Nem mondhatom el
sóhajos álmaimat,
és apróbb kis vétkeimet sem,
csak álcázott fájdalmamat hordom
nélküledségem bús napjaiban,
és úgy idézlek föl meg-megújulón,
mint kiszáradt meder
a csobbanásos, friss hullámverést.
2024. július 16., kedd
Horváth Lóránd: Tanács
Csak messze nézz és tiszta szívvel,
Tűrj fájdalmat s jóságot vérzel,
Belülről nézz, úgy látsz igazán
És hittel élj, sohasem ésszel.
Karaffa Gyula: Ima
Mennyei Atyánk! Te szabad akaratot adtál
nekünk, s mi azt tesszük, amit csak akarunk.
Nem telhet el úgy sohasem egyetlen napunk,
hogy ne hallanánk szörnyű háborúkról híreket,
ne hallanánk, hogy hol itt, hol ott öljük egymást,
mi meggondolatlan emberek. Tudom jól, a Te
akaratod meg nem másítod, és csak hagyod,
hadd tegyük azt amit… nem emeled fel hangod.
Elmondtad ezerszer, s míg az ember fel nem ébred
mély és erkölcstelen álmaiból, addig Te sem teszel
lépéseket. Mert nem büntetsz. Büntetjük magunkat
mi eleget. Lám most is a választott népedet támadták
s ő kegyetlenül visszavág. Hogy lehetne béke? Vége!
Az nem jön vissza soha már, míg emberek élnek az
olajfák alatt. Míg a mennyei Jeruzsálembe nem kerül
az, ki oda kerül. Látom, vége az emberiségnek. S Te hagyod.
Jól teszed Uram! S én is csak egyetlen egyet kérek Tőled:
Ha lehet, tedd könnyebbé a halált, a szenvedéseket.
2024. július 15., hétfő
Lázár Bence András: Egyikünk sarkát sem éri víz
.jpg)
még, óvodába jártunk el. Anyám délután
jött értünk, dolgozott.
Amíg kinn vártunk a húgommal,
tócsákat ugráltunk át. Megegyeztünk
az nyer, akinek még a sarkát sem éri víz,
ezt többször szinte mindennap.
Majd összesítettük az eredményt.
Olyan volt az egész, mint egy kötelező
feladat, megtanulni, amit csak egy tócsa felett
szabad, dönteni, elhatározni bizonyos dolgokat.
Anyám furcsállta, mért ugrunk át minden
kis vízfoltot útközben is, talán azóta
sem érti.
Ha sütött a nap néztünk tükörképet,
játszottunk az árnyékokkal.
Igazat tettünk hamis mellé.
Most is eszünkbe jut, ha tavasz van vagy
éppen tél vége még, és mindketten tudjuk:
ebben a harcban nincs győztes,
egyikünk sarkát sem éri víz,
tükörképeinket megvilágítja a nap.
François Villon: A haláltánc-ballada
Ott ült a Császár. Dús hajában
hét csillag volt a diadém.
Rabszolganépek térden állva
imádták, barna köldökén
a Göncöl forgott, válla balján
lámpásnak állt a holdkorong:
de a bohóc sírt trónja alján:
„ Mit sírsz” - rivallt reá - „ bolond,
nincs szív, mit kardom át ne járna,
enyém a föld!”... S hogy este lett,
egy csontváz tántorgott eléje
s elfújta, mint a porszemet.
- Kényúrként éltünk mindahányan,
s az évek szálltak, mint a percek,
véred kiontott harmatával
irgalmazz nékünk, Jézus Herceg!
Gót ablakában sírt az Orvos:
„ Uram, nektárod merre nő,
amely ír minden kínra s melytől
meggyógyul minden szenvedő?”
S az ajtó nyílt: keszeg magiszter
táncolta végig a szobát,
kezében mély ólomkehelyből
kínálva színtelen borát:
„ Igyál, e nedv hűs, mint a mámor,
s nincs seb, mit heggel nem takar,
igyál testvér; e mély pohárból,
csupán az első korty fanyar.”
- Kontárok voltunk mindahányan,
s az évek szálltak, mint a percek,
véred kiontott harmatával
irgalmazz nékünk, Jézus Herceg!
A kútkávánál állt a Gyermek,
szakadt gyolcsingecskében, s rőt
topánban, s nézte lenn a vízben
képét, mely játszani hívta őt:
... „Ha jössz: a holdleánytól este
a cukrot süvegszám kapod,
s minden pirosló reggelente
békákon ugrálunk bakot.”
„ Jövök már!“ - szólt, s a kútvíz nyálas
siklót dagasztott zöld hasán,
míg a Halál vihogva vitte
anyjához a vörös topánt.
- Balgán játszottunk mindahányan,
s az évek szálltak, mint a percek,
véred kiontott harmatával
irgalmazz nékünk, Jézus Herceg!
Repedt tükrénél ült a Céda:
„ Hajamnak árja még veres,
miért, hogy már a régi léha
seregből senki sem keres?
Ölem még izzó csókra éhes,
mellem rózsája még kemény...”
S az ablakon röhögve lépett
be az utolsó vőlegény:
„ Hopp, Sára, hopp, gyerünk a táncra,
ma: holt szerelmeid torán
hadd üljön nászlakomát a lárva
ágyékod hervadt bíborán!”
- Buján fetrengtünk mindahányan,
s az évek szálltak, mint a percek,
véred kiontott harmatával
irgalmazz nékünk, Jézus Herceg!
Éjjel borult a háztetőkre,
s kuvikhang szólt a berken át,
midőn a Bankár útnak indult,
elásni véres aranyát.
Az útkereszten vasdoronggal
hét ördög várta s a Halál;
s mikor kardot rántott, a csontváz
fülébe súgta: „ Mondd, szamár,
szamár, mit véded még a pénzed?
Meghalsz s a kincset elviszem,
s a kincs helyett eláslak téged,
akit nem ás ki senki sem.”
- Kufárok voltunk mindahányan,
s az évek szálltak, mint a percek,
véred kiontott harmatával
irgalmazz nékünk, Jézus Herceg!
Aranypárnáin ült a Dáma,
s üvöltve sírt: „ ne még, ne még ”,
de ő már átkarolta drága
csípői karcsú, gót ívét,
„ engedj csak még egy lanyha csókot,
még egy gyönggyel kivarrt ruhát,
engedj csak még egy buja bókot,
még egy szerelmes éjszakát “ -
de ő, rút foltot festve mellén,
mely, mint a rákseb, egyre nőtt,
fehér testét nyakába vette
és vitte, vitte, vitte őt.
- Tunyán henyéltünk mindahányan,
s az évek szálltak, mint a percek,
véred kiontott harmatával
irgalmazz nékünk, Jézus Herceg!
Tüzénél állt az Alkimista,
s óráját nézte, mely lejárt.
„ Isten vagy ördög: egy napot még,
amíg megoldom a talányt,
a végső, nagy talányt, amerre
görebjeimnek ezre vitt,
csak egy napot még, mert
megfejtem, megfejtem holnap alkonyig.”
„ Nem fejted” - szólt a hang - „ nem fejted ”
s vállára tette jéghideg
kezét, míg felrobbant a lombik:
„ Aludni mégy most, mint a többiek.”
- A Titkot űztük mindahányan,
s az évek szálltak, mint a percek,
véred kiontott harmatával
irgalmazz nékünk, Jézus Herceg!
Pestis-csengőkkel jött a dögvész,
s a reimsi szentegyház előtt
húsvét vasárnapján derékon
kapta a hájas Püspököt:
„ Néked szereztem ezt a nótát,
gyerünk, nagyúr! Csengőm csörög -
légy pápa, vagy próféta, rózsás
hajnalködökbe öltözött,
légy szent püspök, vagy rút eretnek,
ki ég a máglya kormain,
misézhetsz lenn - én fenn nevetlek
a dómok csonka tornyain!”
- Álszentek voltunk mindahányan,
s az évek szálltak, mint a percek,
véred kiontott harmatával
irgalmazz nékünk, Jézus Herceg!
A vén Paraszt már tudta s várta
alkonytájt kinn az udvaron:
„ Görnyedt testünknek nincsen ára,
s úgy halunk meg, mint a barom.
Kaszás testvér! Sovány a földünk!
könyörgöm, egyet tégy nekem:
ha elviszel, szórd szét trágyának
testemet kinn a réteken!”
Ő rábólintott s vitte lassan,
s úgy szórta, szórta, szórta szét,
mint magvető keze a búzát,
vagy pipacsot az őszi szél.
- A földbe térünk mindahányan,
s az évek szállnak, mint a percek,
véred kiontott harmatával
irgalmazz nékünk, Jézus Herceg!
Faludy György fordítása
2024. július 14., vasárnap
Csorba Győző: A határban
Nagy játéktér a tág határ,
de nincs játszó gyerek.
- Mégis van: a szél a búzákon,
lám, végighempereg.
Bob Gass: Krisztus által képes vagy rá
„ Mindenre van erőm Krisztusban, aki megerősít engem.”
(Filippi 4:13)
Pál ezt írja: „ Mindenre van erőm Krisztusban, aki megerősít engem” (Filippi 4:13). Pál hitt abban, hogy képes megbirkózni bármivel, amit az élet rázúdít. Te is hiszed ezt? Mi az, ami megijeszt, és arra késztet, hogy azt mondd: „ ezt nem bírnám ki”? Hirtelen elveszíteni egy szerettedet? Váratlan betegséggel szembenézni? Felnőtt gyermekedet két kisgyermekkel visszafogadni az igényesen tiszta és nyugodt házadba, miután évekig üres volt fészek? Szigorú diétát tartani, mert az életed múlik rajta? Szoros költségvetést felállítani, nehogy a bank lefoglalja az otthonodat? Váratlanul arra kényszerülni, hogy fogyatékkal élő, idős szülődről gondoskodj? A legtöbb ember életében van valami olyan helyzet, ami tényleg lehetetlennek tűnik számukra, valami, amiről nem biztosak, hogy kezelni tudják. Az igazság az, hogy bár bizonyos helyzetek nemkívánatosak vagy rendkívül nagy kihívást jelenthetnek számunkra, Isten azt mondja, hogy bármire képesek vagyunk, amit meg kell tennünk az életben. Nem azt mondja, hogy minden egyszerű lesz; nem ígéri, hogy élvezni fogunk minden apró teendőt, de élvezhetjük az életet közben. Hogyan? Annak ereje által, aki belső erőt önt belénk. Ha pénzre van szükséged, leveszed a bankszámládról. Ha az autódból kifogyott az üzemanyag, elmész tankolni. Tehát, amikor az élet túlterhel, imádkozz, és meríts Isten kegyelméből, szeretetéből, erejéből és útmutatásából!
Forrás: maiige.hu
Weöres Sándor: Dsida Jenő emlékének
Oly szomorú, ha nemes fát tép ki a szél gyökerestől.
Fájdalmas, ha a mű csonka lesz, abbamarad.
Csonkán is rege-kincs a Tiéd – – de kivánhat a lélek
porba-lökött hontól üdvöt a tiszta dalért?
Hogyha ez őr-népben van erő még, óvni a kincset,
Téged, Széphangú! nem feled el sohasem.
2024. július 11., csütörtök
Leleszi Balázs Károly: Szeretni valakit
Szeretni valakit azt jelenti,
hogy a bajban is ott vagyunk mellette;
s megtanuljuk azt a verset,
amit ő könnyei közt térden állva írt meg -
és elszavaljuk neki, amikor a világ
teljes súllyal nehezedik rá.
Leszeli Balázs Károly: Látás képessége
Mert a láthatatlan dolgok ott gyökereznek
a láthatóban
Mintha látnád azt, ami…
A mérhetetlen távolságot
levegő áramlását
a levegőben, fény terjedését, kövek porladását
Akár szívem dobbanását a Te szívedben.
Leleszi Balázs Károly: Honnan van bizonyosságod, kicsi mag?
Miként sejted meg, kicsi mag,
lent a föld méhében,
hol nem erősít hajnali harmat,
sugaras napfény, hol a fagy
karma még fogva tart, és az eget
szél-cibálta várfalak uralják; -
mondd, honnan van, kicsi mag,
tévedhetetlen bizonyosságod,
hogy itt a tavasz? - Honnan?
2024. július 10., szerda
Markó Béla: Szótár
*****
írta a Tavaszi szél vizet áraszt
kezdetű magyar népdal szövegét…
Mintha valakinek a markában lenne
a tavasz, a szél, a víz, a madár és a virág,
és ha szétnyitja a tenyerét, egyszerre csak
felrepül a madár, kibomlik a virág,
rohan a víz, fújni kezd a szél,
megárasztja a folyót, majd jókedvűen
tovaszáll, de aztán észreveszi
a virágot, és szelíden megsimogatja,
már alig-alig fodrozódik körben az ég,
hiszen a társak is egymásra találtak,
persze ezt csak én képzelem, mert talán
lefordították neki, de a messziről jött
énekesnek mégsem juthatott eszébe semmi
arról a különös betűcsoportról, hogy tavasz,
nem nézett ki egykor kisgyerekként egy
másik furcsa betűcsoporton, vagyis az ablakon,
ahogy végigcsorgott a bő tavaszi eső
az üvegen, nem érezhette annak a fel-felvillanó
betűcsoportnak az illatát, hogy virág,
és nem idézhetett fel benne sem égboltot,
sem lombot, sem felhőt, sem szabadságot
az a szó, hogy szél, nem emlékezhetett
boldogan az első tavaszra, nem gondolhatott
fájdalommal az utolsóra, mert sem az első
veréb, sem az első varjú, sem az első fecske
szárnya nem rebbent meg emlékeiben
arra a szóra, hogy madár, és mégis ott volt
a tenyerében vagy a torkában minden,
mintha maga a tavasz mondaná, hogy tavasz,
mintha maga a szél mondaná, hogy szél,
mintha maga a virág mondaná, hogy virág,
és így tovább, azt hiszem, ide kellene
eljutni mindannyiunknak, hogy érthetetlen
nyelven, érthetetlen szavakkal szóljunk
egymáshoz, csak a dallam, csak a ritmus,
csak a szélfújás, csak a víz zubogása,
csak a szárnycsapkodás induljon el tőlünk,
ti majd lefordítjátok az emlékeitekre,
azok sem egyformák, egyik aranyeső,
másik pitypang, esetleg gyöngyvirág,
van-e illata, nincs-e illata, nem tudhatom,
te énekled most, nem pedig mi, Freddie Mercury,
testvérünk a szélben, a vízben, a virágban,
a madárban, úgy hallgatunk téged, mint a tavaszt,
mint az áradást, mint az évszakok váltakozását,
és úgy kellene megérkeznünk nekünk is,
hogy megfejthetetlen szótár legyünk, de aki
kinyit majd minket, mégis elsírja magát.
Farkas Wellmann Éva: Szavak, ima helyett
Már nem mindig,
vagy néha nem,
van úgy, hogy nem is kérdezem,
hogy el se mondom,
nem tudom,
lehet, hogy nem is gondolom,
belefér már, hogy tévedek,
máskor, hogy el is tévedek,
hogy nem tudom, mi is a jó,
volna jobb, mint mi adható,
már nem várom, hogy kérdezel,
nem lehet válasz ez, nem ez,
amikor fáradt agy s a test,
amikor minden szinte egy,
és nincs bár kósza gondolat,
fekszem irgalmas kék alatt,
nem tudva mást,
nem érthetek,
csak mindegy más,
csak minden ez,
hogy megbocsátasz így is, ennyi,
nem bírhatok nélküled lenni,
csak ezt tudom, ilyen nagyon,
tied vagyok, tied vagyok.
2024. július 9., kedd
Lukátsi Vilma: Istennek adott hegedű
övé a lég, a végtelen,
A repülés azt jelenti:
– Köszönöm a tért, Istenem!
A napsütötte kavicsok közt
parányi gyík. Már nem is látod.
Fürge mozgása azt jelenti:
– Isten gondol rám! – Megcsodálod?
És azt hiszed, hogy az az Isten,
aki a gyíknak enni ad,
tán megfeledkezik terólad,
s holnapra nem jut jó falat?
Vagy azt hiszed, Aki a fecske
repdeső szárnycsapását méri,
ne tudná azt, mi a te vágyad?
– Még nem is kérted, már kiméri.
És többet ád, értékesebbet,
gyöngyszemeket – kavics helyett!
Nem érzed mégsem, hogy az Isten
téged milyen nagyon szeret?
– Nem próbálod a hála hangját?
(Rossz hangszeren recseg a húr.)
Nehezen nyílik arra ajkad:
,,Mindeddig segített az Úr!’’
– Ne szólj hát! Hálaadás helyett
add Istennek a hangszered!
Ha az Ő ujja játszik rajta,
a hangját meg sem ismered!
Az Ő kezében – nézd – mivé lett
a szakadt húrú hegedű.
Ha Isten Lelke a vonója,
– hallod a hangját? – gyönyörű!
– Köszönöm jó Atyám a reggelt!
– Köszönöm, hogy dolgozhatok.
– Köszönöm a jó egészséget,
Tőled csak jót kaphatok!
Ha betegség is – légy ádott érte,
mert Tőled jő a gyógyulás!
A gondjaim kezedbe tettem,
Te tudod vinni, senki más!
Köszönöm, hogy szüleim vannak,
s légy áldott, ha már nincsenek!
Tenálad vagyok mindig otthon
Nem vagyok árva, bús gyerek!
– Köszönöm, hogy szabad szeretnem!
És köszönöm azt, ami fájt!
– Köszönöm a fényt az égen,
s köszönöm a ködös homályt!
És köszönöm az őszi erdőt!
És köszönöm, hogy van szemem!
Hogy sok bűnömön keresztül
mégis csak látlak, Istenem!
S köszönöm Őt, a legdrágábbat,
a váltságdíj lefizetőt!
S azt, hogy ,,az én Megváltóm él,
s porom felett meglátom Őt.’’
Sohonyai Attila - Érjünk egymásra
*
Ha nem érsz rám, néha akkor is érj rám kicsit.
Amikor elvétek egy-két hibát,
ha haraggal is, de szoríts.
Néha fúj a szél, és nyitva minden ablak,
az élet huzata szilánkosra vág,
e sebekben kettő csak együtt gyógyulhat;
szóljunk egymásra, ha nem érünk rá.
Néha sok a seb, sok a karc,
az élet naptól-napig elfogyás,
de öleléseink a ragtapasz:
bőrödet bőrömre tedd rá.
S maradj itt, ha elmész messze is:
ha nem érsz rá,
néha akkor is érj rá kicsit.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)