Ördögön, koboldon
fordul meg a sorsom:
s múlnak a napok.
Ősszel, télen, nyáron,
ezernyi halálon,
s mégis itt
Nem vágyom már másra:
a holnaputánra
spórol a lelkem.
Nyáridőn vagy ősszel,
s télen se köszönj el
tavaszi szellem.
Költő, hatvan felé,
örömét úgy lelé,
és erre épít,
hogy hever a plage-on,
s ezer friss virágon
csak legelészik.
Hatvan felé járva
nem az elmúlásra
gondolok éppen,
de mit is csináltam,
tavaszban és nyárban,
miként is léptem.
Hisz' szép ez az élet,
fogytig, ha kiméled,
azt, ami maradt;
csak az ősz fordultán,
leveleid hulltán,
ne kivánj nyarat.
Szólítom az Urat,
tán épp rajtam mulat,
hogy fohászkodom.
Újabb időt kérek,
ismét engedné meg,
amit egykoron:
fiatal erőben
őneki köszönjem
minden versemet,
és távol legyen még
az különös vendég,
aki eltemet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése