2023. július 26., szerda

Jevgenyij Vinokurov: Ő

Mellém ül enni. 
Asztalon az étel. 
Rám szól: egyél! 
És megadom magam. 
Csörömpöl, istennő, a sok edénnyel. 
Olvas. Söpör. Szalad, mert dolga van. 
Mezítláb ténfereg öreg zakómban, 
vagy fölveri a konyhát éneke. 
Szerelem ez? Dehogy. 
Mi is valóban? 
Csak ennyi:                    
                   elmegy - meghalok bele.

Rab Zsuzsa fordítása

Jevgenyij Vinokurov: Kérés

Ember vagyok. Kérlek, szeressetek. 
Egy pár golyó, mely belülről világít - 
ez a szemem. Szerveim rendesek. 
Ez itt az orrom. Meggyőzök akárkit:  

ember vagyok, Isten képére gyúrt. 
Ez ő - ez én ... Ki mondja: nem hasonlít? 
Kezem ... éppen cigarettára gyújt. 
A szám - amint nevet, rándul vagy ordít.  

Ember vagyok. Ne többért: ennyiért  
szeressetek! Csak mert szemernyi szikrát  
hordok magamban, morzsa fényt...  
Ember vagyok, kérlek, szeressetek hát.

Rab Zsuzsa fordítása

2023. július 21., péntek

Váci Mihály: Kettesben önmagammal




Aki voltam, milyen messze van tőlem!
S aki leszek, az már milyen közel.
Már utolér, mellém lép, támogat,
és átölel.

Bíztatva suttogja: Ne félj!
Valahogy majd csak megleszünk.
Hiszen szívünk marad a régi,
s ketten talán csak megőrizzük
az eszünk.

Puszta Sándor: Donum

Kaptál egy arcot
apád anyád arca

kaptál egy nevet
hordozd becsülettel

kaptál egy kezet
ne ereszd el ne ereszd el

kaptál egy szívet
igazíts rajta ha tudsz

kaptál egy világot
javíts rajta ha tudsz

kaptál egy életet
viseld el ha tudod

kaptál egy napot
még mindent jóvátehetsz

2023. július 20., csütörtök

Corrie ten Boom




" Minél sötétebb lett a körülöttünk lévő éjszaka, annál fényesebben, igazabban és gyönyörűbben égett Isten szava. Ha a világra nézel, elkeseredsz. Ha magadba nézel, depressziós leszel. De ha Istenre nézel, akkor nyugalomra találsz.”

Csáky Károly: Panasz helyett

Én Uram, 
beteg szolgád 
vagyok csak, 
ki nem méltó 
a szenvedésre sem. 
Ki fájni tud csupán, 
s kinek könnyei hullanak 
még száradó szemgödréből, 
de ajka nem rebeg 
se hálát, 
se panaszt.   

Magam maradtam 
kinn a pusztában, 
messzire csillagaidtól. 
Sehol egy sátor, 
áldozatom tüzét 
elfújja a szél.   

Hová lennék most 
nélküled, Atyám? 
Bűneimmel kit 
terhelhetnék? 
Könyörgök hát 
egyre esendőbben, 
mert  közeledni akarok 
újra hozzád 
a te Fiad által.

2023. július 19., szerda

Ágai Ágnes: Igeidők




Szerettél. Szerettelek.
A múlt idő zónájába kerültünk.
Furcsa, idegen vidék.
Nem tudok tájékozódni benne.
Elsüllyedek.
Ránk nehezedik a volt,
nem fénylik föl a lesz.
                  Minden megtörtént már.                  
             Ezentúl együtt soha semmi.            
Ez a megfellebezhetetlen,
végérvényes bizonyosság!
Már minden csak visszafelé.
Már nem érezlek, csak emlékezlek.

Szlukovényi Katalin: Járkálj csak

Lépéseid súlya alatt, talpad nyomán 
rendre beomlik az út, akár a tárna, 
és ha rohansz, csak annál sebesebben. 
Lassíts. Járkálj csak könnyedén, mint Jézus 
képe a feszített víztükör lapján.

Szlukovényi Katalin: Telefonkönyv

              In memoriam Hankiss Elemér  

Szaporodik mobilomban a halottak száma: 
apám, barátom, mesterem, 
közeli rokonok, távoli ismerősök, 
egykor meghitt vagy csak tervezett 
találkozások, beszélgetések emléke, ígérete. 
Akárkit keresek, mind gyakrabban őket 
találom – fáj, mégis megnyugtató 
látni, hogy voltak, vannak. Kitörölni 
nem volna szívem, végképp úgysem lehet. 
Jöjjön inkább – ezt akarták ők is – 
az új nemzedék, ők javítsanak 
a folyton romló arányokon, 
írják be magukat a könyvbe, alakítsák 
a befejezetlen emberi rendet.

2023. július 15., szombat

Egerpataki Ernő: A legelőkön túl









A legelőkön túl, 
a parcelláktól sakktábla dombok fölött 
kelő naptól-glóriás fenyők hívnak; 
a megdicsőült pillanat részese legyek…   

Hű zarándok-bakancsos lábam 
füvek mossák, 
ha hozzájuk érek…   

Ígérik, csodaragyogás lesz a részem, 
fény ölel, 
– akárha ősmagyart a Nap Anya – 
ha a gerincet elérem.   

A legelőkön túl, 
a parcelláktól sakktábla dombok fölött
jó nekem, gondom feledem, s tudom 
szeret engem az Isten!

Bödecs László: Megszülettél

Más napokon az emberek 
ezresével születtek, 
ma persze csak neki 
van születésnapja.  

Még mindig fiatal lehet. 
A szőke hajára emlékszem, 
sárgul bennem, 
mint egy régi fénykép.  

Talán elmennénk 
egymás mellett az utcán, 
meg sem ismerném, 
vagy rá se néznék.  

De ha rá gondolok, még 
fennakad a szemem, 
és a hamu nadrágomra 
hull észrevétlen.  

Egy pillanatra 
ilyenkor magam is 
csak fénykép vagyok, 
árnyék kövön, kerítésen.

2023. július 12., szerda

Szomjúság




Nagyon meleg van, segítsünk a szomjas tollasoknak!

Gerevich András: New Yorkban

Hiába a hosszú távollét, a doktor szerint, 
még New York-ban is, testemben az ereknek, 
melyek agyamhoz és szívemhez viszik a vért, 
budapesti utcaneve van. 
Idegszálaim kivezetésein 
a hullámokat konvertálni kell, 
hogy kitisztuljanak a jelek. 
Emlékeimben a Csarnokban eszem lángost, 
és a Tabánban bújócskázom, mondta, 
ezért ne képzeljem át a múltat Manhattanbe. 
Nyelvemre Isten rátetoválta: Made in Hungary. 
Ez a szexepilem.

2023. július 11., kedd

Puszta Sándor: Példázat egy őszi levélről




Most kezd leesni. 
Száll… 
Sem a földé, sem az égé, 
De a fáé se már. 

Lebeg könnyedén, keringve szárnyal. 
Nincs még kapcsolata a földdel, 
Sárral és halállal. 

Tiszta, 
Mint legelső könny, 
Mint tegnapnyílt hóvirágkehely, 
Mint szívről leszakadt sóhaj, 
Mint fényből született szivárvány, 
Mint érintetlen hópehely. 

Ilyen az életem. 
Vagyok, aki vagyok! 
Költő és pap – szívek közt lebegek. 
Egy kicsit földé, egy kicsit égé, 
Nem enyém, 
Nem is a tietek!

Szabó T. Anna: A mai nap

1. 
Képzeld, mi történt. Kora délelőtt, 
amint utaztam új lakást keresni, 
és azon tűnődtem, hogyan tovább, 
míg üres szemmel bámultam a boltok 
januári, kopott kirakatát, 
és annyi minden eszembe jutott –  

hirtelen tényleg csak a semmit láttam: 
a házak közül épp kirobogott 
a villamos, a hídra ráfutott, 
s a megszokott szép tágasság helyett 
köd várt a láthatatlan víz felett – 
döbbenten álltam.  

Köd mindenütt: a szorongás maga 
ez a szűk, hideg, fehér éjszaka; 
éreztem, hogy most ez az életem: 
hogy gyorsan megy, de nem én vezetem, 
hogy megtörténik, de mégsem velem, 
hogy ott a látvány, s mégsem láthatom, 
hogy sínen megyek, biztos járaton, 
de hídon: földön, vízen, levegőben, 
és felhőben is, mint a repülőben, 
s a valóságnak nincs egyéb jele, 
mint kezemben a korlát hidege.  

Két hosszú perc, míg újra volt mit látni. 
És most úgy érzem, megtörténhet bármi.  

2. 
Hogy folyt a könnyem! Nem tudtam, mi van, 
csak feküdtem alattad boldogan. 
Egy másik város, egy régi lakás. 
És ezután már soha semmi más.  

Elvesztettem, de megtaláltalak. 
Csak azt vesztettem el, mi megmarad. 
Nem az ég nyílt meg, hanem az ölem. 
Jöttél az úton, indultál velem.  

3. 
Levágott hajad sepregetem össze. 
Tizenhat éve együtt. Hány helyen. 
Terek, lakások. Nézegetem: őszül. 
Jaj, életem.  

Szemétlapátra. Hogy lehet kidobni? 
Inkább szálanként összegyűjteném. 
Jó, tudom: soha semmit se dobok ki. 
De hát: enyém!  

Fenyőtűk közte. Nyáron napraforgó 
pöndör szirmai. Hogy hull minden el. 
Forog a föld is velünk, körbe-körbe. 
Nem érdekel.  

4. 
Nem érdekel csak a nyakad, a vállad. 
Ahogy megyünk egy téli hídon át, 
összefogódzva. Ahogy hazavárlak. 
Csak vándor hordja hátán otthonát.  

Nem érdekel, hogy hol leszünk, csak együtt. 
A csupasz padlón, széken, asztalon. 
Én nem akarok igazán, csak egyet, 
de azt nagyon.  

5. 
Képzeld, mi történt. Érzem, hogy öregszem. 
Házunk a várunk, így gondolkozom. 
Pedig nem kősziklára építettünk, 
hanem utazunk, egymás melegében, 
a ködös hídon, egy villamoson.  

És azt érzem, hogy megtörténhet bármi, 
mint akkor, ott, az első éjjelen. 
Pedig csak sín visz. Köd van. Ki kell várni. 
Ahova te mész, oda jöjj velem.