Szeretlek. Csak szeretlek.
A mennyben és a földön is legyen szent a Te neved.
Mint mindennapi kenyerünket, úgy add magad nekem
most és máskor is.
Jöjjön el az én országom, ahol szerethetlek Téged,
hiába szeretsz mást, s Ő is akar Téged.
Legyen meg az akaratom itt lent a Földön,
mert én szeretlek akkor is, ha már nincs miért,
ha már nem kell senki kölcsön.
Ha már tudják, ha már tudhatják mások is,
én belehalok, tudom, de mégis, de még akkor is,
mert szeretni kell lemondva, szeretni kell várva,
összekulcsolt testek izzadt nyomorával,
pedig jó lenne úgy, ahogy szeretném én,
jó volna úgy, ahogy szeretnéd még.
Ne eresszük szerelmünk idő előtt sírva,
ne álljunk a gödör szélén tehetetlen, sírva.
Pedig meg fogok halni, s Te nem értettél semmit,
meg fogok halni, mert nem tudtam adni!
Nem tudtam adni, csak ennyit...
Nem tudtam mondani, amit kellett volna,
csak akartam élni,
Neked játszani, játszani, nem félni.
Játszani Neked a reggelt a Nap első sugarával,
a reggelivel, amit ágyba hozok azzal, ki kedvesem eljátssza.
Ahogy a Földön, úgy a Mennyben is.
Te szeretsz mást, én szeretlek Téged.
Hogy engem fogsz szeretni, sohasem ígérted.
Te nekem vagy, de ugyanúgy másnak.
Krisztusnak jó vagyok,
de bohócnak gyáva,
messze megyek, de legyek bárhol is
szeretlek, csak szeretlek akkor is,
még akkor is...
Szeress vigyázva, ne szeress bántva,
szeress, mert a látszatnak könny lesz egyszer ára.
Borzas szerelmünket ki fésüli újra,
hogyan jutunk a semmiből a mindeneken túlra?
Ámen...
