„Azért megáldá az Úr a szombat napját,
és megszentelé azt.”
(Mózes II. könyve 20,11)
Szombaton nálunk nem dolgozott senki.
Anyám péntek délután megcsinálta a húslevest,
apám levetette a cipőjét.
Néztük a függönyön át, ahogy eltűnnek
a fények. Aztán ettünk csirkét, rizzsel.
Megbeszéltük, merre van észak,
és merre dél, tudtuk keletnek kell menni.
A szomszéd sokszor átjött, hozott
bort, fehéret, mi kávéval kínáltuk.
Nem oltottunk lámpát, néztük a viaszt,
ahogy elfogy, ahogy eltűnnek a határok.
A varjakat, ha jöttek, megetettük, majd
bezártunk minden ablakot, húztunk
rájuk redőnyt.
Aztán este lett, hideg,
anyám fényesre súrolta a tányérokat.
A kapukat én zártam be,
a párkányról meg eltűntek a varjak
A szomszéd filmet nézett, esetleg híradót.
A csirkecsontokat meg betettük egy zsákba.
Nem szóltunk egymáshoz.
Tudtuk, fénykép készül
rólunk minden péntek este.
Tudtuk, valaki elvágja
pont a karjaink közt.
Most reggel van,
és nézem a függönyön át,
ahogy sárga lesz minden.
A darabokra hullott képeket
úgy ragasztom össze, hogy
mindenki lássa, hol vágták el.
Egy varjú nekicsapódott
az ablaknak,
biztos keletnek akart menni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése