engedni mind a könnyű
felhőt tovább, szemlélni
arcuk játékait s az
áttetsző paplanok közt
fények szeretkezését
Látatlan érkezel meg,
akár az első hűvös
nyáresti pillanat, de
úgy élsz érzékeimben,
miként az újraéledt
sejtekbe átszivárgó,
örök kavicsmeleg. S az
eszmélet mégsem keres –
megtart csupán, megőriz,
s miként kavicsban él a
zárvány, s lélegzetben
élhet tovább a lélek,
teljes valómban élsz mint
teljes valóság
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése