vagy inkább éjszaka… Névnap volt állítólag
– igen, megint –, utána valahol még bedobtak
egy sört a kollegákkal… Eddig nem említette,
hogy valamelyik kerge tyúkot pont Leonának
hívnák abban az istenverte irodában.
Ki tudja? Én nem. Én be nem teszem a lábam,
sőt az se, hogy csak úgy odatelefonáljak,
olyan sincs! „Értekezlet… Ebédel… Majd talán
kicsit később!” Ilyen gyöngéden fuvoláznak,
jóságos nénik egy ütődött óvodásnak,
csak az a kuncogás, csak azt ne hallanám…
Szóljak neki? Minek? Tudom, hogy mit felelne:
hogy zsarnok szörny vagyok, hogy nincs egy perc nyugta tőlem,
pedig joga van élni neki is, és hogy ő nem
az anyám, akinek nem volt más dolga, persze,
mint kényeztetni engem (naná, a négy gyerekkel!),
és most, mint holmi kényúr, ugyanazt megkívánom
őtőle is… A mocskos harisnyája az ágyon,
a mosatlan edény, ahogy otthagyta reggel…
Valahogy így. De csak próbálnék én meg éjfél
körül állítani haza, vagy hogy jogom van
tudom is én, mihez, ilyennel jönni – nyomban
leszakadna az ég… Hogy mért nem hagyom faképnél?
Jó kérdés. Egyszer (ezt ne mondd el senkinek se,
ezt most tényleg ne: senki nem hallott róla – ő sem),
megtettem. Nem hiszed? Mikor kiküldetésben
voltam egy hétre, akkor. Úgy a harmadik este
egyszerre csak: na és, ha nem mennék vissza többet?
Egész este, ahogy máskor csak két konyaktól,
úgy fel voltam dobódva a puszta gondolattól,
aztán másnap, hajnal felé egyszerre fölvert
a tulajdon szívem dübörgése: mosolygott
holtában – mint a macskánk, az erkélyről esett le –,
és azt a régi, sárga kötöttruhát viselte…
Én meg, mint a bolond, kaptam a telefonhoz…
Aztán? Semmi. Beláttam: fontos ügyeiben nem
dönt szabadon az ember – erről ismerszenek meg.
Akarat, ész, ilyesmik – amiket úgy szeretnek
belékeverni – szép, szép, csak épp a lelked ellen
– vagy nevezd, aminek akarod – nem tehetnek
semmit, vagy szinte semmit. Persze, komoly kísértés
szabadnak lenni… Másrészt nem rabság minden érzés?
Kérdés, kinek mi ér meg mi mást – mindenki vesztes,
ki így, ki úgy… Nekem, mégis, így legalább van
valamim, amiért… Hány óra? Már negyed négy?
Nem, semmi baj, mi volna?… Azért most jobb, ha elmégy:
nem szereti, ha itt benn dohányzunk a lakásban.
