Nemes Nagy Ágnes: A fog

Hogy mit gondolok Jézus alakjáról, arra egy legendával szeretnék mindenekelőtt felelni. Apokrif, de eléggé ismert. Jézus és tanítványai egy mezei ösvényen járnak. Egyszerre csak egy kutya teteme fekszik előttük az ösvényen keresztbe, már oszladozó állapotban. A tanítványok sietve és viszolyogva lépnek át a kutya tetemén, Jézus megáll előtte, nézi, aztán utánaszól a tanítványoknak: Nézzétek csak, milyen szép a foga. Milyen szép a foga. Nekem ez fontos mondat és nagyon jellemző. Meglátni a legviszolyogtatóbban, amely persze nemcsak a kutyatetem, hanem az élet nyomorúsága, esendősége, félelme, a halál, a sors - meglátni mindabban ami szép, valami részletet találni, ami szembeszegül a visszataszító látvánnyal, a félelemmel, azt én kivételesnek tartom és általánosnak is. Jézus alakja úgy, ahogy jelen van a vallásban és kultúrhistóriában, mindenekelőtt vígaszt és szembeszegülést jelent a félelemmel, ám végső soron halálfélelem. Nemcsak esztétikainak tartom Jézus megjegyzését, dehogy, erkölcsinek, filozófiainak, morális bátorságnak, vitalitásnak. Az oszló kutyatetem és a szép fog - ez a két pólus, ami közt az ember egzisztál: esendőség, törékenység, halál - életkedv, életöröm. Jézus az én szememben az esendőség hérosza. 

Az istenfogalom egyre absztraktabbá lett: sokistenhit, egyistenhit, láthatatlan Isten fogalma. Ezek fontos lépcsőfokok az emberi gondolkodás elvontságának növekedésében. De ugyanakkor magában rejti az istenfogalom elszakadásának a veszélyét az emberitől. Olyan énfelettivé lesz az Isten, aki magába foglalja az énfelettes szakralitását, az ember vágyait, legfelső érzéseit - de el is távolodik az embertől; részvétlen és közömbös lehet. Ezt az elvontságot szünteti meg a Jézus-alak, aki az elvontság ívén visszahajlik az emberhez, kisdedként, kiszolgáltatottként megszületik, hogy mintegy újra szolidárissá legyen az emberrel, nemcsak a legyőzendö szenvedés, hanem annak másik pólusa, az életszeretet, sőt, egyszerűen a szeretet által.

Émile Verhaeren: Míg küszöbünkre künn

Míg küszöbünkre künn a sűrű hó szitálja 

gyémántos gyöngyeit, 

a szomszédos szobán bolyongó lépteid 

zenélnek meg-megállva.  

A tükröt elhúzod - szárnyát behajtva tán - 

az ablakmélyedéstől, 

s a hosszú kulcscsomó szekrényed ajtaján 

hintázva leng le és föl.  

Hallom, amint íme, fölszítod a tüzet, 

élesztgeted parazsát, 

s a hallgatag falak körül elrendezed 

a székek hallgatását.  

Letörlöd a magas, karcsúlábú kosár 

szélén a porszemecskét, 

s gyűrűdhöz érve most megkoccan egy pohár 

és cseng s tovább remeg még.  

S ma este boldogabb öröm, mint bármikor, 

hogy gyöngéden jelen vagy; 

közel vagy, érzem és - nem látlak bár sehol - 

hallom: mindig velem vagy.  

Szegzárdy-Csengery József fordítása

Keresztury Dezső: Jókívánság

Húsz éve azt írtam: két évtized 

elég volt, hogy megismerd szívemet; 

hogy azt is megértsd, ami a szavakban 

mélyen rejtőzik, mert kimondhatatlan; 

mert amit cselekszünk, jobban elárul, 

mint amit annyi csak fecseg magárul. 

Két évtized magát kettőzte már, 

napunk is lassan hajlófélbe jár: 

mondjunk derűs búcsút az ifjúságnak; 

vágyak, gőgök, dühök szelidre válnak. 

Ne kívánj többet nekem, sem magadnak 

csak amennyit türelmes őszűnk adhat.

Képes Géza: Hajótörött

A világ képei az őszi égbolt 

szelíd fényében hunyorogtak . 

Már zátonyra vetett kalóz vagyok csak. 

Álmodni még? Csattog a viz sziklán. 

Magam vagyok. Látom villanni halkan 

a kedves mosolyát - mint egy sirály

vergődik még s elmerül a viharban.

A homály mint hídeg kigyó úszik rám,

de már tudom, hogy nem fog győzni rajtam.

Szomjas vagyok, s csak az nem kap vízet,

aki a szomjúságról is lemond.

Kerék Imre: Lázár föltámasztása

Ahogy a barlangból kilépett 

fehérlő gyolcsokba csavartan, 

fülében visszhangzott még a kiáltás: 

Lázár, jöjj ki!... s az éles, vakító 

sugárzásba szeme belesajdult, 

s érezte: béna tagjaiba friss 

erő költözik, és akaratának 

engedve keze, lába újra mozdul, 

s mig testvérei: Mária és Márta 

zokogva borultak nyakába, 

arcát csókolva hosszan, boldogan, 

tekintete távolabb siklott, 

s észrevette: félrehúzódva 

a sokaságtól, sápadt, csontos arcú, 

fiatal férfi áll, szelíden 

mosolyogva, nyugodtan, homlokán 

mintha szikrázó sugárkoszorú 

derengne, ahogy a lába előtt 

heverő követ nézi elmerengve, 

akárha semmiről se tudna; 

és fölismerte benne Őt.

Fodor-Csipes Anikó: Újulj meg Istennel!

„ Amíg csak föld lesz, nem szűnik meg a vetés és az aratás, a hideg és a meleg, a nyár és a tél, a nappal és az éjszaka.” (1Mózes 8,22)   

Az elmúlt napokban azon töprengtem, hogy mennyire fontos, hogy amikor úgy érezzük, hogy nagyon nyűgösek vagyunk, mert „az időjárás”, és fájnak a porcikáink… vagy amikor betegségben vagyunk, és nem látjuk azt, hogy lenne kiút, vagy olyan távolinak tűnik a vége, hogy nehezen találunk erőt magunkban arra, hogy azt mondjuk: kibírom… vagy amikor egész egyszerűen csak azt érezzük, hogy elég már mindenből, csak arra vágyunk, hogy egy kicsit meg tudjunk pihenni, hogy a lelkünk utol tudjon érni minket… akkor álljunk meg egy pillanatra, emeljük fel a fejünket, csukjuk be a szemünket, vegyünk egy mély levegőt, és engedjük meg az Istennek, hogy átöleljen, hogy eltöltsön – Önmagával. 

Én egy ilyen pillanatban kaptam a szívembe ezt a fenti Igét, amit akkor mondott Isten, amikor Noé és családja kijött a bárkából, és hálaáldozatot mutatott be a családfő.  Lehet, hogy most, ezekben a napokban, hetekben küzdünk valamivel. 

Lehet, hogy nem látjuk az alagút végén a fényt. Lehet, hogy nem érezzük kirobbanó formában magunkat… De Isten azt mondta, hogy mindig lesz megújulás. Mindig lesz tovább lépés. Mindig meg fogjuk tapasztalni azt, hogy átlendülünk a mélypontokon, mert Isten azt mondta, hogy mindig van tovább.  

És miután mi csukott szemmel, mély levegőt véve beengedtük Istent a szívünkbe, nyissuk ki a szemünket, és nézzünk körül! És vegyük észre a földből kibújó virágban, a rigók énekében, a D vitamint árasztó napsütésben, a gyermekek hintázás közbeni boldog kacajában, vagy éppen egy pillanatnyi csendben, hogy Isten soha nem hagy bennünket magunkra. Most is velünk van. És gondoskodik arról, hogy legyen megújulás, legyen mindig holnap, hogy legyen reménység.   

Forrás: Napi Ige és Gondolat

Birikiné Király Dalma

" Szánj időt arra, hogy megcsodáld Isten alkotásait, teremtett világunkat, hazánk csodálatos tájait és hagyd, hogy mindeközben Isten mosolyt rajzoljon a te arcodra is. S mindeközben ne feledd: te is Isten csodás alkotása vagy!"

Hegyi Gyula: Közjáték

az ajtó becsukódott, később kinyílt: 

közben egy fülledt szobában, elsietve, 

mindamellett szabályosan és vállalhatón 

megtörtént, amitől semmi sem változott; 

éppen csak a semmi lett még befejezettebb, 

valódibb; akár egy ajtó nyílása-csukódása

Szentmihályi Szabó Péter: Hideg

olyan hideg lett mikor megértettem 

nem szeretsz 

szavak sem kellettek hozzá 

csak a tér nőtt meg hirtelen közöttünk 

és a kéznyújtás a végén 

felért egy árulással 

e hideg tükörben szemedben 

megpillantottam magam 

egyedül voltam mint általában 

mint akit könnyen elárulnak 

és persze nevetséges is 

mint mindazok 

akiket el lehet árulni

Németh Erzsébet: Ama napon

Hiányjelek szorzatában 

bolygók közt 

feszülő húrokon 

micsoda zenével 

jön a végtelenség 

s magányunk hogy zokog 

Hogy sír a szörnyű idegenség 

egymáshoz lapulnak 

daliás bércek 

néma tücsök hegedűjén 

játszani próbál 

egy remegő részeg 

Nem tudni hol vagyunk… 

Mihez képest van 

menny vagy pokol messzebb, 

honnan jövünk ily cikk-cakkban

s ahová jutunk: ott szebb lesz? 

Hisszük nagyságunkat, 

mely kétséggé foszlik egyszer. 

Végzetünk nincs kiszámítva még – 

Ki alázza meg magát ama napon: 

ha felszáll a föld, s lehull az ég?

Botos Ferenc: Apokrif

hajléktalanként 

egy gyönyörű országért 

születtél közénk 

* 

néma kőpadok 

Názáretből jött egy ács 

itt ült szombaton 

* 

bíbor pipacsok 

között lépdelt csendesen 

míg a hegyhez ért 

* 

gyertyaláng lobban 

– Nézz a bal latorra is 

irgalmazz, Uram ! –

Csoóri Sándor: Minden útról

Csak ne találkozzak veled, 

ne halljak rólad, 

csak a hó ne essen újra születésnapodon - 

Vágassa le sámsoni haját a nádas, 

veled láttam, látni sem akarom . 

Vittem a testem , hurcoltam mindenhová, 

esőbe, havazásba, követhetetlen szégyenekbe, 

idegen ország falai alá, 

hogy szeresse meg a szerelmet újra a Föld 

és őrüljön bele vagy fényesedjen ! 

S most minden útról külön kell hazatérnem : 

külön a városokból, 

külön az éjszakákból, 

a világvégi ágyból, hol mellettem aludtál, 

falevél-tutaj utasa, külön a vizek fölül.

Jenny Joseph: Csak szólok

Ha öregasszony leszek, lilát fogok hordani 

Piros kalappal, ami nem illik hozzá és nem is áll jól. 

Brandyre és nyári kesztyűre költöm a nyugdíjam, 

És szatén szandálra, de azt mondom, vajra sem telik. 

Simán leülök a járdaszegélyre, ha elfáradok 

És a boltban felfalom azokat a kis kóstoló falatkákat, és megnyomom a vészcsengőket 

És végighúzom a botomat a kerítéseken 

És bepótolom, amit kihagyott az a józan fiatal lány 

Papucsban csoszogok kint az esőben 

És leszedem mások kertjében a virágokat 

És megtanulok hegyeset köpni. 

Akkor már hordhatsz szörnyen ronda felsőket, elhízhatsz, 

Betolhatsz egyben három kiló kolbászt 

Vagy ehetsz egy héten át csak kenyeret savanyú uborkával 

És tollakat és ceruzákat és söralátéteket és más izéket gyűjthetsz mindenféle dobozokban. 

De most még olyan ruhákat kell hordani, amikben nem ázunk bőrig 

És kifizetni az albérletet és nem káromkodni az utcán, 

És persze jó példát mutatni a gyerekeknek, 

Vacsorára hívni a barátokat és elolvasni az újságokat. 

Várjunk… nem kellene gyakorolnom egy kicsit már most? 

Hogy az ismerőseim ne boruljanak ki és ne lepődjenek meg túlzottan, 

Ha hirtelen öregasszony leszek és lilát kezdek hordani. 

Molnár Adél fordítása  

Siv Widerberg: Cilla és én

Cilla

(akit igazában Cecíliának hívnak)

néha olyan gügye.

Néha helyes,

néha egész jól ki lehet vele jönni.

Néha,

néha kis dedós hozzám képest.

„ Mit gondolsz rólam?”

Kérdeztem egyszer Cillát.

Tudjátok, mit felelt?

Ezt:

„ Néha olyan gügye vagy.

Néha helyes.

Néha egész jól ki lehet veled jönni.

És néha...

... néha kis dedós vagy hozzám képest!"

Tótfalusi István fordítása

Siv Widerberg: Bélyeg

Bélyeget gyűjtöttem.

Papa hozott egyszer egy kilót.

Azóta nem gyűjtök bélyeget.

Tótfalusi István fordítása