Bódás János: Hátra ne nézz!

Sodoma már lobogott égve,
s hátra fordult Lót felesége.
Előtte az új, boldog élet intett,
nagy tűzvészt látott hogy hátra tekintett,
s mit az Úr mondott, beteljesedett:
sóbálvánnyá merevedett.

Ne néz vissza, honnan az Úr kivon,
mert meggyökerezel a félúton!

Vörös István: Életkorok

0

Az újszülött egy
nagyon hosszú
történet végére ért.
A világ értelmes volt
és kinőhető.
A világ sötét, meleg
és barátságos volt.
Most már nemcsak sötét,
nemcsak barátságos,
nemcsak meleg,
nemcsak értelmes.
A kinőhetetlen világban ő,
aki eddig egyre nagyobb
lett, pici.
A megérthetetlen világban ő,
aki eddig egyre ügyesebb
lett, ügyetlen.
A belakhatatlan világban ő,
aki eddig egyre otthonosabb
lett, idegen.


10

Mi dönti el, hogy az ember 10 évesen
gyerek-e még? 10 éves vagy és kötött
kardigánodban mosolyogsz egy fényképező-
gépbe. Csak úgy tudunk a jövőbe nézni,
ha egy lencsébe nézünk bele.

10 éves vagy és vad bozótként
növő hajad vidám felnőttkort ígér.
A 10 éves jövője még olyan
szabad, mint a tekintete. 10 éves
vagy, csat a hajadban, a nyakadban

kendő. Már mindent tudsz
magadról, de semmit nem tudnak
rólad! A 10 éves jó helyen van jókor.
A 10 éves a nagymamája mögött áll,
mint egy fegyverhordozó.

A nagymamája a 10 éves mögött áll,
mint fal az árnyék mögött.
A 10 éves maszatos a lekváros kenyértől,
a játéktól, az iskolai izgalmaktól,
a hétvégi békétől. A 10 évest ne irigyelje

senki, mert rengeteg a gondja.


20

A 20 éves sose tűnik 20 évesnek
Hol 19-nek, hol 30-nak látszik
Nem is vagyunk sose 20 évesek
20 évesnek lenni boldogság lenne

A 20 éves kiöregedett a gyerekkorból
de előtte a… mi is? Az élet?
A 20 éves előtt másik világ van
mint a 30 éves vagy az 50-es előtt?

Mindannyian 20 évesek vagyunk
úgy 8–12 éves korunktól
80–120 éves korunkig
Nem mintha jó lenne 20 évesnek lenni

A 20 évesek boldogtalanok
nak hiszik magukat, a 20 évesek
bizonytalanok, a 20 évesek
szerelmesek, de nem tudják

hogyan kell szerelmesnek lenni
a 20 évesek nem sírnak
a 20 évesek sokat nevetnek
Milyen egy 20 éves arca?

20 hónapos, 20 hetes, 20
másodperces. A 20 éves most
látja először a világot, és őt
most látja először a világ


30

Harminc, harminc, harminc.
A fiatalság még tart,
de az ifjúkor már elmarad mögötted.
Erős vagy, szép vagy,
a múltad megtelt,
újat kell kezdeni.

Amit eddig nem tettél meg,
és amit eddig megtettél, még jóvátehető.
Kisüt a nap egy esős reggel után,
a falu fölé délibáb
emelkedik, a város fölé
egy kevés füst.
Ebédre flekken és sült krumpli,
meg egy pohár vörösbor.
A torta már nem érdekel.
Helyette tiéd a szerelem.

Ezentúl semmit nem tehetsz
következmények nélkül.


40

A 40 éves lehet öreg.
A 40 éves lehet fiatal.
De a 40 éves nem középkorú.

Mindenki annyi idős, mint amennyinek
érzi magát. Kivéve a 40 évest.
A 40. születésnapunkat
legjobb egy gyóntatószékben
bevallani.

Hány Miatyánkot szab
ki ránk penitenciaként a pap?

A 40 évesnek
legjobb megtanulni
egy-két imát, és
ajánlatos elfelejteni
egy-két dogot.

Aki 40 éves koráig nem nőtt föl,
nem is fog már. Az augusztusi alkony
véget vet az esőnek, és a nap
laposan, merészen átsüt a táj fölött.
A szivárványban csak piros
szín marad.

Most kezdődik az élet.


50
       „Nem az idő zökkent ki.
        Mi múltuk idejünket.”
                              Petri

Nem az idő zökkent ki.
Mi múltuk idejünket.
Ha volt egyáltalán időnk.
Ha az idő valaha is valakié.

Ez már történelemnyi darab,
és mielőtt mi, 50 évesek, átvettük
volna a világ irányítását,
nyomban meg is haladtak
minket, a 60-as, 70-es bölcsebb,
a 20-as, 30-as lendületesebb,
a gyerek tisztább.
Nem találom a helyemet,
mert nincs is,
nem találom az időmet,
mert kevesebb, mint hittem.

30 évesen még előfordult,
hogy fél év múlva fiatalabb voltam.
Az egész gyerekkor egy merő
fiatalodás volt.
Most csak a „Te se leszel fiatalabb!”
közhelye marad. Közhely 50 évesnek
lenni? Ezt már annyi nagy
ember nem engedte meg magának.

Pedig még az sem lehetetlen,
hogy most vagy a felénél.
Az ember akkor ér az élet feléhez,
amikor eljár fölötte az idő.

De hová jár, miféle felüljárón?
A fémbélésű kémények
árnyéka az udvarra hull,
zörög a fagy a gomolygó félsötétben,
nem hattyú száll át az udvar fölött,
hanem városi galamb
és vetési varjú.


60

Amikor az ember 20 éves, nem azt hiszi,
hogy sose lesz 40, csak a következő
20-at se reméli rövidebbnek.

A második 20 már nem mindent vivő.
Talán nem is öregszünk közben.
A harmadik 20 pedig úgy fogy el,
mint egy pohár bor. Na jó, egy üveg.
De demizsont, főleg hordót
nem mernék mondani.

Hogyan fogy el egy hordó bor?
A borászon kívül senki nem tudja.
Hogyan telik el 60 év?
Istenen kívül senki nem tudja.


70

Évről évre távolabb a nemléttől,
ami születésedet megelőzte.
Biztonságban vagy, ekkora
előnyt lehetetlen behozni.
Az életről is mindent tudsz,
és meg se látszik rajtad.
Betakar a megélt idő, mint
friss vetést a hó.

70 év fölött már nem illik
dolgozni. 70 év fölött
már nem illik újdonságot
követelni. 70 év fölött már
nem illik házasodni, se elválni.
70 év fölött már nem illik
új életet kezdeni.

70 év fölött érdemes csak új
életet kezdeni, vagy ha nincs
hozzá fölösleges életed,
kezdd újra a régit.

Nemcsak a 70 éveseké a világ,
de elég nagy részben az.
Ők az igazi kezdők.
A kezdeten kívül mindent tudnak.
A végzeten kívül
mindennel végeztek már.


80

Az évek össze vannak tapadva,
mint a fekete-fehér fényképek
a fiókban. Amikor 75 éves volt,
szeretett volna  57 lenni,
most, hogy 80, nem szívesen
lenne 8. Tízzel osztani,
számokat fölcserélni csak
papíron lehet, de az
arcra írt ismeretlen számjegyek,
a lélekre árnyékolódott
titkosírás, a szellem rovásai
nem vehetők el attól,
akinek a bölcsességét
hirdetik. Nem minden
80 éves bölcs. De a legtöbb
majdnem az. Nem minden 80
éves öreg, de az öregek
közt sok a 80 éves.
Levest főznek maguknak
múltból, a jelenhez  tört
krumplit esznek, és a
jövő süteményéből nem
sajnálják a belevalót.
Újra édesszájúak.


90

90 éves korig még tisztességes dolog élni
(100-ig csodálatos, 110-ig lehetetlen,
ami nagyon ritkán mégis sikerül).
A 90 éves öreg. De már nem szégyen, hogy az.
20-ig egyre büszkébbek vagyunk,
30-ig mindegy, aztán elkezdjük restellni,
tagadni, jellemhibának tartani,
a 40 a krízis, már nem vagy fiatal,
de csak tovább, 60 fölött jön a „De jól nézel ki!”,
70 fölött a „Nem is gondoltam volna!”,
legkésőbb 77-től a büszkeség.

Bölccsé érik bármelyikünk arca.
Csak a bölcseké fogyatkozik meg.
A 90 éves már jó is. Maga a jóság.
Maga a tisztaság.
Maga az öregség.
Maga az újrakezdés utáni vágy.
Maga a bölcs beletörődés.

A 90 éves keze átlátszó, mintha
üvegből vagy az öröklét utáni sóhajból
lenne. A kérése meghallgattatik.


100

100 évesnek lenni nem túl
valószínű. A 100 éves az élet zsenije,
ő aztán tud élni. A legaljasabb
50 éves is, ha megéli a 100-at,
átlényegül. 80 fölött a rossz kihal
belőlünk. A gonosz
leveszi rólunk marhabélyegét.

A 100 évesnek nincs múltja,
szétosztotta a gyerekeinek,
akik nagyon öregek már,
ha élnek egyáltalán.

A 100 éveseké a jövő.

A 10, a 100, az 1000 év
egyaránt közel. El se kell teljen.

Itt van a jövő, mint egy pohár víz.
Kilöttyen a jövő, mint egy pohár víz.
Jólesik a jövő, mint egy pohár víz.

A 100 éves majdnem
angyal. Mindent tud,
de alig van hozzá teste.
Mindenre képes,
de nincs hozzá lelke.

100 évesnek lenni szabadság.


∞

Hogyan múlik el fölöttünk
a jövő, aztán a jelen,
és végül a múlt is?
Nem a tudásunk
kopik el. Egyszerűen
senkinek nem lesz szüksége
már erre a tudásra.

A tudásunk is elkopik.
Az élő jobban tudja.
Az élő a saját kárán
akar tanulni. A friss halott
nem az öröklét elején jár,
rögtön a közepébe
pottyan, onnan nem lát ki

se a kezdetekre, se a végre,
meg se haltam, gondolja,
gondolná, ha lennének
gondolatok az örökkévalóságban.
Nincsenek. Azaz örökké vannak.
Nem pont most. Nem hozzáférhetők.
A halottat nem mi vesztjük el,

hanem önmaga. A halott nem
önmagát veszti el, hanem
a halált. A halál nem megkapja,
hanem elveszti áldozatát.
Vagy ügyfelét. A halottat
nem találja sem az élet,
sem a halál, az öröklét

nem is keresi. Ha most valami
udvariasat vagy boldogítót
tudtam volna mondani,
azt írom: elnyeli gyorsan.
De aki az öröklétben veszik
el, az sose kerül meg.
A túlvilág nem találkozóhely.

Olasz Valéria: Veronai éj

(egy baleset áldozatainak emlékére)

„Látjátok feleink”,
tegnap még ifjú emberek voltak,
nap-mint-nap életet játszadoztak,
siklott a fény hajnali szívükön,
s ma már mozdulatlan holtak!

Hegyeket álmodtak
bátran és merészen,
kihívásokra, tettre készen.
De bekötötte az éj csillagszemét!
nem ragyog már rájuk
sem hold, sem égi fény,
álmaikat simogatja
hófehér égi lény.
Kettétört az út,
testük lángba borult,
lelkük örökre hazaszállt,
siratják őket anyák, apák,
róluk suttognak hófödte fák.
Jöhet-e ezután magyar tavasz?
Istenem, nélkülük felkelhet-e még a nap?

Gergely Ágnes: Az őrtorony

Széljárta éjszakákon
szemüveg, zokni, fogpohár az ágyon.
Valaki a párnájától válni készül.
Az ajtófélfát sem érinti meg végül.

És hiába van a húsvéti lapon pirostojás,
akár vérjavító borban a véres ragyogás –
eltűnt a dolgok íze. Nincs már rögeszme sem.
A harangkötélen egy emlék kondul: „jelentkezem”,

s körvonaltalan minden. Az őrtorony
kétfelé leng a szélben. Középütt rostokol
– nem angyal, nem ördög – egy bátor mondat.
Aztán az is kevés.
És lehull a magasból az utolsó ölelés.

Kálnoky László: Zsákutca

A biztonság unalmas

nyúltornyából néha előmerészkedsz,

s késpengeélű éjszakában

botorkálsz, hogy megtapogasd

a zsákutca végében a falat.

Sík Sándor: A hatvanévesek angyala

 I. Nézni, nézni

Ülni, ablakban, hegyen, fák alatt,
Ülni és nézni az élő világot,
A nagyot és a kisvilágokat:
Az őszi nap bizsergő sugarát,
Elefántszín faóriásokat,
Göcsörtös ágak labirintusát,
Fűszálak, hangyák, szöcskék dzsungelét,
Csüngő vízcseppet, csillogó sarat,
Kutyák bozontját, tehénkék szemét,
Pillangó-lengést, felhők suhanását, -
És hallani a csendet, locska szellőt,
Fecsegő lombot, csörfös kis rigót,
A lankadatlan tücsök-tremolót,
S a békanép fegyelmes kórusát,
Embereket, az össze-vissza élet
Ágaskodó ezer színét-szagát,
Gyerekzsivajt, szekérzörgést az éjben,
Arcok titkait, gépek muzsikáját,
Csepp ablakokon alkony csillanását,
Öreg fiúk fontoskodó hadát
Nagy házak furcsa kőkockáiban:
Mindent ami él, mindent ami van,
Csak nézni, nézni, símogatni szemmel,
Semmit se váró, békés szerelemmel
Már nem azért, hogy dalba-versbe álljon,
Hogy engem mondjon, nekem muzsikáljon,
Még csak nem is ajaktalan imának,
Csak úgy magában mindent és magának,
Csak önmagáért, nem énmagamért,
Csak nézni, nézni, színről-színre látni,
(Testvér ez avval, ami odaáti,
Ahol lefoszlik Ádám fátyola;)
Szemoldó ujjad így illesse pillám,
Adeptusodnak így avass fel immár,
Hatvanas évek áldott angyala!

II. A csillagok tövében

Mondd, üldögélő, aki minden este
Kiülsz az egyre teljesebbre váló
Holdgömb alá s elnézed mozdulatlan
A csillagképek hűvös reszketését -
Nem hív a szomszéd házak békessége,
Ahol megfáradt emberek pihegnek
Erőt aludni a holnapi gondra,
Nem hív a kertek aljáról az ének,
A nevető, játékos fiatalság,
Csigaházad sem, kedves asztalod sem,
Melyen a villany meleg fénykörében
Könyveid meghitt bölcsessége virraszt;
Csak ülsz, csak ülsz a csillagok tövében,
Magadat is felejtve - üldögélő,
Mondd meg nekem: mit látsz az éjszakában?

Csillagokat? Bolygók, napóriások,
Izzó ködök, tejútak óceánját?
Sugárözönök zápor-zuhogását?
Fényesztendőknek megszámlálhatatlan
Eónjain keresztül erre tévedt
Törmelékeit sokszázezer éve
Kilobbant kozmikus tragédiáknak?
A világsíkok egymásba simúló,
Egymásból újuló dimenzióit?
Bújócskáit a hullámnak, a fénynek,
Csilló tükörén a Határtalannak?
Ezt látod?

    Ezt, és többet, és nagyobbat.

Többet, nagyobbat? Szellemek suhantát?
Csillaggolyókkal tekéző Hatalmak
Három pár szárnyon lebegő csodáit,
Amint a Törvény zengő vesszejével
Vezényelik, - komolyan, mint a gyermek, -
A Játék ütemét és énekelnek?
Ezt látod?

    Ezt, és többet, és nagyobbat.

Többet, nagyobbat? Hát van még azontúl?

Azontúl már az ember nem beszél.
A csillagok közt csillagként lebeg
És teljesül és hallgat, mint a Hold.

III. Barack

Barack a lomb közt, derekán a nyárnak.
Betelt ígéret, valósult remény.
Nincs benne semmi már, ami önös volt,
Ami fanyar volt és fás és kemény.
Mindene méz már, csorduló zamat,
Dús testében lélekké lényegült
A rost, a hús, még a csontos mag is.
Ül csendesen, békén: beteljesült.
A pillanatot várja vágytalan.
Mikor lehull, magától, boldogan,
S az anyaföld ünnepi asztalán
Testét átadja ételül.

Ne búsulj, kishitű:
Pár esztendőd még adatik talán.

IV. Most válik el

Küldetett minden tehozzád követként:
    Lásd, mi lehetnél,
Ha egyszer amúgy Isten szíve kedvént
    Megemberednél.
Elég a gubbasztás, öreg gubó
    Bezárt magadban:
Kaland az élet most is, izgató,
    Mint húszéves korodban.

Öregszünk? Éljünk! Még távol vagyunk a
    Tőlünk telőtül.
Most hívja még csak mesterét a munka:
    Kezdjünk, előlrül.
Most válik el, hogy mit érlelt a csend
    A dús napokban.
Pihenni ráérsz, - majd, majd odalent,
    Majd százéves korodban.

Azazhogy állni, nyugalomra térni
    Még ott se számíts:
Mozogva kell a Mozgatót elérni.
    Fény vagy? - Világíts
Most válik el, ha megfogantatott
    A szikra benned:
Fellobban-e itt, fellobban-e ott:
    A végtelennek!

Szakáli Anna: Naplemente

Mi alkonypír itt,

máshol fényes hajnal.

Hunyó fénye nem vakít,

búcsúzik enyésző jajjal.

Lángoló korong felettünk,

estéli szárnyas hírnökünk,

majd tengerbe bukó,

hegyek közt megbújó,

elhaló vörösség,

mely átfesti Isten

kék egét.

Szakáli Anna: Találkozás

 Tudunk majd beszélgetni?

Vagy magamba roskadnak

a régóta készülődő szavak,

és inkább csak nézlek,

miközben belém ivódik

minden új mozdulatod,

ahogy őszülő szakállad

önkéntelen simogatod.

Szakáli Anna: Lángoló tűzmadár

Beteljesedés

Lábad kulcsold lábam köré.
Érzem a gyengéd szorítást.
Test ütemére rezdülő lélek,
könnyek hozzák a megváltást.
Szemed fényében láttam én,
titkoltál égő vágyakat;
nem reméltem, de elhozta az éj
a beteljesült álmokat.

Vágytam terád és vártalak.
Egyik kezemben olajág,
másik kezemben gyertyaláng.
Félénken miért menekülsz?
Sebzett szárnnyal, hogyan repülsz?

Nézd, érted kitépem tollam.
Eléd a legszebbet teszem.
Neked adom. Eljössz velem?
Öltsd magadra, messze szállunk,
hol csak miénk forró vágyunk.

Eskü sem köt ilyen híven,
mint e forró, emésztő láz.
Jöjj velem, majd rám találsz,
hol csillag sző nászi ágyat,
mert magamnak választalak;

Én, a lángoló Tűzmadár!

Szakáli Anna: Láthatatlan láncok

Csomót kötök lelkünk fonalára,

magamhoz így láncollak.

A tükörben naponta látom

az arcomon szétfutó ráncokat.

Belső szépségem figyeld csak,

ahogy kezed után nyúlok,

beléd kapaszkodom szelíden,

tenyereddel melegítsd fel

öregedő, fázós kezem.

Szakáli Anna: Angyal, szárnyak nélkül

A szelíd kedvesség
gyógyír sok bajra,
kétszer ad ki gyorsan ad,
és rögtön meghallja,
ha kérő szó kiált,
viszi az örömhírt,
mosolyt nyugtáz a Nap,
lehull a harmat,
s ha a Hold sző ezüst álmot,
örömhírt hozni szárnyatlan
egy földi angyal áll ott.

Szakáli Anna: Örök időkre

Örök időkre várok valakit,

hogy önfeledten szeressen.

S ha te is örök társat szeretnél,

kétségek közt hagynál, hogy keressem?

Tavasz, nyár, ősz, tél, és minden mi él,

pajkos, vidám, mind itt honol velem.

Az idő tűnő palástját hordom,

és nem kell egyebet tennem,

mint galaxisok karjain ülve

nézni, a csillagváros hogy forog,

s mindenhol mindig jelen lennem,

hiszen az örök idő, a szerelem

múló pillanataiban én vagyok!

Szakáli Anna: Egyedül szárnyalok

Egyedül szárnyalok.
Szabadon, mint a sas.
Alattam terül a mély,
fenn végtelen magas.

Világféltő gondolat,
szédítő-magányos
árnyak visznek, repülök,
elvarázsol e táltos,

Mindent magába záró,
mindent magba rejtő,
az egyetlen nagy titok,
s csak te tudod, Teremtő,

Te, ki nem adtál hozzá
színes tollú szárnyat,
csak erős, győzni tudó,
Napba repítő vágyat,

Te tudod, ha az ember
ledobja a láncot,
s már nem járhatja tovább
a más fütyülte táncot,

Te tudod, mily szabadon
szárnyalhat a lélek,
és hogy miért olyan jó,
ha én emberként élek...

Szakáli Anna: Örökre

Csillagok őrizte égből
a Hold nevetett ránk,
hatalmas arcú fényétől
ezüst színű lett ruhánk.
Fák ölelték a tisztást,
a tó hullámait hegyek,
a hegyeket tépett fellegek,
fellegek karéján vet szikrát
égető színével a fény,
mint boldogságtól remegő
fejen ékes diadém.
Rád néztem, s te rám.
Szerelem igézte lelkünk,
édes villódzó fényei
ott forogtak köröttünk.
A Hold, az ég, a csillagok,
leskelődő angyalok látták,
hogy kezed vállamon,
ajkad ajkamon, s a hűvös,
harmatos hajnalon
már hozzád tartozom.

Szakáli Anna: Szavak bársonyával

Szavak bársonyával mondom neked,
hogy önmagam legyek,
ezerszer és százszor,
minden fontos találkozáskor,
hogy e világból nyomtalan
el ne múljam, kijövök a fényre,
hát megadom magam.
Veletek vagyok, de még fázom…
mi oly egyszerű, azt magyarázom;
embernek lenni nem könnyű,
és ha arcomra kiül a keserű,
olykor fáradt, de mosolygó derű,
ne nézzetek zavartan rám,
mert egy vagyok közületek,
ki sokat szenvedett, szenved ma is,
mert próféta sok van, sok a hamis.
Vártam, hogy köztetek lehessek.
De szó-falat építek magam köré,
és fő gondom az, vajon te,
mit mondani szeretnék, érted-e,
hogy a földi lét, mily nagy ajándék,
s bölcsen élve, a legszentebb játék…
Vajon találtok a szavakban újat, kedveset,
mely a szívekig elvezet?
Kétségek gyötörnek…
Szavak bársonyos varázsán túl
- igaz történet ez, nem álom -
itt vagytok velem, ez a sok ember!
Istenem! Most megsimogattál áldó kezeddel...