2022. november 20., vasárnap

Hollósi István: Ne félj! Benne bízz!




„ A világon nyomorúságotok van, de bízzatok: én legyőztem a világot.” 
(Jn 16,33)  
   
          Nagyon sokan egyfajta tévképzetben élnek, amikor a keresztyén életről van szó. Tévesen ugyanis úgy gondolják, hogy aki követi Jézust, aki hitben jár, imádkozik, templomba jár, akkor annak az élete minden vihartól és nehézségtől mentes lesz. Ők azok a testvéreink, akik sajnos az első nehézségnél, az első próbatételnél feladják a hit útját és Jézus Krisztus követését.  

          Kedves Testvérem! Megváltó Urunk egyszer sem ígérte, hogy övéi földi zarándokútja könnyű és kényelmes lesz. Sőt, egyenesen nehézségeket ígért. Mint például azt, hogy Őt is üldözték, azokat is fogják, akik Őt követik. Őt is gyűlölték, a követőit is fogják. S a mai igénkben is őszintén elmondja Jézus, hogy ezen a világon nyomorúságunk lesz. Azonban azt is elmondja Jézus, hogy ne féljünk, ne ijedjünk meg, és ne hátráljunk meg a nehézségek miatt, hanem bízzunk Benne, mert Ő győzött, és minket is győzelmében részeltet.   

          Ismerjük Jézus példázatát a homokra és a kősziklára épült házról. A vihar azt a házat sem kerülte el, amelyik sziklára épült. Annak is nekifeszült, éppúgy, mint a homokra épült háznak. Azonban a homokra épült ház összedőlt, a sziklára épült megmaradt. Ilyen a keresztyén élet is. Az élet viharai nem kerülnek el bennünket pusztán azért, mert keresztyének vagyunk. Sőt sokszor keményen az életünknek feszülnek. Azonban az az élet, amelynek a Kőszikla, azaz Jézus az alapja, túléli a vihart, és állva marad, míg a homokra épült, a Krisztus nélküli élet, összeomlik. Voltak próbatételek az életünkben, jelenleg is vannak, és sajnos a jövőben sem lesz ez másként, de ne féljünk, mert Megváltó Urunk előre felkészített minket. Bízzunk Benne még a legnagyobb sötétségben is, mert Ő győzött, és Általa mi is győzünk. 

Forrás: Mai Ige és gondolat

2022. november 19., szombat

Wass Albert




" Minden napnak van valamilyen öröme. 
Neveld rá a szemedet, hogy meglássa azt."

Lőrinc P. Gabriella: szobor

súlyos hétköznapok 
lassan görbül 
a hát 
a gyermek felnő 
az asszony 
összemegy 
ránc fakad 
a könny 
nyomán 
az Isten is 
hallgatag szobor 
minden meg van 
írva 
de olvasni már 
nincs tovább 
erő 

Rainer Maria Rilke: Gyöngyök perdülnek szét

Gyöngyök perdülnek szét. Jaj, odalett a zsinórjuk? 
Felfűzném ismét, de mit érne: hiányzol, 
biztos csat, hogy meg tudd őket tartani, Kedves.  

Tán kora volt még? Napfelkeltét szürke derengés, 
úgy áhítlak, megsápadtam a nyugtalan éjtől; 
zsúfolt nézőtérnyi nagy arccá nőttetem arcom, 
fenséges jelenésedből semmit ne mulasszak. 
Ó, ahogy árva öböl bizakodva 
szórja a nyílt tengerre a karcsú 
fárosz fénytereit; sivatag folyamágya 
vágyik a tiszta hegyekből égi üdén leiramló 
zápor után; - rab leskel bűntelen ablak- 
résén egyetlen csillag vigaszára; 
mint nyomorék, aki el- 
dobja meleg mankóit: a szent oltárra akasszák, 
s ott fekszik, s csodatétel nélkül lábra sem állhat: 
lásd, ha te nem jössz, így sodródom a vég fele én is.  

Csak téged szomjazlak. A kő hajszál-repedése, 
mert átszúrja a fű, nem akarja-e, hogy tavaszodjék? 
Végig a föld tavaszodjék. S hogy meglássa a hold a 
tóban a képét, nincs-e vajon szüksége a másik 
csillag erős kölcsönfényére? Akármi kicsinység 
megtörténhetik-e, ha a minden idők, a jövendő 
teljessége felénk nem mozdul? És, Kire-Szó-Nincs, 
hogyha te nem vagy benne? Kevéskét tartani tudlak, 
s aztán vége. Erőt vesz rajtam a kor, vagy 
gyermekek állnak utamba.  

Csorba Győző fordítása       

2022. november 17., csütörtök

A nap gondolata




" Tiszteld atyádat és anyádat!" 
(2Móz 20,12)

*

Légy tiszteletre méltó, hogy ne legyen nekik nehéz, hogy tiszteljenek! 

Zelenka Brigitta: Imádságféle

Uram, szabad kezed van 
azt tenni, amit jónak látsz, 
és legyen meg az akaratod, 
ha magad is úgy akarod, 
de szabadíts meg a gonosztól, 
mert már az álmok is csak 
piszkos fényekre tapadnak… 
Őrizz meg minket magadnak.  

Uram, én tudom, hogy te tudod, 
amit már én is kezdek sejteni, 
hogy nagy romlás van készülőben, 
nem ülhetsz úgy, csak hátradőlve, 
míg kialszanak a lármafák, 
s gondjaink egyre élesednek, 
már bőrt hasít a fagyok kése… 
Add, hogy felfelé nézzünk végre.  

Jöjjön el az országod, Uram, 
legfőképpen a földön, itt, 
mert nagyon eldurvult ez a játék, 
tébolyt dobol az ártó szándék, 
s angyalálarcon rozsdafolt. 
Bocsásd meg a vétkeinket, 
de add vissza a források fényét, 
csikorgó fogak békéjét, 
s a szó igazát, Uram.   

Dalos György: Az öregedő szélmalom dala Don Quijote-hoz

Béküljünk ki, barátom, 
ne viaskodj velem. 
Becsültelek: bár tudtam, 
harcod reménytelen.  

Ahányszor nekem jöttél, 
te hősi, torz alak, 
dárdáid kettétörtem, 
s közben csodáltalak.  

Milyen naivak vagytok, 
búsképű lovagok, 
kiket valami hűség 
fiává fogadott.  

Hallod? Csikorgok. Érzem 
bordáim közt a bajt. 
De legrosszabb a szélcsend, 
hogy nincs már, ami hajt.  

Úgy hírlik: nemsokára
nyugdíjba küldenek. 
Finomabb liszt kell, mondják, 
modernebb módszerek.  

Ennyi a magyarázat 
és ez sem érdemi. 
Tudod, öreg, lassacskán 
kezdelek érteni.

Béres Attila: Nézd, hogy szeretlek




Én gondolok rád akkor is, 
mikor mordul az ég 
s eső elől futó szél 
utcánkba reked, 
és indulok hosszú magányos 
sétákra, ahol kis 
nyárutói csend borít 
szerelmes kerteket.  

A gyárkémények füstje is 
visszafelé száll, 
s ahol lebeg, 
elborul az érett táj 
és meddő vadkörtefák várnak 
késő szerelmeket. 
A talpfákon kavics koppan, 
s ha fény remeg a végtelen 
sín felett, 
a szívemen 
átlátok, mert senkim nincs, 
s hogy te nem vagy , 
a senki is 
csak te vagy nekem.

Boda Magdolna: (bolond világ)












Fekszem a fűben, 
nézem, ahogy a szél belekap a szálakba, 
incselkedik, 
... s a fűszálak játszadozva, cinkosan 
összenevetnek az orrom előtt: 
... bolond ez a világ. 
Mosolyog a tinta is a papíron: 
... kéket mosolyog... 
... mert olyan jó eltévedni, 
aztán csöndesen hazamenni, 
nevetni, 
megbánni. 
szép nagy könnyeket sírni,... 
... mert bolonddá tesz e bolond világ, 
és olyan jó bolondnak lenni. 
Olyan jó, hogy van nekünk 
a cseresznyefán 
pirosszemű elefánt, 
amitől nem szakad le az ág, 
és nem szakad le az ég sem. 
Nem is kérdem, 
hogy miért nem.  

Ott vársz majd rám, 
zöld tekintetbe öltözve, 
... és szép lassan majd 
helyére fordul a világ, 
s állok majd fürkészőn, izgatottan 
esetleg 
esetlen, 
fejem fölött a fű zöldjével, 
talpam alatt az ég kékjében.

Fáy Ferenc: Szerelmes vers oltókéssel

Magánosságom kertjébe fogadlak 
s a sármány-csőrű Napnak felmutatlak.  

Gyöngyház-nyelű, varázshatalmú késsel 
beoltalak: örömmel, nevetéssel.  

S szomorúságod gallyait lemetszve 
figyellek: élsz-e? féllek, hogy: szeretsz-e?  

A harmatot, ha dermedt még a reggel 
melengetem forró leheletemmel,  

S ha láng a szél és delelőn a nappal: 
befedlek hűvös, árnyékos szavakkal.

2022. november 16., szerda

Erika Burkart: Láthatár












Este lett, 
egy a sok milliárdból, 
egyre-másra sorjáznak az évek, 
madárraj hussan le az égről, 
aljnövényzetet lobbant 
lángra a nap. 

Tanulunk 
egyedül lenni 
törött szókkal, 
lezuhant képpel, 

szemtől-szembe 
az utolsó nappal.

Kiss Benedek: Ínyemről a bor zamata

Mindig a halálról gondolkodtam, 
hogy elhull a virág s az élet elszalad, 
de magam haláláig nem jutottam, 
hogy mi vész velem, s nélkülem mi marad? 

Hogy szemem volt, kezem és lábam, 
– olyan, amilyen – 
s ezentúl nem lesz belőlem 
már pihe sem? 

Avagy a csont, a szőr marad? 
De hajdani 
szerelmes szavaim 
mivé lesznek? 
Mivé lesz grimaszom , mosolygásom, 
torkomból a zümmögő ének, 
ha fejemhez állítják a keresztet? 
S hová lesz a kereszt is, 
amit az utakon cipeltem? 
Nem érdekel az új genezis, 
csak hogy egyszer emberré lettem. 

Gondjaim, gondolataim 
öröklik-e majd jövendő népek? 
Találnak-e a jázminvirágon 
annyi szépet, mint én 
s a méhek?    

Ínyemről a bor zamata 
hová tűnik, de 
úgy ám, amint én éreztem? 
Hová lesz sok csodálkozásom, 
gyönyörűségem és morcos kedvem? 

Hová lesz kolostori 
szemérmem, kurva-kitárulkozásom? 
Hová lesz ajkamról az ámen, 
mellyel a végzetet várva-várom? 
Én Istenem, jobbik részem 
megmenekül a pusztulásban? 
Életet adtál, Uram, s betellett, 
az jön majd el, 
amit sohasem vártam, 
ha nem illet irgalmad és kegyelmed. 

Rainer Maria Rilke: Ádám

Megdöbbenve áll a székesegyház 
csúcsivén, az ablakrózsa mellett 
és mellében elfúl a lehellet, 
hogy hová nőtt az a végtelen láz,  

amely őt íly polcra állította. 
S fölmagaslik, s örvend élni, szíves 
tetterővel, mint az a földmíves, 
aki dolgozott, nem tudva nyomba  

az új föld felé utat találni 
a telt és kész Édenkerten által. 
Istennel nehéz volt pörbe szállni,  

mert nem engedett s felette bőszül, 
újra és megújra új halált hal. 
Ám az ember megmaradt: a Nő szül.  

Kosztolányi Dezső fordítása    

*

Rainer Maria Rilke: Éva

Egyszerűen áll a székesegyház 
csúcsivén, az ablakrózsa mellett, 
almapózban, egy almát emelget 
és övé a bűnös-bűntelen láz  

a növő fiú miatt, kit ő szült, 
amióta elindult szeretve 
az örök dolgoktól új keretbe, 
ifjan, a vén földön, mely megőszült.  

Ó, kicsit beh kedvvel lakta volna 
azt a kertet még, békét találva, 
nézve a bölcs, jámbor állatokra.  

Ám a férfi döntött és ő is ment 
véle együtt, vágyva a halálba, 
bár alig ismerte még meg Istent.  

Kosztolányi Dezső fordítása

2022. november 13., vasárnap

Lőrincz P. Gabriella: Lehet




pókhálóingben
vacogás
ködszoknyát
varr az ősz a 
sebzett madárnál
csak a földön 
fekvő fa
fájdalmasabb

Zsille Gábor: Valaki

A lakatlan nyaraló 
magaslati teraszán, 
ahová csak a kerten át, 
egy kőlépcsőn lehet feljutni, 
a lepattogzott festékű, 
csukott spaletta mellett, 
és minden lépcsőfokot 
sűrűn benőtt a gaz, 
a tető és ponyva nélküli, 
töredezett járókövű 
aprócska teraszon, 
az októberi hidegbe 
merült asztalnál, 
a szemerkélő esőben 
most is ül valaki, 
és a kerítés előtt, 
a néptelen utcán 
fedetlen fővel 
áll valaki, 
és nézi.