2024. július 10., szerda

Markó Béla: Szótár


*****

                    amikor Freddie Mercury a tenyerébe 
                    írta a Tavaszi szél vizet áraszt 
                    kezdetű magyar népdal szövegét… 

Mintha valakinek a markában lenne 
a tavasz, a szél, a víz, a madár és a virág, 
és ha szétnyitja a tenyerét, egyszerre csak 
felrepül a madár, kibomlik a virág, 
rohan a víz, fújni kezd a szél, 
megárasztja a folyót, majd jókedvűen 
tovaszáll, de aztán észreveszi 
a virágot, és szelíden megsimogatja, 
már alig-alig fodrozódik körben az ég, 
hiszen a társak is egymásra találtak, 
persze ezt csak én képzelem, mert talán 
lefordították neki, de a messziről jött 
énekesnek mégsem juthatott eszébe semmi 
arról a különös betűcsoportról, hogy tavasz, 
nem nézett ki egykor kisgyerekként egy 
másik furcsa betűcsoporton, vagyis az ablakon, 
ahogy végigcsorgott a bő tavaszi eső 
az üvegen, nem érezhette annak a fel-felvillanó 
betűcsoportnak az illatát, hogy virág, 
és nem idézhetett fel benne sem égboltot, 
sem lombot, sem felhőt, sem szabadságot 
az a szó, hogy szél, nem emlékezhetett 
boldogan az első tavaszra, nem gondolhatott 
fájdalommal az utolsóra, mert sem az első 
veréb, sem az első varjú, sem az első fecske 
szárnya nem rebbent meg emlékeiben 
arra a szóra, hogy madár, és mégis ott volt 
a tenyerében vagy a torkában minden, 
mintha maga a tavasz mondaná, hogy tavasz, 
mintha maga a szél mondaná, hogy szél, 
mintha maga a virág mondaná, hogy virág, 
és így tovább, azt hiszem, ide kellene 
eljutni mindannyiunknak, hogy érthetetlen 
nyelven, érthetetlen szavakkal szóljunk 
egymáshoz, csak a dallam, csak a ritmus, 
csak a szélfújás, csak a víz zubogása, 
csak a szárnycsapkodás induljon el tőlünk, 
ti majd lefordítjátok az emlékeitekre, 
azok sem egyformák, egyik aranyeső, 
másik pitypang, esetleg gyöngyvirág, 
van-e illata, nincs-e illata, nem tudhatom, 
te énekled most, nem pedig mi, Freddie Mercury, 
testvérünk a szélben, a vízben, a virágban, 
a madárban, úgy hallgatunk téged, mint a tavaszt, 
mint az áradást, mint az évszakok váltakozását, 
és úgy kellene megérkeznünk nekünk is, 
hogy megfejthetetlen szótár legyünk, de aki 
kinyit majd minket, mégis elsírja magát.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése