(egy baleset áldozatainak emlékére)
„Látjátok feleink”,
tegnap még ifjú emberek voltak,
nap-mint-nap életet játszadoztak,
siklott a fény hajnali szívükön,
s ma már mozdulatlan holtak!
Hegyeket álmodtak
bátran és merészen,
kihívásokra, tettre készen.
De bekötötte az éj csillagszemét!
nem ragyog már rájuk
sem hold, sem égi fény,
álmaikat simogatja
hófehér égi lény.
Kettétört az út,
testük lángba borult,
lelkük örökre hazaszállt,
siratják őket anyák, apák,
róluk suttognak hófödte fák.
Jöhet-e ezután magyar tavasz?
Istenem, nélkülük felkelhet-e még a nap?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése