Katona Béla

Emlékezz vissza az egész útra, amelyen vezetett Istened, az Úr…(5Móz 8:2)

Emlékszel, hogy mi történt veled az idei év január 11-én? És március 6-án? Vagy éppen július 20-án? Valószínűleg nem. Ezzel nem bántani akarlak. Én is így vagyok vele. Fogalmam sincs, hogy az előbb említett napokon mi is történt az életemben. Ám az, hogy olvasod e sorokat, azt jelenti, hogy megtartott az Úr, még élsz, tehát életben voltál az esztendő előbb említett és az előbb egyáltalán nem említett napjain is.

         A ma véget érő évben voltak örömeid, nehézségeid. Szánj egy pici időt arra, hogy ezeket végig gondold. Adj hálát az Úrnak, mert sok áldásában részesültél idén is. De adj nyugodtan hálát a megélt nehézségek, küzdelmek miatt is, hiszen azokban sem maradtál magadra. Veled volt az Úr. Ő vezetett, tartott meg, hordozott mindvégig.

         Te és a körülményeid változhattak, de az Úr ugyanaz maradt. Ő ugyanaz az erős Isten, aki eddig volt, és aki ezután lesz. Legyen hálás a visszatekintésed és reményteljes az előrenézésed. Hidd el: az Úrnak gondja volt, van és lesz is rád…

Forrás:  Napi Ige és Gondolat

Tar Károly: Évszakok

Tél tanít hallgatásra

Tavasz ébredésre

Ötvös ősz elmúlásra

Nyár reménykedésre

Bella István: Gyötört már…

Gyötört már engem szerelem,
hogy azt hittem, beledöglöm,
de soha oly keservesen,
hogy sírjon, rázkódjon az öklöm.

Tudtam, megkeserül a száj,
ha csak a kényszer ránt magához,
s előbb vet ráncot a vágy,
mint a lepedő vagy a vánkos,

de nem hittem, hogyha meztelen
maga a szerelem mellém fekszik,
az a vágy is, az esztelen
ölelkezés is kettéfeslik.

Nem hittem, hogy az sem segít,
ha szinte halálig betakarhatsz.
Nem vetkezik, ölelkezik –
magányom befordul a falnak.

S mi csak fekszünk tovább, ziláltan,
életfogytiglan, évekig.
Sírás rázza a vállad, vállam:
Ki ez az idegen itt?!

Utassy József: Erdőszélen

Leheveredem a fűbe.

Testem félig mezítlen.

Zöld a csönd. Szinte hallani,

hogyan dobrokol szívem.

Szabó Magda: Könyörgés

Felelj neki! Én nem tudok felelni.
Mint az utas, ténfergek e talányos,
idegen város tornyai között,
eltévedtem hazámban, és a kő,
melyre pihenni ültem, ismeretlen,
csak keménysége ismerős. Felelj te,
te csak tudod, hisz öregebb vagy nálam,
magasabb is, átléped a hegyet:
egyet nézel, s a szakállas ereszt
megkopasztják az újszülött szelek,
hánykolódik a haltestű folyó,
s habbal takarja pikkelyes gerincét,
kettőt nézel, s a fű kis kardjai
kiröpülnek a föld alól, s a fény
szisszen, ahogy hegyük megmetszi talpát;
hármat nézel, s a föld öreg fején
felkéklik az évelő koszorú:
a márciusi aequinoctium.
Felelj neki. Én nem tudok felelni.
Valaha azt hittem: az ágy az ágy,
a ház az ház, és az ország az ország,
most ágy meg ház meg ország meg világ, –
jaj, Isten, Isten, Isten, Istenem!
Felelj neki! Valaha kinevettem
őseim mesterét, a genfi szentet,
mert azt mondta, születésem előtt
eldöntötték: mi vár. Az üdvözülés,
vagy kárhozat. Születésem előtt?
Holtom után? S ezt ki döntötte el,
mi most jutott nekünk, a földi létben,
az elsődleges, pucér szenvedést?

Most, mikor már nem vagyok fiatal,
s gondolataim oly visszhangosak,
mint régi utcák, visszacseng a szó,
a kacagás, amely belézuhant
a múltba, újra felveti a víz,
s egyre zavartabb vagyok, hogy öregszem,
mert ágy, ház, ország, Calvinus, – felelj,
hisz te szabad vagy és messzire látsz,
s ha újra eljössz, minden évben eljössz,
tán tudsz valami titkot, amitől
erős maradsz, megnézni a világot,
s megőrizni a gyönyörű mosolyt
szigorú szádon; bimbókat fakasztasz
az ágakon, megnyitod a csízek
kis torkát, eljössz, s nem undorodol
tőlünk. Talán hiszel valamiben,
mi eljövendő, és mit nem tudunk még.
Mit látok én? Akit nap sosem ér,
csak káprádzik a fénytől. Hallgatok.
Talán nem is köd, csak felleg. Elúszik,
ha megvillantod fényes pallosod.

Mondd meg neki: nem születtünk hiába,
felelj helyettem, szentséges tavasz,
ha én már nem bírom kimondani!

Mai Ige: Építeni másokat

„Mindegyikünk a felebarátja kedvét keresse, mégpedig annak javára és épülésére.” (Róma 15:2)

Két férfi egy kórteremben feküdt. Az egyikük minden nap egy órára felülhetett. Az ágya az egyetlen ablak előtt volt. A másik férfi egész idejét háton fekve töltötte. Az ablaknál lévő férfi minden nap elmondta, mi zajlik a külvilágban: beszélt a parkról és a tóról, a tóban úszkáló kacsákról, a parkban játszó gyerekekről, a kézen fogva sétáló párokról és a messzi látóhatárról. A barátja, aki mindezt nem láthatta, mosolyogva képzelte maga elé az elmondottakat. Amikor az ablaknál fekvő ember meghalt, a szobatársát költöztették a helyére. Ő feltornázta magát, hogy ki tudjon nézni az ablakon, de nagy megdöbbenésére csak egy szürke kőfalat látott. Összezavarodva kérdezte a nővérkét, hogy lehet, hogy a barátja olyan élénk színekkel festette le a látványt? Az ápolónő így válaszolt: „Igazság szerint ő vak volt, és még a falat sem látta. Csak magát akarta biztatni.” Pál azt mondta: „Mindegyikünk a felebarátja kedvét keresse, mégpedig annak javára és épülésére.” Mások biztatása nagy elégedettséget ad, különösen akkor, ha a saját helyzetünk sem éppen ideális. Valaki azt írta: „Ha valakinek azt mondod, hogy gyönyörű, akkor változtatsz az illető énképén. Egy szerelmes lány azt gondolja, hogy ő a leggyönyörűbb lány a világon, csak mert az a bizonyos fiatalember ezt mondta neki. Ha egy tanár azt mondja egy diáknak, hogy okos, akkor a diák még jobban fog törekedni, és még többet ér el. Amikor egy szülő azt mondja a gyermekének, hogy szereti, akkor a gyermeknek lesz önbizalma nagy dolgokba fogni. Másrészt viszont, ha egy orvos egyenesen megmondja a betegének, hogy menthetetlen, azzal felgyorsítja a haldoklást.” A szavak erejét használd az emberek építésére!

Forrás: Mai Ige

Fecske Csaba: A nagy mű

Lerajzoltam a semmit.

Látod itt,

amit éppen nem látsz,

ez volna az!

Fecske Csaba: Hangverseny

tegnap hangversenyen voltam
mondhatom tetszett az egész
Mozart Beethoven Chopin
de a legmeghatóbb mégis az volt
mikor összepakoltak a zenészek
s kottával hangszerrel kezükben
csöndben kivitték a teremből
a muzsikát.

Fecske Csaba: Ha Laurával beszélgetek

Ha Laurával beszélgetek
izzad a tenyerem
és kiszárad a torkom
és olyan hülyén hangzik
minden amit mondok
ezért egy szót se szólok
ha Laurával beszélgetek.

Fecske Csaba: Este

Anya hazajön: kapok egy puszit,
apa hazajön: újabb puszi
és egy barack a fejemre.
"Jó voltál?" - kérdezik,
és én bólintok.
"Mindent megettél?" - kérdezik,
"Mindent!" - mondom, pedig
nem is igaz, mert az óvó nénit
sem ettem meg, a hintalovat sem,
a labdát sem és az ajtófélfát sem,
a nagymamát sem, tudhatnák már,
mégis mindig megkérdezik.
Fürdés után ágyba küldenek:
"Álmondj szépeket, nyuszikám!"
De én nem alszom el, csak
a szememet hunyom be.
Hogyisne! Amikor minden
éppen ilyenkor jut eszembe,
később a szememet is kinyitom,
csakhogy akkor már álmos vagyok,
hát lecsukom újra,
de most magamnak alszom el!

Fecske Csaba: Bűvös szó

apa egyszer pityókásan jött haza
csapzott haja a szemébe lógott
s ahogy beszélt a nyelve meg-megbotlott
mint a járni tanuló kisbaba
anya megrökönyödve bámult rá
aztán kitört mint az égiháború
de apa kimondott egy bűvös szót
PRÉMIUM
és anya máris elcsitult
arcán kis tócsa: mosoly csillogott
gyöngéden apához simult
és dicsérte és köszönte nagyon
az összeborzolódott virágot
amit apa a táskából halászott elő
nekem narancsot küldött
az a titokzatos PRÉMIUM

Gősi Vali: Megszerettelek

Mielőtt megszerettelek,
már itt éreztelek a közelemben,
pedig azelőtt sohasem láttalak.
Hatalmas csönd volt körülöttem,-
hallottam a lélegzetedet,
és valami könnyed, légies dallamot…
- ma már tudom: a szíved ritmusa volt.
Időtlen béke költözött akkor
észrevétlenül a szívembe.
Egyszerre körbefont, átölelt
valami végtelen nyugalom,
mint egy puha takaró,
vagy elhagyott, finom pulóver,
melyből árad a rég átlényegült
kedves illata ma is,
és átjár itt hagyott, bársony-melege…
Szerelem ez, tudom,- múlhatatlan, tiszta, éteri.
A szívemben épült palota ajtaja
azóta naponta kitárul,- várja, beengedi
a lábujjhegyen érkezőt,
és egy hang halkan kérleli:
csak meg ne szökj…!
- s hogy visszataláljon,
távozáskor mindig kulcsot ad neki.

Boda Magdolna: (Hófehérke)

A mérgezett almadarabka bennrekedt,
az üvegkoporsó teteje lezárva,
elsétál mellettem a herceg,
kezében rádiótelefon,
hívása volt,
észre se vett.

Boda Magdolna: (Parish Churches)

Ġgantija templomok


A piroskupolás templomokba
nem lehet bemenni miniszoknyában
és illetlenség hangosan beszélni,
csak mormoghatsz hasztalan,
a rózsafüzér csak pereg és pereg,
csönd van, és isten szereti a csöndet,
és egyáltalán illetlenség az életnek
is létezni, képek, viaszmerev szentek
és az olaszos arcú madonnák a falon
fagyos halott arccal figyelnek téged,
de a Ggantija Temples-nél
nincsenek feltételek
az egylírás belépőjegyen kívül,
böföghetsz is, ez csak egy régi templom,
kupola nélküli kőhalom,
nincs az oltáron terítő, sőt nincs is oltár,
tömjén helyett csak a tenger illata,
úgy Krisztus előtt 3500-ból, mondják,
mintha két isten létezhetne,
mintha...
egy Krisztus előtti, és utáni.
Az ember megalkotta a régi modern mását
és piroskupolás légkondicionált templomát,
azt hiszi, isten, akár az ember
elhagyja összedűlt házát.

Karácsony 2018

Áldott, békés karácsonyt kívánok minden kedves olvasómnak!