Mondta a tizenötéves gimnazista,
aki egy elszökő éjszaka után
nyaralójukban lelőtte apját
annak vadászfegyverével.
Az a tizennyolcéves lány meg,
aki a harmadmagával elkövetett
rablógyilkosság során
túlélte, ahogy a fiúja
szenet tapos a torkonszúrt,
ágyából kizuhant öregember
szájába,
mert az nem akart meghalni,
túl sokáig nyüszített, hörgött,
vergődött a padlón,
ez a fiatal lány
a Kék Fény kérdésére,
miszerint
hogy gondol most a fiújára,
ezt mondta:
„Most már
nem olyan pozitív
a véleményem róla.”
De szóba állt-e
valaha
valaki velük?!
Megmondta-e nekik
mi a rossz,
mi a jó,
hogy van bűn is a földön,
s hogy a bűn,
bár megbocsájtható,
visszafordíthatatlan.
És egyáltalán:
mióta Isten becsukta szemét,
mióta a világ
nem ér rá a
világosságra,
mondott-e nekik
valaki
valamit,
hogy felkeljen bennük a nap,
s megvilágosodjék a szó:
„Süss föl nap,
fényes nap!
Kertek alatt a ludaim
megfagynak!”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése