Szaporodik mobilomban a halottak száma:
apám, barátom, mesterem,
közeli rokonok, távoli ismerősök,
egykor meghitt vagy csak tervezett
találkozások, beszélgetések emléke, ígérete.
Akárkit keresek, mind gyakrabban őket
találom – fáj, mégis megnyugtató
látni, hogy voltak, vannak. Kitörölni
nem volna szívem, végképp úgysem lehet.
Jöjjön inkább – ezt akarták ők is –
az új nemzedék, ők javítsanak
a folyton romló arányokon,
írják be magukat a könyvbe, alakítsák
a befejezetlen emberi rendet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése