Zágorec Csuka Judit: Ha eljön...

Ha eljön az utolsó estéd,

és fekete szárnyakat ölt az Ég,

majd könnyebb leszel, mint a fény.

Ne félj, havazásod feloldja

besározott álmaid!

Kosztolányi Dezső: Csendes, tiszta vers

Nincs semmim... Így megyek magamban -
tip-top - szelíden, csendesen
s ha éjjel bántanak a rablók,
kitárom két üres kezem.

A rablók sirnak velem együtt.
Olyan-olyan szegény vagyok,
mint kisded első fűrdetőjén
és mint a teknőn a halott.

De tart a föld s ez az enyém még
s feszül az ég fejem felett
s kitárom az örök egeknek
örök-mezítelen testemet.

Zágorec Csuka Judit: Érosz tüze

Hiányzol, mint fáknak a júniusi eső,
hiányzol, mint hóvirágnak a téli napsütés,
hiányzol, mint gyermeknek a játék,
hiányzol, mint napfénynek a nap sugara,
hiányzol, mint minden, ami pótolni tudná
hiányod, távozásod, kezed melegét,
szemed fényét, érintésed könnyedségét,
mint minden, ami te vagy, voltál és leszel
nélkülem.

Tarjáni Imre: Az esti tűznél

Magyarul mit jelent Európa?
Mozgó határokat? Egy ócska gúnyát,
amiből mindig kilógott ez-az.
Még számtalan út van,
de azt a térképek nem jelölik,
csak mesemondók
beszélnek róla az esti tűznél.
Most véresebb idők
és idegen nyelvű gyalogosok jönnek.
Lesz, aki megijed és elfut.
Én itt maradok az esti tűznél.

Anga Mária: Érted virrasztok

Most érted virrasztok és magamért.
Engedem közel az éjszakát.
Csillagsötétben ülök egymagam.
Magasodik bennem a némaság.

Ölemben holdat, emléket ringatok.
Vállamon térdelnek jászolos paripák.
Pányvák feszülnek bőrömön,
véremtől vörös abroncskarikák.

Csontomig záródik már az ölelés -
Fekete tüzet táncoló madarak
viszik az álmom. Hullanak a csillagok.
S én virrasztok érted egymagam.

Petőcz András: azt már elmondhatom

azt már elmondhatom, hogy láttam
a mississippit, sőt, fürödtem is benne,
meg át is keltem rajta, többször is,
hajóval utaztam, és figyeltem a partot,
egyfolytában huck járt az eszemben,
tudod, a tom sawyerből, meg az a rabszolga,
jimmy, kerestem őket a parton,
de nem találtam, sehol se találtam
őket, nem baj, viszont napoztam egyet,
elhevertem a mississippi homokos
partján, élveztem az erős napsütést,
bernando és igal is ott napozott, meg
kang han és ayeta is, bár ayeta nem
sokáig napozott velünk, ő ment elsőnek
árnyékba, afrikai fekete bőre nehezen
bírja a napot, mondta is, hogy ez neki
túl sok, ezen kicsit elcsodálkoztam, és
kérdeztem is, hogy talán ugandában hidegebb
van, enyhe iróniával kérdeztem,
de nagyon komolyan válaszolt, állítólag
ott olyan sok az eső, hogy sosem megy
30 fok fölé a hőmérséklet, szerinte a tűző
nap elviselhetetlen és egészségtelen, egy-
szerűen nem érti, a fehér bőrünkkel miért
napozunk olyan sokáig, ez veszélyes is lehet,
mondta ayeta a mississippi partján, ott,
hol a kis huck sietett egykor beléje,
fürödni – – –

Anga Mária: Menedék

Látnod kéne ezt a hóesést,
hogyan veszítik el arcukat a fák.
A fehér lobogásba szemem belefárad.

Éjszaka-csend fonódik a kertben,
a kerítések jeges kupolák,
s a nyitva felejtett kapu
mintha örökre úgy maradna -

Harangoznak a havas rózsafák,
aztán megnémul minden a hallgatásban.

Fagyott föld kérgében lüktet a hideg.
Hó és vér arcomba tódul,
nyitódik testem: az égre térdelek.

Körém sugarasodik a kert,
tarkómon jégcsipkés szárnyak pihennek.
Gyönyörű menedék, amíg várlak.

Látnod kéne ezt a hóesést.
A fehér lobogásba szemem belefárad.

Anga Mária: Valami megjegyezhető

Létezik egy szoba, egy tópart,
vagy egy álom, aminek emlékét
végigcipeled életeden át,
minden léptedet azért számold,
hogy valami megjegyezhető
legyen, ami segít, hogy ezekre
a helyekre visszatalálj.
Mert az idő csak abban a szobában,
azon a tóparton, abban az álomban múlik.
Azért kell oda újra megérkezned,
hogy öregségedet is megtaláld, és
az  egyetlen ölelést, az összefonódás
bárányi tisztaságával megélt gyönyört,
amiért minden tavasszal
veled együtt letérdelnek a fák,
és imádkoznak, Istent szólítják,
hogy adjon erőt, időt a megérkezéshez.

Mai Ige: Ünnepeld magad, Isten is örül neked!

„Veled van Istened, az Úr, ő erős, és megsegít. Repesve örül neked, megújít szeretetével, ujjongva örül neked.” (Zofóniás 3:17)

Vannak, akik olyan kevésre tartják magukat, hogy inkább belemennek egy rossz kapcsolatba, csak ne legyenek egyedül. Pedig az, hogy emberek társaságában vagy, még nem garantálja, hogy nem leszel magányos. Sőt, ha rossz kapcsolatban vagy, az azt garantálja, hogy üresnek és kihasználtnak fogod érezni magad. Amíg le nem győzöd az egyedülléttől való félelmedet, és ki nem várod, hogy Isten megajándékozzon a megfelelő kapcsolattal, továbbra is magányos leszel. A magány néha sokkal inkább azt jelenti, hogy nem szereted önmagadat, mint azt, hogy nincsenek körülötted emberek, akik szeretnének. Különben miért fordítanál annyi energiát az elutasítás kerülésére ahelyett, hogy egészséges kapcsolatokat építenél? Talán azt gondolod, hogy ha nem mész bele egy kapcsolatba, fájdalom sem fog érni. Vagy félsz megnyílni, nehogy az emberek kritizáljanak amiatt, hogy megosztottál velük egy személyes dolgot. Az efféle szorongások csak növelik az elszigeteltség érzését. Zig Ziglar, motivációs szónok mondta: „Amit elképzelsz, az elméd azt akarja majd megvalósítani. Ha változtatsz az elképzeléseden, automatikusan megváltoznak a tetteid is.” Tehát:

1) Tisztában kell lenned azzal, hogy Isten hogyan tekint rád. Zofóniás azt írja, hogy Isten „repesve örül neked, megújít szeretetével, ujjongva örül neked”, másként fogalmazva: énekelve ünnepel téged.

2) Tiszta képnek kell élnie benned önmagadról. Dávid azt mondta: „Te alkottad veséimet, te formáltál anyám méhében. Magasztallak téged, mert félelmetes vagy és csodálatos; csodálatosak alkotásaid, és lelkem jól tudja ezt.” (Zsoltárok 139:13–14). Ha ezt a két képet tisztán látod, nem lesz alacsony önértékelésed, és képes leszel arra, hogy megvizsgáld, mire is van szükséged egy kapcsolatban.

 Forrás: Mai Ige

.kaktusz: Ha elmondanám...

Voltál már úgy,
hogy mondani akartál valamit,
valamit nagyon akartál mondani,
csak éppen nem voltak szavaid?
Mintha az ember simogatni akarna,
és nem mozdulna a karja,
vagy boldogan valakihez szaladna,
szíve az örömtől kiszállna,
de mielőtt lépne
földbe gyökerezne a lába,
voltál már úgy,
hogy mondani szeretnéd,
de úgy eluralkodik rajtad az érzés,
hogy már a szavakat se találod,
elakad a hangod,
pedig fontos,
amit mondanod kell,
kell, mert kikívánkozik,
voltál már úgy,
hogy kerested a legszebb szót,
amit szeretnél kimondani,
talán azt, hogy szivárvány,
átadni,
Neki,
mint a legszebb virágot,
de a legszebb szó is kevés,
ha azt akarom mondani Neked,
hogy szeretlek.

Sebestény-Jáger Orsolya: Az ajtó

Még sok év távlatából is úgy hiszem,

pedig időm homokórája lassan lepereg,

nem volt nagyobb és szebb tettem annál, 

mint hogy Téged a szívembe engedtelek.

Kányádi Sándor: Obsitos dal

hasonlatosak vagyunk
azokhoz a katonákhoz
akiket megfelelő
időközönként példás
magatartásukért
előléptetnek
dekorálnak s úgy
vonulnak nyugállományba
kiérdemelt vagy
kitérdepelt sarzsival
ezüst vagy éppen arany
sújtással ékítve anélkül
hogy valaha is puskaport
szagoltak volna

pedig micsoda háborúk
dúlnak bennünk

Kiss Benedek: Bíztató

Ég vörösen a vadszőlő levele,
édesen csordul
az érett szőlő leve,
kapatos darázs a Nap, már nem szúr,
sugár-lábakkal markolja az eget,
míg aláfordul.

Hidegek jönnek, kedves, de ne félj,
kívül-belül ha csonkol is a tél,
lesz még erőnk ragyogni
kimájusultan,
mint valamikor,
egymásra hulltan.

Láttuk már az eget
elpernyehedni,
aztán meg a Napot
kipenderedni,

s mit kellett, tettük,
megtettük együtt,
mi kellett, időn túl,
de mindig megjött.

Most már ti, gyerekek,
repüljetek,
de előbb egyet
körözzetek
megperzselődött
fejünk felett
hullámzó, fiatal remegéssel!

Ne gondolj,
ne gondolj még,
kedves,
a téllel!

Csanádi Imre: Első hó köszöntő

Hó, hó, friss hó,

angyalváró

gyögyehulló

gyöngyvirág-hó-

csupasz bokrok

csipkézője,

fák fodros

fejkötője,

kerítések

keszkenője,

hegyek-völgyek

ünneplője.

Egyed Emese: Kétségek

talán eltévesztettük egymást
talán félreismertük egymást
talán vakító déli fényben
pusztulásba kergettük egymást

talán elveszítettük egymást
talán rosszul ismertük egymást
talán keserű csöndben szennyben
világra segítettük egymást