A nap gondolata

Békességem, nyugalmam, csendességem van, mert Krisztusom van.

Jánk Károly: Maradék idő

Ahhoz, hogy átkeljünk együtt 

az üveg nyakán, 

szorosabbra kellene húzni 

derekunkon a bársonyövet, 

a Rómeók korából itt maradt 

láncszemet. 

Innen északra fekvő tartományunk 

csak egy hétvége volt. Arról 

beszéltünk akkor, hogy az ösvény 

milyen szűk, és eltévedni 

káros szenvedélyre vall.                               

Emlékszel? Kölcsönös 

gátszakadás, majd séták 

a kiszáradt patakmederben. 

Ki kiért felelős? Nem tudnám 

megmondani így, ilyen karakán 

módon, pedig a levélváltás 

rovatban is járatos vagyok. 

Tulajdonképpen elutazhatnék 

délre is, ha Quasimodo verssorára 

ébredek, de nem kenyerem már 

a rangos, öbölparti város. 

Bárha feledtetné is 

szomjúságomat a közénk szorult 

maradék időre, nem oltaná 

a szomjam.

Pálfi Zsuzsanna: Kijavított gyászjelentés

„ Jézus, emlékezzél meg rólam, amikor eljössz a te királyságodba!" 

(Lukács ev. 23:42)     

      Az emberek többségét izgatja, foglalkoztatja, hogy mit gondolnak róluk mások. Mások, akiket vagy ismernek, vagy nem. Mások, akik ismerik őket, vagy nem is igazán.  

      Alfred Nobel svéd kémikus, aki a XIX. században feltalálta a dinamitot, egy napon, mikor szokásához híven fellapozta az újságot, döbbenten olvashatta saját gyászjelentését. A következő állt benne: „ Alfred Nobel, a dinamit feltalálója elhunyt a tegnapi napon. Találmányával hozzájárult ahhoz, hogy a háborúk során minden eddiginél több embert lehessen megölni. Ennek következtében nagyon gazdag emberként távozott az élők sorából.”  

      Érthető, hogy Nobelt sokkolták ezek a sorok. Valójában az történt, hogy nem Alfred, hanem a bátyja halt meg, de az újság szerkesztői felületesek voltak, és összecserélték őket. De nem is annyira magának a gyászjelentésnek a ténye, hanem annak tartalma elementáris erővel hatott a tudósra. Jóllehet az emberi emlékezet behatárolt, ő mégsem akarta, hogy az utókor úgy emlékezzen rá, mint aki robbanóanyag eladásából gazdagodott meg. Megváltoztatta a végrendeletét, és meghagyta, hogy vagyonából minden évben jutalmazzanak meg olyan embereket, akik sokat tettek a béke előmozdításáért és az emberiségért. Ma Nobel nevét hallva, már nem a dinamit, hanem inkább a Nobel-díj jut először az eszünkbe. Később ezt írta: „ Minden embernek esélyt kéne adni, hogy élete közepén elolvashassa saját gyászjelentését, hogy aztán kijavíthassa, újra írhassa azt.”  

      Az Ige szerint a Golgotán valakinek szintén nagyon fontos lesz, hogy ki és hogyan emlékezik meg róla. A Jézussal keresztre feszített gonosztevőknek is van lehetőségük, hogy akár életük utolsó pillanatában, de még korrigálják a „ gyászjelentésüket”. Hogy ne az legyen benne csupán, hogy végrehajtották rajtuk a gaztettükért megérdemelt halálos ítéletet, hanem valahova máshova kerüljön a hangsúly. Egyikük élt is a lehetőséggel. A jobb latornak a Szentírásban ránk maradt „ gyászjelentése” ugyanis megváltozott. Bár továbbra is benne maradt, hogy halálra ítélt bűnöző volt, a hangsúly azonban odakerült, hogy felismerte ki szenved mellette a kereszten, és élete utolsó pillanataiban, a maga korlátozott lehetőségei között ugyan, de kiállt Jézus mellett. Ő azonban ezt a módosítást nem az utókor sokszor változó, gyakran felületes és gyorsan felejtő ítélete miatt tette, hanem azért, hogy maga a Megváltó emlékezzen meg róla, és ezzel a megváltozott hangsúllyal.  

      Vajon, ha ma olvashatnánk saját gyászjelentésünket, mi az, ami felkavarna benne, amin sürgősen változtatnunk kell? Mennyire foglalkoztat bennünket az, hogy Krisztus Urunk megemlékezik-e rólunk, és hogy milyen hangsúlyt lát az életünkben? 

Forrás: Napi Ige és gondolat

Hermann Hesse: Pillangó

Kis pille könnyű szárnyon, 

égszínkék remegés, 

gyöngyház-borzongás-álom, 

csillog, ragyog s enyész.   

Ilyen volt boldogságom: 

rebbenő jelenés, 

szemvillanásnyi álom: 

csillog, ragyog s enyész.   

Lator László fordítása

Zelk Zoltán: Nem kérdezem

Harisnyád és a kombinéd 

a fürdőszoba fogasán, 

lehet, hogy már csak ennyi vagy, 

s most lett magány csak a magány?  

Mert milyen örvény ez a csend ! 

ötvennyolc évem elmerül - 

ki azt hittem, eztán veled, 

még soha ilyen egyedül.  

Volt gyászom és volt haragom, 

s hogy érezzek még, volt sebem, 

megkérdezhetném, tudod-e, 

mit is tettél? nem kérdezem.  

Csak várlak. Tudom, hazajössz, 

s a szomszéd szoba ajtaján 

árnyad némán levetkezik 

s mellemre térdel a magány.

Veronica A. Shoffstall

Egy idő után megtanulod a finom különbségtételt 

a kézfogás és az önfeláldozás között... 

És megtanulod, hogy a vonzalom nem azonos a szerelemmel, 

és a társaság a biztonsággal... 

És kezded megérteni, hogy a csók nem pecsét, 

és a bók nem esküszó... 

És hozzászoksz, hogy emelt fővel és nyitott szemmel fogadd a vereséget: 

a felnőtt méltóságával, nem pedig a gyermek kétségbeesésével... 

És belejössz, hogy minden tervedet a mára alapozd, 

mert a holnap talaja túl ingatag ehhez... 

Egy idő után kitapasztalod, hogy még a napsugár is éget, 

ha túl sokáig ér... 

Műveld hát saját kertecskédet, magad ékesítsd fel lelkedet, 

ne mástól várd, hogy virágot hozzon neked...

Sarah F. Adams: Hadd menjek, Istenem...

Hadd menjek, Istenem, 

Mindig feléd, 

Fájdalmak útjain 

Mindig feléd. 

Ó, sok keresztje van, 

De ez az én utam, 

Mert hozzád visz, Uram, 

Mindig feléd. 

 

Ha este száll reám, 

S csöndes helyen 

Álomra hajtanám 

Fáradt fejem: 

Nem lesz hol nyughatom, 

Kő lesz a vánkosom, 

De álomszárnyakon 

Szállok feléd.  

Szívemtől trónodig 

Mily szent csoda! 

Mennyei grádicsok 

Fényes sora. 

A szent angyalsereg 

Mind nékem integet; 

Ó, Uram, hadd megyek 

Én is feléd!  

Álomlátás után 

Hajnal, ha kél, 

Kínos kővánkosom 

Megáldom én. 

Templommá szentelem, 

Hogy fájdalmas szívem 

Uram, hozzád vigyem, 

Mindig feléd!  

Csillagvilágokat 

Elhagyva már, 

Elfáradt lelkem is 

Hazatalál. 

Hozzád, ha eljutok, 

Lábadhoz roskadok: 

Ottan megnyughatok 

Örökre én.     

Áprily Lajos fordítása

Imre Flóra: Hálaadás

mondja magát az én számmal az Úr 

s mond engem is az ő szavai által 

a mellékjelei a csillagok 

és ott rezeg a kétes éjszakában 

ahogy a csönd lomhán feszül-lazul 

és téged is mond aki olvasod  

Boda Madolna: (gyorsfénykép a repülőből)

a föld szaga a folyó színe a levegő íze illata az arcokon sápadt  

mosoly vagy bánat vagy semmi csak üres kép az arc helyén  

amelyet megfesthetsz ez itt már nem a tieid földje és a vonások  

idegenek ott édes itt keserű a szél és forró a nap és hidegebb a  

föld más a világ és a szó se édes hogy kihull a száj melegéből és  

emlékszel hogy a tanfolyamon órákig kínlódtál egy hang helyes  

kiejtésével WITH és WITHOUT megmosolygod egykori  

magadat good afternoon anyway majd megszeretlek érzéseim  

ellenére

Kassák Lajos: Veled vagyok

Előtted megyek
te én előttem
a koranap aranylánca
csilingel kezemen.

Hová mégy - kérdezem
feleled - nem tudom.

Siettetném lépteim
de te jobban sietsz.

Előtted én
te én előttem.

Egy kapu előtt mégis megállunk.

Megcsókollak
te nekem adsz csókot
aztán elindulsz szótlanul
és magaddal viszed életem.

Nemes Nagy Ágnes: Dal

Szeretnék már szeretni, 

hogy lényed megtanuljam, 

én lennék a kisujjad,                    

és mondanád: kisujjam.   

Szeretnék nem szeretni, 

mint macska, heverészni, 

magam sétálni menni, 

s hogy merre, meg se nézni.

Nemes Nagy Ágnes: Állatok

Sok éven át sütött a nap: 

Vénebb vagyok, s így boldogabb. 

Megértem. 

A gyermek rezgő, állati 

félelme kezd kiállani 

csontomból. Ép a térdem. 

Kígyóm, kutyám és tigrisem 

nem bírják el tekintetem, 

farolnak. 

S lesúnyt-fejű sok állatom 

szűk pórázon sétáltatom 

a megnyíló fasorban. 

Mult és jövendő éveim 

vattáznak, védnek kétfelől, 

s gyalázat 

csak akkor ér, méltánytalan, 

ha meg kell adnom majd magam 

az állati halálnak.  

Bálint Tamás: Délibáb

A fénynek nem számít, 

hogy hol törik meg: 

a sportautó motorháztetőjén,                   

a vadászfegyver ravaszán, 

a kedvesnek hitt szemében 

vagy annak a pohárnak a száján, 

melyet utoljára a szádhoz emelsz.

Lator László: Jóság

Egyszerűen és átlátszóan  

lebegünk a világ dolgai fölött,  

mint a súlytalan madarak,  

mint a levegő, mint a semmi.     

Nem akarunk semmit, de éjszaka  

vágyaink lila lánggal égnek,  

s reggelre megszületnek bennünk  

a föld, a nap és az állatok.     

Mi vagyunk a föld, a nap és az állatok,  

a lassú folyók és a messze  

hegyek hullámzó éneke,  

határtalan alázat.     

A földért és a fákért és az égért,  

az állatokért és az emberekért vagyunk,  

a kemény falakon áthatolnak  

remegő sugaraink.     

Megértésünkben felolvadnak a kövek,  

az utak összefutnak,  

szemeinkből a földre  

a jóság szüntelen zuhogása árad.     

Érezzük ereink lüktetését,  

időtlenek, határtalanok vagyunk,  

s magunkba oldjuk  

az újuló és porladó világot.

Wendell Berry: A vadon élő dolgok békéje

Mikor szorongással telnek a nappalok 

és a legkisebb neszre is felriadok éjjel, 

mert aggódom magam s gyermekeim élete felől, 

elindulok és lenyugszom ott, ahol récék 

pihennek a vízen pompázva és fenséges gémek keresnek étket. 

Békével töltenek el a vadon élő dolgok, 

kik nem terhelik meg életüket előrevetített 

gyásszal. Eltelek a csendes víz társaságával. 

Fényórájukat váró, naptól vaksi csillagok 

sejlenek felettem. Egy időre 

megpihenek a világ kegyelmében és szabad vagyok.  

Szil Péter fordítása