az ablakokban gyönyörködik
már magán a Nap.
Tükör- szemed egén apró fény az enyém,
a kert lelkéből ámulat fakad.
Szobáról szobára érünk,
csendemre csenddel felelsz…
ilyen lehet a halhatatlanság.
Szárnyalsz, mert vagyok neked,
szárnyalok, mert te emelsz.
Látlak egészen, ahogy kitárod magad:
lelked mezítelenebb minden létezőnél.
Akarom, hogy magasztaljalak!
Betakarlak végül,
és a fagyos világ el- elakad.
Egy hatalmas szekér utasa vagyunk
öröktől fogva: én
és te magad.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése