Hárs Ernő: Mit sose láthatok viszont...

Mit sose láthatok viszont már, képbe mentem –
mind színesebbre így válik lassan szobám.
A kárpótlás, amit nyerek, bármily sovány,
nem lett úr teljesen az elmúlás felettem.

Elöl gyerekkorom képei sorakoznak,
utánuk jönnek a kalandos utazások.
A négy égtáj felé vetettem ki a hálót,
s ez volt, mit a mohó kisérletek kifogtak.

Mert mégis gyönyörű kihűlt csillag a föld,
hóhér s önpusztító zsarnokok ellenére,
érezni rajta még édene illatát.

Bármily rövid, csekély osztályrészt örökölt
üdvéből valaki, örökké visszatérne
honvágytól űzve rá, galaktikákon át.

Takács Zsuzsa: Nevek

Ki vagyok én, hogy válaszolj nekem?
Ki vagyok, hogy fölfedd elrejtett Arcodat?
Ágnesnek hívtak egykor, most Teréz vagyok.

Kitartok végig melletted, Uram, kisegítő
munkás a szállásért cserében, koldusok barátja,
leprások mosdatója, csak add, hogy amit

építettem el ne rontsam, hiszen áll már
a tizenkét Ház. A szenny, a zsivajgás, az autó-
tülkölés sivataga helyén emelkedik a Béke

Városa. S ha nélküled semmi életem az ár
és lelkem nyugalma? Legyen belőlem egyre
kevesebb, cselekedj Te helyettem.

Gittai István: Csángóföld

A Gyímesekben bár sose jártam,
több ízben odavittek a filmek,
s felejthetetlenül rögzültek
a völgyek, a lejtők, a legelők,
a dombok, az erdők, a havazás,
a hasábfák, a kémények füstje,
a léckerítés, a viharlámpa,
az istálló, a fészer, a szekér,
a sok-sok egyszerű, emberi arc,
a mindent átitató nyugalom,
a jajongó hegedű, s a gardony
dacra bujtogató dobogása.

Ha nem is az egyetlen, de egyik
jó hely a világon, hol élhetők
a percek, az órák, a nappalok,
az éjek, az évek, szóval az élet,
a túlvilágit is beleértve.

Lázár Bence András: A hallgatás végén

Már három hónapja csak hallgatok. Pedig beszélni
kéne. Mondjuk a spalettákról, ahogy belenyílnak
a fénybe. De szavam szádba száradt, és az apró
történések, mint vad melegben úszómedence széli
burkolat csakis teljességben, csak egészben működnek.
Már három hónapja, hogy elvitted az álmom, lenyelted,
nincs tovább, mondjuk nem bánom.

De a szavakat, amik szádban ragadtak, mint izzadt
fürdőnadrág az úszópad szélén, add vissza. Vagy
nyíljanak a szádban, fogaid mögül, nyelved alatt,
mint vízből vad rózsák, aztán leszakítom, leszedem
gyümölcsöd, magamba nyelem, vagy felveszem,
spalettáid elé álok, mint az isten, hogy a fényt,
pedig beszélni kéne, beengedjem.

Erika Burkart: Láthatár

Este lett,
egy a sok milliárdból,
egyre-másra sorjáznak az évek,
madárraj hussan le az égről,
aljnövényzetet lobbant
lángra a nap.

Tanulunk
egyedül lenni
törött szókkal,
lezuhant képpel,

szemtől-szembe
az utolsó nappal.

Báger Gusztáv: Feloldozás

Váratlan vendég, betoppan hirtelen,
leveszi lelkünkről a terhet.
Annyira meglepődünk, elfelejtünk félni.
Nincs dolgunk semmi,
épp csak lemondunk saját igazunkról.
Ekkor nyújtja át,
mit sose mertünk kérni.

Báger Gusztáv: Városszél

Mikor leszáll, nem mozdul.

Nézem.

Két perc telik el.

Hová tetszik menni?

Szeme lassan rám nehezül.

Oda.

Abba az irányba mozdul,
hol egyetlen ház se áll.

Akkor ő néz vissza rám.
Fürkészi a szemeimet.
Talán a lelkemig is ellát.

Tudom, nem kockáztat, csak ha biztos.
Csak ha meggyőződött a jó szándékról,
akkor mer kérni.

Segít?

Igen.

Alig várom, hogy kimondhassam.
Fölhívom a menhelyet.
Elkísérem, mintha a rokonom lenne.

Megvárom, míg lefektetik.
Enni adnak neki. Elalszik.
Kilépek a kapun és elsírom magam.

Ott és akkor megtudtam,
mit jelent szomorúan
boldognak lenni.

Lázár Bence András: A madaraknak eleséget dobni

Nem is tudom, huszonkét évet tán,
vagy kevesebbet, vagy akár többet,
huszonkét évet tán azt hiszem vártam rád.
Emlékszem még tél volt, vagy alig tavasz,
emlékszem fel volt kötve a hajad.
Álltam egy bejáratnál, szürke hétfő volt,
vagy szürke kedd a madarak délről már
rég visszarepültek. Te bent voltál, én
huszonkét évet tán, huszonkét évemet
számoltam hát meg a mindent, meg a többit,
tudtam, el kéne onnan jönni. El kéne onnan
jönni, a reggeleknek ízeket kéne adni,
az estéknek tüzet kéne rakni, a madaraknak
eleséget kéne dobni.

Aztán mint egy régi vendég, egy elfelejtett
ismerős, aztán mint egy távoli rokon,
megérkeztél, vagy találkoztunk,
vagy szürke hétfő, vagy fehérebb kedd volt,
vagy egyszerűen csak így kellett lennie,
nem is tudom, huszonkét évet tán
– a réginek el kellett onnan mennie –
vártam rád és most megérkeztél,
mint a bibliában, mint a buszra várva
mint mellkast, mint karokat kitárva.
Mint madarak itt a télen, vagy alig tavasszal.
Így hát, vesd le ruhád, ülj le nyugodtan,
beszélj, csak beszélj, hallgatni foglak.
És jöhet bármi, újabb tél, újabb akármi,
újabb vihar, újabb halál, újabb bármi.

De aztán együtt, el kellett onnan jönnünk,
a reggeleknek ízeket kell most adni,
az estéknek tüzet kell most rakni,
és, hogy visszajöjjenek, a madaraknak
eleséget kell most dobni.

Végh Sándor: Nagyapám

Csodálatos ember,

végtelen nyugalomban,

lelkének csendjébe

takarózva,

ül órák hosszat

egy halomban

gondolataival.

Sebestyén-Jáger Orsolya: Decemberi égbolt

Lám, elmúlt megint, miről hittük, múlhatatlan –
akár csöndes mosoly a száj szögletén,
mint birsalmák magánya a megözvegyült ágon,
mikor száradó levelek közt téblábol a fény.

Még felsajdul fölöttünk a decemberi égbolt,
bőrünket kócos szél szántja a platánfák alatt.
Este gyertyát gyújtunk, a vállunk összeér.
Szeretni tanulunk – még lehet, még szabad.

Gősi Vali: Te vagy

te vagy mindörökké
a kikötő felé haladó hajó nyugalma
te vagy
titkolt szenvedélye a kalandozóknak
te vagy a távozás
– az örök lehetetlen –
szeretek eltűnni mélyen a szemedben
akár egy sejtelmes éjsötét erdőben
ahol a fák között átsüt a fény
szeretek húsodba marni
szenvedéllyel
keresem mi benned elérhetetlen
de sohasem keresem
a reménytelent

*
(Parafrázis: Nazim Hikmet, Újra te c.
versére – Ford.: Eörsi István)

Nâzim Hikmet: Újra te

Benned én
a kikötő felé haladó hajó nyugalmát,
Benned én
a felfedezők játékszenvedélyét szeretem,
Benned én a távozást,
Benned én a lehetetlent szeretem.
Beleveszni szemedbe, mint napsütötte erdőbe,
s a vadász étvágyával verejtékes-véresen
húsodba harapni dühös-éhesen. –
Benned én
a lehetetlent,
de nem a kétségbeesést szeretem.

Eörsi István fordítása

Seléndy Balázs: Aki nincs itt

Minden nap
gondolok rád, a részre
aki nincs itt, gondolok rád
amióta
elhagytál
nem akarva, de igent mondva
a végső, otthonról jött,
hívszóra.

Gondolok rád és amikor elindulok
te jössz velem,
akárhová megyek
te jössz velem
a résszel együtt, aki itt van,

mert mi hárman
egy vagyunk,

és talán az a világ,
amit mi fogunk teremteni
nem lesz az a szomorú-szegény világ,
amit te hagytál el, talán ez
szeretet világ lesz,
olyan amilyen volt

mielőtt minden szétesett,
mielőtt le kellett hajtani fejünket
mert hirtelen rádöbbentünk arra,
hogy testünk
meztelen.

Ebben az évben bízz Istenben és légy nyugodt!

„Boldog ember az, a kit te megfeddesz Uram, és a kit megtanítasz a te törvényedre; hogy nyugalmat adj annak a veszedelem napján, míg megásták a vermet a hitetlennek!” (Zsoltárok 94:12–13 Károli)

Vannak dolgok, amiket Isten tesz meg értünk, és vannak dolgok, amiket tőlünk vár el, hogy megtegyük magunkért. Egy másik fordítás szerint: „Áldott ember az, akit te fegyelmezel és tanítasz, ó Uram, és akit megtanítasz a te törvényedre… akinek erőt adsz, hogy nyugodt maradjon a veszedelem napján…” (Zsoltárok 94:12–13 AMP). Szeretnéd, ha nyugodt tudnál maradni bármilyen körülmények között? Szeretnél higgadt lenni, bármekkora is a feszültség körülötted? Szeretnél a béke eszköze lenni, bármerre mégy? Szeretnél felülemelkedni a körülményeken ahelyett, hogy hagynád, hogy lenyomjanak? Isten ma lényegében ezt mondja neked: „Élj az én igém szerint életed minden területén. Tanulj meg érzékenynek lenni a hangomra, engedelmeskedj gyorsan és készségesen. Az én igám boldogító és az én terhem könnyű. Soha nem bízok rád olyat, amivel ne boldogulnál, vagy ami elhordozhatatlanul nehéz teher lenne számodra. Add át nekem az aggodalmaidat – egyenként, amikor támadnak. Örülj, mert biztos lehetsz szeretetemben, gondoskodásomban és védelmemben, és abban, hogy megadom neked szíved vágyait.
Mivel az ördög »a vádló«, ezért folyton rá fog mutatni gyengeségeidre és hibáidra, és azt fogja mondani, hogy érdemtelen vagy. Ne hallgass rá, ő a hazugság atyja! Én kegyelmemből megmentettelek, most már Krisztusban vagy. Az ő megváltó vérén át tekintek rád, ezért az én szememben mindig elfogadott vagy. Add át nekem minden aggodalmadat és gondodat! Kezdj el a jelenben élni, ne a múltban vagy a jövőben! Keresd az én áldásomat, és megtalálod. Élj teljes életet, mert ez az én tervem számodra ebben az évben.”

Forrás: Mai Ige

Bende Tamás: Elindulsz akkor

Ahogy a bőrt szakítod, foggal szakítod hüvelykujjad végéről,
a köröm mellől alig észrevehetően vér szivárog,
egy olyan szertehagyottságban és porladásban,
amihez ezidáig nem volt hasonló.

És hiszed, ha hihetnéd, hogy pont itt,
pontosan e megszakadás közepette találhatsz valamit,
amit talán megéri megszorítani, magaddal vegyíteni,
vagy csak összekeverni az estéket.

Miféle felhasadás ez, miféle oldódás. Eltűnni kellene
és belealudni egy elvesztett éjszakába, mert minden,
amiről azt hitted, nincs már, egyszer elkerülhetetlenül előkerül,
és elindulsz akkor, tényleg mindennek a vége felé.