus erre gondolt, amikor egy alkalommal azt mondta: „Nincsen senkiben nagyobb szeretet annál, mintha valaki életét adja az ő barátaiért.” Amikor Ő meghalt a kereszten, mintegy szétosztotta önmagát, hogy jusson minden benne hívőnek. És mivel az Isten tökéletes szeretete benne testesült meg, ezt a szeretetet osztotta szét és teszi hozzáférhetővé.

Az Isten tökéletes szeretetének bennünk végzett munkáját egy egyszerű, de számomra emlékezetes tapasztalatom során értettem meg. A 61-es villamoson utaztam egy ködös, sötét téli reggelen, és feltűnt, ahogy néztem ki az ablakon, hogy a Sas-hegy oldalán kis narancssárga fényfoltok vibrálnak. Mi lehet az? Hamar rájöttem, hogy előbújt a nap, a köd felett megvilágítja a domboldalon levő házak ablakait, és azok az ablakok, amik jó szögben állnak, visszaverik a fény egy részét. Az jutott eszembe, hogy a fény más része meg áthatol az ablakokon, s azokban a szobákban ott nyilván sokkal világosabb van, mint itt a völgyben, a ködben, a villamoson. Ez az Isten szeretetének a munkája.

Isten szeretete ragyog ránk, mint a nap, és aki jó szögben áll (erre mondja a Biblia: aki hisz benne), az a fény egy részét visszaveri, más részét átengedi magán. Az, hogy visszaverjük, azt jelenti: szeretjük Istent. Az, hogy az Isten szeretete áthatol rajtunk, azt jelenti: szeretjük egymást. De egyik szeretet sem a mi termékünk, nem mi produkáljuk. Ha nem sütne a nap, nem ragyognának az ablakok. Ha nem ragyogna ránk Isten szeretete, nem tudnánk sem Őt, sem egymást szeretni. Ez az Isten igazi karácsonyi ajándéka, amikor az Ő szeretetét, végső soron önmagát adja a benne hívőknek.

Jó lenne, ha jó szögben állna az életünk. Ha mernénk hinni benne és így megvalósulna az a program, amit Ady Endre Karácsony c. versében fogalmaz meg:

Nem volna más vallás,
Nem volna csak ennyi:
Imádni az Istent
És egymást szeretni...

Legyen mindannyiunk kérése Assisi Ferenc szép imádsága:

Uram, tégy a te békéd eszközévé,
hogy szeressek ott, ahol gyűlölködnek,
hogy megbocsássak ott, ahol sértegetnek,
hogy összekössek ott, ahol viszály van,
hogy reményt ébresszek ott, ahol kétség kínoz,
hogy fényt gyújtsak ott, ahol sötétség uralkodik,
hogy örömet vigyek oda, ahol bánat tanyázik.

Uram engedd:  ne arra törekedjem,
hogy engem vigasztaljanak,  hanem, hogy én vigasztaljak;
ne arra, hogy engem megértsenek,  hanem, hogy én értsek meg másokat;
ne arra, hogy engem szeressenek,  hanem, hogy én szeressek;

mert aki ad, az nyer,
aki elfeledkezik magáról, az talál,
aki megbocsát, az bocsánatot kap,
és aki meghal, örök életre ébred.
Ámen.

Forrás: cserikalman.hu

Szabolcsi Erzsébet: Vagy csak a szél...

Kék asszony, találd meg újra magad, 

talán már álmodni is gyáva vagy. 

Felhők fölött is rögös az út, 

úgy érzed, veled semmibe fut. 

Nem tudod, vár-e még valaki rád, 

vagy csak a szél dalol az űrön át.   

Nászta Katalin: nemcsak az idő

rakódik egymásra bennünk 

hazugságaink is megülnek 

napjaink drótszálain 

mint a verebek 

éktelenkednek 

nem kedvesek 

rozsdás huzalaik 

alatt meghajlunk 

arcunkon szárítkozik 

a szemérmetlen 

kifeszült 

hamis 

csend

Pálos Rozita: Fohász

találj magadra bennem Uram 

hogy létezzem 

mielőtt leszáll az alkony

Gyökössy Endre: Recept

- Igehirdetésének egyik mondata hozott ide.
- Örülök, hogy eljött, foglaljon helyet, s mondja el, mi volt az a mondat.
- „ A félretett, az összegyűjtött harag felgyülemlik, és - azt hiszem, így hangsúlyozta - gyűlölet lesz        belőle, s azt öli, aki gyűlöl, lassan, de biztosan.” Ugye Pál apostolt idézte: a nap le ne menjen a ti haragotokon!?
- Erről is szó volt, de gondolom, mást is szeretne még mondani.
- Igen. Kérdezni szeretnék. Kétszer elvált asszony vagyok. Mindkét házasságom anyám nehéz természete miatt bomlott fel, akivel együtt kellett laknunk. Nem volt más megoldás. Anyám pedig képtelen volt elvágni a lelki köldökzsinórt, szinte pórázon tartott vele, mint kisgyermek koromban. Azt pedig egyik veje sem tudta elviselni, hogy elsősorban anyám „kislánya” legyek a házasságban és ne feleség. Merem állítani: mindketten anyám elől menekültek el. Már évek óta egyedül élünk, anyám és én. Egy fedél alatt, de némán és acsarkodva, keserűen, robbanékony légkörben. Hónapokkal ezelőtt rémülten döbbentem rá - rettenetes kimondani is -, hogy gyűlölöm az anyámat kétszer tönkretett életem miatt. De ez a gyűlölet valóban engem öl. Míg házasságban éltem, jóformán sose voltam beteg. Most kétségbeejtően rossz alvó vagyok, s szüntelenül fáj valamim. Szédülök, a vérnyomásom ugrál, szorongásaim vannak. Megromlott az egészségem, és egyre fogyok. Már orvoshoz sem megyek, mert minden leletem negatív, csak éppen én vagyok pozitív, beteg. Érzem, hogy ha nem történik valami: a magam gyűlölete öl meg. Mondja: mit tegyek?
- Mit tett eddig?
- Imádkoztam azért, hogy ne gyűlöljem az anyámat.
- Mióta imádkozik ezért?
- Amióta tudom, hogy gyűlölöm.
- Csak azért imádkozott, hogy ne gyűlölje?
- Nem, olykor, ha tudtam, azért is, hogy szeretni tudjam.
- Engedjen meg egy kérdést. Hogyan várta ennek a kérésnek a teljesítését? Tulajdonképpen mit várt?
- Hát…, hogy szeretni tudjam.
- Tehát valami érzésre várt. Ne haragudjék, ha így mondom: valami jóleső, meleg bizsergésre várt a szíve körül ugye? És az elmaradt. Így van?
- Valahogy így. De már nem is imádkozom. Csalódtam az imában.
- Szeretnék valami mást is ajánlani.
- Azért jöttem.
- Érzésekre várt, de nem tett semmit. Arra várt, hogy Isten tegyen az életével valamit. Így van?
- Igen, körülbelül így.
- Pedig Isten mindent megtett értünk a Krisztusban…
- A kereszten?
- Ott, és ezért nekünk is mindent meg kell tennünk, ami tőlünk telik, hálából. Édesanyjáért kellene valamit megtennie még. Mert legtöbbször az érzésekből lesznek a cselekedetek, de olykor az elkezdett cselekedetekhez csatlakoznak az érzések. Vagy váltanak ki érzéseket…
- De mit tegyek?
- Céltudatosan, rendszeresen és naponként tegyen jót édesanyjával és eközben imádkozzék érte, ha még tud.
- De mondtam, hogy gyűlölöm.
- Meg akar gyógyulni?
- Igen.
- Akkor cselekedjék, és ne keressen kibúvót. Egyébként Jézus is mondott egyet s mást, még az ellenség szeretetéről is.
- Mit tegyek hát?
- Ha most orvos lennék és receptet írnék, biztos gyógyszert a gyűlölet és egyéb betegségei ellen, kiváltaná?
- Kiváltanám.
- Bevenné?
- Bevenném.
- Akkor ott van papír, meg toll, diktálnék egy receptet. Írja?
- Írom.
- Tessék: hétfőn reggel mosolyogva köszöntőm őt és megkérdezem, hogy aludt. Kedden: kitakarítom az ő szobáját is. Szerdán: két szelet süteményt hozok neki. - Írja csak, írja… Csütörtökön: elhívom sétálni, hazafelé pedig kérdezgetek és hagyom őt - csak őt - beszélni. Pénteken: megkérem, hogy zongorázza el azt a dalt, amit gyermekkoromban szokott.
- Már évek óta nem zongorázik.
- De kérnie szabad. Szombaton: megkérem, hogy segítsen jó túrós gombócot főzni, mert azt ő jobban tudja. Vasárnap: bemegyek a szobájába, amikor lefeküdt, betakargatom és megcsókolom. Pont. Ismeri ezt a zenei kifejezést? Da capo al fine? Elejétől végig. Nos, a következő héten ugyanígy vagy hasonlóan: da capo al fine s egy hét múlva felkeres és megbeszéljük a többit.
- A csókot is kell?
- Igen.
- Jaj!
- Miért, jaj?
- Mert évek óta nem csókoltam meg.
- Vállalja ezt a hetet így?
- Megkísérlem.
- Isten segítse. Várom…
Nem jött. Hetekig nem jött…
De egy hétfőn, kora reggel telefonált. Sírva: - Mikor tegnap ismét betakartam, az én hideg és kemény anyám felült az ágyban, és magához ölelte a fejem, és éreztem, hogy könnyes a szeme és azt mondta: - De jó vagy mostanában hozzám. - Akkor, évek óta először, éreztem, hogy szeretem az anyámat.
Aztán hozzátette: - Adja másnak is oda ezt a receptet…
Tessék.

Csoóri Sándor: Fúj a szél

Hogy élek még – olyan ez nekem, 

mint amikor először láttam a véremet elcsöppenni. 

Állok a helyemen. Fáradt tőlem az égbolt, 

de fúj a szél, mintha mellettem 

lassú delfin úszna.

Rákos Sándor: Profán elégia

Utánad sír a vasalatlan nadrág, 

a foszló gallér, rojtos kézelő. 

Nyűtt-vert cipőim a későnkelő, 

lucskos napokon sírva gondolnak rád.  

Rólad hallgatnak a fáradt kelméken 

megbúvó foltok, hiányzol nekik. 

Esőben ázó kalapom pedig 

könnyet perget, így gyászol méltóképpen.  

Elébed bólong minden lelógó gomb, 

felszakadt varrás miattad ásít. 

A lyukas zokni, mikor nincs másik 

és sietnem kell, zokszót is neked mond.  

Ellened sokasodik a zsebekben, 

lejárt villamosjegy s egyéb holmi. 

(Ma se igen bírok gyalogolni 

és nem váltottam hetibérletet sem.)  

Hozzád eseng karórám ketyegése: 

folyton késik. Kancsóm érted üres. 

S bár éhség hajt, hogy egyek nélküled, 

a sajt, kenyér, vaj nem lakat jól mégse.  

Téged idéz meg az asztalom, ágyam. 

Ez ha lomos, amaz ha vetetlen, 

feléd kiált: Más volna, ha ketten! 

Rend, jöjj e házhoz étvágyban és vágyban!  

(Írtam: a csap konok zenéje mellett, 

míg a magánytól borsózott a bőröm, 

s árva fejemre a letört redőnyön 

keresztül fényt szűrt egy alkonyi felleg.)

Pilinszky János: Sztavrogin elköszön

" Unatkozom. Kérem a köpenyem. 

Mielőtt bármit elkövetnek, 

gondoljanak a rózsakertre, 

vagy még inkább egyetlen rózsatőre, 

egyetlen egy rózsára, uraim."

Pilinszky János: Sztavrogin visszatér

“ Nem gondoltak a rózsakertre, 

és elkövették, amit nem szabad.  

Ezentúl üldözöttek lesznek 

és magányosak, mint egy lepkegyűjtő. 

Üveg alá kerűlnek valahányan.  

Üveg alatt, tűhegyre szúrva ragyog, 

ragyog a lepketábor. 

Önök ragyognak, uraim.  

Félek. Kérem a köpenyem.”

Váci Mihály: Csillagra néző

Az ember akkor néz a csillagokra 

ha nagyon a Földön érzi magát, 

és elszakadna innen egy sóhajjal, 

mert úgy meggyötri itt az öröm, kín, a vágy.  

Korál: Homok a szélben

Balázs Fecó - Homok a szélben

*

Ne kérd, hogy ígérjem meg azt, amit nem tudok, 

Szeretlek és melletted vagyok. 

De tudod jól, hogy eljön majd a nap, 

És nem lesz semmi, ami majd visszatart, 

Mert sehol sem tudtam megnyugodni még, 

Ha nem lennék szabad élni sem tudnék.  

Homok a szélben, azt mondod, az vagyok. 

Homok a szélben, lehet, hogy az vagyok. 

Homok a szélben, tudom, hogy az vagyok. 

Homok a szélben, megváltozni nem tudok.  

Meder nélküli folyó leszek nélküled, 

És meglehet, hogy sokszor tévedek, 

És minden reggel máshol ér talán, 

És senki nem fog emlékezni rám, 

És nem tudom, hogy mi történhet még, 

De ha nem lennék szabad élni sem tudnék.  

Homok a szélben, azt mondod, az vagyok. 

Homok a szélben, lehet, hogy az vagyok. 

Homok a szélben, tudom, hogy az vagyok. 

Homok a szélben, megváltozni nem tudok.

Oláh András: hajnal a buszmegállóban

az utcát telesírja a hajnal 

a hídon sápadt villamos halad 

bóklászol részeg köveket rugdalsz

a szélben pofozkodó fák alatt   

múltad kopott kifordított kabát 

az ősz lomhán átölel s fojtogat 

érzed a részvétlen hold testszagát 

és őrzöd a fertőzött álmokat   

ismét magadnak fordítasz hátat 

a buszmegállót pára s köd fedi 

összeérnek álmodban az árnyak 

annyi mindent kell még elfelejteni   

Fodor András: Süvít mindenfelől. . .

Elmennek sorba    

  kikre fölesküdtünk, 

keseredik bennünk az ifjúság.  

Hátra ne fordulj, jobb nem tudni róla,  

az utóvéd hogy adja meg magát.   

Kipróbáltuk    

  titkát a végtelennek,  

süvít mindenfelől az űr szele,  

beöltözünk a forgandó szabadság  

tilalmas szeszélyeibe;   

húzzuk, fogjuk    

  csimpeszkedőn a múlás  

iramló ballonkötegét. . .  

Míg lábunk u-szöge a földre  

tapasztja, tán miénk marad az ég,  

s magasztos    

  hazugságba, kínba  

vergődve, lesz ki még próbálkozik:  

kivédeni a lélek ütközőin  

bukásunk karamboljait.

Csoóri Sándor: Nyári este

A nagylevelű lapu, a cézári gyom   

alkonyat után újra megélénkül. 

Emelgeti szárnyát a földről,   

ahogy tollászkodó sasok repülés előtt. 

Csupa zöld fény a világ,   

csupa zöld irgalom minden nyáresti óra. 

Szavakhoz érek hozzá, zöld nedvet eresztenek. 

Elveszteni magam gyávátlanul ilyenkor tudnám:   

planéták gyulladnak föl   

és szerelemhez vetik az ágyat.

Csoóri Sándor: A csavargó elégiája

Nemcsak menni: elmenni kellett volna,
sóbánya-fényességű arccal
az egykedvűek poros menetéből kiszakadni
és kevesebbet hazudozni a testről,
ha már az örökélet is egynyári csak, mint a kapor.

Nemcsak sírni: siratni kellett volna
magamat, őszülő szeretőimet, siratni árulóimat,
a lassú züllést lombok közt, combok közt, nyíló szájban,
minden utcámat, ahol az éjfélutáni
mocskos esőkben is magammal háborúztam.

Hihettem egykor: nagy hinta leng fejemnél
méhekkel, városokkal, bodzavirágokkal föl-alá
s hogy az a villámló arc az égbolt ablakában az is az enyém.
Ha jó volt valami: ez a megvetni való képzelet volt a legjobb:
az útszéli istenülés sárban és levélszagban.

Gámentzy Eduárd: Ha akarom...

Ha akarom csillag leszek, 

Ködökkel játszó égi gyerek. 

Tündöklő seb az éjszakán, 

Bennem ragyogna apám s anyám!

Lehetnék vágyak öle és 

Elhagyottaknak ölelés! 

Egy szó a mondatok helyett. 

Egy szó, csak annyi:- Szeretet!

Nikolajs Kurzens: Most elmegyek én

Aludj el, barátom, álmodnak ölén 

pihenj meg, fájdalmad messzire tűnjön. 

Tűnjön a szívedet szaggató rém, 

már szűnjön meg könnyed... száradjon, szűnjön.    

Aludj... Így, pihenj... Most elmegyek én, 

Megyek, az ajtókat betéve rendben. 

Évekre évek... A múlt szövetén 

áttűnik emlékem, szeretve csendben.    

Nagy. E. József fordítása

Nászta Katalin: Egy asszony kétségei

1. 

hibernált állapotban éltem 

huszonvalahány évig 

ma a köldököm nézem 

ami nem változik 

körülöttem mindenki 

a sajátját látja benne 

végesek látóköreink 

ránkhúzták a redőnyöket 

nem szüremkedik be 

sehonnan fény 

tengeralattjárókká váltunk 

vajon kopoltyúink 

emlékeznek még 

mi a funkciójuk?  

2. 

Uram, azt hittem, meghallgatsz, és megtérnek szeretteim 

de azt írtad, mit tudhatom, ha megmenthetem 

akkor miért mondtad, tőled bármit kérhetünk, megadod nekünk? 

nem egyezik az akaratoddal? – De. 

vagy nincs itt az ideje? – De. 

vagy nem tértem meg én sem? – De. 

és a többiek sem? – De. 

vagy ez a próba ideje? – Is. 

miért hagytál ekkora tudatlanságban? – Csak. 

Jónás és Sámson jelei ezek számomra? – Lehet. 

vagy előre tudtad, hogy nem fogom kibírni a várakozást? – Kibírod. 

üres felettem az ég? – Dehogy. 

üres alattam a föld?- Ugyan! 

üres vagyok én is? – Egyáltalán.  

3. 

Tölts be önmagaddal 

hogy súlyom legyen

ne fújjon el a szél 

az a szél 

az a szél

Wass Albert

  Megállt a hóvirág előtt. Lehajolt, nézte. Mitől ilyen a hóvirág? Mitől ilyen fehér? Mitől zöld a zöldje? Mitől búvik elő a föld alól? Ezt a Jóisten csinálja? Valaki kell csinálja mindezt, az biztos. Mert magától miképpen nőhetne ki virág a földből? Miképpen lenne madár? És ki tanítaná meg a madarakat annyi szép hangra? És ki festené meg a tollukat annyi mindenféle szép színre, a madarak tollát és a virágok szirmát és a fákat és a napsugarakat és mindent, ha nem a Jóisten?  

Wass Albert: Az Angyalok Tisztása

Amikor az erdőre kimégy, figyelve lépj, és lábujjhegyen. 

Mihelyt a fák alá belépsz, és felrebben előtted az első rigó: 

akkor már tudnod kell, hogy az erdő észrevett. 

Ha megállsz egy pillanatra, hallani fogod a szellőt, 

ahogy a fák között tovaoson. 

Te már tudod, hogy ezt a szellőt 

az angyal rázta elő, köpenye ráncaiból. 

Ha jól figyelsz, a manókat is hallhatod: 

surrannak, matatnak itt-ott a sűrűben. 

Sok dolguk van, igyekezniök kell. 

A virágokat is láthatod majd, 

és minden virág kelyhéből egy tündérke les rád. 

Figyelik, hogy rontó-ember vagy-e? Azoktól félnek. 

De te látó-ember leszel, és a tündérek ezt hamar felismerik. 

Kiülnek a virágok szirmaira, és kedvesen reád kacagnak. 

De akkor a patakot is meghallod, ahogy neked mesél, 

csodálatos meséket az erdőről. . . 

Csak haladsz csöndesen, gyönyörködve, céltalanul, 

s egyszerre csak kilépsz az Angyalok Tisztására. 

Nem is tudod, hogy ez az, mivel az angyalokat 

nem láthatja a szemed. 

Csak annyit látsz, csak annyit érzel, hogy csodálatosan szép. 

És megállasz. És abban a pillanatban megnyílik a szíved 

és az angyalok észrevétlenül melléd lépnek, 

egyenként, lábujjhegyen, és belerakják kincseiket a szívedbe. 

A legnagyobb kincseket, amiket 

ember számára megteremtett az Isten. 

A jóságot, a szeretet és a békességet. 

Te minderről semmit sem tudsz akkor. 

Csak annyit hallasz, hogy a madarak 

nagyon szépen énekelnek körülötted, 

és a patak nagyon szépen mesél. 

Csak annyit látsz, hogy nagyon szép az erdő. 

A fák, a virágok, a fű, a moha, 

a magas kék ég és rajta az a nagy, csillogóan fehér felhő, 

amelyiken a Jóisten ül, bárányfelhőket pöfékel nagy kék 

pipájából, és jóságosan mosolyog. 

Csak, amikor visszatérsz újra az emberek közé, 

a rontó-emberek és a gyűjtő-emberek közé, és 

hiába gonoszak hozzád, te 

mégis jóval viszonozod gonoszságukat, 

szeretettel vagy mindenki iránt, 

és az élet legsúlyosabb perceiben is 

derű és békesség van a homlokodon: 

csak akkor látják meg rajtad, 

hogy az Angyalok tisztásán jártál, kedvesem.

Wass Albert : Az öregember imája

Atyám, 

tudom, hogy egy nap menni kell, 

az ember sorsa ez. 

Nem panaszként, Uram, 

jó életem volt, tettekben is gazdag, 

egy dolog aggaszt, Uram… 

Országodban, tudom, 

hogy vannak paloták, 

de vannak-e erdők, tavak, patakok? 

Álomtisztások, őzek esti nyugta, 

árnyas berek, hol forrás csörgedez? 

Csendes függőágy, hová a fejőgép 

behallik holdas éjszakákon 

és a homoki darvak zsivaja 

ködös reggeleken? 

Atyám, 

nem kell palota, 

aranyköves utca… 

Csak egy kis kunyhót adj erdődben valahol, melyben 

családom s jó barát meglátogathat néha… 

melyben kutyáim lábamnál hevernek 

a kandalló melegjéhez közel, 

csaholásukkal futni fák között 

legédesebb zene, mit ember áhít. 

Ez minden, amit kérek, Uram, 

a Te örökkévaló… Túl nagy kérelmem? 

Szokatlan? Különleges? Szemérmetlen? 

Szentségtörő tán? 

Atyám, szívembe látsz, 

csak szeretet van ott, csak szeretet… 

Szívem ne sajtold égi palotákba, 

a fal csak fal, még színaranyból is. 

Te teremtettél sóvárogni nyílt tért, 

ahol szelek rohannak szabadon, 

fákat ráznak, mezőket simogatnak, 

süvöltenek, dalolnak és susognak 

Isten-teremtményű természetünkre. 

Uram, Nagy Úr, világunk mozgatója, 

virágra, ki nem lépsz s hangyára sem, 

szolgádnak adj kegyelmet, nagy Teremtő: 

lelkem, mit adtál, szabadságra vágyik, 

szoros kriptába, kérlek, be ne zárj, 

hogy sorvadozzak, mint a tört üveg, 

mely életnedvét veszti el örökre. 

Hadd illanjon a lelkem csendben el 

a fák közé örök szabadban élni, 

hová emlék köt láthatatlanul 

erdődhöz, hol kutyáim megtalálhatom, 

a függőágyban, halk fenyők között, 

hol fejőgép hallatszik balzsamos 

éjjelen s homoki darvak ébresztgetik 

a ködös reggelt. 

Bánat s megingás nélkül mondhatom 

majd akkor: ó, Uram akaratod, 

mennyországod: megérdemelt örökség. 

Ámen, ámen, ámen.

 Gyöngyös Imre fordítása

Gámentzy Eduárd: Így simogatlak

A karácsony nem hozott havat, 

De nekem még tavalyról maradt                         

A hűtőben, a levesek mögött,                      

Majd összeszedem szépen délelőtt. 

- És gyúrok olyan hógolyót Neked! - 

- És megdobom a csillagos eget, 

Hogy visszahulljon hozzád, s arcodon, 

Olvadjon el, ahogy a fájdalom. 

S ha letörlöd, kezemhez ér kezed. 

- Így simogatlak utoljára meg...

Charles Baudelaire: Himnusz

Aki legdrágább, aki legszebb, 

aki fény bennem, ragyogó, 

az örök bálványnak, a szentnek:  

üdvözlet, örökkévaló!    

Ugy árad szét az életemben, 

mint sóval átjárt levegő, 

ő az öröklét vágya bennem, 

kiolthatatlan szomjam ő.  

Örökfriss illatpárna, melytől 

édesül egy drága szoba, 

felejtett tömjénkupa, melyből 

fűszer száll egész éjszaka:  

hogy fejezzelek ki szavakban, 

romolhatatlan szerelem, 

öröklétemben láthatatlan 

pihenő gazdag ámbra-szem?! 

Aki legdrágább, aki legszebb, 

aki fény bennem, ragyogó, 

az örök bálványnak, a szentnek: 

üdvözlet, örökkévaló!  

Szabó Lőrinc fordítása

Nászta Katalin: A Kérdés

nem tagadom meg Istent, de mondd, mi a megtérés? 

mit tehetnék Őérte, hangzik egyre a kérdés 

és mi végre, a végre egyik azt mondja, 

higgy csak, a többi Isten dolga 

a másik sürget, tedd is, amit az Isten mond' la! 

a harmadik pedig csak közli, te vagy az Isten 

rád nézek és Őt látom benned én szép testvérem 

ám belül minden forrong, álságos hitek, érvek, 

hazug szavak és olcsó apróhirdetések, 

hiába nézed benne Jézust, akit nem láttál 

csak elképzelted egykor és azóta is várván - 

a más emberben minden benned élő gonosszal 

találkozol és jajgatsz, lehetetlen a dolgod 

kerengve keresel hát vezetőket magadnak 

mindeközben magad vagy vezetője vakoknak 

kinek higgyen az ember? mondd, ki válaszolhat 

hihető, méltó módon, végre világosodna 

nincs lehetőség, vége, két-háromszor is szólt már 

nem töri rád az ajtót, minden kezedben van már 

te választottál sorsot, te döntesz, kérsz vagy van már 

örök életed, igaz, boldog, szent bizonyosság 

ne pfújjolgass, ne hőkölj, tedd le végre a fegyvert 

önmagad, ezt a nehéz, halálra ítélt lelket 

és fogadd be, vagy tárd ki szíved annak, ki nem bánt 

s vár még, bár annyiszor kézzel-lábbal 

tőle elrugaszkodtál 

emlékezz, Saul Pál lett, miután földre esve 

elismerte Urának kit addig kergetett 

nem vagyok Isten, de Lelke bennem is lakik 

Tőle tudom, hogy vár rád, s az Ajtó még kinyílt...

Dr. Kállai Imre: Hogyan kell megtérni?

„ De még most is így szól az Úr: Térjetek meg hozzám teljes szívvel, böjtölve, sírva és gyászolva! Szíveteket szaggassátok meg, ne a ruhátokat, úgy térjetek meg Istenetekhez, az Úrhoz! Mert kegyelmes és irgalmas ő, türelme hosszú, szeretete nagy, és visszavonhatja még a veszedelmet! Ki tudja, hátha most is megbánja, és áldást hagy maga után? Hozzatok étel- és italáldozatot Isteneteknek, az Úrnak! Fújjátok meg a kürtöt a Sionon! Tartsatok szent böjtöt, hívjátok istentiszteletre a népet! Gyűjtsétek össze a népet, tartsatok szent gyűlést, gyűjtsétek össze a véneket, gyűjtsétek össze a gyermekeket, még a csecsemőket is! Jöjjön ki lakásából a vőlegény, a menyasszony is a szobájából! A templomcsarnok és az oltár között sírjanak a papok, az Úrnak szolgái! Így szóljanak: Szánd meg, Uram, a népedet, ne engedd, hogy gyalázzák örökségedet! Ne csúfolhassák őket a nemzetek! Miért mondanák a népek között: Hol van az ő Istenük?”   

Jóel 2, 12-17

     Néhány kérdéssel hadd indítsam a mai istentiszteletet. Mit teszel akkor, ha elmegy az áram otthonról és nem találod az okát? Hívsz egy villanyszerelőt, hogy megoldja a helyzetet. Mit teszel, ha elromlik a kocsid? Elviszed egy autószerelőhöz. Mit teszel, ha romlanak a jegyeid, annak ellenére, hogy sokat tanulsz? Elmész egy tanárhoz, hogy korrepetáljon. Mit teszel, ha szétszakad a kedvenc felsőd? Elviszed egy varrónőhöz.  

     Olyan egyértelműek ezek a dolgok és ezeket mindannyian gyakoroljuk. De vajon mit teszel, ha szétmegy, széthullik, összetörik az életed? Kihez fordulsz? Kitől vagy mitől kérsz és vársz segítséget, ha széthullik az életed? Életünk egyéb területein olyan egyszerű a válasz, de vajon mi lehet a megoldás ebben a helyzetben?  

     Jóel próféta idejében a zsidók élete széthullott, szétesett. Nem tudták kihez forduljanak, mit tegyenek. Arra szólította fel őket az Úr, hogy forduljanak Hozzá! Széthullott élethelyzetükben az Úr lehet a megoldás a megtérés által. Istenhez fordulhatnak a megtérés, a bűnbánat által.  

     Testvérem, ha nem tudod, kihez fordulj a széthullott életeddel, akkor megmondom: fordulj az élő Istenhez. De felteheted a kérdést: hogyan kell megtérni? Hogyan kell Istenhez fordulni?  

     Erről beszél a Biblia, hadd mondjam el ennek az egyértelmű lépéseit, hogyan lehet bűnbánatot tartani biblikusan, hogyan lehet megtérni a Biblia szerint?  

     A megtérés egy belső elhatározás, eltökéltség, hogy elfordulok a bűntől és odafordulok Istenhez. Az Istennel való kapcsolat helyreállásának ez az egyetlen lehetősége. Másként nem tud az ember az Istennel kapcsolatba lépni, ami természetesen a Szentlélek munkája, de emberi síkon nézve ez az egyetlen út Istenhez.  

     A megtéréshez három fontos lépés vezet, amit most részletesebben megvizsgálunk.  

1. Felismerni, ráeszmélni a bűnre  

     A megtéréshez vezető út első lépése, hogy az ember felismeri az életében azt, hogy hibázott, bűnt követett el – nemcsak úgy általánosságban, hanem – az Úrral szemben.  

„ Ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz ő: megbocsátja bűneinket, és megtisztít minket minden gonoszságtól.” 1 János 1, 9  

     Ez az ige egy csodálatos ígéret a bűnbánó embernek, viszont van benne valami elengedhetetlenül fontos, mert a bűn felismeréséről tanít valami nagyon lényeges dolgot. Az eredeti szövegben a homologeo ige szerepel, amelyet úgy is lehetne fordítani: ugyanazt mondani. Mert a megtérés kezdete mindenképp az, hogy a bűnről ugyanazt mondom, mint Isten. Ugyanazt nevezem és látom bűnnek az életemben, amelyet Isten is bűnnek mond!  

     Nagyon sokan nem jutnak el idáig. Sokan nem akarják meglátni a bűnüket, nem ugyanazt mondják az életükben lévő bűnökre, mint amit Isten mond. Ugyanazt mondani, mint Isten: nem a szomszéd volt, hanem én. Nem a család a hibás, hanem én. Nem az emberek rosszak általában, hanem én.  

     Ha Isten azt mondja valamire, hogy bűn, akkor te azt ne hívd rossz szokásnak, hibának, botlásnak. Mert a megtérés azzal kezdődik, hogy a bűnökkel kapcsolatban ugyanazt mondod, mint Isten!  

2. Bánkódás a bűn felett  

     A második nagyon fontos lépés szükséges, hogy kövesse az elsőt. Szükséges a felismert bűn felett bánkódni, megszomorodni. Nélkülözhetetlen mélyen, a szívünkben átélni azt a valóságot, hogy a bűnömmel, a bűnös életemmel én elsősorban az Urat bántottam meg. Dávid is felismeri ezt, amikor Betsabéval vétkezett, ezért írja az 51. zsoltárban: „Egyedül ellened vétkeztem, azt tettem, amit rossznak látsz.”  

     Pál apostol is beszél a megszomorodásról, a bűn feletti bánkódásról. Azt mondja Pál, hogy „ az Isten szerinti szomorúság megbánhatatlan megtérést szerez az üdvösségre, a világ szerinti szomorúság pedig halált szerez.” 2 Korinthus 7, 10  

     Isten szerinti szomorúság, amikor bánkódom a bűneim felett, mert rádöbbentem, hogy mennyire megbántottam vele az Urat. És ez megbánhatatlan megtérést, igaz megtérést hoz az ember életébe.  

     A világ szerinti szomorúság, amikor lebukik az ember, amikor lelepleződtem és a következmények miatt bánkódom és manipulatív, ördögi módszerekkel próbálom mentegetni magam a következményektől. Ez a fajta szomorúság halálhoz vezet.  

     Bánkódtál-e már a bűneid felett úgy igazán? Sírtál-e már az Úr előtt azokért a dolgokért, amelyeket ellene követtél el? Ha még nem, akkor még nincs az életedben igaz megtérés, csak emberi próbálkozások és megtanult viselkedési formák.  

3. Döntést kell hozni  

     A bűn felismerése és az Isten előtt való igazi megszomorodás után a harmadik lépés a döntéshozatal, hogy én elfordulok ettől.  

     Amikor keresztelő János prédikált, akkor a megtérést prédikálta és kérte a hallgatókat, hogy teremjenek a megtéréshez illő gyümölcsöket. Ez azért is fontos, mert ez a harmadik lépés jelzi, hogy megtörtént-e az első kettő.  

„ Teremjetek hát megtéréshez illő gyümölcsöt…” Máté 3, 8  

     Nagyon sokak életében nem történik meg ez a belső elhatározás, a gyümölcstermés. Felismerik a bűnt, bánkódnak is felette, de nem történik döntés, nem történik elhatározás.  

     Hadd szemléltessem ezt a magatartást két példával.  

     Tegyük fel, valaki munkanélküli. Imádkozik könnyek között kitartóan Istenhez, hogy kapjon egy munkát. Kap is egy lehetőséget, hogy dolgozhasson. Megvan az időpont, mikor kell bemennie a munkahelyére, de nem megy el, hanem otthon marad és tovább imádkozik.  

     Vagy valaki megbánja, hogy valamilyen függőség uralja az életét. Megbánja, akar is szabadulni, sír miatta, mert látja azt, hogy rámegy az élete, a családja, a hite, de nem hajlandó változtatni. Akar változni, de nem hajlandó elvonóra menni, nem hajlandó életfelépítésén változtatni.  

     Lelkigondozói beszélgetésben is nagyon sokszor tapasztalom, hogy sokak elmondják a problémáikat, de amikor találunk közösen valamilyen megoldást, akkor cselekvés helyett inkább tovább akarnak róla beszélgetni úgy, hogy nem történik semmilyen változás.  

     Ezt komolyan kell venni, testvérek. Mert Jézus Krisztus nem azért halt meg, hogy mi újra és újra azt mondjuk: Sajnálom. Az Úr Jézus Krisztus nem azért vérezett a kereszten, nem azért szenvedett, nem azért viselte el, hogy megalázzák, hogy töviskoszorút tegyenek a fejére, hogy mi csak annyit mondjunk sajnálom és ugyanazt csináljunk, mint azelőtt, ne változtassunk semmit.  

     Egy belső elhatározás, egy döntést kell hozni: Uram, én elfordulok az eddigi életemtől és kérlek, segíts, hogy Hozzád tudjak fordulni. Ezt komolyan kell venni testvérek!  

     A tékozló fiú hazatérését követően, miután elmondta az apjának, hogy „Vétkeztem az ég ellen és te ellened, kérlek, fogadj vissza” nem ment el újra tékozló útra, hanem otthon maradt az apjával.  

     Ezek a lépések a legfontosabbak: felismerni a bűnömet, bánkódni felette és hajlandó vagyok változtatni.  

     Sokan megkérdőjelezik a megtérés fontosságát és azt mondják, hogy az nem szükséges, hiszen Isten szuverén döntése, hogy kinek könyörül meg. Jézus Krisztus áldozata által van valakinek üdvössége, és ahhoz nem szükséges a megtérés, bűnbánat, bűnvallás, nevén nevezni a vétkeket, ez az egész nem olyan fontos.  

     Hadd szemléltessem egy példával, hogy hogyan függ össze ez a két dolog. Az ítélkezés egy ember lelke felett hasonlít egy bírósági tárgyaláshoz. Tegyük fel, hogy ott állsz a bíró előtt, mert elloptál egy kocsit. A bírónak az a dolga, hogy a rendelkezésére álló bizonyítékok alapján eldöntse: bűnös, vagy ártatlan vagy. Ha kiderül, hogy bűnös vagy, akkor meg kell téríteni az okozott kárt, illetve elszenvedni a kiszabott büntetést. Hasonlóan van ez az Isten ítélőszéke előtt is: Isten a bíró, te pedig bűnösnek találtatsz, mert nincs egyetlen egy olyan ember sem, aki csak jó dolgot tenne. És Isten elítéli a bűnöst, elmondja az ítéletet, hogy a büntetése halál. De Jézus Krisztus kifizette a bűnös kártérítését, sőt még a büntetést is elhordozta, így odaáll mellé és azt mondja, hogy őérte meghaltam, ő az enyém. És akkor nincs teendő, megy az ember az üdvösségre.  

     Viszont ez nem teljesen így van, mert a konkrét kocsilopáshoz visszatérve mi mindannyian úgy állunk a mindenható Isten előtt, mintha az Ő kocsiját loptuk volna el. Jézus Krisztus kifizette az áldozatot, rendezte a kapcsolatot, ugyanakkor nekünk is van részünk, hiszen amellett, hogy kifizetjük a pénzbírságot, vagy leüljük büntetést szükséges bocsánatot kérni a bírótól, muszáj rendezni az ellene elkövetett sérelmeket is!  

Kedves Testvérek!  

     Annyira elhibázott gondolkodás az, hogy Isten majd úgyis ránk teszi Jézus vérét és majd megyünk a mennybe. Ez nem így működik, hiszen a Bibliában számtalan helyen beszél Isten arról, hogy Ő úgy alkotta meg ennek a világnak a lelki törvényeit, hogy a kapcsolat helyreállásának elengedhetetlen része az emberek oldaláról a megtérés.  

     Isten oldaláról rendezve van minden. Jézus Krisztus meghalt a kereszten, bemutatta az övéiért, a választottakért a tökéletes áldozatot. Viszont a választottaknak nem lehet megkerülni a megtérést. Senki se gondolja azt, hogy kikerülheti azt, hogy szembenézzen azzal, aki és elmondja az Istennek, hogy Uram, egyedül ellened vétkeztem és nem akarom úgy folytatni az életemet, ahogy eddig éltem.  

     Ezért téves az a hozzáállás, amikor a bűnbánatot, a megtérést ki akarjuk kerülni, hogy majd lesz valahogyan... Mit mond a Dávid királyt idéző énekünk? A töredelmes szívet, a megszaggatott, megtérő, bűnbánó szívet, Te, Uram szereted (Református Énekeskönyv 461. dicséret). Mert kedves testvérek a megtérés egy nagyon fontos lehetőség és kötelesség is.  

     A megtérés olyan, mint amikor egy nagyvállalat visszahív valamilyen terméket. Például, kiderül egy gépkocsitípusról, hogy hiba van a fékrendszerben és csinálnak egy nagy visszahívást. Persze ez a visszahívás nem úgy történik, hogy bekopognak az ember ajtaján és máris viszik a kocsit. Kihirdetik, közzé teszik minél több csatornán keresztül, hogy akinek ilyen és ilyen típusú gépjárműve van, az vigye be a gyártóhoz és ingyen kijavítják a hibát. Ha valaki nem foglalkozik vele, akkor nem történik semmi, vállalja a kockázatot, hogy egyszer meghibásodik a fék és balesete lesz. Ugyanakkor, ha valaki meghallja a visszahívást, akkor beviszi és megkapja a szükséges javítást.  

Kedves Testvérem!  

     Nem kötelező megtérni. De ha azt akarjuk, hogy az életünk megváltozzon, akkor halljuk meg az Isten hívását, aki azt mondja, hogy térj meg, tarts bűnbánatot és akkor helyre áll a kapcsolatunk és egész másként fogod látni az életedet!  

     Ma Isten teszi közzé a nagy visszahívást, hogy a széthullott, összetört életedet helyrehozza a megtérés által. Kegyelemből bocsát meg és mossa el az összes vétkedet, ha odaviszed hozzá a szennyes szívedet. Gyere haza, hogy megnyerd az örök életet! Ámen.  

Forrás: Debrecen Homokkerti Református Gyülekezet 

Nászta Katalin: Újra

elég egy ember 

aki rád figyel 

elég egy ember 

aki meghallgat 

elég egy ember 

aki megszeret 

elég egy ember 

akit megszeretsz 

és világod megterem

Nászta Katalin: Milyen vagyok

miért, kérdi a gyermek 

s még nem tudja 

az örök kérdést kérdi 

s egyetlen válasz van 

amit az ember nem 

vagy csak nehezen akar

meghallani  

senkit sem ítélek 

az igazság ítélt meg engem 

nem menthetett fel 

mert nem talált bennem

igazságot 

semmit  

éltem süketen, vakon 

süketek, vakok közt 

mintha látnék, hallanék

hallók, látók között 

és senki sem volt

igazán boldog  

valaki benyúlt fülembe 

megérintette szemem 

azóta jobban fáj az élet 

mert a süketek 

nem tudják, hogy vakok 

és a vakok sem, hogy süketek  

valaki megmutatta 

levette a szemüvegem 

igazán milyen vagyok 

szép, ártatlan, tiszta 

csak valaki befeketített  

azt hittem gyáva pondró 

vagyok, amilyennek mutat 

hát így is éltem 

pedig 

élhettem volna 

tisztán és szelíden  

most már tudom 

te sem vagy olyan 

amilyennek mások mondanak 

hanem tiszta és ártatlan 

az Ő vérében tisztult 

ember 

aki érted jött az égből 

majd felment a keresztre 

és onnan 

miután tett egy kanyart 

a pokolban lent 

visszament újra oda föl 

ahonnan minket 

eltervezett  

hidd el 

leomlik rólad is 

a bűn palástja 

mit rád hazudott 

az a régi 

lehullott 

immár csak második égi 

csillag  

a harmadik égből 

ami fölötte van 

eljön értünk újra 

a Hajnalcsillag 

puszta kegyelemből 

és magához emel  

mit veszíthetsz azzal 

ha ezt hiszed?

Zelk Zoltán: Október

 

Arcába csapódott gyűrt falevelekkel 

s véreres szemekkel 

befordul utcánkba az első őszi reggel.

Zelk Zoltán: Közeleg

 

Még csak leskel az ősz, de már 

harangoznak a lombok.

Gősi Vali: Őszi fák

még 

nekitámaszkodunk a vén időnek 

imát áldozunk a naplementének 

már 

nem vádolunk csak csendben áldunk 

magunkra húzzuk őszi álmunk 

míg 

végleg kidőlünk 

akár 

a fák

Petőcz András: Zsoltárparafrázis – Átfutó árnyék

                    „Olyan az ember, mint a lehelet; 

                     napjai, mint az átfutó árnyék.;.”  

                    (Zsoltárok könyve, 144:4.)  

Átfutó árnyék a napom, legfeljebb árnyéksuhanás, 

ébredek, vagyok, és elalszom megint, így múlik el

így telik az, ami idő, észre sem veheted mindezt,

ez már a pusztulás benned, sejtjeid lassú leépülése, 

emígyen hunyod be este a szemed, s a jótékony álom 

elfeledteti azt, hogy egy nappal ismét öregebb lettél.  

Olyan vagy csupán, miként a lehelet a tükörképeden, 

könnyű pára az egész, ennyi a lélegzeted, miközben 

szemléled önmagad, fáradt az arc, fáradt a tekintet, 

omladoznak rajtad külsőségeid, és nem akarsz többé 

semmit, és tudni sem akarsz már semmiről, elpusztít, 

aki elpusztít, ily módon mulandó benned is minden.  

Lélek lélegzete, legfeljebb ez az, ami a vég és a kezdet, 

megsárgult fényképek őriznek, esetleg filmtöredék, 

vigyázzák a tested, a mozdulatod, talán a szemed is,

igen, a tekinteted ott lészen valami internet-oldalon, 

ott lehet majd egyszer a tekinteted, társaknak mutatva, 

ki is voltál, átfutó árnyék, vagy lehettél volna egykor.   

A nap gondolata

"A gyertya másoknak világít, és önmagát emészti fel! 

Semmit sem felejtenek el az emberek olyan hamar, mint a jót, 

amit másoktól kaptak."   

Spurgeon

Dévényi Erika: A hit mindenkié

A hit mindenkié, de nem kell mindenkinek 

Aki hisz Istenben, ezt nem érti meg 

Isten a jóság, a remény, a szeretet 

Miért nem kell, ha a tiéd lehet  

Azt kapod Istentől, mit csak tőle kaphatsz 

Éltedben meglelheted így a nyugalmat 

Üres óráidban sem leszel egyedül 

Isten szeretete melletted ül  

Ha bántanak mások, és te védtelen maradsz

Isten kezébe mindig kapaszkodhatsz 

Az Ő keze hozzád szelíden mutat 

Mellette újra otthonra találhatsz  

Úgy érzed, élsz, de nem élet az élet 

Körülötted a dolgok csak örök kétségek

Ha nem változtathatsz, újuljon meg lényed 

Isten kegyelméből újjászülethetsz  

A hit mindenkié, akard, hogy így legyen 

Akard, hogy hited neked is legyen 

Ha nem találtál megoldást, adok a kezedbe 

Szorítsd erősen, élj vele!

Dévényi Erika: A csend hangjai

A csend titokban elmond mindent 

Csak figyelned kell, s hinned, hogy megértheted 

A csend mélyén hangok rejlenek 

Csak hinned kell, hogy te is elérheted  

A csend beszél, ha értő szív hallgatja 

A mélységek legmélyét is meghallja 

A csend hangjai az érintést nem tűrik 

Ha látni akarod, azonnal eltűnik

Lackfi János: Téged

Téged, szolgámat, pecsétgyűrűmmé teszlek. 

Beléd véstem jelemet, és ezentúl bármely 

engedelmes anyaggal találkozol, 

az én nevem betűit nyomtatod belé. 

Meglátják rajtad az én címeremet, 

kiválasztottalak, nem mintha nem lenne 

értékesebb gyűrű nálad, 

hanem mert nekem te vagy a legértékesebb. 

Te hitelesítsd a szövetséget kettőnk között, 

közöttem és népem között! 

Te bizonyítsd, hogy tőlem jön a szándék, 

hogy tőlem származik az üzenet! 

Ezért küldelek, és parancsolom neked, 

hogy változz át szeretetté! 

Ne csak hordozz engem, mint begyógyult 

sebhelyet a testeden, hanem lényegülj át 

egészen, itatódj át velem, légy eggyé 

cselekvő kezemmel, vedd át annak melegét,

forrósodj át, és add tovább ezt a hőt.

Aki sosem veti le a pecsétgyűrűjét, 

azzal az ékszer eggyé válik. 

Nem vetlek le soha, sem éjjel, se nappal,

hordani foglak bárhol, bármikor, 

látni fogják a népek, 

hogy ott villogsz kezemen, 

mint a Hold vagy a Nap,

erről ismernek meg téged, 

erről ismernek meg engem.

Nincs a gyűrűnek hatalma, 

ha viselője nem él, nincs a hatalomnak 

tökéletesebb lenyomata, mint a gyűrű. 

Közvetíts engemet, 

és formáld képemre mindazt, 

aki készségesen hagyja magát alakítani. 

Aki megkeményíti magát, 

azt ne nyaggasd hiába, ne erőltesd, 

egyszer talán jön olyan tűz, 

melytől megolvad ridegsége, 

és formálhatóvá válik. 

Légy hát hatalmam jele, 

és minden, amit lepecsételsz, 

szálljon át tulajdonomba, 

tanúskodjék rólam, 

legyen félretéve nekem 

hatalmam és békém oltalmában. 

Hogy gyengéden szerethessem, 

hogy gyengéden szerethessen engem.   

Tamás Tímea: A könnycsepp

régen egy könnycseppben laktunk

de ezen a nyári forróságon
elpárolgott s csak mi maradtunk
ketten, nem meztelenül
csak kifosztva, bezárva
egy maréknyi ósdi közhelybe
s egy rég halottnak hitt vágyba

emlékszel a könnycseppben ott volt
a sós tengerek minden titka
Odüsszeusz édes bánata
a nimfák leple s az inga
nem járt nem beszélt nem volt óra
hogy szememről a ködöt
s a szivárványt örökre leoldja

mi maradt? Ládd ez az édesbús bánat
némi rútság és sok önsajnálat
fonnyadó hús és sok vacak óra
hol bárd az inga s a szele súrolja
szinte percenként a tarkód
s a kényszer, hogy valamit akarj ott
hol már régesrég nem lehetsz

mert valami kiszikkasztotta
a te külön tengeredet

Mecser Szilvia: Gúzsba kötve

Gúzsba kötött kézzel-lábbal, 

táncol az utca koldusa,

hogy meglegyen 

a mindennapija. 

Köréje gyűlnek ámuló 

és nevető emberek, 

csodálva nézik a gyerekek, 

mint mozog hajló 

kötélként nyurga teste.  

Úgy táncol, ugrál, mintha 

minden tagja szabad volna. 

Felharsan a nevetés, 

majd elnyomja a taps, 

ő csak hajlong, és 

kedvtelve látja 

sikerét, és hallja 

az érmék csörrenését. 

Szétszéled a nép, 

egy öregúr lép elé. 

- Mondja, maga bűvész? 

Hunyorogva felel rá: 

- Nem, kérem, művész. 

Elmosolyodik az öreg 

erre a szóra, 

és pénzt dob ő is 

a kalapba.

Gyökössy Endre: Szó nélküli szeretet

-részlet -  

       "... Megpróbáltam kifejezni, hogy milyen rendkívüli ereje van, amikor az ember nem beszél, csak sugárzik. Ül a betegágy szélén, fogja a beteg kezét, az pedig érzi, hogy engem valaki szeret, valaki meglátogat. Van akinek már tényleg nem tudunk semmit mondani, csak csöndben vagyunk. És vagyunk. Legfeljebb elmondjuk együtt a Miatyánkot.  

        Látjátok, ezt csak a kórházban lehet megtanulni, nagyon mélyen, élet és halál peremén. Amit a Sátán rosszra akart fordítani, azt Isten jóra fordította. Tanultam valamit, amit könyvből nem lehetett volna megtanulni. Azt hiszem, megtanítani sem nagyon, csak felhívni a fiatal  generáció figyelmét, hogy bármikor kerülhetnek ők is olyan helyzetbe, amikor átélik ezt. Legalább hadd tudják, hogy van ilyen. Amikor egy jobb szót sem ejteni, csak éppen a másik mellett lenni, és szavak nélkül szeretni.     

      Pál apostol, így mondja: Akik az Istent szeretik, minden a javukra van (Róm 8,28). Így ér össze a fény és az árnyék, a szenvedés és a szavak nélküli szolgálat. Nagy iskolákat kell kijárni, de nem mindig az iskola padjaiban. A legnagyobb leckét általában nem könyvből tanulja az ember, hanem az élet és a halál mezsgyéjén, meg a térdein. "  

Gyökössy Endre

Ha eddig kerested az örömöt: ezentúl kérjed! És esetleg várni is kell! 

Ettől nehéz ez. 

Mert nekünk minden azonnal kell. 

És meg is kell köszönni! Úgy nagyon alulról. Térden.