Takács Zsuzsa: Vereség

Ott lesz a fal, 

ott lesz a kéz a megtámaszkodáshoz, 

az elfészkelődés otthontalan zaja 

a puha kőben, 

egy kissé túlzó arckifejezés, 

átnedvesedett szem, 

az akkor-még-nagyon-fáj 

s az egyetlen-veszett-el-itt. 

Lehet.  

De a mocskos szív 

csak ver tovább.

Rab Zsuzsa: Üveghegy

Fények, rigók élnek velem. 

Üveghegy túlfelén lakom. 

Az ösvény régen jeltelen. 

Ajtómat sarkig tárhatom.  

De valahol már ellenem 

cihelődik a fájdalom: 

szerelem – kő a nyelvemen, 

tüzes kereszt a hátamon.

Rab Zsuzsa: Lámpás

Részeg fák bukdácsolnak a ködben. 

Szélverte varjak rongy-libegése. 

Előreszögezett arcom 

összevissza cikázó 

alagutakat éget 

a sziklasötétbe. 

Lábam alatt üvegcserepek – 

hajdani ünnepeim, 

szögesdrótok csikorognak 

ütőereimben, 

védetlen szemeimbe 

tüskés ágak nyílhegyeit röpíti 

a téli vidék. 

Egy csöndes szó 

fel tudna talán támasztani még. 

És otthonra találnék. 

Akárhol!  

Farkashangú téli mezőn 

imbolygó lámpás után lohol így 

bukdácsolva, lihegve 

a szánról 

lelökött vándor.

Sohonyai Attila: 21

Elmondja Molnár Piroska

*

A lelkem sohasem volt játék tárgya, 

mégis, mindenki kezébe adtam; 

„ tessék, tiéd, bánj vele amint akarsz”: 

valahogyan mindig naiv voltam.  

S kézen-közön, akár az érték, 

fogyott, és egyre kevesebb lett. 

Mind, ki megkapta, rosszul becsülték, 

és hát így is adták vissza nekem.  

Az idő telt, rájöttem, nem játék e játék, 

s az pláne, ha folyton vesztek, 

ezért egy idő után, őriztem belőle, mi még ép, 

de annyira, hogy már nem mutattam senkinek.  

Nem vagyok öreg, de fiatal sem, 

bár megélésre azt mondom, sok is… 

És nem érdekel ki hiszi, ki nem, 

én féltem, mi belőlem maradt mind!  

És nem érdekelnek fölös-szép szavak, 

eskük, se bálvány-ígéretek, 

pláne kik így megváltoztatni akarnak, 

mert e lecsupaszított egészem 

átlát minden szitán, és sokan 

nem tudják, hogy mi vagyok, büszke-dicsőség:  

Mert elveszíthetem mindenem, 

állhatok, dőlhetek, csalódhatok, 

és lehet még bármi, mi széttép, 

de már nincs olyan, hogy elvesszen az én!

Benedek Elek: Az erdő télen

Óh, erdő, erdő, sűrű rengeteg, 

Nem tud betelni a lelkem veled! 

Szép vagy, ha fáid daltól hangosak, 

Legszebb vagy télen, mikor néma vagy. 

Hogy nyargal át a szél hókebleden, 

S te meg sem mozdulsz, alszol csendesen! 

Hahó! Hahó! Vadászok kürtje szól. 

Mit bánod azt te? Tovább aluszol.  

Nem, nem, nem alszol, te csak álmodol, 

S a lelked messze, messze jár, ahol 

Örök tavasz van, rózsák nyílanak, 

S dalos erdőre mosolyog a nap.  

Hej, a te álmod milyen bús lehet! 

Némán szenvedni át a zord telet! 

Sem dal, sem rózsa, semmid sem maradt, 

Száraz levél csak, az is hó alatt!  

Szenvedsz és hallgatsz. Óh, e némaság 

Az emberek közt, milyen ritkaság! 

Üvölt a szél, s tűröd fenségesen, 

Vársz a tavaszra nyugton, csendesen.  

Óh, erdő, erdő, sűrű rengeteg, 

Nem tud betelni a lelkem veled! 

Szép vagy, ha fáid daltól hangosak, 

Legszebb vagy télen, mikor néma vagy.

Ágai Ágnes: Kamaszságok

 

Nagymama mindenre fokhagymát 

és kamillateát javasol, 

nagyapa szerint legegészségesebb a kisüsti, 

apa és anya tablettákat szednek, 

én rágózok és szotyolázok.

Csoóri Sándor: Akkora Nap süt

Akkora Nap süt, nem tudok verset írni. 

Árnyékba fut a gyík, árnyékba surran kezem. 

Te tudtál ilyen júliusi lánggal sétálni fejem fölött.

Erdők árnyéka kellett magamat elrejtenem.

Halotti beszéd és könyörgés (1192–1195 között)

Egykori feltehető olvasat:

-------------------------------  

Látjátuk feleim szümtükhel, 

mik vogymuk: isá, por ës homou 

vogymuk. Mënyi milosztben 

terömtevé elevé miü isëmüköt 

Ádámot, ës aduttå valá neki

påråadicsumot házoá. Ës mënd 

pårådicsumben valou gyimilcsëk- 

tül mondá neki élnië. Hëon 

tilutoá űt igy fá gyimilcsétűl. 

Gye mondoá neki, mérët nüm 

ënëik: iså, ki napon ëmdöl 

az gyimilcstűl, hålálnek 

håláláål holsz. Hådlåvá 

holtát terömtevé Istentűl, gye

feledevé. Engedé ürdüng intetüi- 

nek, ës ëvék az tilvot 

gyimilcstűl. Ës az gyi- 

milcsben hålálu evék. Ës az gyi- 

milcsnek úl keseröü valå 

vizë, hugy turkolåt migé szakasztja 

valá. Nüm hëon mogánek, gye 

mënd ű fajánek hålálut ëvék. 

Haraguvék Isten, ës vetevé űt 

ez munkás világ belé: ës lëün 

hålálnek ës pukulnek fëszë, 

ës mënd ű nemének. Kik azok? 

Miü vogymuk. Hugy ës tiü 

látjátuk szümtükhel: iså, ës 

nüm igy embër múlhatjå ez 

vermöt, iså mënd azhuz járou 

vogymuk. Vimádjuk Uromk Isten 

këgyilmét ez lélekért, hugy 

jorgasson ű neki, ës kegyigy- 

gyën, ës bulcsásså mënd ű 

bűnét! Ës vimádjok szen[t] 

åhszin Máriát ë boudog Miháël 

århångyëlt ës mënd ångyëlkot, 

hugy vimádjanak érëttë! Ës 

vimádjok szent Pétër urat, 

kinek adot hatalm oudaniå ës 

këtnië, hogy oudjå mënd 

ű bűnét! Ës vimádjok mënd 

szentököt, hugy lëgyenek neki 

segéd Uromk szinë eleüt, hugy 

Isten iü vimádságok miá bul- 

csásså ű bűnét! Ës szobodohhå 

űt ürdüng ildetüitűl ës pukul 

kínzatujátúl, ë vezessë űt pá- 

rådicsum nyugalmå belí, ës adjon 

neki münyi uruszág belé utat 

ës mënd jouben részët! Ës 

kíássátuk Uromkhuz hármúl: 

kyrie eleison! 

Szerelmes brátim! vimádjomuk 

ez szëgín embër lilkíért, 

kit Úr ez napon ez hamus világ 

timnücë belől menté, kinek ez 

napon tëstét tömetjök; hogy 

Úr űt këgyilméhel Ábråám, 

Izsák, Jåkob kebelében helhezjë; 

hugy bírságnap jutván mënd ű 

szentëi ës ünüttei küzëkön 

jou felől johtatniå íleszjë 

űt! Ës tiü bennetük. 

Clamate ter: kyrie eleison!  

Értelmezés:  

---------------

Látjátok, feleim, szemetekkel, 

mik vagyunk: íme, por és hamu 

vagyunk. Mennyi malasztban 

teremté kezdetben [Úr] mi ősünket, 

Ádámot, és adta vala neki 

paradicsomot házzá. És mind[en] 

paradicsomban való gyümölcsök-

től monda neki élnie. Csupán 

tiltá őt egy fa gyümölcsétől. 

De mondá neki, mért ne 

ennék: „Bizony, [a]ki napon eendel 

az[on] gyümölcstől, halálnak 

halálával halsz”. Hallá 

holtát teremtő Istentől, de

feledé. Engede ördög inteté- 

nek, és evék az[on] tiltott 

gyümölcstől, és az[on] gyümölcs

ben halált evék. És az[on] gyümölcs-

nek oly keserű vala 

leve, hogy torkát megszakasztja 

vala. Nem csupán magának, de 

mind[en] ő fajának halált evék. 

Haraguvék Isten, és veté őt ez 

munkás világba: és lőn 

halálnak és pokolnak martaléka, 

és mind[en] ő nemének. Kik azok? 

mi vagyunk. [A]hogy is ti 

látjátok szemetekkel: Bizony, 

egy ember sem kerülheti el ez 

vermet, bizony, mind ahhoz járó 

vagyunk. Imádjuk Urunk Isten 

kegyelmét e lélekért, hogy 

irgalmazzon őneki, és kegyelmez- 

zen, és bocsássa mind[en] ő 

bűnét! É imádjuk Szent 

Asszony Máriát és Boldog Mihály 

arkangyalt és mind[en] angyalokat, 

hogy imádjanak érte! És 

imádjuk Szent Péter urat, 

akinek ad[at]ott hatalom oldania 

és kötnie, hogy oldja mind[en] 

ő bűnét. És imádjuk mind[en] 

szenteket, hogy legyenek neki 

segedelmére Urunk színe előtt, hogy 

Isten ő imádságuk miá bocsás-

sa ő bűnét! És szabadítsa 

őt ördög üldözésétől és pokol 

kínzásától, és vezesse őt pa-

radicsom nyugalmába, és adjon 

neki mennyországba utat, 

és mind[en] jóban részt! És 

kiáltsátok Urunkhoz háromszor: 

kyrie eleison! 

Szerelmes Testvéreim! imádjunk 

e szegény ember lelkéért, 

[a]kit Úr e napon e hamis világ 

tömlöcéből mente, [a]kinek e 

napon testét temtejük, hogy 

Úr őt kegyelmével Ábrahám, 

Izsák, Jákob kebelében helyezze, 

hogy bírságnap jutva mind[en] ő 

szentei és kiválasztottai között 

jobb felől iktatnia élessze 

fel őt! És tibennetek. Clamate 

ter: kyrie eleison!  

Forrás: Szöveggyűjtemény a régi magyar irodalom történetéhez.

Áprily Lajos: Hóhullásban

Porka havak hulladoznak – ó zengésű ének, 

verse régi regölőknek, muzsikája télnek.   

Porka havak… Hatvan éve, vagy hatvanöt is tán, 

a temető jeges útján hogy repült a kis szán.   

Porka havak… Kollégium kiskamasz-diákja, 

hogy rohantál sereg-élen hangos hó-csatákba…   

Porka havak… Hogy suhantál ifjú, könnyű szívvel 

hó-szelekben a hegyoldalt szalagozó sível.   

Porka havak… Messze kísért hó-dala a múltnak. 

Fehéredő fejedre is porka havak hulltak?   

Lassan lép már fürge lábad, óvakodva, félve: 

egyet lépsz és bezuhansz az örök-álmu télbe…

Lukátsi Vilma: Parittyakövek

Néha olyan zűrzavaros minden:  

két lélek néz bennem farkasszemet,  

és a kettő között béke nincsen  

soha, csak győző és legyőzetett, 

két lélek néz bennem farkasszemet.  

Máskor meg homályba borul minden:  

van szemem kettő, és mégse látok;  

amelyiket én Dávidnak hittem,  

abban ismerem föl Góliátot! 

Van szemem kettő, és mégse látok!  

De bármilyen érthetetlen minden,  

életemhez tartozik a párbaj;  

hosszútűréssel tűri az Isten,  

hogy a kettő meddig küzd egymással. 

Életemhez tartozik a párbaj,  

amelynek az a külön szabálya,  

hogy vesztesen is újrakezdhetem,  

új követ ad parittyámba Isten,  

és az új kőben van a kegyelem: 

hogy vesztesen is újrakezdhetem!

Trausch Liza: Adventi ajtó

" Ímé az ajtó előtt állok és zörgetek." 

Jelenések 3,20 

            Az ajtó egy különös valami. Elválaszt és összeköt. Az ember és Isten közötti ajtót azonnal a bűneset után az ember zárta be. Öltözött, bújt, magára zárta az ajtót. Milyen őszintén el lehetett volna még akkor mindent mondani az Úrnak. Hiszen Ő kérdezett: "Avagy talán ettél a fáról, melytől tiltottalak?" (1Móz 3,11). Isten még kereste a kapcsolatot az emberrel, Ő még zörgetett. Jól tudta, mi történt, mégis zörgetett. Az ember pedig hazugságaival, kifogásaival bezárta az ajtót. Azóta minden ember zárkózott, bizalmatlan, és ez teszi tönkre az életét. Vannak dolgok, amiket nem szeretnénk, hogy kiderüljenek. Ha beszélünk, sok minden világosságra jön. Inkább nem nyitom ki a számat. A bűneset után elkezdődött a képmutatás, ami azóta is tart. Aztán Isten is bezárta az ajtót. Az Éden ajtajába odaállította a Kérubokat. Megszűnt a közösség Istennel. Négyezer év zárt ajtók mögött! A négy adventi gyertya a négy évezredet jelképezi. Jönnek a próféták, hangzik az Ige, vannak kijelentések, ígéretek. De igazi mély kapcsolat nincsen. Nincs Atya! Nincs szeretet, nincs igazi öröm! Lehet így élni?! Kinyílik-e még egyszer ez az ajtó? Ki nyithatja ki? Aki vétkezett? Nem, Testvér - csak az Isten-ember, Aki Isten és ember. Az Ő áldozata az Emberfiának áldozata. Ő mondja ki a döntő szót: "Elvégeztetett!" A templom kárpitja, a csukott ajtó a tetejétől az aljáig kettérepedt. Megnyílt az ajtó! Lehet bemenni. Tudsz-e örülni annak, hogy Jézus nevében mehetsz az Atyához? Jézus a testének kárpitján át megy az Atya elé. Bemutatja az áldozatot, és Isten megbékél az emberrel.     

Forrás: részlet Trausch Liza "... beszéded megelevenít ..." - Áhítatok minden napra című könyvéből.

Szlukovényi Katalin: Viviszekció

Nem ott ért véget, csak ott vettem észre, 

hogy vége van. Hogy a szívdobogás 

nem akkor tör rám, amikor meglátlak, 

hanem miután már perceken át 

szemléllek oldalról - ne vehess észre 

kopasz fejtetőd, göndör fürtjeid, 

őszülő szemöldöködet, az orrod 

ismerős vonalát, élettelen 

gyík-tekinteted oldalpillantását, 

az érzékeny kéz ujjait, melyek 

nem ígérnek gyönyört számomra többé, 

és nemcsak nem akarlak, de a vágy 

sem ébred már bennem láttodra, gyomrom 

nem ugrik görcsbe, nem melegszik át 

szívtájékom, nem borzong érintésed 

emléke a combom közt. Legelébb 

az érintésedet vetted el tőlem, 

aztán a közelséged, a szagod, 

a jelenléted, még később a hangod,

míg végül csak ez a látvány maradt: 

ülsz itt, mint egy sok évvel ezelőtti 

újságból kivágott portréfotó: 

kontextus nélkül értelmezhetetlen. 

Nézlek, s a megkésett szívdobogás 

nem láttodra tör rám, ahogy a padra 

mellém ült idegen látványa sem 

megrendítő, csak mikor hosszú percek 

óta figyelem, akkor markol a 

jeges rémület belém: ez az ember 

azért nem mozdul már meg, mert halott.

Szabolcsi Erzsébet: Fohász

Adj erőt, 

mert beleveszek kételyeimbe. 

Adj időt, 

mert felörlődöm a mutatók rohanásától. 

Adj színeket, 

mert rettegek a szürkeségtől. 

Adj dalokat, 

mert fellázadt bennem a csend. 

Adj csobogó forrást, 

mert hűsíteném lobogó szavaim.

Anna Czekanowicz: (a gondolataimat visszaverő...)

a gondolataimat visszaverő 

görbe tükör alakjára 

formálom az életrajzomat 

röptében csatlakozom a világhoz 

meg-megbotlom a felhőkben 

nem akarom tovább hallgatni 

a fogatlan nagyhangúak 

hazugságát a testvériségről 

azt akarom hogy kegyes 

világ vegyen körül 

szobám négy fala között

Dabi István fordítása

Fuchs Éva: Mit keresel

Mit keresel őrülten, hevesen 

hajszolva, azután depresszióba 

lassulva önmagadban? 

Vagy talán másokban?  

Zuhantál parttalan semmibe

emelkedtél már végtelenbe 

összes erőddel kapaszkodva 

a másikba, mert féltél, 

hogy lezuhansz megint, mint mindig. 

Mit adhatsz, és mit adhatok neked? 

Lehet, hogy jó, de nem kell nevet  

adni annak, ami elfogadható 

ami önmagában és azon túl is jó, 

szép, és éppen látszólagos értéktelensége 

miatt érdekes, a többiek érdektelensége 

ne tőrje le a kezdődő szárnyalást, 

nem viselhetsz el ilyen csalást!  

Mit adhatunk hát egymásnak emberek? 

Mindent, semmit, mindent és semmit. 

– Meg kellene tanulnunk élni már –

Szabolcsi Erzsébet: Tétova…

Becsapott érzékekkel 

csodára sem várva 

nézem a semmit 

magamba zárva. 

Kopott falak közt 

elkoptatott kérdés, 

elkopott ceruza, 

megkopott érzés. 

Ködös derengésben 

ködvirágos álom, 

szürke hajnalokon 

várom, egyre várom. 

Csonka gyertya fellobban, 

mozdulok, lábam moccan, 

zárt szobádba kopogtatok, 

csendedbe lépnék, nem tudok, 

szólítanálak, nem lehet, 

elrejtetted a lelkedet. 

Tétova léptem megtorpan, 

tétova szikrám ellobban…

Acsai Roland: Karvaly-árnyék

A kampós csőr, a szemek, a pofa: 

Véresen komoly. A fák közt hosszan 

Néztem. Fél délutánt fürdőzött át 

A karvaly a madáritatóban. 

Magabiztosan – mint ember soha. 

Most felszáll, és egy egész kört vág 

Ki az égből. (Hol van 

A sok veréb, az aprónép kora

Nyári zsibongása? Léleg-

Zet visszafojtva kivárták, 

Amíg a karvaly végez: 

Még nem velük.) De árnyát 

A ragadozó a víztükrön hagyta 

– akárha vékony jéghártyát –, 

S képe itt maradt: szemeinkbe fagyva. 

Advent 2025

 

Advent második vasárnapja.

Trausch Liza: Völgyek-hegyek

" Minden völgy fölemelkedjék, minden hegy és halom alászálljon, 

és legyen az egyenetlen egyenessé." 

Ézsaiás 40,4  

          Gondoltál-e már arra, mit jelenthetett advent a mennyben, amikor Isten készült földre küldeni a Fiát? Mit jelenthetett Istennek leüzenni - készítsétek a jászolt, készítsétek a korbácsot, készítsétek a keresztet, küldöm a Fiamat?! És mit jelenthetett advent a pokolban? Biztos vagyok benne, oda is lehallatszott a kiáltás, és mozgósított a pokol: jön Jézus! Az Ördög mindent kitalált, ami létezik, hogy az emberek figyelmét másra fordítsa. Amikor látom a nagy karácsonyi készülődést, mindig eszembe jut, hogy jól mozgósított a pokol. Az üzletek tele vannak vásárlókkal. Mire eljön a karácsony, holtfáradt a család, és mindenki boldog, hogy túl vannak az ünnepen.Mit kellene tenni, hogy igazán karácsonyunk legyen? Mi múlik rajtunk, hogy ne csak egy napra, hanem egy életre legyen karácsonyunk? Mit vár tőlünk az Úr ahhoz, hogy megjelenjen "az Úr dicsősége"? Térképezzük fel belső világunkat. Ott vannak völgyek, ahol valami hiányzik. Szorosan mellette a hegyek, ahol sok van valamiből. Amikor itt a bécsi utat készítették, hónapokon át gyalulták a hegyeket. Istennek is vannak gyalui. Úgy hívják: szenvedés. Mik ezek a hegyek? Ahol vagyok valaki, ahol úgy érzem, különb vagyok a másik embernél. Látod életedben a hegyet, ami mellett talán ott van az életed legmélyebb völgye. Talán az indulataid, a meggondolatlan mondataid. Amikor életre-halálra mondod, véded a magad igazát. Nem lesz karácsonyod, amíg egyenetlenségek vannak az életedben. Kérjed az Urat, hogy Lelke által mutassa meg, hol kell engedned ahhoz, hogy egészen betöltessen.     

Forrás: részlet Trausch Liza "... beszéded megelevenít ..." - Áhítatok minden napra című könyvéből.

Rákos Sándor: Istenes vers

Istenem, én még soha nem beszéltem veled úgy, ahogy 

férfi beszél a férfival: utoljára talán 

novicius koromban láttalak, majdnem 

gyerekszemmel még – te pedig, Uram, 

szakállas aggastyán voltál már akkor is. 

Azóta szent műveidben imádlak, oly igen 

kedvemrevaló világodban, s legbohókásabb 

teremtményedben, az emberben. 

Hiszen örömre teremtettél 

minket, s megunhatatlan játékszerül 

adtad e földet nekünk. Játszottam 

én is eleget nagyszerű 

játékaiddal, alkonyatra már 

el is fáradtam egy kicsit. 

Ugyan minek megvénítened, gyalázatos 

nyavalyákkal sújtanod az emberfiát, ha már egyszer 

ily pompás, angyalokkal versengő 

állatnak teremtetted? 

Ó, hogy örültem, milyen hatalmasan 

nevettem, szinte nyerítettem, ficánkoló csődörcsikód – 

most összevissza ver a szívem, elfulladva 

rogyok lábaidhoz. 

Hosszú úton, gyönyörű kitérőkkel jutottam 

hozzád vissza. 

S kérdem tőled, ama szakállas 

aggastyántól, én, a magam is öreg: 

árulnád el, hogy furcsa játékod 

szabályai szerint vajon mit akarsz 

tenni még velem?                 

Rákos Sándor: Dániel imája

Oroszlánok szűk vermébe vettettem, 

bennem lakó Lélek, szabadíts meg! 

Lándzsával, dzsidával virrasztanak felettem – 

fordítsd hegyüket vissza, szívéhez ellenségeimnek! 

A kegyelmes király, lám, mily kegyetlen. 

Milyen elveszejtő próbát eszelt ki 

Bennem lakó lélek, hozzád kiáltok, te Egyetlen – 

te tudsz engem, vagy senki más, a gödörből kivenni! 

Csigákban leomló haj, méltóságos szakáll, 

arany-gyémánt ékszer, cifra köntös, csatok – 

mit ér a vadak ellen? Vajon útjukba áll 

nevem, nagy tisztségem: az, hogy a fáraó pohárnoka vagyok? 

Amit szereztem a trón tövén, árulások, 

ármánykodás helyén, – íme, már nem enyém! 

Mindjárt megmondják e rőt sörényű pajtások, 

mit ér közöttük az udvari lelemény? 

Még jószerencse, hogy hitem meg nem tagadtam. 

Hatalmas Jehovám hangja elől fülem 

nem tömtem be viasszal. E szörnyű szikla-lakban 

ugyan mit kezdhetnék magammal nélküle? 

Így hát harmadszor is, Lélek, hozzád kiáltok! 

Te légy szabadítóm, ne fáraó kegye! 

Kinek egyik szeme Áldás, a másik Átok: 

ha akar, gondoskodjék, hogy terhem elvegye!

Lukátsi Vilma: Istennek adott hegedű

A fényes égen fecske villan: 

övé a lég, a végtelen, 

A repülés azt jelenti: 

– Köszönöm a tért, Istenem!  

A napsütötte kavicsok közt 

parányi gyík. Már nem is látod. 

Fürge mozgása azt jelenti: 

– Isten gondol rám! – Megcsodálod?  

És azt hiszed, hogy az az Isten, 

aki a gyíknak enni ad,

tán megfeledkezik terólad, 

s holnapra nem jut jó falat?  

Vagy azt hiszed, Aki a fecske 

repdeső szárnycsapását méri, 

ne tudná azt, mi a te vágyad? 

– Még nem is kérted, már kiméri.  

És többet ád, értékesebbet, 

gyöngyszemeket – kavics helyett! 

Nem érzed mégsem, hogy az Isten 

téged milyen nagyon szeret?  

– Nem próbálod a hála hangját? 

(Rossz hangszeren recseg a húr.) 

Nehezen nyílik arra ajkad: 

,, Mindeddig segített az Úr!’’ 

 – Ne szólj hát! Hálaadás helyett 

add Istennek a hangszered! 

Ha az Ő ujja játszik rajta, 

a hangját meg sem ismered!  

Az Ő kezében – nézd – mivé lett 

a szakadt húrú hegedű. 

Ha Isten Lelke a vonója, 

– hallod a hangját? – gyönyörű!  

– Köszönöm jó Atyám a reggelt! 

– Köszönöm, hogy dolgozhatok. 

– Köszönöm a jó egészséget, 

Tőled csak jót kaphatok!  

Ha betegség is – légy ádott érte, 

mert Tőled jő a gyógyulás!

 A gondjaim kezedbe tettem, 

Te tudod vinni, senki más!  

Köszönöm, hogy szüleim vannak, 

s légy áldott, ha már nincsenek! 

Tenálad vagyok mindig otthon 

Nem vagyok árva, bús gyerek!  

– Köszönöm, hogy szabad szeretnem! 

És köszönöm azt, ami fájt! 

– Köszönöm a fényt az égen, 

s köszönöm a ködös homályt!  

És köszönöm az őszi erdőt! 

És köszönöm, hogy van szemem! 

Hogy sok bűnömön keresztül 

mégis csak látlak, Istenem!  

S köszönöm Őt, a legdrágábbat, 

a váltságdíj lefizetőt! 

S azt, hogy ,, az én Megváltóm él, 

s porom felett meglátom Őt.’’

Biblia

... A föld végén ragadtalak meg, annak legszéléről hívtalak el. Ezt mondtam neked: Szolgám vagy! Kiválasztottalak, nem vetlek el téged! Ne félj, mert én veled vagyok, ne csüggedj, mert én vagyok Istened! Megerősítelek, meg is segítelek, sőt győzelmes jobbommal támogatlak. Megszégyenülnek és gyalázatra jutnak mindazok, akik gyűlölnek téged. Semmivé lesznek, elpusztulnak, akik veled perbe szállnak. Keresed, és nem találod azokat, akik téged támadnak. Megsemmisülnek teljesen, akik ellened harcolnak. Mert én, az Úr, a te Istened, erősen fogom a jobbodat, és ezt mondom neked: 

Ne félj, én megsegítelek!...

Ézsaiás 41, 9-13

Nemes Nagy Ágnes: [Tenyerem néha rátapad a fákra]

Tenyerem néha rátapad a fákra: 

mily elevenek, s milyen hűvösek! 

És feltetszik, messze homokba ásva, 

egy sziklapad, egy-egy perzselt liget –  

de visszaborzaszt még a tél. Hideg 

éghajlat alatt élek. S hol a sáska?  

*  

Még vágyom élni. De már hallom olykor, 

hogy sustorog elhagyott éjszakán, 

mint üres ablak függönye a szélben,

a közöny, a magány.

Rákos Sándor: Kiáltásnyi csönd

Már nagyvárosok kakofóniájában 

aritmiás dobogások közt 

mikor a zaj már fokozhatatlan 

hirtelen csönd lesz 

kiáltásnyi csönd 

mélytengeri antarktikus csönd 

a felismerés iszonyatát 

fagyasztja ilyen nagy csöndbe a lélek

Trausch Liza: A vigasztaló

" Vigasztaljátok, vigasztaljátok népemet, így szól Istenetek." 

Ézsaiás 40,1  

           Nagyon szeretem az adventet, Jézus várásának idejét. Olyan jó olvasni: "Vigasztaljátok népemet." Isten gyermekeinek, Isten népének nagyon nagy szüksége van a vigasztalásra. Az Ige megmondja, hogy miért. " Kétszeresen sújtotta őt az Úr minden bűneiért." Belsőleg és külsőleg is. Abban a pillanatban, amikor vétkeztem, belül ott van a szomorúság, az örömtelenség, az elveszett mennyország. Külsőleg is megvannak a következményei. Az ember sokféleképpen akar vigasztalódni. Szórakozással, utazással, munkával. Figyelmét megpróbálja elterelni hogy ne gondoljon arra, ami fáj és ami nyugtalanítja. Isten nem így vigasztal. Az Ő vigasztalása megoldás. Nem csillapító, hanem egy életreszóló megoldás. Azt a vigasztalást, Akit õ küldött erre a földre, úgy hívják, hogy Jézus. Vele akar vigasztalni bennünket. Nem is csak vigasztalni - megvigasztalni. Rajtunk semmi más nem segít, csak Isten szava. Emberi szó semmit nem ér. Amikor embereknél keres valaki vigasztalást, úgy jön vissza: rosszabb, mint volt. A samáriai asszony is embereknél keresett vigasztalást. Élete akkor oldódott meg, amikor kimondta: "Tudom, hogy Messiás jő... mikor az eljő, megjelent nékünk mindent" (Jn 4,25). Amikor igazán hozzád ér Jézus, akkor a legelső, amit tesz, hogy megjelent néked mindent. Jelenné teszi a múltat. Eszedbe jutnak dolgok, amiket cselekedtél. Egyszer csak ott van előtted, amit rég elfelejtettél. Jézus azt mondja az asszonynak: "Én vagyok az, aki veled beszélek." Engedd, hadd beszéljen veled is, hogy igazi karácsonyod lehessen. 

Forrás: részlet Trausch Liza "... beszéded megelevenít ..." - Áhítatok minden napra című könyvéből. 

Lukátsi Vilma: Katicabogár

Addig állt csak ujjaim hegyén 

– nem is éreztem finom lábait –, 

amíg pöttyös kabátja alatt 

elrendezgette hártyaszárnyait, 

aztán – váratlan színes villanás – 

beletűnt a szikrázó kékségbe. 

Igézettem bámultam utána, 

megejtett a gondolat szépsége: 

…az ég, a lég, a kék, a végtelen 

kisebb csoda-e, mióta tudom, 

amit az értelem földerített 

a lét titkára leső kulcslyukon? 

Mi a csoda? amit én nem értek?

 Ám ha más érti, hol van a határ?  

Nekem csoda már az is, hogy élek! 

– Én mondtam? 

vagy a katicabogár?

Imre Flóra: Louise Labé húsvéti éneke

                    

                    föltámadott az Úr föltámadott 

                    és megváltott az eredendő bűntől 

                    de jaj ki válthat meg a szenvedéstől 

                    avagy ki adhat értelmet neki 

már csak a vállaidra gondolok 

izmos hátadra erős lapockádra 

néha a csigolyáidra ahogy 

végigszámolta őket ujjam vágya 

az arcodra nem gondolok sose 

a lélek meghal hogyha nem szerethet 

tested jellemző részleteire 

emlékszem csak s imádom azt a testet

de hogy szerethetnélek hogyha te

már elkötelezted magadat másnak 

s gyöngédségem el nem fogadhatod 

akinek nincs lelkében semmije 

kincsként őrzi a puszta testi vázat 

ha bűn ha nem válladra gondolok

Louise Labé: Amíg szemem

Amíg szemem keserű könnyet onthat 

a múlt időn, mit töltöttem veled,  

amíg hangom még hallható lehet  

ellenállva a könnynek, sóhajoknak,     

míg ujjaim a lanton dalba fognak,  

hogy énekeljem még szépségedet,  

amíg annál, hogy téged értselek,  

a szellem vágya nem kíván nagyobbat:     

nem akarok addig meghalni, nem.  

De ha száradni érzem két szemem,  

és hangom megtörik, kezem lelankad,     

elmém e súlyos percekben megáll,  

s szerelmemről többé már hírt nem adhat:  

legszebb napom fakítsa a halál.  

Nemes Nagy Ágnes fordítása

Tamás Tímea: Döntöttem

Döntöttem — nem vagy. 

Hogy voltál? 

Ki tudná azt mi történt meg a 

földtörténet hajnalán? 

— hisz a dinoszauruszok is 

eltűntek, pedig mekkorának 

érezhették magukat 

Döntöttem — nem vagy. 

Hogy leszel? 

Ki tudná megmondani 

mi történik holnap, most, a 

következő percben, másod- 

percben, pillanatnyi időben? 

Az idő — lerágja azt a 

kis zománcot ami véd még. 

Mi marad? 

Döntöttem — nem vagy. 

Mert fényes reggelt akarok 

és sima napot és éjsötétet 

amikor kell, árnyékok nélkül. 

Döntöttem — nem vagy. 

Belopózkodó árnyékod 

átruházom arra aki még 

mindig fénysávnak nézi, 

hunyorogjon Ő egy életen át miattad.

Wass Albert: Egy nap tenélküled

Egy nap Tenélküled, 

mint üres utca 

mely piszokfelhőben 

nem vezet semerre. 

Sötét, rút épület 

arcomba bámul, 

lélek se mozdul, 

csak a szél 

süvít a magány 

hágóján át.   

Egy nap Tenélküled, 

mint széles sivatag, 

hol fű s virág nincs, 

se bokor, se fa, 

csak kopott homok, 

mely öröklétbe nyúlik 

és feldúlt egébe 

egy méla napnak.   

Egy nap tenélküled 

végtelen éji táj 

csillagtalan 

világa vár 

bús pironkodást 

átgyúrni 

egy nap 

csodás pompáivá!   

Egy nap tenélküled 

egy süllyedő nap 

az idő gödrébe

hang nélkül, 

mint óriási moly, 

amely az éjt repdesvén 

reménytelen keres fényt.   

Makay Ida: Mielőtt...

Mielőtt végképp besötétül, 

ragyogj fel még az alkonyég 

sötéten lángoló keresztjén. 

Se irgalom, se megbocsájtás.

Ragyogj a vizek közönyével. 

Ne értselek, csak lássalak. 

Mielőtt végképp besötétül. 

Mielőtt minden Nap kiég.

Szilágyi Domokos: Ősz

Tövist virágzik az idő, 

mázsás ködöt a levegő, 

légüres bánatok lebegnek, 

szállanak, zuhannak, leesnek.   

Avar hullámzik, bokámat 

nyaldossa, szívemig fölárad 

- ősz, te szilaj, te szomorú, 

kegyelmes szívbéli háború,   

add, hogy a szemem szép tágra, 

kerekedjél a világra, 

s legyen a szavam oly könnyű 

s oly éles, mint a tavaszi fű.   

Nemes Nagy Ágnes: A fiú

Rég, ősszel történt, alkonyat felé; 

a kertben jártam, nedves volt az út, 

s végig fektetve leltem egy padon 

egy barna fából faragott fiút.   

Vékony volt, hosszú. Körme terrakotta. 

Üvegszemét fekete pilla fedte; 

ki tudta nyitni, mint a gipszbabák 

ha felemeltem, vállam nekivetve.   

Karomba vettem, nem is volt nehéz, 

ízületei ügyesen hajoltak, 

s sötétre festett, nagy szemöldökével 

olyan volt, mint az egyiptomi holtak.   

Aztán letettem. Mert mit is tehetnék. 

Laza csuklóján az eres kezet 

a szél szelíden hintáztatta néha. 

És így bámultam, amíg este lett.

Lásd, minden tagod szétszedem

de hol van hát a szerelem?

Mindened rég a másé, 

mindened ezé, amazé, 

egy nyáré, vagy egy tavaszé, 

a bölcs tapasztalásé.                                              

Hol vagy te? És én hol vagyok? 

Nem éred el a holnapot, 

a kezed telerakva. 

Szeretlek, de nem segitek. 

Nem bocsátok meg, senkinek. 

Ne várj. Maradj magadra.