Csupaszon meredeztek az ágak:
a novemberi szél szemtelenül
vetkőztette a fákat.
Vártam: talán megmozdul a föld,
hogy még maga is beleretten.
– De nem történt semmi. Csak annyi, hogy
mentünk összesimulva mi ketten.
Dideregve aludt a sétatér,
álmát a Szamos csobogta halkan,
s nem árulta el – csupán minekünk.
Hallgattuk a barna avarban.
Csodaszép tavasz volt. Ragyogott az ég,
mint mozdulatlan tüzes tenger!
Gyönyörű tavasz volt; felejthetetlen:
zúzmarával és szerelemmel.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése