Sebestény-Jáger Orsolya: A kútnál

(Jn 4)

Asszonyi arcának tükre

 széttöredezett cserépdarab.

A kérkedő máz földre hullik

egy roppant ecset alatt.

Szemtől-szemben megállt:

kérdezni, beszélni vágyott,

és hitte: nem törhetik le

a világra érkezett virágot.

Minden találkozásból a legszebb,

mely hívatlanul érkezik,

titka egy távoli túlpart,

a hullámok keresztülszelik.

Egy felhőraj szalad s kibomlik,

hogy mint nehéz selyem

takarjon, vagy inni adjon

túlmutatva földi életen.

Hordom a képet belém ivódva:

inni kért – és mégis Ő adott,

s ha mások felé elindul kezem,

Ő adja a mozdulatot.

Bella István: Maradj velem

Dobol az eső Hogy esik
Maradj velem még reggelig
akad talán számodra ágy
szék is rárakni a ruhád

Mellém is fekhetsz Fekhelyem
mert itt vagy puhábbra vetem
Csönddel bélelem Boldogabb
holdakat gyújtok mint a nap

És hallgatok mert jól esik
Hallgatom szívveréseid
Mint csitul némul el a harc
amíg hajaddal betakarsz

S már nem is kéne mondani
csak hallani és hallani
Dobol az eső Hogy dobog
Benned zuhog Bennem zuhog

Bella István: Vagyok

Kell,

hogy legyen egy szem,

akiben

megláthatom magam.

Kell,

hogy legyen egy kéz,

akivel

ketten vagyok magam.

Kell,

hogy legyen egy száj,

akinek

elmondhatom: vagyok.

Kell,

hogy legyen egy szó,

akiért

Élek, nem én vagyok.

Keresztury Dezső: Elmondhatatlan

Ó, hogy iramlik, hogy ragad
a napok vad vágtája! Nézd
mint vonz a lomha áradat,
ó, nézd a világ tengerét!
Örvény kap el s mint a kitárt
mélység fölött az egyetlen igaz cél,
úgy int felénk a hű, szilárd
sziget, mit éveinkből építettél.

Mint párát, átszakít a fény,
oldódom, siklom, mint a hab,
de te vagy a part és a héj,
hol illó lényem megmarad;
a gyökér vagy te, én az ág,
mely felsuhant és lágyan ing a szélben,
s a gondok vad vércsehadát
a te szavad riasztja el felőlem.

Hogy mondjam, mi ködnek az ég,
hogy mondjam el, mi vagy nekem,
hogy mondjam fényed mély delét,
hogy mondjam: ez a szerelem,
hogy mondjam el a hű hitet,
hogy mondjam el szót nem lelő zavarban,
hogy mondjam el az életet,
hogy mondjam el, ami elmondhatatlan?

Vékony Andor: Ősz

Hulló falevél

Az ősz a lelkedig ér

Szavakba öntöd

Kántor Péter: Mi kell a boldogsághoz?

Ha úgy vesszük,
nem is kell hozzá sok:
két ember,
egy üveg bor,
egy kis sajt,
só, kenyér,
egy szoba,
ablak és ajtó,
eső odakint,
hosszú szálú eső,
no meg persze cigaretta.
De sok-sok estéből mégis
egyszer-kétszer, ha bejön,
mint nagy költők nagy versei.
A többi előkészület,
utószó,
fejfájás,
nevetőgörcs,
nem lehet, de muszáj,
túl sok, de nem elég.

Kántor Péter: Érezted már?

Amikor éles késbe
lépsz, és ömlik a véred,

szúnyogok tapadnak rád rajokban,
és zeng a véres fű rajongva,

szédülsz, nem látsz a lombtól,
s tüzel a június, tombol –

érezted már, hogy édesül az élet,
mikor a halál belekóstol?

Kántor Péter: Levél

Fürödni indultunk a tóhoz,

mikor a szélvédőre sárga,

nedves levél csapódott.

És rögtön mintha november üzenne,

megeredt az eső.

Ilyenkor a leggyorsabb sas karmából is

kicsúszik a zsákmány.

A víz fölött elszürkült az ég,

és hallani lehetett, ahogy halkan,

panaszkodva surrog a fű.

Csodálatos Erdély - Torockó és Tordai hasadék

Torockó és Tordai hasadék madártávlatból

Szimeonov Todor: Titok

Igen, fent az ég…

Lent a föld, benned létra…

Merre igyekszel?

Tamás Tímea: Vale!

Ki sem mondhatom Uram
hogy várlak és mindig csak
holnap érkezel
ki se mondhatom hogy magány
hogy félelem mert hagytad el-
kopni őket és nem olajoztad
napjaink tengelyét ezért
az árkaiban itt-ott csikorognak
ropognak némely fegyverek
és a kifolyt vér rozsdája
egyre mállasztja bennünk az erőt
egyre régebbiek vagyunk Uram
ezért ki sem mondhatom hogy
vágyakozom még mindig vágyakozom
itt beszorítva testek tankok
bűzökbűnöksorfalaközé
a holnap után ami egyszer
kiszabadít az örök ma
fogai közül ahonnan rozsdás vérünk
mindig visszafelé folydogál

                  ***

és azon a reggelen nem megyek
ki a megállóba

Csodálatos Erdély - Gyilkos tó és Békás szoros

Szimeonov Todor : Titok

Csillogó felszín…

Feszültsége óvón zár

egész világot.

Gyilkos tó és Békás szoros madártávlatból

Szimeonov Todor : Mindenség

Változó világ...
De lesz időm megérteni...
Örökké nézem...

Szimeonov Todor: Csend

Ma szívemre szállt

egy didergő vers. Most is

fáj puha körme...

Cry Guitar, Cry...

Kántor Péter: [Szívemből szőtt fonálon…]

                …pókként saját szívünkből
                magunk köré fonjuk tanyánkat.
                                   W. S.

Szívemből szőtt fonálon
lógok, mint pókfonálon,
himbál egy éber álom.

Nézlek, pókot fonálon,
szívedből szőtt fonálon
himbál egy éber álom.

Kiss Benedek: Isten csavargója

 Ahogy
kutyám
elcsavarog,
Istenem,
én gyarló
csámborgód vagyok.

Nappalok,
éjszakák
bozótosában
kajtathatsz,
 kutathatsz,
járhatsz utánam.

Magamat
megvallom
mindenkinek,
csaholjanak
vagy
nevessenek.

Ám a Te ítéletedet várom.

A Te csavargód vagyok én,
hatalmas Isten,
e csillag-bozót-világon.

Bényei József: Végrendelet

A világot úgyis ki kell bírni.
Ne engedd a virágokat sírni.

Ne engedd a madarakat félni,
a hűséget hóban elvetélni,

az álmokat este megalázni,
almafákat áprilisban fázni,

a perceket ne engedd megállni,
ablakokat örökre bezárni,

csillagfényű éjszakákra lőni,
ösvényeket indákkal benőni.

Ameddig a vállad íve bírja,
vigyázz minden virágtalan sírra,

vigyázz minden társtalan magányra,
füstre, fényre, ember-glóriára.

Aki árva arccal sír az égre,
takarj szelíd álmot a szemére.

Tanulj könnyet, sebet, jajt szeretni:
valakinek embernek kell lenni.