Amikor már az est leszáll,
s a földre langyos pára hull,
az ember búcsúzni készül,
mígnem az éjfél ráborul.
Végigemlékszi életét,
egy-egy paránynál elidőz,
fontolja, mit csinálna másképp,
hogyha nem hullna rá az ősz.
A múltnak színe változik,
kékellőn int a messzeség,
a vérpiros is megfakul,
lilás felhőket küld az ég.
A Föld megáll, már nem forog,
a csend a tájra ráfeszül,
az ember, akár az Isten,
magára marad egyedül.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése