A szerelem nem múlik el, higgy bármit is,
csöndben rejlik, hangosan újra világra tör,
érzésekkel ront rá a lefojtott fájdalomra,
eléd hurcolja, amit gyászban eltemettél,
ereje feldúlja a lelket, töri-zúzza a rendet,
gyűlöletben forgat, de még mindig szeretsz,
nem tudod, a vágy elől, vagy utána futsz,
ha indulna útján az ész, lefogja az érzés,
ha akarod, ha nem, üldöz, kerget, követ,
felemel, és földhöz vág. Magadra hol találsz?
A szerelem nem múlik el, higgy bármit is,
nem számít, ha utolér a csömör, a csalódás,
a szerelem megmarad, holtában is sugárzik,
őrzi a test, a zsiger, s míg engedi, a sors,
az idegekben rögzített szakadozó életfilm,
őrzi a düh, a dac, az elválás, a bosszúállás,
az esztelen vagdalkozás, keserű lemondás,
minden, amit egymásért, egymás ellen tettünk.
Szakítani könnyű, az elszakadás nehéz,
beléd szúrok, hogy érezd: még érted vagyok.
A szerelem nem múlik el, higgy bármit is,
élhetsz nélkülem, belehalunk mindketten,
éjjel hangodra riadok, reggel rád hallgatok,
nem megyek feléd, nehogy kerülni akarj.
Hol vagy? Sehol sem vagy: mindenhol ott vagy!
Ismersz, ismerlek a kezdetektől, mindöröktől,
hallom, amit nekem tanítottál, látom, amit tettél,
hiába a hazugság, megcsalás, ordítás, elfordulás,
a szerelem nem múlik, nem múlik, sose múlik el!
Nap-nap után kezem, arcom emléke után nyúlsz,
mert akiket egymásnak rendelt az ég: lélektársak.
