Puszta Sándor: Betlehemi éj

A hold beszűrt a kunyhórepedésen,
Ezüst halmot hintett szerte szépen.
A glória már fényes messze zengett.
Elaludtak. Szendergett a Gyermek.
Mária édesen, a bölcsőre hajolva,
József, az ács, s fejénél a szalma.
Aludt a csacsi és a hű ökör.
Ez éjjel nem riadt egy kutya se föl.
Bogrács alatt a tűz, csuporban a tej,
A fák, a bokrok, mind. És száz virágkehely.
Aludt a jószág. A tágas gádorok.
A mindig virrasztó csordapásztorok.
Egy kis bari, tán álmán, bégetett.
Sóhaja gyapjak taváb veszett.
Aludt a ház. A csend. A kispatak.
Háztető a nád. S a ház előtti pad.
Aludt a szerszám, a szíj, ostoron a nyél.
Gyalogúton, állva, elaludt a szél.
Gyöngyháztollú szárnnyal mind, a madarak.
Aludt az éj is, egy nagy fa alatt…

A glória már csak szinte zümmögött,
Mint a hold zenéje alvó fű között.

     A Hűség virraszt csak
     Léptét hallani,
     Hogy ébren legyen itt
     Mindig valaki…

József Attila: Betlehemi királyok

Adjonisten Jézusunk, Jézusunk!
Három király mi vagyunk.
     Lángos csillag állt felettünk,
     gyalog jöttünk, mert siettünk,
     kis juhocska mondta – biztos
     itt lakik a Jézus Krisztus.
          Menyhárt király a nevem,
          Segíts, édes Istenem.

Istenfia, jónapot, jónapot;
Nem vagyunk mi vén papok.
     Úgy hallottuk, megszülettél
     szegények királya lettél.
     Benéztünk hát kicsit hozzád,
     Üdvösségünk, égi ország!
          Gáspár volnék, afféle
          földi király személye.

Adjonisten, Megváltó, Megváltó!
Jöttünk meleg országból.
     Főtt kolbászunk mind elfogyott,
     fényes csizmánk is megrogyott,
     hoztunk aranyat hat marékkal,
     tömjént egész vasfazékkal.
          Én vagyok a Boldizsár,
          Aki szerecseny király.

Irul-pirul Mária, Mária
boldogságos kis mama.
     Hulló könnye záporán át
     alig látja Jézuskáját.
     A sok pásztor mind muzsikál.
     Meg is kéne szoptatni már.
          Kedves három királyok,
          jóéjszakát kívánok!

A teremtés csodái

"Oh, természet, oh dicső természet! Mely nyelv merne versenyezni véled?"

/ Katt, a kinkre /

Cseri Kálmán igehirdetései és gondolatai

Csendesedjetek el, és tudjátok meg, hogy én vagyok az Isten. Magasztalnak a népek... 

 (Zsolt 46,11)

 Ezekben a napokban nagyon sok tennivalónk van, a legtöbb ember készül karácsonyra. De hogyan?

Tervezni és szervezni kell, pénzt és időt beosztani, munka után zsúfolt üzletekben vásárolni... Aztán mire megérkezünk az ünnephez, elfogy az erő, kiürül a pénztárca, kimerülten próbálunk illedelmesen viselkedni, és sokan el is feledkeznek arról, hogy karácsony az Úr Jézus Krisztus születésnapja.

Ebben a hangos, kapkodó időben Isten különös szeretettel figyelmeztet: csendesedjetek el, és tudjátok meg, hogy én vagyok Isten! S aki elolvassa az egész zsoltárt, megtudja belőle, hogy

a. Isten az üdvtörténet Ura. Neki szép terve van ezzel a világgal. A gonoszság erői próbálják ezt meghiúsítani, de éppen karácsony csodája mutatja: Isten Jézus Krisztus személyében utánunk jött, hogy segítsen rajtunk.

b. Isten a történelem Ura is. Sokszor úgy tűnik, hogy a pénz, a hatalom, a hazugság diadalmaskodik, de mi tudjuk, hogy a kormány Isten kezében van.

c. És Isten a mi személyes életünk Ura is. Ő a mi erős várunk, biztos oltalmunk. Aki ismeri őt és bízik benne, annak minden körülmények közt békessége van. Őt megismerni ebben a csendben lehet.

Legyenek hát csendes adventi estéink, akár egyedül, akár családban élünk, amikor ha röviden is, de magasztaljuk őt, figyeljünk igéjére, lássuk meg nagy tetteit - köztük azt is, hogy karácsonykor Jézusban egészen közel jött hozzánk Isten!

Készüljünk karácsonyra másként, mint a világ! Az Isten előtti csendben az is hallható lesz, amit a lármában és rohanásban nem hall meg az ember. Így közelebb kerülünk Istenhez, egymáshoz és önmagunkhoz is.

"Csak légy egy kissé áldott csendben: Magadban békességre lelsz, Az Úr-rendelte kegyelemben Örök, bölcs célnak megfelelsz!"
(G. Neu mark)

Forrás: Cseri Kálmán facebook oldala

Túrmezei Erzsébet: Advent

Elég volt már a gyötrelem,

elég volt már a sötétből.

Napfényre vágyunk, már a gond

fekete erdejéből.

Növeld mibennünk mi isteni,

s öld ki ami bennünk állati,

hiszen a dühös tusákba már

mindenünk belefáradt.

Szüless meg bennünk Tisztaság,

Szüless meg bennünk Béke,

S tedd kezedet a világ

lázas ütőerére.

Szüless meg bennünk Szeretet,

a legszebb lelki virtus:

- a szivünk szomorú, beteg -

teremts bennünk új életet,

Szüless meg bennünk Jézus!

Balássy László: Novemberi gondolatok

Mint játékban kifáradt kisgyerek
megül, ha az éjszaka közeleg,
megül szülője karján csöndesen,
úgy nálad én is egykor, Istenem,
mint munkás, napját bevégezetten,
ha itt az este, megnyugszom kezedben.
Mint gyertyaláng, mely lassan csonkig ég,
mint elfogyó, kihúnyó, kicsi mécs,
erecske, mely folyammá szélesül,
s a parttalan tengerrel egyesül...
Hab habra csap, hullám hullámra hull,
de túl mécsen, hunyt lángon messze túl,
hol minden ér végső mederre lel,
hol hab s hullám szelíden megpihen,
időtlen évek tájai felett
virrasztva őriz tekinteted.

Gömöri György: Pillanatkép

Szálas eső pattogzott végig a tájon.

Ám kisütött a nap s míg messzesugárzó

Fénybe merültek a fák, az égre kiült a

Kettős-ívű szivárvány.

Babits Mihály: Zsoltár férfihangra

- Consolatio mystica -

Tudod hogy érted történnek mindenek - mit busulsz?
A csillagok örök forgása néked forog
és hozzád szól, rád tartozik, érted van minden dolog
a te bünös lelkedért.

Ó hidd el nékem, benned a Cél és nálad a Kulcs
Madárka tolla se hull ki, - ég se zeng, - föld se remeg,
hogy az Isten rád ne gondolna. Az Istent sem értheti meg,
aki téged meg nem ért.

Mert kedvedért alkotott mennyet és földet s tengereket,
hogy benned teljesedjenek, - s korok történetét
szerezte meséskönyvedül, - s napba mártotta ecsetét,
hogy kifesse lelkedet.

Kinek színezte a hajnalt, az alkonyt, az emberek arcát? Mind teneked!
És kinek kevert sorsokat és örömet és bánatot,
hogy gazdag legyen a lelked? És kinek adott
annyi bús szerelmeket,

szerelmek bűnét és gyászát? s hogy bűn és gyász egysúlyú legyen,
eleve elosztott számodra szépen derűt és borút,
sorsot és véletlent, világ nyomorát, inséget, háborút,
mindent a lelkedre mért

öltöny gyanánt: - úgy van! eónok zúgtak, tengerek száradtak, hogy a lelked: legyen
császárok vétkeztek, seregek törtek, hogy megkapd azt a bút,
amit meg kellett kapnod, és világok vihara fútt
a te bűnös lelkedért!

Mert ne gondold hogy annyi vagy amennyi látszol magadnak,
mert mint látásodból kinőtt szemed és homlokod, úgy nagyobb
részed énedből, s nem ismered föl sorsod és csillagod
tükörében magadat,

és nem sejted hogy véletleneid belőled fakadnak,
és nem tudod hogy messze Napokban tennen erőd
ráng és a planéták félrehajlítják pályád előtt
az adamant rudakat.

Bódás János: Ki van jelölve a helyed

Azért van síró, hogy vigasztald,
és éhező, hogy teríts asztalt.
Azért van seb, hogy bekösse kezed.
Vak, elhagyott azért van, hogy vezesd.
Azért van annyi árva, üldözött,
hogy oltalmat leljen karod között.
Azért roskadnak más vállai,
hogy terhüket te segítsd hordani.
Az irgalmat kinek fakasztják,
s mélység felett van csak magasság.
Ha más gyötrődik, vérzik, szenved,
azért van, hogy te megmutathasd:
mennyi szeretet van benned.

Megmutattad-e néha legalább?
Enyhült, s szépült-e tőled a világ?
Vagy tán kezedtől támadt foltra folt?
Ott is, hol eddig minden tiszta volt?

Ki vagy? Vigasznak, írnak szántak,
menedéknek, oszlopnak, szárnynak.
Ki van jelölve a helyed,
ne nyugodj, míg meg nem leled.
Csak ott leszel az, aminek
rendeltettél. - Másként rideg,
céltalan lesz az életed.
Mag leszel, mely kőre esett,
elkallódott levél leszel,
mely a címzetthez nem jut el.
Gyógyszer, ami kárba veszett,
Mit soh'se kap meg a beteg.
Rúd leszel, de zászlótalan,
Kalász leszel, de magtalan,
cserép, amiben nincsen virág,
s nem veszi hasznod sem az ég,
sem a világ.

Dsida Jenő: Közeleg az emberfia

Tudom, hogy közeleg már a jó ember fia,

aki nem tőlem és nem tőled kap életet.

Néhány pásztornak, akik sohasem öltek

nyulat, nem hordoznak emberölő

szerszámot, megjelenik az angyal és

megjelenik a csillag és tele lesz dallal

a decemberi hegyoldal. Csak ránézünk a kisdedre

és tudni fogjuk, hogy Ő az.

Eljönnek az acéltrösztök fejedelmei,

a petroleumbányák frakkos császárai

s könnyel a szemükben letérdelnek elé.

Mert Ő lesz, akinek legtisztább kék a szeme,

legerősebb lészen a karja és szelid arcáról ragyog

az örök épitők acélos vidámsága.

Ő megmutatja minden vándornak az útat,

minden töprengőnek az igazságot, minden

haldoklónak az életet. Ő megmagyarázza

nekünk a gépek dalának igazi értelmét,

megmagyarázza és megáldja a fáradt költőt

legsajgóbb szavait és mosolyogni fog és kék

fehér galamb fog ülni a vállán kétfelől.

Ő nem ad országot nekünk, hanem otthont,

nem ad fegyvert, hanem kenyeret.

Ma még sirunk,

mert a mosolygás nem én vagyok.

Ma még sötét

van, mert nem jöttem világosságnak,

hanem hogy bizonyosságot tegyek a világosságról.

Már közeledik az éj, mely szüli a Hajnalt.

Eljön Ő, minden bizonnyal eljön.

Nemes Nagy Ágnes: A síkság

A végnélküli hómező
hiába nézed nem vagy ott
nincs ki hiányod elüvöltse
nincsenek prérifarkasok

nem esik jég nem fúj a szél
senkinek foga nem vacog
öles pelyhekben fagy a hó
hiába nézed nem vagy ott

nincs ház ahonnan csüngjenek
kedélyes formás jégcsapok
nincs semmi forma és kedély
senkinek foga nem vacog

hiába nézed hajnalig
hosszú az éjjel nem vagy ott
nincs ki halálod elüvöltse
nincsenek prérifarkasok

Benny Andersen: Az élet keskeny és magas

Gyufaszál lobban fel a világűrben,
egy arcra villan, mielőtt kialszik,
Kezek érintik egymást a sötétben
futólag, mielõtt megmerevednek.
Szavakat mondunk.
Néhányuk el is ér egy-egy fülig,
egy ideig emlékeznek is talán rájuk.
Hosszában mérve életünk rövid,
függőlegesen mérve viszont végtelen,
megpendülő rost a halál izomzatában.
Csókolj hát most, még mielőtt
csókod már csak csontvázat érhet.
Hamarosan semmivé válsz ugyan,
de van még mindig ajkad
és van gyufád.

Sulyok Vince fordítása

Benny Andersen: Ne tedd többé

Felelőtlenség szavakat szülni a világra.
Szavakat, hogy vékonyka gondolatjeleken lógjanak,
fuldokoljanak fel nem oldható pontok közt
kitéve ragályos vesszőknek s pontosvesszőszorulásoknak,
szócsoportok ku-klux-klanjainak,
mellékmondatoktól eltorzult poéneknek,
felkiáltójelektõl meglincselt szinonimáknak
s szagtalan szintaxiseltávolítóknak
s mind a sok egyéb csábításnak,
a felizgató fokozásnak,
származékszóvégződések éjjeli életének,
macskajajos-fejfájásos mutató névmásokkal,
émelyítõ lábjegyzetekkel -
s otthontalan szószedetek új nemzedékének,
lúgos és hideg kérdőjeleknek,
örök szárnyalásban vagy óriási
zárójelek közé beinternálva.
Védtelen szavakat ne hozz hát a világra.

Sulyok Vince fordítása

Benny Andersen: Az életút felén

Egy bizonyos adott idõpontban már könnyû kiszámítanunk
hogy fogainknak csupán a fele ha megvan még
hajunknak is csak a fele
s fele az életünknek
néhány év már csak és az ember többé
nem képes már hallani a tücsökzenét
kivéve hogyha jó elõre felveszi
magának hangszalagra
hogy késõbb félsebességgel játszhassa vissza
s bár kedvünk támad olykor hogy hátrapillantsunk
mögöttes eredményeinkre
előre nézni késztetjük mégis magunkat
korábban ment is ez szépen szinte magától
most viszont már törődnünk kell jövőnkkel
nem elég hivatkoznunk régi sikerekre
mivel azok akiknek mutogatnánk őket
halottak már vagy ritkán bukkannak elő
s már önmagában az hogy házastársunk
vagy lányunk gyengéd hangot használ
mikor az aprósüteményt kínálja
már a jelen villanófényét
villantja rá tovarepült időnkre
s az érkezőre is
akkor lassan azon kezdünk tűnõdni
hogy eltelve napjainktól és a süteménytől
mi módon kerülhetnénk el a halált
itt a rezervátumban.

Sulyok Vince fordítása

Ady Endre: Őrizem a szemed

Már vénülő kezemmel

Fogom meg a kezedet,

Már vénülő szememmel

Őrizem a szemedet.

Világok pusztulásán

Ősi vad, kit rettenet

Űz, érkeztem meg hozzád

S várok riadtan veled.

Már vénülő kezemmel

Fogom meg a kezedet,

Már vénülő szememmel

Őrizem a szemedet.

Nem tudom, miért, meddig

Maradok meg még neked,

De a kezedet fogom

S őrizem a szemedet.