köröttem éji fergeteg,
míg fodrozódnak és csapódnak
arcomba hűvös permetek.
Amott a tornyok még a téli
kucsmájukban feszítenek,
de már az új tavaszt reméli
szívem, az óriás gyerek.
A tér, az utcák furcsa némák,
a csend mögöttit kémlelem,
s Te kézen fogsz és úgy kísérsz át
e röpke földi életen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése