A holdsugár melletted oly szegényes,
mert szebben tündökölsz: te vagy a fény,
a bőröd olyan selymes, mint a szellő,
amely tovább suhan a viz színén,
szép vagy, akár a dél, akár az alkony,
vagy mint az éjfél, melynek hűse gyújt –
immár a Balaton is néked hódol,
hisz nézd: a hullám elibéd borult.
És már a Hold is hódol fenn az égen,
a fénye fénylőbb ragyogásba olvad,
eláraszt mindent ez a nagy sugárzás,
már bennem is örömtüzek lobognak,
hatalmas fénnyel világítva lelkem
naptalanságát s fagyát oldva fel,
már a „lidérces, messze fény” is éget –
s hűltnek hitt szívem fölhevülve ver.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése